Szöszkeség
Wow, wow you just can't stop it,
Like a wild train rollin' right down your track.
Wow, wow watch it watch it!


Ha bárki látta Radúzt útban a faház felé, minden bizonnyal szakított egy percet arra, hogy értékelje az elé táruló látványt, ahogy a friss vadőr, hátizsákkal a vállán, szwinglépésben üget kedélyesen az erdő szélén, olyan halkan dúdolva, hogy a szemlélőig már nem hallatszik el, egyfajta őrült pantomimdarabként haladva el előtte. Remekül szórakozik, főleg miután Sárával találkát beszélt meg - már vagy egy évszázada, hogy utoljára látta a lányt és valószínűleg ígért is neki valamit, amit már háromszor elfelejtett, szörnyűség, tragédia! De ha kell, akkor három nap és három éjjel fog neki megbocsátásért könyörögni, hogy meglágyítsa a szívét!
Minden, amit szükségesnek ítél, táskájában lapul, dehogy is merne üres kézzel érkezni. Ahogy a célhoz ér, mielőtt felmászna, még körbetáncolja kétszer a fát, hogy elérjen a fejében pörgő szám végére - létrán mégse lehet táncolni, felháborító! - utána viszont egy mókus fürgeségével kapaszkodik fel, hogy körülnézzen. Még nem járt erre, a levélhez mellékelt kis térképet követve jutott el ide, úgyhogy kíváncsian tanulmányozza a szedett-vedett berendezést, ami egyértelműen több ember itthagyott tulajdonát képezi. Szépen félre is teszi a többséget, csak két ülőalkalmatosságot hagy elől, aztán leguggol, hogy egyenként előbányássza hátizsákja tartalmát - a megbűvölt gramofont, amit a vadőrlakban talált, egy doboz süteményt, egy titokzatos itallal teli palackot és persze utánozhatatlan csészéiből kettőt. Elrendezgeti ezeket, míg várakozik, előbb csak a taktust ütve és dúdolva a dallal, aztán, ha a lány nem ér oda időben, hát egymaga táncra is perdül, mert nem bírja megzabolázni a jókedvét.

Szöszkeség
And now, friends, let me tell you about this cat that I once met...

Ó, megjött, megérkezett az est díszvendége, ide a reflektorokat és elő a harsonákkal! Radúz akkora mosolyt növeszt, hogy egy szendvicsbagett gond nélkül beférne keresztben a szájába, majd különösebb felvezetés nélkül elkapja Sárit és táncra penderíti, egy kicsit ellehetetlenítve a megölelésére tett első kísérletet.*
- Gyeregyeregyere!-*Nemnemnemlehet megállni, amíg véget nem ér a szám, kell még ez a pár taktus, mint teához a rum és nyárhoz a dinnye. Hoppazasztal majdnem, jó, hogy nem töltötte még ki az italt, sebaj, dobban a ritmus, visszaszámlálás, kettőt jobbra, egyet balra éééééés kiforgat!
Ezek után jóformán ő kapja fel a lánykát, aki jobban is teszi, ha egy pillanatra megkapaszkodik, bár az nem fenyegeti, hogy lepottyantanák.*
- Téged elfelejteni? Ugyanmár, pitypangbogár.-*Nevet rá, mert mint mindenkinél, Sáránál is eltartott, mire nagy nehezen és nyögve megtanulta a nevét (mondjuk nem esküdne meg, hogy nem szólította pár ízben Somának). Addig pedig leginkább a maga kreálta becenévvel illette, mert a Héte mégsem szép lánynév.
Miután óvatosan visszahelyezi a padlóra a királykisasszonyt, színpadiasan féltérdre ereszkedik, tenyere közé fogva a kis kezeket.*
- Ugye, ugye meg tudsz nekem bocsátani?-*Kérdezi esengő szemekkel, majd sokkal halkabban hozzáteszi,*- Amúgy hoztam a kedvenc sütidből...

Szöszkeség
Sing, sing, sing!

Ha valaki kintről lenne tanúja ennek, valószínűleg megesküdne, hogy megvadult rinocéroszok járnak vad szteppet odafent a faházban - nem épp ilyen elfoglaltsághoz tervezték az alkalmatosságot, sem hely, sem stabilitás szempontjából, bár szerencsére azért nem sikerül semmit összetörni, még magukat sem. Sára nevet és táncol vele, úgyhogy a világ kerekebb nem is lehetne ebben a pillanatban, még ha csak pár percre is ilyen tökéletesen gömbörű. Önfeledt az egész tánc, összehangoltan mozognak és így merő élvezet minden taktus, minden tovasuhanó arckifejezés. Kicsit ő is sajnálja, hogy vége, de még számtalan számot választhatnak, ha akarnak, na meg ha ki nem tessékelik innen őket, köztulajdon rongálásáért.*
- Hát mernék én egy királykisasszonynak rossz választ adni? Megetetne a három- meg hét- és tizenkétfejű sárkányaival.-*Hüledezik, miközben azért biztosan tartja a lányt, mert tudja, hogy fél a magasban - bár Radúz alapból nem egy égimeszelő, úgyhogy azért nem került olyan messze hőn szeretett padlójától.
A java azonban még csak most következik, alaposan sikerül is meglepnie a leányzót, azonban csak pillanatok kérdése, hogy gurgulázó kacajjal felvegye játékgombolyaguk kusza fonalát és folytassák, ahol abbahagyták.*
- Szörnyűségesborzasztóságosrémesztőnagyon.-*Szívére szorítja egyik mancsát, hogy igazán súlyt adjon bernáthegyi mélabújú, barna bociszemeinek, amik nem egyszer és nem kétszer húzták már ki szorult helyzetekből. Persze, pusztán ennyi kevés lenne és tele a farzsebe trükökkel, mielőtt azonban akár egyet is előránthatna, a hölgy már választ is.*
- Kérésed számomra narancs!-*Pattan fel, hogy újabb számot indítson el egyetlen intéssel, arcáról mintha elfújtak volna minden komolyságot, nem lehet ezt bírni, kérem, ezt a túláradó boldogságot és ezt a zenét és ezt a szőkeséget. Így hát még egy szám eltelik, mielőtt újra megszólalhatna.*
- Amúgy epres-málnás-mentás teával terveztem, ha még esetleg szereted.-*Talán nem is ártana egy kis szünet, mielőtt kirúgják a faház oldalát, meg beszélgetni is elég nehéz közben.

Szöszkeség

- Noel?-*Kérdezi, némi bizonytalansággal a hangjában - mivel a neveket mindig elfelejti, most sem tudja, hogy Sárika aktuális hercegéről, öccséről-bátyjáról, esetleg valamelyik nagybácsijáról van-e szó. Egy biztos, nem szívesen viaskodna vele, mert az ilyen történetek többnyire valaki halálával végződnek, ő pedig megrögzött pacifista, úgyhogy semmi ilyen tragikus dolgot nem akar. Ő inkább táncolni akar, ha már kegyesen felajánlották, kiélvezni csöppke kis bogara derűjét és kacagását, miközben mindent elkövetnek, hogy gyújtóst aprítsanak a berendezésből, vagy legalábbis kemény próbának vessék alá a faház állóképességét. Sára szerencsére előbb fárad el, mint a deszkák és a szám is véget ér, így egyelőre megmenekedtek.*
- Pompás!-*Mégsem hiába cepelte hát magával ezt a becses nedűt, amit tulajdonképpen külön a lánynak kreált - ó, ha tudná, mennyi csiborászásba telt összecsipegetni azt a sok-sok szamócát, ami ehhez a teához kellett! De bolti eperből nem lehet ilyen finomat, úgyhogy addig-addig gyűjtögetett, amíg összeszedett egy tállal. A másik felét málna tette ki, azt a kertjükből szerzett, ahogy mentát is, plusz hozzácsapott még pár málnalevelet. Ebből tölt most a fura, halacskás csészébe és az apró szamócát és málnaszemek ott úsznak a tetején - a levélkéket majd útközben kivadásszák.*
- A neveken és az aktuális dátumon kívül szinte mindenre.-*Vall színt egy sóhajjal, amíg letelepszik - ez a két hiányosság már sokszor megkeserítette az életét és valahogy egyikkel sem tud semmit kezdeni. Saját italával kezében törökülésbe helyezkedik, míg a gramofon valami halkabb játszásába kezd, bár most nem figyel rá annyira.*
- Vannak!-*Vágja rá, mert a tavasz elején járnak, úgyhogy a legtöbb virág még csak készülődik a teljes pompára.*- Olyasmi, bár még nem volt időm mindent alaposan bejárni. Nekem nincs szárnyam.-*Minden nap az erdő más-más részét deríti fel, míg csókái folyamatosan hozzák neki a híreket, úgyhogy azért tudja, mi zajlik többnyire, bár talán nem ártana összebártkoznia néhány éjjeli lénnyel is, hogy mindig legyenek őrszemei. A kérdésre hörpint teájából, míg kicsit összefogdossa csapongó gondolatait.*
- Szemmel tartom az erdőt, a vadakat és a bestiákat, hogy ne történjen baleset és gyógyítóként ügyelek rá, hogy az állatok rendben legyenek. Figyelnem kell minden furcsaságra, állítólag megtörtént már, hogy valaki szabadon eresztett itt occamyt és néha más veszélyes bestiák is megjelennek.-*Dióhéjban leginkább ez a munkaköri leírása, de az országos bestiafelügyelettel is együtt fog dolgozni, hogy figyeljék a helyi állományokat és előfordulásokat.*
- Hogy álltok te és a tanulmányaid?-*Kérdez vissza, elorozva egy szelet süteményt.

Szöszkeség
We already know

- Talán legközelebb...-*Motyogja, mert jól tudja, mennyire reménytelen eset, ha nevekre kerül a sor - valahol lehet, hogy az is szerepet játszik, hogy túl sok emberrel ismerkedik meg és találkozik nap mint nap, így lehetetlen megjegyezni, de valószínűbb, hogy egyszerűen alapból képtelen eszébe vésni, kit hogy hívnak. Pedig az arcokat felismeri, egytől egyig, tudja, mikor és hol találkoztak, mit csináltak, csak épp arról nincs fogalma, hogy is kellene szólítania. Most is tudja már, hogy Sári sötét hajú, hosszú loboncú öccse az emlegetett sárkány, akit nem kever a másik két testvérével, csak épp azok nevét se bírta soha megtanulni, kevésszer találkoztak.
- Igen. Csak ugye valószínűleg nem aznap fog eszembe jutni.-*Vakarja meg a tarkóját, mert néha egyáltalán nem könnyű az élet, ha az ember sose tudja, kedd van-e épp vagy más csütörtök. Az ilyesmi persze csak civilizált helyeken nagy gond, ahol olyan úri huncutságokhoz kell az embernek alkalmazkodnia, mint nyitvatartás. A kiskertből a káposzta nem szokott elmenni hétvégente lazítani egyet és a szederszakszervezet se tüntet, ha esetleg túlórázva érnek a bogyók. Hiába, az ő időszámítása kicsit más, nem lehet pontos naptárhoz kötni.
- De akkor meg kellene borotválkoznom, mert az angyaloknak nincs szakálla. Az pedig ki van csukva!-*Tiltakozik, mert bár nem különösebben hiú ember, szakáll nélkül még a személyijét is elkérnék, ahányszor sörhöz szeretne ülni és egyébként is, folyton hason kellene aludnia, hogy a szárnyak ne nyomják. Nem jó bolt.*
- Majd keresünk neked valami megfelelően nagyot és tollasat az erdőben és ráveszem a pózolásra. Mindenki jobban jár.-*Nem felejtette ő el az ígéreteit és tőle telhetően igyekezett is mindet teljesíteni, bár némely téren csapnivaló eredményeket produkált. Sára mindenesetre még  mindig jobban állt, mint néhány másik ismerőse - és különösen mint az egyik barátja - akik tulajdonképpen lepkehálóval vadászták le maguknak, ha látni akarták, mert egyébként sose találkoztak volna.*
- Mindenki ezt mondja. Meg hogy végre nem röpdösök fel-alá, mint a kerge hurú.-*Saját szeletét majszolva lesöpör pár morzsát a bajszáról, mielőtt kortyolna még egy kicsit a teából. Nem kerüli el a figyelmét, hogy Sári kicsit mintha szontyolibb lenne a szokottnál, úgyhogy közelebb araszol, vállával finoman meglökve a lányét, rámosolyogva.*
- Ki vele.-*Nézett a szemébe. Vannak dolgok, amiket levélben nem mond el az ember, de ettől még nem biztos, hogy nem is akar róla egyáltalán beszélni. Nem fogja sokáig unszolni, de szívesen meghallgatja, ha a lány méltónak találja bizalmára.*

- Pompás! Addig is jöhetsz majd a házamba, egy csomó gyászosan fehér, sürgősen összemázolandó falam van.-*Panaszolta nevetségesen gyerekes hangsúllyal, csak hogy mulattassa a másikat. Aztán jött a szurkapiszka, bár ő ilyen tekintetben nem túl hálás alany, még egy fél homlokráncot se produkál, nemhogy összevont szemöldököt, csak beismeri.*
- Vedd úgy, hogy megtörtént. Amúgy meg mostantól itt vagyok, szóval oda rángatsz, ahova akarsz, feltéve, hogy megtalálsz.-*Radúz tisztában van a saját gyengéivel, de még reménykedik, hogy ha nem folytat annyira nomád életmódot, talán idővel javulnak a dolgok és képes lesz legalább a megfelelő napon a megfelelő helyen leledzeni, ha ilyen meghívásokról van szó. Persze, az ő munkájához nem tartozik fixen kötött óraszám, így még mindig millió és egy valami jöhet közbe, de ha legalább nem azért bukná el rendre az ilyeneket, mert a memóriája megtagadja az együttműködést, már boldogabb lenne.

Szöszkeség
Little wonder <3

A feladat nem lehetetlen, pusztán hosszadalmas, főleg úgy, hogy nem találkozik Noellel élőben elég gyakran, hogy rögzülhessen a neve. Nem mintha ez akkora baj lenne, addig is kiváló humorforrásként szolgál, valahányszor némán meredve tanulmányoz valakit, akiről tudja, hogy már találkoztak, megpróbálva feltűnésmentesen (és általában pont ellenkező hatást érve el) kideríteni a nevét, ami többnyire rövid úton leleplezi.*
- A probléma az, hogy elszoktam ettől a világtól. Nekem az idő már aszerint telik, mi nyílik, mi érik, mi bont levelet.-*Kicsit kiszakadt a modern villág rohanásából, ha nem is vesztette el teljesen a kapcsolatot vele, de nagyon nehezen tudott csak ilyesmihez alkalmazkodni. Nem azért feledkezett meg annyiszor valamiről, mert ennyire felületes lett volna, hanem mert valahogy a lényegesebb dolgok ragadtak meg benne előbb. Az emberek hangja, a mozdulatai, az, amit szerettek vagy épp utáltak - inkább a lényük, semmint az a pár betű.*
- Annnnyira tudom, mi jár most a fejedben. Ez valami perverziója a nőknek?-*Érdeklődik, némiképp összehúzott szemmel, mert a nagyanyja és gyakran az anyja is szekálja, hogy miért nem borotválkozik már, ahogy az férfiemberhez illő. Persze nem haragszik ő, csak ez olyasmi, amit nem ért és nem szeret, feleslegesen belekotyognak abba, hogy kellene jól éreznie magát.*
- Elválik.-*Nem biztos benne, hogy jobb lesz, inkább csak más. amit környezete furcsa, néha aszketikus életmódnak érez, elektronika és civilizációs csecsebecsék nélkül, az számára megunhatatlan szabadság, valami, aminek nagyon könnyű függőjévé válni. Egyelőre lefoglalja, hogy alkalmazkodjon új életéhez, szóval ítéletet csak később tud majd mondani.*
- Na, gyere ide.-*Kanalazza az ölébe a lányt, kissé esetlen, túlméretezett ölelésbe zárva. Amit hallott, az végképp nem lehet a teljes történet, de ahhoz épp elég, hogy tudja, amilyen könnyed dolognak tüntette fel az egészet, annyira nyomja valahol a másik lelkét.*
- Kinevezlek a húgomnak. Idősebb is vagyok, szörnyen erős is és mindig is akartam egy kistesót.-*Közli vele, pont olyan fontoskodva, ahogy azt a legfiatalabb bátyja csinálta annakidején, mégis, belőle valahogy hiányzik az őszinte pökhendiség.*- Nem kell mindig a legnagyobb meg a legokosabb meg a legügyesebb lenned, tudod? Nem vagy egyedül.-*Megcirógatja azt a hirtelenszőke, gondosan fésült kis fejet, ami néha annyira tele van, nem is butaságokkal, de túltúltúl rakják mindenfélével. Mindig mindenki helyett mindent meg akar oldani és ezt nem lehet a végtelenségig bírni.

- Nem hiba. Lehetőség!-*Vitatkozik, mert ő csak élvezi, hogy nem előre gondosan letapétázott felületeket kapott, azt valószínűleg nem firkálhatta volna csak úgy össze. Más valószínűleg nem érte volna be a szerény kis hajlékkal, amit kapott, ő viszont kész várnak, sőt, néha királyságnak érezte, ahol szabadon garázdálkodhatott és senkit sem zavart. Sári közben kineveti, ma már sokadszor - most talán fel kellene háborodnia, de na, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, tényleg röhejes, amit művel.*
- Terepen nem lehet. De majd kitalálok valamit.-*Ígéri, bár a leghaloványabb segédlila fogalma sincs róla, hogyan is lehetne megoldani ezt a régi problémát, miszerint ő bárhol képes elveszejteni magát, ahol csak kicsi vadon is van, akár napokra is.