36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 5. 09:43 | Link

Lénárd

Már ősz közepétől vártam a havazást, amióta már egy-két makacs levélkén kívül lehullottak a falevelek a fákról. Szerettem nézni a színeket, ahogy egyesével válnak el a fa ágaitól és lassan hullnak a földre, de az ünnepek közeledtével egyre jobban vágytam a téli tájra. Végre esik a hó. Megfogadtam magamnak, hogy valamikor időt kerítek kimenni egy kicsit levegőzni és szeretem megtartani az ígéreteket, még ha azokat magamnak is teszem. Egy szabad délutánon elérkezettnek láttam az időt, úgy éreztem semmi sem akadályozhat meg. Gondosan felöltöztem, sál, sapka, kesztyű, kabát és elindultam kifelé az iskolából. Először még az utat követtem, ami szintén havas volt egy kicsit. Eléggé csúszós volt, így nem is erőltettem a dolgot, inkább lekanyarodtam az útról és változtattam úticélomon. Eredeti tervem a Bagolyfalván lévő vásár volt, de a faluba vezető lejtőn féltem lemenni, nem hiányzott nekem a csonttörés. Az aszfaltozott útról letértem és a mezőn mentem keresztül. Talpam alatt ropogott a több mint tíz centis hó, legszívesebben hóangyalt csináltam volna, de győzködtem magam, hogy azért azt nem kéne, már nem vagyok kisgyerek. Csöndben mentem, hátha látok valamilyen állatot, de sajnos nem volt szerencsém. Átszelve a nagy mátrai rétet elértem az erdő széléhez. A faházhoz szerettem volna menni, de itt egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy melyik ösvény vezet hozzá, vagy legalábbis felé. Beléptem az erdőbe és elkezdtem irányzékban megközelíteni. A táj annyira szép volt, nagyon szerettem volna lefesteni, de hát nem hoztam magammal semmilyen felszerelést, és ha itt kint rajzolnék, akkor nagy eséllyel megfáznék. Megtaláltam az ösvényt és sikerült beazonosítanom, hogy merre is vagyok. Innentől körülbelül tíz perc gyaloglás volt ahhoz a bizonyos fáig. Csöndben tettem meg az utat és figyeltem, hátra látok egy erdei állatot. Mocorgásokat éreztem mindenhonnan, kicsit mérgelődtem is, hogy lehet szemüveg kéne nekem.
Annyira el voltam foglalva az állatokkal, hogy alig vettem észre a hatalmas, vastag törzsű, korhadt fát és mellette a létrát, ami felvezet a házhoz. Alulról alig lehet rájönni, hogy ez nem csak egy átlagos fa, de valószínűleg pont ez volt a cél. Elkezdtem mászni felfelé. Kicsit aggódtam, hogy leesek, mert a rátapadt hó miatt nagyon csúszósnak látszott, viszont ezúttal nem fogok lemondani célomról, mint a karácsonyi vásár esetében. Lassan, de biztosan közeledtem a házhoz. Bele sem mertem gondolni, hogy nekem innen még le is kell majd jönnöm. Már voltam itt fent, de akkor nyár volt és nem tűnt ennyire veszélyesnek. Szerencsére épségben megérkeztem. Mielőtt bementem volna a hívogató házba, körülnéztem, hogy fentről is megcsodálhassam az erdőt. Hirtelen madarak sokasága vált láthatóvá számomra, én pedig nem győztem csodálni őket. Pár percig csak álmodoztam és álmodoztam, hogy bárcsak én is tudnék velük szabadon repülni. Nagyon vágytam a repülésre, kiskoromban mindig azt kértem szülinapomra, hogy hagy repülhessek. Persze, így visszagondolva már én is röhögök magamon.
Kicsit csípte a hideg az arcomat, ezért rávettem magamat, hogy abbahagyjam a bámészkodást és bemenjek a házba. Benyitottam az ajtón, körülnéztem, hogy van-e bent valaki, de a ház üres volt. Besétáltam a szoba közepére, látszólag nem sokat változott legutóbbi látogatásom óta, talán egy-két véséssel van több.
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 6. 17:58 | Link

Henrietta


Először használhatom az új cipőmet. Kifejezetten a téli időjárásnak megfelelő kialakítása van. A családom másik felétől kaptam, nagyon szerencsés tehát, hogy eltalálják az igényeimet. Sokszor fordul elő, hogy a kelleténél vékonyabb ruhaneműt küldenek ide, de nem hibáztatom őket emiatt, hiszen nehezen élik bele magukat az itteni éghajlatba. Anya nincs olyan helyzetben, hogy mindent finanszírozni tudjon, szükségem van a többiek segítségére is. Jó érzés, hogy számíthatok rájuk, még ha néhány dolgot muszáj vagyok elnéznem.
Odakinn végre a hó szállingózik, elegem volt már ebből a pocsék, esőzésekkel tarkított hétből. Való igaz, szinte végig a négy fal között gubbasztottam, de akkor is. Mennyivel különlegesebb a havazás... Olyan jó hangulatot tud teremteni! Ilyenkor izgatottan vágyom ki a szabadba, de az az általános tapasztalatom, hogy más is. Pedig a diákok többsége már hozzászokhatott volna a látványhoz. Nekem szinte még teljesen új, eddig nem untam meg.
Szinte ki se látszom a magamra öltött ruharétegekből. Fejemre kötött sapka, kezeimre kesztyű, nyakam köré pedig egy széles sál kerül, amely még a számat is eltakarja. A kabátom se nem vízálló, se nem valami a vastagabbik fajtából, de az alatta lévő pulcsi majd megvéd a hidegtől, különben sem hócsatára készülök. Mindez persze a fekete különböző árnyalataiban virít rajtam, amivel meglehetősen jól kitűnök a hófehér tájból. Egyedül a lábam fázik, a nadrág túl vékonynak bizonyul.
A faház felé veszem az irányt, mert úgy gondolom, hogy más ilyenkor úgyse teszi be oda a lábát. Az odaút felénél gondolkodom el azon, hogy mennyire fagyhatott rá a feljáratra a víz, amit nagy valószínűséggel most hó lep el, de épp ettől olyan veszélyes. Kockáztatok, hiszen úgy vagyok vele, hogy ha nem is sikerül feljutnom, majd teszek egy sétát a tisztáson, vagy leugrok a faluba. Nagyon dicsérik a vásárt, az ajándékvásárlással pedig eléggé el vagyok csúszva.
Összeszorított foggal, de feljutok. A nyomok alapján járhatott erre valaki. Halkan szipogok párat, mert már kezdek átfagyni. Az orrom például egy jégcsap is lehetne. Fogadni mernék, hogy odabenn nincs ilyen hideg. Kedvem támad belesni az egyik ablak pereméről, de félek, hogy megcsúszok. A faház már így is eléggé... nos, hát mondjuk azt, hogy furcsa állapotban van, és annyira nem vagyok bátor, hogy most ilyenekkel szórakozzak. Fogom magam és benyitok, elvégre hang nem szűrődik ki onnan.
A padló bámulásával vagyok elfoglalva, a csendes helyiség a téli félhomályban úszik. Egyedül az ablakok közelében hatol be némi szürke fény a szobába, a berendezés nagyobbik része sötétben ül. A falfirkantásokat is nehezen tudom kivenni ilyen távolról. Kifújom magam előtt a levegőt, amely füstszerűen oszlik el körülöttem. Ez olyannak tűnhet, mint a cigarettázás. Otthon csak a hegyekben volt hideg, de amikor olyan tájakon kirándultunk, mindig nyár volt. Egyszer utaztunk el síelni, akkor tapasztaltam ezt először.
Majdhogynem infarktust kapva szökkenek hátrébb, tarkómmal az ajtónak koppanva. Kezemmel a kilincshez kapok, meneküléshez készen, s a másodperc pillanatnyi erejéig olyan arcot vágok, amit nem szeretnék viszontlátni egy fényképen sem. Egy eddig észre nem vett alak mozdul meg. Hunyorogva szemlélem egy darabig, aztán a szívemhez kaphatok. Még dobog, s mintha lassulna...
- Ajh, ez inkább no komment kategória.
Pedig úgy tudom, jó látásom van, nem kell szemüveg. Az előttem álló lány azonban annyira beleolvad a környezetébe, hogy nehéz észrevenni. Közelebb kellene lépnem hozzá, mert ismerősnek tűnik, de olyan rossz szögből vannak itt a fényviszonyok, hogy egyelőre nem teszek mást, mint számat harapdálva hallgatok, s várom a reakciót.  
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 6. 20:17 | Link

Lénárd

Nem vagyok valami sportos típus, az extrém sportoktól pedig egyenesen irtózok és a faházba való feljutás kicsit arra hasonlított. Veszélyes volt és magasra kellett másznom. Nagyon kapaszkodtam, ennek hála épségben feljutottam a csúcsra. Megmásztam a Csomolungmát, majd rögtön körül is néztem. Teljesen máshogy feslett fentről az erdő. Jó volt lenni a lombkoronaszinten, kicsit olyan érzés volt, mintha madár lennék. Legszívesebben el is repültem volna, de sajnos röpképtelen élőlény vagyok.
Néhány hideg perc után úgy döntöttem bemegyek a házba. Így is tettem, benyitottam és beléptem a helyiségbe. Bent már jobb idő volt, viszont a világítással gondok voltak. Pontosabban szürkület uralta a ház belsejét és csak az ablakokhoz közeli részeket láttam tökéletesen. Elkezdtem sétálgatni, felfedezni az újdonságokat. Olvasgattam a fagerendákba karcolt szövegeket, találtam friss szerelmes idézetet is.
Egyszer csak zajra lettem figyelmes kívülről, de nem láttam senki sem. Azt sem tudtam hova szaladjak hirtelen, megijedtem, hogy egy auror közeledik és szándéka, hogy lebuktasson és megbüntessen. Bíztam benne, hogy csak képzelődök, de a léptek egyre hangosabbak lettek. Nincs mit tenni, nem tudok hová menekülni, de miért is kéne, hisz nappal van és már nem vagyok elsős. Biztattam magam, hogy biztos csak egy másik diák, de azért nem a szoba legmegvilágítottabb részére álltam. Szerencsére igazam lett és tényleg egy tanuló nyitott be, vagyis a kinézete alapján az lehetett. Benyitott a házba. Először nem láttam tisztán az arcát, de mozdulataiból arra következtettem, hogy észrevett és megijedt tőlem. Jobban megnéztem az arcát, mire elmosolyodtam. Régen látott háztársam érkezett meg. Kedves mosollyal az arcomon indultam el felé, elhaladva az egyik ablak mellett, hogy ő is felismerjen engem.
- Szia Lénárd! – Köszöntem neki. Arcomon látszott a meglepettség, de az öröm is, hogy újra láthatom. Ismerjük egymást, de már régen volt alkalmunk beszélgetni. Megálltam előtte és elkezdtem faggatni.
- Hogy vagy? Rég láttalak. Mi újság veled? – Mosolygok barátomra.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2014. december 6. 20:18
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 6. 20:50 | Link

Henrietta


Még mindig szörnyen kínosnak érzem, hogy ennyire megijedtem az előbb. Úgy látszik, túlságosan elvarázsolt a táj, az idő, a kalandvágy. Ilyen apróságokkal, mint egy sötétségben rejtőzködő diáktársam, egyáltalán nem számoltam. A kellemetlen szituáció tanúja ráadásul a rám nem éppen valló viselkedésemből láthat egy szeletet. A történteket feldolgozva köhintek egyet, majd a váratlanul ért meglepetéstől pislogok egy párat.
Megtorpanok nevem hallatán, majd tekintetemmel csak még erőteljesebben próbálom felismerni az előttem jelenlévőt azzal, hogy néhány méterrel közelebb lépkedek.
- Örvendek... Heni? Á, szia. - fejemmel jobban felé hajolva győződöm meg arról, hogy a lány nem más, mint kedves háztársam. Egyike azoknak, akikkel egészen jó kapcsolatot ápolok. Lehet vele beszélgetni, nem tett semmi rosszat ellenem. Mivel egy házban vagyunk, érkezésem után hamar összeismerkedtünk.
- Nem gondoltam volna, hogy te vagy az... Igazából senkire se számítottam itt. - vallom be őszintén, hiszen úgy érzem, némi magyarázkodásra szorulok az előbbi jelenet után.
Miután sikeresen tisztázom kezdeti ijedtségem, majd meglepettségem okait, válaszolok a kérdésére.
- Hát... Jól. Én is téged. Eddig még nem fáztam meg, és szeretném, ha egy darabig így maradna, bár az úton idáig már majdnem megfagytam. Elég hideg van azért odakinn. - bökök magam mögé egy erős mosoly kíséretében - És te, hogy vagy?
Miközben válaszát várom, sétálok egy kicsit a helyiségben. Az egyik fotelhez lépve megtapogatom azt, mielőtt helyet foglalnék rajta. Tudnom kell, hogy mennyire hideg, mert ahogy az előbb ecseteltem, nem akarok beteg lenni. Ezek után jelzek Heninek, hogy örülnék, ha ő is hasonlóképpen cselekedne.
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 7. 11:29 | Link

Lénárd

Szerencsére nem egy auror, de még csak nem is egy prefektus lépett be az ajtón. Lénárd volt az, aki kicsit megijedt, amikor meglátott egy másik alakot a szobában, vagyis engem. Teljesen megértettem, nem voltam valami kivilágított helyen és mostanság nem sikerült összefutnunk. Éppen ezért húzódott mosolyom a fülemig, amikor felismertem. Lassan elkezdtem felé közeledni, majd megszólítottam. Kis idő után ő is felismert. A nevem hallatára egy icipici kis bólintással helyeseltem. Lénárd sem gondolta, hogy találni fog itt valakit, én sem, de nagyon örültem, hogy így alakult.
- Én is meglepődtem, de nagyon örülök, hogy ismét találkozunk. – Nyugtattam, hogy nincs egyedül, teljes mértékben együtt éreztem vele. Megtudtam, hogy eddig még elkerülték a téli betegségek, bár az idevezető úton nem nagyon volt melege. Nem lehetett könnyű neki hozzászoktatnia magát a mínusz fokokhoz, nem hiszem, hogy Ausztráliában ennyire lecsökkenne a hőmérséklet. Látszólag vacogott is Visszakérdezett, miközben elindult a szoba belseje felé, egyenesen a fotelekhez. Én is követtem őt, láttam, hogy megnézi, nem túl hidegek-e, de arckifejezéséből láttam, hogy nem vészesek. Mielőtt válaszoltam volna én is megérintettem az egyiket, elvégre én könnyebben felfázhatok, mint a mellettem lévő fiú, nekem sem mindegy, hogy milyenek a fotelok. Egészen melegek voltak, mintha valaki egy kihűlést gátló varázslatban részesítette volna őket. Lehuppantam a bal oldaliba, hogy Lénárd a jobbomon legyen.
- Jól vagyok, köszi. Múlthéten jöttem vissza a suliba, mert haza kellett utaznom két hétre vigyázni a húgomra. – Válaszoltam végül kérdésére. Egyik lábamat keresztbe tettem a másikon, hogy ezzel is kicsit melegedjek, de elővettem a pálcámat és egy rövidke bűbájjal a szobába hőt varázsoltam. Nem lenne jó, ha megfáznánk. Igaz, melegebb volt itt bent, mint kint, de azért biztosra akartam menni.  
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 7. 13:24 | Link

Henrietta


Az élet néha váratlan meglepetésekkel áll elő, és azt hiszem ez a jelen esetben teljesen igaz. Az elhagyatottnak vélt faház vendége Heni, aki egyedül ácsorog a sötétben. Még nem gondolkodom el olyanokon, hogy mi vezette őt ide, milyen céllal van itt, hogy esetleg lelki oka lenne arra, hogy a többi diáktól elvonuljon. Az se fut át agyamon, hogy miképpen reagálna akkor, ha valaki más jelent volna meg a bejárati ajtónál, s nem pedig én, jól ismert háztársa.
Megkönnyebbülten mosolyodom el, válaszolok a kérdésekre, majd helyet foglalok valamelyik fotelban. Hiszen nem egy percre ugrottam el ide. Ha már így összetalálkozunk, hát használjuk ki az időt, kezdjünk el valamiről komolyabban is beszélgetni. Az ablakon keresztül bámulok ki a tájra, ami nagyon hívogat kifelé, de a hideg akkor is túl nagy ellenségem ahhoz, hogy most elhagyjam a helyiséget.
Heni is helyet foglal, és mivel lányként sokkal elővigyázatosabb a felfázást illetően, egy egyszerű bűbájt alkalmazva varázsol megfelelő hőmérsékletet a szobába. Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe? Így nyugodtan megszabadulhatok az immáron szükségtelenné vált kiegészítőktől.
Kabátomat csak lecipzározom, de a sálamat az ölembe dobom. A kesztyűim a zsebemben landolnak, a sapkát pedig összefogom a sállal. Cseppet sem hiányzik, hogy megizzadjak. Frizurám a sapi viselése után egy kissé lelapult, néhol össze-vissza állnak a hajszálak, ezért úgy festek, mintha az ágyamból keltem volna ki reggel, de nem annyira veszem észre a részleteket, ezért csak egy látatlanból végzett gyors igazítást végzek magamon, hogy nagyjából hasonlítson a megszokottra.
- Mennyi ideig voltál távol? - dőlök hátra az ülőalkalmatosságban, kezeim a térdemen pihentetve -
- Nem kell sokat pótolnod? Hah, tényleg! Milyen az ötödik? Sokat kell tanulnod? Nehéz a tananyag? Úgy tudom, te egész jó tanulónak számítasz...
Remek emberre akadtam, de még nem árulom el valós szándékom, egyelőre csak faggatom őt tanulmányaival kapcsolatban. Utolsó kijelentésemre nem vennék mérget, ezért is jegyzem meg halkabban, csak úgy odatéve az előbbi kérdéseimhez.
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 7. 16:04 | Link

Lénárd

Leültünk a fotelekre, majd elővettem a pálcámat és kicsit megnöveltem a szoba hőmérsékletét. Muszáj volt, mert nem szeretek hidegben egy helyben üldögélni és ahogy ismertem Lénárdot, ő sem. Társam ennek hatására kicsit lazított öltözködésén. Miután eltettem a pálcámat én is így tettem, kicipzáraztam fekete kabátomat, kötött bézsszínű sálamat letekertem a nyakamból, majd sapkámat is levettem. Kesztyűm nem volt, azt otthon hagytam felelőtlenségem miatt, de megoldottam egy egyszerű zsebre tétellel. Mondjuk a létrán nagyon nem esett jól a hóban, jégben tapicskolva felmászni ide, de kibírtam.  
Ölemben lévő ruhadarabjaimat piszkálgattam, amikor társam megkérdezte, hogy mennyi ideig voltam távol.
- Két hétig, pontosabban tizenöt napig. De nekem egy örökkévalóságnak tűnt. A tinédzser húgommal már nem tudok olyan jól beszélgetni, mint anno. Igaz, akkor még inkább játszottam vele, de akkor is.  – Mondtam még mindig az ölemen lévő sálat birizgálva, majd ránéztem társamra. Arcom kicsit komollyá változott.
- Eddig úgy gondoltam, hogy a testvérem is varázsló és nem csak én a családból, de még nem mutatkozott meg a varázsereje. Kezdek aggódni. Nem szeretnék egyedül lenni boszorkány, mert az olyan érzés, mintha nem is a családba tartoznék. - Bele sem mertem gondolni, hogy akár csúfolhatnának is, hogy sárvérű vagyok. Eddig még nem mondták nekem, de nem is szeretem hangsúlyozni származásomat. Fogalmam sem volt, hogy miért mondtam el mégis Lénárdnak. Nem néztem ki belőle, hogy zavarja ez az információ. Meg hát a csúfolódás az elsősöknek is gyerekes viselkedés már, mi meg lassan felnőtté válunk, nem csak papíron is.
- De, jó sokat kell pótolnom. Teljesen elvesztettem a fonalat, pedig ha jól akarom megírni a záróvizsgám, akkor muszáj lesz megtalálnom. A tananyag egymásra épül, vagyis ha eddig valaki jól tanult és még jó agya is van, akkor nem annyira vészes. Nekem sajnos nincs jó logikai készségem, ezért nekem sok időbe telik megtanulnom a dolgokat. Most már viszont kicsit elegem van, szeretném, ha az életem nem csak a könyvekről szólna. – Mondtam ki őszintén.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2014. december 7. 16:04
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 7. 19:15 | Link

Henrietta


Ahogy kényelembe helyezem magam, ő is hasonlóan tesz. Immár nem kell aggódnunk a hideg miatt, mert bármilyen idő is fog uralkodni a falakon túl, ebben a kis kuckóban a bűbáj hatására kellemes meleg fog áradni. Csak mások meg ne tudják, mert a végén még kedvük támad eljönni ide, az pedig megzavarná a csevejt. Még ha semmilyen mély magánéleti dolgot nem tárunk fel, azért mégiscsak jobb négyszemközt lenni.
- Tényleg, ezt már mondtad. Mennyire figyelmetlen vagyok! - vágok közbe elpirulva, amikor megerősíti a két hetet. Úgy látszik, kezd kihagyni a memóriám - A kamaszkor sokszor nehéz. Jó, hogy az én testvéreim jól viselkednek, azaz... ezt hallom onnan. Hogy mi igaz ebből? Remélem minden. - nyelek egyet, ahogy magam elé bámulva gondolok bele ebbe az egészbe. Néhány év és ők is keményen kamaszodni fognak, akkor majd lehet tartani a lázadástól. Én mondjuk jó kamasz voltam. Rosszalkodásaim nagyobbik hányadát sikerült lepleznem szüleim előtt.
- Ne hagyd, hogy eltávolodjatok! - nézek mélyen a szemeibe, hogy elérjem a kellő hatást -
A hosszú csend alatt ujjaimat tördelem. Látszik, hogy feszengve érzem magam, szavaira pedig úgy érzem, feltétlenül hozzá kell fűznöm valamit. Hirtelen úgy hiszem, akár egy órát is beszélhetnék erről. Kénytelen vagyok valamelyest mérsékelni ezt a szómennyiséget, mielőtt szabad utat engedek érzéseimnek. Jó emberre talált, hiszen hasonló cipőben járok. Ezért se véletlen, hogy ennyire hallgatok. Teljességgel átérzem aggodalmát, valósággal rám ragad a hangulata. Lelankad lelkesedésem, a mosoly is eltűnik arcomról.
- Ő varázsló szeretne lenni?
Jelen helyzetben egyszerűbb visszakérdezni, mint saját magamtól elkezdeni beszélni. Aztán amikor már végképp nem bírok magammal, felülök és halálosan komoly szavakat intézek felé.
- Tudod... Nálam is hasonló helyzet van. A szüleim nem varázslók. Ha a vér szerinti apámtól örököltem, akkor én leszek az egyedüli a családból. Pedig akár egy iskolába is járhatnánk a testvéreimmel. De... Nem akarok pesszimista lenni. Nem csak az, hogy nem akarok belegondolni ebbe, hanem. - itt kizökkenek, ezért sóhajtok egyet és megpróbálom valahogyan folytatni az elkezdetteket - Csak tudom, hogy ők attól még elfogadnak. És itt sem vagyok magányos, teszek ellene, hogy ne legyek az. Szóval erős vagyok. Nem dől össze a világ, ha ő nem lesz az. Te leszel majd a mindentudó nővére.
Már egészen vörös lesz a fejem a kapkodásban, s magam is elmosolyodom azon, hogy milyen éretten próbálom kifejteni neki álláspontomat. Összeszedetlen vagyok, ez tény, de nem vall rám, hogy hosszan és körülményesen beszélek ilyen jelentőségű témákról valakivel. Feltételezhetően megérti majd, hogy mire mutatok rá, mire szeretném rávezetni. Legalább érzi majd, hogy nincs egyedül ilyesfajta problémákkal.
- Ez nem túl biztató... - rázom meg a fejem - Érthető, én ezért se merem meglátogatni a testvéreimet, csak anyánál vagyok, ha nincs a hosszabb szünet. Nekem tudod, hogy voltak kis gondok a nyelvvel, meg főleg helyesírás, mert zűrösen keveredtem ide, vizsgákhoz közel, visszaszokni magyarra, meg ilyenek... Most én is pótolok csomót, mindig csak tanulni, tanulni kell, de haladok. Van is segítség... És fejlődtem annyit, hogy megpróbálok félévkor vizsgázni, hogy én is ötödikes legyek, mert eredetileg annyi lennék, csak az előzőek nem sikerültek. Csak ezért kérdeztem, hogy te hogy boldogulsz. Milyen irányba mennél tovább?
Te jó ég, mennyit jár a szám. Talán a hideg hozza ki belőlem? Vagy csak olyan témákat érintünk Henivel, ami ezt váltja ki. Hát jól elhúzom a válaszokat, zavart is vagyok, tudom. A beszéd se százas, de inkább csak az akcentus érződhet.


Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 12. 10:16 | Link

Lénárd

Lénárddal leültünk a fotelekben és elkezdtünk beszélgetni. Magam sem értettem, hogy miért meséltem a húgomról, utólag elgondolkodtam, hogy miért érdekelné őt, de azért jó érzés volt megosztani vele. Amikor észrevette, hogy már mondtam egyszer, hogy meddig voltam távol, kicsit elmosolyodtam, de teljesen megértő arccal. Velem is sokszor előfordult az ilyesmi, még ha figyelek is a másikra. Nyugtatott, hogy a kamaszkor nem könnyű és mesélt is az ő testvéreiről, akik még nem kamaszok, de közel állnak hozzá.  
Komoly pillanatok következtek, amit én idéztem elő. Tényleg aggódtam, hogy én vagyok csak varázsló a családból. Hangjára felnéztem Lénárd szemébe, tekintetünk találkozott. Együttérzése megérintett, kicsit talán elpirultam, amit fokozott még az utána következő szótlan pillanatok. Végül ő szólalt meg előbb, egy kérdéssel.
- Nem tudja, hogy léteznek varázslók. Igazság szerint én sem tudtam, amíg rá nem jöttem képességemre. – Felidéztem magamban annak a bizonyos napnak az emlékét. Nagyon ideges, de egyúttal boldog is voltam. Különleges nap az életemben, az biztos. Lénárd is mesélt magáról, megtudtam, hogy náluk is ő az egyedüli varázsló, de velem ellentétben, ő egészen jól kezeli. Magabiztossága ragadós volt, átgondoltam a helyzetet. – A gond csak az, hogy a szüleimen kívül nem tudja senki nálunk, hogy boszorkány vagyok. Ha pedig a húgom megtudná, hogy én az vagyok, ő pedig nem, akkor kiakadna és féltékeny lenne.
A családi témáról áttértünk a tanulásra. Felnevettem, amikor megrázta a fejét. Neki sem lehet könnyű, a magyar nyelv nagyon nehéz, a negyedikes, illetve az ötödikes tananyag meg akkor is bonyolult, ha valaki anyanyelven tökéletesen beszéli a magyart.  
- Legalább te hibátlanul beszélsz angolul. – biztattam, hogy nagy előnye van a többi diákhoz képest. Persze az iskola diákjainak fele nem magyar, de akkor is. Én például tudok angolul, de mégis csak gondolkoznom kell a szavakon és a mondatok összerakásán, szóval nem megy csípőből.
- Szeretem az állatokat, vagyis eddig az a terv, hogy mestertanonci képzésen veszek részt, ha lehet bestiaszakértő, vagy valamilyen egyéb szakon. Annyi minden érdekel engem, lehet, hogy az utolsó pillanatban fogok dönteni, amit egyébként nem szeretnék.  – Válaszoltam, amikor a terveimről kérdezett. – És Te hogy látod magad előtt a jövőt?
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2014. december 12. 10:16
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 12. 17:34 | Link

Henrietta


Jót beszélgetünk. Már nem fázunk, s bár a fényviszonyok nem javultak, különösebben nem nagy kár érte. Szeretem ezt a félhomályt, kissé jobban rejtve tart. Ilyen jellegű beszélgetésekkor hatékonyabb, mert egyszerűbben összeszeded a gondolataidat. Kevésbé figyelsz a látottakra, a hallott információ pedig sokkal többet ér.
Meglepődéssel fogadom, hogy a testvére nem tud a varázsvilágról. A fotel szélén könyökölve közbe kell vágjak.
- Az enyéim se tudták... Sokan így vannak. Szerinted engem mikor világosítottak fel? Miután megmutatkozott az első egyértelmű jel.
Itt én is visszaemlékezem arra a bizonyos pillanatra. Különös volt, és egyben ijesztő is. Már akkor éreztem, hogy ennek valami nagyon komoly utóhatása lesz. Nem sokkal később furcsa idegenek jelentek meg, mint kiderült, az ottani minisztérium küldte őket ki. Először a szüleimmel váltottak néhány szót, aztán engem kezdtek el faggatni, végül egy közös megbeszélésre került sor. Fogalmam sincs, mennyi időt vett igénybe. Ezt követően újabb és újabb összejövetelekre kellett járnunk, mely során a varázsvilág alapjait tárták elém. Durván másfél hónappal később kértem felvételt a helyi varázslóiskolába. Így láttuk a legjobbnak. Nagyon... menőnek tűnt másnak lenni, mint a többiek. Ezért is sürgettem a folyamatot, aztán azóta itt vagyok.
- Így már más. - vakarom meg a fejem, miközben egy új alternatíva kidolgozásán gondolkodom - Nem is kell, hogy a rokonság tudjon róla. Ez a szűk családi körre tartozik. A testvérednek... meg kell értenie, el kell fogadnia téged, ha szeret egy kicsit is. Inkább legyen ő irigy, mint te "hazug". Ha eltitkolod előtte, csak még rosszabb... Ez neki se, neked se könnyű. Kell idő a feldolgozáshoz. De magát majd csak túlteszi ezen, addig kell várnod.
Igen, azt hiszem ennél jobban nem is érvelhetnék az őszinteség mellett. Ezt tartom a legjobb megoldásnak ebben a helyzetben. Ismerem Henit, de nem vagyok teljesen tisztában a családi hátterével, ezért igyekszem óvatos és körülményes lenni. Ez, ha minden igaz, érződik is a hangsúlyokból. Lassan válaszolok, kellően ügyelve arra, hogy ne sértsem meg őt, hogy ne tűnjek tolakodónak vagy erőszakosnak. Remélem neki is átjön majd, hogy ez csak jóindulatú tanács egy kedves ismerőstől, nem több. Semmit nem szeretnék parancsba adni. Pláne nem a magánéletében vájkálni.
A nyelvet illetően egy ravasz vigyor kúszik fel arcomon, egy vállvonás után úgy teszek, mintha nem is hallottam volna az előbbi kijelentését. Azért látszik, hogy mindkét szemem élénken csillog, és kicsit el is pirulok persze... Egyre többet hallok ilyesmiket ebben az országban. Jóleső bóknak fogom fel őket. Fogalmam sincs, mit kellene rá válaszolnom igazából, hagyom is a dolgot, mert felvágni se szeretnék a származásommal. Heni azon kevesek közé tartozik, aki személyesen hallotta, nem a pletyka hordta a fülébe, de akkor is.
- Az úgymond hagyományos állatok aranyosabbak. A varázslények inkább szimplán érdekesek. Belőlem nem lesz bestiaszakértő. - sóhajtok - Tudom, mit nem akarok. De nem tudom, mit akarok. Igazából... Döntenem kell majd a varázsvilág és a varázstalan világ között. Hogy melyikben mennyire éri meg majd elhelyezkedni. Azért szeretnék még maradni itt. Érdekel ez a botanikával kapcsolatos valami, de nem tudom mennyire lennék ügyes hozzá. Esetleg emberekkel kapcsolatos irány, amolyan társadalomtudományokon alapuló pályára gondoltam. - egy rövid, kínos felnevetés után dőlök vissza a fotel kényelmébe, afféle megerősítést, kommentet várva Henitől. Valamennyire csak ismer... Kapóra is jön, hogy nem a legbizalmasabb személy az életemben, de nem is vagyok számára idegen, így fel tudok tenni neki egy kérdést, amire érdekes választ kaphatok. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, de felteszem. Ha már az előbb előhozakodott ezzel a testvér dologgal, amiben én lehettem segítségére... Ez ahhoz képest nem olyan mély témakör.
- Te milyennek látsz esetleg? Mi való nekem?
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 23. 14:06 | Link

Lénárd
Elnézést a késésért

Jól elbeszélgettünk Lénárddal, nagyon jó volt végre őszintén megosztani egy barátommal a gondolataimat, amik foglalkoztattak már egy ideje. Megnyugtatott, hogy nem annyira rossz érzés, ha netán én lennék az egyetlen varázsló a családban, mert ő is az én cipőmben jár.
Áttértünk a tanulás témára. Elmondtam neki, hogy milyen az ötödik és a jövőbeli terveimről is beszéltem. Sajnos még magam sem tudom, hogy milyen szakirányban szeretnék továbbtanulni, szinte mindegyik szakot el tudnám képzelni, talán csak a kviddicseset nem, de hát ugyebár választanom kell. Lénárdot nem igazán fogta meg a bestiaszakértői irány. Megtudtam, hogy nem tud dönteni a varázsvilág és a muglivilág között.
- Szerintem neked valami humán szakot kéne választanod, ott nem akkora a szakadék a muglik és a varázslók között, elvégre mégis csak emberek vagyunk. Társadalomtudományokat mennyire kedvelted meg? – próbálok neki segíteni, vagy csak tanácsot adni.
Míg hallgattam válaszát körülnéztem. Előre dőltem és kicsit nyújtózkodtam is, hogy kinézzek az ablakon, de nem álltam fel a kényelmes fotelból. A nap már alig látszott, lassan, de biztosan kezdett eltűnni a horizonton. Nem szeretek és bevallom őszintén, félek is sötétben az erdőben lenni, de Lénárd jelenléte nyugtató volt. Olyan sok rossz dolgot meséltek már az erdőről, nem szeretnék megtapasztalni ezek igazságát a bőrömön.
- Te is az iskolába mész majd vissza? – Kérdeztem meg, hogy megbizonyosodjak arról, hogy együtt tudunk-e majd visszamenni. Még nem lehetett öt óra sem, szóval nem terveztem elindulni máris, ha Lénárd is a kastélyba tart. Ilyen ez a tél, hamar sötétedik. Hátradőltem ismét és tovább birizgáltam az ölemben lévő sapkámat. A fiú felé fordulva ültem, nem hagytam, hogy úgy érezze, mintha nem vele foglalkoznék, mert igazából fülemmel és szememmel is rá koncentráltam. Közben a szoba rendesen felmelegedett, sikerült elérni a húsz fokot is talán, ezzel is elüldözve a ház falain kívülre a hideget.
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 23. 15:37 | Link

Henrietta


Úgy látszik, szavaim elérték a kívánt hatást. A következőkben már nem kerülnek szóba a testvérével kapcsolatos aggodalmai. Örülök, hogy valamilyen szinten a segítségére lehetek. Persze ez a fajta segítségnyújtás a részünkről kölcsönös. Az egész annyiból áll, hogy megosztjuk tapasztalatainkat, szóval a részemről egy teljesen hétköznapi dolog. Olyan, amit szerintem minden hasonló korú fiatal tesz, akikbe szorult némi érzelem. A család jó téma tud lenni, kinek ne gyűlne meg velük a baja... A tanulás a másik, ami miatt aggódhatunk. Szerencsére a szerelemmel nincs gond.
A kilátástalannak tűnő jövőm szorongással tölt el. Fogalmam sincs, mihez kezdjek, az idő pedig eszeveszettül tud sürgetni. Kétségbeesésemben már az ő tanácsát is kikérem, holott magától értetődik, hogy nem ő a legideálisabb személy arra, hogy hiteles választ tudjon nyújtani. De pont ebben remélek valami biztatót. Hátha mond valami hasznosat, amit eddig még nem hallottam, ha nem ismer annyira alaposan.
- Lehet. - töprengek a fotel kényelmében - Még nem nyomoztam eleget utána, azért jól hangzik. De vajon el tudnám végezni?
A bizonytalanság az egyedüli tényező, amely hangomból leszűrődhet a lánynak. Elkeseredettségemben csak összefont karokkal tudok gubbasztani a helyemen, s úgy érzem, lassan teljesen belesüllyedek a fotelba, mintha el akarna nyelni.
A keletkezett csendben a kilátást bámulom. A nap már alig látszik, rohamosan közeleg a sötétség. Ezt láthatóan Heni is észreveszi, aki tartani kezd attól, hogy esetleg egyedül kell majd visszamennie. Megnyugtathatom, mert jó hírrel szolgálhatok.
- Persze, este hóban nem nagyon szeretem a mászkálást. - vigyorodom el -
- Mit szólsz ehhez a korai télhez?
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 23. 16:35 | Link

Lénárd

Jól esett, hogy tanácsot kért tőlem, szeretek ötleteket adni és segíteni másoknak. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy jó az, amit ajánlok. Némi bizonytalanságot vettem észre Lénárd válaszában. Elmosolyodtam, mert láttam, hogy hozzám hasonlóan, ő sem tudja még, hogy mit szeretne.
- Amiatt ne aggódj, hogy el tudnád-e végezni, biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond. – Mondtam határozottan, mert ebben tényleg biztos voltam. Annyira ismertem már Lénárdot, hogy tudjam, fölöslegesen aggódik olyan dolgokon, mint például a megbukás. – A lényeg, hogy olyan szakot válassz, amit szeretsz. – Teszem hozzá.
Csönd közepette mindketten a kinti tájat kezdtük el bámulni. Nagyon szeretem a naplementéket, végig is néztem, ahogy eltűnik a nap. Már csak a sugarai látszottak, amik először sárgák, majd egyre vörösebbek lettek és színük tükröződött is a fehér havas tájon. Csodaszép! Viszont hamar rájöttem, hogy a sötétség hamarabb jön, mint kéne. Hallottam az erdőben élő fenevadakról és nem kívántam velük találkozni. Ezért kérdeztem meg, hogy Lénárd is az iskolába tart-e majd, ketten mégis csak erősebbek vagyunk. Megnyugodtam, amikor igennel válaszolt, nevettem is vele együtt, majd hátradőltem a fotelban és ismét kényelembe helyeztem magam.
- Én nagyon örülök, hogy viszonylag hamar jött a tél. November végétől én már rendszerint be vagyok zsongva, alig várom a karácsonyt és a havas tájat. Szerencsére most nem is kellett sokat várnom, azonnal megkaptam az ünnepi hangulatot. – Nevettem el magam csöndesen. – Talán ezáltal a tavasz is korán jön majd el. Tél vége felé már kezdek depis lenni a hidegtől, tudod, akkor már inkább a virágokra vágyok, úgy is fogalmazhatok, hogy megunom a telet. De majd kiderül, mit hoz az időjárás. Te hogy vagy ezzel? – Kérdeztem vissza, mert kíváncsi voltam az ő véleményére.  – Várod már a karácsonyt?
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 23. 18:07 | Link

Henrietta


Úgy érzem, bízhatok a lányban ilyen téren. És különben is, ha már egy évvel felettem jár, éppen célszerű lenne egyenesen megérdeklődni tőle, hogy hogyan is bírja a tananyagot, mik a tervei a jövőben, hogyan tovább. De úgy látszik, még az utolsó évben is akadnak olyanok, akik bizonytalanok. Érthető... A mestertanonc-képzés meglehetősen híres, ahogy hallom. Nem minden varázsiskolában van ilyenre lehetőség. Nálunk se volt például, de ott egy évvel tovább tart az iskola, és bőven kapnak olyan ismereteket, amelyekkel elhelyezkedhetnek a tanulók a mágusvilág munkaerőpiacán. Itt az a baj, hogy választani kell, mármint minden jó eszű diák választás elé kényszerül, aki bővebb ismereteket óhajt szerezni egy jónak vélt szakirányon belül. Elkeserítő, hogy nem kapjuk meg a szükséges felvilágosítást, hiányzik a pontos tájékoztatás, így az ember tanácstalanul áll az ilyen dolgok előtt.
Ahogy Heni az én kitartásomban, úgy bízom én is abban, hogy mindketten a hozzánk leginkább megfelelő ágazatot választjuk majd, s azt elvégezve kimagasló egyéniségek leszünk. Szép álmok, hajj. Azt kívánom, bárcsak túl lennék rajta, az összes odavezető vizsgával együtt. De a megpróbáltatásoknak még nincs vége, és mégis attól szépek a diákévek, hogy küzdünk.
- Igen. - bólintok megkönnyebbülten -
- Még nincsenek is mindenhol kinn a díszek - panaszkodom a tenyeremre támasztva a fejem - Félek a hidegtől, nem akarok akkora hót. Meg a sötétet se szeretem. Jó lesz nekem a régebbi időjárás - utalok vissza Ausztráliára. Azért persze jó, hogy ezt is megtapasztalom, ennyivel is gazdagabb vagyok.
- Valamennyire igen. Nekem még nincs ünnepi hangulat. Előre tudom, hogy kellenek majd ajándékok, de még ráérek kigondolni őket. Inkább a szünetet várom, mert találkozhatok a családdal. Csak sokba fog kerülni a jegy, ezért gondolom alig kapok majd valamit. De nem is kérek ruhán kívül semmit. Te tudod már, hogy mit kérsz? - pislogok rá kíváncsi szemekkel, a pálcámmal pedig egyszerű bűbáj segítségével fényt gyújtok, ne legyünk olyan feketeségben.
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 24. 10:16 | Link

Lénárd
A télre terelődött a téma, amikor megkérdezte, mit szólok a korai télhez. Sok emberrel ellentétben én szeretem a telet, megnyugtat a hópelyhek lassú szállingózása és a fehér táj látványa, meg hát korcsolyázni is szeretek. Lénárd viszont, ahogy mondta, nem kedveli a hideget. Ausztrálként szerintem én is hasonlóan éreznék, nem lehet könnyű neki az örökös forróságból megérkezni a nullafokos télbe.
- Ausztrália melyik részén laktok?  - Kérdeztem meg, mert közben rájöttem, hogy az északabbik részén teljesen más éghajlat van, mint a délin. Közben azt is megtudtam, hogy a szünetben hazautazik.
- Milyen ott a karácsony? Tényleg a kenguruk húzzák a télapó szánját? – Kérdezem nevetve, mert már én is kinőttem ebből a históriából, de úgy éreztem, hogy nem hagyhatom ki. Viszont különlegesnek és egy kicsit idegennek tartom, hogy karácsony alkalmából ott elmennek fürdeni a tengerpartra. Egyszer talán, ha lesz rá lehetőségem ott fogom tölteni az ünnepeket.
Lénárd még nem várta annyira a karácsonyt, vagyis még nem volt hozzá kellő hangulatban. Igazolva nőlétemet, én szeretem járni a boltokat ajándékok után kutatva, még ha ezzel le is járom a lábam.  Ilyen téren maximalista vagyok, midig a legjobb ajándék kiválasztására törekszem.
- Velem rendszerint nehéz dolguk van a szüleimnek, barátaimnak. Mikor kérdezik, hogy mit kérek karácsonyra, sosem tudom mit mondani. Ezzel jól megnehezítem a dolgukat tudom, de szerintem mindenem megvan. Én inkább adni szeretek, mint kapni. – Ez kicsit olyan volt, mintha elkényeztetett lennék, pedig arról szó sincs. Csak az általános szükségletemet, például ruhákat jobban szeretem én megvenni.
Lénárd varázspálcájával fényt gyújtott. Egy szerény kis mosollyal köszöntem meg neki, mert bizony már én is hunyorogtam rendesen.
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 25. 12:49 | Link

Henrietta


Mennyivel megnyugtatóbb ezekről a lazább témákról beszélgetni... A tökéletes alkalom arra, hogy elengedjük magunkat, és mindenféle esetlegesen akár meg is játszott, erőltetett beszélgetés helyett jobban megismerjük az őszinte, kötetlen és hétköznapi oldalát a másiknak.
Ennek a témaváltásnak az oka talán a naplemente lehet. Tudom is én, a lényeg, hogy az ausztrál dolgokon kezd járni az esze. Nos, ez egy furcsa téma nálam, mert rengeteget tudnék róla beszélni. Már megszoktam, hogy sokszor faggatnak erről, pedig már a kezdetektől ódzkodom ennek hangoztatásáról. Valahogy egyáltalán nem óhajtok felvágni azzal, hogy én kint éltem, mert nem ott születtem, és odakerülésemnek, majd újbóli visszakerülésemnek is megvan a külön kis bonyolult története, még ha a kettő között több mint tíz év is eltelt. Ez már egy teljesen új fejezet, és megint mesélhetnék róla órákat. És nem szeretném eluntatni Henit, meg nem is tartozik rá minden apró részlet, de nem is értene, szóval...
Így aztán távolságtartó vagyok, ha ilyesmikről kérdeznek. Sejtem, hogy azt vélhetik, odakint olyan jó az élet, de nem volt kolbászból a kerítés, még ha jól is éltünk. A bánat ott is utoléri az embert.
- A délin. - ülök valamivel feljebb a fotelban -
- Eh, kicsit másabb, mint itt. Az időjárás jó, de nincs kánikula. Családonként eltérő az ünneplés, mert sokszínű ország. Néhol láttam amúgy kengurukat Santa Claus mellett, de szerintem azért csak, mert közel van hozzánk a Kenguru-sziget. - vonok vállat, magam is jókat mosolyogva ezen.
Az ilyen kérdéseknek például mindig örülök, mert eloszlathatom a tévhiteket. És szerencsére a megfelelő kategóriába esnek, úgyhogy nem bánom, ha ilyen szinten szóba kerül a hely, ahonnét jövök.
- A fő, hogy együtt legyetek ünnepkor. - helyeslek - Csomó mindennek tudok örülni, van egy hosszabb kívánságlistám egyébként.
Jó neki, hogy azon mázlisták közé tartozhat, akiknek mindene megvan. Legalábbis ezt állítja. Becsülöm, hogy nem száll el magától, és így gondolkodik ezekről a dolgokról.
- Neked nem él külföldön rokonságod egyébként?
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 29. 10:32 | Link

Lénárd
Engem nagyon érdekelnek az országok és a kultúrák, szeretnék mindent megismerni velük kapcsolatban és ez jó lehetőség volt, hogy megtudjak egy-két dolgot Ausztráliáról. Lénárd a déli részén lakott, amit valahonnan megsejtettem, a lakosság nagy része arra a területre költözik, ha jól tudom. Egyszer, az egyik barátnőm mesélte, hogy ők kint, Sydney-ben töltötték a karácsonyt, ezért is indult be a fantáziám, hogy ott akkor éppen nyár van. Én személy szerint el sem tudom képzelni, milyen lehet bikiniben ünnepelni, de talán, ha alkalmam lesz rá, megtapasztalom.
Egy kis viccelődés mellett megtudtam, hogy közel van hozzájuk a Kenguru-sziget, ami némileg behatárolhatóbbá tette a helyet, ahol lakhatnak. Nem akartam tőle megkérdezni, elvégre nem rám tartozik, nekem ez az információ bőven elég volt, hogy rájöjjek milyen környezetben nőtt fel.
Az, hogy mindenem megvan kicsit félreérthető kijelentés volt, utólag rájöttem. Reméltem, hogy nem fogja rosszul értelmezni, különben nagyon égnék. Nem vagyunk gazdagok, én pedig közel sem vagyok elkényeztetve. Talán azért érzem így, mert nincsenek nagy vágyaim, van egy elképzelésem a jövőről, azt meg szeretném valósítani, de ennyi. Ez lehet rossz is és jó is. Én általában a jelennek élek, az aktuális pillanatból szeretnék kihozni mindent.
Helyeselve bólogattam Lénárd megjegyzésére, tényleg az a fontos, hogy együtt legyen a család. A kívánságlistára felnevettem, de nem miatta, csupán magamra gondoltam, hogy ha én is írnék egy kívánságlistát, tuti elhagynám még mielőtt kézbesíteni tudnám. Ha cetlikről van szó, én nagyon szerencsétlen vagyok, mindig elkavarom őket valahová.
- De, a keresztanyám családja, vagyis az unokatesómék Spanyolországban laknak.  Időnként meglátogatjuk őket, legtöbbször nyáron, mert így egybekötjük a nyaralással. Együtt tudunk lenni velük és még szállást sem kell fizetni. – Meséltem. Nagyon szeretem Spanyolországot, az ottani családtagjaimnak köszönhetem, hogy megtanultam viszonylag gyorsan spanyolul.
Nagyon jó volt beszélgetni Lénárddal, gyorsan eltelt az idő. Pár óra múlva együtt elindultunk vissza a kastélyba.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2015. január 15. 16:52
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék