Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését.

A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem.
Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné.

Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=699159#post699159][b]Révay Franciska Veszna - 2017.09.02. 10:53[/b][/url]

Az egész úgy kezdődött, hogy vettem egy könyvespolcot. Fogalmam sincs, hogy miért tettem ilyesmit, eleve tanszereket mentünk el venni, és ott árválkodott ő. Tökéletes, halványrózsaszín csodájában. Eddig azért nem vettem könyveket, mert nem volt hova tennem, és azért nem vettem könyvespolcot, mert nem nagyon voltak könyveim. Ördögi kör, nem? Most viszont megtörtént. Megvettem a polcot, amit megtölthetek könyvekkel. Csak éppen az a helyzet, hogy nincs mivel. Viszont van egy csinos kis listám, amin a következő kategóriák lettek feltüntetve: Könyvek, amiket olvastam és imádtam; Könyvek, amiket olvastam, és tetszettek; Könyvek, amiknek olvastam az ajánlóját és tetszettek; Könyvek, amiket nem olvastam, de el akarok; Könyvek a szakirányomhoz. Teljesen szép és igencsak hosszú lista, így befogtam apát is, hogy segítsen, ha már egyszer itthon van.
- Milyen volt az út?
Tegnap este jött meg, Lili már aludt, én meg már majdnem, aztán amikor hallottam lent a motoszkálást, egyből nekiindultam egy könyvvel - mert hát nálunk valahogy se baseball ütő, se fegyver nincs - hogy levadásszam a betörőt. Persze még idejében észrevettem, hogy apa az, így nem esett bántódása. Ha nálam lévő fegyverről eszembe jutott a polcom, arról meg az, hogy rendeltem egy csomó könyvet, és még körül is néznék, úgyhogy eljöhetne velem.
- Gondoltam valami nagyon hajmeresztőre. Idén végzős leszek, és arra gondoltam, hogy a zárómunkámat az életedből írnám. Mint egy életrajzi regény. Lenne benne interjú, kutatás, kis visszaemlékezés. Megkérdezhetném a nagynénéimet, a munkatársaidat, Lucát rólad, mesélhetnének. Illusztrálnám fényképekkel. Egy kerek egész mű lenne rólad. Mit gondolsz a dologról?
Már tavaly kitaláltam, hogy mit akarom majd a tanulmányaim végén prezentálni, de csak most mertem vele előhozakodni, remélve, hogy benne lenne a dologban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=701162#post701162][b]Révay Franciska Veszna - 2017.09.14. 18:13[/b][/url]

Apa

- Nemrég, két éve.
Először nem akartam elmondani, az első mondatomnál még biztos voltam benne, hogy ott megállok, aztán valahogy mégiscsak kicsúszott. Na szép. Mindegy, annyira nem zavar. Csak nem akarom, hogy ennél is furcsábban nézzen rám, azért, mert én ezt találtam ki.
- De összeállítani csak akkor kezdtem el, amikor Ash elment.
Megvallom, elég rosszul viselem a hiányát. Mert mikor már végre együtt lehettünk, akkor kitalálta ezt az egyetemesdit, és bár írunk egymásnak szűrűn, valahogy már a levelek sem olyanok, mint az elején. A múltkor azon gondolkoztam, hogy talán találkozott egy lánnyal, akinek szívesebben mesél a gondolatairól, és el kéne engednem, hogy boldog legyen. Aztán mégsem írtam meg ezt, a levelet, ami ezt az ötletet tartalmazta, összetéptem és kidobtam. Önző vagyok.
- Félsz, hogy mi derülne ki rólad?
Kérdezem szélesen elvigyorodva, és egy kacsintást is megengedve magamnak. Apa nem hiszem, hogy sok mindent titkolna előlem, épp ezért félek, hogy sok olyan dolog derül majd ki, amiről még csak álmodni se mertem. Ez mondjuk, annyira nem vonz, de hát ezt tanulom, szembe kell néznem ezzel is.
- Ő az egyik munkatársad volt nem? A fogdosós.
Felemelek egy feltűnően lila színű könyvet, aminek olyan drámai a címe és az elején található kép is, hogy egyből odahúzza a tekintetet. Bár megfogadtam, hogy semmilyen szenny nem kerülhet a könyvespolcomra, ez most mégis annyira elkezdte piszkálni a fantáziám, hogy nagyon.
- Amúgy meg arra gondoltam, hogy elmennék dolgozni. Kevés órám lesz jövőre, meg amúgy is a könyvtárban tölteném a többit, tanulnék. Mi lenne, ha ott dolgoznék? Mint segédkönyvtáros, például. Persze még előtte beszélnem kellene az igazgatóval erről, de szerintem hasznos lenne. Megkeresném a tandíjam egy részét. Mit szólsz?
Eddig még senkinek se mondtam, mert neki akartam először. Ez a döntés kimondhatatlanul is azt jelenti, hogy elkezdek függetlenedni, de nem akarom, hogy azt érezze, elhagyom, csak úgy érzem, itt az ideje kicsit kifelé tekintenem a mostani stagnálásból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=705133#post705133][b]Révay Franciska Veszna - 2017.10.07. 21:36[/b][/url]

- Csak egy vázat. Hogy körülbelül hogyan szeretném, ha kinézne. Meg pár embert, akiket meg akarok kérdezni.
Pár pályatárs, barát, Luca, Lili, Thomas bácsi. Gondoltam rá, hogy megkérdezem anyámat is, de aztán végiggondoltam, hogy milyen sok éve nem láttam, hogy ha nem nézve vissza kihívó plakátokról, akkor már nem is emlékeznék rá. Amúgy sem emlékszem, ami borzalmas, de tényleg. Nincs meg semmi, sem érzések, sem hangok. Nekem minden fontosabb pillanatról az jut eszembe, hogy apa hogy nézett, milyen volt a hangja, hogyan ölelt át. Mintha sosem lett volna anyám.
- Félsz tőle? Nem hinném, hogy másként tekintenék rád. Ott is hagyhattál volna az anyám családjánál. Milyen ember lennék én ma akkor?
Tudom, hogy nem szent ember, sosem volt, és sosem lesz, de tisztességesen felnevelt, elhalmozott szeretettel, gondoskodással, bölcsességgel. Jobban féltett és szeretett, mint amennyire szülői kötelessége lett volna úgy, hogy anyám természetét is biztosan örököltem.
- Gondolom fizetett érte. Nem lehet mindenkinek olyan nagyszerű lánya, mint neked.
Elveszem a könyv egy csodálatos példányát, és belelapozok. Szinte felnevetek, mert éppen egy olyan résznél nyitom ki, ahol apámról is szó van. Felemelem a könyvet, hogy jól lássa a képet, amit hozzá csatoltak.
- „Örök barátságot fogadtunk az első nap. Testvérek voltunk, bár nem vér szerint, de az sosem zavart. Néha csak úgy voltunk, szavak nélkül beszélgettünk. Tudtuk, hogy mire gondol a másik. Sosem voltak közöttünk zavarba ejtő témák, tudtam mindent, az összes nőt az életében, és ő is az enyémeket. Kisegítettük egymást.”
Becsukva visszahelyezem a polcra, majd grimaszolva ránézek apára.
- Apukám, hogy te milyen egy huncut fiú vagy.
Ciccegek is neki egyet, majd a végén elnevetem magam. Soha, de soha nem fogok olyat leírni, hogy apám és valaki már kisegítették egymást. Nem. Ez annyira morbid gondolatokat ébreszt, hogy nagyon.
- Nem bánod? Vigyázok majd továbbra is Lilire, amikor távol vagy, de így, hogy Ash sincs már itt, üres az életem. Mármint, nem úgy értem, csak érted. Félek, hogy egyszer már nem jön majd több levél tőle, vagy jön, de csak annyi, hogy lépjünk tovább. Le kell foglalnom az agyam, nem akarok ilyeneken rágódni.
A pillanatnyi aggodalmat le is törlöm a képemről, és újra mosolyogva fordulok felé. Rendben van a világom, de néha jó elmondani neki az ilyeneket.
- Téged nem foglalkoztat, hogy mit írhatott még abban a könyvben?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=705717#post705717][b]Révay Franciska Veszna - 2017.10.15. 16:17[/b][/url]

- Egyetértek, drága atyám.
Vigyorodom el a kijelentésére. Azért valljuk be, igaza van. Ha anyámmal kell maradnom, most olyan lennék, mint a testvéreim. Látom őket, nap, mint nap, látom a tökéletesnek hitt világukat, a felsőbbrendűségüket. Én volt, hogy hat felnőtt nővel aludtam együtt, mert apa nem tartotta biztonságosnak a saját lakrészüket egy kicsi lány számára, ám inkább az, hogy a nők veszekedjenek egy púderen, akár százszor is, mint az, hogy egyszer olyan legyek, mint ők, a tökéletes aranyvérű nyafkák.
- Vajon mire gondolhatott azzal, hogy „kisegítettétek” egymást?
Felpillantok apára, mert elvonatkoztatva, úgy, hogy nem az apámról írták ezt, elég sok minden eszembe jut. Összemelegedés és fizetett asszonyok nyújtotta kéj, esetlegesen orgia, de nem, alapvetően nem akarok ezekbe belegondolni, mert apám tegye bármelyiket is, nekem nem kell tudnom róla. Na meg azért remélem, hogy nem ilyen emberekkel teszi, ha teszi. De most amúgy komolyan, miért kell ezt kiteregetni? Sosem akarok ismert lenni, maximum elismert.
- Köszönöm, hogy megértesz, és mellettem állsz.
Közelebb hajolva hozzá, adok egy puszit az arcára. Szeretem őt, szeretem, amikor itthon van, szeretek vele lenni, és szeretem, hogy van nekem. Soha, senkivel sem cserélném ezt el, és remélem, ezt ő is tudja.
- Nézd, ezt meg elvihetnénk Lilinek.
Emelem fel a könyvet, mely címében azt hirdeti, hogy milyen bűbájok teszik látványosabbá a sportot, amit valaki űz. Mondjuk leginkább, ahogy elnézem, ritmikus gimnasztika, talajtorna, és ilyesmik vannak benne, de érzem a húgomat olyan kreatívnak, hogy ő majd ebből kihoz valamit magának. Ahogy beleteszem, és kérdezek, már landol is a könyv a kosárban, én pedig felnevetek. Ebből jó kis esti felolvasás lesz, tele drámai elemekkel.
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy menjünk, ehhez muszáj valami vacsorát csinálni.