Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=106915#post106915][b]Dolánszky Alex - 2013.04.21. 21:33[/b][/url]

Péntek van, és mára vége az óráimnak. A dupla bűbájtan kicsit megviselt. Az Invito egyelőre nem sikerül egyáltalán. A ceruza, amin kísérleteztem, meg sem moccant, pedig az nem egy nehéz tárgy. Aileennek persze simán ment, ő már tavaly is tudta ezt a varázslatot. Még jó, mert így legalább tudott nekem segíteni. Nem, mintha ettől jobban sikerült volna, de jó érzés, ha az ember nem egyedül vacakol vele. Kicsit ködösek erről az emlékeim, de az is lehet, hogy elvicceltem a dolgot már a második órán... talán azért nem ment a bűbáj olyan profin, mert Lint röhögtettem az óra nagy részében... hmmm... á, biztos nem - vigyorgok magamban.
A nyugati második emeletéről lejutok az elsőre, és innen már csak egy rejtett folyosó a keleti szárny. A Vigadófreskó folyosóján át vezet az utam. Vagy legalábbis mindenki így hívja ezt a helyet, mivel az egészet faltól a plafonig egy (vagy több? szerintem az egyik végén azt sem tudják, mit csinálnak a másikon) hatalmas parti festménye borítja. Mármint afféle... korabeli parti, de parti. Isznak, mint a gödény, a részegebbek pajzán vicceket harsognak az asztal túloldalára, mindenki eszméletlen jól érzi magát.
Sosem foglalkoztam nagyon ezekkel a képekkel, mondván semmi új nincs rajtuk: ha látom egy szegletét, látom az egészet.
De ma úgyis sok az időm, semmi tanulnivalóm nincs a jövő hétre, ha csak az Invitot gyakorolni nem. Lassabban haladok a folyosón és jól megnézem magamnak, mik történnek a freskón. Egy puccos magenta ruhás nő kidőlt az asztalon, lol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=108777#post108777][b]Dolánszky Alex - 2013.04.26. 22:48[/b][/url]

- Fölfelé megy a borban a gyöngy, jól teszi, tőle senki-e jogát el nem veszi - dünnyögi a hortyogó magenta ruhás nő mellett egy vörös orrú pasas. Egész jó ez a kis szöveg, hallgatózni kezdek, hátha van még tovább is.
- Rudi! - hallom a kiáltást közben, és az énekes fickó lassan felemeli a fejét a hang irányába fülelve.
- Rudolf! - ismétli meg aki kiált, de mivel síkban van a kép, nem látom innen, kicsoda. Az én emberem imbolyogva feltápászkodik, és dülöngélve a hang irányába indul.
- Ezt figyeld, itt egy diák! - folytatja az idegen. - Nagyon önérzetes kis hölgy - nyomja meg az utolsó szót.
Kihajolok, kitolatok a kilátást eltakaró oszlop mögül, kivel kekeckedik a részeg hang gazdája. Runa! Nem csoda, hogy nem hallottam őt ebben a konstans zajban.
Mielőtt inthetnék vagy bármiköszöntésfélét csinálhatnék hallgatag kis levitársamnak, megindul és majdnem felborít.
- Hööeeéé - fejezem ki választékosan meglepetésemet, és míg én megfogom a székemet, Runa elterül a padlón.
Nem szoktam kiakadni, ha a levitás lányok elgázolnak a folyosón. Bár ez még csak a második eset, de az első is milyen jól végződött: abból kerekedett az a bizonyos valentin-napi bájitalozás Dalmival, ami ha nincs, talán össze sem jövünk. Vagy de. Valszeg akkor is összejöttünk volna, mindenesetre érdekes szerepe volt annak is abban, hogy végül úgy esett, ahogy.
- Ajj, te! - mondom kedvesen a kiscsajszinak, aki még mindig a földön ül, és lassan könnyek gyűlnek a szemébe.
- Ne pityeregj - ijedek meg ettől. Mit csináljak innen föntről egy ott lent síró lánnyal? Ajj, ne, ne sírj. A pálcám rögtön a következő gondolatom, de nem nyúlok végül érte, mert semmi olyan bűbáj nem jut eszembe, amivel el lehetne varázsolni a lányka könnyeit.
- Szeretnél festeni rájuk valami csúnyát? - kérdezem cinkosan a Rudi nevű ipse, meg a másik felé intve fejemmel, mert gőzöm sincs, mivel lehetne Runát felvidítani, és ez jut eszembe először. Még nem tudok róla annyit, mint szeretnék, a nyitottá varázsoló hadművelet döcögősen halad. Nem vagyok a rongálás híve, de egy-két bajusz és monokli még nem a világ. Rászolgáltak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=109084#post109084][b]Dolánszky Alex - 2013.04.28. 16:43[/b][/url]

