Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=777991#post777991][b]Bossányi Karola - 2019.10.13. 18:17[/b][/url]

Mivel újra sikerült kölcsönkérnem Bentől azt a bájitalos könyvet, aminek hátoldalán volt az a nagy horpadás, kihasználtam a lehetőséget, s gyorsan haladva olvastam a fejezeteket, mielőtt újra visszakérné. Nem tudtam letenni, olyannyira érdekelt a téma, s már-már stréber módjára jegyzeteltem magamnak a különleges receptek közül, míg végül úgy döntöttem, hogy az egyiket el is készítem.
Ehhez persze szükségem lett volna Benett segítségére, vagyis örültem volna annak, ha velem tart, de pechemre nem volt sem a klubhelyiségben, sem pedig a hálókörleteknél. Csak az egyik szobatársával találkoztam, aki meglehetősen furán nézett rám, majd behajtotta az ajtót az arcom előtt. Lehet, hogy már a levitán belül is túlzásnak találták a bájitalok iránti érdeklődésemet?
- Sebaj, azért köszi - vakkantottam a választ immár az ajtólapnak, nem mintha túl nagy segítséget adott volna ahhoz, hogy megtaláljam Benettet. Ezután azért még jártam egy kört, de mivel tényleg elnyelték a falak a fiút, nem vártam tovább, s egyedül indultam útnak.
Gyűjtenem kellett néhány hozzávalót a főzethez, ráadásul olyan anyagokat, melyeket nem lehetett csak úgy megtalálni a kastély tövében. Farkasfüvet tudtommal csak az erdő közelében lehetett beszerezni, nem beszélve az egyik igen ritka, s különleges gombafajtáról.
Már legalább egy órája sétáltam az erdőben, szütyőmben a már összegyűjtött farkasfűvel, s már csak azt a ritka gombafajtát kerestem, amit állítólag fák törzsén lehet megtalálni, ha az embernek igen jó a szeme.
Az ágak recsegtek-ropogtak a talpam alatt, s egészen sötétté vált a közeg a borús felhőknek köszönhetően, majd hirtelen hatalmasat dörrent az ég.
- Merlin szakállára! - sikkantottam fel, annyira megrémültem a hangos csattanástól. Abba is hagytam a keresgélést, hisz a következő másodpercben máris leszakadt az ég, s hatalmas esőcseppek nyalták arcomat, a ruhám anyagát, s közvetlen környezetemet.
Hallgatnom kellett volna arra a lányra az udvaron, aki figyelmeztetett az időjárásra. Még sem akartam elhinni, hogy a csodás napsütéses idő egyik pillanatról a másikra ilyen vihart hoz magával. Vagy talán csak nagyon akartam azt a főzetet. Olyannyira, hogy az erdőben ragadtam, s bárhová is néztem, nem találtam a kiutat.
Olyan sötétség borult az erdőre, mintha éjszaka lenne, pedig csupán a sötét fellegek törték meg a napfény útvonalát.
- Hahó, van erre valaki? - a pálcámat előhúzva, fényvarázslattal igyekeztem megvilágítani magam előtt a terepet, de még így sem volt egyszerű megtalálnom a kiutat.
Pedig annyira nincs is messze az erdő széle, hol a fenében lehetek?
Ideges gondolatok tépázták meg az elmémet, amikor egyszer csak a pálcámból eredő fénynek köszönhetően kiszúrtam egy kis faházikót a magasban.
Ez lenne az a kis faház, amiről a többiek meséltek?
Nem voltam biztos abban, hogy van-e valaki odafönt, vagy sem, de nem maradt más választásom, mint hogy felmásszak, s ott találjak menedéket a hirtelen jött vihar elől.
Sietve csúsztattam a pálcámat vissza a helyére, majd próbáltam felmászni a létrán, de a harmadik fok után megcsúszott a lábam, s elveszítve az egyensúlyomat, hátrazuhantam, egyenesen bele az eső áztatta,sáros avarba.
A fejem koppant egyet, de nem ez volt a legnagyobb baj. A lábam kifordult, s iszonyú fájdalmat éreztem a bokám környékén.
- Áúú - szisszentem fel fájdalmamban, s próbáltam feltápászkodni, de ahogy megmozdítottam a lábamat, újra éreztem az erőteljes fájdalmat.
- Segítség, valaki segítsen, hall engem valaki?-kiáltottam, miközben a fájdalom, s ijedelem szülte könnyek kicsordultak a szememből. Nem tudtam tovább visszafogni az érzéseimet, a hideg átjárta a testem, s csak arra voltam képes, hogy újra és újra kiabáljak, hátha valaki majd meghallja a hangomat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=778114#post778114][b]Bossányi Karola - 2019.10.14. 18:27[/b][/url]

Érdekes, hogy egy gyönyörű szép erdő hogyan tudott egyik pillanatról a másikra életem egyik legrémisztőbb terepévé válni. Míg korábban zöldes-sárgás faleveleket, csivitelő madarakat, s aranysárga napsugarakat láttam, a következő másodpercben már nyoma sem volt a szépségnek. Helyét átvette a zord időjárás szülte nyirkos sötétség.
Míg a biztonságot rejtő, emberi kéz által épített falak közül olykor élvezettel fürkésztem az égből lecsapó Zeusz haragját, kint tartózkodva a szabad ég alatt ez nem csak, hogy veszélyesnek tűnt, de félelmetes volt.
Minden dörrenésnél összerezzentem, s mivel nem tudtam lábra állni, attól féltem, hogy valami komoly bajom is eshet egy ilyen viharban.
- Segítség - újra felkiáltottam, bár már kezdtem úgy érezni, hogy mindhiába, úgy sincs még egy olyan ostoba lélek, mint én, aki minden tiltás ellenére ilyen időben járja az erdőket.
El voltam keseredve, ruhámat már eláztatta az eső, amikor egyszer csak meghallottam egy nagyon is emberi hangot. Olyan tisztán hallatszott, mintha a közelemben lenne, próbáltam megfordulni, hogy lássam, ki lehet az, de amint egy kicsit is mozdítottam a lábamon, abba újra belenyilallt a fájdalom.
Ekkor termett mellettem féltérdre ereszkedve az ismerős vonásokkal megáldott srác, kinek azonnal kiszúrtam prefektusi plecsnijét. Már csak ez hiányzott. Nem is tudtam, hogy örüljek-e az érkezésének, ugyanis félő volt, hogy ezután a kis kaland után majd kapok egy büntetést, vagy még annál is rosszabbat, netán kicsapnak az iskolából. Csak azért, mert meghoztam egy rossz döntést.
Megtörölve kézfejemmel a könny áztatta szemeimet - nem, mintha ezzel sokat értem volna a szakadó esőben - felpillantottam a barna szempárra.
- Megcsúsztam a létrán, és elestem és azt hiszem, hogy kificamodott a bokám, de az is lehet, hogy eltört...nagyon fáj - nyögtem keserves arckifejezéssel, ekkor azonban ismét lecsapott egy villám, ezúttal olyan közelségben, hogy a dörrenéssel együtt egy közepesebb méretű faág is a földre hullott a közelünkben.
- Merlinre! - ijedten kaptam el a prefektus karját, s azonnal közelebb is húzódtam hozzá, mintha ő jelenthetne menedéket ebben a szörnyű időben. - Mit csináljunk? - szégyelltem, hogy így féltem, de tanácstalan voltam, ő pedig idősebbnek tűnt, biztosan tudta, hogy mit kell tenni egy ilyen helyzetben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=778285#post778285][b]Bossányi Karola - 2019.10.16. 22:19[/b][/url]

A szerencsétlenség közepette úgy hiszem, hogy mégis csak volt egy védőangyalom valahol, aki talán nem akarta, hogy így érjen véget az életem, egy erdőben, gombászás közepette, bőrig ázva és sárosan. Szerencsémre rám talált ez a fiú, aki hozzám képest sokkal összeszedettebbnek és határozottabbnak tűnt, s talán még a vihartól sem tartott úgy, mint én.
- Nem, próbálkoztam, de nem sikerült. Talán a harmadik, vagy a negyedik fokról zuhanhattam vissza, és alám fordult a lábam, érzem is, hogy feszít - rettentően kellemetlen érzés volt, a kényelmes cipőm pillanatok alatt szorítani kezdte a lábamat, de odanézni még mindig nem mertem, s szerencsémre néhány odalógó fűszál takarta előlem a lábfejemet.
- Oké, de légyszi nagyon óvatosan, mert tényleg nagyon fáj - nem akartam hisztizni neki, amúgy sem volt szokásom, de tudnia kellett arról, hogy ez az érzés valóban nem kellemes.
Miközben ő hozzálátott a lábam megvizsgálásához, figyeltem mozdulatait, arcvonásait és próbáltam beazonosítani, hogy hol is láthattam őt. Aztán eszembe jutott, hogy az egyik napon mintha őt láttam volna, amint néhány elsőst elkísér a nagyteremhez, s ha az emlékezetem nem csalt, akkor tényleg prefektus volt.
- Ez jó hír, ahhoz már csak vissza kéne jutnom a kastélyba, igaz?- haloványan rámosolyogtam, miközben arra gondoltam, hogyan is fogom megoldani ezt a visszamenetelt. Elég volt egy rossz mozzanat, máris belenyilallt a fájdalom, így el sem tudtam képzelni azt, hogy mi lesz majd, ha rá kell állnom.
- Inkább magad fölé kellett volna tartanod az ernyőd, én már úgyis meghemperegtem itt a sárban - jegyeztem meg, hisz mielőtt ideért, már eláztam, de azért kedves volt tőle, hogy így próbált óvni a további cseppektől.
- Meg, persze - bólintottam, majd ahogy ültem, megmozgattam a kezeimet, és a bal lábamat, aminek szerencsére semmi baja nem volt, csupán egy horzsolás tarkította a jobb és bal könyökömet.
- Megpróbálkozhatok azzal, hogy felálljak és rád támaszkodjak, de így nem tudom, hogy mennyi idő lenne eljutni a kastélyig - némi tanácstalansággal pillantottam rá, hisz őt sem akartam leterhelni a saját súlyommal, azt meg nem tudtam, hogy ő ismer-e olyan varázslatot, amivel mindkettőnket visszajuttathat a kastélyhoz.
- Amúgy nem egy navinés prefektus vagy? Ismerősnek tűnsz, de nem jut eszembe a neved...Karola vagyok - én azért kiböktem a nevem, a házamat talán már úgy is tudta, meg gondolom, hogy már a büntetésemet is kitalálta, mert biztos voltam abban, hogy ezt a helyzetet nem fogom megúszni csak úgy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=778652#post778652][b]Bossányi Karola - 2019.10.21. 14:51[/b][/url]

- Mondjuk, ahogy látom, már neked is mindegy - ő is elázott úgy, ahogy én, ahogy a fejét rázta, hullott is róla a víz. Ekkor egy pillanatra bevillant előttem Bolyhosról egy kép, ő rázta le így a bundájáról a vizet egy fürdetés után. Szegény fiút azért sajnáltam, hogy miattam ázott el, és kicsit aggódtam is amiatt, hogy majd a végén még ő lesz beteg amiatt, amiért rajtam segít.
Nevének hallatán most már biztos vagyok abban, hogy az ő nevét hallottam egyszer egy beszélgetés során, tehát ő Thomas. Rajta kívül volt még néhány prefektus, őket azonban még látásból sem ismertem.
- Én is, el tudtam volna képzelni jobb találkozást is - elmosolyodtam, de közben némi fájdalom is kiült az arcomra, nem tudtam leplezni, hogy mennyire fáj a bokám. Bevallom, kicsit kétségbe is voltam esve, hogy most ezután mégis hogy jutunk ki ebből a viharból, mert nem szívesen tartózkodtam ilyen ítéletidőben a fák alatt. Féltettem magamat, féltettem Thomast is, hogy nehogy őt is baj érje, de ötletem az nem volt. Ilyenkor voltam dühös amiatt, hogy még nem ismertem minden varázslatot, s nem tudtam magamon segíteni.
- Lebegtetnél?- a fiú hirtelen ötlete megdöbbentett, ez nem jutott volna eszembe, és egy kicsit talán tartottam is attól, hogy majd leejt. Ő azonban elég határozottan állította azt, hogy ügyes ebben a varázslatban, és mivel továbbra is villámlott, s dörgött az ég, nem volt más lehetőségem. Ha tetszett, ha nem, ebbe bele kellett egyeznem.
- Kicsit félek, de...bízom abban, hogy nem fogsz leejteni. Benne vagyok, csináljuk. Csak mond, hogy kell-e valamit tennem, hogy jól működjön a varázslat. Mit csináljak?- kérdően pillantottam rá, amikor ismét hatalmasat dörrent, és újra összerezzentem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=778741#post778741][b]Bossányi Karola - 2019.10.22. 09:32[/b][/url]

Könnyű volt mondani, hogy maradjak nyugton, miközben ott cikáztak fejünk felett a villámok és veszélybe kerültünk. A természet ilyenkor kiismerhetetlen volt, s amennyire szép és nyugodt tudott lenni egy napsütéses délutánon, most ijesztő és félelmetes volt. Mégis meg kellett nyugodnom és hallgatnom kellett Thomasra, hogy minél előbb kijussunk az erdőből.
Nem tudtam, hogyan is képzeli el ezt a lebegtetést, de szerencsére nem az a fajta volt, aki először cselekszik és csak aztán kérdez. Elmondta, hogy pontosan mire számítsak, így volt időm felkészülni a lebegtetésre. Csak azt felejtette el mondani, hogy amint megemelkedek, s lógni fog a lábam, az milyen fájdalommal jár majd.
Ahogy megemelkedett a testem, s a vízszintesből álló helyzetbe kerültem, azonnal éreztem a duzzadt bokám körüli lüktetést, ami rettentően kellemetlen volt, az érzés rögtön ki is ült az arcomra.
- Ez szörnyű Thomas - nyögtem egész halkan, de nem akartam nyavalyogni, és a varázslatban sem akartam őt megzavarni. Az ernyő már nem védett az esőtől, miután elzárta, ismét dőlt az arcunkba az égi nedű.
- Még..sosem lebegtem így - próbáltam nem koncentrálni a fájdalomra, s helyette a varázslattal járó érzésekre koncentrálni, furcsa is volt megélni azt, hogy alig pár centivel lebegek a föld felett. A testemet könnyednek éreztem, érdekes volt megélni ezeket a pillanatokat.
- Rendben, menjünk - beleegyezően bólintottam felé, megbíztam benne, hogy tudja, mit csinál, s hagytam, hogy kilebegtessen az erdőből.
Hihetetlen, de úgy tűnt, hogy működik a varázslat, mert ha lassan is, de egyre távolabb kerültünk a faháztól, és szerencsére a lábamat sem kellett terhelnem sétával.
- Szerencsém, hogy erre jöttél. Számíthatok büntetésre? Csak mert tudom, hogy nem kellett volna elcsászkálnom erre, de amikor sétálni indultam még jó idő volt. Ne beszéljek igaz? - nem tudtam, hogy zavarja-e, ha varázslás közben beszélek, így inkább elhallgattam, s csak reméltem, hogy minél előbb visszajutunk a kastélyhoz.