Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=422190#post422190][b]Jeremy Claythorn - 2014.11.16. 22:49[/b][/url]

Az ajtó halk kattanással becsukódik, Jeremy kívülről bezárja, majd útnak indul. Szokásává vált a kora reggeli séta, mindig másfelé indul, hogy lassan megismerje a környéket. Nemrég egy ismerősről derült ki, hogy vérfarkas, ki tudja, mi történik ma? Végigbaktat főutcán, gumitalpa csikorog a nedves macskakövön. Az utak kihaltak, alig látni mozgolódást.
Előveszi a kabátzsebébe tett sálat, és gyors mozdulatokkal körültekeri a nyakát vele. Kesztyűt nem hozott, de nem is volt gond, zsebébe dugva sétált át az iskolába vezető úton. Hétvége volt, de az kastély körül is volt bőven látnivaló, és ő egy magányos helyre vágyott. A réteken sétálgat, egy fedett helyet keresve, de nem talál semmit. Ekkor már haza akar fordulni, de meglát egy öreg fa ágain támaszkodó nagy faházat. Megrántja a vállát, és elindul arra.
 Sietősen mászik felfelé a lépcsőkön. Ízületei kifehérednek, a szálkás deszkák szorításától mire felér, de úgy tűnik megérte. Kellemes, hangulatos hely. Csak egy gond van vele. Nincs egyedül. Épp fordulni készül, amikor találkozik a tekintetük. Csinos lány, bár így is nehézkes mosolyt erőltetni az arcára, ugyanis már itt kell maradnia, holott csak a gondolataival akart együtt lenni.
- Szép korareggelünk van, ügye? – ereszti felé barátságos hangnemmel a kérdést, majd lassan közeledni kezd hozzá. Égkék szemeivel kitartóan fürkészi az előtte ülőt, hátha valami le tud szűrni a külsejéből, mielőtt még megszólalna. – Jeremy Claythorn, ötödikes rellonos. – Az nem akarja a lány tudatára adni, hogy prefektus is, majd később. Egy mellette lévő babzsákfotelbe huppan, amiről kisebb porfelhő száll fel, majd kényelmesen elnyújtja lábait a földön. Némán figyeli a lány reakcióját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=422832#post422832][b]Jeremy Claythorn - 2014.11.17. 22:44[/b][/url]

Ahhoz képest, hogy milyen energikusan indult el a háztól Jeremy, A babzsákba süllyedve majdnem elnyomja az álom. Néma vigyorral vette tudomásul, hogy egy házba tartoznak. Oldalra sandít fekve, és felméri a lányt. Igen, ez hihető, bár nem sokat lehet belőle látni a hálózsák miatt.
- És, miért aludtál itt? Száműztek a szobádból? Mert akkor szólhatok az érdekedben. – ezt nem viccnek gondolja, bár akkor már az is érdekelné, miért lyukadt ki itt. – Nekem nincs sok gondom az ilyesmivel, a faluban élek egy házban.
Nem tudja, miért is mondta ezt, hiszen felesleges információ volt. Próbál csöndben maradni, hátha megtűrik egymást némán, de a lány kérdezősködik. Nem sóhajt, csak mosolyt erőltet az arcára, és igyekszik barátságos hangnemet megütnie ilyen korán.
- Nem vagyok valami jó alvó, sétálgatni szoktam reggelente, hogy ne üssem fel a háziakat. Most erre vetődtem, bár bevallom, azt hittem egyedül leszek. – mondja behunyt szemmel. Nem lenne jó elaludni egy rellonos mellett, az egy dolog, hogy ő is az, de nem bízik meg bennük. Az állatfajos viccre nevetés helyett csak egy szemforgatás jut. Beletúr a hajába, majd a lányra néz. – Nem haltunk ki, csak kevesebben vagyunk. Egyébként is, te takarodó után kint tartózkodtál? Ejj ejj, ennek büntetőmunka lesz a vége. – direkt nem világosította fel a rellonost a rangjáról, gondolja jót fog mulatni az arcán, amikor megtudja. Becsukva tartja a szemét, amikor kívülről két surrogó hangot hall. Akár egy bogár is lehetne, de van benne valami különös. Kinyitja jobb szemét, majd a balt is, de mikor nem lát semmit,  társa felé fordul.
- Te is hallottad ezt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=423332#post423332][b]Jeremy Claythorn - 2014.11.18. 22:50[/b][/url]

- Nem tudom, mitől ilyenek mostanában az emberek. Szerintem nem jó érzés aludni. Nem is érzel semmit. – mondja teljes beleéléssel, miközben jobb mutatóujjával köröket rajzol a babzsákfotelre. Igazán elmélázik, kis késéssel kapja fel fejét a kérdésre. – Kedvelem a magányt… Ne vedd magadra. A csöndben sokkal jobban lehet gondolkodni. A napfelkelte is szebb, ha nem kotyognak bele. – viszonozza a lány vigyorát, majd egyből visszafordul az ablakhoz. A napfelkeltétől narancssárgában, és vörösen úszik a keleti horizont. Kint erősen fúj a szél, de szerencsére valamennyire menedéket ad az öreg faházikó. Szaffi kételkedi a büntetésben, amire önelégült mosollyal válaszol. – Nincs szükségem eredetibbre.
Talán ezzel már elárulta magát, de igazából ismernie is kéne a háza prefektusait.  A gyanús hang eléggé kizökkentette a gondolataiból, fejét félig felemelte, csak épp hogy rálásson a lányra a szövet mögül. Meglepődve tapasztalja, hogy a tekintetük találkozik, a lány ugyanis olyan… különösen bámulja. Az arckifejezése megváltozik, más, mint amikor a házba érve felébresztette. Az ajkai mozognak, de csak később fogja fel, a hangok jelentését. Szemöldökráncolva nevet rajta, csak egy átlagos rellonos viccnek hiszi. Szaffi azonban nem mosolyog, inkább csak csodálkozik a saját mondatán. Erre csak vigyorogva sóhajt egyet, és erőtlenül visszaejti a fejét a zsákra.
A zúgást úgy tűnik, csak ő hallotta, de ami azután következik, zavarodottságot, és gyanakvást táplál rellonosunkba. összeszorítja ajkait, és gondolkozni kezd, mire fel kapja ezt az ajánlást. Mire bármire is vezetnének a gondolatai, a másik már odasétál, és meglepően kellemes, de egyben nyugtalanító helyen foglal helyet. Jeremy mocorogni kezd, próbál tenni valamit az ellen, hogy a lány irányítson, de nem sok szabad helye van így besüppedve.
- Ne… - kezd neki, de Szaffi ugyanakkor kezdi a mondatot, így elhallgat. – Hát, én még mindig magányt szerettem volna.