Seth

Voltak alkalmak, amikor túlságosan is gyereknek érezte magát a másik mellett, visszatérve kicsit abba az időbe, amikor a szülei helyett a bátyja tanácsai és meglátásai voltak a világának minden alapja, és az ilyen bejelentések, mint a mostani is, kérdésekkel fejeződtek be, amikre Sebby nem szeretett mindig válaszolni. Valószínűleg most is ezért szorongott, mikor leült a testvérével szemben, még ha ő maga nem is tudatosította, hogy mi áll a háttérben.
A szemöldöke persze azért felszaladt, mikor Seth megosztotta a véleményét az elmúlt időszakban végzett munkájáról. Tény és való, hogy Sebastian is érezte, hogy a tanítás kapcsán ez a második nekifutása sem volt a világ legdíjnyertesebb ötlete, de sokáig jól érezte magát közben, és rengeteg tapasztalatot szedett össze minden téren az utazásai során.
- Hm. - Végül csak ennyit jegyzett meg, egyetlen, szinte semmibevesző szusszanást, kifejezve a másik felé, hogy ebben azért nem teljesen ért egyet, de nem akart belemenni és boncolgatni, hiszen a felmondása után már úgyis teljesen mindegy volt, hogy neki való vagy sem.
A beálló csöndben Sebby is inkább felemelte a poharát, és belekortyolt az édes, tejszínes teába. Jólesett neki a melegsége és a megszokott íz, bár majdnem biztos volt benne, hogy Seth ismét valami új fajta teafüvet szerzett be, ami egy kicsit érdekesebbé tette a italt. Ő is kibámult az ablakon, és bár szorongása már el is múlt, mégsem érezte magát tökéletesen komfortosan, még ha a tartásán ez nem is látszott.
A kérdést hallva aztán visszanézett az ismerős vonásokra és leeresztette a pultra a bögrét.
- Gondolom, igen - bólintott, de a hangjában némi bizonytalanság játszott. - Elég jól berendezkedtem, és nem igen van okom elköltözni, szóval ez tűnik a legjobb opciónak - vont vállat. Az igazsághoz hozzátartozott, hogy a viszonylagos nyugalmat és a többiektől való távolságot is nagyra értékelte, főleg, mert nem minden varázstárgy volt teljesen legális azok közül, amiket hozzá vittek javításra, de jól tudta, hogy ez a magány vissza is üthet rá.
- Nem furcsa a kastélyban laknod megint? - kérdezte aztán. Valaha már egyszer feltette ezt a kérdést, mikor Seth visszatért az ódon falak közé, de ez nem mostanában volt, és talán a másik már nem is emlékezett rá.

Seth

Néha elmerengett azon, hogy régen úgy érezte, hogy soha nem fog a bátyja nélkül élni, mindig minimum a szomszéd házban lesz a közelében, majd akkor is, ha saját családjuk lesz (te jó ég, miket gondolt még akkor!), és nincs olyasmi, ami távolságot ékelhetne közéjük. Aztán kiderült, hogy mégis csak vannak ilyen dolgok, és még ha most már nem is voltak kínosak a csendek, a bátyja mégis csak azt kérte az előbb, hogy szóljon, ha költözik. Jogos a kérés, kétségtelen, de valahol olyan szomorú, hogy szükség van rá, mert már nem természetes, hogy legfeljebb a másik szobáig kell menni, ha beszélgetni szeretnének egymással.
Sebastian halkan sóhajtott, mintegy vágyódva a régmúlt után, mielőtt visszafordult volna Seth felé, halvány mosolyt öltve az arcára és bólintva.
- Persze, szólok. De egyelőre nem igazán van miért továbbköltöznöm.
Közben aztán előkerült a cicanasi is, amit Sebby szemfelcsillanós vigyorral üdvözölt.
- Imádni fogja. Mostanában szinte már csak kajával tudom bármire is motiválni - mondta, miközben elrakta az ajándékot. Sherlock mostanra már elmúlt 12, és mint ilyen, a senior macskák korába lépett, azonban azon kívül, hogy a szokásosnál is lustább kezdett lenni, nem látszott rajta különösebben más változás. Igaz, Sebastian, és mindenki más is, aki valaha vigyázott az állatra, különösen nagy odafigyelést szentelt annak, hogy a szőrgolyó mindenből megkapja a legjobbat és rendszeresen lássa állatorvos is.
Hamarosan azonban kicsit másfelé terelődött a téma, Sebby pedig lassan kortyolt párat a teájából, amíg Seth-et hallgatta. Viszonozta aztán a másik arcán játszó mosolyt, és úgy felelt.
- Megvallom, nem teljesen értem, hogy annyi hely közül miért pont erre esett a választásod, de örülök, hogy már nem gyötör a múlt. - Okos szemében mély megértés játszott, hiszen tudta ő (ő ne tudta volna?), hogy a bátyja miket élt át, milyen emlékek gyötörték, az pedig az ő lelkén is különösen mély nyomot hagyott, ahogy az egész helyzet kritikussá vált. Még évek távlatában is előfordult, hogy rémálmokból ébredt, csatakosra izzadt pizsamában, de szerencsére egyre ritkábban történt ilyen.
- Hm... - Seth kérdése viszont komolyan elgondolkodtatta. - Nem is tudom... A távol-kelet nagyon tetszett, könnyűvé teszi az életet, hogy mindenre van egy norma és valamilyen társadalmi szabály. Kis túlzással az egész élethez lehetne ott használati utasítást írni - vigyorodott el, mutatva, hogy azért bőven túloz, de tényleg tetszett neki a helyzet. -  De nem volt egy olyan hely sem, ahol elgondolkodtam volna azon, hogy ott maradok. Bár arra néha gondoltam, hogy hazamegyek. Úgy értem, hogy Angliába - pontosított. - Egyébként úgy rémlik, mintha eddig itt nem lett volna lépcső... - fókuszált beszélgetés közben valahova a bátyja háta mögé, egy eddig még nem látott feljáróra.

Seth

- Ó, remek ötlet! - lelkesült fel az ifjabbik Selwyn, mert a halacskák nagyon is érdekelték Sherlockot, olyannyira, hogy néha édesen bámulva üldögélt Sebby monitora előtt, és nézte a beállított képernyővédőt, míg bele nem aludt, vagy el nem unta, hogy hiába nézeget be a gép mögé, ott sem tudja megfogni a színes, mozgó alakokat.
Miután megegyeztek abban, hogy Sebby örülne egy illúziókkal telt akváriumnak, a beszélgetés kevésbé vidám mederbe terelődött, bár ez nem volt szokatlan közöttük. Már nem harcoltak a múlt miatt, és nem is sírtak felette, de néha előkerült egy-egy szelete, amit felelevenítettek néhány mondat erejéig, vagy félszavakkal utaltak rá. Hiszen gyakran ennyiből is értették, hogy mire gondol a másik.
Figyelmesen nézett a bátyjára, míg az magyarázott, és aprókat bólintott, mert ezt tulajdonképpen értette. Igaz, valami furcsa, nyakatekert módon számára ezt nem a kastély és nem ez az ország jelentette, legalábbis egyelőre nem, ezért is merült fel benne, hogy hazamegy.
Seth arckifejezése miatt hamar rádöbbent, hogy talán nem jól fogalmazott, mert egyáltalán nem arra gondolt, hogy haza, az ő házukba, birtokukra menjen, hanem csak úgy Angliába, talán Londonba, mert nagyon nehéz elfelejteni azt a helyet, ahol felnő az ember, és Sebastian ezen a ponton nem is igazán akarta feledni. Még nem kristályosodott ki benne, hogy mi vonzza haza, de talán ugyanaz lehetett, mint ami miatt annyi éve ő kezdte el először visszakövetelni a nevét, mert nem érezte magát Nightingale-nek, ahogy nem érezte magát magyarnak sem, hiába beszélte oly tisztán az édesanyja nyelvét. Nem tudta, és ennyi év terápia után nem is akarta megtagadni a gyökereit, sem a tényt, hogy sajnos különös vonzalma van a rizikós varázstárgyak és az érdekes átkok iránt, és bár sosem üzletelt volna veszélyes és törvényen kívüli alakokkal, a minisztériumi munkája során valahogy mindig megtalálta azokat az embereket, akikben nem volt ártó szándék, de szürke zónában jártak. Igaz, erről nemigen beszélt a bátyjának, mert úgy érezte, hogy nagyon elszomorítaná.
Most is inkább témát váltott, mert zavarta, hogy megbotlott a beszélgetésben, és rákérdezett az első szembejövő furcsaságra a boltban. A magyarázat viszont vártnál jóval érdekesebb volt.
- Wow, egy egész emeletet vettél a tudtod nélkül? - ámult el. - És mi lesz belőle? Újabb emelet a könyvesbolthoz, vagy raktár? Valami egyéb? - kíváncsiskodott a lépcső felé pislogva.

Belián
Október 26., délután

Sebastian épp a varázskönyvek előtt guggolt, pontosabban a bűbájolás és a transzformálás szekciónál, mivel az egyik tárgy, amit odaadtak neki, hogy hozza helyre, némi kutatást igényelt. Szépen sorra vette a színes, sokszor bőrkötéses könyvgerinceket, míg nem megtalálta az aranyozott feliratok között azt, amelyikre szüksége volt. Felcsillanó szemmel húzta ki a kötetet a polcról és rossz szokásához híven most is képtelen volt kivárni, hogy csak leülve nyissa ki a könyvet, és már út közben elkezdte böngészni a lapokat - persze az első sarkon neki is ment a fal szélének.
- Szz..! - adta ki a nem túl erős, de azért bosszantó fájdalom egyezményes hangját, majd inkább magához szorította a könyvet míg lecsüccsent az egyik kasszához közeli olvasósarokba.
- Azt mondja, hogy... - lapozott újra, félhangosan mormogva maga elé, miközben a fejezetcímeket tallózta. - Átkok... varázstárgyak... kiscicák... heh? - döbbent meg, majd rájött, hogy valaki megbuherálta a könyvet egy kissé, és a betűk maguktól változtak helyenként a tartalomjegyzékben. Ez így vidám lesz.
Arcán némileg gondterhelt kifejezés suhant át, mert arra nem számított, hogy maga a forráskutatás is újabb munkát hoz magával, és rakhatja rendbe a könyvet is, hogy el tudja olvasni. Végül aztán nagyot sóhajtva zárta össze a lapokat, egy pillanatig lehunyt szemmel merengve azon, hogy most mi legyen.

véletlen. de hoztam ebédet hozzá.

Belián

Már egészen belelovalta magát a bosszankodásba, mikor nyílt az ajtó és belépett egy vásárló. Legalábbis Sebby elsőre vásárlónak hitte az érkezőt, és ilyen formán nem is sietett, hogy ráköszönjön vagy bármi jelét adja a jelenlétének, hiszen ha a másik könyveket keres, neki ahhoz semmi köze. Persze a két ételes doboz láttán felvonta kicsit a szemöldökét, mert nem tartotta különösebben jó ötletnek, hogy valaki ezzel térjen be egy papírokkal teli helyre, de még mindig kevésbé volt gáz, mintha egy fáklyát tartott volna a kezében a másik, így végül a szőke szó nélkül hagyta az akár zsíros dolgokat is tartalmazó ételhordók jelenlétét.
Már épp vissza is tért volna a saját könyvéhez, mikor a másik megszólalt, egy pillanatnyi zavart okozva Sebby-nek, mert - tudtával legalábbis - senki más nem volt a boltban, ő pedig nem ismerte a jövevényt.
- Khm. - hívta fel magára a figyelmet, kérdőn nézve a másikra, majd még mielőtt esélye lett volna bármit is mondani, az érkező is felismerte a tévedést.
Sebastiant kicsit ugyan meglepte, hogy valaki meglepetésként ételt hozott a bátyjának, de két másodpercnyi döbbent csend után azért válaszolt.
- Felugrott a kastélyba valamiért - felelte, miközben kék szemei a másik alak arcát vizslatták. Nem volt neki ismerős, biztos volt benne, hogy még nem látta a testvérénél, de akkor mégis hogy illik a képbe? - Szeretnél neki üzenetet hagyni? - kérdezte komoly arccal, de enyhén félre billentett fejjel, így a mozdulatán látszott, hogy éppen próbál rájönni, hogy ki lehet a másik.

Seth

- Pff... - nevetett, mikor a bátyja szemforgatását látta. Ha valaki, akkor ő aztán nagyon is jól tudta, hogy a minisztériumi bürokrácia micsoda végeláthatatlan problémákat és huzavonákat tudott kreálni, és nagyon jól el tudta képzelni, hogy mindez hogyan csapódhat le, ha valaki talál egy random emeletet a boltja felett. Persze abban csak igazat adni tudott az ismeretlen irodistának, hogyha nincs hulla, akkor tulajdonképpen nincs baj sem.
- Csoda, hogy ennyivel megúsztad, pedig még csak nem is tehetsz róla, hogy van pár plusz négyzetmétered - helyeselt hát bátyja somolygására. - Hát persze! - lelkesült fel aztán, mikor a másik felajánlotta, hogy megmutatja a fenti részt.
Sebastian valamiféle polcsorokra, dobozokkal teli, raktárszerű helyre számított, így nem is voltak nagy elvárásai.
- Ugyan, biztos nem lehet olyan vészes - legyintett, mert ismerte a bátyját. Lehet, hogy Seth azt mondja épp, hogy még nem sikerült sok dolgot megcsinálnia az emeleten, de Sebby majdnem biztos volt abban, hogy ez valójában azt jelenti, hogy a nagyja már kész, csak az utolsó vonások, esetleg néhány berendezési tárgy hiányzik még.
Mikor elindultak az emeletre egészen izgatott volt hát - mindig is szerette a felfedezősdit, ez pedig most kicsit a gyerekkorukra emlékeztette, mikor senki sem volt otthon, ők pedig azt játszották, hogy kalandorok. Aztán az emeletre érve persze nem kincsesláda várta, hanem egy annál sokkal prózaibb, de az archeológusok céljainál sokkalta tisztább helyiség.
Némán nézett körbe a szobán, több lépés távolságból csodálva meg a pultot, a csodás könyvespolcot, szinte még mindig az ajtóban állva. Egyértelmű volt, hogy ez inkább lakóhelyiség, semmint raktár, de igazából ezen a szőke nem ütközött meg, hiszen simán el tudta képzelni, hogy a másik azért nem akar ténylegesen is a kastélyban lakni, még ha szívesen időzik is ott.
- Nagyon király lett! Kíváncsi lennék, hogy milyen volt, mikor először megtaláltad - mondta, lassan elindulva egy kis barangolásra. - Mikor tervezel költözni, kéne segítség? - nézett hátra a bátyjára, miközben végigsimította tenyerével a munkalapot az ablaknál.

véletlen. de hoztam ebédet hozzá.

Belián

- Igen, ez elég valószínű - bólintott Sebby beleegyezően, mert hát captain obvious, tényleg esélyes, hogy elkerülték egymást, ha nem futottak össze. Láthatóan zavarban volt a másik, és bár Sebastiannak eszében sem volt rontani a helyzetén, sajnos nem volt az a fajta ember sem, aki merő jóindulatból igyekszik eloszlatni mások zavarát. Majdnem hogy olyan érzése lett az egész helyzettől, mintha a srác valami rosszban sántikálna.
Persze mikor az érkező kiejtette a nevét, akkor felgyúlt Sebby fejében is a kis lámpácska, és végre kontextusba tudta helyezni, hogy a másik miért hozott ebédet. Ő lenne akkor az a vérfarkas barát, akiről hébe-hóba már hallott, bár eddig sosem tűnt fel a színen.
- Varázslók vagyunk, egy pálcaintés felmelegíteni - vont vállat a kihűlős megjegyzésre, aztán mivel a másik bemutatkozott, ő is felkelt ültéből és röviden, határozottan viszonozta a kézfogást. Nem ez volt Sebby kedvenc érintkezési formája.
- Sebastian Selwyn - mutatkozott be, majd visszaült a korábbi helyére, és vesébe látó pillantással nézte a másikat, bár valójában csak azon gondolkodott, hogy vajon a testvére még mindig teljesen képtelen-e ehetőt főzni, vagy mi lehet az oka a leszállított ebédnek.
- Nem haragszom. Ez egy bolt, bárki bejöhet - felelte aztán egyszerűen. - Ha gondolod pakolj le a kasszapult belső polcára, igazán nem szükséges ilyen zavartan álldogálnod - ajánlotta fel.

Seth

A tenyere alatt simán siklott a fa, és mindennek új, frissen készült illata volt a helyiségben. Sebastiant akkor is lenyűgözte volna, ha nem tudja, hogy a bátyja hozta helyre ennyire az emeletet. Simán el tudta képzelni, ahogy a másik itt kávézik reggel, vagy a pultnál ülve bütyköl valamit. Ahogy futólag kipillantott az ablakon a kilátást is gyönyörűnek találta, ahogy elnézhetett a közeli boltok teteje felett és a távolban kirajzolódott az erdő.
Arra a válaszra viszont, amit kapott, egy pillanatig sem számított. Mikor Seth közölte, hogy nem akar költözni, Sebby első gondolata az volt, hogy akkor biztosan kiadná a lakást, és már épp sajnálkozni akart, hogy egy idegen fogja használni, mikor a gondolat folytatásától felszaladt a szemöldöke.
- Oh. - Közölte egyszerűen, némi zavarral a hangjában, miközben az arcán is tisztán tükröződött, hogy hirtelen fogalma sincs, hogy mit mondjon erre az egészre. Seth aztán folytatta, Sebby pedig lassan bólintott, ahogy megértette a mögöttes szándékot is, és töprengő kifejezés ült ki a vonásaira. Ismét az ablak felé fordult, hosszan figyelve a tetők felett a távolt, miközben agyában gondolatok cikáztak, egyik témáról a másikra ugorva, kérdést kérdés után vetve fel. Hajlott rá, hogy azt mondja, hogy szívesen költözne ide, de voltak dolgok, amikről a bátyjának nem beszélt, és problémát okozhattak.
- Te is hiányzol nekem - felelte végül, hogy azért ne nyúljon a másik számára idegőrlően hosszúra a csönd, majd még jó fél percet hallgatott, mielőtt újra a testvére felé fordult volna.
- Az a helyzet, hogy ahogy eddig nem volt okom költözni a pesti lakásból, ugyanannyira nincs okom maradni sem. Szívesen laknék itt, azt hiszem, de az a helyzet, hogy előtte beszélünk kell pár dologról, amikről nem szoktam mesélni, mert nem vagyok benne biztos, hogy minden döntésemnek örülnél, de nem akarok változtatni. Viszont ha a közvetlen közeledben lakok, akkor elkerülhetetlenül bele fogsz futni... - Sebastian szemöldöke gondterhelt ráncba futott, mert nem volt könnyű szalonképesen megfogalmaznia azt, hogy nem tudja, hogy a bátyját nem zavarná-e, ha bizonyos dolgok az általa jó szívvel felajánlott lakásban történnének.

Seth

Mikor elindult a könyvesbolt felé egyáltalán nem gondolta volna, hogy nem a felmondása lesz a legproblémásabb téma a napban. Viszont őszintének kellett lennie a bátyjával - anélkül egyértelműen nem volt semmi esélye annak, hogy ne megint egy családi tömegkatasztrófa legyen a faluba költözés vége. Na meg egyébként is, nem akarta kettejük között megingatni a törékeny bizalmat.
- Igen, jobb lenne - bólintott Seth megállapítására, majd míg a másik lement elintézni a zárást, addig Sebby egy viszonylag kényelmesnek tűnő ülőhely után nézett. Végül a galéria széles lépcsőinél állapodott meg, letéve magát a harmadik fokra, és megpróbálta formába önteni azt, ami a fejében forgott. Végül arra jutott, hogy azzal a témával kezdi, ami valószínűleg kevésbé akasztja ki Seth-et, már ha egyáltalán kicsit is megütközik rajta.
Úgy tűnt, hogy Seth is gondolkodott, miközben lent járt, mert felérve rögtön biztosította az öccsét a megértéséről. Ez jólesett Sebby-nek, tulajdonképpen el is hitte a bátyjának, ámde kicsit elhamarkodottnak ítélte a második témáját figyelembe véve, aminek a megítélésétől sokkal jobban tartott.
- Rendben, nagyon köszönöm - bólintott komolyan, majd a kezébe vette a bögréjét, erre is köszönömöt biccentve a másiknak, és lassan forgatta a kezei között, miközben alsó ajkát beharapva igyekezett megfogni valahonnan a gondolatok végét.
- Nos... Ha láttad már Rurut a faluban Tobias-szal, akkor valószínűleg rájöttél, hogy bár időnként velem alszik, de ez nem kizárólagos - kezdett bele a mondókájába, maradva az eredeti tervnél és a könnyebb témát hozva fel először. - Ebből következik, hogy időnként én is találkozom másokkal, vagy épp ők jönnek fel hozzám, ha a lakáshasználat kérdésénél maradunk. Például Radúz - mesélt szemlesütve, a bögréjének. Majd mielőtt folytatta volna nyelt egyet és vett egy nagy levegőt. - De van egy brit aurorom is. Itt tanított egy ideig a kastélyban. - Itt felsandított a bátyjára, hogy ha a másik esetleg nagyon ledöbbent arcot vágna, akkor hagyja neki emészteni az infót, de ha ilyesmi nem történt, akkor folytatta, egy szuszra kibökve a második problémás pontot is. - És a varázsholmik, amiket javítok, olyan kilencvenhat százalékban legálisak. - Ezután elhallgatott, várva, hogy mi lesz a bátyja reakciója, de igazából Sebastian szinte megkönnyebbülést érzett, hogy nem kell tovább kerülgetnie a témákat, bármi is legyen a beszélgetés vége.

Seth

Ahhoz képest, hogy mennyire aggódott amiatt, hogy a bátyja mit fog szólni a bejelentésekhez, szinte már csalódást keltően könnyen siklott el felettük. Sebastian fejében megfordult, hogy tényleg ezért kerülgette a forró kását majdhogynem évekig? Persze nem volt baj, hogy nem kioktatást kapott, vagy épp szörnyülködő tekinteteket, de mivel nem erre a válaszra számított, nem is nagyon tudott vele bármit is kezdeni. Azon kívül persze, hogy a szóvicc hallatán majdnem belefulladt a teájába, csak hogy aztán "ezt most muszáj volt???" tekintettel nézzen Seth-re. Hiába, a bátyja mindig is a kitekert szavak mestere volt, csak ennyire komoly beszélgetésben nem sűrűn fordultak elő hasonlók.
- Vigyázok - biztosította aztán a bátyját, mikor sikerült kihörögnie a tüdejéből a teát. - És nem tűnök el szó nélkül, valakinek etetnie kell Sherlockot - tette aztán hozzá. Meglehet, hogy sokan könnyelműnek neveznék bizonyos tettei miatt, de Sebastian nem volt felelőtlen. Pontosan tudta, hogy mit csinál, és azt is, hogy az egész spontaneitás nem ér annyit, hogy emiatt akár a szőrgombóc állatot hátrány érje. Igaz, az talán azért jobb volt, hogy Sherlock nem tudott beszélni, mert érdekes dolgokat csacsogott volna ki a cuki kiscicahangján.
A bejelentés második felére Seth mintha nem is reagált volna, ami jócskán meglepte az ifjabbik Selwynt, de nem állt le feszegetni a témát, ha a másik ilyen könnyen átsiklott rajta. Aztán Seth tovább beszélt, és úgy tűnt, hogy mégis csak lesznek itt kikívánkozó kérdések, de Sebby egyelőre nem tudta megsaccolni, hogy milyen irányból közelíti meg a kérdést a bátyja. Az elhangzottak után viszont rövid csönd ült rájuk, amíg elgondolkozó kifejezéssel az arcán megpróbálta szavakba önteni a válaszát.
- A hálótársakról azért nem beszéltem, mert korábban is voltak fenntartásaid a témában a választásaim kapcsán - mondta végül. Nem átlépni akart a bátyja felett, csak nem látta értelmét vitába keveredni, vagy épp aggodalomra adni okot, ha úgyis volt egy jókora szakadék köztük ezen a téren. Sebby egyszerűen arra számított, hogy Seth még mindig túlféltő lenne vele szemben, ami egyikőjüknek sem lenne jó. Neki azért, mert tényleg vigyáz és megválogatja a partnereit (bár talán jobb nem beszélni róla, hogy mi mögötte a tudatalatti logika), Seth-nek pedig azért, mert feleslegesen aggódna.
A mondanivaló második fele viszont ismét ráncba vonta a szemöldökét.
- Dehát most mondtam el épp - felelte. Számára egyértelmű volt, hogy ha a másik bevonódhat az eseményekbe, mert például közel laknak egymáshoz, vagy esetünkben Seth tulajdonában üt tanyát, akkor nem akaszt a nyakába a tudta nélkül extra rizikót. - Azért szóltam, hogy tudj róla, és eldönthesd, hogy neked így rendben van-e, ha ideköltözök, nem veszélyeztetlek a hátad mögött - folytatta. Nem volt a hangjában él, csak magyarázott, de mégis úgy érezte, hogy túlságosan ingoványos talajra tévedt. - Őszinte leszek veled, amíg nem volt fontos, addig viszont azért is nem meséltem ezekről, azon túl, hogy ne keverjelek bajba, mert tartottam tőle, hogy megpróbálsz lebeszélni, ettől lelkiismeret furdalásom lesz, és ez elveszi a helyzet örömét - fejtette ki, egyaránt értve ezt a párkapcsolati szokásaira és a mellékes munkájára.

véletlen. de hoztam ebédet hozzá.

Belián

A mikrohullámú sütő említésére egy pillanatra felszaladt a szemöldöke, mert fogalma sem volt róla, hogy a másik varázstalan vagy egyszerűen csak ügyetlen, és erre akar utalni a megjegyzésével. Valljuk meg, igen ritka volt egy varázslófaluban összefutni valakivel, akinek abszolút nincs arra képessége, hogy akár egy tál ételt felmelegítsen, ámbár mikor Sebby jobban belegondolt, akkor eszébe jutott Ruru, aki tulajdonképpen kvibli, de mégsem, mert közben meg van melodimágiája. Ezen a ponton aztán eldőlt benne, hogy inkább nem kérdőjelez meg semmit, mert a kastély környéke mindig is tele volt furcsábbnál furcsább emberekkel és történetekkel.
- Értem. Elnézést - közölte hát faarccal, mert a másik lelkébe éppenséggel nem akart beletaposni, de faggatni sem akaródzott, hogy tisztázzák a kérdést. Sebastiannak amúgy sem volt hozzá semmi köze.
- Így van. Te pedig egy barátja, ha jól gondolom - bólintott rá a szőke a másik felismerésére. Nem sokat tudott Beliánról, mert a bátyjával folytatott beszélgetései során ritkán kerültek elő mások, mint téma, úgyhogy csak találgatni tudott volna, hogy a másik vajon mennyire áll közel a bátyjához. Bár abból kiindulva, hogy véletlenszerűen beugrott egy adag étellel, elég közeli barát lehet.
- Engem viszont zavar, ha ácsorogsz, mert úgy érzem tőle magam így ülve, mintha egy vezérigazgató lennék, aki éppen a szőnyeg szélére állította az alkalmazottját - nézett a srácra tiszta, kék szemekkel, kifejtve az álláspontját. - Ha gondolod megvárhatod Seth-et, hamarosan érkeznie kellene, de akkor nagyon kérlek, foglalj helyet. - Ez nem parancs volt, nem volt él Sebby hangjában, csak egy határozott kérés, mert tényleg kezdte kínosnak érezni a másik feszengő ácsorgását. A másik felajánlása viszont láthatóan megzavarta a nyugalmát és egy pillanatra az ő arcán is zavart kifejezés suhant át. Mégis miért akarná a másik neki adni a kaját?
- Nem hiszem, hogy... - akadt meg egy pillanatra, amíg megpróbálta szavakká formálni a gondolatait. Mennyivel könnyebb ezt Ruruval fejben! - Azt hiszem Seth jobban örülne neki - utasította végül el a felajánlást finoman, legalábbis a tőle telhető eleganciával, ami ugyan nem volt sok, de talán a másikat nem sértette halálra.

Seth

Egyáltalán nem volt véletlen, hogy nem beszélgettek túl komoly dolgokról már jó ideje, és a helyzet, amibe most keveredtek, bőven meg tudta mutatni, hogy ez miért volt így. Ahogy a bátyja egyre fokozódó szorongásának jeleit figyelte, úgy gyűlt benne is a feszültség, mert utálta magát érte, hogy egy fél óra alatt képes volt eljutni odáig, hogy félig kiborítsa a testvérét.
Farkas említésétől megrezzent ültében, arcán pedig fájdalmas kifejezés suhant át egy pillanatra. Régi történet volt ugyan, de olyasmi, ami néha még mindig képes éjjel felkelteni őt, és ébren tartani éjszaka.
- Nem voltál fojtogató - jelentette ki aztán. - De úgy éreztem, hogy bennem sem bízol, mikor újra és újra megkérdőjelezted az emberismeretem. Pedig ha őszinték akarunk lenni, akkor nem igazán én voltam az, akit a csúnyán véget ért kapcsolataimban bántottak - fintorgott. Ebben jócskán volt önkritika, hiszen utólag már tudta, hogy mennyire képtelen volt átérezni akár Ricsi helyzetét, és azzal is tisztában volt, hogy Farkas annak itta meg a levét, hogy ő előbb a figyelmét követelte, aztán mikor szorult a hurok és képtelen volt már figyelni az ő igényeire is a saját gondjai mellett, akkor kilépett a kapcsolatból. Nem próbálta magára venni a félresiklott próbálkozások minden felelősségét, de azt sem tudta volna jó szívvel mondani, hogy a másik tehet róla.
A lebukás szót hallva viszont türelmetlenül megrázta a fejét.
- Nem a lebukás érdekel, nem azért mondtam el, mert úgyis megtudnád ha itt laknék. Téged nem akartalak tudtodon kívül húzni be valamibe, amiből rossz esetben gond lehet - mondta, de küszködött a szavakkal. Neki sem volt könnyebb világosan fogalmazni, és minden ilyen pillanatban azt kívánta, hogy bárcsak másokkal is úgy tudna kommunikálni, mint Ruruval, akivel minden tiszta és világos, és nem tudnak ferdíteni vagy féligazságokat mondani meggondolatlanságból a másiknak. Ahol nem is lenne kérdés, hogy mire gondol a másik, mert a külön kis valóságukban minden egyértelmű.
Seth-nek viszont igaza volt abban, hogy köztük távolság van, és amint komolyabb témák kerülnek elő, nehézkessé válik a beszélgetés. Utálta, hogy ez így van, hiányzottak neki a végigsutyorgott éjszakák, amikor minden gondolatát meg tudta osztani a bátyjával, de megkerülhetetlen volt az elefánt a szobában, hogy akkoriban a testvérének kellett mindazt a rémséget elhallgatnia, ami aztán kiesett a szekrényből.
Értette, hogy mit akar Seth kifejezni, de pillantásába valami szomorúság költözött. Nem akart újra a testvérére támaszkodni. Nem akarta, hogy ismét a bátyja védelmére szoruljon, és azt sem akarta, hogy rizikót akasszon Seth nyakába.
- A támaszodra nem a munkák kapcsán van szükségem - felelt aztán halkan, lassan, megfontolva a szavakat. - Az, hogy mit vállalok el, az az én felelősségem, és ha rosszul sül el, az is. De kétlem, hogy gond lenne, nem túl nagy dolgokról beszélünk - tette hozzá. Érdeklődése inkább a gyűjtői szenvedély egyfajta megnyilatkozásának számított, semmint bármilyen tényleges rossz szándéknak vagy bűnözői hajlamnak. A tárgyak, amiket időnként helyrehozott, zömmel régiségek voltak.
- Viszont a távolság engem is zavar - mondta aztán őszintén. - Komolyan mondtam, hogy hiányzol, de ijesztő a gondolat, hogy szinte újra meg kellene ismernünk egymást és hogy ez mennyi időbe telhet, és hányszor gázolhatunk közben át egymáson.
Mélyet sóhajtott, aztán lassan mozdult, hogy elővegyen a belsőzsebéből egy gyufás skatulyát. A karton dobozban egy lekicsinyített füzet lapult, amire rákoppintott a pálcájával, hogy visszanyerje az eredeti méretét, majd még egyszer rákoppintott, amitől a lapokon látható zagyva szöveg is értelmessé állt össze, majd odanyújtotta a jegyzeteket Seth-nek.
- Ezeken dolgoztam mostanában - fűzte hozzá. Viaskodott benne az arra való törekvés, hogy teljesen kihagyja ebből Seth-et, és a vágy, hogy teljesítse a kérését, és ne zárja ki abból, hogy hogyan él.

véletlen. de hoztam ebédet hozzá.

Sebastian

Rue
~Egy szombat délután~

x

Kristóf