36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 23. 19:58 | Link

Szelinczky Mínea

Épp az erdőben sétálgatott, nyugodtan nézelődött. Mindig is imádta a természetet, megnyugtató volt és simogatta a lelkét. Igazán szabadnak érezte magát és azt gondolta, bármelyik pillanatban elrepülhet. Ez az ötlet tetszett is neki, a táskáját félvállra vette, hogy véletlen se ugorjon le a válláról. Aztán megsarkantyúzta tornacipőjét és futni kezdett, kitárta a karjait. Jót nevetett magán, az időnként meg-megmozduló szél szőke tincseivel játszadozott. Igazán jól esett neki a szabad szárnyalás, néha tényleg azt képzelte, hogy odafent, a felhők felett repül. Egy igazi vágya volt, hiszen az még a futásnál is jobb lehet, kicsit eltávolodni, végtelenül szabadnak lenni, a felhők fölé elszigetelődni és maga mögött hagyni minden mást.
Szüksége volt erre a szabadságra. Éppen lassítani kezdett, amikor hirtelen egy lépcsőszerű dolog került az útjába. Ő nem figyelt, éppen szárnyalásról álmodozott. Utolsó pillanatban sikerült kikerülnie, párat lépett, kicsit vissza kellett szereznie az egyensúlyát, de sikerült megállnia. Még sosem látta ezt a létrát vagy talán lépcsőt (?) ezelőtt. Ennek ellenére alaposan felkeltette a kíváncsiságát, csillogó szemekkel pillantott fel. Az, hogy valószínűleg nem kéne felmászni oda, csak még sokkal kecsegtetőbbé tette ezt a lehetőséget.
Szóval gyorsan elkapta a fokokat és felfelé mászott, egyre magasabbra. A faházhoz érve feltápászkodott és körbenézett. Elámult attól, amit látott, hiszen az erdő ebből a távlatból talán még gyönyörűbb volt. Azt kívánta, bárcsak nála lenne a fényképezője, és megörökíthetné ezt a pillanatot. Aztán jól Bálint orra alá dughatná, hogy megmutathassa mennyivel szebb színesben a ragyogó zöld, ébredező erdő.
A táskájában körbenézett, de csak egy kisebb vázlatfüzet és ceruza volt benne. Nem érdekelte, hogy ennyi ez egész, később megfesti, de ahhoz most egy vázlatot kell gyorsan felskiccelnie. Művészkezei gyorsan mozognak, néha felpillant, megjegyez, rajzolgat. Egészen addig, amíg egy nagyobb szélfuvallat egy óvatlan pillanatban éri, kikapja a kezéből a füzetet, az pedig a földön landol.
- Héj! - Sipákol azonnal, áthajol kissé a korláton, de nem ugrik utána, habár meggondolandó. Nincs rosszabb, mint amikor jön az ihlet és valami hirtelen kizökkenti és félbeszakítja a rajzot.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 20:25 | Link

Ombozi Sára

Ismét magunk mögött tudhatunk egy unalmas, semmitmondó délutánba nyúló tanítási napot, ráadásul még beadandót is kaptunk háziként, ami már alapjában véve megpecsételte a hátralevő órák nagy részét. Ha nem fáradtam volna el kellőképpen a tanárok többé-kevésbé lelkes próbálkozásain, hogy belénk ütlegeljék a tananyagot, hát az enyhe mazochizmusom tett arról, hogy hosszú időre ne is akarjak tanulás céljából a könyvtár felé pislogni. Ugyanis képes voltam közvetlenül órák után beülni, és ahelyett, hogy valami izgalmasat tanulmányoztam volna, a házival foglalatoskodtam. Nem tartott sokáig. De legalább az első bekezdésig eljutottam.
Friss levegőre van szükségem, ezért a szobámba csak rövid látogatást teszek, hogy letehessem a táskám, nem áll szándékomban végigcipelni az egész épületen a cuccaimat, teljesen felesleges, és hogy levehessem a taláromat. Azért így jóval kényelmesebb és a komfortérzetemnek is jót tesz, hogy nem kell a kötelező uniformisban mászkálnom a szabad óráimban. Valamivel sietősebb léptekkel haladok végig a folyosókon, mint ami az átlagos lenne, csak akkor lassítok le, amikor kiérek a nagy kapun, és kellemes levegő csapja meg az arcom. Csend van. Persze, a kastély környékén is akadnak diákok, így a tompa háttérzaj szinte elkerülhetetlen ennyi fiatal között, de azért mégis jóval csendesebb, mint a forgalmas folyosókon.
A lábaim egyből az erdő felé vezetnek, szeretek azon a környéken mászkálni, megnyugtató. Ráadásul tavasz van, minden virágzik és zöldül, na meg színesedik, nem olyan kopár, mint télen. A hangulata más, de attól még ugyanúgy remek kikapcsolódási lehetőség, teljesen mindegy, milyen évszak van éppen. Lassan haladok, szlalomozva a fák között, és halkan dúdolgatok közben. Fogalmam sincs, merre megyek, az pedig, hogy talán vissza sem találok, egy percig sem rémiszt meg. Elég könnyedén merülök el a saját gondolataimban, ha semmi nem zavarja őket, így nem meglepő, hogy a levegőt élesen beszívva hőkölök hátra a tompa puffanásra, ami nem messziről hangzik. Ilyenkor sem az a megfelelő lépés, hogy spuri visszafelé, ugyan már, legfeljebb valami vadállat harapja le a fejem. Óvatosan közelebb lépegetek, és az első, ami feltűnik, a létra, nem is az orrom előtt lévő tárgy, ami az imént esett le. Aztán felveszem, néhány másodperc erejéig tanulmányozom, és a hónom alá csapva elkezdek felmászni a… nem is tudom hova. Talán őrültség.
Felérve egy aranyos kis házikó fogad, bár nem hiszem, hogy lakná akármiféle vadember, vagy remete. És végül feltűnik a füzet gazdája is, mármint, feltételezem, hogy ő az. – Szia. Ez a tiéd, gondolom – ejtek meg egy óvatos mosolyt, és átnyújtom neki a szerzeményem. Szinte biztos vagyok benne, hogy találkoztunk már, de nem merném teljes bizonyossággal kijelenteni.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 23. 20:53 | Link

Szelniczky Mínea

Már éppen készült volna leszaladni a faház tetejéről hipersebességgel, hogy folytathassa a félbemaradt műveletet, de akkor tűnik fel Mínea a képben. A korlátba kapaszkodva, nagy szemekkel pillant le rá, és amikor látja, mire készül, megáll benne az ütő. Levegőért kap, hiszen pontosan tudja, hogy a lány felvenni készül a füzetet.
"Hagyd békén, de nagyon gyorsan! Tartsd távol a mocskos mancsaidat tőle!" - készült leordítani a fáról, amint tudatosult benne. Csakhogy a nagy levegővel beszippanthatott valami apróbb bogarat vagy növényi eredetű koszt. Honnan tudja biztosan? Köhögőroham és erős torokkaparás közepette még könnyezni is kezd kicsit a szeme. Halkan köhécsel, előregörnyed és öklével megütögeti kicsit mellkasát, mielőtt még megfulladna. Nyel egy nagyot, megköszörüli a torkát és mire felegyenesedik, a lány már fent is van, kezében a füzetecskével.
Sára ajkai azonnal lefelé görbülnek, nincs mit tenni, a lány már összefogdosta a füzetet a zsíros ujjaival, szinte biztos, hogy ott is, ahol nem kéne. Nem az ő hibája, nem tudhatja, hol-hogy lehet ezzel bánni, de a szén a legkényesebb dolog, így pedig nem fog nagyon tovább skiccelgetni. Lemondó sóhajjal veszi el a füzetet.
- Igen... az én füzetem. - Mondta, miközben a kissé koszos-földes füzetet nézve vette el, majd egy szöszmentes zsepivel törölgette meg, hátha mentheti még a menthetőt. Kicsit földes is és vizes volt, szóval a zsíros ujjlenyomatok már csak annyit értek, mint halottnak a csók. Szebb se lett tőle, de sokkal rondább sem.
- Na mindegy, ez már hasznavehetetlen. - Igényes művészként sosem alkot tökéletlen papírra, na jó, a szamárfül még megengedett, de más már nem igazán. Szóval megvonta a vállát, egy laza mozdulattal a háta mögött eldobta a füzetet. Utána pedig Míneára pillantott, rávigyorgott.
- Hogy kerülsz te ide ilyenkor? Üdv a természetszeretők klubjában!
Utoljára módosította:Ombozi Manósapka Sára, 2014. április 23. 20:53
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 21:15 | Link

