Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=785446#post785446][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.12.24. 01:21[/b][/url]

Bence
szárnya van de nem madár

- Hát kinek mi a szép, nekem például tetszik - mosolyodok el olyan melegen, mint amilyen kandalló tüze lehet odafent. Bár igaz, míg én rendesen fel vagyok öltözve, ez róla nem igazán mondható el, de hát egyelőre úgyis még a megilletődés szakasza van, ismerkedünk a hóval, csodáljuk (vagy szidjuk, de ugye kinek mi), paskolgatjuk jobbról-balról. Aztán szinte biztos vagyok benne hogy hamarosan majd felpörög a tempó, és kimelegszünk, de hogy ki és mit fog kezdeményezni az talán egyelőre rejtély még. Én mondjuk a hótrollépítésre gondolok, de neked szíved joga ha más jutott eszedbe.
Még szinte végig sincs időm gondolni már csapódik is a vállamnak egy hógolyszi (még a szomszéd kislány nyulát hívták Hógolyónak, ő becézte mindig így, szóval megragadt a szókincsemben), hiszen hiába látom mire készül, nem félek attól, hogy olyan erőset dobna, hogy fájna. Na nem azért mert ne lenne képes rá, ne értsen félre senki, az én Bencém kisujjal is lenyomná a világbajnok súlyemelőket, de... ez csak hó, rajtam meg van egy póló, két pulcsi és egy kabát. Szerintem túlragoztam.
- A döbbenettől, a döbbenettől - nyújtom ki felé a nyelvem, ahogy már hajolok le én is, hogy muníciót gyúrjak. Az elsőt olyan sebtiben nyomom össze és hajítom el, hogy szinte szétporlad mire Bencéhez érne, így ebből okulva már alaposan meglapogatom a következőt. Lassacskán követem őt, magam mögött mély árkot hagyva a hóban. Nos, legalább megspórolom az időt amíg le kellene hajolnom meg fel, nem igaz? - Akit három eltalál az fizeti a kukoricást - kiáltom felé nevetve, majd rögtön hajítom is a következőt, és megpróbálom minél kisebbre összehúzni magam guggolásba. Ó, ha építenénk egy labirintust, makiként el tudnék veszni benne!!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=785880#post785880][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.12.26. 02:52[/b][/url]

Bence
repülőgép amin jár

Csak fejemet csóválva nevetem el magam a képtelen ötletre, mert ugyan hogy lenne hát meleg a hó, hát a hó azért hó mert hideg. Naa, ki hallott még ilyet? Ha nem figyelek eléggé még a végén azt is megdumálja velem, hogy karácsonyi bálon is melegen fog havazni. Pedig ugye, az tökre kizárt, nem igaz?
- Mert nem is - moolygok széttárt karokkal, amolyan "nem mondod" stílusban, de nem sokáig örülhetek magamnak, céloznom kell, és muníciót gyártanom. Öö, praktikusan nem ebben a sorrendben, de igen.
- Ne kritizáld a hógolyóimat - röhögök fel, ujjamat ejnyebejnye módra rázva felé, ahogy a cukros hölgy tette velem a múltkor, amikor megpöcköltem álmában a vásznat. Nem bírom sokáig a fedezékemben, szinte miután legugolok már pattanok is fel, nem bújkálok én előle. Lassan, lábaimmal magam előtt tolva a havat igyekszem Bence után kimelegedve, kitérek a hógolyója elől, majd amikor már éppen örülnék, hogy kijátszottam, hason talál a következő. Ööö, akkor ez már kettő. Neki kettő, nekem egy, de igazából azért hoztam fel a kukoriát mert tudtam, hogy veszteni fogok, szóval...
- Najó, boldog előkarácsonyt - kiáltom felé drámaian, majd győzelemre-vereségre mit sem adva homlokon küldöm magam egy hólabdával, ezzel elvesztve a kihívást. Nem adom fel azonban magát a játékot, rögtön ezután gyúrom is a következő golyót, hogy immár tét nélkül küldjem újra felé az égi áldást, s szedem a lábaimat. Majd ha átfagyunk, behúzódunk valahová, addig meg kihasználjuk, hogy leesett aminek így télen illik. Tantusz. Hó, a hóra gondoltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=786876#post786876][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.12.30. 17:04[/b][/url]

Bence
szél röpíti, az a gépe

A hógolyók készítése közben bevillan egy korábbi jelenet. Látom magam ahogy Bence után rohanok, hogy utolérjem mielőtt eltűnik a kastélyban. Minden egy butus kis álom miatt kezdődött, ki tudja mikor ültünk volna le tényleg beszélgetni, ha akkor nem kapom el, vagyis ha előtte nem hozom csodálatosan a formámat, és hergelem fel magam hogy de igenis most odamész és... jah. Aaaaaa - ugrik be miközben hógolyót dobok felé - nem akartam lebencézni először, szóval hetekig Lóriztam. Hű, ez utólag elég papagájosan hangzik, na mindegy. Utólag is bocsi Bence.
- Vigyázz mit kívánsz, eszünk még ott a te kontódra is - nevetem el magam a fenyegetésen, majd ártatlan arccal vállat vonok. Hogy is mondják, aki másnak vermet... nem, úgy bánj másokkal ahogy akarod hogy fordított esetben jajaja, igen ez lesz az.
Elmélkedésemet azonban félbeszakítja egy sürgősen megtervezendő önmentő akció. Hátat fordítok Bencének, futni kezdek elfelé, de hiába próbálkozok én, hipp-hopp megérzem a hátamra kulcsolódó kezeket és már terülök is el egy rövid sikkantás kíséretében. Havat prüszkölve igyekszem fölé kerülni, hogy ha ez sikerül, diadalittasan támaszkodhassak meg mellkasán mancsaimmal.
- Há, leterítettelek - vigyorgok büszkén, és még egyik karomat is felemelem, hogy befeszíthessek. Hűű Masa a nagy, Masa az erős. Mindenki hallja Maui visszhangjait ugye? Segítek: Maui, Maui, Maui, Maui, Maui hű de király vagy - csak Masával. - Ezek után minimum aurornak kéne mennem.
Csillogó szemekkel bámulom, kiélvezve a helyzetet, és oldalra nyúlva egy kevéske havat kezdek el besepregetni magunkra, mintha csak elásódni akarnék. Persze arra odafigyelek, hogy Bence arcára ne kerüljön belőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=789715#post789715][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.01.18. 17:24[/b][/url]

Bence
így ül a ház tetejére

Már pengetem is nevetve. Tenyeremről a havat sepregetem úgy, mint ahogy a filmekben a pénzt szokás, a kis hópihék szép kis felhőben hullnak alá, ahogy szanaszerteszéjjel szórom őket magam körül. Még mielőtt igazán kibontakozhatnának hószóró skilljeim, üldözőbe vesznek, és hipp-hopp már győzedelmesen vágom magam igazi Johny Bravo pózba.
- Ígyis-úgyis leveszlek a lábadról, azt mondod? - forgatom ki szavait cukkolásképp, miközben szép lassan apró hórészleteket sepregetek magunkra. Henrik kapcsán nem véletlenül nem volt még alkalma leteremteni, kitttűnő módszerim vannak annak a beszélgetésnek az elkerülésére, bizony ám, bizony ám! Tudom, hogy Bence tudja ami történt, hiszen elmondtam nagyvonalakban, de kastélyszerte biztos nem ismert, se én, se a bácsi nem vertük nagydobra az esetet... legalábbis én biztosan nem, és még nem olvastam az Edictumban a sztorit, szóval gondolom ő sem. Ami fura, mert azt hittem, első dolga lesz... már tényleg nem tudom mit gondoljak róla.
- Vigyázz, mert egy nap beállítok a jelvényemmel, napszemüvegben, pisztollyal az oldalamon aztán leshetsz - öltöm ki rá a nyelvem, de gyorsan be is húzom ahogy maga alá fordít. Miért képzelem én mindig, hogy a hó puhább mint amilyen? Az van bennem, hogy kényelmesen leheveredek mint egy matracra, vagy felhősre, és mint a meséken így elfészkelem magam, de nem is olyan. Egyszer fel kell találnia valakinek a puha havat, amibe egész bele lehet süppedni mint valami óriási pillecukorba.
Mintha nem épp az erdő szélén fetrengnénk a hóban, egy apró puszit is kapok, s megkapaszkodva a kinyújtott kézbe magasra ugorva felpattanok.
- Menjünk - bólintok, a hóemberes ötlettől csillogó szemekkel, majd ahogy megindulunk, egy kisebb kupac havat sapkámra téve kezdek bele a rémítgetésbe. Elváltoztatott hangon megzsarolom, hogy megharapdálom a lábujjait, ha nem ad nekem szenet a gombjaimhoz, illetve még ki is okítom arra amit minden fiatal és valamirevaló varázslónak bizony tudnia kell. "Ne nyalogasd a nem fehér színű havat, de különösen a kéket kerüld mert arra ablakmosófolyadék került, és habzik ha megpróbálod megenni. Ne rágd le a hóemberek répaorrát, mert utána nem fognak tudni rendesen artikulálni, és minen mamát lebabáznak," és még számtalan ilyen okosságot sűrítek bele abba a rövidke távolságba, amit a faházig megteszünk.
Belépve már jóval kellemesebb az időjárás, le is vetem magam egy babzsákra, és kezemmel megpüfölgetem a mellette lévőt, hogy Bence dobja le magát oda mellém. Fejjel felé hasalok, miközben lábaim fel-le kalimpálnak, halkan nyünyörgetve ezzel a zsákban lévő sok kis apró golyóbist.
- Tudom, hogy még nincs itt az ideje - de hát levitás vagyok vagy mi -, de lenne kedved a téliszünetben előre készülni kicsit a vizsgákra? Találkozhatnánk, és megtanulhatnánk az eddigieket, hogy tavaszra más kevesebb maradjon!
Egészen belelkesülve dobom fel az ötletet, ami nem is csak azért szuper, mert így jó előre készülhetek a vizsgákra (hátha idén már az LLG sem lesz troll), de még őt is láthatom a szünetben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=791441#post791441][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.02.02. 23:23[/b][/url]

Bence
lisztjét szórja égre földre

- A csehóban - vágom rá, és szinte a lábaim is elgyengülnek, olyan rekeszizmot rengető röhögésbe kezdek. Hol fizetsz hóval? Csehóban! Kész, zseniális, napiMasapoén, imádom, nagyon ciki, hogy saját viccemen ennyire nevetek, de nem tehetek róla, már lassna a könnyeim csordulnak ki. Hogy ezek után hogyan kerülök olyna állapotba, hogy értelmes mondatokat hozzak össze, azt... fogalmam sincs, nem tudom, kész rejtély, legalább akkora, mint hogy hová tűnt el a tacskós-szívecskés zoknim bal fele.
- Jó, akkor mondj nemet, de úgyis kiszedem a fejedből - ragaszkodok az igazamhoz, amit tudok én, sőt, imádok. Nem kell kimondania mit gondol... én sem szoktam mindig mindent, lehet pont ezért kezdjük megszokni, hogy a sorok mögé nézzünk. Na meg főleg a vegyeskereskedésben, mert a múltkor is fellöktem Ági nénit, és vehettem neki másik üveg kovászos uborkát.

A játék észrevétlen fordul át komolyabba, és ahogy beharapott ajkakkal figyelem Bence arcán az érzések váltakozását, az enyém is igazodik, és csinos kis pírrózsák nyílnak szerte a pofimon. Elég spontán vagyok, azt sem szoktam tudni mit csinálok másnap délután, azaz kit akarok árverni, igazából már azt sem, hogy tíz perc múlva egyáltalán ébren leszek-e még, de... Igen, lehetséges, hogy egészen picit néha-néha, félálomban, amikor gyengébb vagyok a zavarommal szemben elábrándoztam már én is hasonlókról. Most azonban teljes kapacitással működök, a helyzetet nem is igazán tudom kezelni, megzavar, hogy ez így felmerül. Talán erre mondják, hogy nagyon gyerek vagyok még? Lehet, hogy csak túlmisztifikálom ezt az egész együtt élés dolgot, sőt, biztosan, de hát nem tehetek róla, ezért nem szoktam gondolkozni mielőtt cselekszem, mert megijednék, ha megtenném. És persze, ez néha nem jön rosszul, mert így lehet nem vágnám be a sípcsontom amikor át akarom ugrani a padokat egy helyből, de mellette meg nem tudnám olyan könnyedén venni a dolgokat, mint így teszem. Most is, nem tudom elviccelni a témát, a felvetített jövőképet, amit persze, én kezdtem, de... jajj, továbbra is rettenetesen zavarba hoz.
- De csak a te kedvedért - motyogom teljes pírpompámban, majd ahogy felhúz, szorosan át is ölelem, elrejtve arcomat egy reszketeg légvétel erejéig. Jézusom. Ez a jövő dolog tényleg ijesztő.
Viszonylag gyorsan összeszedem magam, a gondolatokat elűzik a vicceim, a környezetünk rejtette megannyi játéklehetőség, de ó, egészen biztos, hogy ha egyedül maradok, és eszembe fog jutni ez a pillanat, nyughatatlanul ugrálok majd... vagy lefutok egy félmaratont... lerepülök... na, érti mindenki.

- Az hát - mosolyodok el a boldogsága láttán, lábaim észevétlen dobolnak picit gyorsabban mint eddig. Sajtkukac-üzemmód, az bizony. - Egyedül Márkért nem vállalok felelősséget, de beszélek vele róla - biztosítom, szüleimet meg sem említve. Ők biztos örülni fognak, legalább nem az ő ágyukon ugrálok majd hajnalban, hogy foglalkozzanak velem, hanem lesz más, aki leköt. Márknak meg majd elmotyogom amikor épp valami regény legérdekesebb részénél tart, hogy a tudatalattija szokhassa a gondolatot, de ne ellenkezhessen.
- Hmm hmm hmm - élvezem a hajamat simító ujjak cirógatását, elgondolkodva a komoly kérdéseken - Gondolkodni rengeteget, csak... - sóhaj, ez is olyan dolog, amitől tartok. Pedig nem kéne, tudom, hogy nem kéne, van még egy csomó időm kitalálni, na meg ha nem találom akkor sincs semmi, csak... szeretném ha a lehető legjobban alakulna, na. - Világot látni akkor lenne jó, ha lenne valami olyan munka amivel lehet, tudod, mint hivatásos csoki vagy matractesztelő - vigyorgok fel, hiába tudom, hogy nem pont így gondolta.
- Tényleg elgondolkodtam az aurorságon, biztos, hogy lekötne és nem unatkoznék mellette, csak... Nem tudom, nekem való-e, és most nem is csak fizikálisan, de... mondjuk mentálisan. Érted.
Kemény téma ez, tudom én, most Bence kicsit betekintést nyerhet milyen is az, ha tényleg, komolyan gondolkozni, vagy tervezni kezdek. Ritka pillanat, nem szokványos, kicsit másik oldalam, ami ritkábban bújik csak elő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=793506#post793506][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.02.12. 23:40[/b][/url]

Bence
fehér lesz a világ tőle

Mint egy ártatlan kis angyalka vonok vállat megállapítására, hiszen tény, elég szemtelen módon használom ki néha extra képességeimet.
Boldogan mosolyodok el, ahogy lényegében elfogadja a meghívást, és izgatottan kezdek tervezni fejben, várva a szünetet. Na, így már van mit várni! Márkkal viszont még gondok lesznek, ezt érzem én is... Sóhajtva vonok vállat, és gondolatban feljegyzem magamnak, hogy próbáljam meg megpuhítani. Mondjuk óvatosnak kell lennem, mert lehet, hogy ha megneszeli, hogy Bence át akar jönni, felállít valami akadályrendszert ellene, aztán meglep minket egy megelevenedett Reszkessetek betörők epizóddal. Mármint nem mintha Bence betörne, nem így értem naaa.
- Majd ha nem tetszik neki valami, visszasomfordál a szobájába - igyekszem végül egy megnyugtató mosolyt varázsolni az arcomra, nehogy végül meggondolja magát. Persze nagyjából minden legendás lényt jobban gondozok, mint ahogy kétségeimet el tudnám rejteni arcomról, szóval biztosan látja ő is, de ezen a hídon majd akkor megyünk át, ha odaértünk a vízpartra.
Óvatoskodva hozakodok elő a tervvel, ami igazából annyira nem is terv, inkább csak egy kósza gondolat, ami egy ideje elég gyakran előkószál.
- Nem tudom, hogy ezt szeretném-e - teszem hozzá gyorsan, hiszen ez azért nem így működik, el kell olvasnom pár könyvet, cikket, beszélgetnem kell pár aurorral, besurranni az akadémiára, elkapni pár hallgatót és őket is kifaggatni, öö mit hagytam ki... Szóval igen, - utána akarok én ennek még járni, és ezzel együtt megnézni minden mást is amit csak tudok, hogy minél több minden közül választhassak majd.
Először értetlenül érzem meg a kísérletet, majd ahogy rájövök mit szeretne, elmosolyodva folyok le a babzsákból, hogy áthuppanhassak mellé. Szorosan mellé fészkelem magam a zizegő ülőalkalmatosságon, lábaimat átvetve az övéin. Karjaim köré fonódnak, ahogy beledőlök az ölelésbe, fejemet nyakhajlatába fészkelem, jéghideg nózim igyekszem nem hozzányomni a bőréhez. Tudom, tudom, bejöttünk és melegebb van, meg pokróc, de most fagyoskodott odakint. Most nem piszkálom.
Az iskolaelsőségre csak elvigyorodok, de nem áll szándékomban kijavítani, hogy Márkra gondol. Nem az a lényeg, értem én, nem hasogatok szőrszálakat.
- Azért csak akkor, ha nem kell eltenned senkit láb alól azért a pénzért - nyomom el (sikertelenül) hangomban a finom kis meghatottságot, rezonálva az ő nevetésével. - Miért, te mi tervezel lenni, amiből majd jövőt vásárolhatsz? - kérdezek vissza, érdeklődve. Valahol furi is, hogy eddig ez a téma még nem merült fel köztünk, de majd most jóóóól kibeszéljük.
- Hú, egyik sem hangzik könnyű választásnak - pislogok magam elé, beleszuszogva a nyakába. - Na hát az állatokat biztosan meghagyom neked, azoktól tuti kikészülnék. De hé, akkor lehetsz lénygondozó is, az gyógyít is, meg állat is. Vagyis nem állat, de hogy állatos, érted.
Kinyúlok, hogy szabadabban lévő kezét kezdhessem piszkálni. Ujjait kihajtom, behajlítom, miközben hallgatom válaszét, figyelem ahogy húzódik a bőr, és megnyomkodom az ujjbegyeket mert milyen cuki rózsaszínek már! Meg puhák.
- Ott - prüszkölök fel én is, s ahogy a nevetés csillapodik fészkelem el magam jobban, lelassult lélegzettel, békésen hunyorogva. - Cseh hó. Gondolkoztál már azon, hogy külföldre menj? - merül fel bennem a kérdés, s gondolkodás nélkül, hopp, már ki is szalad a számon.