Jack Everleigh - Így ni

Káromkodva - természetesen halkan - sétálok fel s alá a Fő utczán. A hely nem hiszem, hogy el lenne dugva, egyszerűen csak nem vagyok a helyzetek magaslatán mostanában. Kezem tele van mappákkal, amikben természetesen még egy hajszál sem férne már be, annyira ki vannak tömve. Nem volt időm sokat készülődni, amint megkaptam a baglyot, rögtön felkaptam mindent, ami kezem ügyébe került és fontosnak tartottam, majd futva indultam el.
Amint megtalálom a boltot, megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat. Nagy lendülettel indulok el a bejárat felé, sajnos lehet túl naggyal is. A kilincset még időben sikerült lenyomnom, ettől függetlenül is beesek a boltba. Egyik lábammal hatalmasat dobbantok a szőnyegen, hogy ne essek orra, de papírjaim szanaszét hullanak, hogy megkönnyítsék az életem.
Állok a bolt bejáratában, mint egy szerencsétlen. Mélyeket sóhajtok, végül a kedves nénire emelem a tekintetem.
- Jó napot! - üdvözlöm mosolyogva, a néni megilletődve biccent csak egyet. Becsukom magam mögött az ajtót, leguggolok, hogy összeszedjem a papírhalmot. Nem mondom volt már szerencsésebb napom is, de az ügy sürgető. A földön rendezgetem újra a mappákat, majd elégedetten felállok.
- Na, kész - tekintetem körbejár az üzleten. Kedves kis bolt, maga a könyv Kánaán, ha szabad enyhe túlzással élnem. Ide-oda pillantgatva sem találom meg az ismerős köteteket, így a néni elé lépek.
- Bocsánat - szólítom meg, megvárom, míg felém fordul, így folytatom. - Sárkányok anatómiájáról keresek cikkeket, tanulmányokat, akármit, ami van - a hölgy mosolyogva néz rám, végre észhez tért a meglepődöttségtől.
- Kedveském, nem kér egy forró teát a belépője után? - kis kuncogást engedek meg magamnak, megköszönöm kedvességét, de nemet intek fejemmel. Hátra mutat, nem győzve hálálkodásomat hova rakni a néni, elindulok hátra. Egy kis asztalra szinte akaratlan ledobok mindent, egy mappát még épp időben sikerül elkapnom, mert megint vonzza valamiért a föld. Felpillantok, először nem is tudok mit mondani, meghökkenve egyenesedem ki a férfit látva. Ha végig nézte a jelenetet, akkor ez életem legkínosabb első benyomása.
- Üdv - csak intek neki, nem merek közvetlenebb kontaktust felvenni egyelőre. Rögtön megrohamozva a hátsó polcokat kezdem el keresni a nekem szükséges könyveket.

Jack Everleigh - Így ni

Kicsit toporgok még az asztalka mellett, aztán eszembe jut, hogy a meleg helyiségben én még kabátban állok, mint egy rendes őrült. Leveszem azt és egy szék háttámlájára teszem, jó lesz ez, csak kicsit le kéne higgadnom. Mielőtt a polchoz lépnék tekintetemmel már rég lepakoltam minimum a fél szekrénysort. Rögtön találok két olyan könyvet, amik megfelelőek lehetnek, így le is veszem őket, bal kezemben tartom meg a rakást, tovább keresgélve. Még egy, és még egy könyv kerül a stóc tetejére, észre sem veszem, hogy a súly - merthogy nem éppen könnyű könyvekről van szó -, egyre lejjebb kényszeríti kezem tartását. Még egy könyv kellene, de az istenért sem... meg van! Kétségbeesve konstatálom, hogy bizony majdnem a legfelső polcon lévő könyveket, ha könyörgök sem érem el. Fejemet kicsit oldalra fordítva, mintha arra is keresgélnék valamit, szemem sarkából tekintek a férfira. Nagyon el van merülve könyvében, nem szívesen zavarnám meg. Én sem szeretem, ha megzavarnak olvasás közben, főleg, ha annyira olvasok, hogy szemüvegben és képes lennék hunyorogni. Mosolyt csal az arcomra a férfi elmélyülése, ám nincs más választásom. Sürgősen segítség kell nekem is és a rezervátumban lévő sárkánynak is. A már meglévő könyveket leteszem a kisasztal szélére. Alsó ajkamat harapdálva bámulom a férfit, kezem közben automatikusan a könyv sarkát kezdi el piszkálni. Nem lesz ez így jó... Mélyet sóhajtok, majd kifújom. Még egyszer. Óvatosan lépek oda a férfi mellé, azt sem tudom, hogy kezdjek neki; azt sem tudom miért vagyok ennyire zavarban, hiszen csak egy apró szívesség!
- Ne haragudjon - szólítom meg végül, ahogy tőlem telik. Hangomban kicsit több önbizalom sejlik már fel, mint eddig gondoltam volna. - Segítene nekem leszedni azt a könyvet? Sajnos nem érem el - mutatok a legfelső polc alatti részre, középtájra. Amíg a férfi válaszára várok van időm jobban megnézni magamnak. Hosszú haj, igényes szakáll, karizmatikus kisugárzás. Lehet nem így kellene elkezdenem kapcsolatok kialakítani visszajöttöm után, de valahogy neki kell indulni, nem? Ez is egy támpont lehet. "Emlékszel, amikor leszedtél nekem egy könyvet? Akkor indult el minden!" Pazar kezdés.

Jack Everleigh - Így ni

Szerencsétlennek érzem, ahogy ott állok a férfi mellett és a csodára várok. Pár másodpercig csak néz rám, kezdem magam egyre kellemetlenebbül érezni, már azon jár az eszem, hogy biztos nem lehetek szép látvány egy ilyen belépő után. Vagy éppen a belépőm van a szeme előtt, és nagy nehézségek árán tudja csak visszatartani nevetését. Aztán végre megszólal. Óvatosan rázom meg a fejem, szemeimet egy pillanatra le is hunyom.
- Maga ne haragudjon, amiért megzavartam - kulcsolom össze ujjaimat magam előtt, mint egy jó kislány. A civilizálatlan szóra csak haloványan elmosolyodom. Nem különösebben érdekel milyennek skatulyázza be magát, nem feltétlen hiszem, hogy egy ilyen eset után már rögtön a civilizálatlan szót kéne használni, de ő tudja.
- Igazából pont arra lenne szükségem leginkább - szinte suttogom szavaimat, nem nézek a férfira. Kicsit zavarba hoz a tudat, hogy még rá is kérdez, hogy arra a terjedelmes példányra van szükségem, de sajnos így van. Nem fogom azt mondani, hogy hagyja csak, majd megoldom, hiszen ha én próbálnám meg levenni akárhogy is biztos valaki sérülne. És nem éppen lenne előnyös, ha rögtön egy idegen férfit juttatnék az ispotályba. Gyönyörű lenne. Próbálkozom megtartani a tisztességes távolságot kettőnk között, ámbár egy ilyen szűkös helyen ez nagyon nehéz, ha az ember még nézelődik is, hogy a férfi jó könyvet pakol-e le neki. Megbabonázva figyelem a férfit, ahogy sorban pakolja le nekem a szükséges köteteket, majd a kolosszális szörnyetegen ragad tekintetem. Ötletem sincs arra, hogyan szedhetnénk le azt onnan sérülés mentesen. Bocsánatkérően tekintek az előttem állóra.
- Tényleg ne haragudjon - sandítok a gigantikus méretű könyvre. - Megoldanám egyedül, de akkor valószínűleg valaki sérülne, és így is egy sérülést kellene helyrehoznom legkésőbb holnapig - vallom be neki őszintén, hogy nem szívesen állnék neki én leoperálni onnan a kötetet. Azzal nemigen járna jól egyikünk sem.

Jack Everleigh - Így ni

Az a hatalmas könyv sokat segítene a dolgok előre lendítésén, már ha csak azt nézem, hogy minden faj külön taglalva van. Nem véletlen ilyen vastag. Külön fajok, minden betegség külön fejezetbe van helyezve, gyógymódok, egyéb teendők, ha éppen az a betegség kerül a szemünk elé. Undorító dolgok vannak a sárkányok világában, amiket nagyon igyekeztünk a rezervátumi sárkányoknál a legkisebb százalékra csökkenteni, de ha új jött és az elmebeteg barom nem rakta karanténba a kivizsgálás ideje alatt, akkor nem meglepő, hogy behozott valami szép élősködőt, ami a többi egyedet is szépen megfertőzte. Nem válogat, hallottam már róla, de pontosan fogalmam sincs mit tudnék vele kezdeni. Nem lehet véletlen, hogy az igazgató minden követ megmozgatott a segítségkérés miatt.
Mosolyogva nézem, ahogy megmentőm a könyvért küzd, és lassan, de biztosan eléri a célját.
- Egy újonnan jött sárkányt nem raktak karanténba, amíg kivizsgálás alatt állt, így behozott valami élősködőt, ami megfertőzte a többieket is – vonok vállat, mintha nem lenne olyan nagy a baj, de a szívem egyre hevesebben ver, ahogy telnek a percek. Mit percek! A másodpercek gyors ütemben száguldoznak el mellettem, én pedig kedélyesen elbeszélgetek egy idegennel. Nem bánom, valahogy az előttem álló férfi nyugodt arca és kisugárzása, engem is nyugalommal tölt el, de nem elég ennyi nyugalom ahhoz, hogy ne aggódjak a rezervátumban lévő állatokért.
- Különös élmény lehet egy férfit ilyen helyzetben látni. Lehet nem is a különös a megfelelő szó erre - kicsit még jobban arrébb próbálok araszolni, remélve, hogy sikerül, ám könyökömmel meglökök egy hézagosabb polcot, ahonnan a könyvek szépen sorjában hullanak le. Szám elé kapom a kezem, minden egyes könyv csapódásánál a földön kicsit megrezzenek. Megdörzsölöm homlokom, miközben leguggolok, hogy felvegyem őket és lehetőleg rendesen visszapakoljam a helyükre azokat. Végig figyelek a férfira. Egyetlen szavát sem szeretném elmulasztani, érdekes, amit mondd, de valahogy ijesztő is egy kicsit. Amilyen balszerencsés vagyok, úgysem a Romániaiból jött, így elvetem az ötletet, mosolyogva rázom meg fejem megerősítésképp, inkább magamnak, mint az előttem állónak. Nagyot sóhajtva kezdem el felpakolni bal karomba a könyveket. Cselekvésem végeztével felállok, és abc sorrendbe helyezem őket a polcon, ahogy azt kell.
A férfi próbálkozása hamarabb célba ér, mint gondolnám, már a karjai között tartja a könyvet. A terebélyesebb kötet csak úgy csillog a kezében, mintha glória is lenne felette. Egy nagyon széles mosollyal veszem el tőle a kötetet, majd ismét felé fordulok és már reflexszerűen ölelném meg, amikor rájövök mi is a helyzet. Kezeim megdermednek a levegőben, leengedem őket, és egy félén mosollyal nyújtom felé jobb kezem.
- Nagyon köszönöm a segítségét – billentem kicsit oldalra a fejem. – Legközelebb a terepszemlélőt kérem meg eme cselekvésre – nevetek fel halkan, tekintetemmel a férfi tekintetét keresem, szívem hevesen dobog a boldogságtól. Még ma este elküldöm nekik a baglyot; a megoldással.