36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Jack W. Everleigh
INAKTÍV


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. január 5. 11:41 | Link

O. C. B.
Szombat Őszike néninél


Jack a könyvesbolt félreeső, hátsó zugának egyik ütött-kopott foteljában ül, lábait keresztezve olvas, arcára zord fényt vet a bársonyborítású állólámpa. Kezei között régi, dohszagú könyvet tart, aminek szövetborítása mára már annyira elfoszlott, hogy sem a címet, sem a nonfiguratívnak tűnő, rajzolt mintát nem látni rajta. A férfi jobbja a fotel karfájára csúszik, ujjai észrevétlen kezdenek néhány kiálló cérnaszálat morzsolgatni.
Őszike néni olykor feltűnik körülötte, és némi habozás után szerénykedve megközelíti egyetlen vendégét, hogy olyasmiket kérdezzen tőle, mint "kedves Jack, mondja, elfogad egy csésze teát?" és "drágám, semmiképpen sem szeretném zavarni a munkában, látom, igazán elfoglalt, csak tudja aggódom, annyi arcot láttam már, ...mondja, egészen biztosan jól van? Órák óta ül itt étlen-szomjan, és... hát... szótlan, igen, nagyon szótlan."
És Jack ilyenkor felpillant, elmosolyodik, és kezét a másik nyugtatásaképp felemelve megrázza a fejét, majd hálás köszönetet mondva kéri meg újra meg újra az idős hölgyet, hogy üljön csak le, ő jól van, sőt mi több, csodálatosan van, és a néni kuckója igazi aranybánya, egyébként pedig nem, köszöni, Őszike néni nagyon kedves, de nem kér egy csésze teát sem, vagy talán majd később, ha átfázott és megtalálta, amiért ide jött.
Végül a könyvesbolt hátsó zugára ismét csend telepszik. Jack, arcán narancsszín foltokkal hajtja le fejét, és az állólámpa fényében merül vissza a pálcafaragás rejtelmeibe.
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. január 5. 12:56 | Link

Jack Everleigh - Így ni

Káromkodva - természetesen halkan - sétálok fel s alá a Fő utczán. A hely nem hiszem, hogy el lenne dugva, egyszerűen csak nem vagyok a helyzetek magaslatán mostanában. Kezem tele van mappákkal, amikben természetesen még egy hajszál sem férne már be, annyira ki vannak tömve. Nem volt időm sokat készülődni, amint megkaptam a baglyot, rögtön felkaptam mindent, ami kezem ügyébe került és fontosnak tartottam, majd futva indultam el.
Amint megtalálom a boltot, megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat. Nagy lendülettel indulok el a bejárat felé, sajnos lehet túl naggyal is. A kilincset még időben sikerült lenyomnom, ettől függetlenül is beesek a boltba. Egyik lábammal hatalmasat dobbantok a szőnyegen, hogy ne essek orra, de papírjaim szanaszét hullanak, hogy megkönnyítsék az életem.
Állok a bolt bejáratában, mint egy szerencsétlen. Mélyeket sóhajtok, végül a kedves nénire emelem a tekintetem.
- Jó napot! - üdvözlöm mosolyogva, a néni megilletődve biccent csak egyet. Becsukom magam mögött az ajtót, leguggolok, hogy összeszedjem a papírhalmot. Nem mondom volt már szerencsésebb napom is, de az ügy sürgető. A földön rendezgetem újra a mappákat, majd elégedetten felállok.
- Na, kész - tekintetem körbejár az üzleten. Kedves kis bolt, maga a könyv Kánaán, ha szabad enyhe túlzással élnem. Ide-oda pillantgatva sem találom meg az ismerős köteteket, így a néni elé lépek.
- Bocsánat - szólítom meg, megvárom, míg felém fordul, így folytatom. - Sárkányok anatómiájáról keresek cikkeket, tanulmányokat, akármit, ami van - a hölgy mosolyogva néz rám, végre észhez tért a meglepődöttségtől.
- Kedveském, nem kér egy forró teát a belépője után? - kis kuncogást engedek meg magamnak, megköszönöm kedvességét, de nemet intek fejemmel. Hátra mutat, nem győzve hálálkodásomat hova rakni a néni, elindulok hátra. Egy kis asztalra szinte akaratlan ledobok mindent, egy mappát még épp időben sikerül elkapnom, mert megint vonzza valamiért a föld. Felpillantok, először nem is tudok mit mondani, meghökkenve egyenesedem ki a férfit látva. Ha végig nézte a jelenetet, akkor ez életem legkínosabb első benyomása.
- Üdv - csak intek neki, nem merek közvetlenebb kontaktust felvenni egyelőre. Rögtön megrohamozva a hátsó polcokat kezdem el keresni a nekem szükséges könyveket.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. január 17. 19:00
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
INAKTÍV


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. január 5. 13:52 | Link

O. C. B.
Szombat Őszike néninél


Jack lapoz, és a megsárgult oldal sarkát ujjbegyei között tartva futja végig a hosszú, monoton sorokat. Azután keresgél, vajon szükséges-e a megfelelő eszköz, mondjuk egy megbűvölt penge ahhoz, hogy az általa kifaragott pálca később, a megfelelő maggal képes legyen egy varázsló vagy boszorkány szolgálatába állni. Neki csak egyszerű kései vannak, és bár még nem készült el egyetlen pálcatesttel sem, néhány csillagtalan éjjel ezelőtt, míg az ágyában forgolódott, eszébe jutott, hogy talán egy speciális pengére is szüksége lehet.
A fotelban ülő férfi kapkodó gondolataiba merül, és úgy bámul maga elé, hogy még pislogni is elfelejt. Ujjai még mindig ugyanazon oldal sarkát szorongatják, és mikor Őszike néni boltjának apró csengője megszólal, ő oda sem figyelve lapoz egyet. Barna tekintete a polcok közötti szűk folyosót fürkészi, de nem lát semmit, csupán egy - küszöbön áteső? - ismeretlen nőt és Őszike nénit hallja. Nem mozdul. Hallgat és figyel. Tea és Sárkányok. Felpillant a srégen előtte álló keskeny, de annál magasabb polcra, melynek tetején nagy, fekete 'S' betű jelzi, hogy a fiatal nő hamarosan fel fog bukkanni.
Jack kivár, szemeit csak akkor kapja el a folyosóról, mikor a nő léptei alatt megnyikordul a régi padló. Ő azonnal visszafordul a könyvéhez, és úgy tesz, ahogy egy rossz gyerek is tenne a helyében, lapoz, és köhintve párat hozzáértőként húzza össze szemöldökeit, majd egy újabb lapozást követően könyvét közelebb emeli arcához, és hunyorogva kezd olvasást színlelni.
A nő köszönésére aztán csak kipillant szemüvege alól, és egyik kezét lassan felemelve int felé egyet.
- Magának is - mondja kicsivel később. Rekedtes hangján érezhető, hogy régóta nem szólt egy szót sem. Nagyot nyel, mozdulatlansága ellenére szívesen fészkelődne, hirtelen mintha az összes porcikája zsibbadna, de nem akarja, hogy a nő azt higgye, kellemetlenül érzi magát, amiért bejött ebbe az apró, alig négy négyzetméteres zegzugba, pedig... ha tudná. Újabbat nyel, lapoz, és a nő hátát szúrós szemekkel figyelve visszaigazít a füle mögé egy előre, az arcába eső zavaró tincset. Végül levegőt is alig véve fordul vissza a kezében levő, majd' darabjaira hulló könyvhöz, és állát kissé megemelve próbálja ismét felvenni a fonalat. Hunyorog és csücsörít is közben, erről azonban fogalma sincs.
Utoljára módosította:Jack W. Everleigh, 2019. január 5. 13:57
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. január 5. 15:46 | Link

Jack Everleigh - Így ni

Kicsit toporgok még az asztalka mellett, aztán eszembe jut, hogy a meleg helyiségben én még kabátban állok, mint egy rendes őrült. Leveszem azt és egy szék háttámlájára teszem, jó lesz ez, csak kicsit le kéne higgadnom. Mielőtt a polchoz lépnék tekintetemmel már rég lepakoltam minimum a fél szekrénysort. Rögtön találok két olyan könyvet, amik megfelelőek lehetnek, így le is veszem őket, bal kezemben tartom meg a rakást, tovább keresgélve. Még egy, és még egy könyv kerül a stóc tetejére, észre sem veszem, hogy a súly - merthogy nem éppen könnyű könyvekről van szó -, egyre lejjebb kényszeríti kezem tartását. Még egy könyv kellene, de az istenért sem... meg van! Kétségbeesve konstatálom, hogy bizony majdnem a legfelső polcon lévő könyveket, ha könyörgök sem érem el. Fejemet kicsit oldalra fordítva, mintha arra is keresgélnék valamit, szemem sarkából tekintek a férfira. Nagyon el van merülve könyvében, nem szívesen zavarnám meg. Én sem szeretem, ha megzavarnak olvasás közben, főleg, ha annyira olvasok, hogy szemüvegben és képes lennék hunyorogni. Mosolyt csal az arcomra a férfi elmélyülése, ám nincs más választásom. Sürgősen segítség kell nekem is és a rezervátumban lévő sárkánynak is. A már meglévő könyveket leteszem a kisasztal szélére. Alsó ajkamat harapdálva bámulom a férfit, kezem közben automatikusan a könyv sarkát kezdi el piszkálni. Nem lesz ez így jó... Mélyet sóhajtok, majd kifújom. Még egyszer. Óvatosan lépek oda a férfi mellé, azt sem tudom, hogy kezdjek neki; azt sem tudom miért vagyok ennyire zavarban, hiszen csak egy apró szívesség!
- Ne haragudjon - szólítom meg végül, ahogy tőlem telik. Hangomban kicsit több önbizalom sejlik már fel, mint eddig gondoltam volna. - Segítene nekem leszedni azt a könyvet? Sajnos nem érem el - mutatok a legfelső polc alatti részre, középtájra. Amíg a férfi válaszára várok van időm jobban megnézni magamnak. Hosszú haj, igényes szakáll, karizmatikus kisugárzás. Lehet nem így kellene elkezdenem kapcsolatok kialakítani visszajöttöm után, de valahogy neki kell indulni, nem? Ez is egy támpont lehet. "Emlékszel, amikor leszedtél nekem egy könyvet? Akkor indult el minden!" Pazar kezdés.
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
INAKTÍV


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. január 16. 15:09 | Link

O. C. B.
Szombat Őszike néninél


A férfi ki-kipillantgat könyvéből, és zavartan figyeli az 'S' betűvel jelölt polc előtt nyújtózkodó nőt, meg a könyvek súlya alatt egyre lejjebb ereszkedő karját. Érzi a késztetést, hogy felajánlja neki a segítségét, mégsem mozdul. Mintha kővé dermedtek volna a tagjai, és csak a szemeit tudná mozgatni: azokat újra meg újra lesütve kutat az utolsó, az idegen közeledő léptei hallatán elvesztett sor után, amire valójában már nem is emlékszik. Hol is tartott?
Szemöldökei épp összehúzódnak, mikor a régi padló megreccsen, a következő pillanatban pedig meghallja a nő hangját. A homlokán finom ráncok gyűlnek, és úgy néz fel a másikra, mint aki nem érti a közös nyelvet.
- Jaj, persze, ne haragudjon - motyogja az orra alatt néhány másodperccel később, mikor végre észbe kap, és a kezében lévő, mindenhol szakadt könyvet összecsapva pattan fel a fotelből. - Általában nem vagyok ennyire civilizálatlan.
Az idegen nem tudhatja, Jack esetében milyen találó is a szó: civilizálatlan. A nő mellett tisztességes - már amennyire egy ilyen parányi zugban az lehetséges - távolságot tartva lép oda a szekrényhez, és jobbjával annak szélébe kapaszkodva kezd pipiskedni, és nyújtózik a legfelső polcon sorakozó könyvek után.
- Mindegyiket szeretné? - kérdezi lélegzetvisszafojtva, majd megpillantja a polc legszélén várakozó, valószínűleg már évek óta érintetlen monstrumot. Az a könyv vagy kétezer oldal, és Jack úgy saccolja, hogy kilóban se nagyon maradhat el. A férfi szemei a sorscsapás láttán azonnal kikerekednek, azután hunyorogni kezd, úgy néz farkasszemet a fekete borítású szörnyeteggel. Végül a válla fölött lepillant az idegenre, és egy erőltetett mosollyal, nevetősen jegyzi meg. - Mondja, hogy arra nincs szüksége...
Mondjuk, van egy olyan sejtése, hogy szerencsétlenségére a nőnek épp arra a könyvre van a leginkább szüksége, ő pedig, miután varázsolni nem szeretne előtte, ha komoly erőfeszítések árán is, de le fogja imádkozni neki azt onnan, abból a porette sarokból. Akárhogy is... a férfiasságába nem tiporhat bele egy könyv. Még akkor sem, ha kétezer oldal és dög nehéz.
Utoljára módosította:Jack W. Everleigh, 2019. január 22. 12:56
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. január 17. 19:56 | Link

Jack Everleigh - Így ni

Szerencsétlennek érzem, ahogy ott állok a férfi mellett és a csodára várok. Pár másodpercig csak néz rám, kezdem magam egyre kellemetlenebbül érezni, már azon jár az eszem, hogy biztos nem lehetek szép látvány egy ilyen belépő után. Vagy éppen a belépőm van a szeme előtt, és nagy nehézségek árán tudja csak visszatartani nevetését. Aztán végre megszólal. Óvatosan rázom meg a fejem, szemeimet egy pillanatra le is hunyom.
- Maga ne haragudjon, amiért megzavartam - kulcsolom össze ujjaimat magam előtt, mint egy jó kislány. A civilizálatlan szóra csak haloványan elmosolyodom. Nem különösebben érdekel milyennek skatulyázza be magát, nem feltétlen hiszem, hogy egy ilyen eset után már rögtön a civilizálatlan szót kéne használni, de ő tudja.
- Igazából pont arra lenne szükségem leginkább - szinte suttogom szavaimat, nem nézek a férfira. Kicsit zavarba hoz a tudat, hogy még rá is kérdez, hogy arra a terjedelmes példányra van szükségem, de sajnos így van. Nem fogom azt mondani, hogy hagyja csak, majd megoldom, hiszen ha én próbálnám meg levenni akárhogy is biztos valaki sérülne. És nem éppen lenne előnyös, ha rögtön egy idegen férfit juttatnék az ispotályba. Gyönyörű lenne. Próbálkozom megtartani a tisztességes távolságot kettőnk között, ámbár egy ilyen szűkös helyen ez nagyon nehéz, ha az ember még nézelődik is, hogy a férfi jó könyvet pakol-e le neki. Megbabonázva figyelem a férfit, ahogy sorban pakolja le nekem a szükséges köteteket, majd a kolosszális szörnyetegen ragad tekintetem. Ötletem sincs arra, hogyan szedhetnénk le azt onnan sérülés mentesen. Bocsánatkérően tekintek az előttem állóra.
- Tényleg ne haragudjon - sandítok a gigantikus méretű könyvre. - Megoldanám egyedül, de akkor valószínűleg valaki sérülne, és így is egy sérülést kellene helyrehoznom legkésőbb holnapig - vallom be neki őszintén, hogy nem szívesen állnék neki én leoperálni onnan a kötetet. Azzal nemigen járna jól egyikünk sem.
Utoljára módosította:Ophelia Carolina Brown, 2019. január 27. 12:17
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
INAKTÍV


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. január 22. 13:46 | Link

O. C. B.
Szombat Őszike néninél


Jack érzi, hogy nemcsak ő, de a mellette álló kisasszony is zavarban van. Szája szegletében egy halvány, finom mosollyal rázza meg fejét a szabadkozásra, és nyakát majd kitörve újra szembenéz a monstrummal. Fogalma sincs arról, hogy mit lehet ilyen hosszasan írni sárkánybetegségek és sérülések kezeléséről, ő nem ért a gyógyítás ezen válfajához. Mint ahogy nem hisz a pirulák erejében sem. A növényekben, magában a természetben annál inkább. Így, ha például komolyabban lehorzsolja a karját, mert figyelmetlen volt a ház háta mögötti farakásnál, ő apróbojtorjánt kötöz a seb egész felületére, és esténként letört és ketté hasított aloe-vera levéllel keni azt be.
- Komoly a baj? - kérdezi, míg pipiskedni kezd, és mutatóujjának hegyével megpiszkálgatja a könyv gerincét. Az meg sem mozdul. A férfi lesandít a nőre, hiszen eszébe jut, hogy akár hollóként is megpróbálhatná megmozdítani a szörnyeteget, de... be kell lássa, az állati alakjához fűződő viszonya ennél sokkal intimebb. Még soha nem változott át senki előtt, Sol sem láthatta őt azokban a percekben, míg megvált ruháitól, amik valójában emberré tették őt, és engedve a lélek hívásának, széttárta szárnyait.
- Épp a minap láttam egy férfit az erdőben - meséli mintegy mellékesen, miközben tovább pipiskedik és egyszer-egyszer felnyögve az elsárgult lapok után nyújtózkodik. - Fát hasogattam, ő meg úgy járkált ott fel-alá, mintha keresne valamit. Egy kicsit vártam, aztán megkérdeztem tőle, hogy segíthetek-e, mert hát az erdőt jól ismerem, de...
Jack elhallgat. Ő még az ismeretlenek felé is olyan tisztelettel fordul, amit ebben a világban lassan már keresve sem találni. Arról, hogy a közel kétméteres férfi miképpen legyintette le, és ajánlotta neki, hogy maradjon csak meg magának, udvariasabb nem szólni. Ő akkor is csak állt ott, a baltát jobb vállán pihentetve, és fejét lassan ide-oda fordítva követte az alakot. Ahogy arra fel is hívták a figyelmét, ő csendben figyelt, és bár néha felemelte az ujját, hogy ha a férfi esetleg a tisztást keresné, az egyenest előre van, épp, amerre nem fordult még, dehát... ha nem, hát nem. Az idegen talán még hatszor vágtatott el előtte, és kétszer mögötte, miközben sárkányokról, egyetemről, elmebeteg családról és gerinctelen görényekről csevegett - saját magával. Ő meg végül megvonta a vállát, és folytatta a munkát.
- Azt hiszem, terepszemlét tartott - mondja végül homlokát ráncolva és oldalra húzott szájjal, merthogy igazából még most sem tudja, mit is csinált ott az a másik. - Úgy vettem ki a szavaiból, hogy ért a sárkányokhoz. És ami azt illeti, most is hasznát vennénk. Szerintem ki sem kellene nyújtania a kezét ahhoz, hogy elérje ezt... a... de... mindjárt... megvan... - Jack egy utolsó nyögéssel rábírja a fekete borítójú alkotást, hogy kibillenjen egyensúlyából, és kitárt kezei közé dőljön.
A férfi gyöngyöző homlokkal, ám széles, boldog mosollyal fordul a mellette álló nőhöz, és szapora szívdobogással nyújtja át neki a könyvet.
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2019. január 27. 12:20 | Link

Jack Everleigh - Így ni

Az a hatalmas könyv sokat segítene a dolgok előre lendítésén, már ha csak azt nézem, hogy minden faj külön taglalva van. Nem véletlen ilyen vastag. Külön fajok, minden betegség külön fejezetbe van helyezve, gyógymódok, egyéb teendők, ha éppen az a betegség kerül a szemünk elé. Undorító dolgok vannak a sárkányok világában, amiket nagyon igyekeztünk a rezervátumi sárkányoknál a legkisebb százalékra csökkenteni, de ha új jött és az elmebeteg barom nem rakta karanténba a kivizsgálás ideje alatt, akkor nem meglepő, hogy behozott valami szép élősködőt, ami a többi egyedet is szépen megfertőzte. Nem válogat, hallottam már róla, de pontosan fogalmam sincs mit tudnék vele kezdeni. Nem lehet véletlen, hogy az igazgató minden követ megmozgatott a segítségkérés miatt.
Mosolyogva nézem, ahogy megmentőm a könyvért küzd, és lassan, de biztosan eléri a célját.
- Egy újonnan jött sárkányt nem raktak karanténba, amíg kivizsgálás alatt állt, így behozott valami élősködőt, ami megfertőzte a többieket is – vonok vállat, mintha nem lenne olyan nagy a baj, de a szívem egyre hevesebben ver, ahogy telnek a percek. Mit percek! A másodpercek gyors ütemben száguldoznak el mellettem, én pedig kedélyesen elbeszélgetek egy idegennel. Nem bánom, valahogy az előttem álló férfi nyugodt arca és kisugárzása, engem is nyugalommal tölt el, de nem elég ennyi nyugalom ahhoz, hogy ne aggódjak a rezervátumban lévő állatokért.
- Különös élmény lehet egy férfit ilyen helyzetben látni. Lehet nem is a különös a megfelelő szó erre - kicsit még jobban arrébb próbálok araszolni, remélve, hogy sikerül, ám könyökömmel meglökök egy hézagosabb polcot, ahonnan a könyvek szépen sorjában hullanak le. Szám elé kapom a kezem, minden egyes könyv csapódásánál a földön kicsit megrezzenek. Megdörzsölöm homlokom, miközben leguggolok, hogy felvegyem őket és lehetőleg rendesen visszapakoljam a helyükre azokat. Végig figyelek a férfira. Egyetlen szavát sem szeretném elmulasztani, érdekes, amit mondd, de valahogy ijesztő is egy kicsit. Amilyen balszerencsés vagyok, úgysem a Romániaiból jött, így elvetem az ötletet, mosolyogva rázom meg fejem megerősítésképp, inkább magamnak, mint az előttem állónak. Nagyot sóhajtva kezdem el felpakolni bal karomba a könyveket. Cselekvésem végeztével felállok, és abc sorrendbe helyezem őket a polcon, ahogy azt kell.
A férfi próbálkozása hamarabb célba ér, mint gondolnám, már a karjai között tartja a könyvet. A terebélyesebb kötet csak úgy csillog a kezében, mintha glória is lenne felette. Egy nagyon széles mosollyal veszem el tőle a kötetet, majd ismét felé fordulok és már reflexszerűen ölelném meg, amikor rájövök mi is a helyzet. Kezeim megdermednek a levegőben, leengedem őket, és egy félén mosollyal nyújtom felé jobb kezem.
- Nagyon köszönöm a segítségét – billentem kicsit oldalra a fejem. – Legközelebb a terepszemlélőt kérem meg eme cselekvésre – nevetek fel halkan, tekintetemmel a férfi tekintetét keresem, szívem hevesen dobog a boldogságtól. Még ma este elküldöm nekik a baglyot; a megoldással.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza