37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
offline
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2022. március 18. 20:38 | Link

Könyvbemutató
Kinézetem
Csokor I.Csokor II.


Vannak azok a napok, amikor szeretnéd, hogy minden simán menjen, mert esetleg vannak időpontok, amikhez tartanod kellene magad. Természetesen az ilyen napok torkollnak káoszba. Durva káoszba. A hivatalba fejetlenség volt, a polgármestert nem értem utol, de nem is feltétlenül próbálkoztam olyan erősen, Dominik úgyis jött, látott és győzött. Éppen ennyi kellett. Csak mire győzött, addigra az apróbb gondok lettek hatalmasak, és persze ennek megkoronázásaként még Erika is éppen mára időzítette úgy az életét, hogy egy órán át üljek az igazgatóiba, aminek eredményeként megint égtem, és nem tudom, hogy Mátyás vagy Teodor fog előbb véglegesen kiakadni, de valahogy nem mosolyogtak már, amikor azt mondtam, hogy "csak két év", én se mosolyognék, mert előbbi tanít a Bagolykőben is. A gyereket lepasszoltam Alinak, és kértem tőle, hogy szigorúan fogja, mert muszáj, hogy büntetve legyen, mert eredetileg igencsak jó dolga lett volna, és kényeztették volna. Legyünk őszinték, fogják. A Széles család valahogy sosem arról volt híres, hogy olyan keményen nevelnének bárkit is. Tőlük hazarohanva rendbe szedtem magam, gyors zuhany, smink, ruha, és már futottam is tovább, hogy összeszedjem a virágokat, aztán persze vissza a saját ajándékomért, így hát mire odaértem a könyvesbolt elé, már elindult befelé a tömeg.
Utálok késni. Jó, ez nem késés, de szívesebben lettem volna itt korábban, hogy ne ennyi mindennel mászkáljak az emberek között, de végül is, elégedett lehetek már azzal is, hogy sikerült ideérnem. Ez is egy igen szép teljesítmény. Így hát, kihúzva magam, magabiztosan sétálok be, felvéve a legkedvesebb mosolyomat és a legnyugodtabb arcomat. Az életben mindig vannak próbatételek, és vannak olyan napok is, amikor az egész havi adag pár órában jelenik meg. De a lényeg a lényeg, hogy felül tudjak kerekedni.
- Sziasztok. Nagyon gratulálok, hogy sikerült elérned mindent, nagyon jól áll a siker.
Mert lássuk be, a sok pozitív helyzet megszépíti az embert, ehhez egy kis rúzs már csak grátisz. Viszont el kell ismerni, hogy valóban jól áll Elektrának, hogy ennyire egyenesbe jött, és csak remélni tudom, hogy az élete jó irányba halad tovább.
- Átadhatom neked őket? Biztos van hátul egy hely, ahova le lehet tenni.
A kérdést Marcellnak intézem, és felé is fordulok, megemelve kicsit a kezembe tartott két csokrot, és az egy ajándéktasakot.
- A napraforgó csokrot Elizabet küldi, gratulál és sajnálja, hogy nem lehet itt, de az állapota nem teszi jelenleg lehetővé, hogy kimozduljon, viszont feltétlenül kérte, hogy vigyek neki is egy példányt. A lila pedig a polgármester úrtól, aki szintén gratulál, és sajnálja, hogy nem lehet jelen, de nem szívesen mozdul el a felesége mellől.
Ezt a kettőt át is nyújtom, hogy felszabaduljon a kezem, és elő tudjam húzni a felakasztható gömböt, amiben virágföld van, és zöld növény lóg ki belőle. Aki ismer, nem fog meglepődni a választáson, még ha elsőre nem is mondaná meg, hogy micsoda.
- Ezt pedig az én gratulálós ajándékom, egy kaktusz. De nyugi, teljesen gyerekbarát, így Imola se fog megsérülni. Ő egy Epiphyllum oxypetalum, vagy más néven az Éjszaka hölgye. Nagyon különleges és mégis igen igénytelen. Nagyon finom illata van, azonban csak éjjel virágzik, hatalmas, gyönyörű és hófehér virágokat bont. Szerintem érdemes kint elhelyezni, mert akár három méter magas is lehet, vagy mondjuk erkélyre. Viszont télen nem szabad kint tartani, mert nem szereti a fagyot, és... jobb ha befogom, mert órákig tudok beszélni róla, csináltam hozzá egy kis tájékoztatót is, ebben minden benne van róla.
Nos igen, látszik is a felfokozott boldogság, amit a kaktuszok jelentenek nekem, egész életemben mindig meghatározóak voltak, Bogolyfalvára egyetlen egyet hoztam magammal, mára pedig több, mint százötven van, mindegyiket ismerem és szeretem, és bármikor el tudom mondani, hogy melyik honnan jött. Nem vagyok nagy kertész, de a kaktuszok, ők a szenvedélyem. Át is nyújtom ezt is Hegének, aztán teljesen visszafordulok Elektra felé.
- Nagyon ügyes vagy és kitartó, tényleg nagyon gratulálok.
Szál megtekintése

dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
offline
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2022. április 15. 05:29 | Link

Elektra és Marcell


- Köszönöm.
Nekem nagy segítség, hogy a csokrok súlya már nem húzza le a kezeimet, egészen felfrissülök a ténytől, hogy már nem nálam vannak. Csodás virágok, habár a magam részéről szörnyűnek tartom a természet megkárosítását, de olykor, azt mondják, szükséges. Ha az időjárás vagy egy túl heves eb leszakítanak egy-egy virágot, akkor hazaviszem és vízbe teszem, de csak azért, hogy gyönyörködjek benne, nem teszem. Viszont mesés csokrok, ezt muszáj elismernem.
- Természetesen, Elizabet minden bizonnyal eljött volna, csak hát, az élet közbe szólt. De biztos vagyok benne, hogy boldog lesz, amiért a sok pihenés alatt tud valami mást is olvasni, mint a megszokott könyvei.
Én is biztos, hogy ma két kötettel távozom majd, sőt, talán hárommal is. A saját könyveimet nem nagyon szeretem kiadni, amikor valaki kölcsönkér belőlük, rendesen meg szoktam szívni a fogam, mielőtt igent mondok, de többnyire ez a részem győzedelmeskedik. Azonban szeretem megelőzni a bajt, az életem majdnem minden területén. Elképzelhető, hogy biztonsági játékos vagyok, egyre inkább, de sosem voltam az a fajta ember, aki szeret veszélyesen élni. Én építkezni szeretek, megvizsgálni az eseményeket, az előnyöket, a hátrányokat, és úgy elhelyezni őket a képzeletbeli házam falán, hogy az ne omolhasson le. Voltak pillanatok, amikor veszélyesen éltem, de láthatóan az az életforma nem én vagyok, és nem is szeretnék én lenni.
- Oh, szerintem már rég letettek róla, hogy megtérítsék. Benő anyukájával van. Mivel sem Benő, sem a húga nem prezentáltak még unokákat, ezért Aliyaah Erikán éli ki magát. Erika pedig odáig van a tényért, hogy Benő anyukája egy megszöktetett hercegnő. És mivel Ali félig indiai, félig török, elég sok, különleges és elképesztő cukortartalommal bíró desszertet csinál neki.
Vagyis, az is biztos, hogy ma este sem lesz alvás, mert nem csak elhozza a jó részét, de egy másik jó részét el is fogyasztja addigra, mire érte megyek. Mondanám, hogy bezzeg az én időmben nem voltak olyan tanárok, akik beleszerettek a diákjukba, és meg kívánták őket szöktetni, hogy aztán családosat játszanak, de ez nem igaz, pusztán a tény, hogy Vasváry vagyok, de mégsem, elég volt ahhoz, hogy ne nagyon közeledjenek hozzám.
- Imolának tetszik az előkészítő?

Szál megtekintése

dr. Hollóvölgyi Zsófia
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


Pötty :)
offline
RPG hsz: 335
Összes hsz: 391
Írta: 2022. április 20. 16:50 | Link

Elektra és Marcell


Nem követem a pillantásommal, ahogy elviszi a virágokat, teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy jó helyre teszi őket. Rendben, a kaktusz miatt van egy kis félelmem, de hát nem lehetek a kis szúrósok megszállottja. Egy anyának tudnia kell elengedni a fiókáit. Még ha ez esetben én vagyok az anya és a kaktuszok a gyermekeim. Ez nem azt jelenti, hogy Erika nem ad elég kihívást, csupán csak annyit, hogy a kapcsolatom a kaktuszokkal a gyermekkorom óta mit sem változott. Bízok Hegében, jól fog bánni a kaktusszal is, ő az a fajta ember, aki szívvel él, és sosem bántana meg senkit, és tudja, hogy mennyire fontosak nekem a növényeim. Rendben lesz. Tényleg, elengedem ezt a problémát, és képzeletben vállon veregetem magam, hogy nem pillantottam utána, hogy megfelelő mozgáskultúrával halad-e előre. Nehogy nekem megbotoljon!
- A korai szakaszban még nincsenek ezek a vérségi dolgok annyira letisztázva, később viszont meg fogják érteni. Nagyon jó nevelők vannak ott, aminek kifejezetten örülök, mert, ha a lányomból valaha normális ember lesz, azt nekik köszönhetem.
A saját szülői kompetenciáimat állandóan megkérdőjelezem, főleg, mert lassan annyit ülök az igazgatóiban, hogy már adományozhatnék szék újrakárpitozást nekik. Már Barnabás is megtanulta egy életre, hogy a pénteki pizzéria partik tündéri szőke lánykája valójában egy cukordémon. De ez a varázsvilág, gondoljunk arra, hogy ez nem kirívó eset. Igen, minél többször gondolok erre, annál jobban meggyőzöm magam. Ahogy Hege és a két fiú közelebb jön, hátrébb lépek, figyelem, ahogy Elektra kivirul, még jobban, hiszen nagyon szép és nagyon boldog volt már akkor is, amikor beléptem. Az aurája, reményeim szerint, kifényesedett, megtisztult attól a sok negatív érzéstől, ami benne volt, hiszen sikeres, elért mindent az életben, amit szeretett volna, itt van a könyv és ott áll mellette egy férfi, aki olyan szívvel szereti, aminek a feléért is ölnének a boldogságra áhítozók. A gondolatra halványan elmosolyodok, éppen akkor, amikor megsimogatja a fiú fejét.
- Én, körbenézek. Majd beszélünk.
Súgom oda Hegének, hiszen egy ilyen alkalommal csak pár perc jut egy-egy megjelenőre, én pedig kiélvezhettem a magam perceit. Intek egy aprót, hogy ne zavarjam a jelenetet, majd ő úgyis átadja Elektrának, és a délután folyamán még összesodródhatunk, habár a tömeget figyelve, erre kicsi az esély, szép számmal összegyűltek az emberek, ami a magamfajtákat is nyugtatja. Én tudtam, hogy sikerül neki, de nyugodt csak a teljes siker látványánál vagyok, és az most mutatkozik meg.
Szál megtekintése


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza