Taylor Stark
Ruha, Táska

Már megint elaludtam. A változatosság kedvért ma a rúnatan könyvem fölött. Egy sóhajtás kíséretében becsukom a könyvet és bedobom a táskámba. Aztán utána küldök még néhányat, miközben eldöntöm, hogy kimegyek kis friss levegőt szívni. Persze, mivel rengeteg tanulni valóm van, ezt némileg átkorrigálom és a faházba indulok, hogy ott tanuljak, amíg elég fény van, majd miután megnéztem a csillagokat vissza jöjjek. Gyorsan átöltözöm, a jó idő miatt egy lenge fekete ruhát választok, amiben remélhetőleg könnyebb lesz visszaosonni, ha takarodó után jönnék.
Felkapom a táskám, halkan nyögök a súlya alatt, aztán elindulok az erdő felé. Az erdő széléig vezető út elég eseménytelenül telik. A fák közé belépve enyhe félhomály fogad, ami sejtelmessé teszi a faházig vezető utat. Emiatt arra a következtetésre jutok, hogy biztos nem lesz senki a faházban már. Vidáman dúdolgatva haladok át a fák között, majd sétálok fel a lépcsőn.
Ahogy gondoltam, a ház üres. Az egyik babzsákfotel mellé ledobom a táskám és kisétálok az erkélyre. Beszívom a friss erdei levegőt, elmosolyodom milyen kellemes itt. Elnézek az iskola felé és mintha a fák között egy közeledő alakot látnék, de mire jobban megnézném eltakarja néhány testesebb fa. Egy kicsit még figyelem a fákat, aztán vállat vonva besétálok a faházba. Megkeresem a táskám és leülök a babzsákfotelre, találomra kiveszek egy könyvet, miután megnézem mit (Repüléstan) elkezdek tanulni.

Taylor Stark
Ruha, Táska

Már megint elaludtam. A változatosság kedvért ma a rúnatan könyvem fölött. Egy sóhajtás kíséretében becsukom a könyvet és bedobom a táskámba. Aztán utána küldök még néhányat, miközben eldöntöm, hogy kimegyek kis friss levegőt szívni. Persze, mivel rengeteg tanulni valóm van, ezt némileg átkorrigálom és a faházba indulok, hogy ott tanuljak, amíg elég fény van, majd miután megnéztem a csillagokat vissza jöjjek. Gyorsan átöltözöm, a jó idő miatt egy lenge fekete ruhát választok, amiben remélhetőleg könnyebb lesz visszaosonni, ha takarodó után jönnék.
Felkapom a táskám, halkan nyögök a súlya alatt, aztán elindulok az erdő felé. Az erdő széléig vezető út elég eseménytelenül telik. A fák közé belépve enyhe félhomály fogad, ami sejtelmessé teszi a faházig vezető utat. Emiatt arra a következtetésre jutok, hogy biztos nem lesz senki a faházban már. Vidáman dúdolgatva haladok át a fák között, majd sétálok fel a lépcsőn.
Ahogy gondoltam, a ház üres. Az egyik babzsákfotel mellé ledobom a táskám és kisétálok az erkélyre. Beszívom a friss erdei levegőt, elmosolyodom milyen kellemes itt. Elnézek az iskola felé és mintha a fák között egy közeledő alakot látnék, de mire jobban megnézném eltakarja néhány testesebb fa. Egy kicsit még figyelem a fákat, aztán vállat vonva besétálok a faházba. Megkeresem a táskám és leülök a babzsákfotelre, találomra kiveszek egy könyvet, miután megnézem mit (Repüléstan) elkezdek tanulni.

Állia Szipenni


Taylor a napokban kezdte csak felfedezni a kastély folyosóit. A kastélyon belül már nagyjából eltudott jutni abba a terembe, ahol épp órája lesz. Ma este úgy gondolta, hogy pár könyv kiséretében lemegy és körülnéz a kastély körül lévő területen, hiszen a kividics pályán kívül, még sehol sem járt. Így hát el is indult az erdő felé. Hirtelen egy kis faházat pillantott meg. Azt gondolta, hogy ez pont megfelelő hely lesz a mágiatöri megtanulására. Mikor odaért a faház ajtajához, halkan benyitott. A földön pár babzsák hevert, az egyiken pedig egy lány ült, kezében egy könyvvel. Taylor elvigyorodott, de azt, hogy miért még ő se tudta. Mivel nem akarta megijeszteni, ezért halkan szólt.
-Bocsi, nem zavarok?- Mi tagadás csinos lány volt, gyönyörű barna hajjal. Taylor nem igazán ismert más házakból jött diákokat, de már ideje volt. Első látásra gondolta, ha nem Eridonos, akkor csak Rellonos lehet. Ez egyáltalán nem zavarta Taylort, hiszen semmi baja nem volt a zöldekkel...

Taylor Stark

Azt hiszem ezentúl csak késő délután jövök ide, vagy korán reggel. Ilyenkor egy diák se jár ide, szerencsémre. Bár ha ezt tudom, akkor itt kezdtem volna a vizsgákra való felkészülést. Már az első fejezet közepénél tarok és minden fontosat megjegyeztem. Igaz, hogy emiatt legszívesebben elmennék repülni, de most tanulnom kell. Nem mintha olyan szorgalmas lennék, egyszerűen csak nem akarok évet ismételni.
A gondolataimból a lépcső nyikorgása ráz fel. Előveszem a pálcám és az ajtóra irányítom.
- Insidiae!
A varázslat sikeres, néhány pillanat múlva megpillantok egy fiatal fiút a lépcsőtetején. Egy rövid sóhajjal törődök bele, hogy már megint lesz társaságom. Megszüntetem a varázslatot és egy fintorral folytatom a tanulást. Kb. két teljes percig tudok még békében tanulni, aztán belép a srác. A kérdésre felpillantok. Az arcán lévő hülye vigyor láttán enyhén megemelkedik a szemöldököm, de nem kérdezek rá. Ezen kívül nem tűnik fel semmi extra a srácon, a kinézete alapján elsős, talán másodikos lehet.
A kérdésre majdnem rávágom, hogy igen, de végül inkább finomítok a válaszomon egy kicsit.
- Ha csöndben leszel, nem.
Ezzel én befejezettnek nyilvánítom a beszélgetést és folytatom az olvasást.

Állia Szipenni


Taylor hiába azt a választ kapta, hogy itt senkit nem zavar mégis úgy érezte, hogy nem látják szívesen. Nem akart se a lány agyára menni se pedig csak úgy elmenni.
- Köszi! - Mondta és leült egy babzsákra. Elővette a könyvét és elkezdte olvasni. Egy perc múlva észrevette, hogy már nem is a könyvet figyeli, hanem mélyen a lány szemébe néz. Mikor a lánynak feltűnt, hogy a fiú őt nézi, Taylor lesütötte a szemét. Nem hagyta valami nyugodni, mintha a lányt bántaná valami. Kénytelen volt megszakítani a csöndet.
-Hé, bocsi de minden okés?- Kérdezte Taylor. Ez után arra gondolt, hogy lehet, hogy csak ilyen a lány személyisége. De Taylor születésétől fogva ilyen, nem bírja elviselni, ha valakit szomorúnak vagy nyugtalannak lát.

Taylor Stark

Egy újabb mondat feléig juttok, mire a srác bejön és megköszönni. Nem igazán értem, hogy mit is köszön, de nem érdekel. Valahol beljebb a szobában elhelyezkedik és békén hagy. Ez így szerintem mindkettőnknek jó.Egy oldal elolvasása után felpillantok, a fiú pedig a szemembe néz, aztán gyorsan lesüti a szemét. Értetlenül nézek a néhány babzsákkal arrébb ülő elsősre, mert biztos, hogy nem másodikos ahhoz túl szerencsétlen.
Na, mindegy... Vissza fordítom a tekintetem a lapokra és újra elkezdek olvasni. Persze most sem sokáig tudok tanulni. Hiába mondtam, hogy legyen csendben ő mégis beszél, rá adásul hozzám. Egy fontorral veszem tudomásul a kérdést. Ránézek arra a sorra amit éppen olvastam, aztán fagyos tekintettel pillantok fel a srácra.
-Ha annyira tudni szeretnéd, elég zavaró, hogy bámulsz.
Ezzel én lezártnak tekintem a témát. Remélhetőleg most már nem fog nézni, helyette inkább ő is tanul.
Keresztezem a lábaim, aztán félkézzel lesimítom a szoknyám. Egy utolsó fagyos pillantás erejéig a fiúra nézek, aztán folytatom az olvasást.