BK Fórum - Faház

kell a sport; illusztráció

Mivel órákig ülök sokszor egy helyben, nem épp a legkényelmesebb tartásban, tunyulok el néha az egész közben, előtt, vagy csak képtelen vagyok mozogni valami fura, ébrenléti paralízis miatt, valamit nem árt, ha mozgok is. Van bent egy terem, telis-tele padokkal és súlyokkal, de valahogy az sem az igazi. Amit találtam sem az, de ez tűnt a legaktívabbnak, mert őszinte leszek, nem érdekelnek a köpkövek és sakkozók észjárásai, nem is sport, semmi az, csak felidegesítene és ott hagynám. Én nem vagyok logikus, hektikus a gondolkodásom, egyszer fent, nagyon fent, majd középen, lent, aztán meg ott van a fura állapot és a többi, szóval, lehet semmire sem fognak menni velem, ám legyen. Majd kialakul, ez még csak ilyen, hogy is nevezik, igényfelmérés. Valami olyasmi. Megnézzük egymás arcát, előre eldöntődik, ki kit nem kedvel, kivel akar nagyon együtt mozogni, aztán ha mégis működik a rakás együtt, akkor csodálatos.
Kisebbnek próbáltam én a focit, csak a térdem mégsem bírja annyira a futást, véznább voltam, ami rajtam van hús, az más miatt, magam miatt, hogy ne legyek tohonya és hatalmas, mint egy kint megismert és élő alak, aki lassan bútor lesz a saját házában és mindenhol kitölti. Aztán fene tudja, néha annyira fáj, hogy felöklendezek mindent és mint valami kórság, úgy mar folyamatosan, ma azonban úgy érzem, ezek egyike sem veszélyeztet. Egyelőre. Fogalmam sincs mit akarnak, hogyan akarnak, felöltözöm, Vivi segít, kék, zöld, sárga, ezek vagyunk mi, külön-külön, meg együtt, mókásnak találom, ide pedig jó lesz. Mivel bizonyára nem este nyolcig tartó pizsiparti, én készülök mindenre. Egyelőre a sárga dzsekit csak karomon lógatom, de majd jó lesz, ha csíp az este és hazafelé igyekszem.
Faház. Egyelőre efelé teszem, és bár furcsállom, de egyben érdekes is. Meghívóm is van félig, zsebemben pihen összehajtogatva, nem tisztje a lánynak, hogy ismerje ábrázatomat. Persze, egy háztársam magyarázta el, hogy ezt tényleg merre találom, de ennyi belefér, keveset vagyok én ahhoz erre. Aztán el sem tévedek, ilyen a szerencsém, meg az is, hogy szinte senkit se látok. Első lennék? Meglepő, az idő relatív, de inkább pontosan vagyok, mint előbb és később. Most már mindegy, hiszen távolabb számoltam a helyet, meglátszik, nem a matek az erősségem. Köhint egy aprót, belépkedve nézek körbe a díszítésen, a kínálaton, majd arcomra kerül a mosoly, ahogy közelebb lépkedem hozzá. Vajda. Az ő neve sokat ér, úgy hallottam, vigyázni kell rá majd odafent is.
- Hello, én volnék Alex – lépek elé és nyújtom kezem, hogy megrázhassam, vagy csak fogjam pár pillanatig az ujjait kínos csendben. Ahogy sikerül. - Remek lett a hely, és csodásan festesz ma. Szóval... mennyire jöttem korán? - a dzsekit egyelőre félreteszem, biztos helyre, de hogy lássam is. Kellenek a színek a végére, de most meggyulladnék.