Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.

Anna

Elég sokszor hallotta már azt, hogy veszélyes sokat tudni, azt azonban saját bőrén is tapasztalta, hogy néha még veszélyesebb nem eleget tudni. Bizonyos információk életet is menthetnek, de ha annyira nem érnek sokat, akkor is lehetnek értékesek, felhasználhatóak, hasznosak, megszerezni viszont őket... na az nem kis munka, még jó, hogy már megvannak rá a módszerei, lassan két év alatt sikerült kitapasztalni, hol érdemes próbálkozni. Például itt. A vigadófreskó folyosója egy olyan hely, ami tele van részeg portrékkal, akik sokszor az alkohol hatására már azt sem tudják, mit beszélnek, azt még kevésbé, kinek, mikor, viszont fülük van, az egész épületben, és ráadásnak még azt is értékelik, ha néha ide jár hegedülés címszó alatt. Most is itt van, már bő egy órája lassan. Megtanulta azt is, hogy meg kell válogatni, kitől mit vesz készpénznek, ennek ismeretében azonban most éppen egy, az alkoholtól már vörös arcú, parókát viselő és vészesen imbolygó uraság képe előtt áll és arra figyel, amint az hevesen gesztikulálva igyekszik magyarázni, csuklással fűszerezve.
- Tudja, fiam... hikk... az én időmben még nem voltak ilyen lenge öltözetek. Nézze csak meg a kedves másodunokanővéremet ott a szemközti portré melletti... ja, nem... hikk... Amália eggyel odébb található. A zöld ruhás. Kissé belemerült most a mulatásba... szóval, ha meggondolná, hogy netán valaha is portré legyen, kedves Sebastian, itt bizonyára remek helyre lelne... és... hikk... el ne felejtse magával hozni a hegedűjét sem. Most pedig ha kérhetem... eljátszaná nekem... a... a... elfelejtettem. Na nézz oda, már megint nem emlékszem... Beethoven volt? Nem, annak mind olyan lassú andalgós művei vannak... Bach... a fenébe... játsszon valami vidámat, Sebastian, hadd lássam forogni itt a szomszéd portrén Viola kisasszonyt. - csak mond és mond, mutogat körbe, újabb pohár bort hörpint fel egy szempillantás alatt, majd átinteget a szemközti portrén révetegen mosolygó, magáról már egyre kevesebbet tudó hölgyeményre. Ő bólogat közben lelkesen, mintha érdekelné is ez az egész, de hát el kell viselni, ha egyebet is hallani akar, úgyhogy kihúzza magát, és pár pillanaton belül már játszik is valami vidámat, népies motívumokkal tarkított Kodályt, az ittas állapotban lévő úr látható örömére. Ezért sem utolsó dolog ide járni, végtére is látja, hogy valaki értékeli, hogy hegedül, és nem azon agyal közben, hogyan lopja el, szedje szét, tegye némává, esetleg törje el az ő kezét, mert zenélésre vetemedett, vagy ehhez hasonló és még jobb opciók is adódnak bizonyára. Azért a vonósnégyesen még mindig vacillál, talán mindjárt megkérdezi, mit is tudnak itt a képek az iskola zenészállományáról, csak érjen ennek a műnek a végére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=245909#post245909][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.03.02. 14:06[/b][/url]

Anna

Elég sokszor hallotta már azt, hogy veszélyes sokat tudni, azt azonban saját bőrén is tapasztalta, hogy néha még veszélyesebb nem eleget tudni. Bizonyos információk életet is menthetnek, de ha annyira nem érnek sokat, akkor is lehetnek értékesek, felhasználhatóak, hasznosak, megszerezni viszont őket... na az nem kis munka, még jó, hogy már megvannak rá a módszerei, lassan két év alatt sikerült kitapasztalni, hol érdemes próbálkozni. Például itt. A vigadófreskó folyosója egy olyan hely, ami tele van részeg portrékkal, akik sokszor az alkohol hatására már azt sem tudják, mit beszélnek, azt még kevésbé, kinek, mikor, viszont fülük van, az egész épületben, és ráadásnak még azt is értékelik, ha néha ide jár hegedülés címszó alatt. Most is itt van, már bő egy órája lassan. Megtanulta azt is, hogy meg kell válogatni, kitől mit vesz készpénznek, ennek ismeretében azonban most éppen egy, az alkoholtól már vörös arcú, parókát viselő és vészesen imbolygó uraság képe előtt áll és arra figyel, amint az hevesen gesztikulálva igyekszik magyarázni, csuklással fűszerezve.
- Tudja, fiam... hikk... az én időmben még nem voltak ilyen lenge öltözetek. Nézze csak meg a kedves másodunokanővéremet ott a szemközti portré melletti... ja, nem... hikk... Amália eggyel odébb található. A zöld ruhás. Kissé belemerült most a mulatásba... szóval, ha meggondolná, hogy netán valaha is portré legyen, kedves Sebastian, itt bizonyára remek helyre lelne... és... hikk... el ne felejtse magával hozni a hegedűjét sem. Most pedig ha kérhetem... eljátszaná nekem... a... a... elfelejtettem. Na nézz oda, már megint nem emlékszem... Beethoven volt? Nem, annak mind olyan lassú andalgós művei vannak... Bach... a fenébe... játsszon valami vidámat, Sebastian, hadd lássam forogni itt a szomszéd portrén Viola kisasszonyt. - csak mond és mond, mutogat körbe, újabb pohár bort hörpint fel egy szempillantás alatt, majd átinteget a szemközti portrén révetegen mosolygó, magáról már egyre kevesebbet tudó hölgyeményre. Ő bólogat közben lelkesen, mintha érdekelné is ez az egész, de hát el kell viselni, ha egyebet is hallani akar, úgyhogy kihúzza magát, és pár pillanaton belül már játszik is valami vidámat, népies motívumokkal tarkított Kodályt, az ittas állapotban lévő úr látható örömére. Ezért sem utolsó dolog ide járni, végtére is látja, hogy valaki értékeli, hogy hegedül, és nem azon agyal közben, hogyan lopja el, szedje szét, tegye némává, esetleg törje el az ő kezét, mert zenélésre vetemedett, vagy ehhez hasonló és még jobb opciók is adódnak bizonyára. Azért a vonósnégyesen még mindig vacillál, talán mindjárt megkérdezi, mit is tudnak itt a képek az iskola zenészállományáról, csak érjen ennek a műnek a végére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=246007#post246007][b]Szombat Anna - 2014.03.02. 17:06[/b][/url]

 Kár lenne egy ilyen szép napot veszni hagyni!
 Ezzel a felkiáltással indult neki szokásos körútjára a kastélyban. Sosem járta be az egész épületet. Arra még egy nap sem lenne elég. Mindig csak egy-egy kicsi részt. A hangulatától függően döntött, merre induljon. Ha rossz kedve volt, akkor a sötét alagsorba ment, ha még annál is rosszabb kedve volt és nem érdekelte semmi a világban, elrejtőzött az Eridon torony valamelyik kevésbé látogatott zugában. Szerette a nyugati és keleti szárnyat, az északit meg a délit. De a Könyvtárral még mindig nem volt kibékülve. Inkább lement a falu könyvesboltjába, ha más világokra vágyott.
 Most viszont úgy döntött, elmegy megnézni régen látott festmény-barátait. Ha bár legutóbb nem éppen kellemes esemény történt itt, de hát a borgőzős bácsik figyelmeztetni próbálták. Arról meg igazán nem tehetnek, hogy Anna meg ilyen ügyetlen volt. Bár szerette a zsivajukat, a jókedvüket és úgy mindenüket, nagyon régen járt már erre. És bizony ilyen szép napon nem is lehetne másfelé menni, mint hozzájuk.
 Dudorászva sétált végig az ódon falak között, miközben élvezte, ahogy egy-két ember fejcsóválva utána bámul. Az ő bajuk, ha nem értékelik a jókedvet. Meg amúgy is, Annának nem volt ám olyan rossz hangja. Csak nem igen szokta használni. Mert hát mi van akkor, ha esetleg valaki megszólja érte? Az intézetben is inkább csendben kellett üldögélni, miközben a nevelőnők magyaráztak nekik az illemről. (Bár mi tagadás, valószínűleg senki sem figyelt arra, mit mondanak. Az asztal alatt játszottak a becsempészett labdával.)
 Szóval a lényeg a lényegtelenségben, nagyon jókedvűen ment-mendegélt a folyosókon, mígnem egy sarokkal előrébb meg nem hallotta a jól eső nevetéseket. Rögtön széles vigyor jelent meg az arcán, és kicsit felgyorsította lépteit. Aztán meghallott valami mást is. Zenét. Talán hegedűt? És milyen vidám dallam!  Ha lehet, akkor még jobban elvigyorodott. Talán csatlakozott a festmények sokaságához egy zenekar is? Milyen izgalmas lenne új alakokat látni a folyosón!
 Be is kanyarodott a sarkon, ám ahelyett, hogy az üres lett volna, egy szőke srác zenélt a portréképeknek. De abból legalább igaza volt, hogy hegedűről van szó. Bár őszintén szólva, elég félreismerhetetlen a hangja, de sose lehet tudni egy ilyen helyen, mint a Bagolykő.
 Nem is ment tovább, megállt a sarok takarásában, és hallgatta, ahogyan a fiú játszik. Lába az ütemet kopogta a padlón, de csak halkan és óvatosan. De a zene egyre jobban tetszett neki, és bizony milyen eridonos az olyan, aki nem használja ki a lehetőséget a mókára?
 Nem bírta tovább és pörögve-forogva táncolt be a folyosóra, hangosan üdvözölve a vidám portrékat. A vigyort továbbra sem lehetett levakarni az arcáról, így üdvözölte az idegen zenészt, és kezével mutatta, hogy ne zavartassa magát, nyugodtan folytassa a játékot. Addig ő itt nagyon szívesen táncol rá, bár egy párral még jobb lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=261239#post261239][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.03.28. 23:13[/b][/url]

Szép is lenne egy zenekar, de sajna csak ő van, bár épp arra adta a fejét, hogy megpróbálja kideríteni, hátha ismernek a festmények más, vonós hangszeren játszó egyéneket az iskolában, akikből egy vonósnégyest össze lehetne hozni. Még nem mondott le az ötletről, mert még mindig úgy gondolja, hogy jó lenne. Viszont mivel semmi sincs ingyen, főleg nem az információ, hát ellenszolgáltatásban részesíti a festményeket: szolgáltatja nekik egy rövid ideig a talpalávalót, közben meg ő is gyakorol, túl az egyébként mindennapos sokórás gyakorláson. Nem árt meg. Némi Kodály még a kedélyeket is felpezsdíti, annyira jó kis pörgős, magyaros, ital mellé való, és mint látja, a portrék értékelik is, ki önmagában, ki az elfogyasztott italmennyiség hatására, de jól szórakoznak rajta. Tartalmas darab, azt is meg kell hagyni, és hosszasan nyúzza Lisbeth húrjait a vonóval, mielőtt a végére érne. Annyira belejött, hogy az sem állítja meg, amikor szeme sarkából mozgást észlel, és nem áll le, csak egy mosollyal nyugtázza, hogy a mázolt alakokon kívül valaki másnak is táncolni támadt kedve erre a dallamra. Biccent az üdvözlésre válaszol és fülig szalad a szája, mert hiszen ennél nagyobb elismerést ebben a pillanatban az sem jelentene, ha megtapsolják, noha részben mégis a darab szerzőjét illetné meg, hiszen ő komponálta az egészet, szerény személye csak zenészként nem tesz egyebet, csak megszólaltatja ennek a kiválasztott alkotásnak a papírra rótt hangjait. És mégis, most örül, hogy azt látja, amit. Sajnos, mint minden, aminek kezdete van, ennek a darabnak is vége lesz lassan, ő pedig, amint elhangzott az utolsó hang is, leengedi a vonót, majd a hegedűt is, és meghajol a közönsége felé. Az öregúr a képen lelkesen tapsolni kezd, mondogatván, hogy még, a következő pillanatban viszont hirtelen előre bukik a feje és máris hangosan horkolva alszik bizonyára a bor hatására, bár valószínűleg hamarosan megbökdösi valaki, hiszen még javában áll a bál, aludni később is ráér, no de addig is van pár szabad pillanata, úgyhogy a lány felé fordul és még mindig csúnyán akcentussal beszélt magyarsággal ugyan, de már egészen kerek mondatokat fogalmazva és érthetően beszélve szólal meg. A szókincsbővítés még felfér, de folyamatban van az is, nincs ok a panaszra, hogy nem igyekezne.
- Szia. Látom, tetszik Kodály. Igazán táncra termett dallamai vannak, az kéts...kétely... mna... szóval az nem kérdés. Egyébként Axel vagyok, örvendek. Nincs jobb látni, mint ha valaki szereti meg értékeli a zenét. Hm, mi lenne, ha te választanál, mi legyen a következő. - mondja, kissé halkabban a normál hangerőnél, addig se ébred fel az öregúr reményei szerint. Sokat egyébként nem tudott meg, csak annyit, hogy rengeteg a zenész, és van néhány hegedűs még, de ez édeskevés, viszont legalább gyakorol, úgyhogy még egy darab legalább belefér.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=265929#post265929][b]Szombat Anna - 2014.04.04. 11:04[/b][/url]

 Már majdnem teljesen elszédül a forgásban, így mikor vége a dalnak, egy kicsit várnia kell, hogy a tárgyak és a festmények a helyükön maradjanak. Ilyenkor mindig úgy érzi magát, mintha egy szakadékon átívelő kötélpályán állna. Kezével maga körül egyensúlyozott, és mikor már a fiú hegedűje is csak apró köröket írt a levegőben, kezdett el hevesen tapsolni.
 - Nagyon szép volt! - kiáltott fel lelkesen, akárcsak a folyosón függő portrék. - Amint látom neki is nagyon tetszett - bökött fejével az alvó öregre.
 - Ne bánd, ők így értékelik a zenét - vont vállat vidáman. - Amúgy én Anna vagyok.
 Ó hát persze, hogy egy külföldi diákkal áll szemben. Néha olyan érzése támadt, hogy az iskolában több a külföldi, mint a magyar. Vajon az országban ilyen kevés varázsló lenne, hogy határon túliakkal kell feltölteniük az üres helyeket? Ilyen kevés ember foglalkozik bájitalokkal? Ki tudja, mindenesetre megmosolyogtató Axel akcentusa. Meg akarja tőle kérdezni, hova valósi és miért jött a Bagolykőbe, de ő felajánlja, hogy most bizony Anna választhat dalt. Micsoda megtiszteltetés!
 Igen ám, csak hogy a leányzó nincs teljesen tisztában úgy a zeneszerzőkkel, mint Axel. Neki éppen elég volt azt tudni, hogy az elektromos zene nem ugyanaz a népi zenével, és hogy a DJ-knek valamiért folyton rángatózik a fejük. Na nem mintha nem lett volna sose ének-zene vagy valami hasonló órája (még a furulyát is rákényszerítették a mugliiskolában), de hogy zeneszerzők! Na de nem maradhatnak virgonc dallamok nélkül a festménylakók, így mondnia kell valamit.
 -  Legyen még egy ilyen vidám, a választás lehetőségét viszont megtartom neked - mosolygott nyugodtan, bár az is lehet, hogy zavarában elkezdte a kezével az alsó ajkát csippentgetni. Ezzel nem volt teljesen tisztában, már olyan automatikusan jönnek a mozdulatok. Talán ezzel nem árulja el magát, milyen tudatlan. Lehet, hogy többet kellene olvasnia, vagy felvenni valami zenei órát. Van ilyen egyáltalán a Bagolykőben?
 Abban viszont biztos volt, hogyha a fiú kiválasztotta a dalt és eljátssza neki, újabb pörgés-forgás lesz annak a vége, ami még testedzésnek sem utolsó. A kérdez-felelek meg jöhet a mulatozás végén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=291294#post291294][b]Axel Sebastian Macisajt Sjölander - 2014.05.11. 17:03[/b][/url]

Annácska

Társasága akad, méghozzá kifejezetten kedvére való társasága, lévén, hogy első látásra könnyű megállapítani mennyire is értékeli a leányzó a zenét. Elégedetten szemléli, hogy táncra perdült a hölgyemény is, nem csak a freskólakók, akiknek időnként előszeretettel szolgáltat változatos talpalávalót, majd ha befejezte, előadóművészhez illően meg is hajol közönsége felé, így köszönve meg a tapsban kifejeződő értékelést iménti produkciójára vonatkozóan. Be is mutatkozik, majd legyint a megjegyzésre a képeket illetően, ismeri már őket éppen eléggé.
- Semmi vész, megszoktam, hogy náluk ez is elismerésnek számít - jegyzi meg, majd inkább témát vált felajánlva a lánynak a lehetőséget, hogy válasszon következő dalt, amit játsszon, még egy úgyis belefér, még mielőtt el kellene indulnia, hogy el ne késsen óráról. Hogy válasszon ő ismét? Egy kérdő pillantás az első reakciója, aztán mégis elvigyorodik, és bólint egyet. Az a mozdulat a lánytól, az ajka csipegetése, eléggé nyilvánvaló tényt közöl számára, de ő a maga részéről nem tekinti tragédiának.
- Figyelj, ezért most cseppet se érezd hátrányban magad. Ha az megnyugtat, tíz éve játszom, és még mindig lehet olyan nevet mondani, amiről még csak nem is hallottam. Te például tudtál erről a Ya... Yu... nem... Yiruma... szóval erről az alakról? Életemben nem hallottam a nevét se, pedig állítólag a River flows in you valami nagyon ismert alkotása, ugyan zongorára, de nemrégiben hegedűn hallottam. Csupa-csupa klasszikust ismerek, mert a zeneiskolában őket tanították, meg pár kedvencet, amit én hangszereltem át hegedűre magamnak. Nyugodtan mondj ám bármit, ami csak eszedbe jut, talán még eljátszanom is sikerült. Ha meg nem, akkor marad Kodály, van még tőle a tarsolyomban pár alkotás, de szerintem nekik édesmindegy, hogy valami nagyon új-e vagy kétszáz éve készült, csak zene legyen - vigyorog a lányra, miközben fejével a portréalakok felé int, hogy rájuk gondol, aztán ismét kihúzza magát, és helyére illeszti vállán a hegedűt.
- Na, komolyan, bármi, ami csak eszedbe jut. Legfeljebb felsülök - kacsint a lányra, ma meglehetősen jó kedvében van egyébként is, meg aztán a zene boldogítja az embereket, nem csak őt. Mindenesetre előkeresi emlékezetéből egy másik Kodály mű dallamait a biztonság kedvéért, de nem fog neki, vár, hátha mégis eszébe jut Annának valami, amit nagyon szeretne itt és most hegedűn hallani.