Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését.

A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem.
Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné.

Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=592689#post592689][b]Ragnar Erik Magnusson - 2016.05.08. 20:24[/b][/url]

A könyvek láttán öröm szökik tekintetébe, miközben megáll a polcok között. Haja barnának tetszik kissé összetapadva az esőtől, ami elkapta az utcán és ide űzte. Meg se nézte, hová nyit be az üzletek közül, amik az utcán egymás mellett sorakoznak, csak a legközelebb eső ajtót választotta, és most jön rá, hogy mennyire jól választott. Mielőtt közelebb menne bármelyik polchoz is, azért egy pálcaintés mellett elmormolt varázslattal megszárítja a haját, akárcsak vállban kissé átázott sötétkék pulóverét. Bár némi ellenérzéssel használja még mindig ezt a mágikus erős összpontosító fura fadarabot, de azt ő is elismeri, hogy rúnákkal ez sokkal tovább tartani annál a fél pillanatnál, amíg elmormolja a megtanult szócskát és felidézi a hozzá tartozó mozdulatot. Amint nem jelent veszélyt a könyvekre, elrakja a pálcát, hátratűri hosszú tincseit és belép a polcok labirintusába. Egy ilyen helyen igazán szívesen eltéved, bár egyébként a tájékozódással nem igazán vannak gondjai. Meglepően vizuális alkat és remek megfigyelő, ami a részleteket illeti, csak a bizonytalanságán kellene valamit változtatni valamerre, leginkább arra, hogy csökkentse valami módon, végtére is nincs is igazán oka rá, hogy házában megbújó csigát játsszon. Most sem kerüli el a figyelmét semmi érdekes. Tekintete megakad minden érdekesebbnek tűnő köteten, néhány szebb példányhoz még óvatosan hozzá is ér ujjait úgy húzva végig gerincükön, mintha élőlények lennének. Kék íriszeibe boldogság aztán akkor költözik váratlanul, amikor két polccal odébb, éppen az orra előtt felfedez egy meglehetősen szürke és kopott kötet oldalán néhány rúnát. Erre aligha számított, de kézbe is veszi a könyvet, amit ismerős írásjelek tarkítanak, és egy óvatos mozdulattal nyitja fel a borítóját, miután körbeforgatta. Régi lehet. Olyannak tűnik, mint aminek a lapjait már csak valami megmagyarázhatatlan erő tartja össze, a köztük kialakult ragaszkodás, ha létezik olyan, vagy nem is tudja. Bármilyen óvatos is azonban, a kötet gerince megadja magát a tenyerében és a legelső pár lap szét is csúszik. Ahogy ösztönösen kap utána, még pár lap hull ki a borító alól szabadulva és kel szárnyra, hogy aztán lába előtt érjen földet. Ijedten pislog a lapokra, majd körbe, aztán le is térdel nyomban a földre, hogy elkezdje összeszedegetni a széthullott lapokat és sorban rakja egymás után őket vissza a helyükre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=596182#post596182][b]Ragnar Erik Magnusson - 2016.05.24. 09:24[/b][/url]

Egyetlen óvatlan mozdulat, és máris úgy hullanak a földre a lapok, kicsit még ringatózva a levegőben, mielőtt földet érnének, mint megsárgult falevelek egy csendes őszi délután. Ha nem szorítaná össze az ijedtség a mellkasát, némi bűntudattal vegyítve, hogy milyen meggondolatlanul nyitotta fel a könyv borítóját, sietve, hogy ismerős írásjeleket lásson szeme, egy kis darabkát hiányzó otthonából, akkor talán még élvezné is a látványt. Landolva aztán elnyúlnak a földön a lapok, beterítve a szőnyeg egy részét írással tarkított takaróként, ő pedig már térdel is az egész közepén, igyekezve összeszedni mindegyiket, hogy visszarakosgassa őket helyükre. Nem jó ez így összevissza. Túlságosan nagy a káosz. A rúnákhoz rend kell, mert az rendszer, valami olyan, ahol az ember megszokja, hogy nem lehet minden ott, ahol szeretné, csakis a helyén, hogy működjön a bűbáj és ne legyen belőle átok. Hajszál választja el egyiket a másiktól. Elég egy rossz helyre felírt rúna, egy rosszul választott sorrend, egy elmosódó vonal vagy tévesen írt írásjel. Homlokát ráncolva igyekszik sorba rendezni hát a lapokat. Vonásairól lassan leolvad az ijedtség, csupán tekintetében marad szikrányi, valahol mélyen kicsit tart tőle, hogy valaki még felbukkanhat, hogy távozásra szólítsa fel, pedig szeretne maradni. Már most, ezzel a könyvvel kicsit szívébe lopta magát ez a kis csodaország itt a polclabirintussal, nehezére esne kisétálni. Kissé sietős mozdulatokkal forgatja, rakosgatja hát a papírokat egymás után, alsó ajkát beharapva figyelmesen bogarászik oldalszámokat, vagy éppen utolsó meg első sorokban összeillő szavakat, ha szám nincs egyik-másik lap alján. A szavakat először fel sem fogja, csupán azt, hogy kellemes a hang fülének, valamivel mélyebb régiót képviselve, mint az övé, és van benne valami különös vibrálás. Valami... valami, amit nem tudna meghatározni, de amitől gondolkodás nélkül adja fel a mondat értelmezését és fordítja oldalra fejét, felnézve a másikra kissé hunyorogva. Mit is felejtett ki? A felé nyújtott papírra téved a tekintete, és egy egészen szikrányit zavarba is jön hirtelen, hogy valamiért nem tűnt fel elsőre.
- Köszönöm - veszi át, kissé feszengve húzva mosolyra a száját ettől a tudattól, hogy őt tényleg ennyire megzavarta egy hang, és már fordul is vissza a kezében tartott lapokhoz, hogy megnézze, hová illik köztük ez. Hogy két kérdést is kap aztán, az valahogy csak még inkább megzavarja. Beszélgetni szeretne a másik, vagy csak kötelező érdeklődés, ha már hozzászólt?
- Mondhatjuk. Előbb ismertem őket, mint a latin betűket - válaszolja meglepően kevés töprengést követően, és nem firtatja, hogy ez minek tudható be.
- Ragnar Magnusson - fordul hirtelen ismét a másik felé, kezét nyújtva, bár fogalma sincs, hogy vajon a másik marad-e még, vagy tényleg csak valami társalgási normát alapul véve kérdezett érdeklődést mutatva, aztán tovább is állt. - Téged is érdekelnek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=597350#post597350][b]Ragnar Erik Magnusson - 2016.05.29. 22:50[/b][/url]

Felkelti figyelmét a hang, hát gazdája felé fordul, elszakadva értékesnek vélt olvasmányától. Tekintete végigsiklik a másik vonásain, képet alkotva a hang tulajdonosáról, majd megállapodik a papíron, amit felé tart a fiú. Szemöldökét összeráncolja aztán a saját gondolatán, visszafordulva a lapok fölé. Talán mégsem jó ez a szó igazán. Srác. Férfi. Nem tudja, hogyan kellene neveznie. Ott kavarognak agyában a szavak, egyik a másik elé kúszva állandóan, valami jó érvvel, hogy miért választhatná azt. Csakhogy mindig akad egy szemernyi kételye is, amitől aztán meginog és nem jut döntésre. A kérdés nem szakítja ki a szavak közül, csupán annyira elég, hogy belekapaszkodva levegőhöz jusson hirtelen, mielőtt ismét visszamerülne a válasz keresésébe.  
- Svédországból - válaszolja a kérdésre, bámulva a lapot, igyekezve találni rajta bármilyen kis töredéket, ami segít megtalálni a helyét a többi között, lévén, hogy oldalszámnak nyoma sincs. Gondolatai közben még mindig ugyanúgy örvénylenek, igyekezve visszahúzni őt mélyükre, a káoszba, ahonnan a szorongás is fakad, az a furcsa érzés, aminél kellemetlenebbnek már csak a félelmet éli meg. Félszeg mosolyt erőltet arcára, miután hirtelen döntés eredményeként - csak, hogy véletlen se gondolja meg magát -, bemutatkozik, sőt, még kérdez is. Társalogni nem rossz dolog, nem is árt, és tulajdonképpen a szokványos, illemre épülő indokai mögött, ha alaposan átgondolja, talán még azt is megtalálná, hogy egy ilyen hangot hallani sem rossz dolog. Valahogy zene füleinek. Szép lehet, ha énekel. A neve pedig számára egészen különlegesen cseng, olyan egyedien, bár elképzelhetőnek tartja, hogy éppen olyan lehet a másiknak az övé is zengő betűivel, sajátos dallamával. Ugyan tudja, hogy messze nem olyan méltó birtokosa, inkább csak bitorlója neveinek, amik nagyságot hordoznak magukban, mégis szereti őket.  
- Kár - sóhajtja lemondóan a válasz hallatán. Ezek szerint ez nem lesz téma, pedig mennyire szeret a rúnákról társalogni. Olyan az, mint egy korty levegő ebben a sok másfajta mágiában, amihez nem szokott hozzá úgy igazán még mindig. - Gyógyításról szól - válaszol, ha már a könyv tartalma iránt érdeklődik a másik. - Ha a rúnák unalmasak, akkor mi érdekel? - kérdezi aztán, talán egy leheletnyi számonkéréssel a hangjában. Nehezére esik elhinni, hogy a rúnákat lehet unni, márpedig az, hogy a másik azt mondja, aludt az órákon, erre utal számára.