Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését.

A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem.
Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné.

Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=844427#post844427][b]Hegedüsh Marcell - 2022.03.16. 15:48[/b][/url]

– Fél óránként elég lesz az első roham után – felelem érdes basszusomon a bekészítésért felelős fiatal srácnak. Hiányt senki nem fog szenvedni, s ugyan nem arról szól a bemutató, hogy mindenki degeszre zabálja magát, ezekkel a süteményekkel korgó gyomor nélkül maradhatunk. Nem akarok túlságosan beleszólni a mai nap történéseibe. Sőt, valójában egyáltalán nem. Ez csak amolyan preventív jelleggel történő egyeztetés, hogy kedvesem napját semmi ne ronthassa el. Leginkább nekem nem. Hiszen amióta ismét Hegedüsh testében élek, a szorongásom erősödni látszik. Hatalmas önuralomra lesz szükség, hogy ez a feszengő érzés ne érkezzen meg hívatlan vendégként a könyvesboltba. Még egy barátságos vállveregetés a fiúnak, ami mellé jár a rosszfiús félmosoly, s máris elindulok az előtérbe, hogy megbizonyosodjak Elektra jólétéről. Bizonyára nagyon izgul, vagy legalábbis izgatott. Elvégre oly’ régóta készül már a mű arra, hogy megmutathassa magát a nagyérdeműnek. A „takarásból” előlépve megigazgatom fekete ingem gallérját nyakam körül. Kissé mintha szorítana. Az izgatottság és a tömeg gondolata is jéghideg hurrikánként fut végig heges hátamon, de megrázom magam, s egy mély sóhaj után kedves mosolyt varázsolok vonásaim közé. Fekete bőrcipőm sarka halkan koppan a hajópadlón, majd zsebre tett kézzel indulok meg a nekem most még háttal álló nő felé. A beszűrődő fény arany aurát bűvöl a számomra leggyönyörűbb női alak köré. Az utcáról beszűrődő neszek arra engednek következtetni, hogy hamarosan megérkezik a közönség is az Őszikébe. A levegő bent akad, ahogyan feketéim újfent Elektrára kúsznak. Könyvét ölelve ácsorog az asztalnál. Halvány mosollyal, szinte hangtalanul sétálok mögé, hogy elkapott szavaira jámbor szerelemmel átitatott hangon szólaljak meg.
– Azok – büszkék mindketten. Hosszú ujjaimmal derekára fogok, hogy válla fölött áthajolva, kissé hátának dőlve leheljek egy kedveskedő csókot orcájára. Nem illetlenül, csak a magam óvó, reménytelen romantikus módján. – Ahogyan én is – lépek végül mellé, hogy fejemet oldalra döntve, tekintetemet el sem szakítva az ő sötét szemeitől szólalok újra. – Nagyon büszke vagyok rád, Elda – húzom mosolyra vastag, bőrszín ajkaimat. – És – húzódok még közelebb. – Eszméletlenül csinos vagy – hunyorítok rá ebben a közelségben, majd óvatosan visszaegyenesedek, megtartva a most megkívánt távolságot, pedig… igencsak nehezemre esik. Megszólal a bejárati ajtó csengője, s máris elkezdenek szállingózni a vendégek. Dülledő mellkassal húzom ki magam a nő mellett, s hagyom, hogy ő vezesse a mai napot. Én pedig – mint a megfelelő társ – ott segítsem őt, ahol csak tudom. Szép nap ez a mai…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=845346#post845346][b]Hegedüsh Marcell - 2022.04.08. 14:27[/b][/url]

Izgatottság fénye cikázik fekete szemeimben, ahogyan Elektra közelebb hajol hozzám, és meglepő szenvedéllyel csókolja meg ajkaimat. Széles tenyerem azonnal elindul arcának irányába, hogy a hevesség-megkívánta mozdulattal én magam is elvesszek a pillanatban. Szemeimet lehunyva élvezem a puha női ajkakat, illatát mélyen szívom közben magamba, s tenyerem végül tarkójára csúszik. Eltávolodik, és nemes egyszerűséggel felteszi a kérdést. Színpadiasan pislogok néhányat, hiszen ennek a gyönyörű nőnek fogalma sincsen arról, hogy milyen hatással van rám. Veszélyes, amikor ilyesmi történik, mert teljesen elcsavarja a fejemet egy másodperc töredéke alatt. Megköszörülöm hát torkomat, és hagyom, hogy a forróság kipárologjon testemből. Szerelmes mosoly terül szét vonásaim között, hogy aztán kedveskedőn biccentsek egyet, és forduljunk teljes szinkronban az ajtó irányába.
Szemem sarkából figyelem az izgatott nőt, majd a vendégek felé is biccentek egyet-egyet, amikor köszöntik a mai nap főhősnőjét. Egészen szép számban érkeznek a számomra ismert, illetve ismeretlen emberek is egyaránt. Azonban egy bizonyos hangot és magassarkújának kopogását ezer közül is felismerném. Egy pillanatra visszatér a kimelegedés a váratlan-várt helyzettől, amikor is Zsófi arcával kell szembesülnöm. Nem találkoztunk egy ideje… Megszokott kedvességgel mosolygok felé, miközben megsimogatom Elektra hátát a vörös nő gratulációjára, amolyan „bizony, bizony” módon. Ekkor fordul felém Zsófi, amire először esetlen, kezdő londinerként nyúlok a szépséges csokrokért. Kissé elbambultam, de csupán egy másodpercre van szükségem, hogy újra visszatérjek a jelenbe. Mindennek tökéletesnek kell ma lennie.
– Csodaszép csokrok – ejtek meg egy újabb mosolyt, majd kissé elfordítom arcomat az asztalok irányába. Felmérem a terepet, hogy melyik virág hol nézne ki a legjobban, aztán hirtelen belenyilall az emlék, hogy én már berendeztettem egy asztalt a virágoknak és az esetleges ajándékoknak. – Persze, persze – bólogatok. – Viszem is – mondom, nyomok egy utolsó csókot Elektra halántékára, és már megyek is a dolgomra. Vagyis csak mennék, mert még jön a többi ajándék és információ. Jóságosan fénylő szemeimmel figyelem Zsófi mozdulatait, és ahogyan beleéli magát a kaktuszok témakörébe, még halkan fel is horkanok. – Mindjárt jövök – átveszem az említett növényt, és hosszú lábaimmal hamarosan az asztal mellett termek, ahová szépen elhelyezem az ajándékokat. Vagyis… rendezgetem egy kicsit, hogy tudjanak a lányok is beszélgetni egy keveset. Én közben biccentek egy-egy arra járó vendégnek. A háttérből figyelek és ott segítek ahol tudok azért, hogy minden a legnagyobb rendben legyen a mai napon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=845777#post845777][b]Hegedüsh Marcell - 2022.04.20. 14:41[/b][/url]

Figyelemmel kísérem végig, ahogyan szépen telik a terem. Ismerős és kevésbé ismerős arcok sokasága van már jelen, akik kellemes hangzavarral kezdik meg a könyvesbolt újraélesztését. Mélyen szívom magamba a könyvek illatát, a háttérben mintha valami lágy jazz jellegű muzsika szólna, aminek ritmusára alig láthatóan kezd mozogni lábfejem, és dobol egyet-kettőt a hajópadlón. A mi korosztályunktól kezdve, egészen az iskolásokig van mindenféle népből. Tudtam, hogy nagy siker lesz a képregény, de – erre a gondolatra elismerően biggyesztem ajkaimat – azt nem gondoltam volna, hogy valóban ennyire megtelik a könyvesbolt. Összekulcsolom hátam mögött ujjaimat, és hol a beszélgető lányok felé tekintek, hol pedig a tömeget kezdem vizslatni. A levegő súlyosan távozik orromból, majd jobban kihúzom magam, és már mennék is ellenőrizni, hogy „mindenkinek van-e mindene”, amikor két alatt sziluettje rajzolódik ki perifériámban. Sandán pillantok feléjük, hogy egyik „fiamat” – tehát egy eridonost – ismerhessek fel, majd mellé tekintve egy ifjú titánt, aki bizonyára a kisöccse lehet.
– Professzor! – szólít meg a mutáló fiúhang, amire csak szélesen elmosolyodok. Meglepő úriassággal fordulok felé, valóban amolyan professzor módon, hogy biccentsek, majd a felém közelítő ifjú jobbjára fogjak.
– Magát is látni, Gulyás? – kérdem középmély, karcos hangomon. – A legutóbbi házgyűlésen hiányoltuk magát – hangzik bőrszín ajkaim közül a félig-meddig feddésnek szánt kijelentés, amire a fiú tarkóját vakarva kezd szemezni kicsit a padlóval, ezért inkább újra megszólalok egy baráti vállveregetés mellett. – Oda se neki! A következőn viszont elvárom, hogy ott legyen – erre csupán bólogat, mivel az oldalán, hatalmas szemeket meresztő kistestvér húzogatni kezdi a megnyúlt kékszín kapucnispulóver alját. Szemöldököm megemelkedik, fejemet kicsit oldalra döntöm. Kérdőn tekintek az eridonosra.
– Professzor… lehetne, hogy… – kezdi félszegen. – Kérjünk néhány sort és egy autogramot Rothstein kisasszonytól? – tisztelettudó fiú, az már bizonyos, de miért nem mernek maguktól odamenni hozzá? Nem harap… nagyot. Tinédzserek…
– Hogyne – mondom jóságos somolygással. Intek is nekik, hogy kövessenek, így egy halk elnézés mellett megállunk Elektra és Zsófia közelében. – Bocsánat, hogy zavarunk, azonban az úriemberek – mutatok Gulyásra, majd a fiatal öccsre. – Nagy rajongóid – itt a kamasz srácra nézek, és szemeim düllesztésével próbálom szóra bírni. Nehogy már az egészet nekem kelljen tálalni Elektra előtt.
– Én… – kezdi bizonytalanul. Torokköszörülés. Izzadó tenyér. Piruló fül. A rajongó tinédzserfiú tipikus esete. Elrejtem a mosolyomat. – Én… ami a képregényt illeti; elkezdtem bújni, és… borzasztóan magával ragadó – itt izzadó tenyerét kissé megrázza a levegőben. – Ahogyan Ön is – kis csend. – Kaphatunk egy autogramot? – nyitja ki a megvásárolt kötetet, és remegő kezeivel Elektra felé nyújtja. Büszke vagyok.