36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. március 17. 12:28 | Link

Haru

Bárki ezen a kerek földön nyugodt szívvel feltehetné a kérdést, hogy miért megy az ember gyereke könyvesboltba, ha otthon egy könyvtár áll a rendelkezésére? Nos igen, ez a kérdés jogos elsőre hallásra is, meg másodikra is. De válaszolni nem igazán tudok, jobban mondva tudnék, de a válasz kellemetlenül érintene és bizonyítaná a türelmetlenségemet. Túl sok könyvünk van otthon. Ez az igazság, nagyképűen hangzik, de hát mit szépítsem? Magamnak majdcsak bemerem már vallani. A lényeg, hogy azért jöttem a könyvesboltba, mert fele akkora, mint a mi otthoni készletünk, így könnyebben tudok válogatni. Biztos, hogy nem fogom átnyálazni az egészet csak azért, mert valami könnyed, szórakoztató olvasmányra vágyom. Pont ezért jöttem be ide, és akkor el is érkezünk ahhoz a pillanathoz, hogy belépek a könyvesboltba és nyugodt szívvel konstatálom, hogy kellően pici ahhoz, hogy sokat fecséreljek el a drága időmből. Most már csak ki kellene találni, miért olyan drága az én időm? Igazából a világ összes ideje az enyém, sőt, több is, mint amire alapjáraton szükségem lenne, hiszen az én életem hosszabb, mint a legtöbb emberé itt a faluban, akkor meg miért spórolok annyit vele? Nincs jobb dolgom, a boltot nem volt kedvem kinyitni, Nate dolgozik, Christ pedig otthon hagytam Vandával. Lassan sétáltam a polcok között, szórakozottan tördeltem az ujjaimat, miközben a könyvek gerincén lévő címeket böngésztem. Ha valamelyik megtetszett, akkor egyszerűen lekaptam a polcról, beleolvastam, de mindig az utolsó oldallal kezdtem, nem kifizetődő, de én még mindig türelmetlen vagyok. Egészen belefeledkeztem a dologba már azt is kezdtem elfelejteni, hogy ez egy bolt és rajtam kívül más is tartózkodhat a helyiségben, amikor határozott lépéssel nekimentem valaminek, jobban mondva valakinek. Szerencse, hogy épp csak andalogtam, mert ha sietségben vagyok esetleg el is gázolom szegény párát.
- Bocsáss meg, remélem nem ütötted meg magad.
Próbálok bűnbánó arckifejezést vágni -bár ez soha nem ment jól, de azért erősen próbálkozom- mert azért elég kellemetlen a helyzet. Nem láttam még a faluban, pedig én a legtöbb embert ismerem, így arra tippelek, hogy frissen költözött ide, micsoda eszmefuttatás, gratulálok, él a sztereotípia, hogy valaki nem lehet szép és okos egyszerre. Erre a gondolatra felhúzom az orromat, mintha magamat akarnám megszidni, de végül...
- Nem láttalak még a faluban..
A kíváncsiság. Végigpillantok rajta, óvatosan felvonom a szemöldökömet, de mivel nem vagyok előítéletes így inkább nem vonok le elhamarkodott következtetéseket, helyette kap az idegen lány egy elbűvölő félvéla mosolyt.
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2014. március 17. 12:28 Szál megtekintése


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. március 17. 23:29 | Link

Haru

A könyv a földön landolt, de legalább a kár minimális. Nem tapostam rajta keresztül, nem tört el a karja, a lába de még csak a körmének sem lett baja, legalábbis ezt állítja. Végignéztem ahogy sietve felkapja a kötet a földről, úgy tűnik vigyáz rá, mint a szeme fényére, csak számomra fura ez? Lehet, hogy nekem az ilyen dolgok megvannak szokva, hiszen a mi könyveink is legalább ilyen régiek, a többi személyes tárgyunkról nem is beszélve, ez múzeumban élek...borzalmas. Türelmesen vártam, míg kereste a szavakat, végtére is nem siettem sehova, de az első benyomásom az volt, hogy megdöbbentette a külsőm. Ez azt jelenti, hogy igazam volt, eddig nem lakott a faluban. Hiszen a falubéliek nagyrészt megszokták a jelenlétemet, kaptam csodálkozó és irigy pillantásokból is eleget, de ez leginkább az átutazókra volt jellemező, akik itt éltek, csupán megdicsérték milyen csinos vagyok, de soha nem tudhattam, hogy ez tényleg a szépségemnek szólt, vagy hízelegni akartak a polgármester feleségének.
- Azért teszed vissza, mert félted, vagy mert rossz előjelnek tekinted, hogy leejtetted?
Felvontam az egyik szemöldökömet, miközben alig láthatóan csücsörítettem, elgondolkodtatott a dolog. Vannak ilyen babonás emberek, nem csodálkoznék rajta, ha rossz előjelnek tekintené a dolgot. Miért gondolkodok egyáltalán ilyesmin? Túlságosan kicsinyes vagyok. Inkább hátradobom a vállam fölött a szőke tincseimet és megpróbálkozom egy újabb mosollyal, úgy láttam, hogy ez őt is felbátorítja egy kicsit. Nem kell tőlem tartani, nem fogok megenni senkit, max a rosszabb napjaimon, a kinézetem meg, nos hát...ezzel kell együtt élnem, már nem mintha nagyon bánnám.
- Hűha, pont itt? Miért pont itt? Egyébként Nicol vagyok, örvendek.
A kérdések önkéntelenül kibuktak belőlem. Nem mintha nem szeretném a falut, egyszerűen csak számomra ez a hely túl kicsi már ami a nevét illeti, igaz, koránt sem mondható már falunak, de a neve egy poros eldugott koszfészket sejtetett. Lehet, hogy már korábban is járt itt? Mindig az volt az érzésem, hogy Nate ide dugott el engem a kíváncsi tekintetek elől, mert túlságosan féltékeny volt, mindenkire, aki rám nézett.
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2014. március 17. 23:30 Szál megtekintése


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. április 2. 13:04 | Link

Haru

Ohh, mennyire ismerem ezt a nézést! Minden ember arcára kiül, amikor rájön, miért is vagyok olyan, amilyen. Egy ideig hagyom, hadd bámuljon, hiszen végtére is ez a vélák éltető eleme. Én is imádom, ha néznek, attól különlegesnek és felsőbbrendűnek érzem magamat, nem tehettem róla, ezzel azzal járt, ami vagyok. Legyen nő, férfi, vagy gyerek, teljesen mindegy volt, csak nézzenek. Nem mintha otthon nem kaptam volna elég figyelmet, de Nate már a hosszú évek alatt már egészen hozzászokott.
- Ezek szerint ismerősnek kellene, hogy legyél.
Elgondolkodva csücsörítek, miközben ismét végignézek rajta. Hát igen, nem sok tapintat szorult belém. Se névről, se arcról nem ugrott be, hogy tulajdonképpen ki is ez a nő. Pedig úgy sejtettem nagyjából egy idősek lehetünk. A suliban sem foglalkoztam túl sokat az emberekkel, főleg nem lányokkal. Nem szándékoztam faragatlan lenni vele, távol állt tőlem az, hogy lenézzem, vagy leszóljam, de valahogy mégis csak így fordult a kocka. Megköszörültem a torkomat és inkább próbáltam kedvesen mosolyodni, nem akartam elüldözni, ritka az, akivel tényleg normálisan (viszonylag) lehet beszélgetni.
- Hol éltél eddig?
Tényleg irigység csengene a hangomban? Nem, az nem lehet. De a nagyváros szó mindig megmozgat bennem valamit. Kettős érzéssel állok ehhez a dologhoz, hiszen ide tartozunk, itt nőttünk fel és később ide bújtunk el, aztán ment minden, mint a karikacsapás. Sokszor mozdultunk ki, de mégsem annyiszor mint azt egyébként igényeltük volna, de a munka idekötött.
- Szeretek itt lenni, ne értsd félre, ez az otthonom. Egyszerűen csak, tudod, ez a falu kicsi, mindenki ismer mindenkit, és nem könnyű a polgármester feleségének lenni.
Nem akarom rázúdítani a tipikus dumát, hogy milyen nehéz kirakatfeleségnek lenni, mert felesleges hiszti volna. Ezt a kört már lefutottam párszor, így csak felszegtem a fejemet és kihúztam magamat, már amennyire tőlem telt. Nem akartam nyavalyogni, az annyira nem én lennék, pláne nem egy idegennek.
Szál megtekintése


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. április 21. 15:47 | Link

Haru

Figyeltem az arcát és nem tudtam figyelmen kívül hagyni a megjegyzése utáni pillanatokat. Habár soha nem ástam bele túlságosan magamat az ilyen dolgokba, mert hidegen hagytak, ezt azért nem lehetett nem észrevenni. Kedvesnek kellene lennem és megkérdeznem, hogy mi nyomja a lelkét, talán egy kicsit nógatnom is kellene, hogy mesélje el, de az nem én lennék. Így inkább csak elfintorodom egy pillanatra.
- Kellemes iskolai emlékek?
A kellemesnél felvonom a szemöldökömet, igyekszem ironizálni, már amennyire tőlem telik. Mindenkinek vannak kellemetlen emlékei az iskolából, ha nekem most számot kellene ezekről adni, akkor itt állhatnék ítéletnapig, de én nem vagyok az a fajta aki sokat rágódik a dolgokon, felesleges időpocsékolás, hiszen már nem lehet megváltoztatni a dolgokat és ha lenne rá lehetőségem, akkor sem biztos, hogy megtenném, hiszen minden ami engem ért közrejátszott abban aki most vagyok és ahol most tartok.
- Igazán érdekes lehetett, bár hosszabb időt még soha nem töltöttem ott, Budapestet annyira nem szeretem.
Megvonom a vállamat, majd nekidőlök a könyvespolcnak és összefűzöm magam előtt a karjaimat és úgy hallgatom tovább. Aztán terítékre kerül a téma, amit nem igazán kedvelek hallani más szájából. Bár tényleg felsőbbrendűnek, szebbnek és jobbnak gondolom magamat mindenki másnál, azt azért nem szoktam annyira nagy dobra verni még akkor sem, ha hébe-hóba éreztetem az emberekkel. Mert ez nem azért mert, van én vagyok a polgármester, ugyan már...ez a génjeimbe van kódolva, ez az egész polgármesteres dolog...én voltam az aki a legjobban ellenezte.
- Ami az illeti, el sem hinném, milyen felszínes dolgok nyomják a vállamat.
Igyekszem nem gúnyosnak lenni, minden erőmmel azon vagyok, hogy nem ne legyek lenéző, és szarkasztikus és az nagyjából sikerül is. Nem szeretném a beszélgetést ilyen irányba terelni, annak elég csúnya vége lenne, amit lehet, hogy még én is megbánnék.
- Tudod, ruhák...cipők, ékszerek..
Legyintek egykedvűen, mintha mindez teljesen természetes lenne és valahol az is, de nincs az a mennyiségű ruha, vagy az a drága ékszer ami maga mögé szorítaná a legfontosabb dolgok az életemben. Egy ideig teljesen komolyan nézek az előttem álló nőre, majd halkan felnevetek.
- Csak vicceltem. Van egy két éves kisfiam, ő a legfontosabb és van egy régiség boltunk is, szóval nem unatkozom, vagy legalábbis kevesebbszer, mint a kastélyban. És te? Tervezel hosszabb távra maradni? Esetleg végleges?
Bár imádom, ha én vagyok a téma, de nem árt néha a társalkodófelet is emberszámba venni.
Szál megtekintése


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. április 25. 15:54 | Link

Haru

- Valóban, mindenkinek vannak.
Bólintok, közben pedig azon jár az agyam, hogy most ironizált-e. Nekem is sok kellemes emléke van a kastélyból, azokból az időkből amikor a padot koptattuk, de valamiért úgy érzem, hogy az alkalmi beszélgetőpartnerem nem ilyesmire gondolt. Vagy szimplán csak paranoiás volnék? Lehet, hogy foglalkozási ártalom, hogy már mindenben a hátsó szándákos keresem, kellemetlen tud lenni egy idő után. Gondolatban megrázom a fejemet és igyekszem követni a beszélgetés fonalát. Nem ragad le azzal, hogy múltat emlegesse és ezért hálás vagyok neki. Semmi kedvem nem volna erről beszélni.
- Oxfordban nőttem fel, de gyerekkoromban elég sok helyen megfordultam. De már lassan tíz éve itt élek, szóval ami azt illeti ideje lenne megszoknom, hogy itt vagyok.
Ha akarnék se tudnék innen elmenni, minden ideköt. Itt van a családom, a barátaim, a házunk amit úgy rendeztünk ahogy mi akartunk. Remek életünk van itt, egyszerűen csak néha elfog az üresség, de ki az aki nincs így ezzel? Még az is szokott másról ábrándozni, aki ide született, ez emberi természet. Chris említése persze megváltoztatja a légkört, szinte azonnal. Azonnal le lehet szűrni, hogy Haru szereti a gyerekeket, bár azt még eddig nem tudtam, hogy miért. Én nem voltam túlzottan oda a kölykökért fiatalabb koromban, de most már egészen máshogy állok hozzá ehhez a témához.
- Nagyon hasonlít az apjára, most is vele van. Igen, eleven de mindenkit le tud venni egy pillantással a lábáról. Igen itt a faluba, nem is olyan messze most is onnan jöttem, lassan már mennem kellene haza.
Mosolyogva válaszolok neki, nekem ez számomra kedves téma. Ódákat tudnék a fiamról zengni, pedig még csak két éves. Lassan felcseperedik és az biztos, hogy   nagy sármőr lesz a gyerek, bár aki vélákkal tölti az idejét egész pici korától...
- Na hát azt elhiszem, azt hiszem én megbolondulnék annyi gyerkőctől, néha még azaz egy is sok. A szerelem meg várhat, egyszer majd biztos rád talál.
Egyszer mindenkire rátalál nem igaz? Pont amikor az ember nem is várná.
Szál megtekintése


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza