36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 7. 21:48 | Link

Tegnap meglehetősen nagy utat jártam be. Ellátogattam néhány közeli országba. Az olaszoknál beültem egy hangversenyre, aztán visszafelé Szlovéniában meg-megálltam egy kis városnézésre. Régen jártam arra. Érdekelt, hol mi változott. Úgyhogy a mai napom a nyugalomé. Ilyenkor vagy a házamban kódorgok egész éjjel, vagy azért kimozdulok a faluba. Mivel a tél elérkeztével elég hosszú lett a sötét órák száma, jóval több időm akad, így kevés olyan napom van, mikor végig otthon lennék. Ma sincs ez másként.
Bőrkabátban, mélyszürke pólóban, fekete farmerban, lazán megkötött bakancsban ballagok ki az erdő fái közül, besétálva a Fő utczára. Elpillantok a ketyere kereskedés felé. Sötét van, nincs ott senki. Úgy tűnik, ma Kins sem gyakorolja a rúnázást. Vagy lehet, később jön. Végülis korán van. Még nincs hét óra. Haladok tovább, elnézve a Boglyas tér felé, a karácsonyi vásárba. Most sem vegyülök hosszasan. Éppen csak odaköszönök Ilosvai úrnak a bódénkhoz, aztán megyek tovább, elgondolkozva, amerre a lábam visz.
Hamar az iskola birtokán találom magam. Felnézek a kastély barátságosan fénylő ablakaira és haladok tovább, mígnem megpillantom a fa tetején a házat, amely már régóta izgatja a fantáziámat, és bár már a legtöbb helyet felfedeztem a környéken, erre még nem kerítettem sort. Na majd most!
Érzem és hallom, hogy nincs benne senki, úgyhogy bátran felmegyek a lépcsőn és körbenézek a helyes kis zugban. Úgy látom, nagyon szeretik a tanodabeliek az ilyen puffokat, meg a sok párnát. Többek közt a tetőtérben meg abban az erdei menedékben is ezekkel találkoztam. Mondjuk meg kell hagyni, tényleg hangulatosak.
Noha nem éri a fejem a plafont, elég közel van hozzá, úgyhogy kissé görnyedten sétálok beljebb. Szemügyre veszem a falba vésett feliratokat, elnézelődöm egy darabig, aztán szépen helyet foglalok az egyik puffon. Karijaimat térdeimre dobom, vékony lábaim még így behajlítva is hosszan elnyúlnak tőlem. Szusszanok egyet és magam elé révedek. Nem érzem magamat a helyzet magaslatán a napokban. Ezzel persze nem kell sokat törődni. Mindig ez van. Néhány nap egész kellemes, aztán mélyebben vagyok. Ez már pár száz éve így megy. A környezetem természetesen alig észlel valamit ebből. Talán csak sejtik. Hiszen mindig ilyen hallgatag és merengő vagyok. Édes mindegy.

###
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 7. 22:19 | Link

Vannak nagyszerű emberek, akikkel rosszkor találkozunk.
És vannak emberek, akik attól nagyszerűek, hogy jókor találkozunk velük.


Fáztam. Méghozzá annyira, hogy a fogaim újra és újra összekoccantak. Bármennyire is öltöztem a kabát alá, valamiért képtelen voltam befogadni az itteni éghajlatot. Otthon ilyenkor tombolt a nyár, az emberek menekültek a tengerpartra, amint beköszöntött a December, ehhez képest, itt esett az égből, az a valami, amit az itteniek hónak csúfolnak, hideg van, minden vizes és csúszik. Úgy döntöttem, hogy délután egy kicsit kinézek a faluba, azt hallottam, hogy karácsonyi vásár van. Nem volt szükségem ehhez társaságra, egészen jól elvoltam egyedül is. Legalább volt időm végiggondolni a dolgokat, mikor a sorok között válogattam, ezzel el is töltve a kora délutánt. Miután a gyér nap leáldozott én is visszavonultam a kastélyba, illetve, vonultam volna, ha nem csámborgok el a kastély környékén. Először jó ötletnek tűnt, de ahogy lement a nap, rohamosan csökkent a hőmérséklet, amire amúgy is érzékeny voltam. A visszautat azonban nem találtam meg, pedig biztos, hogy nem voltam olyan messze a kastélytól.
A csizmám minden lépésnél az idegesítő cuppogó hangot adta ki, amire újra és újra felnyögtem. Megpróbáltam nem arra gondolni, hogy később majd mennyit kell takarítanom, helyette inkább a fejembe húztam a fehér sapkámat, és a szürke szövetkabátomon begomboltam a legfelső gombot.
- Hülye Magyarország. Idióta kastély, bolond időjárás.
Szűröm ki a fogaim között az anyanyelvemen, hozzátéve egy-két keresetlen szót és egy hirtelen ötlettől vezérelve hátat fordítok és visszamegyek arra, amerről jöttem. Sajnáltam, hogy nincs térkép a fejemben, és szidtam magamat, amiért botor módon egyedül császkálok a sötétben, mikor alig pár napja vagyok itt. De amint elérek a durvább jelzőkig, mint derül égből villámcsapás kerül elém egy hatalmas valami. Megtorpanva felnézek, de nem látom a tetejét, viszont magam előtt a lépcsőket igen. Az ajkamba harapva pillantok körbe, mintha valami rosszra készülnék, majd mintha csak az elejétől fogva idekészültem volna elindulok fölfelé. Már félúton úgy érzem, hogy valaki figyel, lehet, hogy csak paranoiás vagyok, vagy a sötétben az embernek élénkebb lesz a fantáziája...de azért, mint a jó horrorfilmekben, tántoríthatatlanul haladok felfelé.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 7. 22:33 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a didergősen érkező

Valaki közeledik. Először csak a nedvesen cuppogó lépteit hallom a sáros földön, aztán beszélni kezd. Összevont szemöldökkel próbálom beazonosítani az idegen nyelvet. Kivételesen ez olyan, amit nem beszélek. Nem európai. Ettől még nagyjából be tudom lőni. Afrikai lehet. Egy-egy szót még meg is értek talán. A hangsúlyból ítélve mindenképpen átkozódás lehet. Átkozódás egy leányzó szájából. A szitkok aztán véget érnek, valahol egészen közel. Pár pillanat múlva kiderül, hogy pontosan a lépcső alján, amelyen most felfelé igyekszik az illető. Finom illata van és fázik. Ezek a legfőbbek, amiket kifinomult érzékeimmel leszűrök belőle. Ráérősen tekintek el az ajtó irányába és várom, hogy felbukkanjon. Most már nem fogom hirtelen elhagyni a házat. Hiszen egyetlen lejárat van. Persze, leugorhatnék akár a fáról, semmi bajom nem lenne, dehát kinek van ahhoz kedve? És egyáltalán minek tenném? Megvárom Őt inkább, aztán majd kiderül, zavarom-e. Addig is próbálok nem ijesztő lenni, bár ez elég nehéz nekem. A legtöbbek számára a puszta létezésem is rémisztő, hát még ha csöndesen ülök egy puffon a sötétben.
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 7. 22:53 | Link

Adam who?


Amint felérek a lépcsőn nem leszek rest azonnal berontani és szétnézni. A helyszín annyira leköt, hogy egyelőre nem veszem észre, hogy rajtam kívül más is van a szobában, csak a fura érzés, hogy valaki figyel, marad meg továbbra is. Először is, felérem, hogy itt is hideg van, de legalább a szél annyira nem süvít be. Aztán, hogy bárki is rakta ezt ide, biztosan nem volt normális, mert ugyan kinek lenne kedve egy ilyen helyen eltölteni az idejét? Fintorogva fordulok körbe és nézek szét, bár sokat nem látok, de ez is bőven elég. Ahogy azonban forgolódok a tekintetem rátalál az idegenre. Először szimplán csak átsiklik rajta, majd a következő pillanatban a szívemhez kapok és még ugrok is egyet. Úgy tűnt, az agyam lassan volt a szememnél. Láttam én, hogy ül ott valaki, de abban szent másodpillanatban képtelen voltam felfogni és ettől valahogy sokkal félelmetesebb lett az egész.  
- Hát ezt nem hiszem el..
Mondom, továbbra is anyanyelvemen, mert magyarul nem nagyon akaródzik megszólalni, eszem ágában sincs kinevettetni magamat, na meg, ez áll szájra. A magyaron még erősen gondolkodnom kellene, az nem jön olyan ösztönösen mint ez. Továbbra is a szívemre szorítom a kezemet, miközben veszek két mély levegőt, majd úgy döntök, nem leszek félős kislány. Kihúzom magamat meglibbentem a hajamat, majd elindulok felé és levetem magamat a mellette lévő puffra, de nem szólalok meg. Inkább csak barátkozom a helyzettel, nem akarom annyira bámulni, viszont egy kicsit tartok attól, hogy ő majd bámulni fog engem. Pedig szívesen megnézném közelebbről is, bárcsak engedné a büszkeségem!
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 7. 23:14 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a hitetlen, de határozott

Ahogy felér a lány a lépcsőn és végre megnézhetem magamnak, az első, amit megállapítok róla gondolatban az az, hogy egyszerűen szemet gyönyörködtető. Pislogok is kettőt, miközben figyelem, ahogy engem észre sem véve kezdi el feltérképezni a helyet, csekély lelkesedéssel. Nem örülök neki, hogy nem látott meg egyből, mert így még jobban meg fog ijedni. Áhá, tessék, már itt is van! Mellkasához kap és hátra hőköl, közben morog valamit. Összevonom kicsit szemöldökömet, ismét azon töprengve, pontosan melyik vidék nyelve lehet ez. Mindeközben, túllépve rémületén, odalejt hozzám és leveti magát mellém. Koránt sem bámulom meg annyira, mint számít rá. Nem vagyok az a fajta. Szelíden szemlélem csupán, ám ez kicsit sem gátol abban, hogy alaposan megnézzem Őt. Lehet azt finoman is.
Szívesen megkérdezném, mi az anyanyelve, azonban úgy hiszem, idővel úgyis kiderül. Vagy nem. Az sem nagy gond. Azonban nem fogom csak így a semmiből erről faggatni. Némileg udvariatlanság lenne. Lehet, sokszor nyers vagyok, de udvariatlan nem. Némán figyelem hát Őt tovább a maga kellemes külsejű, didergő valójában.
- Láttam ott takarókat. - bökök el fejemmel az egyik sarok felé és szólalok meg rekedtes baritonomon a magam ízes angolságával, amiből Kinsey már az első találkozásunk alkalmával leszűrte, hogy londoni vagyok, és ami miatt Dwayne előszeretettel zrikál. Tudom, sznobnak és fennhéjázónak hathat, főleg egy olyan tenyeres-talpas amcsinak, mint az én drága barátom.
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 7. 23:50 | Link

Adam who?


A helyzet kissé kellemetlen, és nem túl szokatlan. De ha már megijedtem tőle, akkor miért ne tehetnék rá egy lapáttal azzal, hogy úgy teszek, mintha mi sem történt volna? Egy ideig ez megy is, de állítólag a csönd hét másodperc után válik kellemetlenné, de mi már legalább tizenötnél tartunk. Hogy a zavaromat leplezzem és legalább valami természetes reakciót mutassak előreveszem az egyik hajtincsemet és játszani kezdek vele, mutatván, hogy eszemben sincs nekem először megszólalni, de addig is, legalább néha-néha rápillantva, lopva megszemlélhetem az idegent. Először a sötét, kissé kócos haja tűnik fel, aztán, ahogy végignézek rajta a nyúlánk alakja, ezekben hasonlítunk. Aztán feltűnik, hogy milyen fehér a bőre, lepillantok a kezemre, majd vissza rá és rögtön feltűnik a köztünk lévő erős kontraszt. Bárcsak láthatnám a szemeit! Szívesen megnézném, milyen színe van. Mindezek után megpróbálom besaccolni a korát, először arra gondolok, hogy harminc körül lehet, talán egy kicsivel idősebb. De a további lopott pillantások után elbizonytalanodom és rövid vívódás után ráhúzom a "kortalan" szót.
- Ott?
Nem akarok nyersnek tűnni, vagy faragatlannak, de ez volt az első szó, ami eszembe jutott és kitudtam úgy mondani, hogy nem tört bele a nyelvem, bár az akcentust a hozzáértő fül leszűri egyetlen hangból is. Az viszont nem kerülte el a figyelmemet, hogy a férfi tökéletes brit akcentussal szólalt meg, olyannal, amiről én csak álmodhatok, egy pillanatra eltátom a számat, majd összekoccintva a fogaimat a mutatott irány felé fordulok. Felsóhajtok, majd mintha csak nehezemre esne fogvacogva felkelek és nyúlánk, hosszú lépteimmel átszelem a helyiséget, takaró után kutatva. Megnézem a többi puffot, majd láss csodát, a takaró tényleg ott van. Gyorsan magamra terítem, majd visszasétálok az idegen mellé és leülve hálásan pillantok rá.
- Khoszönöm, aszt 'iszem.
Felszisszenek, beharapom az alsó ajkamat és inkább még föntebb húzom az arcomra a takarót, miközben a nagy barna szemeimet az ismeretlenre emelem.

Utoljára módosította:Zephyrine Sabra Iweala, 2014. december 7. 23:58
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 8. 00:14 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a már kevésbé reszkető

Hoznék neki én magam takarót, és ráteríteném a hátára, azonban direkt lekoptattam magamról némileg az ilyen nagyon figyelmes gesztusokat a még ismeretlenekkel szemben. Hogy miért? Egy részről azért, mert ahogy teltek a korok, ezek a megnyilvánulások egyre inkább bizarrak lettek és a legtöbben napjainkban túlzónak találják, vagy éppen a hátsó szándékot keresik. Más felől pedig az emberek hajlamosak rá, hogy feltételezésekbe bocsátkozzanak ezekre a mozzanatokra alapozva és bizalmaskodni kezdjenek. Azt nem szeretem.
Figyelem, ahogy a lány elmegy takaróért és abba burkolózva csatlakozik mellém ismét. Biccentek neki a kis köszönetére. Nem úgy látom rajta, hogy zavarná a társaságom, szóval már egyáltalán nem gondolok rá, hogy hirtelen magára hagyjam. Túl van az első ijedelmen. Most már minden rendben. Gondolom. Végigpillantok még rajta, majd körbenézek a helyen, módosítva ülésem helyzetén. Hosszú lábaimat kinyújtom és bakancsaim száránál keresztezem őket. Fehér kezeimet magam mellé támasztom a puffra.
Engem nem zavar a csend. Egyáltalán nem. Az is beszédes. De tudom, a halandók többségének kellemetlen. Éppen ezért egyáltalán nem gond nekem, ha megtörik, csak én magam ritkán szoktam így tenni. Jólesően elhallgatom az este neszeit, vagy éppen a mellettem ülő leányzó szuszogását, szívverését; lélegzetemmel magamba szívom parfümje és vére illatát; olykor pedig futólag oldalra pillantok rá, néha csak perifériásan szemlélve.
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 8. 00:35 | Link

Adam who?


Furcsa a csönd és furcsa az is, amivel az idegen ehhez a csöndhöz hozzááll. Ahogy oldalra pillantok, látom rajta, hogy őt egyáltalán nem zavarja, ha hallgatunk. Bárcsak korábban találkoztam vele! A háztársaim nagy része mind szeret beszélgetni, na meg sértegetni a másikat. Az ebédlőben és a tanórákon is mindenki azt akarja, hogy beszéljek, de én egyáltalán nem akarom, mert nem tudok. Angolul szívesen elcsevegek, de a legjobban az anyanyelven szeretnék beszélgetni, de itt ezen a helyen elég valószínűtlen, hogy találok egy másik afrikai diákot. Így szép csöndben fordulok az ismeretlen felé, továbbra is orrig betakarózva. A fordulás maga kellemetlen csúszós hangot ad ki, de nem zavartatom magamat. Ha már nem beszélgetünk, legalább nézem, most már leplezetlenül, mindezt azért teszem, mert érdekesnek tartom, nem olyan, mint a többiek akikkel itt találkoztam. Nem csak azért, mert idősebb, hanem van benne valami furcsa, valami vonzóan furcsa. Oldalra billentem a fejemet, mintha így is megakarnám szemlélni, majd ráérősen a másik oldalra is, kifordulva figyelem az idegent, de nem szólalok meg. Aztán mikor nagy nehezen felmelegszem, leengedem a takarót a köldökömig, és elgondolkodva rágcsálom az ajkaimat.
- Mi vagy te?
Bököm ki végül, ezúttal angolul. Egy órán belül mindhárom nyelvtudásom megcsillogtattam, bár én korántsem beszélek annyira szépen angolul, mint ő. Ezen is érezni, hogy nem ez az anyanyelvem, bár jóval többet használtam, mint a magyart. És, hogy a kérdést miért tettem fel? Mert érzem, hogy több mint ember, többnek kell lennie. Annyira szoborszerű, annyira...szép, már-már zavarba ejtően az, legalábbis számomra az volt, mert - talán a hovatartozásom miatt -, soha nem láttam, még hasonlót sem.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 8. 00:55 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
az egyenes

Úgy veszem észre, ma esti társaságom még talán értékeli is csöndességemet. Mintha szépen lassan megnyugodna attól, hogy nem erőltetek semmiféle kínos beszélgetést, hanem egyszerűen élvezem azt, ahogy vagyunk egymás mellett. Néhány percen át minden marad így, mígnem a takaróban felmelegedett lány lejjebb csúsztatja magán a puha anyagot, és ezúttal angolul szól hozzám. Kérdez, méghozzá elég konkrétan. Eljátszhatnám, hogy nem tudom, pontosan mit akar ezzel megtudni rólam: a foglalkozásomat? A rangomat? A hobbimat? A titulusomat? Azonban teljesen tisztában vagyok vele, hogy a fajtámat kérdezi. Nem szokásom sem a hülyét adni, sem kerülgetni a témákat, szóval...
- Vámpír. - felelem neki anyanyelvemen, tökéletes nyugalommal. Régi fényű szemeim békésen kémlelik vonásait, érzékeim teste reakcióit kutatják. Remélem, nem uralkodik el rajta a félelem, és látja rajtam, hogy egyáltalán nem áll szándékomban kárt tenni benne; illetve hogy ha ezt mégsem volna képes leolvasni rólam, vagy éppen cselnek, esetleg pillanatnyi állapotnak venné, jobbik esze megsúgja neki, hogy ha bántani akarnám, talán már megtettem volna! Ez persze nem teljesen biztos. Van, aki szeret játszani, szórakozni még az áldozatával, mielőtt lecsapna. Jómagam hosszú éveket dolgoztam azon, hogy leszokjak erről. A vágy persze ott van bennem, dehát az különböztet meg egy szimpla bestiától, hogy uralni vagyok képes.
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 8. 01:11 | Link

Adam, aki vámpír


Kíváncsi vagyok! Hát bűn az? Azt mondják, aki kíváncsi hamar megöregszik, legalábbis az anyukám sokszor mondogatta nekem, de soha nem értettem ennek a jelentését, ez is olyasmi, amit a hazájából cipelt magával, a hazájából, ahol most vagyok és ahová egyáltalán nem tartozom. Egy pillanatra eluralkodik rajtam a honvágy, de nem marad sokáig, mert eszembe jut, hogy egy roppant érdekes hallgatás kellős közepén állok. Bizton állíthatom, hogy eddig ez a legérdekesebb dolog, ami itt történt velem. Sőt! Ez a legérdekesebb dolog, ami valaha Magyarországon történt velem. Van  egy sejtésem a férfi irányába, de nem akarom elhamarkodni a dolgot, kivárom, amíg ő árulja el. Viszont amint beigazolódik a gyanúm, a szívem kihagy egy ütemet, a szemeim egy pillanatra elkerekednek. Félelemmel vegyes izgalom ez, mivel rövid életem során ez az első alkalom, hogy összehoz a sors egy másik fajjal.
- Soha nem találkoztam még a fajtáddal.
Ha már angolul kezdtük el, maradjunk az angolnál. Igyekszem nyugalmat erőltetni az arcomra, de nem könnyű. Itt vagyunk, ketten, az erdőben, nincsenek szemtanuk. Viszont ha bántani akarna, akkor már biztos megtette volna, de ő ahelyett, hogy nekem ugrott volna, inkább felkínálta a melegedés lehetőségét. Továbbra is felé fordulva ülök, kíváncsi, néhol félelemmel teli tekintettel figyelem, jobban mondva bámulom, mintha attól tartanék, hogy a következő pillanatban elillan, mintha itt sem lett volna.
- Nagyon fehér vagy.
Kihúzom a takaró alól a kezemet, egy kecses mozdulattal lehúzom a hosszú, vékony ujjaimról a kesztyűt, majd felemelve a kezemet összemérem a bőrünk színét. Hol a férfi arcára, hol pedig a kezemre nézek, majd halványan elmosolyodom.
- Bocsásd meg nekem, ritka.
Szerintem tudja, hogy mire gondolok, nem kell, hogy részletezzem, lassan leeresztem a kezemet az ölembe, a fejemet is lehajtom, de mosolyom nem halványul, így nézek lopva ismét rá.
Utoljára módosította:Zephyrine Sabra Iweala, 2014. december 8. 01:13
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 8. 19:04 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a kíváncsi

Valahol megnyugtat, hogy az emberek nagy része nem találkozott még a fajtámmal. Reményeim szerint azért, mert tényleg ennyire kevesen vannak rajtam kívül. A kevés persze relatív, és valószínűleg nem szép dolog ilyeneket gondolnom, főleg a saját fajtámról, ám minden, amit eddig a hozzám hasonlókkal tapasztaltam, ezt erősítette bennem. Félreértés ne essék, nem örülnék, ha egy se maradna belőlünk. Az viszont mindenképpen előnyös, ha nem vagyunk túl sokan.
Szelíden figyelem, ahogy csokoládébarna kezét felemeli közénk, így téve magának még szembeötlőbbé a kontrasztot. Békésen pislogok a leányzó lenyűgözött arcára, ujjai mellett nézve el felé. Bocsánatkérésére finoman megrázom a fejem, jelezve, hogy semmi gond nincsen a világon. Már ha nem vesszük figyelembe azt, mennyire illetlenül téved el a tekintetem a nyaka felé és felejtem is ott egy időre. Mikor észbe kapok, gyorsan lesütöm szememet. Ezért nem igazán kéne kimozdulnom, vagy ha meg is teszem, nem kéne sokáig kettesben maradnom senkivel, ha az átlagosnál is lehangoltabb vagyok. Ilyenkor hajlamos vagyok a legalapvetőbb örömforrások felé kacsintgatni. Ennek pedig nem örül. Nem szeretek ilyen végtelenül egyszerű lenni. Lám, sokszor mégis az vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 8. 23:33 | Link

Adam, aki vámpír és érdekel



Először furcsa volt, hogy semmire nem kaptam választ, úgy éreztem magamat, mintha önmagammal beszélgetnék. Próbáltam magamat győzködni, hogy ez a természetével jár, meg, hogy nem egy beszédes fajta, de így, hogy ő beszélt angolul, már nem akartam annyira szótlan maradni. Ugyanakkor, soha, semmilyen körülmény között nem róttam volna fel neki a hallgatást, azzal azt hiszem, meghazudtolta volna önmagamat. De az érdeklődésemmel, ami elhatalmasodott rajtam, nem tudtam mit kezdeni. Akaratlanul is közelebb húztam a puffomat az idegenéhez, először csak kicsit, hogy lássam, hogy reagál, majd ha nem húzódik félre, akkor egy kicsit határozottabban és még közelebb. Bárcsak tudtam volna megálljt parancsolni magamat, de nem ment. Valamiért vonzott! Pedig általában én vagyok az, akiért odavannak, nyilvánvaló és kevésbé nyilvánvaló okokból, így nincs megszokva, hogy az idegen egy szemernyi érdeklődést nem mutat az irányomba, pedig simogathatta volna az egómat, legalább egy kicsit.
- Nem bánod ha...
Nem engedélyt kértem, inkább figyelmezettem, hogy hozzá fogok érni. Megfogtam a kezét, majd óvatos mozdulattal mintha félnék, hogy összetöröm, a térdemre húztam a kezét, és az enyémet pedig rá helyzetem. Félreértés ne essék, itt egyáltalán nem a könnyűvérűségről volt szó! Eszem ágában sem volt felkínálni magamat egy ismeretlen, a ténykedésem elsősorban arra irányult, hogy közelebbről is megszemlélhessem. Hogy hozzáérhessek, mint holmi kiállítási tárgyhoz. Figyeltem a kezeinket, összemértem őket. Az övé hófehér volt, az enyém koromfeketének hatott mellette, ráadásul az ujjai az enyémnél is hidegebbek voltak. Lopva rápillantottam, hogy lássam, kiváltok-e belőle bármit is, de eszemben sem volt őt nyíltan bámulni. Ezúttal nem.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 8. 23:55 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a merész

Csak nyugton figyelem, ahogy egyre és egyre közelebb húzódik. Mármint látszólag nyugton. Különben viszont nem vagyok éppen a helyzet magaslatán, ami a zavartalanságomat illeti. Persze, azért őrzöm türelmem és békémet... még. Miközben a lány egyre közelebb merészkedik, nem húzódom messzebb, mindössze ismét behajlítom lábaimat, hanyagul szétvetve őket, bakancsaim talpát egészében a faház padlójára támasztva, némileg társaságom felé fordulva. Fürkészőn szemlélem, mit csinál. Ahogy megszólal, csak várok, mire készül. Hagyom, hogy -az enyémhez képest- kicsi, csokoládébarna kezével megfogja az én nagy, sápadty kezemet és magához vonja. Aprót nyelek és csak nézek a térde felé, amelyen könnyedén hevernek hosszú ujjaim, kínálva magukat a méricskélésre és mindennemű összehasonlításra. Szeretem a kísérleteket, a megfigyeléseket és a világ minden kincséért nem gátolnék senkit ilyen tevékenységben, hacsak nem árt vele másnak. Márpedig ez a lány egyáltalán nem teszi.
Nyílt, kék tekintetem áthatóan fürkészi Őt. Kissé előre dőlve ülök az engem tanulmányozó felé. Sötét hajam részint arcomba lóg, hiszen fejemet valamennyire lehajtva tartom, miközben lefelé pislogok olykor kezeinkre. Aprót nyalok a számon és újabbat nyelek. Eddig hol a lány arcát néztem, hol azt, amit a térdén művel. Most viszont lent hagyom pillantásom. Fordul a kocka, ahogy nemes egyszerűséggel ráfonom ujjaimat a kezére és tenyérrel felfelé fordítom. Egy ideig csak tartom így és szemlélem. Légzésem egyre jobban elmélyül. Hüvelykujjammal cirógatni kezdem csuklóját, pontosan ott húzva végig rendre ujjbegyemet, ahol erei futnak a bőre alatt. Lusta pislogással nézegetem, fejem lassan oldalra biccentve kissé, vékony ajkaimat szórakozottan összesimogatva.
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 9. 00:10 | Link

Adam, aki vámpír és érdekel


Amire nem számítok, az az ő reakciója. Azt hittem, hogy a bátorságom elutasításra talál, vagy legalábbis hamarabb véget vet a dolognak, minthogy kinézelődhessem magamat, ehhez képest talán túl nagy türelemmel áll a dologhoz. Annyit leszűrtem, hogy biztosan nem tanár, mert akkor ezt nem hagyná eddig fajulni, de akkor mégis micsoda? Lehet, hogy idejött vacsorázni. Ettől a gondolattól meglódul a szívem, egy pillanatra megáll a kezem az övén, felpillantok rá, oldalra billentem a fejemet, igyekszem megnyugodni, veszek egy mély levegőt és visszafordulok a kezei irányába.
- Ez olyan, furcsa.
Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondom, az ujjai ráfonódnak a kezemre. A levegő beszorul a tüdőmbe, kissé ijedt tekintettel pillantok fel rá, de amikor szimplán csak megfordítja a kezeimet megnyugszom, sőt csöndesen fel is nevetek és szégyenlősen eltakarom a szememet, de csak egy néhány pillanatra.
- Ne haragudj én, nem akartam..
Miért szabadkozom? Hiszen az emberek általában félnek a vámpíroktól, mert mi vagyunk a fő táplálékforrás, akár meg is ölhetnek, egy szempillantás alatt. Bolond az az ember, aki azt feltételezi, hogy más mint a többi, hogy annyira kiváltságos és többet ér az élete, hogy azt kár lenne kioltani. Micsoda badarság. Lenézek az ujjaira, türelmesen figyelem, ahogy újra és újra végighúzza látszólag ugyanott az ujjait. Vajon mi járhat a fejében? Szinte én is hallom a tulajdon szívverésemet, lehunyom a szememet és próbálok lassan, mélyeket lélegezni, reménykedve abban, hogy ezzel letudom lassítani, bár, amit azt illeti felesleges, őt nem tudom átverni.

Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 9. 00:34 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a kívánatos

Nem vacsorázni jöttem. Soha nem azért megyek halandók közé, hogy táplálkozzak belőlük. Otthon mindig megiszok egy pohárka vért, hogy tompítsam szomjúságom. Nem mintha az a szűk két deci számítana. Nem mintha bármennyi számítana. Hiszen a vágyam nem múlik. Ám meggyőződésem, hogy minden fejben dől el. Emiatt lehet az az egy pohárka vér az én szinten tartásom. Tudatosítom magamban, hogy ma már ittam. Hogy megkaptam az adagot, ami után már nem lehet okom panaszra. Ezzel pedig megelégszem. Azonban, ha bárki kínálja nekem a vérét, nem utasítom vissza. Ugyanígy, ha megkívánok valakit, megteszem a magam lépéseit.
Pontosan érzem, mennyire izgatott a lány. Valóban nem titkolhatja előlem. Még ha ujjam nem is simítaná a csuklóját, szívverése akkor is a fülemben dübörög. Még annál is jóval hangosabban, mint ahogy Ő maga hallja vagy érzi. Egy kevés félelem, némi felfokozottság és főleg érdeklődő izgalom. Ezek elegyétől olyan szapora a pulzusa és nyugtalan a légzése.
- Nem bánod, ha... - kezdem úgy, ahogy Ő tette az imént.
- ...iszom egy keveset? - fejezem be kérdésemet rekedtes, simuló hangomon, utolsó szavaimat előbújt agyaraim közül susogva ki, mélyen a lány szemébe nézve, simítva egyet csuklóján. Nem szoktam ilyen rámenős lenni. Egyáltalán nem. Általában sokkal előbb ajánlja nekem bárki magát, minthogy én kérjek Tőle pár kortyot. Azonban, mint azt már említettem, eléggé magam alatt vagyok, és ilyenkor nem vidít se művészet, se tudomány, se létezés. Ilyenkor mindössze csekély számú dolog képes némi lelket önteni belém, és visszavezetni megszokott, kellemesen letargikus állapotomhoz. A legfőbb a vér. Faházbeli társaságom pedig ráadásként szép, kellemes és igencsak egzotikus. Mindezek persze az ízhez mit sem adnak hozzá. Az élményhez azonban igen. Fontos a vonzó tálalás. Az ilyentől még jobban megjön az étvágy.
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 9. 01:27 | Link

Adam, aki szimplán csak érdekel


Továbbra is csukva tartom a szememet, próbálom előkeresi az agyam rejtett zugából azt az órát, amikor a vámpírokról tanultunk, de valahogy nem jut eszembe semmi. Felénk nem fenyegeti az embert vámpírtámadás, talán a túlzott napos órák száma miatt, de elkerülik Afrikát, vagy engem kerültek el? Ki tudja, ami azt illeti már semmiben nem vagyok biztos. Az anyukám biztos sikítana, ha visszanézhetné a jelenetet, lehet, hogy még sírna is. Hiszen nem erre tanítottak, az esetek többségében pedig észben tartottam az intelmeket, kivéve most. Valamiért a kíváncsiságom felülkerekedett a józan eszemen. Nem húztam el a kezemet, pedig talán el kellett volna. Az is lehet, hogy ki kellett volna kérnem magamnak, hogy hozzámért, tolakodónak kellett volna titulálnom és jól faképnél hagyni. De ehelyett csak kinyitottam a szememet a feltett kérdésre. Lassan emelem rá a tekintetemet, miközben próbálok nyerni magamnak néhány másodpercek. Mégis mit mondhatna erre az ember? El kellene szaladni? Vagy felháborodni? Valamiért egyik sem tűnik túl szimpatikus ötletnek, de ennek biztosan ő az oka.
- Nem fog fájni?
Nem tartok különösebben a fájdalomtól, inkább csak szeretném beszéltetni, hallani a hangját, az akcentusát, hogy ez meggyőzzön arról, hogy szimpatikus annyira, hogy megadjam neki azt, amit kér.
- A csuklómból akarsz inni?
Na azért ha távol is nőttem fel, nem a föld alatt. Láttam vámpíros filmeket és ennyit még az én gyér tudásom is ér. A vámpírok általában a nyaki ütőérből isznak, belegondolni abba, hogy az ajkai hozzá érnek a nyakamhoz borzongató, de nem tudom, hogy a kellemes vagy kelletlen mivoltában, talán egy kicsit mindkettő. Bármi is legyen ez, meg sem fordul a fejemben, hogy elutasítsam.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 9. 20:17 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
az ízletes

Nem úgy tűnik, mintha a lánynak bármennyire is ellene volna sem a társaságom, sem a gondolat, hogy igyak belőle. Feszít belülről a késztetés, hogy egy pillanatot se várjak tovább, és azonnal rávessem magam. Azonban ehhez túl erős az önkontrollom. Hiába tudom és érzem rajta, hogy nem volna gond belőle, csak azért is várok még egy keveset, hallgatva kérdéseit.
- Nem. - felelem a fájdalommal kapcsolatban búgón, röviden, le sem véve kemény fényű tekintetem a lány szemeiről. Ujjaimat csuklójára fonva tartom. Pulzusát magamban érzem lüktetni.
- Igen, onnan. - bólintok komótosan, nézegetve társaságom szép, ében vonásait, amelyeket a fehér sapka csak még inkább kiemel. A környék hangjai egészen távolinak hatnak. Csak a légzésünk van és a leányzó szívének vad kalapálása. Persze, legszívesebben a nyakát csapolnám meg, ám úgy döntök, a valamivel illendőbb, kevésbé bizalmaskodó módot választom, cserébe azért, hogy hangulatomra tekintettel koránt sem leszek olyan finomkodó és túl hosszan udvaroló, mint az esetek többségében.
Éppen ezért, alig adtam meg a válaszomat, már emelem is a kezét ajkaimhoz, melyek közül kivillannak hegyes szemfogaim. Fejem oldalra fordítom, hogy kényelmesen hozzáférjek, és agyaraimat egy határozott mozdulattal belemerítem csuklójába. Technikám és adottságaim elég profik ahhoz, hogy mindez inkább különös legyen, semmint fájdalmas. Morogva szusszanok egyet, és lehunyt szemmel kezdem inni. Hajam lelóg bőrére arcom mellett. Másik kezem, mely nem a csuklóját tartja, térdére fog közben. Jóízűen, lágyan kortyolgatom Őt. Pont olyan finom, mint az illata alapján tűnt. Nagyon kellett ez most...
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 9. 22:22 | Link

Adam, aki szimplán csak érdekel


- Akkor azt hiszem, erre nem mondhatok nemet...
A válasz eloszlatta az utolsó félelmemet is, most már inkább csak izgultam. A szívem minden egyes dobbanással gyorsabban vert, úgy éreztem, ha az ajkai nem érintik meg a bőrömet belehalok. A félelem egyik pillanatról a másikra mintha szertefoszlott volna, nem csak a harapással, mindennel kapcsolatban. Már nem számított, hogy eltévedtem, hogy hideg van, és hogy egy idegennel hozott össze a sors. Egy utolsó pillantást még vetettem Adamre, úgy éreztem képtelen leszek betelni a puszta látvánnyal. Amint az ajkai elindulnak a csuklóm irányába visszafojtom a lélegzetemet és mozdulatlanul figyelem, legalábbis addig, ameddig a fogai bele nem mélyednek a bőrömbe, akkor egy kissé talán túl érzelemmel teli nyögés hagyja el az számat, de ezen kívül csöndesen figyelem a jelenetet, már amennyit làtok belőle. A szabad kezem elindul a haja irányába, óvatosan kisöpröm az arcából, pusztán csak azért, hogy nézhessem. Megszólalni nem mertem, attól féltem, attól majd megtöri a varázs. Türelmes voltam, de a szívem egy rejtett zuga még ennél is többet akart, bár nem tudtam volna megmondani, hogy mit, de úgy éreztem, hogy fontos vagyok neki, bár lehet, hogy csak a gondolataim ködösülnek el minden egyes korty után.
Utoljára módosította:Zephyrine Sabra Iweala, 2014. december 10. 00:45
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 9. 22:56 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a mámort hozó

Jól tudom, hogy a fajtársaim nagy részének fokozza az élvezetét az, ha akiből isznak, fél és szabadulna. Megértem őket. Nem mondhatom, hogy nem. Azonban engem olyan fából faragtak, hogy sokkal inkább lázba hoz, ha az illető kedvét leli abban, amit teszek Vele. Éppen ezért egy elégedett fújtatással nyugtázom a hangot, amit a lány kiad, és meg se rezzenek, ahogy elsöpri hajam a látvány útjából.
Egyáltalán nem iszom belőle sokat, azonban már régen megtanultam, miként tudom hosszan elnyújtani, hogy minél tovább tartson az élmény. Szóval valószínűleg legfeljebb szédelegni fog kissé a történtek után, de azt is csak akkor, ha nagyon érzékeny a vérveszteségre. Egyelőre azonban nem engedem még. Hűs ajkaimat bőrére fonva tartom, miközben lágyan szívogatom, melegen szuszogva csuklójára. Mondanom sem kell, a végtelenségig ellennék ezzel, azonban fontos, hogy még bőven az előtt megálljt parancsoljak magamnak, hogy túlságosan belemerülnék. Még egy utolsó, apró korty, majd egy nedves kis hang kíséretében kihúzom fogamat belőle. Számat azonban ott tartom még, ahogy megnyalom sebeit. Így gyorsan begyógyul majd. Pár perc múlva nyomuk sem lesz.
Felemelem fejemet, szemem lehunyva tartom. Lassan, simítva engedem el kezét és térdét, hogy a zsákfotelre markoljak két oldalt magam mellett, és mámorosan lélegezve élvezzem a hatást. Lenyalom még az ajkaimon és fogaimon vöröslő vérét, majd becsukom számat. Most egy kicsit mindenképpen így fogok itt ücsörögni, kellemes kábultan, öblösen szuszogva.
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 9. 23:13 | Link

Adam, aki szimplán csak érdekel


Csak hagytam, hogy magával ragadjon az élmény. Miután kigyönyörködtem magam a látványban, kissé hátradőltem, és élveztem, hogy csak velem foglalkozik, hogy én vagyok az, akitől jobb lesz neki. A férfiaknak gyakran keltettem fel az érdeklődését, főleg itt...de ez most egészen más volt, ilyenben még soha nem volt részem, ettől többnek éreztem magamat. Mikor elereszt egy pillanatra csalódás ül ki az arcomra, figyelem ahogy hátradől, le nem bírnám róla levenni a szememet.
 - Ez mindig ilyen jó?
Kérdem csak úgy magamtól, ismét az anyanyelvemen, miközben üres tekintettel nézek előre. Bárcsak újra átélhetném! Veszek egy mély levegőt, miközben leveszem a sapkámat és zavartan megigazítom a hajamat. Nem merek megszólalni, legalábbis hozzászólni nem, hagytam, hagy érezze át a pillanatot, mi a miénk volt. Határozottan az volt. Most már értelmét látom annak, hogy miért vonzódnak egyesek az ilyen fajhoz és miért kísértik a sorsot. A kérdés csak az, hogy miért pont én...kezdem úgy érezni, hogy nem véletlenül kerültem ide. A szempilláim alól kilesek, csak, hogy egy pillanatra még ránézhessek, majd tétován felkelek, úgy érezem, talán egyedül kellene hagynom...
Utoljára módosította:Zephyrine Sabra Iweala, 2014. december 10. 00:42
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 9. 23:32 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a távozni készülő

Nem értem, mit kérdez, csak sejtem. Azonban az világos, hogy nem nekem szól, csak úgy magában beszél. Mondjuk őszintén szólva, különben sem igazán jut el hozzám. Túlságosan bele vagyok feledkezve a bódulatba, és nem is törekszem rá, hogy hamar kikerüljek belőle. Akkor kezdek magamhoz térni, mikor érzékelem, hogy felkel a helyéről. Mintha menni készülne.
Felnyitom a szemem, elcsigázottan pislogok párat magam elé a padlóra, aztán felemelem fejemet és a lányra nézek, az iméntiektől még mindig csillogó tekintettel. Kérdőn fürkészem, mit csinál. Úgy tűnt, jól esik neki a közelségem, most mégis távozóra veszi. Végigtekintek rajta, elidőzve kissé fedetlenné lett haján.
- Elmenjek? - teszem fel szelíd, mély hangon kérdésemet. Ha ennyi elég volt neki belőlem, vagy ha idő kell feldolgoznia az iméntieket, nyugodtan megteheti itt. Távozhatok, ez nem probléma. Részemről a helyek nagy részén csak látogató vagyok. Egy kívülálló. Ha jól sejtem, Ő diák lehet. Ez meg itt ugyebár az iskola birtoka. Hiába van több kötődésem a tanodához, többek közt az újságjuk szerkesztőségének vezetése, akkor is... én mindenhol csak vendég vagyok. Örülhetek, ha szívesen látnak. Ha nem, nincs más lehetőség, mint a visszavonulás. Máskülönben gondok adódhatnak. Azt meg nem szeretem.
Kérdésem felvetését megerősítendő, felemelkedem a zsákfotelről, hosszú alakommal így jócskán a lány fölé magasodva, ám koránt sem fenyegetően.
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 10. 00:32 | Link

Adam, aki szimplán csak érdekel


A félbehagyott mozdulatot gyorsan fejezem be, majd tétován előrelépek, tesztelve, hogy milyen hatással van rám a vérveszteség, de mivel a térdeim nem emiatt váltak kocsonyává úgy éreztem, biztosan eltudom hagyni a helyszínt, ha erre igény van. Tapasztalatlanságomat mutatja, hogy fogalmam sincs, hogy hasonló helyzetben mit kellene tenni, inkább csak tesztelem, próbálkozom, hogy vajon mi a helyes, vagy helytelen. Azt sikerült kitapasztalnom, hogy a vámpír nem egy szószátyár fajta, legalábbis az, akivel összehozott a sors semmiképp. Eszem ágában nem volt megzavarni, pont azért nem szóltam egy szót sem, pedig millió kérdésem lett volna azzal kapcsolatban, amit láttam. Mind butának tűnt, még a fejemben is, hangosan kimondva pedig egyenesen borzalmas lett volna. Távol állt tőlem a lelkes érdeklődés, nem voltam az a fajta, mégis most szívesen beszéltettem volna.
- Mi? Nem.
Csak azután fordultam meg, hogy ezt kimondtam. Felszegtem az államat, összeszedve a büszkeségem martalékát, és felnéztem az idegenre. Még a nevét sem tudtam. Őszintén, semmit nem tudtam róla, csak azt, hogy vámpír. A férfiakkal kapcsolatban tapasztalt voltam, de egyre inkább éreztem úgy, hogy ez itt most mit sem ér, hiszen ő nem ember...még akkor is, ha férfinek nevezném.
- Azt gondoltam, talán szeretnél egyedül lenni.
Összepréselem a számat, féltem a választól, őszintén. Tétován tettem felé egy lépést, ahogy láttam, hogy feláll, de még ez is butaságnak tűnt. Miért kellene nekem közelednem hozzá? Végtére is, én vagyok a nő, ennyi tartás azért mégis lehetne bennem...ettől függetlenül azonban tettem még egy lépés, csak úgy...
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 10. 01:02 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a közeledő

Nem akarja, hogy elmenjek. Pusztán illendőségből, figyelmességből készült magamra hagyni, mert látta, mennyire átszellemülök. Kedves Tőle. De ha zavart volna, tudattam volna vele. Nem lételemem egyedül lenni ilyenkor. Igazából egészen mindegy, akad-e mámoromban társaságom vagy sem. Legfeljebb az tompíthatja kissé az átélésem, ha figyelnem kell magamra közben. Mint mikor Warrenéknél vacsoráztam és Zója felszolgált nekem egy pohár vért. Az asztalnál mégsem állhattam neki sóhajtozni és túlságosan elkényelmesedni. Ez itt most viszont teljesen ideális volt a puffon ülve. Persze, még sokkal jobb mondjuk Kírával a kanapémon. Ám mindennek megvan a maga varázsa.
Bólintok az előttem állónak, és csak némán figyelem, ahogy közelebb lép hozzám. Finoman végigmérem, aztán csinos arcán hagyom tekintetemet. Hiába van hideg, elég fülledtnek hat körülöttünk a levegő. Részemről különösen annak érzem, hiszen ez a kábulat nem száll el rólam olyan gyorsan. Egy ideig még lappang bennem.
Hosszú kezeimet magam mellett lógatva, laza terpeszben állok a csokoládé bőrű leányzó előtt, lefelé nézve rá kék, régi fényű szemeimmel. Szemfogaim visszahúzódtak már.
Nem távolodom el Tőle, ám felé sem mozdulok. Hogy akarok-e, az más kérdés. Hiába vagyok különc vámpír, akkor is vámpír vagyok. Hogy ne akarnék közeledni hozzá? Az ösztöneim megállás nélkül hajtanak felé. A prédám felé. Akkor is tennék, ha nem lenne szemrevaló, bájos, gyönyörű. De az. A kísértés éppen ezért igen hatalmas. Azonban attól lehetek ma az, aki, mert tekintettel vagyok a halandókra és egyáltalán minden élőlényre. Nem rontok hát rá, nem erőltetem rá magamat. Még akkor sem, ha a zsigereimben érzem, mennyire akarná. Ha megteszem, esélye sem volna már visszakozni. Ha viszont kivárok, még meggondolhatja magát. Ezzel adom meg a szabad választás jogát. Tétlenségem nem az elutasítás vagy közöny jele hát, hanem szimpla óvintézkedés. Ha nő, ha nem, mindenképpen ember és mint olyan, gyengébb nálam. Az erős pedig nem fenyegetheti a közeledésével a gyengét. Csak hagyhatja, hogy nyisson felé.
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 10. 01:15 | Link

Adam, aki nagyon is érdekel


Két lépés. A büszkeségem nem engedett tovább menni. Úgy éreztem, ha annyira akarnám, akkor talán sikerülne közelebb férkőznöm hozzá, nem lelkileg, fizikailag. Tisztában voltam azzal, ami vagyok. Itt, nem egy vagyok a sok közül, hanem egy kívülálló, nem csak  bőrszínem és a vonásaim miatt, a felfogásom és a temperamentumom is egész más volt, hiszen mégiscsak egy másik kultúra nevelt ki. Egész eddig más életet éltem, furcsa volt, nehezen tudtam alkalmazkodni az itteni viszonyokhoz, minden tekintetben.
- Kellemetlen, hogy te pontosan tudod, hogy mi jár a fejemben, miközben nekem fogalmam sincs arról, mire gondolsz most.
Egy apró megjegyzés, színtelen, talán túlságosan üres hangon. Ebben a percben azt kívántam, bárcsak legilimentor lehetnék, talán akkor belelátnék a fejébe és tudnám, mit szabad és mit nem. Ha egy egyszerű diáktársam állna velem szemben, vagy egy ember, akkor bizonyára nem tétováznék, faképnél hagynám azért, mert nem lépett...mert nem csúszott térden és könyörgött azért, hogy tegyek neki egy szívességet azzal, hogy figyelek rá. De tőle nem ezt vártam, mi sem állt ettől a helyzettől távolabb. Végigfutott rajtam a remegés, ahogy belenéztem a kék szempárba, a kedvemre volt, hogy engem méregetett, kedvem lett volna körbefordulni, hogy minden szögből alaposan megnézhessem. Ha buta fruska lennék - amit bizonyára gondol rólam -, akkor kelletném magam, de ahhoz túl büszke vagyok, így is jobban kitárulkoztam, mint kellett volna. Szégyellnem kellene? Talán igen...de sötétbe burkolózva minden annyira könnyű. Ahogy az is, ahogy oldalra billentett fejjel előrehúzom a hajamat, az ujjaim végigkísérik a hajszálakat, fedetlenül hagyva a nyakamat.
Utoljára módosította:Zephyrine Sabra Iweala, 2014. december 10. 01:16
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 10. 18:19 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a kínálkozó

Hogy elég sokatlátott és tapasztalt vagyok ahhoz, hogy pontosan tudjam, mik keringhetnek a fejében, nem feltétlen csak áldás. A tudás hatalom, a hatalom pedig elég gyakran terhes. Néha jó lenne reménykedni, találgatni ahelyett, hogy szinte mindennel tisztában vagyok. Ettől függetlenül persze értem, bosszantó lehet, ahogy csak hallgatok és lélekbehatóan figyelem Őt, várva lépéseit. Ezek közül a bizonyos lépések közül ez a legújabb igen merész...
Megvan a magam szabályrendszere, amelyre Atyám tanított, és amely meghatározza a mindennapjaimat, a létezésemet, a gondolkodásomat. Ezek közt a szabályok közt azonban koránt sem csak olyanok vannak, amelyek nagy önfegyelemmel vagy valamilyen feszítő korlátozással járnának. Olyan szabályok is vannak, melyek igazán kellemesek. Így az is, hogy ha egy nem-gyermek halandó a vérét kínálja és ezzel nem károsítja a saját egészségét, akkor fogadd el! Valljuk be, az már igazi képmutatás lenne, ha még kéretném is magam egy ilyen esetben.
Odanézek hát szép ívű nyakára, miután elsöpörte onnan haját, és mélyen lélegezve csodálom egy darabig, majd finoman elnyitom ajkaimat. Agyaraim ismét előbújnak. Amilyen komótos voltam eddig, a most következőek olyan villámgyorsak: egyik kezemmel vállát, a másikkal tarkóját ragadom meg, és lehajolva rá, lágy eréllyel vágom bele fogaimat a nyakába. Felmordulva kezdek inni. Lehunyt szemmel, halk hümmögéssel kortyolgatok, egészen meggörnyedve, hogy kényelmesen hozzáférjek a lányhoz, közben tartva Őt magamnak.
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 10. 19:23 | Link

Adam, a harapós


Nem tudtam, hogy pontosan mire várok. Talán csak arra volt szükségem, hogy megint a közelemben legyen, vagy legalábbis, hogy ne legyen olyan távol. Minden érzékem tompult a közelében, nem fáztam, nem rettegtem, még látni is homályosabban láttam, már ha ez egyáltalán lehetséges. Meglepett az, ahogyan viselkedtem, normál körülmények között soha nem volt a kenyerem a kelletés.
- Nos...
Egy tétova lépést tettem hátra, csak egyetlen egyet. Csak hogy teszteljem, hogy mit lép majd erre. Eszembe nem jutott, hogy ismét belekóstol a vérembe, arra számítottam, hogy itt hagy. Szépen elmegy mellettem és elfelejtjük ezt a kis affért. Biztos voltam bennem, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit ilyen könnyen betudott hálózni. Nem lehettem egyedül. A felismerés viszont nem hatott rám nyugtatólag, ellenkezőleg! Felmérgesített, hogy valaki más is képes önszántából odaadni a vérét és nekem eszem ágában sincs beállni semmilyen sorba. Elöntött a a féltékenység, bár tudtam, hogy most nem bízhatok a saját érzéseimben, mert miatta...miatta minden kifordult. Elködösült tekintettel figyeltem, ahogy elindul felém, minden porcikám megremegett, tudtam, hogy már késő. Láttam a szemfogait, éreztem a kezét a tarkómon és a vállamon. Határozottan tartott, nem tudtam volna elesni, sem pedig összerogyni, mégis óhatatlan simítottam végig a vállamon lévő ujjait néma engedélyt adva, amire nem volt szüksége, mert megharapott, ismét. A várt fájdalom most is elmaradt, de ugyanolyan elemi erővel hatott rám, mint az első alkalommal, lehunytam a szememet és átadtam magam a helyzet pikantériájának. Elértem amit akartam, közel volt hozzám...pont úgy, ahogy akartam.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 10. 23:30 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
az ismételt mámort hozó

Közel sem iszom annyit most sem, hogy túlságosan érzékelhető lehessen számára a vérveszteség. Elmélyült szuszogással szívogatom, egészen lágyan. Árnyszerű alakom fölé magasodik, szinte eltakarva Őt a világ szeme elől. Ujjaim néha szorítanak rajta egy keveset, ahogy markolom tarkóját, vállát. Hagyom csekély mennyiségű vérét szétfolyni számban, és alágördülni torkomon. Mikor úgy érzem, elértem a határt, amíg míg nem károsítom Őt, kiveszem belőle agyaraimat szépen és nyelvem végét ráérősen húzom végig kis sebhelyein, így segítve elő gyógyulásukat. Ajkaimat egy kis csókfélével emelem el bőrétől, felegyenesedve Tőle.
Lehunyt szemmel állok előtte, éterien lélegezve, nagy kezeimet még mindig rajta tartva. Lenyalogatom számat, fogaimat és nem mozdulok még. Élvezem a mámort, finom vérének eszményi hatását. Egészen lassan engedem el Őt, feltárva ködösen csillogó, sokat látott tekintetemet. Kábán nézegetem a szép, ében arcot, laposakat pislogva. Ilyenkor minden olyan könnyű. Minden jó. Minden tiszta. Mindennek van értelme. Még halhatatlan életemnek is.
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 10. 23:55 | Link

Adam, a harapós


Még levegőt venni is alig mertem, attól féltem, hogyha egy minimális mozdulatot is teszek, akkor abbahagyja, mert rájön, hogy túl fiatal vagyok, hogy nem vagyok az esete, vagy megbánja amit tett. Így csak csöndben, szinte mozdulatlanul tűrten, hogy elvegye tőlem azt, amire szüksége van. De túl gyorsan lesz vége, ismét. A szemem végszóra kinyílik és meg sem próbálom leplezni a csalódottságomat. De éreztem, hogyha több vért venne el, akkor az már esetleg hatással lehetne rám...bár, ha jobban belegondolok az sem zavarna, egy percig sem. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy így még meghalni is szép lehet, pedig erről soha nem gondolkodtam még el komolyabban, túl fiatal voltam hozzá. Amint elenged, a hosszú ujjaim még egy ideig kísérik az övéit, feszegetem a határokat, de továbbra is bódult vagyok az élménytől. Már nem gondolok sem a bűntudatra, sem a szégyenre, pláne nem a megaláztatásra. Halvány mosollyal az arcomon figyeltem az alakját a sötétben, szórakozottan a nyakamhoz nyúltam, mintha ezzel visszatudnám idézni a néhány másodperccel ezelőtti történéseket, meglepett, hogy ott volt a két apró lyuk, a fogai helye, de vér egy szem sem volt körülötte. Újabb kérdés, bugyuták, gyerekesek és roppant magától értetődőek. Néhány másodpercig még tétován állok előtte, aztán visszaveszem a fehér sapkámat és megigazítom magamon a kissé félrecsúszott ruháimat. Nem akartam zavarni őt, kiindulva az előző bódultságából, ha ez okozott neki örömöt, hát legyen, nem akartam az lenni, aki ezt elveszi tőle, hiszen én adtam meg. Ugyanakkor úgy éreztem, zavarom, most már igazán mennem kellene. Lassan léptem oda hozzá, felpillantottam rá, figyeltem az arcát, majd lábujjhegyre állva nyomta egy puszit a nyaka és az álla találkozásánál lévő gödröcskébe, majd szó nélkül, zaklatottan elindultam le a Faházból.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék