Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.

Zsebébe tömködi a telefont, amin eddig valami istentelen zombis játékot tolt és már belezsibbadt a feje, de amúgy roppant szórakoztató, mert offline, erre pedig nincsen nagyon térerő sem, nemhogy sok lehetőség arra, hogy simogassa. De amúgy is kezd lassulni, megint, majd otthon megszereti, öreg már szegény, szóval lehet elővenni a tárcát és gondolkodni, mert hulladékot nem akar, nem kell kettő ketyere, amit szid. Csak kicsit meleg a hátlap, reméli, nem ma fog elrobbanni a zsebében, hogy aztán örökké lyukas lábbal emlékezzen, hogy mit és hova kell tennie. Az órája azt mondja, hogy van ideje arra, hogy lehuppanjon semmit tenni a következő előadás előtt, de azt már nem, hogy ezalatt megfutná a falu és az iskola távot – rohadt bagó, ugye, ugye – így úgy dönt idebent oldja meg azt, hogy későn kelt és kimaradt a reggeli. Azt már tudja, hogy van konyha az iskola falai között, hogy manók vannak ott, amitől már most viszolyog, de azt is elmagyarázták, hogy amúgy kedvesek és bármit kérhet. Neki elég lenne egy hely, hogy megkenjen vagy három zsömlét, de fogalma sincs, mit fog ott találni, már ha megtalálja. Azt nem kötötték az orrára, vagy elfelejtette, éhenkórász mindene megint egy dologra koncentrál. Jó, azt megérti, hogy a bizonyos napok után indoka is van fél lovat enni per nap, de ilyenkor szimplán csak a normális napi szükséglet kellene, nem szégyelli, amennyire szeret a konyhában tenni-venni, úgy megenni is. Nem baj, a hurkák elkerülik.
Éles kanyarral fordul be a folyosóra és pár lépés után lassít le, amint megnézi magának ezeket a képeket. Ha ma jött volna ide, sikítana, hogy mocorognak, kurjongatnak meg ilyenek, de most csak nevetős képe fordul a kavalkád felé. Oké, ez láthatóan egy élvezetes csendélet, akad itt minden, bár ő tudná még bővíteni, már csak így, futólag áttekintve. Egy jó disznóvágás, lagzi, az az igazi, falunap, lenne itt aztán minden, amire már most kedve lenne ropni, de hát na, az, hogy az iskola közepén kezdené el, kicsit se lenne furcsa. De hát... na. Épp az egyik felé rikoltó alaknak kívánna válaszolni, amikor a folyosó másik felén lát mozgást. Nem tudja, mennyire divat erre a freskókkal beszélni, így inkább csendben marad – mert szerinte ez ciki lenne – és inkább lépéseit a valaki felé kormányozza. A mulatás ütemére csettintget párat, majd az alak roppant ismerős. Aha. Amennyire nincs benne a pletykákban, ez a srác annyira igen, olyannyira, hogy még ő is hallott róla. És semmi jót. Ejj.
- Na a csókosszájú, hogy ityeg? - lassít le, majd meg is áll, de igaz, nincs szavában semmi sértő, csak odabökte. Közlési kényszerrel, mert manapság van olyanja néha. Fura, mi?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=791758#post791758][b]Helvey Belián Balázs - 2020.02.03. 23:21[/b][/url]

Zsebébe tömködi a telefont, amin eddig valami istentelen zombis játékot tolt és már belezsibbadt a feje, de amúgy roppant szórakoztató, mert offline, erre pedig nincsen nagyon térerő sem, nemhogy sok lehetőség arra, hogy simogassa. De amúgy is kezd lassulni, megint, majd otthon megszereti, öreg már szegény, szóval lehet elővenni a tárcát és gondolkodni, mert hulladékot nem akar, nem kell kettő ketyere, amit szid. Csak kicsit meleg a hátlap, reméli, nem ma fog elrobbanni a zsebében, hogy aztán örökké lyukas lábbal emlékezzen, hogy mit és hova kell tennie. Az órája azt mondja, hogy van ideje arra, hogy lehuppanjon semmit tenni a következő előadás előtt, de azt már nem, hogy ezalatt megfutná a falu és az iskola távot – rohadt bagó, ugye, ugye – így úgy dönt idebent oldja meg azt, hogy későn kelt és kimaradt a reggeli. Azt már tudja, hogy van konyha az iskola falai között, hogy manók vannak ott, amitől már most viszolyog, de azt is elmagyarázták, hogy amúgy kedvesek és bármit kérhet. Neki elég lenne egy hely, hogy megkenjen vagy három zsömlét, de fogalma sincs, mit fog ott találni, már ha megtalálja. Azt nem kötötték az orrára, vagy elfelejtette, éhenkórász mindene megint egy dologra koncentrál. Jó, azt megérti, hogy a bizonyos napok után indoka is van fél lovat enni per nap, de ilyenkor szimplán csak a normális napi szükséglet kellene, nem szégyelli, amennyire szeret a konyhában tenni-venni, úgy megenni is. Nem baj, a hurkák elkerülik.
Éles kanyarral fordul be a folyosóra és pár lépés után lassít le, amint megnézi magának ezeket a képeket. Ha ma jött volna ide, sikítana, hogy mocorognak, kurjongatnak meg ilyenek, de most csak nevetős képe fordul a kavalkád felé. Oké, ez láthatóan egy élvezetes csendélet, akad itt minden, bár ő tudná még bővíteni, már csak így, futólag áttekintve. Egy jó disznóvágás, lagzi, az az igazi, falunap, lenne itt aztán minden, amire már most kedve lenne ropni, de hát na, az, hogy az iskola közepén kezdené el, kicsit se lenne furcsa. De hát... na. Épp az egyik felé rikoltó alaknak kívánna válaszolni, amikor a folyosó másik felén lát mozgást. Nem tudja, mennyire divat erre a freskókkal beszélni, így inkább csendben marad – mert szerinte ez ciki lenne – és inkább lépéseit a valaki felé kormányozza. A mulatás ütemére csettintget párat, majd az alak roppant ismerős. Aha. Amennyire nincs benne a pletykákban, ez a srác annyira igen, olyannyira, hogy még ő is hallott róla. És semmi jót. Ejj.
- Na a csókosszájú, hogy ityeg? - lassít le, majd meg is áll, de igaz, nincs szavában semmi sértő, csak odabökte. Közlési kényszerrel, mert manapság van olyanja néha. Fura, mi?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=791913#post791913][b]Theon Delacroix - 2020.02.04. 20:02[/b][/url]

Oliver éhesen markol bele fenekembe, miközben valamit a fülembe suttog, viszont akkora a zaj ezen a folyosószakaszon, hogy a franc se hallja, hogy mit mond. És nem is érdekel. Szegénykém, mindig próbál romantikus lenni, de valljuk be, elég szarul csinálja. Meg nem is kellene neki, mert nem erre izgulok. Már rég felhagytam a szerelemmel, mint olyannal. Nem hiszek benne, kész, kimondom kerek perec. Megjöttem az ámításból és a szép szavakból, azóta pedig csak a vágynak élek. Így mikor a fiú odahajol, hogy megcsókoljon, én éhesen kapok az ajkai után. Nekinyomom a folyosó hideg falának, kis híján az egyik portrénak, mire annak alanya felháborodva megy át a szomszéd keretben teázgató asszonysághoz. Még fél füllel hallom, ahogy arról kezdenek dumálni, hogy mennyire neveletlenek is a mai fiatalok, de elengedem a fejem mellett és inkább Oliverre koncentrálok.
- Szeretlek – suttogja, amikor végre elválunk egymástól, nekem meg felkeveredik a gyomrom. Megforgatom szemeim és leveszem a rákulcsolt lábamat. Hátrébb lépek egy pár lépést, így nézek a zöld íriszeibe.
- Oliver, azt hittem megbeszéltük már ezt – dörgölöm meg hüvelyk- és mutatóujjammal az orrnyergem nagyot sóhajtva. A fiúnak azonban nem esik le a tantusz és ugyanolyan szerelemmel teli szemekkel bámul le rám, mint a kiábrándításom előtt. Egyáltalán abban sem vagyok biztos, hogy eljutott az agyáig. Hiába helyes a srác meg minden, néha úgy érzem, hogy mikor az észt osztogatták, azért nem állt sorba, inkább elment még egy körre, a kinézetesekhez.
- Jól van – kifújom a benn rekedt levegőt – én is – szavaimmal ellentétben mégis az eddig összekulcsolt kezeinket elengedem, majd magam előtt keresztezem őket. Kék íriszeim üresek, nyoma sincs annak a meghitt kedvességnek, mint amit Oliver elmondása szerint lát bennem. Végül is, olyan vagyok, mint egy tükör; mindenki azt látja bennem, amit akar. Csak ugye ez sosincs ingyen.
- Akkor később találkozunk? – Hangja érdes az elfogyasztott cigaretták mennyiségétől, mégis valami különös lágyság érzékelhető benne. Eskü, mindjárt hánynom kell. Nyomni akar egy puszit az arcomra, amit hagyok is, majd megfordul és eltűnik a folyosó végén. Fáradtan fújom ki a levegőt, miközben kezemmel a talárom zsebében matatok. Kihúzom az öngyújtóm, meg egy szál cigit, majd nagy nehezen menés közben meggyújtom azt. Órán lenne a helyem, de egy slukk még belefér.
Esküszöm, sokszor nem értem az emberek. Miért olyan nehéz azt felfogni, hogy én nem akarok mást egyszerű szexnél? Min Jong megértette, ahogy Anna is, akkor Oliver pirinyónyi agyába miért nem tudom beleverni ezt az információt? Mondom szerintem nem százas a srác. Valami kettyónak kell lennie a dologban, különben nem lenne ennyire hülye. De legalább nagy van neki. Ez kompenzál.
- Mit akarsz? – Vakkantom oda a mellém érő Beliánnak, még véletlenül sem nézve rá. Épp elég szarság gyűlt össze a fejem felett, nem kell még egy Benettet védő levitás kioktatása. Elég volt éppen Mása. Mondjuk abból is ő jött ki rosszul. Mondtam, hogy ne packázzon velem senki. Hupszi.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=792020#post792020][b]Helvey Belián Balázs - 2020.02.05. 21:44[/b][/url]

A harmadik alak annyira nem fogta meg, mármint sokat nem láthatott belőle és amit mégis, az épp elég volt. Alapvetően nem szokta érdekelni, hogy ki és melyik szájában van, amennyiben az nem megy már el illetlennek, mert aztán hangosan krehácsol, és nem, mindegy milyen nem, nem válogat. Nem ellenzett ő semmit sosem, most meg aztán főleg nem, nem vadászik a szerelmesekre, hogy jól szétkergesse őket, mint valami rém, még a jelvény miatt sem, amely ugyan indokolhatná, de annyi ideje nincs, meg nem is akarja. Nincs itt ténylegesen egész nap, mint akik itt élnek, jön és megy, vannak fontosabb és munkásabb dolgok is, mint a felügyelet és szerencsére vannak rajta kívül mások is, akik mindenkire figyelnek akár helyette is. Nem, mintha annyira lusta lenne, csak ugye, dolgozni is kell valamikor, nem hull ölébe a pénz.
A távolodó alak látványa végül eltűnik teljesen, a szőke srác meg lassan indul meg, mint akinek a világ minden ideje a zsebébe jutott és sosem kellene sietnie. Vagy nem is akar. Nem nagyon ismeri, nem tudja betéve, mikor és mit hall, azonban a kastély hangos és a falnak szája is van. Annyira képben van, hogy mi a keresztneve, meg nos, néhány dologgal, amitől harsog a ház. Mindenkinek megvan a maga keresztje, azóta okosabb, mióta a háztársával beszélt és mégsem, mert... semmi köze hozzá. Való igaz, hogy nem szép dolog és megérné a nyaklevest, de akkor szegény srác a büdös életben nem mossa le magáról, hogy mások intézik helyette a dolgokat. Úszni is úgy kell tanulni, hogy a vízbe vannak először lökve és ússzanak amennyire bírnak, és bár spártai a felfogás, meg a módszer is, egyelőre kettejüknek kell rendezni vagy veszni hagyni a dolgokat, aztán ha eldurvul, nos, akkor már nem lesz ilyen elnéző. Mintha lenne egy, a saját nyomorán túllépő védekező mechanizmusa, ami ösztönösebb, mint a rosszat teregetni magára, másra vagy épp gyógyítgatni ezt-azt, és még sincs, mert miért lenne. Mert most tanul társasági életet élni, mert amúgy rég tudja, mi az és amúgy meg... mindegy. Van. Néha.
Beérve mellé, lelassítja elnyújtott lépteit és már-már úgy szisszen fel, mintha az a parázsló vég az ő bőrét égetné. De komolyan. Érti ő, hogy laza, meg faszacsávó, meg ki ha én nem, de esze talán még sincs sok.
- Ó, én nagyon sok mindent szeretnék. Az nem téma jelenleg – egy pillanatra sem szakad le, olyan természetességgel lépdel mellette, mintha haverok lennének. - Az hogy te mit akarsz, már érdekesebb kérdés – nem mintha egyáltalán választ várna erre, sőt, csak megejti. Aztán kinyúl, amint elhúzza a szájától a bagót, és épp standby állapotban pihen meg, és nemes egyszerűséggel lopja el tőle. Mivel úgyis rá fogja fogni a füstöt, egy slukkot enged magának, majd a fal egyik jelentéktelenebb pontján nyomja el. Néha tökre el lehet hinni, hogy az, hogy mennyien tartják „cukinak”, csak valami jó álca.
- Elő se vegyél másikat, mert megetetem veled. Legyen eszed, legalább a klotyóba bújj el – íme, a szigor. Nem vasprefektus, ha most ezért majd jön, hogy jól panaszt tesz, ám legyen. Visszapillant felé, a csikk egyelőre zsebkukába megy, ujjait megtörölve engedi le végül a kezét.
- És még órán is kéne lenned, nemde? Szóval akár akarhatom azt is, hogy szívj valami rémesen gagyi dologgal, vagy hogy kivágják a kukába a jelvényed. De ugye, én nem szívatok másokat, csak mert épp unatkozom és épp nem tudok játszani a... nos, tudjuk mivel – de mindezt csevegő hangon, mint az időjárást. Szép, nemde? Magát is meglepi, miket tud.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=793608#post793608][b]Theon Delacroix - 2020.02.13. 14:20[/b][/url]

Mélyet szippantok a káros szenvedélyből, tüdőm megtelik a szer adta füsttel, véremben csak úgy száguldozik a nikotin. Remegve engedem ki a bennrekedt levegőt, ujjaimmal megpöckölöm a cigit, hogy az elégett dohány lepotyogjon a viszonylag tiszta kövekre. Szabad kezemmel a meggyűrődött egyenruhám kezdem igazgatni, hisz igaz csak csókolóztunk Oliverrel, mégis azét eléggé meggyepálta a külsőm ahhoz, hogy ne legyek szalonképes. Hajam minden bizonnyal a szélrózsa minden irányába áll, ingem gyűrött és ki-kikandikál a betűrt nadrágomból. Arról ne is beszéljünk, hogy bűzlöm a bagótól, hisz már nem ez az első ma, ráadásul az imént lekoptatott srác is él vele, szóval esélyem sem volt elkerülni. A végén még tényleg rászokom.
Tök ráérősen sétálgatok, de arcomról leolvasható, hogy jelenleg minden embert a halál faszára kívánok. Összeszűkült szemekkel nézek ki a nagyvilágba, amikor pedig valaki mellém ér, reflexből vakkantok rá. Nem vagyok most jó kedvemben, és ezt arcomról is leolvashatja. Nem, mivel léteznek akkora barmok, mint amilyen Mr. Taylor is, akik egyszerűen nem tudják belátni, hogy én nem akarok komoly kapcsolatot. Csak szexre vágyom és ennyi. De neeem, mert itt nyomni kell a szeretleket, meg tervezgetni a közös jövőt. Komolyan, mindjárt elokádom magam.
- Most nem vagyok hangulatban, de este héttől megtalálsz a társalgóban, Honey – hadarom el a számban a cigivel. – Persze csak ha van nálad zsé – teszem hozzá mellékesen ezt a nagyon jelentéktelennek tűnő, ám mégis számomra fontos információt. Persze kicsit sem szenvedek pénzhiányban, mióta anyámmal jó kapcsolatot ápolok, hisz az asszony próbál a gyerekkori sérelmekért kárpótolni minden lehetséges úton. És mivel csak pénze van, szíve nincs, így azzal halmoz el. Komolyan, lassan már úszkálhatok is a húszezresekben. Tiszta jó.
Először szemeim elkerekednek, mikor ujjaim közül hírtelen eltűnik a bláz. Csak pislogok okosan ki a fejemből, aztán mimikám vált és morgok valami kicsit se szépet asz orrom alatt. Aztán persze már nyúlok is a zsebembe, hogy mit se törődve a fiú parancsával, előrántsak meg egyet, majd ismét rágyújtsak. Szívok egy jó nagyot, majd csak úgy szemétségből is a fiú arcába fújom a füstöt. Fulladj meg, te rohadék!
- Túl merev vagy, Szívecském. Segítsek egy kicsit feloldódni? – Fújom tovább a bagót, kicsit sem törődve azzal, hogy az imént gyakorlatilag megfenyegetett. Nekem is nem egyszer már megfordult a fejemben, hogy a viselkedésemmel a jelvényem, meg egyáltalán az iskolai tartózkodásom is veszélyeztetem, azonban túlságosan is jól érzem magam ahhoz, hogy ezen komolyabban is elgondolkodjak. Az élet rövid, nekem pedig eddig túlságosan sok szarságban volt részem ahhoz, hogy megérdemeljek egy kis szórakozást. Még ha az néha – na jó, legtöbbször – túl messzire is megy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=794404#post794404][b]Helvey Belián Balázs - 2020.02.16. 21:15[/b][/url]

Neki sincs most éppen nagy affinitása arra, hogy bárkit is itt nevelgessen, meg semmi, de úgy néz ki, az élet vele nem kegyes. Mert miért is lenne minden egyszerű. Társaságban lenni, emberek között, az év elején ódzkodott tőle, most egészen megszokott dolog, még ha neki nem is a természetes. Na az meg főleg nem, hogy valakivel így andalogna egy folyosón, valahogy se ingerenciája, se az ő korosztálya nem erre leledzik. Mert lehet azt mondani, hogy a kor csak egy szám, azért mégis vannak határok, meg ez neki inkább egy amolyan második munkahely, ott pedig nem a lamúrra koncentrál, hanem a dologra. Így is van elég, vagy elég gondja, vagy bármi, amit időt igényel. Ingázik eleget, és lehet inkább azt tette volna most is, mind a kettejüknek jobb lenne, neki nem kellene a komoly felét élesztgetni, a srácnak meg nem szakadna senki a nyakába, aki épp nem valamit akarna épp tőle, hanem csak a szája jár és papol. Pech. De van az a pillanat, amikor ha már ő szív, szívjon mindenki? Valahogy úgy.
- Nem mintha a hangulat itt érdekelne bárkit is – emelkedik meg a szemöldöke, majd aztán persze nem hülye, érti ő, mire céloz, amire, őszinte röhögés tör ki belőle. Ahha. Pont arra vágyik, hogy a pénzt erre költse, ilyenre. Ha eddig nem tette, nem most fogja elkezdeni, nem miatta és főleg nem itt. Nem tudja, hogy komoly-e, vagy sem, nem is érdekli. Kezével legyintget párat. - Rossz a házszám, én pénzt nem adok neked és nem is foglak felkeresni. Sajnálom – nem, de hát komolyan, mit hitt? Hogy majd beáll a sorba? Jó vicc. Ahogy ez az egész is. Belekezdett, de már elment a kedve. Főleg, ahogy szinte süketet tolva szarik arra, amit az előbb mondott. Fáradt nyögése is ezt mondja, meg a „kellett ez nekem?” pillantása, hogy oké, érti ő, helyi menő gyerek aki azt csinál, amit akar és tesz mindenre. Érti ő. érti. A füstfújásra fapofával válaszol, nem ettől fog most megfulladni, egy-két legyintéssel tünteti el onnan a felleget.
- Oké, értelek. Teszel te mindenre és mindenkire, blablabla. Unalmas – persze tényleg ingere van arra, hogy megetesse vele a dekket, de megint csak azt műveli, amit az előtt. Ellopja, de most már pöfékel, nem nyomja el azonnal. Addig agyal, hogy mit véssen fel neki, mert még mindig nincs kedve hozzá és idegeli. Pedig nincs feszült napok alatt. Bár ki tudja.
- Segíthetsz azzal, hogy visszaveszel az arcodból. Vagy befogod és elhúzol a dolgodra. De én mást biztos nem kérek – veti oda, sőt mi több, arca most már olyan semmis, hogy az sértő. Sehol a rá jellemző mosoly, vidám pillantás. Semmi. És ez rossz. Nem szeret ilyen lenni.
- Értem én, hogy te mindenkivel csak szórakozol, meg játszadozol, úgy, ahogy nem szégyelled. Lehet sokak szerint ez baaaromi menő. De ritka magányos vagy te valójában, biztosan, szóval valahol sajnállak is – megint elnyomja a dekket, mielőtt vissza akarna vágni és egy kiszögellés rejtekébe dobja. Aztán megáll, neki ennyi elég is volt. Vagy végképp viszketni fog a tenyere.
- Nem fogok neked itt feleslegesen litániát tartani, úgyis süket és túl hülye vagy hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=797197#post797197][b]Theon Delacroix - 2020.03.06. 13:53[/b][/url]

Veszélyes játékot játszom, ahol nem csak a jövőmet, de a saját épségem is terítékre teszem. Furcsa mód még egyik gonosztettem sem vont maga után komoly következményeket, de ki tudja, lehet egy napon nagyon meg fogom szívni. Beliánnak igaza van, nagyon is, de persze ezt nem hogy neki, de még magamnak sem vallanám be. Nem, annál sokkal büszkébb vagyok. Így hát adom tovább a keménylegényt, s mikor a srác visszautasít, csak nemtörődöm módon megrántom a vállam, majd szívok még egyet a cigiből. Valahogy nem tud érdekelni, egyszerűen nem hat meg amit mond. De ez nem az ő hibája, mindenkire mostanság így reagálok. Régen is indokkal mondhatták rám, hogy hülye vagyok, de most aztán meg főleg. Talán a kamaszodás eredménye ez, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen a sok szarság ilyenné tette a személyiségemet.
- Na ugye, nem is volt olyan nehéz erre a konklúzióra jutni – válaszolom arra, miszerint nem érdekel senki és semmi. Jó, örülök, hogy neki is leesett. A kérdés most már csak az, hogy ha ez megvan, akkor még mi a francos francot keresünk mi itt? Biztos vagyok, hogy tőle is csak fejmosást várhatok, csak úgy, ahogy attól a görcs Másától is. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy Benett vagy valami más valaki vagy más valami miatt akarja leszedni a fejem. A levitások nagytöbbsége ugyanis valamiért nagyon védi azt a gyámoltalan könyvmolyt. Veszélyesnek találnak ránézve, s bár ebben igazuk van, még sincs sok joguk távol tartani tőle. Meg nem is fognak tudni sokáig. Elég néhány szép szó, pár jó helyen való érintés és hopp… a fiúcska máris az ágyamban fekszik. Mert én így akarom. Amit pedig én a fejembe veszek, az úgy is lesz.
