[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=200866#post200866][b]Fandler Ágoston - 2013.11.17. 15:15[/b][/url]
Luca- Nem is olyan nagy baj, hogy még nem ismersz annyit. - legyintettem zavartan -
Gondolom sok minden hirtelen jött, váratlanul ért, így kell egy kis idő, hogy belerázódj. Én nekem sem volt egyszerű beilleszkedni. Teljesen talán még most sem sikerült... De a házamban jól érzem magam, mert tudom, hogy rájuk számíthatok. Szóval na! Ha megtanulod leküzdeni a félelmeid és mérlegelve rádöbbensz, hogy sokszor megéri kockáztatni, hogy közelebb kerülj másokhoz és barátságokat teremts, akkor... akkor az jó. Ez csak egy ilyen kis "tipp" féleség. - mutattam vigyorogva idézőjelet.
Sokszor nagyon okosnak akarok tűnni, az előadásmódomon azonban van még mit csiszolnom. A jó szándék vezérel. Kedvesnek akarok tűnni anélkül, hogy okoskodónak, kioktatónak, vagy belepofázónak bélyegeznének meg. Tudniillik ez sokszor megesett már, nemtom miért. A családom szerint állandóan jártatom a számat, és ez a sok felesleges beszéd az oka. Szerintem más.
Hirtelen nem nagyon tudtam többet mondani annál, mint amit produkáltam, de ez a tippféleség bőven vont volna maga után kiegészítéseket. Luca csokit vett elő. Elkerekedett szemekkel pislantottam a kezéhez, majd vettem át tőle a kincset. Minden egyéb megjegyzés nélkül felbontottam a csomagolást és majszolni kezdtem az általam még nem ismert ínyencséget, meg se fordult a fejemben, hogy esetleg ez egy csúf tréfa, netán szívatás része. Nem... Valami azt súgta, hogy bízhatok benne [És nem a jelvény volt az] és ez az érzés egy kiegyensúlyozott nyugodtsággal töltött el.
- Fini - motyogtam teli szájjal -
Ilyet még nem is láttam, hol vetted?A csoki hagyott egy kis nyomot az arcomon, de ezt akkor még nem vettem észre. Sajnos... Nagyon hálás voltam, hogy megkínált, nem is tudtam hirtelen hova tenni a fejemben. Az íze is mennyei volt, pont olyan, amilyennek gondoltam.
- Köszi, imádom az édességeket, teljesen el lehet varázsolni velük! Sajnos most semmi nincs nálam, amit viszont adhatnék... - tettem hozzá egy kicsit szomorkásabban, amikor kétségbeesetten kezdtem el matatni üres zsebeimben.
- Fú, ilyet ne kérdezz, nem tudom pontosan. Azt hiszem igen, anyuék valahogy így mondták. Jó nekem, ugye? De ezt honnan tudod? - mosolyodtam el, amikor a nevemre tért ki. Csupa meglepetés ez a lány... Tényleg nem ártana félnem tőle, mert a következő lépés még az alsógatyám színeinek a kibarkóbázását jelentené! Vannak ilyen emberek... Ő pedig különösen okosnak és tehetségesnek bizonyul, egy kis talpraesettséggel megfűszerezve. És íme, itt áll előttem egy mesekönyvet lapozgatni kész, fiatal leányzó, akiből senki nem nézné ki, hogy az ábrándozáson kívül másban is jeleskedik. Kivétel én, meg még talán páran, akik tudják, hogy vannak ilyen emberek, de azért mi is meglepődhetünk néha. Így most tisztáznám, hogy semmi gondom a lánnyal, mielőtt bárki megvádolna azzal, hogy butának és gyerekesnek hinném. Egyáltalán nem gondolom és nem is gondoltam annak, szóval aki mást hisz, annak letöröm a kezét.
Az ablaknál hallottakat csendben meghallgatom. Kicsit olyan ez, mintha kiönteném a lelkem valakinek. Jólesik, hogy hozzáértőnek bizonyul, hogy átérzést tanúsít és támogatni próbál. Főleg a mai nap apróbb csalódása után, hogy nem jött el az illető, akivel megbeszéltem valamit. Viszont egy dolgot nem értek... Mit fojtok el igazából? Mi kívánkozik ki? Hajj...
- Mármint? Nálam mi a gond? Mi kívánkozik ki? - ráncoltam össze a szemöldököm, miközben lassan visszafelé sétáltam és leguggoltam hozzá. Egy idő után azonban kényelmetlen kezdett lenni ez a pozíció, így egy árva babzsákfotelt toltam az övé mellé és lehuppantam rá. Kellemesen nyújthattam ki a lábam, tekintetemet pedig a faház deszkamennyezetére vehettem, ahogy összekulcsolt kezeim a mellkasomon pihentettem. Sóhajtottam párat, mert olyan jó volt ez így, ahogy volt. Ideális pillanat, hogy folytassam a beszélgetést. Mivel az én tervezett programomról már tudomást szerzett, [a meghiúsult találkozó] a testvér témával tartoztam.
- Van két bátyám és egy húgom. A legidősebb majdhogynem kirepült a családi fészekből, már egyetemista. Van egy nálam két évvel idősebb testvérem is, vele nagyon jó volt a viszonyom a kastélyba kerülésem előtt, sajnálom, hogy nem lehet itt. A húgom pedig alsó tagozatos kisdiák. Nagyon szeretem őket... Hiányoznak. Úgy néz ki, lassan beletörődöm ebbe a távolságos dologba. - halkultam el a hatás kedvéért -
Neked persze könnyű, ahogy tudom, Ti itt vagytok egymásnak. Nem szerettem volna sokáig lelógott orral ücsörögni itt, hiszen nem módszerem az önsajnáltatás. Én csak... őszinte szerettem volna lenni vele. Régóta keresek egy lelki társat. Picikét csalódott voltam, ez eredményezte a túlzott közvetlenséget és beszédességet, ami egyébként amúgy is jellemző.
- Ha már a zenét említetted, mely stílusokat kedveled a legjobban? Úgy hallgatnék most valami zenét... Vagy csak zenélnék... Mennyire vagy képben a mugli dolgokkal?