Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését.

A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem.
Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné.

Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=745082#post745082][b]Jack W. Everleigh - 2019.01.05. 11:41[/b][/url]

O. C. B.
Szombat Őszike néninél

Jack a könyvesbolt félreeső, hátsó zugának egyik ütött-kopott foteljában ül, lábait keresztezve olvas, arcára zord fényt vet a bársonyborítású állólámpa. Kezei között régi, dohszagú könyvet tart, aminek szövetborítása mára már annyira elfoszlott, hogy sem a címet, sem a nonfiguratívnak tűnő, rajzolt mintát nem látni rajta. A férfi jobbja a fotel karfájára csúszik, ujjai észrevétlen kezdenek néhány kiálló cérnaszálat morzsolgatni.
Őszike néni olykor feltűnik körülötte, és némi habozás után szerénykedve megközelíti egyetlen vendégét, hogy olyasmiket kérdezzen tőle, mint "kedves Jack, mondja, elfogad egy csésze teát?" és "drágám, semmiképpen sem szeretném zavarni a munkában, látom, igazán elfoglalt, csak tudja aggódom, annyi arcot láttam már, ...mondja, egészen biztosan jól van? Órák óta ül itt étlen-szomjan, és... hát... szótlan, igen, nagyon szótlan."
És Jack ilyenkor felpillant, elmosolyodik, és kezét a másik nyugtatásaképp felemelve megrázza a fejét, majd hálás köszönetet mondva kéri meg újra meg újra az idős hölgyet, hogy üljön csak le, ő jól van, sőt mi több, csodálatosan van, és a néni kuckója igazi aranybánya, egyébként pedig nem, köszöni, Őszike néni nagyon kedves, de nem kér egy csésze teát sem, vagy talán majd később, ha átfázott és megtalálta, amiért ide jött.
Végül a könyvesbolt hátsó zugára ismét csend telepszik. Jack, arcán narancsszín foltokkal hajtja le fejét, és az állólámpa fényében merül vissza a pálcafaragás rejtelmeibe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=745117#post745117][b]Jack W. Everleigh - 2019.01.05. 13:52[/b][/url]

O. C. B.
Szombat Őszike néninél

Jack lapoz, és a megsárgult oldal sarkát ujjbegyei között tartva futja végig a hosszú, monoton sorokat. Azután keresgél, vajon szükséges-e a megfelelő eszköz, mondjuk egy megbűvölt penge ahhoz, hogy az általa kifaragott pálca később, a megfelelő maggal képes legyen egy varázsló vagy boszorkány szolgálatába állni. Neki csak egyszerű kései vannak, és bár még nem készült el egyetlen pálcatesttel sem, néhány csillagtalan éjjel ezelőtt, míg az ágyában forgolódott, eszébe jutott, hogy talán egy speciális pengére is szüksége lehet.
A fotelban ülő férfi kapkodó gondolataiba merül, és úgy bámul maga elé, hogy még pislogni is elfelejt. Ujjai még mindig ugyanazon oldal sarkát szorongatják, és mikor Őszike néni boltjának apró csengője megszólal, ő oda sem figyelve lapoz egyet. Barna tekintete a polcok közötti szűk folyosót fürkészi, de nem lát semmit, csupán egy - küszöbön áteső? - ismeretlen nőt és Őszike nénit hallja. Nem mozdul. Hallgat és figyel. Tea és Sárkányok. Felpillant a srégen előtte álló keskeny, de annál magasabb polcra, melynek tetején nagy, fekete 'S' betű jelzi, hogy a fiatal nő hamarosan fel fog bukkanni.
Jack kivár, szemeit csak akkor kapja el a folyosóról, mikor a nő léptei alatt megnyikordul a régi padló. Ő azonnal visszafordul a könyvéhez, és úgy tesz, ahogy egy rossz gyerek is tenne a helyében, lapoz, és köhintve párat hozzáértőként húzza össze szemöldökeit, majd egy újabb lapozást követően könyvét közelebb emeli arcához, és hunyorogva kezd olvasást színlelni.
A nő köszönésére aztán csak kipillant szemüvege alól, és egyik kezét lassan felemelve int felé egyet.
- Magának is - mondja kicsivel később. Rekedtes hangján érezhető, hogy régóta nem szólt egy szót sem. Nagyot nyel, mozdulatlansága ellenére szívesen fészkelődne, hirtelen mintha az összes porcikája zsibbadna, de nem akarja, hogy a nő azt higgye, kellemetlenül érzi magát, amiért bejött ebbe az apró, alig négy négyzetméteres zegzugba, pedig... ha tudná. Újabbat nyel, lapoz, és a nő hátát szúrós szemekkel figyelve visszaigazít a füle mögé egy előre, az arcába eső zavaró tincset. Végül levegőt is alig véve fordul vissza a kezében levő, majd' darabjaira hulló könyvhöz, és állát kissé megemelve próbálja ismét felvenni a fonalat. Hunyorog és csücsörít is közben, erről azonban fogalma sincs.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=746658#post746658][b]Jack W. Everleigh - 2019.01.16. 15:09[/b][/url]

O. C. B.
Szombat Őszike néninél

A férfi ki-kipillantgat könyvéből, és zavartan figyeli az 'S' betűvel jelölt polc előtt nyújtózkodó nőt, meg a könyvek súlya alatt egyre lejjebb ereszkedő karját. Érzi a késztetést, hogy felajánlja neki a segítségét, mégsem mozdul. Mintha kővé dermedtek volna a tagjai, és csak a szemeit tudná mozgatni: azokat újra meg újra lesütve kutat az utolsó, az idegen közeledő léptei hallatán elvesztett sor után, amire valójában már nem is emlékszik. Hol is tartott?
Szemöldökei épp összehúzódnak, mikor a régi padló megreccsen, a következő pillanatban pedig meghallja a nő hangját. A homlokán finom ráncok gyűlnek, és úgy néz fel a másikra, mint aki nem érti a közös nyelvet.
- Jaj, persze, ne haragudjon - motyogja az orra alatt néhány másodperccel később, mikor végre észbe kap, és a kezében lévő, mindenhol szakadt könyvet összecsapva pattan fel a fotelből. - Általában nem vagyok ennyire civilizálatlan.
Az idegen nem tudhatja, Jack esetében milyen találó is a szó: civilizálatlan. A nő mellett tisztességes - már amennyire egy ilyen parányi zugban az lehetséges - távolságot tartva lép oda a szekrényhez, és jobbjával annak szélébe kapaszkodva kezd pipiskedni, és nyújtózik a legfelső polcon sorakozó könyvek után.
- Mindegyiket szeretné? - kérdezi lélegzetvisszafojtva, majd megpillantja a polc legszélén várakozó, valószínűleg már évek óta érintetlen monstrumot. Az a könyv vagy kétezer oldal, és Jack úgy saccolja, hogy kilóban se nagyon maradhat el. A férfi szemei a sorscsapás láttán azonnal kikerekednek, azután hunyorogni kezd, úgy néz farkasszemet a fekete borítású szörnyeteggel. Végül a válla fölött lepillant az idegenre, és egy erőltetett mosollyal, nevetősen jegyzi meg. - Mondja, hogy arra nincs szüksége...
Mondjuk, van egy olyan sejtése, hogy szerencsétlenségére a nőnek épp arra a könyvre van a leginkább szüksége, ő pedig, miután varázsolni nem szeretne előtte, ha komoly erőfeszítések árán is, de le fogja imádkozni neki azt onnan, abból a porette sarokból. Akárhogy is... a férfiasságába nem tiporhat bele egy könyv. Még akkor sem, ha kétezer oldal és dög nehéz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=747096#post747096][b]Jack W. Everleigh - 2019.01.22. 13:46[/b][/url]

O. C. B.
Szombat Őszike néninél

Jack érzi, hogy nemcsak ő, de a mellette álló kisasszony is zavarban van. Szája szegletében egy halvány, finom mosollyal rázza meg fejét a szabadkozásra, és nyakát majd kitörve újra szembenéz a monstrummal. Fogalma sincs arról, hogy mit lehet ilyen hosszasan írni sárkánybetegségek és sérülések kezeléséről, ő nem ért a gyógyítás ezen válfajához. Mint ahogy nem hisz a pirulák erejében sem. A növényekben, magában a természetben annál inkább. Így, ha például komolyabban lehorzsolja a karját, mert figyelmetlen volt a ház háta mögötti farakásnál, ő apróbojtorjánt kötöz a seb egész felületére, és esténként letört és ketté hasított aloe-vera levéllel keni azt be.
- Komoly a baj? - kérdezi, míg pipiskedni kezd, és mutatóujjának hegyével megpiszkálgatja a könyv gerincét. Az meg sem mozdul. A férfi lesandít a nőre, hiszen eszébe jut, hogy akár hollóként is megpróbálhatná megmozdítani a szörnyeteget, de... be kell lássa, az állati alakjához fűződő viszonya ennél sokkal intimebb. Még soha nem változott át senki előtt, Sol sem láthatta őt azokban a percekben, míg megvált ruháitól, amik valójában emberré tették őt, és engedve a lélek hívásának, széttárta szárnyait.
- Épp a minap láttam egy férfit az erdőben - meséli mintegy mellékesen, miközben tovább pipiskedik és egyszer-egyszer felnyögve az elsárgult lapok után nyújtózkodik. - Fát hasogattam, ő meg úgy járkált ott fel-alá, mintha keresne valamit. Egy kicsit vártam, aztán megkérdeztem tőle, hogy segíthetek-e, mert hát az erdőt jól ismerem, de...
Jack elhallgat. Ő még az ismeretlenek felé is olyan tisztelettel fordul, amit ebben a világban lassan már keresve sem találni. Arról, hogy a közel kétméteres férfi miképpen legyintette le, és ajánlotta neki, hogy maradjon csak meg magának, udvariasabb nem szólni. Ő akkor is csak állt ott, a baltát jobb vállán pihentetve, és fejét lassan ide-oda fordítva követte az alakot. Ahogy arra fel is hívták a figyelmét, ő csendben figyelt, és bár néha felemelte az ujját, hogy ha a férfi esetleg a tisztást keresné, az egyenest előre van, épp, amerre nem fordult még, dehát... ha nem, hát nem. Az idegen talán még hatszor vágtatott el előtte, és kétszer mögötte, miközben sárkányokról, egyetemről, elmebeteg családról és gerinctelen görényekről csevegett - saját magával. Ő meg végül megvonta a vállát, és folytatta a munkát.
- Azt hiszem, terepszemlét tartott - mondja végül homlokát ráncolva és oldalra húzott szájjal, merthogy igazából még most sem tudja, mit is csinált ott az a másik. - Úgy vettem ki a szavaiból, hogy ért a sárkányokhoz. És ami azt illeti, most is hasznát vennénk. Szerintem ki sem kellene nyújtania a kezét ahhoz, hogy elérje ezt... a... de... mindjárt... megvan... - Jack egy utolsó nyögéssel rábírja a fekete borítójú alkotást, hogy kibillenjen egyensúlyából, és kitárt kezei közé dőljön.
A férfi gyöngyöző homlokkal, ám széles, boldog mosollyal fordul a mellette álló nőhöz, és szapora szívdobogással nyújtja át neki a könyvet.