36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. március 16. 18:58 | Link

Nicol

Habár már pár hónapja itt élek Bogolyfalván, eddig csak a kirakatban gyönyörködhettem kintről. Na nem mintha nem lett volna néha időm rá, de akkor meg lusta érzések uralkodtak el rajtam. Habár mondhatni, talán mindenkinél így van, hogy ha új helyre költözik akkor az első hónapokban el kell intéznie mindent ami  az "új" életéhez igenis szükséges. Ezek után persze nem az volt az első dolgom, hogy a gyűjteménybe egy újabb darabokat szerezzek, vagy csak ellátogassak és eltöltsek pár relaxáló órát itt egy könyv társaságában.
Most mégis, ahogyan eljött a tavasz, én is úgy véltem az egyik szabadnapomon betérek, végre körbepillantok.
A polcnál állva érintettem meg a sok színes kötésű könyvek közül a szerencsés kiválasztott gerincét. Varázslatos receptek. Tökéletes, egy kicsit amúgy is szeretnék kitörni a mugli ételek fogságából. Na mintha nem lenne elégé finom a legtöbb,  csak most szeretnék valami olyat kipróbálni ami az otthoni fogásokra emlékeztetnek. Anya nagyon finoman főzött mindig is, leginkább azt hiányoltam amikor kint voltam. A svédeknél a konyha egészen más. Gondolataimban máris elképzeltem a legújabb ínycsiklandó finomságokat.... na nem mintha túlontúl válogatós lennék. Elég sokáig képes vagyok ugyan azt enni. Ezt akkor is bizonyítottam amikor a sajtostésztákat ettem nap, mint nap. Persze.... nagyon finom volt, az tény. Erre a gondolatra hirtelen csak azt vettem észre magamon, hogy elmosolyodtam. Valahogyan az étellel együtt egyfajta nosztalgia lett úrrá rajtam, így egy kis sóhajjal toltam vissza a már előzőleg kiválasztott gyűjteményi darabot s álltam tovább. Csak pár lépést tettem meg a következő polcig ahol ismételten tovább nézelődtem, ám ezzel ez az érzés nem múlt el. Nem úgy, mintha csak úgy egyszerűen ki lehetne törölni. Vagy ki akarnám. Bármennyire fájdalmas a vége, éppolyan boldog az eleje és a közepe. Felesleges lenne ezt az egészet úgy beállítanom, mintha meg sem történt volna. Viszont az igaz, hogy ahogyan az idő telik, úgy legalább minden más is kicsit gyengébb lesz. Már nem fáj annyira a szívem mintha kiszakították volna, már nincs meg az a pillanat, mintha levegő nélkül kellene élnem tovább, sőt ....
Utoljára módosította:Haru Smith, 2014. március 17. 21:16
Hozzászólásai ebben a témában

Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. március 17. 12:28 | Link

Haru

Bárki ezen a kerek földön nyugodt szívvel feltehetné a kérdést, hogy miért megy az ember gyereke könyvesboltba, ha otthon egy könyvtár áll a rendelkezésére? Nos igen, ez a kérdés jogos elsőre hallásra is, meg másodikra is. De válaszolni nem igazán tudok, jobban mondva tudnék, de a válasz kellemetlenül érintene és bizonyítaná a türelmetlenségemet. Túl sok könyvünk van otthon. Ez az igazság, nagyképűen hangzik, de hát mit szépítsem? Magamnak majdcsak bemerem már vallani. A lényeg, hogy azért jöttem a könyvesboltba, mert fele akkora, mint a mi otthoni készletünk, így könnyebben tudok válogatni. Biztos, hogy nem fogom átnyálazni az egészet csak azért, mert valami könnyed, szórakoztató olvasmányra vágyom. Pont ezért jöttem be ide, és akkor el is érkezünk ahhoz a pillanathoz, hogy belépek a könyvesboltba és nyugodt szívvel konstatálom, hogy kellően pici ahhoz, hogy sokat fecséreljek el a drága időmből. Most már csak ki kellene találni, miért olyan drága az én időm? Igazából a világ összes ideje az enyém, sőt, több is, mint amire alapjáraton szükségem lenne, hiszen az én életem hosszabb, mint a legtöbb emberé itt a faluban, akkor meg miért spórolok annyit vele? Nincs jobb dolgom, a boltot nem volt kedvem kinyitni, Nate dolgozik, Christ pedig otthon hagytam Vandával. Lassan sétáltam a polcok között, szórakozottan tördeltem az ujjaimat, miközben a könyvek gerincén lévő címeket böngésztem. Ha valamelyik megtetszett, akkor egyszerűen lekaptam a polcról, beleolvastam, de mindig az utolsó oldallal kezdtem, nem kifizetődő, de én még mindig türelmetlen vagyok. Egészen belefeledkeztem a dologba már azt is kezdtem elfelejteni, hogy ez egy bolt és rajtam kívül más is tartózkodhat a helyiségben, amikor határozott lépéssel nekimentem valaminek, jobban mondva valakinek. Szerencse, hogy épp csak andalogtam, mert ha sietségben vagyok esetleg el is gázolom szegény párát.
- Bocsáss meg, remélem nem ütötted meg magad.
Próbálok bűnbánó arckifejezést vágni -bár ez soha nem ment jól, de azért erősen próbálkozom- mert azért elég kellemetlen a helyzet. Nem láttam még a faluban, pedig én a legtöbb embert ismerem, így arra tippelek, hogy frissen költözött ide, micsoda eszmefuttatás, gratulálok, él a sztereotípia, hogy valaki nem lehet szép és okos egyszerre. Erre a gondolatra felhúzom az orromat, mintha magamat akarnám megszidni, de végül...
- Nem láttalak még a faluban..
A kíváncsiság. Végigpillantok rajta, óvatosan felvonom a szemöldökömet, de mivel nem vagyok előítéletes így inkább nem vonok le elhamarkodott következtetéseket, helyette kap az idegen lány egy elbűvölő félvéla mosolyt.
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2014. március 17. 12:28
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. március 17. 21:49 | Link

Nicol

Nem számítottam arra, hogy nekem jönnek, sem ennek következményére, amint a könyv a földön landol egy morajosabb koppanással. Abban a pillanatban nem is magam miatt aggódtam, lendületesen hajoltam le, hogy felvegyem, majd leporoljam, s meggyőződjek abban, hogy semmi baja nem lett. Éppen csak a kezembe akadt a baleset előtt. Nem akartam semmi rosszat. Ezeknek a könyveknek nagy része elég idős... szinte már kincsnek számít. Hiszen ki tudja, hány generáción ment át, míg ide nem került? Az egészbe belegondolni olyan, mintha egy idő után valami örvény szippantana magába. Főleg ha ezt nem egy könyvvel, hanem minddel próbálnád végig vezetni.
Mikor már a kezemben fogtam, hallottam meg a gázolóm hangját. Eddig észre sem vettem, persze tudtam, hogy az egész véletlen volt, elvégre nem hiszem, hogy bárki direkt csinálna ilyet. Sokan nem ismernek itt, régebben pedig nem voltam olyan feltűnő - talán a répa színű hajamon kívül - amit megjegyezhettek volna. Csendes Navinés. Legfőképpen.
A hang gazdája, egy nagyon szép, szőke hajú nő volt, egészen egyedi szemekkel. Ahhoz meg egy még érdekesebb pillantás tartozott. Legalábbis ez volt, amit először észrevettem rajta. A mosoly, vagy legalábbis annak induló szösszenet viszont elérte nálam, hogy én is valami hasonlót engedjek meg magamnak. Habár egy szó hirtelen futott át az elmémben a nővel kapcsolatban, mégsem tudtam pontosan kifejezni... mintha a nyelvem hegyén lenne, ám végül képtelen vagyok rendesen szavakba önteni. Nem úgy, mint ezekben a könyvekben! A szókincs, a terjedelmes, mégis nagyrészt gyönyörű, esetlegesen drámai, csavaros fogalmazások csak megbabonázhatják az olvasót. - Kivétel ha egy enyhén sötétebb tónust választunk- Bár az jelenleg nem került elő nálam ezzel kapcsolatban.
- Nincs semmi baj. Véletlen volt.
Azzal jelzésszerűen leporoltam magam két vonással, mialatt a polc felé fordulva vissza illesztettem a helyére a művelődés eme tárgyát. Most sokkal biztonságosabb az neki.
Csak ezután emeltem vissza rá világos kék szemeim. Nyugodt voltam, habár sejtettem, hogy ugyan az mehet át végig a gondolatain a nőnek, mint sokaknak. Ez persze természetes....
Egy ekkora faluban lényegében mindenki ismer mindenkit. Én elégé kitűnők, mint idegen. Amint felhúzta az orrát, megkönnyítettem a dolgát s rábólintottam a szavaira. Valóban.
- Még a télen költöztem le, itt vállaltam munkát. Haru vagyok, örülök a találkozásnak.
Nyújtottam felé a kezemet, egy kis kedvességgel a mosolyért. Mégse legyek undok vagy bunkó... hiszen ha itt élek ezentúl, akkor legalább egy kicsit legyek meg a szomszédokkal is. Még ha időnként nehezebb nyíltnak lenni. Mondjuk, talán ebben most segített ez a kis incidens is. Megtört egy kis falat. Ha ez nem történt volna, lehetséges, hogy elmegyünk egymás mellett.
Utoljára módosította:Lyra Aurora Black, 2014. március 29. 01:46
Hozzászólásai ebben a témában

Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. március 17. 23:29 | Link

Haru

A könyv a földön landolt, de legalább a kár minimális. Nem tapostam rajta keresztül, nem tört el a karja, a lába de még csak a körmének sem lett baja, legalábbis ezt állítja. Végignéztem ahogy sietve felkapja a kötet a földről, úgy tűnik vigyáz rá, mint a szeme fényére, csak számomra fura ez? Lehet, hogy nekem az ilyen dolgok megvannak szokva, hiszen a mi könyveink is legalább ilyen régiek, a többi személyes tárgyunkról nem is beszélve, ez múzeumban élek...borzalmas. Türelmesen vártam, míg kereste a szavakat, végtére is nem siettem sehova, de az első benyomásom az volt, hogy megdöbbentette a külsőm. Ez azt jelenti, hogy igazam volt, eddig nem lakott a faluban. Hiszen a falubéliek nagyrészt megszokták a jelenlétemet, kaptam csodálkozó és irigy pillantásokból is eleget, de ez leginkább az átutazókra volt jellemező, akik itt éltek, csupán megdicsérték milyen csinos vagyok, de soha nem tudhattam, hogy ez tényleg a szépségemnek szólt, vagy hízelegni akartak a polgármester feleségének.
- Azért teszed vissza, mert félted, vagy mert rossz előjelnek tekinted, hogy leejtetted?
Felvontam az egyik szemöldökömet, miközben alig láthatóan csücsörítettem, elgondolkodtatott a dolog. Vannak ilyen babonás emberek, nem csodálkoznék rajta, ha rossz előjelnek tekintené a dolgot. Miért gondolkodok egyáltalán ilyesmin? Túlságosan kicsinyes vagyok. Inkább hátradobom a vállam fölött a szőke tincseimet és megpróbálkozom egy újabb mosollyal, úgy láttam, hogy ez őt is felbátorítja egy kicsit. Nem kell tőlem tartani, nem fogok megenni senkit, max a rosszabb napjaimon, a kinézetem meg, nos hát...ezzel kell együtt élnem, már nem mintha nagyon bánnám.
- Hűha, pont itt? Miért pont itt? Egyébként Nicol vagyok, örvendek.
A kérdések önkéntelenül kibuktak belőlem. Nem mintha nem szeretném a falut, egyszerűen csak számomra ez a hely túl kicsi már ami a nevét illeti, igaz, koránt sem mondható már falunak, de a neve egy poros eldugott koszfészket sejtetett. Lehet, hogy már korábban is járt itt? Mindig az volt az érzésem, hogy Nate ide dugott el engem a kíváncsi tekintetek elől, mert túlságosan féltékeny volt, mindenkire, aki rám nézett.
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2014. március 17. 23:30
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. március 21. 13:58 | Link

(Bocsánat a késésért)
Nicol

A kérdésnél egy kis mosolyt engedtem meg. Nem kellet gondolkodnom a válaszon, hiszen lényegében most nem találta el egyet sem a pontok közül.
- Egyik sem. Csupán nem ez volt az amit kerestem. De ha félteném is, az nem miattad van. Sokkal inkább nem szeretném útban hagyni, ha már így alakult.
Babonás.... nem, nem vagyok babonás. Vagy csak nem tudok róla. Nem is igazán figyeltem eddig ezekre, így ezen sem volt még okom elgondolkodni. Szerencsésnek, sőt balszerencsésnek is mondhattam magam bizonyos esetekben. Első igaz volt a "túlélésre", hiszen voltak már olyan helyzetek, hogy történhettek volna velem balesetek, és éppen annyira voltam balszerencsés a szerelmi ügyekben, mint amennyire mázlista a másikban. Ezt viszont nem babonának vettem fel. Se nem átoknak! Még az kellene....
Látom, hogy ő is elgondolkodott. Már mint. Talán nem is a válaszomon, hanem a saját kérdésén, ami után ismételten egy mosolyt kapok. Ekkor, abban a szent minutumban képet, formát ölt az amit eddig nem tudtam szóba önteni. Az első szavam bizony az lett volna rá, hogy a megjelenése arisztokratikus, de amint hátradobta a haját egy sejtelem vette át ennek a szónak a helyét. "Véla". Különlegesek a maguk nemében. Találkoztam már egyel-egyel Svédországban míg kint éltem. Habár a találkozások nagyja megmaradt tényleg csak annak. Összefutottunk időnként a boltban, vagy az irodában. Esetleg az iskolában. Igen.. bizonyosan az. De persze...ne ítéljünk külsőről.
Kicsit megdöntöttem a fejem. Ha ez igaz is, mit sem változtat. Marad magyarázatnak arra, ahogyan kinéz. Az embert amúgy sem a külseje oka folytán hanem cselekedetei után ítélik meg. Legalábbis számomra így lenne ésszerű. Persze ebben a világban ez sokszor nem úgy működik.
- Régebben ide jártam az iskolába, és úgy véltem a nagyváros után jobb lenne most egy kis csendes zúg.
Mellesleg falun nőttem fel, kellemes emlékeim vannak erről a helyről és reményeim szerint csak itt nem találkoztam volna valakivel. Utóbbiról azonban azóta kiderült, hogy hibásnak vélt gondolat volt.
Kérdései alapján csak néztem, majd megdöntöttem kicsit a fejem. Átmenetileg lemondtam arról, hogy tovább kutassak a könyvek kincsei között. Inkább átadom magam ennek a beszélgetésnek. Lényegében, igyekeznem kell egy kicsit változni, és valamivel újra olyan lenni, mint régen. Ha más nem akkor az emberi kapcsolatokkal szemben.
- Úgy kérdezted ezt Nicol, mintha nem szeretnél itt lakni.
Engedtem meg most én is egy mosolyt.
Hozzászólásai ebben a témában

Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. április 2. 13:04 | Link

Haru

Ohh, mennyire ismerem ezt a nézést! Minden ember arcára kiül, amikor rájön, miért is vagyok olyan, amilyen. Egy ideig hagyom, hadd bámuljon, hiszen végtére is ez a vélák éltető eleme. Én is imádom, ha néznek, attól különlegesnek és felsőbbrendűnek érzem magamat, nem tehettem róla, ezzel azzal járt, ami vagyok. Legyen nő, férfi, vagy gyerek, teljesen mindegy volt, csak nézzenek. Nem mintha otthon nem kaptam volna elég figyelmet, de Nate már a hosszú évek alatt már egészen hozzászokott.
- Ezek szerint ismerősnek kellene, hogy legyél.
Elgondolkodva csücsörítek, miközben ismét végignézek rajta. Hát igen, nem sok tapintat szorult belém. Se névről, se arcról nem ugrott be, hogy tulajdonképpen ki is ez a nő. Pedig úgy sejtettem nagyjából egy idősek lehetünk. A suliban sem foglalkoztam túl sokat az emberekkel, főleg nem lányokkal. Nem szándékoztam faragatlan lenni vele, távol állt tőlem az, hogy lenézzem, vagy leszóljam, de valahogy mégis csak így fordult a kocka. Megköszörültem a torkomat és inkább próbáltam kedvesen mosolyodni, nem akartam elüldözni, ritka az, akivel tényleg normálisan (viszonylag) lehet beszélgetni.
- Hol éltél eddig?
Tényleg irigység csengene a hangomban? Nem, az nem lehet. De a nagyváros szó mindig megmozgat bennem valamit. Kettős érzéssel állok ehhez a dologhoz, hiszen ide tartozunk, itt nőttünk fel és később ide bújtunk el, aztán ment minden, mint a karikacsapás. Sokszor mozdultunk ki, de mégsem annyiszor mint azt egyébként igényeltük volna, de a munka idekötött.
- Szeretek itt lenni, ne értsd félre, ez az otthonom. Egyszerűen csak, tudod, ez a falu kicsi, mindenki ismer mindenkit, és nem könnyű a polgármester feleségének lenni.
Nem akarom rázúdítani a tipikus dumát, hogy milyen nehéz kirakatfeleségnek lenni, mert felesleges hiszti volna. Ezt a kört már lefutottam párszor, így csak felszegtem a fejemet és kihúztam magamat, már amennyire tőlem telt. Nem akartam nyavalyogni, az annyira nem én lennék, pláne nem egy idegennek.
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. április 13. 20:38 | Link

Nicol

Felvontam kicsit a szemöldököm a hanghordozásán, s az ahhoz járó pillantáson, amivel nézett. Nem kellet hozzá sok ész, hogy levegyem azt, miként sorolt éppen be, de igyekeztem nem túlságosan felvenni, hiszen lehetséges, hogy a gőg e kis részlege csupán megszokásból maradt vele az idegenekkel szemben. Azért nem hibáztathattam, hogy nem emlékezett rám. Lényegében én sem emlékszem ő rá, pedig valószínűleg jóval szembetűnőbb lehetett már akkor is.
- Kellene, de nem lenne meglepő, ha nem lennék. Azt hiszem, más körökben mozogtunk.
Igen, ez valószínűleg így volt. Nekem legalábbis nem volt konkrét köröm. Voltak barátaim, ismerőseim itt is, ott is, éppen emiatt érdekes emlékeim is. Művész sráctól kezdve a Cupido által okozott dobosig....vagy a Rellonos miatt, aki habár lényegében mindig kihozott a sodromból, mégis, ha véletlenül is, de megmentett a lovagpáncélok maratonja elől. Ott volt Viko, az eperlány, ott volt Edward...
Arcomon átvonulhatott egy enyhe letargia, düh, de elég hamar tovább engedtem. Mindez nagyon régen volt, nyomokat hagyott, még a mai napig is, de most nem volt jelentősége. Ezeknek mind nem volt.
- Stockholmban, egy jó pár évig. De Budapesten is szállingóztam amíg ide nem kerültem.
Egyik nagyvárosból a másikba. A szülőfalumba nem akartam visszamenni... Így jöttem ide, amint megláttam a meghirdetett állás lehetőséget.
Észrevettem rajta, hogy valami aggasztja, de nem igazán véltem helyesnek, ha rákérdezek. Lényegében, még mindig idegen vagyok. De igen, azt hiszem, a hellyel kapcsolatos az egész.
- Régóta élsz itt?
Próbáltam egy kicsit enyhíteni ezt az érzést, ami a levegőben volt, s akkor beütött a dolog. A polgármester felesége? Jól van, Haru... A legjobb ember talált meg elsőnek.... Így kell elkezdeni a szocializálódást...
Így már valamivel érthetőbb az, ami benne volt Nicolban... És igen, ahogyan most felszegte a fejét, s ahogyan pillantott, ismételten érvénybe lépett az első gondolatom. Halk sóhajjal emeltem világos szemeimet rá.
- Ezt elhiszem. Sokkal több dolog nyomja a vállad, mint általában.
Azzal egy hirtelen ötlettől vezérelve oldalra pillantottam. A helyiségben a közelünkben most senki nem volt, ahhoz képest, hogy amikor bejöttem tele volt, ez kissé meglepett, de most csak nyugodt helyzetet adott a folytatáshoz. Talán nem kell arra figyelnie minden pillanatban, mit mondhat, mikor és hol...
- És, mivel pihen vagy szórakozik egy magas rangú feleség? Mert azt mindenkinek kell.
Azzal halvány mosoly kúszott az arcomra.
Utoljára módosította:Szabó-Kelemen Zsombor, 2014. április 14. 11:44
Hozzászólásai ebben a témában

Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. április 21. 15:47 | Link

Haru

Figyeltem az arcát és nem tudtam figyelmen kívül hagyni a megjegyzése utáni pillanatokat. Habár soha nem ástam bele túlságosan magamat az ilyen dolgokba, mert hidegen hagytak, ezt azért nem lehetett nem észrevenni. Kedvesnek kellene lennem és megkérdeznem, hogy mi nyomja a lelkét, talán egy kicsit nógatnom is kellene, hogy mesélje el, de az nem én lennék. Így inkább csak elfintorodom egy pillanatra.
- Kellemes iskolai emlékek?
A kellemesnél felvonom a szemöldökömet, igyekszem ironizálni, már amennyire tőlem telik. Mindenkinek vannak kellemetlen emlékei az iskolából, ha nekem most számot kellene ezekről adni, akkor itt állhatnék ítéletnapig, de én nem vagyok az a fajta aki sokat rágódik a dolgokon, felesleges időpocsékolás, hiszen már nem lehet megváltoztatni a dolgokat és ha lenne rá lehetőségem, akkor sem biztos, hogy megtenném, hiszen minden ami engem ért közrejátszott abban aki most vagyok és ahol most tartok.
- Igazán érdekes lehetett, bár hosszabb időt még soha nem töltöttem ott, Budapestet annyira nem szeretem.
Megvonom a vállamat, majd nekidőlök a könyvespolcnak és összefűzöm magam előtt a karjaimat és úgy hallgatom tovább. Aztán terítékre kerül a téma, amit nem igazán kedvelek hallani más szájából. Bár tényleg felsőbbrendűnek, szebbnek és jobbnak gondolom magamat mindenki másnál, azt azért nem szoktam annyira nagy dobra verni még akkor sem, ha hébe-hóba éreztetem az emberekkel. Mert ez nem azért mert, van én vagyok a polgármester, ugyan már...ez a génjeimbe van kódolva, ez az egész polgármesteres dolog...én voltam az aki a legjobban ellenezte.
- Ami az illeti, el sem hinném, milyen felszínes dolgok nyomják a vállamat.
Igyekszem nem gúnyosnak lenni, minden erőmmel azon vagyok, hogy nem ne legyek lenéző, és szarkasztikus és az nagyjából sikerül is. Nem szeretném a beszélgetést ilyen irányba terelni, annak elég csúnya vége lenne, amit lehet, hogy még én is megbánnék.
- Tudod, ruhák...cipők, ékszerek..
Legyintek egykedvűen, mintha mindez teljesen természetes lenne és valahol az is, de nincs az a mennyiségű ruha, vagy az a drága ékszer ami maga mögé szorítaná a legfontosabb dolgok az életemben. Egy ideig teljesen komolyan nézek az előttem álló nőre, majd halkan felnevetek.
- Csak vicceltem. Van egy két éves kisfiam, ő a legfontosabb és van egy régiség boltunk is, szóval nem unatkozom, vagy legalábbis kevesebbszer, mint a kastélyban. És te? Tervezel hosszabb távra maradni? Esetleg végleges?
Bár imádom, ha én vagyok a téma, de nem árt néha a társalkodófelet is emberszámba venni.
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. április 21. 23:40 | Link

Nicol

- Azt hiszem, mindenkinek vannak hasonlóan kellemes emlékei.
Fűzőm hozzá a kérdéshez az egyszerű választ. Nem mintha sokat szeretettem volna beszélni róluk, főleg nem egy, azért még idegen előtt. Meg hát, azt sem hiszem, hogy a nőt valóban jobban érdekelné. Így nem is volt szükség arra, hogy elhúzzam…vagy számára üres fecsegéssel traktáljam. Ettől függetlenül észrevettem, hogy az irónia mennyire megjelenik azon a finom vonású arcon. Érthető, az iskolai emlékek már csak ilyenek. Egy kisebb darab az életből. Ha lehet így fogalmazni.
- Nem olyan meglepő. Sokaknak túl nagy a nyüzsgés, egyes részeken pedig még elviselhetetlenebb. De vannak olyan részei is amiket nagyon is lehet szeretni. Nem mondom, hogy nem örülök annak, hogy most itt vagyok, de azért szerettem ott is élni. Persze, ez mind ízlés és megszokás kérdése.
Tovább vittem a történetet. Ha nem Budapest akkor más.. Talán egy másik nagyobb város hazánkban. Debrecen? Székesfehérvár? Győr? Melyik lehet elég jó?
- Megkérdezhetem, hogy honnan jöttél? Mert, ha Budapestet nem szereted, akkor bizonyosan más lehet az a hely.
Talán én hoztam fel olyan témát, amit nem kellet volna, mert Nicol válaszai, vagy kisebb megjegyzései, mindig változatosak, ugyan akkor elégé egy érzelemből jönnek.. Vagy csak én érzem így. Ugyan akkor, igyekszem nem túlságosan magaménak tudni ezeket, ha így is vannak, hiszen, ha valóban teljesen így gondolná, akkor most nem beszélne velem. Nagyon könnyen, gyorsan le lehetne zárni ezt a beszélgetést. De mindketten próbálkozunk, úgy hiszem…. Nekem mindenképpen jót tesz.. Valamilyen úton-módon.
Cipők.. ruhák…. Hallottam már olyanokról akiknek valóban ezek adják a legfontosabb nyugalmat…. Megérthetném.... Habár mindig is más típus voltam. Egy kis zavart vigyor féleséget engedek meg a másik felé, hiszen ő a legkomolyabb tekintetével néz felém. Nem akarom neki tenni a szépet, nem akarok olyat mondani, vagy tenni ami nem lenne igaz, csak, hogy elnyerjek valamit vele szemben. Nem ilyen vagyok, messze álljon ez tőlem. Ugyan akkor igazából megbántani sem szeretném, éppen ezért próbálok minden egyes mondatott annyira ízlelgetni, hogy a megfelelő keretek között tudjak rá válaszolni a saját mércém szerint. Amint elneveti magát, egy kis terhet vesz le a vállamról. Ohh csak viccelt! Remek…sokkal jobb fordulat! Maga  téma pedig…tökéletes.
A mosolyom őszintébbé válik, a lurkó említésnél pedig azzal együtt szélesebbé is.
- Valóban? Gratulálok! Bizonyosan nagyon szép, és jó gyermek. Eleven gyermek? Vagy inkább a nyugodt típus? Értem, akkor valóban le tudod kötni magad. Ez kellemes, maga a régiség bolt is itt van a faluban, igaz? Azt hiszem még nem jutottam el odáig.
Érdeklődőm, nyugodtan továbbra is. Maga a téma sokkal jobb irányba halad, mint remélhettem volna. Éppen ezért nekem sem kell túlságosan megfontolnom mit, hogyan mondok, nehogy megsértsem vele a másikat. A kérdéseinél kicsit feljebb vonom a vállaimat, amiket nem sokkal később le is engedek.
- Igen, most úgy tűnik egy jó ideig itt fogok élni. Az óvodában kezdtem dolgozni, szeretném újra építeni itt az életem, a gyerekekkel pedig ez nagyon is jó. Teljesen elfoglalnak… hát azt nem tudom, hogy végleges e… ez sok mindentől függ. Jelenleg, szingliként talán azt mondhatnám igen, de sosem lehet tudni.
Hozzászólásai ebben a témában

Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. április 25. 15:54 | Link

Haru

- Valóban, mindenkinek vannak.
Bólintok, közben pedig azon jár az agyam, hogy most ironizált-e. Nekem is sok kellemes emléke van a kastélyból, azokból az időkből amikor a padot koptattuk, de valamiért úgy érzem, hogy az alkalmi beszélgetőpartnerem nem ilyesmire gondolt. Vagy szimplán csak paranoiás volnék? Lehet, hogy foglalkozási ártalom, hogy már mindenben a hátsó szándákos keresem, kellemetlen tud lenni egy idő után. Gondolatban megrázom a fejemet és igyekszem követni a beszélgetés fonalát. Nem ragad le azzal, hogy múltat emlegesse és ezért hálás vagyok neki. Semmi kedvem nem volna erről beszélni.
- Oxfordban nőttem fel, de gyerekkoromban elég sok helyen megfordultam. De már lassan tíz éve itt élek, szóval ami azt illeti ideje lenne megszoknom, hogy itt vagyok.
Ha akarnék se tudnék innen elmenni, minden ideköt. Itt van a családom, a barátaim, a házunk amit úgy rendeztünk ahogy mi akartunk. Remek életünk van itt, egyszerűen csak néha elfog az üresség, de ki az aki nincs így ezzel? Még az is szokott másról ábrándozni, aki ide született, ez emberi természet. Chris említése persze megváltoztatja a légkört, szinte azonnal. Azonnal le lehet szűrni, hogy Haru szereti a gyerekeket, bár azt még eddig nem tudtam, hogy miért. Én nem voltam túlzottan oda a kölykökért fiatalabb koromban, de most már egészen máshogy állok hozzá ehhez a témához.
- Nagyon hasonlít az apjára, most is vele van. Igen, eleven de mindenkit le tud venni egy pillantással a lábáról. Igen itt a faluba, nem is olyan messze most is onnan jöttem, lassan már mennem kellene haza.
Mosolyogva válaszolok neki, nekem ez számomra kedves téma. Ódákat tudnék a fiamról zengni, pedig még csak két éves. Lassan felcseperedik és az biztos, hogy   nagy sármőr lesz a gyerek, bár aki vélákkal tölti az idejét egész pici korától...
- Na hát azt elhiszem, azt hiszem én megbolondulnék annyi gyerkőctől, néha még azaz egy is sok. A szerelem meg várhat, egyszer majd biztos rád talál.
Egyszer mindenkire rátalál nem igaz? Pont amikor az ember nem is várná.
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. április 29. 11:47 | Link

Nicol

Oxford... bár arra fele sosem jártam, így teljesen érthetővé válik számomra, hogy miért furcsállja ezeket. Ahogyan a tíz évet említi, elgondolkodom egy pillanatra. Hiába az a sok év... Én is töltöttem kint Stockholmban hosszú időket, éveket, mégis valami haza húzott. Éppen ezért az idő nem olyan számottevő. Bizonyára megszoktatja az emberrel, hogy éppen hol van, mit tehet, mégsem feledteti el vele a többi dolgot. Igen... talán én is ezért jöttem haza. Megfordul a fejemben, hogy gondolataimat megosszam e, ezzel kapcsolatban, de végül mégsem terhelem le ezzel beszélgető partneremet. Így az egészet leredukálom, csupán egy bólintással s egy apró mondattal.
- Az otthon nem csak ott van, ahol éppen élünk.
Figyelmemet most az köti le, ahogyan látom Nicol is egyre jobban megnyílik a közös témától, attól a szeretettől amely mélyen benne van a fia iránt. A csodálat, rajongás amit szinte le tudok olvasni a mozdulataiból, reakcióiból. Ez természetes anyai megnyilvánulás, ami azt hiszen ösztönös a legtöbbeknél.
- Akkor lehet egyszer megkeresem...- Azzal felkaptama  fejem. Tényleg? Mennyi is lehet pontosan az idő? - Érthető.... időnként észre sem venni, milyen gyorsan múlnak el a percek.
Pillantok szét, hátha találok valamerre egy órát, ám az csak elkerüli a figyelmemet.
- Sokan ezt gondolják, de azért más amikor velük vagy. - Kivétel amikor éppen kaja csatát hirdetnek és neked kell ezt megfékezned. Már magára a gondolatra is elmosolyodtam... Habár vissza gondolva, sokkal viccesebb, a múltkor nem örültem ennek annyira.
- Nem vagyok semmi jó elrontója, de nem keresem még. Nem ez volt az első pont, amit szeretnék elérni azzal, hogy vissza jöttem ide.
Vontam meg a vállam, s ez igaz is. Nem emiatt jöttem vissza, de ha megjelenne, és el tudná érni, hogy bízzak benne, aminél öszintén bevallom, hogy egy ideje nem vagyok egy könnyű eset. Akkor beadnám a derekam, de az sem könnyíti meg a helyzetett, hogy a múltam egy jelentős személye a szomszédomban lakik.
Eszembe jut, mélázásomból amit Nicol mondott előzőleg. Kedves mosollyal nyújtok felé kezet.
- Örülök, hogy megismertelek Nicol. Ha menned kell, természetesen nem tartalak fel, ugyan akkor remélem még találkozunk.
Utoljára módosította:Haru Smith, 2014. április 29. 11:51
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza