31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Rufus Saron
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
Írta: 2013. augusztus 13. 21:59 | Link

Đominic


És ismét itt, bár túl sok jó emlékem nem kötődik a vigadófreskó folyosójához, de akkor is eljöttem, mert az a festmény amit kiszemeltem magamnak, nagyon megtetszett és most hoztam egy papírlapot és egy ceruzást és megpróbálom lerajzolni, hogy ne keljen ide járkálnom, és ezáltal nekem is meglesz. Belépek a festmények közé, ahol majdnem minket is megbüntettek Keikoval, de szerencsére mi nem csináltunk semmit, ezért szabadon távozhattunk. Még most is itt van Ádám, Keiko nagy barátja, aki egy festmény, de rajtam kívül más diák vagy tanár szerencsémre nem tartózkodik itt. Igen, lassan kijárási tilalom lép érvénybe, ezért is jöttem ide, hisz olyankor a prefektusok és néha a tanárok nem a kastélyban kezdenek járőrözni, hanem a kastély körül, és mire bejönnek a kastélyba, addigra én már rég az ágyamban leszek. Vagyis ez csak egy feltételezés, de remélem igazam van és tényleg nem fog senki se jönni erre, nem szeretném, ha megzavarnának rajzolás közben, azt meg még jobban nem szeretném, ha valaki rajta kapna, hogy tilosban járok lenne ne mulass. Megállok a festmény előtt és előkapom a ceruzámat, majd a papírt és elkezdem megrajzolni a körvonalakat, sajnos megnehezíti a dolgot az, hogy az én kis rajzlapom sokkal kisebb, mint a festmény, így méreteznem kell az egészet, és még véletlenül se rajzolhatom ugyan akkorára a festményen szereplőket. De az egészet az nehezíti meg a legjobban, hogy mozognak a festmények, és ahhoz, hogy mozgóképet rajzoljak egy kis árva papírlap nem lesz elég.
Hozzászólásai ebben a témában

Minden bajra két orvosság van:
az idő és a csend
Nagy B. Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. augusztus 13. 22:41 | Link

Rufus


Újult erővel, és teljesen fitten tértem ma vissza a suliba. Jó, fitten nem, mert a folytonos interjúk, meg mittudoménmik eléggé lefárasztottak, ráadásul anya is mérges volt, amiért hazamentem. Bárcsak ezért lenne csak mérges, de nem. Mekkora cirkuszt lecsapott, mikor elmeséltem neki, hogy jelentkeztem erre a Mágustusás dologra. Persze, hogy nem hagyta, hogy végigmondjam, miután megtudta, hogy kificamítottam a bokámat már az elején. Hallgathattam vagy egy órán át, mire végre meghallotta, azt a szócskát, hogy: nyertem. Igen, megnyertem a Mágustusát, de nem egyedül, ennek ellenére én nagyon boldog vagyok. Úgy tudom, hogy én vagyok az eddigi legfiatalabb Tusabajnok, és ez is csak azt bizonyítja, hogy nem minden elsőéves varázslópalántát kell lenézni azért, mert fiatal.
Mivel visszatértem, azzal ünneplem meg, hogy elmegyek járőrözni. Nekem öröm, de akit ma megfogok, annak nem lesz az. Nem vagyok én szigorú, ugyan már... csak biztosan nem teszi zsebre az illető a büntetést, és megjegyzi, hogy ne szegjen szabályt. A Keleti szárnyban kezdtem, de eddig nem volt senki sem, akit rajtakaphattam volna valamin. Így hát felmentem az első emeletre, ahol azok a vicces freskók vannak. Nem sűrűn fordulok meg itt, de most jól tettem, hogy idejöttem. Egy srác rajzolgat valamit, és ahogyan látom, éppen az egyik képet. Na jó, ne ijesszünk még rá, ezért mosolyogva sétáltam oda hozzá.
– Szia! Nem zavarok? –nem hiszem, hogy tudná, hogy Prefektus vagyok, mert még soha nem láttam erre. Igaz ennek oka még az is lehet, hogy hónapokra el voltam különítve a többiektől, na de mindegy is.
– Đominic vagyok, na és te? –nyújtottam felé a jobbomat. Még nem büntetem meg, kíváncsi vagyok arra, hogyan is viselkedik, és milyen pofát fog vágni, amikor megtudja az igazat.
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Rufus Saron
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
Írta: 2013. augusztus 13. 23:37 | Link

Đominic


Már kész voltam a vonalakkal, és el is terveztem, hogy mi hol fog elhelyezkedni a papíron, amikor valaki köszön nekem. A szivem nagyot dobban, hisz mivel háttal vagyok az illetőnek, és hátul sajnos nincs szemem, ezért nem tudhatom, hogy ki az, ha szerencsém van akkor csak egy diák, ha rossz napom van akkor meg egy prefi vagy egy tanár, ezért szépen lassan megfordultam és megláttam Domincot, első ránézésre diáknak tűnik, és nem is sejtem, hogy valójában egy prefektus áll velem szemben.
-Szia, nem zavarsz. Mi járatban vagy erre felé?-mosolygok a srácra és széles vigyorral az arcomon kezemben pedig a papírlappal és a ceruzával teszem fel neki a kérdést, majd be is mutatkozik és nyújtja a kezét, mivel erre nem számítottam, ezért jobb kezemből a ceruzát gyorsan átdobom a bal kezembe és kezetrázok vele majd én is bemutatkozom neki.
-Én Rufus vagyok.-mosolygok a srácra, és olyan ismerős a neve, mintha már hallottam volna a nevét itt az iskolában, de már nem emlékszem, hogy pontosan mi miatt, lehet, hogy figyelmeztettek, hogy ő egy nagy bajkeverő, de nem hiszem, nem tűnik annak a srác.
-Öhmm...figyelj! Már szerintem ilyenkor nem szabad itt lennünk, és elég komoly büntetést is kapnánk, ha egy prefektus megtalálna minket, meg azt se tudom, hogy nem szegem-e meg a házirendet azzal, hogy lerajzolok egy festményt, hisz mégis csak másolok amivel szerzői jogot sértek. Tehát, ezért szeretném megkérdezni tőled, hogy nem láttál erre prefektust?-teszem fel a nagy kérdést, és csak reménykedem, hogy a válasza nem, mert ha nem látott erre prefektust akkor bevált a teóriám arról, hogy a járőrözést kint kezdik el, és még van egy kis időm rajzolgatni.
Hozzászólásai ebben a témában

Minden bajra két orvosság van:
az idő és a csend
Nagy B. Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. augusztus 14. 00:10 | Link

Rufus


Végre valaki, aki nem ismer fel azért, mert Tusabajnok lettem. Van előnye, de ugyanakkor hátránya is. S a srác még azt sem tudja, hogy Prefektus vagyok. Így tuti, hogy hideg zuhanyként fogja érni, mikor közlöm vele a dolgokat.
– Csak kint voltam levegőzni, és most visszafele tartok a körletem felé. –azt nem mondom meg neki, hogy melyik házba is tartozok, de előbb vagy utóbb tuti kicsúszik a számon.
– Hmm, még soha nem láttalak erre, és a nevedet sem hallottam. Mondjuk ez betudható annak, hogy vagy két hónapra be voltam zárva egy olyan helyre, ahonnan csak engedéllyel lehetett kijönni. Na meg ma jöttem vissza a suliba. –nem ismerős az arca, de mivel most rajtakaptam, hogy kint lófrál, az én arcomat egy ideig meg fogja jegyezni. Főleg, ha elsős, mert akkor sok évig lesz itt, ha idő közben sulit nem vált. Szavaira viszont elvigyorodom. Ismeri a házirendet, ennek ellenére megszegi. Ez súlyosbítóbb körülmény.
– Igen, ilyenkor már a körletünkben a helyünk. Szerintem azzal, hogy lerajzolod, még nem szegsz szabályt. De találkoztam, csak még takarodó előtt. Azt tudom, hogy a Rellonos prefik valahol az Északi szárnyban vannak, Botondot kint láttam, a többiekkel viszont nem találkoztam. Ja, még pár Navinést láttam az Nyugati és a Déli szárnyban. –ezzel nem tudom, hogy mennyire rémítettem meg, vagy mit tudom én, de mindenesetre kíváncsi vagyok a reakciójára.
– Nyugodtan fejezd be a rajzot, majd utána mondasz nekem egy házat, meg egy évfolyamot. –mosolyogva ültem fel az ablakpárkányba, és onnan figyeltem Rufust arcát. Ezzel még nem teljesen árultam el, hogy Prefektus vagyok, lehet pusztán érdeklődés is, teszem azt azért, mert mondjuk egy házba és/vagy évfolyamra is járhatunk. Ez majd csak akkor derül ki, ha választ kapok a kérdésnek szán állításomra.
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Rufus Saron
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
Írta: 2013. augusztus 14. 00:40 | Link

Đominic


-És melyik házba jársz?-teszem fel a kérdést a srácnak, és azon agyalok, hogy vajon melyik körlethez vezet erre az út.
-Miért hol voltál, hogy csak engedéllyel jöhettél ki?-teszem fel kíváncsian Dominicnak a kérdést, majd közben tovább rajzolgatom a festményt.
-Micsoda?-teszem fel a kérdést nagy megdöbbenéssel a hangomban, és tágra nyílt szemekkel, majd folytatom.-Én azt hittem, vagyis úgy gondoltam,hogy az összes prefi együtt van és kint kezdik az udvaron a járőrözést, ez nem igaz. Akkor igyekeznem kellesz.-nem is nézek a srácra, csak gyorsan elkezdem rajzolni a festményt be kell fejeznem mire ideér egy prefektus. Közben hallom ahogy Dominic az évfolyamomról és a házamról érdeklődik, kicsit furának találom, mert általában kevés az olyan diák aki ezt megkérdezi, és még ritkább az olyan diák, aki így kérdezi mindezt, mintha kihallgatáson lennék, rosszat sejtek és azon tűnődök, hogy most hazudjak-e vagy az igazat mondjam. Inkább az igazat mondom, hisz ha prefektus lenne az már rég kiderült volna.
-Levita ház, elsős diákja vagyok. És te?-teszem fel a kérdést, de közben még mindig rajzolok a festményen szereplő nő alakját már megrajzoltam, most már csak a háttért kell körül rajzolnom és végeztem is.
-Amúgy te nem félsz attól, hogy elkap egy prefektus vagy egy tanár?-egy újabb kérdést intézek a sráchoz, és ez esetben rá is nézek, és várom a válaszát.
Hozzászólásai ebben a témában

Minden bajra két orvosság van:
az idő és a csend
Nagy B. Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. augusztus 14. 13:09 | Link

Rufus


– Levitás vagyok. –egyszerű kérdés, egyszerű rá a válasz.
– Mágustusáztam, és meg is nyertem. –vigyorogva néztem rá. Büszke voltam magamra, és mi tagadás: jó érzés az, ha dicsőítenek. Csak ne lenne annyi interjú. Unalmas mindig ugyanazt elmondani, hazudni, meg nem hazudhatok, mert akkor jön az, hogy ennek mást mondtam, annak megint mást.
– Nem, soha nem járőröznek együtt. Úgy kisebb területet tudnak bejárni, és a szabályszegőket nehezebb lenne elkapni. Max ketten sétálgatnak egyszerre egy helyen, hogy ne unatkozzanak. –láttam rajta, hogy megdöbbentettem, amit mondtam. Szóval ő úgy gondolta, hogy az összes Prefektus egy helyen kezdi a járőrözést, de sajnos ki kellett belőle ábrándítanom. Kapkodva rajzolja tovább a festményt, én pedig érdeklődve nézem. Szegény azt sem tudja, hogy már réges-régen bajba került. Jó azt látni, hogy mennyire is "pánikolnak" ilyenkor a diákok. Ráadásul egy elsőssel van dolgom, aki mellesleg még Levitás. Hiába a háztársam, a szabály az szabály. Az én kezem is meg van kötve ilyen téren, ha elengedem, akkor én járok pórul.
– Én is elsős vagyok. –azt már megmondtam, hogy melyik házba is járok. A rajzán még finomít egy kicsit, ám a következő kérdése elgondolkoztat. Most ugye azt játszom, hogy én is szabályt szegek, ezért valami olyan válasz kellene, amivel nem buktatom még le magamat. Noha lassacskán el kellene mondanom neki a dolgokat, mert ha időközben egy másik Prefektus vagy tanár erre jön, akkor nézhetek.
– Ha el is kap, akkor sem büntetnek meg, legalábbis engem nem. Te viszont már nagy pácban vagy, ezért mondtam, hogy nyugodtan fejezd be a rajzodat. Addig legalább agyalhattam, hogy milyen büntetést adjak neked, amiért takarodó után a hálókörleteden kívül tartózkodsz. –mosolyogva lóbáltam a lábaimat. Jó érzés Prefektusnak lenni, és nagyon remélem, hogy egészen a suli befejeztéig az is maradhatok. Rufus arcát figyelem, próbálom kiolvasni, hogy most mit is gondolhat rólam. Már mint nem nagyon érdekel, de azért valahol mégis kíváncsi vagyok rá.
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Rufus Saron
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
Írta: 2013. augusztus 14. 14:13 | Link

Đominic


-Te is? Na, akkor háztársak vagyunk, nem rég érkeztem a suliba, de még nem találkoztunk.-mondom Dominicnak, és kiderül a nagy rejtély, hogy miért is volt olyan ismerős a neve, tehát ő a Mágustusa bajnoka.
-Gratulálok!-nem szeretném most az egekbe dicsérni a srácot, hisz gondolom már így is sokan gratuláltak neki és ha jól emlékszem akkor a tiszteletére egy bált is rendeztek, és a tusa már akkor javában folyt mikor én az iskolába érkeztem, így, hogy mi történt és ki nyert, illetve milyen feladatok voltak azt csak a többiek elmondása alapján tudom, de biztos vagyok benne, hogy kiérdemelte a díjat. És ez is az oka annak, hogy nem ismertem fel, hisz tényleg elvoltak zárva a résztvevők a diákoktól, és eddig a tusa miatt nem találkoztam a sráccal csak most, de arról nincs információm, hogy ő is prefektus lenne.
-Ezt te honnan tudod? Talán már bajba kerültél?-teszem fel a kérdést, és nem is sejtem, hogy azért ilyen jól informált a srác, mert ő is prefektus.
-Na, az jó. És milyen volt a tusa?-teszem fel a kérdést, legalább ezzel is elindítok egy kisebb fajta beszélgetést, így legalább a témával kapcsolatban kétlem, hogy tudna nekem valami kérdést feltenni és én nyugodtan befejezhetem a rajzomat, amit már meg is csináltam, csak megjelölöm még rajta, hogy hogyan árnyékolja, aztán kész.A gólyalakban pedig teljesen be is fejezem majd. Közben hallgatom a srácot, aki elég fura dolgokat mond.
~megakar büntetni engem? Miért is? Csak nem prefektus? Kétlem, nem hiszem, hogy elsősök is lehetnek prefik. Biztos csak szívatni akar, de akkor rossz emberrel kezdett ki.~ ezen gondolatmenet után, gyorsan elteszem a rajzot és a ceruzát a zsebembe, majd a rác felé fordulok és két kezemet hátra teszem, a jobb kezemmel pedig a farzsebembe lévő pálcámat fogom meg, és lassan megpróbálom észrevétlenül elővenni, hogy ha szükségem lenne rá, akkor gyorsabb legyek, mint Dominic. Ám, ha itt állok némán egyből észreveszi, hogy valamire készülök, ezért megpróbálok nyugodtan egy kis meglepődéssel az arcomon beszélgetni vele.
-Megakarsz büntetni? Nem hiszem, hogy ehhez neked jogod lenne, hisz csak egy diák vagy, és ha jól tudom te is takarodó után vagy itt, tehát ilyen erővel én is megbüntethetnélek.
Hozzászólásai ebben a témában

Minden bajra két orvosság van:
az idő és a csend
Nagy B. Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. augusztus 14. 15:30 | Link

Rufus


– Azok bizony. Értem, akkor ezért sem találkozhattunk még. –na meg persze azért, mert még hírből sem hallottam róla. Nem ismertem régebb óta, meg nem foglalkoztatott a dolog, hogy ki is jön a Levitába.
– Köszi. –mosolyogva fogadtam a gratulációját. Néha, még mindig nem hiszem el, hogy nyertem. Az, hogy Bennel kell osztoznom az első helyen, az sem nagy gond a számomra. Ő is megérdemelte a győzelmet, csak tudnám, hogy most merre is van. A közös ünneplésünk után nem találkoztam vele, de ismerve őt, vagy iszik, vagy egy nővel van valahol.
– Egyszer kerültem bajba, azóta kifigyeltem, hogy merre szoktak menni. –vagy inkább tudom, mert bár vannak a házak között nemtetszések, mégis meg kell beszélnünk, hogy ki merre megy járőrözni, de ezt Rufusnak nem kell tudnia. Ő inkább azzal foglalkozzon, hogy ne keveredjen bajba... megint.
– Huhh, hát eléggé fárasztó, de nagyon jó volt. Már a jelentkezési lap megszerzése is nagy feladat volt, ott kiment a bokám a végére. Az első próbán kaptam egy Pogrebint a nyakamba, miután eléggé depressziós állapotba kerültem. A második alkalommal egy sárkány megégette a lábamat, de szerencsére nem túl vészesen. A harmadik alkalommal csurom vizes lettem, a labirintusban meg egész jól mulattam. Ott aztán szükség volt gyorsaságra, logikára és erőre is. Lényegében nagyon jó volt meg minden, de többször nem vennék részt rajta. –talán mert nem is vehetnék részt, de ha lehetne se jelentkeznék. Szép volt, jó volt, de elég volt. Fáraszt volt, sokszor azt sem tudtam, hogy mi is történik körülöttem, de mindig is arra koncentráltam, hogy megoldjam a feladatokat. S ugyebár szemfülesnek is kellett lenni, ezért is szúrtam ki, hogy Rufus hátratette a kezét. Azt hiszem meg kell változtatnom a büntetését, ha pálcát fog rám, de ha végre elmondom neki, hogy Prefektus vagyok, talán észbe kap, és nem fog jelenetet rendezni.
– De, valahol mégis jogom van téged megbüntetni, ellenben veled. –leugrottam az ablakpárkányból, belenyúltam a zsebembe, és kivettem a jelvényemet. – Sajnálom, de a büntetés nem marad el, és ha jót akarsz magadnak, elveszed a kezedet a pálcádtól, különben Rédey bá' elé kell, hogy vigyelek, és valljuk be: kettőnk közül, ő nekem fog hinni, és nem neked. –nem mindenki sétál Prefektusi jelvénnyel, szóval ha még mindig hazugnak hisz, akkor mehetünk a HV elé, majd ő megmondja neki, hogy merre hány méter.
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Rufus Saron
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
Írta: 2013. augusztus 14. 16:26 | Link

Đominic


-Igen, valószínűleg emiatt nem találkoztunk, meg azért is, mert te Tusáztál, és mikor a bál volt, akkor én beteg voltam, így nem tudtam elmenni.-mondom Dominicnak. Majd arra, hogy megköszönte, csak bólintok együtt és utána mondja, hogy csak egyszer került bajba.
-Remélem én egyszer se kerülök bajba. És mi miatt kerültél bajba?-érdekel, hogy mi történt, hogy mi miatt kapták el a prefik a srácot. Majd végig hallgatom a srác történetét, hogy milyen is volt a Tusa, ezek hallatán úgy döntök, hogy nem szeretnék részt venni ilyen eseményen még a suliban vagyok. Lehet, hogy jó buli meg minden, de én inkább kihagyom a dolgot. És végül kiderül a igazság mikor Dominic előveszi a jelvényét először nem is akarok hinni a szememnek, nem igaz, hogy ilyen peches vagyok. Most azt se tudom, hogy mit csináljak, ha előveszem a pálcám és megtámadom, akkor az csak nekem lesz rosszabb, de még nem veszem el a pálcámtól a kezem, hiába szólít fel erre. Az ő kezébe nem látok pálcát, tehát minden bizonnyal, ha sor kerül rá, akkor én leszek a gyorsabb, de nem szeretném használni.
-Milyen büntetést adnál nekem? Képes lennél megbüntetni a saját háztársadat?-teszem fel a kérdést a srácnak, egy kis pszichológiát is bevetek, hát ha ellehet kerülni ezt az egész helyzetet, és elfelejtjük a dolgot.
Hozzászólásai ebben a témában

Minden bajra két orvosság van:
az idő és a csend
Nagy B. Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. augusztus 14. 17:17 | Link

Rufus


– Uhh, hát sajnálom. Remélem, azért jobban vagy már. –húztam el a számat, és bár meg kell, hogy büntessem, a betegség mégsem jó dolog. Én csak a bokámmal voltam egyszer a gyengélkedőn, akkor Chaske bácsi segített. A sárkány tüzének sérülését pedig a Roxfort igazgatója gyógyította meg. Azóta pedig nem voltam se beteg, se sérült.
– Nem tudtam aludni, így kimentem az erkélyre. Kicsit elszaladt az idő, és egy prefektus talált meg. –vontam meg a vállamat. Nem volt nagy szám, de azóta ismerem Amirát, és mi tagadás... még jól is jártam azzal a lebukással. Most eszembe jutott, hogy meg kellene keresnem, és a nyakába ugranom, hogy megjöttem, de nem. Biztosan Krisivel van valahol, és nekem ott nincs semmi keresnivalóm. Legyenek csak boldogok, nem akarom, hogy megint szétmenjenek miattam.
Ekkor jön a hideg zuhany, és Rufus megtudja, hogy én valójában Prefektus vagyok. A kezét még nem vette el a pálcájától, de csak nem annyira idióta, hogy megtámadjon. Visszasüllyesztem a jelvényem a zsebembe, és összekulcsolom magam előtt a karjaimat. Eddig kedves voltam, most már nem leszek az.
– Na idefigyelj! Az, hogy a háztársam vagy, nem jogosít fel arra, hogy kivételezzek veled. Az én kezem is meg van kötve, és a szabály, az szabály. Nem én hozom őket, csak betartatom, és a szabályszegőket megbüntetem. Te sem fogod megúszni, hiába próbálsz rám hatni. S megmondtam, hogy vedd el a kezedet a pálcádtól. Ennyire te sem lehetsz ostoba, hogy rám támadj. –egyelőre normális, csevegő hangon szóltam hozzá. Ha ebből sem ért, akkor nincs mit tenni, megyünk Rédey bához, és ez csak neki lesz rosszabb. Vajmi kevés esély van arra, hogy a tanerő még ébren lenne, és ha felkeltjük egy ilyen semmiségért, elég morcosan fogadja majd. Csak Rufuson múlik, hogy mekkora bajt csinál még magának.
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Rufus Saron
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
Írta: 2013. augusztus 14. 17:58 | Link

Đominic


-Már jobban vagyok, köszönöm.-mondom Dominicnak, és még mindig magam előtt van a kép, ahogy majdnem egy hétig feküdtem az ágyban és gőzöm se volt arról, hogy milyen betegséget kaptam el, de abban biztos voltam, hogy nem egy egyszerű megfázásról volt szó. Majd végig hallgatom történetét arról, hogy mi miatt került bajba.
-Értem, és milyen büntetést kaptál?-teszem fel a kérdést, most már kíváncsivá tett a srác. Akiről kiderült, hogy egy prefektus. Látom rajta, hogy most már unja egy kicsit az egészet, és, ha hülyeséget csinálok, akkor Rédeyhez kerülök, bár amit múltkor kapott büntetést Márk attól nem félek és nem hiszem, hogy a HV nagyon szigorú lenne, így nem tartok tőle, de nem szeretnék különösebben bajba kerülni azért, mert rátámadtam egy prefektusra, úgyhogy kezemet elveszem a pálcámtól és zsebre dugom mind két kezem, így indulok el a helységből és próbálom faképnél hagyni Dominicot. Tehát lassan elindulok a festménytől és Dominicra se nézek úgy beszélek hozzá.
-Nos, elvettem a kezemet a pálcámtól, úgyhogy nyugi, de gondolj bele, az neked is rossz lesz, ha megbüntetsz engem, hisz te is Levitás vagy és ugyan mit érél el vele? Kétlem, hogy sikerülne megcsinálnom a feladatot, hisz nem sokára eljön a vizsgák napja, és nekem meg neked is tanulnunk kell, ha meg pontlevonással büntetnél meg, akkor meg a saját házunktól vonják le a pontot, ami miatt nem nyernénk meg a pontversenyt, így a háztársaink kicsinálnának minket. Látod, nem is olyan egyszerű ez a történet. Csináljuk azt, hogy most én kisétálok innen, és elfelejtjük ezt az egészet, senki nem fog tudni erről, ígérem!-teljesen nyugodt hangon beszélek Dominichoz.
Hozzászólásai ebben a témában

Minden bajra két orvosság van:
az idő és a csend
Nagy B. Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2013. augusztus 14. 21:34 | Link

Rufus


A betegség soha nem jó, de nem szabályozhatjuk, hogy mikor betegedjünk meg. Csak az ellen tudunk tenni, hogy minél később nyomjuk az ágyat. Egy mosollyal fogadtam a köszönetét, majd válaszoltam a kérdésére is.
– Bogolyfalva terén kellett süteményt árulnom Supermannek öltözve. A bevételt meg a sulinak kellett adnom. Igazából nem volt nagy cucc, csak ne lett volna olyan melegem abban a jelmezben. Teljesen rám tapadt a nap végére, alig tudtam leszedni magamról. –visszagondolva eléggé vicces feladat volt, és tetszett is. Ugyanakkor elég is volt a büntetésekből, legalábbis azokból, amiket én kapok. Most én osztogatom őket, és Rufus az a személy, akit elsőnek büntetek meg a pályafutásom alatt. Még szép, hogy nem fogom elengedni neki, hiszen az első szokott lenni a legizgalmasabb. Közben elindul, én pedig követem, és ha nem a Levita felé veszi az irányt, azonnal arra felé fogom terelni. Szavaira nem mutatok valami nagy érdeklődést, de azért nem hagyom szó nélkül.
– Helyes. Ilyenkor nem számít a ház. Mondtam, hogy meg van kötve a kezem, és kénytelen leszek megbüntetni téged. Pontot én nem vonhatok le, csak Rédey bá, és ő is csak akkor, ha jelzem neki, hogy nem készítetted el a büntetőmunkát. Erre a tilosban járkálás előtt kellett volna gondolnod. Rád jobban mérgesek lesznek, mert te voltál a szabályszegő, és az, aki nem készítette el a büntetőmunkát, s ezért veszít pontot a ház. Én meg csak tettem a dolgomat, és aki emiatt rág be rám, hát vessen magára. Nem azért lettem Prefektus, hogy ezzel segítsem a házamat. –nem én leszek a hibás, hogy ő nem tudja megcsinálni a feladatát időben. Egyenesen visszatereltem a körletünkbe, megvártam még bemegy, elköszöntem, és mentem tovább járőrözni. Ajánlom, hogy többet ne fussak vele össze, mikor járőrözök. Bár kötve hiszem, hogy ezek után még szóba állna velem, de hát nem tehetek róla. Prefektusként ez is a feladatkörömbe tartozik.
Hozzászólásai ebben a témában


Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet