[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=357591#post357591][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.08.13. 16:20[/b][/url]
Az ikrem exe - Czettner-klán törpéjeMe' valamit fel kell venniNem igazán szereti ezeket a láv sztorikat. Gondoljunk csak bele egy picit, végtére is csak a filmekben végződnek a dolgok happy enddel. Mindig csak annyit látunk, hogy nagy nehezen összejönnek, és a film vége az, hogy öt évvel később, és két kisgyereket szorongatnak, mutatnak egy épp boldog pillanatot. Na és ha a pasi veri a feleségét? Vagy épp válófélben vannak? Sosincs happy end egy láv sztori végén, ezt jobb, ha mindenki megjegyzi. Michelle-nek is folyamatosan ez kattog az agyában, hiszen nemrég vált el az öccse, ami azért tizennyolc évesen teljesítmény. Úgy értem, wáoh, házasság, tök romantikus, meg nyálas, meg örökké tartó lehetett VOLNA, ha nem épp illuminált állapotban zuhannak be az első paphoz, hogy mormolj el egy miatánykot, aztán csókpuszi, nászéjszaka. Azt meg sem említem, hogy lagzi nem volt, eljegyzési gyűrű, le van tojva, az egyetlen dolog, ami körbelengi az egész esküvőt, az a meggondolatlanság piával turmixolva. Nem, Michelle nem volt elragadtatva a dologtól, de úgy volt vele, hogy tanulópénznek jó lesz. Természetesen tartotta a száját mindenki előtt, Leen még csak nem is sejti a történteket, ennek pedig így is kell maradnia.
Az utóbbi időben nem ez volt az egyetlen meredek pillanata a szőkeségnek, így úgy döntött, elege van, kivesz egy nap szabit, amikor mindenki hagyja békén. Szerencsére amúgy is csend van mindenhol, szóval nem lesz feltűnő, ha a prefekta lelép, mondjuk az egész festőcuccával. Már régóta nem festett, csak rajzolt, a kettő viszont nagyban különbözik, főleg azért, mert egészen más a feszültség levezető hatása. A firkálgatás egy gyors, ám annál dühítőbb formája az önkifejezésnek, míg a pingálás egy aprólékos, hosszú folyamat, ami minden esetben megnyugtatja. Festővászon, állvány, az ecsetei, a festékek, fixáló, meg amit el tudsz képzelni, mindent összekapott és azzal indult meg az erdő felé. A faház általában üresen tátong, így nem számít társaságra.
Felérkezik végre, beljebb sétál és, tádámm, egy Czettner, méghozzá Luca fogadja. Na nem szánt szándékkal ette ide a fene, gondolom én, meg gondolja Michelle is, de ez a véletlen mégis ijesztő. Ledobja a táskáját és kipakolgatja belőle azt a rengeteg mindent, amit tértágítóval belepréselt. Nem nagyon néz a törpére, pedig biztos, hogy meg fog szólalni, mert már rég akart beszélni a kislánnyal. Jó, nem kislány, de neki az. Felállítja az állványt, rá a vászon, elő minden hozzávaló, aztán pedig rápillant Lucára. A fene enné meg, nem olyan vérengző kis bolhalabda, mint amilyennek hitte. Oké, ez elég csúnyán hangzik, főleg azért, mert nem ismerik egymást, de számára mindenki hasonló nevet kap, aki Mihael közelébe merészkedik és nőnemű, hát még, ha el is veteti magát. Sóhajt egyet és úgy dönt, nem eszi meg reggelire.
- Te Luca vagy igaz? Gondolom engem ismersz, Misi ikre vagyok – halkan beszél, nem kiabál, vagy hasonló. Még csak nem is fenyegető, vagy ijesztő, egyszerűen normális. Figyelmét újra a festékekre irányítja, bár lévén nem a fülével dolgozik, várja a csöpp leányzó reakcióját.