36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. július 25. 16:10 | Link

Te
Először igazán


Miután összefutottak a folyosón, a következő egy órában azon agyalt, hogy vajon hova vigye el Rarát. Amikor nagy menő módjára mondta neki, hogy van egy ötlete, akkor igazából nem volt. Csak annyit tudott abban a pillanatban, hogy kettesben akar lenni a lánnyal, lehetőleg olyan kellemetlen emberek nélkül, mint a folyosós srác.
Kisvártatva kitalálta, hogy ismer egy igazán jó búvóhelyet. Már csak a meglepi részt kellett kitalálnia. Így - bár nem büszke rá -, ellógta a következő órát, átöltözött és kiszökött, hogy elrendezze a terepet. Elment egészen Bogolyfalvára, hogy bevásárolja a szükséges eszközöket, és gyorsan bedobva őket a helyre, már sietett is a megbeszélt találkozóra. Kényelmesen elhelyezkedett az egyik ablakpárkányban, és csak akkor bújt az ólmos oszlop mögé, ha az egyik tanár látta meg közeledni. Az ő tudásuk szerint Zsombornak most a navine berkein belül kéne feküdnie és majdhogynem haldokolnia. Majd holnap azt mondja, szimpla gyomorrontása volt, de mára már jobban van. De ehhez az kellett, hogy senki ne vegye észre.
- Hol van már? - kérdezte magától a fiú, ahogy már az utolsó órára siető gyerek is elhaladt mellette. Ennyi ideig nem tarthatták bent őket a tanteremben, hát elkésnének, akiknek még van órája...
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. július 25. 16:30 | Link


outfit|az első


- Francba! - A szempillaspirál úgy hullott a földre, mintha ez lett volna a mozdulat célja. Nem volt egyértelmű, hogy az izgalomtól, vagy a dühtől remegett, az viszont biztos volt, hogy ez vezetett szegény szeretett spirál csúfos eséséhez. Késésben volt, nem tudta mit vegyen fel, kifogyott a szempillafestéke és amúgy is, semmi sem úgy alakult, ahogy eltervezte. Fejben tök jól összerakta az utolsó óráján, hogy mit akar felvenni, persze nem találta azt a ruhát. Akkor átöltözött, de abban meg magának nem tetszett. Következett még három-négy összeállítás, az egyik túl sok volt, a másik túl kevés, mire végre megtalálta azt a hosszú sárga szoknyát és egyszerű fehér pólót. Magára kapta a fehér edzőcipőjét, hogy ne keltsen nagyon hivatalos hatást és hogy egyszerűbb legyen végigrohanni az iskolán. Aztán gondolta az már igazán semmiség lesz, hogy kicsit ráerősít amúgy sem rövid vagy szőke szempilláira, csakhogy negyed óráig tartott annyi festéket kivarázsolnia belőle, hogy ne legyen felemás a tekintete.
Természetesen igaza lett, mikor néhány órával azelőtt azt jósolta, hogy csúnyán el fog késni. Mérges volt magára, amiért a hiúsága érdekében ennyire megvárakoztatta szegény fiút. Végül is csak az út háromnegyedét tette meg futva, utána visszaváltott sétálásra, hogy ne kifulladva, vöröslő fejjel, kócosan jelenjen már meg, ha egyszer végre odaért.
- Ne haragudj, de feltartottak a szobatársaim - füllentette bűnbánó mosollyal. Ezt egyszerűbb volt kinyögnie, minthogy eddig készülődött. Így kevésbé érezte magát rosszul. - Merre megyünk? - érdeklődte meg az útvonalat Kíváncsi volt, miféle zseniális ötlettel állt elő a göndör ezúttal. Mert abban nem kételkedett, hogy valami egészen zseniálisat talált ki ismét.
Utoljára módosította:Vizsnyiczky Heléna Sára, 2020. július 25. 16:31
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. július 27. 19:44 | Link

Te
Először igazán


Újabb közeledő ember zajára lett figyelmes, ám ezúttal tudta kihez tartoznak. Apró, de fürge lépések egymásutánja, lopva hol ugorva egy picit csak a gyorsaság kedvéért. Rara.
- Késtél - állapította meg Zsombor, de hangjában nem volt megrovás. - De tudod... rád mindig megéri várni - nyomott egy puszit a lány homlokára, és megfogta a kezét. A mesét a szobatársairól annyira nem vette be, mert aki így néz ki, nem foglalkozhat egyszerre a külsőjével és másokkal is. Vagy legalábbis nem ennyi idő alatt. De hagyta, hogy a lány abba a tudatba maradjon, hogy sikerült kibeszélnie magát.
- Egy olyan helyre, ami sokat segített, amikor még nem voltam....
- egy pillanatra összeszorította a száját, ahogy elgondolkodott a szavon. - ... olyan mint most. - Először a normális ugrott az agyába, de rájött, hogy elég túlzás lenne magát teljesen épnek neveznie.
Közben elkezdte vezetni a lányt befelé az erdőbe, egészen addig a titkos kis fáig, melynek ágai között megbújt a ház. Az ódon kis otthon úgy csillogott teljes pompájában, mintha soha nem hagyta volna el. S habár esze vissza-vissza révedt arra az időszakra, már teljesen idegenként kezdte azt megélni. Ő volt, de mégsem annyira. Se Nem Zsombor, se nem Márton. Ő csak egy Csonka gyerek.
- Amikor meséltem neked a szüleimről, biztos említettem, hogy az egész egy viharos éjjel történt. Szóval jó sokáig rettegtem tőle. És egyszer megtaláltam ezt a helyet - mutatott fel a fa ágai között. Mostanában már sokkal egyszerűbb volt beszélnie a múltjáról. Rara megértette őt, és érezte, hogy ha nehéz is, neki megéri elmondani mindent.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. július 27. 20:07 | Link


outfit|az első


Szégyellte magát eléggé anélkül is, hogy a fiú szóvá tette volna, de ezek után aztán végképp csoda volt, hogy nem borult lángba az arca. Hogy szó szerint vagy csak képletesen, azt inkább ne is firtassuk. Megnyugvással teli mosolyra görbültek ajkai, hogy a kedves szavak, a puszi vagy az összekulcsolódó ujjaik hatására azt talán ő maga sem tudta.
Fel tudta fogni, hogy mennyit jelenthet ez a hely a fiúnak, és igazán hálás volt, hogy most őt is elviszi oda. Bár azt már el sem tudta képzelni, hogy mit keresnek az erdőben. Úgy gondolta, hogy talán az erdei menedék felé tartanak, de aztán rá kellett jönnie, hogy az az út, nem ez az út. Néhányszor mikor a távolban megreccsent egy-egy faág, vagy zizzentek a lombok egy hajszálnyival erősebben szorította Zsombor kezét. Ha igazán töredelmesen bevallotta volna fél egy kicsit az erdőben, de úgy gondolta, hogy fényes nappal ketten csak biztonságban vannak. Végül is, mi árthatott volna nekik?
Kicsit nehezen vette észre, hogy ott fent az ágak között az folt nem csak egy folt, hanem egy aprócska házikó. Szemüveg nélkül olyan távolra már nem látott valami jól, de azért rövid megfigyelést követően már egészen ki tudta venni a formákat.
- Szeretnél te előre menni?- Valahol egy kicsit irigy volt a fiúra, ugyanakkor örömmel töltötte el, hogy neki sikerült leküzdenie ezt a félelmét. Legalábbis a szavai alapján Sári így vette le. Ő bármit megadott volna, ha szabadulhat a viharfóbiájától, de az évek múltán nem hogy csökkent, sokkal inkább erősödött a félelme. Sosem tudott teljesen konkrét választ adni, ha megkérdezték, hogy mégis mi olyan ijesztő benne. Hogy a hangos zajok, vagy a természet elsöprő eleje riasztotta-e meg egy megoldatlan rejtély maradt.
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. július 29. 02:30 | Link

Te
Először igazán


Ahogy megpillantotta a faágak között kikandikáló deszkákat, először fogta el valami, amit legjobban lehetett hasonlítani az otthon érzéshez. Nem volt teljesen olyan, mégis kissé megmelengette a szívét. Érezte ahogy a lány közelebb bújik hozzá, és arra gondolt vajon megérdemli-e ezt az egészet. Mikor legutóbb járt itt, még szét volt esve. Az elméje megborult, volt egy nevelőapja, aki végül becsapta. Semmi biztos az életében. Most pedig van egy választott családja. Rara, Tom és még Laura is. Nem is kellett neki több.
- Ha szeretnéd - mosolygott a lányra, és elkezdett mászni. A tetején megvárta Rarát, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a végén. Végül bemehettek a kis egyszobás bunkerbe.
- Nem sok, de legalább itt senki sem fog zavarni minket. Különleges dologgal készültem neked - nézett titokzatosan, majd az egyetlen kis asztalhoz sétált. A méretéből kiindulva valószínűleg nem is azért volt itt, amire a göndör készült, de ez őt természetesen nem állította meg. Leült a földre, ugyanis így volt rendes magasságban nekik, és levette az összehajtogatott takarót a tetejéről. Így felfedve a titkot. Egy hatalmas pizzás dobozt. Azt már tudta, hogy a lány tud enni, és szeret is.
- Bon appetit, madmoiselle - vigyorgott, és ahogy kinyitotta a dobozt egy ezerszínű pizza tárult fel. - Minden szelet már ízű, mert nem tudtam milyet szeretsz - magyarázta meg a különleges helyzetet és vállrándítás kíséretében.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. július 30. 17:39 | Link


outfit|az első


Mint utólag belegondolt jobb is volt így, mert hiába volt elég hosszú a szoknyája, mégsem szerette volna ha valami véletlen következtében a fiú belát alá. Egy ideje már kínosan ügyelt arra, hogy a szoknyák, ruhák és rövidnadrágok ne engedjék láttatni a fenekét, bármilyen helyzetbe is kerül. Minden gond nélkül elérte a fa tetejét, és elkapta a feléje nyújtott kezet, még ha nem is lett volna rá szüksége. Egy minden szónál többet érő hálás mosollyal köszönte meg a gesztust, mielőtt beléptek volna az aprócska helyiségbe.
- Abban biztos vagyok. - Hiszen ez az egész kettejük között annyira különleges volt, hogy azt nehezen lehetett volna szavakba önteni. Így aztán nem kételkedett abban sem, hogy ez a délután is valami váratlant tartogat majd. Követte Zsombort az asztalhoz, majd példát véve róla leült a földre. Szépen elrendezgette élénksárga szoknyáját maga körül, mert azt azért nem hagyhatta, hogy csak úgy álljon a ruhadarab, ahogy épp sikerült neki.
-Mein Gott - motyogta amint lekerült a terítő a pizzás dobozról. Nem volt kifejezetten éhes, de ahogy megcsapták a különböző szeletek különböző ínycsiklandó illatai rögtön megjött a kedve, hogy beleharapjon a legjobban kinézőbe. - Hogy ismerhetsz ennyire? - kérdezte vigyorogva, mielőtt alaposan áttanulmányozta volt, melyik milyen ízű. Ez volt a lehető legjobb dolog, amivel meglehetett lepni. A kaja, ráadásul nem is akármilyen hétköznapi étel, hanem egy ilyen csoda.
- Egyébként egyedül az ananászosat nem szeretem, a többi jöhet. -A gyümölcs meg a pizza két olyan dolog volt, amit külön-külön nagyon szeretett, de együtt azért már kevésbé. Hosszas tanakodás után végül egy sima sonkás-gombás szeletet választott magának. - Jó étvágyat! -  szólt, mielőtt nekilátott volna a módszeres pusztításnak. Megpróbált visszafogottan és kulturáltan étkezni, több-kevésbé sikerült is.
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. augusztus 4. 23:01 | Link

Te
Először igazán


Elmosolyodott a lány reakcióját követően. Soha, egyetlen lányt sem látott még úgy rajongani az ételért, mint Rarát és ezt imádta benne. Nem kellett neki egyetlen salátás, kalóriaszámoló sem. Bár ha az igazat akarta megvallani, az se zavarta volna, ha a barna is ezt csinálná. Persze akkor nehezebb lenne lenyűgözni, de nem tetszene neki kevésbé.
- Az ananászos pizzát már rég be kellett volna tiltani
- kontrázott rá azonnal. - Szóval nagyon örülök neki, hogy ezt mondod, mert ha szeretnéd, akkor sajnos kénytelen lennék szakítani veled - húzta el a száját játékosan. Ránézett a dobozra, és kiválasztott magának egyet, amelyiket apró rákok voltak. Mediterrán? Vagy tenger gyümölcsei? Valami hasonló neve volt.
- Meg akarod kóstolni? - ajánlotta fel, mielőtt beleharapott volna. Lehet, hogy volt ott nyolc íz összesen, de egytől se akarta megfosztani Rarát. Amennyiben a lány igenlően válaszolt, fogta a pizzaszeletet és a pereménél fordítva rajta száznyolcvan fokot a lány szájába tette a szeletet. Ha nem, ugyanezt tette a sajátjával.
- Tudod a nyelveden vannak az ízlelőbimbók. Így ha a feltéttel lefelé eszed a pizzát, akkor jobban érzed az ízeket - magyarázta meg a göndör a furcsa evési módszert, amelyet kiválasztott. Az egyik nagyon unalmas intézetbeli könyvben olvasott erről. Sajnos akkor nem tudta kipróbálni magától, de miután kijött ez volt az első dolog amit tett. És meglepő módon tényleg igaz volt. Persze attól is függött, hogy milyen minőségű a pizza, de alapjáraton az elmélettel nem volt gond.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. augusztus 4. 23:27 | Link


outfit|az első


Valószínű, ha nem lett volna olyan genetikával megáldva, amilyennel végül meglett nem rajongott volna ennyire a gyors kajákért, hanem ő is salátán meg vízen élt volna, mint azok a lányok, akik rá akartak hasonlítani. Vagy nem érdekelte volna és plusz harminc kilóval gurult volna a lépcsőkön séta helyett. Mindkettőt el tudta képzelni, de egyik sem tetszett neki igazán. Ellenben a vele szemben ülő illetve a köztük elhelyezkedő pizza nagyon is. Nehezen tudott volna választani, hogy mégis melyikük iránt érez nagyobb vonzalmat.
- Most igazán megkönnyebbültem - kapott a szívéhez kissé talán túl színpadiasan. Bár valóban, az ananászos pizza kifejezetten vízválasztó dolognak bizonyult egy kapcsolat során. Innen lehetett igazán megállapítani, hogy a két ember összeillik-e, mint a pizza két fele. sári legalábbis ilyen és ehhez hasonló dolgokon agyalt, miközben akkorát harapott a saját szeletéből, hogy abba más talán könnyedén belefulladt volna. Ő meg a túl nagy falat kifejezés nem álltak szoros kapcsolatban, gyakorlatilag hírből sem ismerte, hogy ilyen szókapcsolat létezik. - Köszi, de kihagyom. - Valahogy a kis rákocskák kevésbé tűntek biztatónak, mint az ő sonkája. Azt legalább tudta, milyen. Összevont szemöldökkel meredt a pofára fordított szeletre, majd a göndörre. Míg nem érkezett magyarázat nem igazán értette, hogy mégis mi a fene történik az asztalnál.
- De hát így lepotyog a feltét - vetette fel a legfőbb problémáját. Ha már megette, akkor mindenestül akarta és nem úgy, hogy az asztalról kelljen összecsipegetnie utána a gombát meg a sonkát. Mert hiába, hogy az olvadt sajt úgy-ahogy odatapasztotta a tésztához az alatta lévő hozzávalókat, de azért nem nyújtott elég védelmet ahhoz, hogy az eridonos teljesen megbízzon benne.
- Mit tervezel a szünetre? - kérdezte, miután benyammogta a szeletet. Egész konkrét témára akart rátérni, de nem akart ajtóstól rontani a házba, szóval inkább messziről kezdte a megközelítést. Ez a taktika eddig bevált.
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. augusztus 4. 23:47 | Link

Te
Először igazán


A lány semmit nem szólhat, mert a lehető leglovagiasabb módon megkérdezte, hogy szeretne-e egy harapást a pizzájából. Pedig ha valaki megosztja veled a kajáját, azt egy igen nagy lépésnek szokták tekinteni. Habár Zsombor nem igazán volt az a habzsolháp ember. Mindesetre neki is megvoltak a kedvencei. És a pizza egy volt közülük.
- Ez igaz is lehetne, ha lenne rajta ananász.
- Utálatos gyümölcs volt az a javából. Mindig legurult a szeletről, ráadásul melegen kellett fogyasztani, mert az a tésztás álom úgy a legfinomabb, de az mégis annyira természetellenes. - De általában minden más rajta marad. Csak próbáld ki - bólintott a fiú. Ahol nem spórolják le a kötőanyagot a tetejéről - magyarul a sajtot -, ott nincs ezzel gond. És ő nem hoz silány árut a lánynak. Soha.
- Nem tudom. El kell mennem kontrollra az ELMÉbe, de szerencsére már nem kell végig ott is maradnom. - Mióta megismerkedett a lánnyal, még gyorsabban megy a felépülése, legalábbis a pszichológusa ezt mondta. Az, hogy megosztotta még valakivel a történetét mindenféleképpen pozitív visszajelzés volt. Egyedül a kis incidens miatt volt félő a visszaesés. De csak azért, mert az orvosok nem tudtak semmit. Zsombor nem mondta el, hogy mitől tört rá a roham. Minden kérdésre csak megvonta a vállát; gondoljanak az orvosok amit akarnak, ő akkor se adja ki a lányt. Nem, amíg nem áll készen.
- Miért, te mit fogsz? - kérdezte. Igazából volt még valami, amire minél gyorsabban időt kellett volna szánnia, de egyszerűen képtelen volt. Nem csak megtenni, de még beismerni is, hogy egyszerűen az a dolog fenn áll.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. augusztus 5. 00:07 | Link


outfit|az első


Akár hajlandó is lett volna megosztani a fiúval a kajáját, de túlzottan lefoglalta az illatokban és ízekben való gyönyörködés, hogy totálisan elfelejtett mindent, ami nem ahhoz kapcsolódott, hogy egyen.
Vállat vonva fejjel lefelé fordította a sajátját is, de előtte azért közelebb hajolt az asztalhoz, hogyha a gomba esetleg szökni próbálna ne vesszen kárba azzal, hogy a földre pottyan. Akkor már kerüljön az eggyel tisztábbnak tűnő asztalra, ahonnan még meg tudja enni. Igyekezett nagyon figyelni, hátha tapasztal bármilyen változást, de az íze épp ugyanolyan volt, mint azelőtt. Egy kicsivel sem érzett mást, vagy intenzívebbet mint addig.
- Úgy tűnik, én rosszul működöm. Nem érzek semmi változást - vonta meg a vállát, majd inkább úgy folytatta az evést, ahogy elkezdte. Normális irányba a normális felével felfelé. Szeretett furcsa lenni, különc, de ezt valahogy nehezen fogadta el úgy, hogy számára semmi haszonnal nem járt. Ha tapasztalt volna változást biztosan rászokott volna, hogy így egye az olasz konyha fő remekművét, de így nem látta értelmét.
- Örömmel hallom - somolygott rá a doboz felett. Valóban örült, hiszen ez azt jelentette, hogy jobban volt, mint az előző években, és a barna szerette azt hinni, hogy ebben neki is szerepe van. Valahol tudta, hogy tényleg így van, de félt, hogy azzal túlbecsülte volna a saját jelentőségét, attól meg rosszul érezte volna magát. Szóval inkább csak hitt ebben. - Gondolom ismét mesenézéssel töltöm az időm. Meg persze vizsgázom, idén utoljára - sóhajtott kissé szomorkásan. Szép volt, jó volt, de úgy döntött, felesleges tovább a zeneiskolára is időt szakítania. Már épp elég képzett volt ahhoz, hogy egyedül is tudjon fejlődni és gyakorolni, így nem látta értelmét, hogy továbbra is ilyen szigorú keretek közé szorítsák. Tudta, hogy jobb lesz így neki.
- Szóval arra akartam kilyukadni, hogy lesz egy balett meghallgatás. És szeretném, ah elkísérnél. - Sokat jelentett volna neki, hogy a közönség soraiban a szülei mellett - vagy inkább jó távol tőlük - ott ült volna a fiú. Kiváltotta belőle azt a szabad megfelelési kényszert, ami nem a görcsösséget, hanem a pontosságot idézte elő a lányban. Ha tudta, hogy Zsombor ott van képtelen volt hibázni. Az anyja ellenben annyira stresszelte, hogy el sem tudta volna képzelni, hogy kettesben menjenek el egy ilyen eseményre. Akkor már legalább az apjának is el kellett kísérnie, hogy kicsit oldja a kettejük közötti feszült légkört.
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. augusztus 6. 16:27 | Link

Te
Először igazán


A pizzás válaszra csak legyintett egyet. Ha nem, hát nem. Ő attól még fejjel lefele fogja magába falni az ínycsiklandozó rákocskákat.
- Idén utoljára? Miért, abbahagyod a zongorázást? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel Zsombor. Alapjáraton nem volt a kiskoncertezéses versenyes oktatás híve, de pontosan látta, hogy a lánynak ez mennyit jelent. Meg úgy alapjáraton is a hangszer maga. Sokszor az ember elveszíti a motivációját, ha valamit abbahagy. Lesznek fontosabb dolgok, és akár megígéri magának, hogy folytatja, akár nem, egy idő múlva más fontosabbá válik. Ő már csak tudja. Volt már az a zongora, akit magára hagytak az épületben porosodni.
- Oda is be kell majd szöknöm, vagy ezúttal címet is kapok, ahova mennem kell - somolygott a göndör a pizzája mögül. Nem mondja, hogy most nem tudná kinyomozni, hogy mégis mikor és hova kell mennie. De azért egy fokkal jobban néz ki, ha valaki barátja kicsit elegánsabban felöltözve hivatalosan érkezik, mint másnapos, koszos ruhában belopódzik. - És mond csak, hova akarsz bekerülni, hogy még jobban tönkretedd a lábad? - kérdezte Zsombor, de hangjában nem volt se él, se megvetés. Csak finomat jelezte, hogy nem feltétlenül van kiegyezve a balettal. Bár ha igazak akarunk lenni, akkor az egész táncdolgot kimosná az emberek emlékezetéből, hogy senki ne kényszerítse rá még egyszer.
- Várj, akkor a balett miatt hagyod abba a zongorát? - vonta újra össze a szemöldökét, ahogy lassan de magabiztosan összerakta a képet. Általában ennél gyorsabb szokott lenni a felfogása, és ezeket a kérdéseket magának rakja csak fel, de ebben az esetben kicsit bevonódva érezte magát. Nem róla volt szó, mégis valakiről, aki fontos neki. Az objektív látásmódot most képtelen volt alkalmazni.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. augusztus 6. 17:24 | Link


outfit|az első


- Nem a zongorázást, csak az iskolát hagyom ott - pontosított gyorsan. Nem tudta elképzelni, hogy legyen valami olyan törés az életében, ami miatt végleg otthagyná a zenét. Megesett már, hogy néha hónapokig nem találta a motivációt, az ihletet, de aztán mégis visszatalált a hangszerhez. Ha soha többé nem játszhatott volna a fekete-fehér billentyűkön legalább olyan fájdalmas törés lett volna az életében, mint egy közeli hozzátartozó halála. Ez éltette és mozgatta. - A kalandos vagy az unalmas utat szeretnéd választani? - kérdezte kuncogva. Bár az előző évi után már igazán nem lett volna semmi érdekes az egészben, hiszen a göndör már tudta, hogy hová kell mennie. Alig hitte el, hogy már ennyi idő eltelt. A hónapok szinte repültek, mialatt a kettejük kapcsolata gyökeresen megváltozott. Olyan felfoghatatlan volt Sárának, hogy tényleg ennyi ideje ismerik már egymást.
- Németországban működik egy balett intézet, az ország egyik legkiválóbbika, ahol előkészítőre jártam. És mondták, hogyha gondolom visszavárnak, legalább a meghallgatásra - válaszolt szemlesütve. Ez így kimondva nem hangzott annyira jól, mint azt szerette volna. Úgy hangzott, mintha újra kiakarna költözni és itt akarná hagyni az iskolát, holott erről szó sem volt. Bár fogalma sem volt, hogyha felveszik akkor hogy oldja meg a helyzetet, de azt tudta, hogy valahogy mindenképpen. - Egyébként ne aggódj, a lábam még tíz-tizenöt évig nem hagy cserben, aztán majd meglátjuk, mi jön - jutott eszébe hozzátenni, ha már Zsombor így kérdezett rá erre az egészre.
Mióta megjött a bagoly erre készült.  Gyakorolt, erősített, lépéseken agyalt. A kötelező művet ismerte, egyszer már táncolta, még kint egy gyerek előadáson, így nem volt számára ismeretlen. A saját koreográfia megtervezése viszont már egy kicsivel bonyolultabb volt, de ekkorra már egészen jól haladt vele. Az unalmasabb órákon megtervezte, majd délutánonként, mikor szabad volt a terem belopódzott a színjátszósok színpadára gyakorolni. Sokat jelentett volna számára, ha sikerül a megmérettetés. - Nem. Vagyis egy kicsit igen. A tánc mindig is fontosabb volt számomra, mint a zene és szeretnék végre több időt szakítani rá. Valamint meguntam a kötöttségeket. Szabadon akarok zenélni és nem úgy, ahogy szerintük jó. - Sosem volt gond a fegyelmezettségével, ha azt mondták, most Bachot kell játszani akkor Bachot játszott, ha Bartókot kellett akkor Bartókot. De feszegetni akarta a határait, kitalálni, hogy egyedül mire képes, ha senki nem mondja meg, hogy mit tegyen. És mióta kikerült a tánciskolából valóban nagyobb hangsúlyt kapott a zene, amit kifejezetten sajnált. Vissza akart térni a színpadra, főszerepet táncolni a A diótörőben, a Giselleben és A hattyúk tavában. Mert természetesen valami jeelntéktelen mellékszereppel nem érte volna be.
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. augusztus 9. 21:58 | Link

Te
Először igazán


Nyugodtan hallgatta a lányt, egészen addig a szóig. Németország. Hát ez egy pokoli menet lesz, az egyszer biztos.
- Szóóóval... nekem valahogy ki kéne jutnom németbe és odatalálni a helyre, ahol a meghallgatásod lesz? - kérdezte várva, hogy a lány majd azt mondja rosszul értelmezi a helyzetet. Mert bár Rara miatt tényleg elment volna, de hogy egy mukkot nem beszélt azon az agresszív nyelven, az hótziher. És akkor már le kellett volna szerveznie az utazást, a szállást a mindent.
No az persze fel se merült benne, hogy Rara szüleivel kéne találkoznia, meg esetleg ott is aludnia náluk. Az valahogy még talán túl korai. Vagy csak Zsombor már túlságosan megszokta, hogy magáról kell gondoskodnia.
- Na jó, megvan. Szóval kell találnunk egy lakást, ahol értik a jelnyelvet. Azon már el tudok velük kommunikálni - határozta el egy pillanattal később, és arcán látszódott, hogy semmi nem képes őt eltántorítani. Ő bizony meg fogja nézni Rarát.
- De várjunk - ráncolta újra homlokát. Lassan de biztosan olyan lesz, mint egy öregember. - Mi lesz, ha felvesznek? Akkor nem mondhatsz nemet. Hiszen ez az álmod - fürkészte a lány vonásait a fiú. De semmi olyat nem talált rajta, mellyel azt akarja üzenni, hogy ott akarja hagyni. Még.
Újabbat harapott a pizzából, de már csak reflexszerű mozdulat volt, ahogy agya átlépett egy másik gondolati síkba. Próbálta magában összerakni a szálakat. Kettejüket.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. augusztus 10. 18:21 | Link


outfit|az első


Zavartan harapdálta az ajkát, valahogy így már nem tűnt olyan jó ötletnek ez az egész. De nem akart kihátrálni ebből, ha már felhozta a témát. - Igazából arra gondoltam, hogy jöhetnél velünk. Csak jövünk meg megyünk, egy nap az egész - pislogott rá kissé talán félve. Ez azért elég nagy lépés lett volna, hogy hajlandó lett volna bemutatni a családjának. De azt is megértette volna, ha a göndör nem akarja ezt az egészet. Leginkább a szülei reakciójából félt. Nem attól, hogy nem engednék meg esetlegesen, hogy a fiú is velük utazzon, inkább attól, hogy mit szólnának, ha megtudnák, hogy mennyi ideje tart ez az egész. Az anyukája valamiért úgy gondolta, hogy neki kötelessége tudni mindenről, ami a kislányai életében történik, Sári viszont úgy gondolta, hogy az anyjának semmi köze a magánéletéhez, így otthon nem igazán mesélt Zsombiról, meg hogy mi van köztük pontosan.
- Ugye nem gondolod, hogy egyedül hagynálak? - Mert ebből nagyon úgy jött le az eridonosnak, hogy a meghívása úgy jött le, hogy elvárásokat támaszt, aztán Zsombi meg oldja meg ahogy akarja. - Tudod van egy élő kétnyelvű szótárad, szóval ha tényleg eljössz velem, akkor nem lesz gondod azzal, hogy megértesd magad - csóválta a fejét. Amúgy is a szerelemnyelve volt a német, biztosan nem tudta volna szó nélkül hagyni, ha a navinés kézzel-lábbal próbálta volna megértetni magát valakivel.
- Még nem tudom - válaszolt néhány másodperc késéssel. Egyáltalán nem gondolt bele, csak azt tudta, hogy mindennél jobban akarja és valahogy mindenképp megoldja majd. Itt látta jónak, hogy válasszon magának egy újabb szeletet, a feszültségoldás kajával valahogy még mindig a legjobb módszernek tűnt. Kipecázott egy szalámisat és nagyot harapott belőle, míg a fiú reakciójára vált.
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. augusztus 10. 19:29 | Link

Te
Először igazán


Szülő. Apa és anya. Együttvéve. Hogy nevelő, édes vagy mostoha az már részlet kérdés. Akkor igen, ha egyik sincs számodra. Zsombor agya megcsavarodott a gondolatra, hogy találkoznia kell Rara szüleivel. Egy szép, egész családdal, akik mindig ott voltak egymásnak.
- Én... - nyelt egyet a fiú nehezen. - Nem tudom hogy kell velük viselkednem - nézett kétségbeeséstől csillogó szemekkel a barnára. Vannak halvány emlékei milyen volt az eset előtt az élete, de arról is inkább érzések vannak, mintsem viselkedési formák. Arról pedig nem éri meg beszámolni, milyen volt Kirillel. Pláne ahogy elváltak utoljára. Annak a dührohamnak az emléke még mindig kísérti, ahogy a tű nyomai is a bőrén. S mégis ő állt hozzá a legközelebb, hogy apjának nevezhesse.
Nagyot harapott a pizzából. Nem tudta mit tegyen. Legyen gyáva? De egyszer muszáj lesz kibújnia a nyúlüregből. Majd maximum megint megnémul, mint rég. Nem, ezt jobb lesz kiráznia a fejéből. Sóhajtott egy rövidet.
- Jól van, elmegyek - határozta el, és mielőtt meggondolta volna magát ki is mondta. - Irány Németország - bólintott is hozzá.
Látta a lány gondterhelt arcát. Odanyúlt, és megfogta bal kezét. - Majd kitalálunk valamit. Mint mindig - mosolygott rá féloldalasan. Hiszen a legnagyobb dilemmán túl vannak. Sokáig tartott, de végre sikerült mind a kettőjüknek megbékélnie a köztük lévő bizsergéssel.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. augusztus 10. 20:19 | Link


outfit|az első


Összeszorult a szíve, ahogy barnái találkoztak azzal a kétségbeesett tekintettel. Határozottan nem akart ilyen érzelmeket látni a fiú arcán, de nem tudta, hogy mivel tudná enyhíteni ezt az érzést.
- Igazából sehogy. Biztos megkérdezik majd, hogy hány éves vagy, meg hogy mi akarsz lenni felnőtt korodban, de a kínos része a dolognak nekem jut majd - forgatta meg teátrálisan a szemeit, mintha csak valóban előre tudná, hogy mi vár rájuk és tényleg ez az egész neki lenne majd a legrosszabb. Nem félt attól, hogy a szülei esetleg olyan kérdéseket tennének fel, amikkel zavarba hozhatják Zsombort. Annyi empátia volt bennük azért, hogyha Sári végre hajlandó volt néhány szót szólni a göndörről és elmondta, hogy mik a kerülendő témák akkor azt nem hozták szóba csak azért is. De persze erről nem tervezett szólni a fiúnak, szerette volna azt a látszatot kelteni, hogy igazából nem lesz semmi baj, a szülei alapvetően is ilyen lazán veszik ezt az egész fiú ügyet.
Ha nem lett volna köztük az asztal gondolkodás nélkül ugrott volna a nyakába. Láthatóan fényévekkel jobb kedve lett, áthajolva a doboz felett cuppanós puszit nyomott Zsombi arcára. - Te vagy a legjobb - könyvelte el hangosan is vidám vigyorral. Így már azért az étel is jobban esett, mint néhány perccel azelőtt.
- Így van, mindent megoldunk - bólintott miközben összekulcsolta ujjaikat. Aztán jobb ötlete támadt, minek üljenek az asztal két felén, ha egymás mellett is elférnek? Ügyes mozdulatokkal mászott el az asztal mellett, hogy aztán lehuppanjon a fiú baljára. Felmosolygott rá, majd ismét magához vette a mutatványhoz a dobozra helyezett félig megrágott szeletét, hogy újra beleharaphasson. Igen, határozottan így félig a fiúra tehénkedve volt a legkényelmesebb enni.
Hozzászólásai ebben a témában

Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2020. augusztus 11. 17:33 | Link

Te
Először igazán


Bármilyen kérdés, amit neki szegeztek rossz volt. Akkor is ha csak a nevét kérdezték, és akkor is, mikor a szüleiről. Mert az ártatlannak vélt dolgok mögött is lehet olyan tartalom, mely majd kétségekbe sodorja. Az a csavaros elme, mely már többször megviccelte tulajdonosát újra megteheti. Azonban... nem félhet ezektől élete végéig, és ezt ő is tökéletesen tudta. Az, hogy Rarában megbízott, és közel engedte magához, már egy út volt a cél felé. A teljes gyógyulás felé. Most itt állt a következő döntés előtt, és jól kellett választania.
Amint meglátta a lány arcán végighúzódó mosolyt, érezte, hogy jól tette. Megvárta, míg a lány jól mellékucorodik, közben ő is nekidőlt a falnak, hogy kifelé fordulva a lány hátát a mellkasához érinthesse. Felülről átkarolta, és egy puszit nyomott a feje búbjára.
- Majd ha elmegyünk, megmutathatod a kedvenc helyeid. Úgy se voltam még soha ott - vetette fel Zsombor, mintha csak egy hétvégi kirándulásról beszélnének. Azonban kicsit félt, hogy újra egyedül marad. Mert Rarának fontos volt az iskola. És ő is azt akarta, hogy bekerüljön.
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék