36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2014. december 19. 12:40 | Link

A másik Cath


Megvan az előnye annak, ha valaki halott. Többek között például nem feltétlenül kell tartania a kapcsolatot azokkal, akiket hátrahagy. Igen, tényleg írhattam volna egy-két levelet a bátyámnak, hogy tudassam vele, többnyire még életben vagyok, de aztán rájöttem; ha bárki megtudja, hol vagyok, akkor Ezra is megtudhatja. Márpedig ezt mindenképpen el akartam kerülni.
Csakhogy magányos harcosnak lenni mégsem annyira jó buli, mint ahogyan azt eleinte gondoltam. Találkoztam rengeteg emberrel, de egy sem törődött velem igazán; jó, persze, megtanítottak igazán emberként viselkedni és mindent megosztottak velem arról, amit tudnak a vámpírokról, de mindennek ellenére nem számítottam nekik. Csak egy voltam a sok közül és mindannyian tudjuk, hogy a hegyesfogúak kihalóban lévő fajnak számítanak.
Meghúztam magamat, amikor visszajöttem. Nem szóltam Richnek, nem beszéltem senkivel, aki közel állt hozzám. Hogy miért? Nos, akik a legközelebb álltak, azok elhagyták ezt a helyet, a többiekre pedig nem akartam ráhozni a frászt;  bár bevallom, szívesen megnéztem volna az arcukat, amikor tudatosul bennük, hogy bár egy évre eltűntem és valószínűnek látszott, hogy már régen felfalt valami, mégis itt voltam. Nem hátráltam meg, nem futottam el, sőt még csak igazából meg sem haltam.
A faházhoz mentem. Meglepő vagy sem, sohasem jártam még itt. Talán azért, mert annyira barátságosnak és melegnek tűnt, hogy majdnem szivárványt hánytam tőle. Egy pillanatig sem azért, mert annyira brutálisan rellonos lennék –na jó, az vagyok–, hanem mert valami meghalt bennem idő közben. Emberinek látszottam, de valójában nem voltam az. Egy gyilkos voltam; igazi, hamisítatlan gyilkos. Résnyire nyitottam az ajtót és becsusszantam rajta, majd letelepedtem egy sötét szegletbe. Mielőtt elindultam ittam, most azonban szükségét éreztem volna még egy adagnak… legalább.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2014. december 19. 13:20
Hozzászólásai ebben a témában
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 19. 14:21 | Link

Katherine Danielle Averay
Sötétedés után...

Hogy miért is sétáltam újra kint, mikor már sötét volt? Az élet tehet róla és az, hogy egyszerűen szólva elhagytam egy számomra fontos dolgot, a Londonból kapott karkötőmet, ami olyan mint Lavia karkötője, hiszen az övének a párja volt. Egész délután azt kerestem, de semerre sem leltem rá, pedig már majdnem minden utat bejártam, amire emlékeztem, hogy megfordultam ott a napokban. Tegnap este tűnt fel, hogy a sok karkötő mellett, ami a karomon van, egy hiányzik. Nem volt meglepő, hogy bepánikoltam és az sem, hogy rögtön a keresésére akartam indulni. Nem mertem volna a szeme elé kerülni azzal, hogy nincs meg. Mély levegőt vettem és felnéztem az égre. Ilyenkor haragudtam a téli időszakra, mert olyan hamar sötétedett. Nem adhattam fel, még nem, így megálltam és a pálcám előhalászva elmormoltam a Lumos varázsigét, hogy legalább lássak valamit. Körbepillantottam a területen, hogy rájöjjek hol is vagyok és rájöttem, hogy az erdő közelében álltam meg. Nem éppen a legjobb hely sötétedés után, de nemrég jártam erre, mert a faházhoz lejöttem, hogy megnézzem vannak-e új karcolások a fába vésve. Ó, a faház! Eszembe jutott, hogy talán ott hagyhattam el, ám az erdőbe bemenni, ilyenkor nem a legbölcsebb dolog egy olyannak mint én. Jó a takarodó még messze volt, de most nincs itt Noel, hogy kivezessen, ha esetleg eltévedek. Na meg már azért sem jó ötlet, mert ha találkozom valami élőlénnyel, akkor biztosan szedhetem a lábaim kifelé. Mindegy, Rellonos diákként és prefiként lehetne nagyobb önbizalmam, hiszen ez felbuzdíthatna rá, hogy minden aggodalmam ellenére bevessem magam az erdőbe és megkeressem azt a karkötőt. Egy nagy lélegzetet vettem és a fákat szemléltem, melyek magasan az égbe meredtek.
- Menni fog! Meg fogod találni Cat, szedd már össze magad! - biztattam magam és besétáltam az erdőbe. Az elején persze semmi gond nem volt, nem ijedtem meg, ám ahogy haladtam beljebb, úgy tűnt el az önbizalmam is minden egyes lépésnél egyre jobban. A végére minden egyes ágreccsenés, furcsa zaj, vagy éppen a szél süvöltő hangja megijesztett, így a lépéseim sietőssé váltak, na és a szívem is a torkomban dobogott. Teljesen beparáztam, nem is tudtam igazán, hogyan jutottam el a fához. Sokkal barátságtalanabb volt az egész erdő a számomra éjszaka, pedig nem voltam annyira ijedős, ha az erdőkben kóboroltam odahaza. Azonban ez most más volt, ez nem az a biztonságos erdő, ahol eddig megfordultam, hanem az ahol bármilyen ijesztő lénnyel összeakadhatok aki lehet, hogy megtámad, vagy meg is öl. Gyorsan kapkodva eltettem a pálcám, majd felkapaszkodtam a faházba és bevetettem oda magam kapkodva a levegőt, hála annak, hogy egy újabb ágreccsenést hallottam.
- Hogy az a jó... - haraptam el a mondatot és néztem vissza oda, ahol nemrég álltam, de nem volt ott semmi, ám nem bíztam el magam. Biztos voltam benne, hogy valami itt van az erdőben és még bajt hozhat a fejemre. Hetedik érzék? Vagy a hatodik? Nem is tudtam igazán, de azt igen, hogy nem volt jó ötlet ilyenkor az erdőbe jönnöm.
Utoljára módosította:Catherine Alexis Rawen, 2014. december 19. 14:28
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2014. december 19. 14:34 | Link

Cath


A lélegzetvételeit már azelőtt meghallottam, hogy felfigyeltem volna a szívdobbanására. Szaporán és hangosan kapkodta a levegőt, mintha valami üldözte volna. Egy lány volt, halk, puha, légies mozgással, most azonban olyan gyorsan szedte a lábait, hogy minden egyes lépés kalapácsütésként hangzott fel a fülemben. Összehúztam magam és megforgattam a szemeimet.
Az emberek hajlamosak voltak démonokat látni ott, ahol valójában nincsenek. És hajlamosak voltak biztonságban érezni magukat amellett, aki maga a démon volt. Rengeteg olyan élővel találkoztam az elmúlt években, aki szívesen állt le velem cseverészni; kíváncsiságból, dacból vagy éppen egyszerűen csak jóindulatból. Volt az az ostoba szokásuk, hogy minden gyengén és elesetten segíteni akartak. Talán az ötven kilómmal gyengének tűntem a szemükben, de ha csak egyszer is áthajítottam volna valamelyiküket egy kerítésen…
Viccet félretéve, jobban megbíztak a maguk kis hiedelemében –még a varázslók is-, miszerint vámpírok nem léteznek, mint hogy észrevegyék azt, ami közvetlenül a szemük előtt volt. Kedvesek, édesek és megértők voltak, de én csak rosszul lettem tőlük. Nem bírtam elviselni azt a vastag cukormázat, amivel körbevették magukat, hátha így a környezetük elfogadja őket. Nem akartam megbántani őket, de a ragacsos sziruptól még senki sem vált közkedveltebbé.
Szinte észre sem vettem, olyan gyorsan történt –már egy emberhez képest- és a lány berobbant a faházba, majd kitartóan fürkészte a kinti, csendes világot. Nem volt ott semmi. Hallottam. Már ha nem járkálnak erre olyan gonosz szörnyecskék, akiknek nem ver a szíve… Ja, az én vagyok!
-Semmi sem akart megenni! –biztosítottam halkan.
A nyakamat mertem volna rá tenni, hogy sikítófrászt kap, amikor rájön, hogy nincsen egyedül és tapasztalataim szerint sokkal ijesztőbb, amikor a sötétből suttognak, mint amikor valaki kiabálni kezd veled. Felemelkedtem és közelebb léptem a sötétben, hogy a lány láthassa az arcomat, majd kilestem az ablakon.
-Mit keresel kint ilyen későn, ha ennyire félsz? –tudakoltam egy farkasmosoly kíséretében.
Sohasem állítottam, hogy nem vagyok ijesztő. Soha.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2014. december 19. 14:38
Hozzászólásai ebben a témában
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 19. 15:12 | Link

Katherine Danielle Averay
Sötétedés után...

A tekintetemmel kerestem az esetleges vadakat, de ehelyett egy halk mondat volt az, ami kiugrasztott majdnem a faházból, sőt még egy sikkantást is megengedtem magamnak. Egy fordulattal lestem körbe a sötétségbe és a pálca már a kezemben volt, hogy megvédjem magam. Na persze, a reflex! Ha az a valaki tudta volna, hogy egy kis fényen és a lebegtető varázslaton kívül mást nem is merek nagyon használni, mert valaki biztosan megsérül... A sarkot fürkésztem ahonnan jött a hang, ám az egész testem merev volt, ugrásra kész, hogy elmeneküljek, ha kell. Az a valami a sarokban megmozdult, majd közelebb sétált, így valamennyire kivehettem, hogy egy emberi lénnyel van dolgom, nem pedig egy kentaurral. Jó, ez buta egy gondolat volt, mert szegény hogy jött volna fel ide, de jelenleg örültem annak, hogy nem egy szörny az, aki miatt aggódnom kell. Ám, ahogy megfigyeltem jobban a mosolyát, de legfőképpen az arcát, rájöttem, hogy sajnos nem egy kedves iskolástársammal van dolgom aki szintén a faházat kereste fel, hanem egy olyannal, akivel utoljára a kastélyban akadtam össze, habár az sokkal öregebb volt. Az a tekintet és az arca, a fehér bőr... nem volt nagy agytörő, ha az ember elhiszi, hogy egyszer már találkozott valaki ilyesmivel.
- Öhm... - szólaltam meg végül, majd megköszörültem a torkom, mert nem tudtam, hogy mit mondjak hirtelen. - Hát... én! - nyeltem egy nagyot, majd a lélegzetemet próbáltam rendbe szedni. - Egy karkötőt keresek. - néztem felé, de a pálcát nem tettem el. - Te.. szóval. Miért vagy itt? - kérdeztem tőle és megpróbáltam helyre szedni magam, kitisztítani a fejem. Nem tudtam, hogy mit mondjak neki, mert egy az, hogy szép szóval sikerült halálra rémisztenie, a másik pedig, hogy általában ha sokat beszélek, akkor letámadom a másikat a kérdezősködéssel. Jobbnak láttam, ha most várok, hogy ő kérdezzen, vagy mondjon valamit, mert még egy kérdés tőlem és rögtön vagy harminc másikkal néz majd elébe, magamat ismerve.
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 13:20 | Link

Cath


A lány éppen úgy reagált, ahogyan az elvárható volt. felsikoltott és természetesen azonnal keresni kezdte a hang becses gazdáját. Valószínűnek tartottam, hogy a sötétben is előbb vagy utóbb felfedezett volna, de azért segítettem neki picit. Az a jó szívem…
Láttam a szemében. Abban a pillanatban, ahogy észrevett, mintha felismert volna. Egy pillanatra én magam sem tudtam, hogyan is kellene reagálni, de végül arra jutottam, hogy nem érdemes ennek túl nagy feneket keríteni és vélhetőleg a kedvenc őskövületemmel már volt alkalma találkozni, innentől kezdve nem bonyolult kitalálni, hogy miért tudta mi vagyok.
Rellonos, ezt is tudtam. Láttam már a klubhelyiségben, de vélhetően ő még nem fedezett fel engem. Na, nem azért, mert annyi baráttal lettem volna körülvéve, hogy nem láthatott meg…
Karkötő. Valahol a megdöbbenés és a sírva röhögés határán álltam, amikor elmesélte, miért is menekült a semmi elől. Azt gondolnám, hogy ha valaki retteg a sötétben, akkor nem az éjszaka közepén jön ki előásni egy kis ékszert, másrészt meg mit lát a totális sötétségben?
-Karkötő. –néztem rá elgondolkozva. –Nem rémlik, hogy láttam volna egyetlen karkötőt is errefelé. –pillantottam ki az ablakon.
Próbáltam rájönni, hogyan is hívják a lányt. Az arcmemóriámmal sohasem volt baj, egyszerűen csak nem fordítottam neki túl nagy figyelmet. Nem érdekelt különösebben, prefektus volt, de ezen kívül az égvilágon semmit nem tudtam róla.
-Nem kell annyira félni. –néztem a pálcára a kezében és összefontam magam előtt a karjaimat. –Bár, ahogy az arcodat elnézem, tudod mi vagyok. Azt hiszed, ha pálcát fogsz rám, akkor biztonságban vagy? Egyébként pedig, ha bántani akarnálak, már megtettem volna.
Teljesen feleslegesen lóbált azt a fadarabot. Jó, igaz, valamikor én is biztonságban éreztem magamat tőle, de azért legyünk őszinték. A lány nem nézett ki többnek másodévesnél és a rellonosok nem arról híresek, hogy minden egyes órán részt vesznek. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy maximum a nekem lebegtet egy széket… vagy ilyesmi.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék