Lexcsi *.*

Fülig érő mosollyal az arcomon indulok útnak Őszike néni könyvesboltja felé. Körülbelül egy hónapja tértem be először és nagyon megtetszett a bolt. Mindenféle könyvre bukkantam, halál komolyan mondom, tényleg egy csomó érdekes és fura irományra lehet lecsapni. Gondolom az iskolai könyvtár azért mégis több könyvet rejt, ám az korántsem biztos, hogy mesék is vannak. Bár én nem tudhatom, még sosem jártam ott. Na, majd ha várok Viktorra benézek. Remélem a könyvtáros néni vagy bácsi - még azt sem tudom, hogy milyen nemű egyén irányítása alatt áll a könyvtár - nagyon kedves és nem fog elzavarni. Mondjuk a Bagolykőn még sosem tapasztaltam volna azt, hogy az emberek undokok lennének egymással. És szerintem erről nem is mostanában fogok megbizonyosodni.
Egyébként délelőtt van, 10 óra körül jár az idő. Természetesen indulás előtt nyomtam egy hatalmas puszit Viktor arcára, megölelgettem, s csak utána eredtem útnak. Anyával és apával is mindig így csináltam, ha mentem valahova. Persze ők csak a szomszéd sráchoz engedtek, vagy a sarkon lévő boltba. Azért Viktor tudja, hogy már naaagyfiú vagyok sok a-val és már eljárkálhatok egyedül is. Jó, biztosan tökre aggódik értem, de nincs oka rá, csak akkor mozdulok ki, ha világos van, akkor pedig nem eshet bajom, ne, igaz?
15-20 percbe telik, mire a könyvesbolt ajtaja előtt állok, ugyanis út közben ugrándoztam, énekelgettem, köszöntem mindenkinek, és hülyéskedtem. Különben 10-15 perc alatt simán beértem volna, de hát kell a bolondozás. Mikor belépek az üzletbe vidáman integetek a vörös hajú fiúnak, aki mindig itt áll, hiszen övé a bolt. Majd vele is meg kell ismerkedni! Egészen a padlásig lépkedem, mert ismerem már a terepet, tudom, hogy ott vannak a legjobb mesekönyvek. Mikor felérek rögtön a legközelebbi könyvespolcon lévő irományokat kezdem tanulmányozni. Nagyon lassan olvasok, úgyhogy beletelik kis időbe mire, a címeiknek átjutok.

Lexcsi *.*

Fülig érő mosollyal az arcomon indulok útnak Őszike néni könyvesboltja felé. Körülbelül egy hónapja tértem be először és nagyon megtetszett a bolt. Mindenféle könyvre bukkantam, halál komolyan mondom, tényleg egy csomó érdekes és fura irományra lehet lecsapni. Gondolom az iskolai könyvtár azért mégis több könyvet rejt, ám az korántsem biztos, hogy mesék is vannak. Bár én nem tudhatom, még sosem jártam ott. Na, majd ha várok Viktorra benézek. Remélem a könyvtáros néni vagy bácsi - még azt sem tudom, hogy milyen nemű egyén irányítása alatt áll a könyvtár - nagyon kedves és nem fog elzavarni. Mondjuk a Bagolykőn még sosem tapasztaltam volna azt, hogy az emberek undokok lennének egymással. És szerintem erről nem is mostanában fogok megbizonyosodni.
Egyébként délelőtt van, 10 óra körül jár az idő. Természetesen indulás előtt nyomtam egy hatalmas puszit Viktor arcára, megölelgettem, s csak utána eredtem útnak. Anyával és apával is mindig így csináltam, ha mentem valahova. Persze ők csak a szomszéd sráchoz engedtek, vagy a sarkon lévő boltba. Azért Viktor tudja, hogy már naaagyfiú vagyok sok a-val és már eljárkálhatok egyedül is. Jó, biztosan tökre aggódik értem, de nincs oka rá, csak akkor mozdulok ki, ha világos van, akkor pedig nem eshet bajom, ne, igaz?
15-20 percbe telik, mire a könyvesbolt ajtaja előtt állok, ugyanis út közben ugrándoztam, énekelgettem, köszöntem mindenkinek, és hülyéskedtem. Különben 10-15 perc alatt simán beértem volna, de hát kell a bolondozás. Mikor belépek az üzletbe vidáman integetek a vörös hajú fiúnak, aki mindig itt áll, hiszen övé a bolt. Majd vele is meg kell ismerkedni! Egészen a padlásig lépkedem, mert ismerem már a terepet, tudom, hogy ott vannak a legjobb mesekönyvek. Mikor felérek rögtön a legközelebbi könyvespolcon lévő irományokat kezdem tanulmányozni. Nagyon lassan olvasok, úgyhogy beletelik kis időbe mire, a címeiknek átjutok.

< kicsi Radits >

Egész délelőtt itt kuksoltam a könyvet között. Nem állok valami nagy olvasó hírében, nem azért, mert nem szeretek, hanem mert nincs türelmem hozzá. Általában mindig a végével kezdek, vagy ha valaki olvastam már előttem a könyvet, akkor addig könyörgök neki, amíg el nem mondja, mi volt benne. Nem tehettem rólam, bármennyire is szerettem volna, hogy lekössön, nem így történet. De most vészhelyzet volt. A faluban és a kastélyban futótűzként terjedt a hír, hogy mi a helyzet nálunk, és ami azt illeti, valaki túl szemfüles volt. Még az a szerencse, hogy senki sem sejti, mi valójában a helyzet. Legyen csak belém Olivér nyugodtan szerelmes a többiek szerint, ha ez megment attól, hogy kiderüljön az igazság. A kedélyek még mindig nem nyugodtak le, hiába telt már el legalább három hét. Bár a dolgok rendeződni látszanak. Olivér továbbra is kitart amellett, hogy részt akar venni Szörnyi életében, bár néha elég basáskodó tud lenni. Főleg, mikor kijelenti, hogy ez a gyerek az övé, és legyek szíves ne cukorral tömni. Ugyan már! Az a gyerek legfeljebb köröm méretű és biztos vagyok benne, hogy imádja a gumicukrot...apropó gumicukor! Egész megéheztem már attól is, hogy rágondolok. Belenyúlok a zsebembe és elhalászok onnan egy bontatlan csomagot. Emmáéktól van, a legfinomabb amit valaha kóstoltam, ugyanis egyszerre van mindenféle íze, savanyú és édes, néha kicsit keserű...de hát, az élet is. Szóval a gumicukrot rágcsálva haladok tovább a sorok között, miközben olyan könyvek után kutatok, amit választ adnak a kérdéseimre, mert azok aztán voltak bőven. Mi a teendő, ha a születendő gyermekednek két apja van? Hogyan hazudjunk úgy, mint a vízfolyás? Mi a teendő akkor, ha kiderül az igazság? Mit csináljunk akkor, ha a gyerekünk biológiga apja az agyunkra megy? Erről miért nem írnak a könyvek? Ez annyira igazságtalan...
Épp kihajolok az egyik polc mögött, amikor megpillantom a törpét. Egy ideje nem találkoztam vele, mert amíg össze voltunk veszve Viktorral, addig egyetlen alkalommal sem voltam lent és be kell vallanom, azért hiányzott.
- Mesekönyvek?
Mikor melléérek lehajolok, adok neki egy puszit és automatikusan felé nyújtom a zacskót.

Lexcsi *-*

Valami olyan könyvet akarok, ami csak a varázslóknál van. Hogy is mondta Viktor a varázstalan embert...? Bugri? Kugli? Igen, Kugli! Na, szóval a kuglik könyveit már ismerem és olyat szeretnék olvastatni a bátyussal, ami tökre idegen, és még csak nem is hallottam felőle. Hófehérke és Pán Péter története már teljesen hidegen hagy. De ez a A kislány, aki majdnem látott egy Kimérát érdekesnek tűnik. Mondjuk nem tudom mi az a kiméra és azt sem értem miért ilyen hosszúúúú a címe. Majdnem otthagytam, de végül csak elolvastam én, mert egy hős vagyok! Csakúgy mint Viktor! Ő is az, hát mert... Mert a tesóm!
Szóval továbbra is nézegetem a könyveket, néhányat még le is emelek a polcról. Egyre érdekesebbeket találok, például: Mi történt volna ha... Csak ennyi. Nem folytatódik tovább a cím. Akkor biztos valami izgi könyvnek nézünk elébe! Ez kitűnő lesz! Mint az iskolai házi feladataim. Mondjuk Viktor mindig segít bennük, de hát no... És azért is jó az előkészítő, mert mindennap találkozok Emmu nénivel, aki Viktor rokona. Még sosem hallottam felőle, szóval tök jó, hogy most megismerhetem. Nagyon kedves néni, van cukorkaboltja is. Ez ugyebár már két piros pontot is ér nálam. A másik pedig az illata. Olyan jó illata van!
Ekkor valaki mellettem terem. Annyira el voltam foglalva, hogy észre se vettem, hogy egy emberke ide jött. Tökre lefoglaltak a könyvek. Ez gáz. Én nem akarok olyan könyvmoly izé lenni, mint egyesek. Pfejj.
 - Lexiii. - nagyon megörülök neki, mert egy ideje már nem láttam a lányt. A puszira csak mosolygok, utána rögtön meg is ölelem. Neki is jó illata van. Hiányzott már nagyon a lány. Nyúúú.
 - Azok bizony, Viktor mást nem olvas nekem. - mondom elszontyolodva, s közben veszek a zacsiból 3-4 db cukorkát, s a számba nyomom őket. Jíí, de finomak!
 - Tudod Viktor nemrég állati feszült volt. Meg szomorú is. Te nem tudod miért? - azért erre kíváncsi lennék. Néha kérdeztem a tesót, hogy mi a helyzet, de akkor adott egy puszit, utána kitalált spontán valami marhaságot. Nekem sose mond semmit. Én meg kiszagolom, ha baj van. És mostanában az volt. Szóval tökre boldog lennék, ha tudnám mi a helyzet és tudnék neki segíteni.

< kicsi Radits >

Én is legalább annyira megörültem Krisztiánnak, mint ő nekem. Nagyon hiányzott már, amúgy is bírom a kölyköket, de ő különleges helyet foglalt el a szívemben, bár erről valószínűleg nem tudott.
 - Na majd én olvasok neked mást is.
Kacsintok rá cinkosan. Persze azért én sem esnék túlzásba, hiszen Krisztián még kicsi, nem szeretném, hogy rosszat álmodjon, aztán elfuserált, fura felnőtt legyen akitől szívesebben tartja magát távol mindenki. Ha ez is az én lelkemen száradna, már tényleg elkezdenék felvésni a nevemet a pokol egyik cellájára.
- Válassz egy olyan könyvet ami címre tetszik, és megmondom, hogy neked való-e vagy sem.
Vagy legalábbis megpróbálom megmondani, ami annyit tesz, hogy random beleolvasok, majd összecsapva megállapítom, hogy ez hazavihető-e vagy sem. Igyekszem körültekintő lenni, főleg a gyerekekkel kapcsolatban, de az igazat megvallva még van hová fejlődnöm. Túlságosan vajszívű vagyok, ez lehet a probléma. Felegyenesedek, majd bekapok én is egy gumicukrot, miközben hallgatom tovább a kis srác csicsergését. Bírtam, hogy ilyen közlékeny volt, legalább nem kellett tapogatózni és csavart kérdésekkel kiszedni belőle a dolgokat. Az persze megint egy más dolog, hogy erről a témáról egyáltalán nem akartam vele beszélgetni, vagy legalábbis nem most. Előbb vagy utóbb muszáj lett volna elmondani neki is, hiszen úgy néz ki megint egy fedél alatt fogunk élni, neki pedig mindig is megvolt a magához való esze, előbb vagy utóbb rá fog jönni. A kérdés csak az, hogy mit mondjak neki pontosan. Nem egyeztünk meg semmiben Viktorral, az igazságot pedig nyilvánvalóan nem mondhatom el. Kerestem a közelben egy apró zsámolyszerűséget odahúztam és leültem rá.
- Most már minden rendben lesz, ne aggódj. Kicsit összezörrentünk, de kibékültünk és úgy néz ki, hogy hamarosan leköltözöm vissza hozzátok.
Kezdetnek mondjuk ez is megteszi...

Lexcsi *-*

Már egy ideje nem találkoztam Lexivel, amitől tökre lelombozódtam, mert már totálisan megszoktam, hogy ő is ott lakik velem, csinál nekem reggelit, segít bepakolni az iskolatáskámba... Elképzelni sem tudtam miért ment el. És ami azt illeti, amíg távol volt a szőkeség Viktor állati szomorú arcot vágott. Mindig. Nem is akart velem játszani. Szörnyű napok voltak azok. Komolyan.
 - Téééényleg? - mosolyodok el még jobban. - Jó, majd kiválasztok olyan könyveket.
Az tuti, hogy nem fogok megfelejtkezni erről, de előbb inkább beszélgetnék Lexivel. Sok mindent kell kérdeznem tőle, mert Viktor nem válaszolt meg egy csomó kérdésemet. Na, majd ő. Legalábbis remélem.
Mellesleg azt hiszem már nem csak egyszerűen kedvelem, hanem szeretem is őt, pont úgy, ahogy a kistesók szerethetik a nagytesók barátnőjét. Bírom, hogy Lexinél lazább szabályok vannak, lehet vele jókat nevetni és szinte már annyira bízom benne, mint Viktorban. Vagy mint Bombiban. Vagyis... neeem, Noelben azért még annyira nem bízok, de ő nagyon-nagyon jó fej srác. Tényleg. Szóval szeretem Lexit és szerintem soha nem tenne olyan dolgot, ami Viktornak, vagy nekem fájdalmat okozna, egy tündéri lányka, az biztos. És remélem sosem fognak szakítani. Úúúgy összeillenek, mint a mesében a királylány, meg a királyfi. Például Csipkerózsikáéknál. Ők nagyon cukik.
 - Akkor nagyon jó, mert borzasztóan hiányoztál. - mondom kicsit szomorkásan, aztán leülök elé a földre. Egy ideig csak pillogok és nézem őt, aztán felsóhajtok. Még ásítok is. Jaaaj, nem aludtam el este időben! Talán már fél 10 is lehetett! Pedig általában fél 9 körül már szunyókálok...
 - De ugye még mindig nagyon-nagyon-nagyon szeretitek egymást? - ezt azért még meg kellett kérdeznem.

< kicsi Radits >