- Igazad van. Szörnyen magányos, beteg kisfiú vagyok. Ráadásul még szűz is – mimikámról a mosoly lefagy, számat szomorúan lebiggyesztem. Mindenemből érződik a játszi komolyság, s ha egy engem nem ismerő, külsős alakkal állnék szemben, bizonyára hinne is nekem. De a hírem általában hamarabb megelőz, így nem is próbálkozom azzal, hogy elhitessem Beliánnal, hogy amit mondtam, az maga a valóság. Sokak túlzott játéknak vélik tetteimet, mások – mint például Benett – válltik állítják, hogy én jó ember vagyok, s próbálják kicsikarni belőlem ezt a felem. Ha még a hét éves, elveszett kis Theon lennék, talán hálás is lennék nekik. De mind tudjuk, hogy már nem az az ember vagyok, mint a dolgok előtt.
Figyelem, ahogy a cigim immár a fiú szájában izzik fel, majd szép lassan el is fogy, majd a csikk az egyik kiszögellésben talál új otthonra. Többet már nincs kedvem elővenni, s ahogy számolom, jelen helyzetben nincs is nálam már, szóval zsebre dugom nikotinos kezeimet, majd bevágok a fiú elé. Pofátlanul simítok végig rajta, mellkasán ujjaim csak úgy szánkáznak, majd kezem ökölbe szorul és gyengén igaz, de beleütök a felsőtestébe.
- Tusé – csinálok úgy, mint aki megsértődött, ám arcomról levakarhatatlan a pofátlan, tenyérbe mászó mosolyom. – Legalább én jól csinálom a munkám. Az én házam diákja közül senki sem sérült meg. Míg nálad… nos, szegény kis Benett biztos mást mondana – olyannyira elönti agyamat a piszkálódási vágy, hogy le sem esik, hogy most saját magam köpöm be, holott a fiú szája mindvégig zárva maradt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=798457#post798457][b]Helvey Belián Balázs - 2020.03.15. 01:49[/b][/url]

Talán ha épp nem feszülnének az idegek, kiakadt volna, hogy úgymond felkínálkozik neki, bármire, de lehet mégsem, mert ezt a srácot nem tudja az ismert dolgai után komolyan venni. Nem, mert hát, ki veszi komolyan a nyilvánvalót, amikor a főiskolán is hasonlóképp nyilatkoztak meg egyesek, valahogy mégse voltak olyan kelendőek, mint hitték és egy másik körben mégis, mindig találtak valakit. Fogalma sincs, mennyien veszik be és veszik meg a másikat és nem is érdekli egy pontig, de aztán mindig szóba jön valaki, aki miatt az ember homloka ráncolódik. Aztán rájön, hogy ez az élet, mindig vannak gyámoltalanok és görények, hogy csak talán az ő lelke próbálkozik azzal, hogy jó legyen és törjön össze mindent és mindenkit, hogy talán ő az őrült, az idióta és mindenki más csak túlél, ahogy tud. Aztán nem tud arra gondolni, hogy ez túlélés, mert nem. Lehetnek botlások, de folyamatosan... nos, az már rég nem az, ahhoz már a lélek sötétsége és hiánya kell. Az már... más. És akkor jön egy ilyen, mint ez a srác. Komolyan. Hosszan sóhajt, fáradtan. Ennek mondhat bármit, lepattan róla.
- Nem, nem volt nehéz. Rád van írva a többi szarság mellett – de nem kezdi el magyarázni, sorolni, hogy mikre is gondol, mert felesleges. Vállat von, röhög meg hasonló válaszok jönnének rá, neki meg nem kenyere a megváltást elhozni neki és nem is lesz az. A pólus két vége, csak közös pontok vannak. Neki fogalma sincs arról ki és hogyan találta meg és miért, mert nem egyeztet ő senkivel ilyenekről, mivel nem lakik itt hivatalosan, csak amikor néha bent alszik, de akkor sem azt figyeli ki és miért tesz dolgokat. Le van maradva, az iskolai pletykák nehezen vagy későn érik el, persze az nem, ami olyan forró, mint a frissen kihullott parázs, mert arról mindenki, vagy épp rohadt sokan beszélnek és nehéz kikerülni. Vagy a véletlen, amit el-elkap néha, de ő nem egy olyan gócpont, amelyet mindenki ellát infóval és nem is vágyik rá. Most épp sikerült belenyúlnia és nem tudja, hogy ez mennyire lesz rossz nekik, a másiknak. Semmit sem tud, csak azt, hogy ha tovább húzza, lehet, hogy nem lesz büszke rá. Lehet, hogy nem is akar. Néha dühös akar lenni, nem a mosolygós, aranyos srác a levitából. Néha mintha mégis más akarna lenni, kicsit a bestia, aki benne csücsül.
- Szűz – arca, mint a faragott kőszoboré, majd aprót röhög. Az az erőltetett, tudjátok. - Én meg bak vagyok, de nem hiszem, hogy érdekel a horoszkóp – nyomja le finoman, hogy adja ezt el másnak, úgy szűz, ahogy ő vörös és szeplős. Hagyjuk már, nem most jött le a falvédőről. - Hiába mondod ezt, nem fogod fel és hiszed el. Neked ez sértés, amit a bunkó levitás most mondott és teszel rá. Majd egyszer elgondolkozol, de engem ez már nem érint – és valóban, mert ennyi neki bőven elég volt mára, mint „hittérítés”. Ő sem hallaná meg, ha valaki az arcába mondaná az igazságot, mert ahhoz makacs, mint az öszvér és vak, meg süket. Ez a legegyszerűbb taktika a világ ellen, noha nem lenne olyannyira szabad gondolkozású, mint a másik. Az, hogy mindenkit megkap, vagy mindenki megkapja, neki nem kenyere. A bagó is már csak egyfajta apróság volt, húzás, semmi több. Megtorpan azonban, amikor bevág elé, tekintete kérdő, de mit sem számít a másiknak, mert már tapogat is. Felmordul, mint akinek fájna, mint aki undorodik, és lekotorja magáról a kezet. Megütötte. Meg se érezte, az ő fájdalomküszöbe ennél jóval magasabban pihen, semmit se vett fel ebből, mert nem érdekli, és mégis, tapogassa saját magát. Na persze, ne most kezdjen el játszadozni, főleg ne vele. Nem vevő rá, hát nem érti. Mégis, a mozdulat közben áll meg, keze a levegőben, ahogy rámered. Hogy mi?
- Mást mondana? - és most valóban érdekli, valóban akarja a választ. De most nem a kíváncsi arca kerül elő, nem az, aki szokott. Sokkal inkább ösztönösebb, zordabb hullám söpör végig rajta, vonásai, tekintete megkeménykedik, düh ha nem is, de valami csillan benne. És elkapja a kezet, ami nemrég még őt cirógatta és ott tartja, erősen fogva, nem érdekli, ha épp ez már fáj, de nem tud szabadulni.
- Mit műveltél vele? Az igazat és ne szórakozz – közli felé, hangja rideg és követelőző. Ha szabadulni akar, még csavar is a karon egyet, de fogása biztos. Ha mást tesz, nos, az elválik, egyelőre a köd csak követel és tudni akarja, mit tett. Hogy kin múlik, hogy nem sérül meg senki? Nem rajtuk, de szerinte a srác se tudja, mekkora hülyeség jött ki rajta. Pont most. Lehet, hogy aki eddig megtalálta, lecseszte, de hogy pont az, aki örökké mindenkire mosolyog? Nos, lehet, nem lesz olyan kellemes kaland.