Mintha a gondolataimban olvasna, biztosít róla, hogy a könnyei mindjárt eltűnnek. Nem tudom, látszik-e rajtam a megkönnyebbülés. Még ha valami más helyzetben lennénk, ahol tudok segíteni, de így...?
És különben is egy vigasztaló-ász vagyok, ugyanis mint amikor egy rívó kisgyerekkel közlöd, hogy kapsz csokit, úgy elvágják a sírást Runánál is. A lányka egy oldalpillantással elkezd ötletelni, mi legyen a Rudolf nevezetű meg a másik büntetése.
- Gyere, állj fel - gurulok közelebb hozzá, lepattintom a fékeket, és nyújtom a kezem is magabiztosan, hogy orra bukás nélkül fel tudom húzni a lányt a földről.
- Ha odaadod a táskád, nem kell cipelned - ajánlom fel a lehetőséget, és ha tényleg megválik tőle, felakasztom azt is a székem támlájára.
- Dehogy lett - vonom meg a vállam, mikor a hogylétem felől érdeklődik, pedig egy pillanatra tényleg aggódtam ott, hogy kipördülök és felborulok székestül. Nem élvezném. De hát nem történt semmi baj, úgyhogy könnyedén veszem a dolgot. Inkább neked nem lett-e bajod? - kérdem tőle udvariasságból, mert szemmel láthatóan nem lett neki, különben azt fájlalná, nem a freskóbunkókat.
- Ebben sok a fém - ütögetem meg a verdám karfáját magyarázatképp - benned meg sok a törékeny - vigyorgok rá.
- Nos - gondolkodom el a gyakorlati kivitelezésen. - Mi van nálunk, ami használható?
Átgondolom a táskám tartalmát. Természetesen nem hordok magammal festéket és ecsetet, és a sminkkészletemet is a szobámban felejtettem. Höhö.
- Tinta! Van egy üveg kék tintám, meg... egy köteg zsepim - foglalom össze az eredményt. Ebből kell gazdálkodnunk. Közben már kotrok is hátul a saját táskámban, hogy a legaljáról megkaparinthassam a tintás tégelyt. Némely tanár elvárja az órán, hogy pennával írjunk, pedig magam jobban szeretem a kevésbé maszatolós golyóstollakat.
Körülnézek a folyosón, de péntekenként mindenki hamar felszívódik, mert végre jön a hétvége, szóval nincs senki erre. Reményeim szerint a prefektusok is úgy vélik, jól megérdemelt pihenésüket kell tölteniük, nem rendbontókra vadászniuk. A festmények semmi gyanúsat nem csinálnak, abbahagyták a részeg kiabálást, amikor Runa eltűnt, de azért nekik takarva csavarom le a tintásüvegről a kupakot és nyújtok egy zsepit Runának maszatolás célzatából.
- Feléred őket? - kérdezem, mert én csak az asztal alját fogom elérni innen. Vagy reménykedhetem, hogy valamelyik pasas a földre zuhan magától.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=113726#post113726][b]Dolánszky Alex - 2013.05.08. 11:17[/b][/url]

A feltápászkodás leündületében Runa majdnem megint rám esik, de most legalább idejében tudok reagálni, és megtámasztom a derekánál, mielőtt az ölemben kötne ki.
- Hát jó - nyugtázom ajánlatom elutasítását. Ha nem nehéz a táska, és nem akar megválni tőle... vállat vonok.
A "nem nehéz" táska egy hegyomlás robajával csattan a földön. Felvonom a szemöldökömet, meggyőződésem, hogy tértágító van benne, és nem értem, miért nem akasztotta egyszerűen a székemre, de nem firtatom a dolgot.
- Remek! - csillan fel az én szemem is a nem nehéz táskából előkerülő alkoholos filcre. Azzal sokkal könnyebb dolgozni, a tintától merő kékek lettünk volna mi is.
- Szerintem mindegyik döglik - nyugtatom meg a lánykát a prefektusokat illetően.
Végül mivel csak egy filc van, tintából meg sok, mindkettővel felfegyverkezve közelítünk a falhoz. Felitatok egy kis tintát a pézsémmel... egyelőre nem érem fel Runa cukkolóit, csak egy az asztalról félig lelógó alvó fickót kenhetnék össze, de ő nem tett semmi rosszat, úgyhogy nem bántom. Az úgyis elég izgalmas, hogy a magából kikelt levitás lánykát nézhetem. Még nem láttam ilyen harciasnak, inkább visszahúzódó szokott lenni. Az áldozat hiába próbál menekülni, nem tud kimenni az asztal mögül, Runa pedig, mintha egész életében ezt csinálta volna, piszok gyorsan elintézi az ipsét, míg a környező mulatozók egy pillanatra kijózanodnak és felháborodottan nézik az egyoldalú csatát. A fickó porba hull, és bár társam nagyon jól elintézte, én még egy monoklit azért készítek kékkel a szeme alá, mielőtt feltápászkodhatna.
Felnézek Runára, sikerült-e közben elkapnia a másik udvariatlan arcot. Ekkor léptek hallatszanak a folyosó végéről, hátragurulok kikémlelni az oszlop mögül, ki az. Anyám!
- Ruu, rángatom meg a ruháját, az önismeret tanár!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=422959#post422959][b]Dolánszky Alex - 2014.11.18. 14:48[/b][/url]

A **** ****** *******
Még tavaly, vizsgaidőszak előtt

- Vigyázz! Vigyázz! Félre! - Amúgy nem szoktam ilyen durván arrébb küldeni az embereket, ahogy kerülgetem őket a klubhelyiségben. Vége az óráknak, mindenki itt lebzsel, és - ÚTBAN VAN!
De most az agyamat vörös köd lepi el. Végre eljutok a portrélyukig, kitaszítom a szfinxfestmény hátulját, majd lehuppanok a folyosókőre, és megkerülve a képkeretet visszalököm azt.
Aileen megígértette velem, hogy nem átkozom szét azt a rohadékot. Tulajdonképpen nem is fogom. Annyira nevetséges, amikor az emberek egy vékony kis vacak bottal próbálják elintézni az ügyeiket. Kábé, mintha lekártyáznák. Nem fogom megátkozni. Felállok, és kiverem a szart is belőle.
Erős lökésekkel hajtom magam előre, és újra-újra lejátszódik előttem, mint egy filmszalag. Lin könnyáztatta 'semmiértelmeazéletnek' arca, és ahogy elzokogja a történteket. Én mindig tudtam. Már a legelején sem tetszett az a kis takonypóc, aki olyan nagyra van magával meg a késeivel. De mit mondjon az ember Linnek, amikor az azzal jön szempillákat rebegtetve, ó Mihael nem olyan, korcsolyáztunk, táncoltunk, tök cuki. *.* Ennyit erről a görényről. De most bántotta meg utoljára...
Azt hittem, az alagsorból kell kirángatnom, de meglepetésemre még egy emeletet sem mehetek, egy sarokra megpillantom az átkozottat.
- Hé! - kiáltok oda, és gyorsítok a tempón. Odaérek hozzá, és hirtelen semmit nem tudok mondani, ahogy belenézek abba az önelégült képébe. Nincs értelme bármit mondanom. És igazából nem is akarok. Megszorítom a karfákat, és kilépek a lábtartókból, álló helyzetbe lököm magam. Jó ideje foglalkozik velem Rubya prof, nem is a felállással van gond, hanem úgy maradni.
Hátrahúzom a karom - igazán nem mondhatja, hogy figyelmeztetés nélkül jött - és minden mérgemet az arcába zúdítom az öklöm által.
A lendülettől az egész testem előre dől, és előrelépni kevésbé jön reflexből, mint belekapni a gallérjába, és rázuhanni. Nem érdekel, újabb és újabb csapásokra emelem a karom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=423472#post423472][b]Dolánszky Alex - 2014.11.19. 02:24[/b][/url]

Nem kenyerem a verekedés. Általában túlságosan flegma vagyok ahhoz, hogy annyira felbosszantsam magam, hogy megüssek bárkit. No meg nem is igen provokált még ki senki egy nyaklevest. Magam is meglepődöm, mennyire egyszerű beverni ennek a mocsokládának a képét úja és újra. Felbuzog bennem az ártás öröme. Annyira megérdemli. Jóformán meg sem érzem, ahogy a kemény arccsontok találkoznak az öklömmel. De sajnos ha az ember ádámcsutkáját vissza igyekeznek egyengetni a torka síkjába, egészen más dolgok kezdik érdekelni. Például hogy mennyire hiányoznak az akadálymentes légutak. Odakapok fél kézzel, próbálok enyhíteni marka szorításán. Persze hiába. A másikkal izomból belevágok a könyökhajlatába, hogy elengedjen végre.
Magam nem vagyok kreatív csépelő. Az egyetlen célom jelenleg, hogy fájdalmat okozzak, hát úgy ütöm és akkor, ahogy és amikor érem, nem válogatva a testrészeket. Ha pedig magam bekapok egy ütést, majd... jól ráfolyatom a vérem!

Bocsánat a végéért. Marha álmos vagyok már így fél 3-kor...XD

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=424056#post424056][b]Dolánszky Alex - 2014.11.20. 13:39[/b][/url]

Láttad már, milyen fogaim vannak? Nem kéne őket kiverni.

Ki foglalkozott azzal, mi újság a rellonos térdével? Hát én biztos nem, egészen addig, míg durván bele nem helyezte a gyomromba. Összerándultam, és így már nem volt nehéz lelöknie magáról. Krumplis zsákként terültem el a földön, de rögtön meg is feszültem, ahogy a keze ismét a nyakamra kulcsolódott. Átsuhant az arcomon a rémület, amikor arra gondoltam: kész, vége, így végzem be. Aztán a dac. Engem nem fog legyőzni egy ilyen gyökér!
Kár, hogy nem ugrott be a varázspálcám, akkor hamar véget vethettünk volna a küzdelemnek. Vagy talán nem kár: ha maradandó sérülést okozok neki, még a záróvizsgáim előtt kicsapnak. Akkor lettem volna igazán anyu kis büszkesége!
Hiába kaptam én is az ő nyaka felé, fölényben volt. Márpedig, ha nem rázom le magamról...
A bordái közé ütöttem, de igazából nem néztem, pontosan hová. Csak guruljon végre le rólam. Most először fordult meg a fejemben, hogy megbízhatatlan lábakkal nem érdemes verekedésbe bocsátkozni. Míg agyam másik fele olyasmiken zakatolt, hogy "megölöm, széttépem, nem érdemli meg..."