Ombozi Sára

A nagy meglepettségben, amit első körben a lepottyant füzet okoz, amit valami titokzatos lénynek képzeltem, másrészt pedig a szemem elé táruló létra látványa, csak félig-meddig fogom fel, hogy valahol a fejem felett egy ismeretlen… lány, a hangjából ítélve, fulladozik. Mármint, nincs mély hangja, még akkor sem, ha krákog, így hát, reményeim szerint nem tévedek akkorát, egy kicsit kellemetlen lenne. Bár nem mondtam ki hangosan, így ő speciel nem tudhatja, hogy elkönyveltem magamban valaminek, ami nem is, szóval igazság szerint nem is tudom, miért bonyolítom túl ezt a gondolatmenetet. A homlokomat ráncolva rázom meg a fejemet, mintha ezzel a mozdulattal kiűzhetném a gondolatokat is a fejemből.
Sosem volt probléma az egyensúlyérzékemmel és szerencsére tériszonyos sem vagyok, így nem okoz gondot a magasba való felmászás, utálnám is, ha ilyen rossz berögződés akadályozna meg abban, hogy kihagyjak valamit, ami ilyen érdekesnek tűnik. Hogy nem botlottam még bele ebbe a fába? Nem is sejtettem, hogy a suli területén van ilyesmi, pedig ez tipikusan amolyan gyerekdolog. Házat, bunkert építeni egy fára, vagy bármit, amire mászni lehet, teljesen megszokott. Főleg, ha valaki hiperaktív. Bár kétlem, hogy ez az építmény a diákok műve lenne, sokkal inkább egy, a sok izgalmas és fenomenális meglepetésből, amit ez a birtok és a kastély rejt.
Figyelemmel kísérem, ahogy törölgeti a lapot, a tény, hogy az ő tulajdona, valahogy nem lep meg túlságosan, inkább az ellenkezője keltene bennem egy kis mértékű aggodalmat afelől, hogy akkor mégis kié, kétlem, hogy rajtunk kívül mászkál itt valaki. A magasban, hogy füzetekkel dobálózzon. – Kár, pedig nagyon szép volt – jegyzem meg. Jó, egy félkész vázlat volt csak, de azért, ha valaki tehetséges, már ebből is meg lehet állapítani. Nézem, ahogy a füzet ugyanarra a sorsra jut, mint az előbb. – Hát ezért hoztam fel? – nevetek fel halkan. Igazából mindegy, mert amúgy is feljöttem volna, és meglehet, hogy kizárólag a füzetnek köszönhetem, hogy megtaláltam ezt a helyet.
- Ez a kérdés ugyanúgy vonatkozhatna rád is. De egyébként, ide csalt a vázlatod, és amúgy is jót tesz a friss levegő, nem gondolod? – talán nem ilyenkor kell császkálni az erdőben, de amíg nem találkozunk össze senkivel, addig nincs gond. – Köszi! Mi ez a hely, te jártál már itt? – kérdezem vigyorogva. Közelebb merészkedek a korláthoz, hogy megnézhessem, milyen innen a kilátás. Hát… tyű!
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. április 23. 21:16
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 23. 21:44 | Link

Szelniczky Mínea

- Elment. - Jelentette ki a művet illetően, de nem fájt annyira a szíve miatta, inkább körbenézett, igyekezett minél részletesebben az eszébe vésni minden részletet, hogy majd hatékonyan tudja újra megalkotni a szobájában. Talán használhatóbb is lesz, hiszen beleviszi a fantáziáját is, abból pedig csak jó dolgok szoktak kisülni.
- Épp ez az, felhoztad, szóval nem jöttél rá, hogy direkt dobtam le. Ez egy komoly merénylet volt, igen, ideje félned tőlem!
Széles, ezer wattos vigyor ült ki az arcára, miközben ezt bejelentette, még kezeit is csípőre tette hozzá, hogy drámaibb hatást érjen el. Ezzel szokta leginkább megtéveszteni az embereket. Simán el tudta velük hitetni, hogy egy idióta, meg amúgy is, imádta látni, ahogy kizökkennek a random hülyeségtől, amit időnként benyög. Hiszen ez volt az élete, az emberekkel, az érzelmeikkel, a gondolataikkal játszadozni. Most sem volt ez másképp.
- A friss levegő? Abszolút jót tesz, én imádom! - Mondta nevetgélve, abszolút megértette a lányt. Hiszen ő is imádott itt lenni, ez a hely pedig duplán jó volt. És még azt hitte, hogy el van rejtve az emberek elől? Ugyan, helyből jött társasága, nem kellett itt álldogálnia egyedül. Pedig kell neki egy hely rajzolni, ahol nyugalom van és jótékony magány. Nem az a nagy magányos farkas, de vannak dolgok, amikhez még neki is szüksége van az egyedüllétre, ilyen pedig a tökéletes alkotás. Amikor Mínea azt kérdi, Sára járt-e már itt, csak megrázza a fejét, majd a hely felé pillant. Tényleg, annyira lefoglalta az erdő, hogy elsőre eszébe sem jutott még körbenézni.
- Megnézhetnénk ezt a tákolmányt, na? Hátha dugtak itt el valami kincset nekünk! - Reménykedett benne, majd lassan elindult a bejárat felé. Az ajtóban megállt, lassan pillantott be. Nem félt, egyszerűen óvatos és elővigyázatos volt. Nem akart meglepődni, főleg nem kellemetlenül. De aztán amint látta, hogy a beszűrődő fényben csak némi por rajzolódik ki, meg két babzsák fotel. Közelebb lép, nagyon szimpatikus kis helyecskének tűnik. Beljebb lépeget, hogy jobban körbenézhessen. Mégsem olyan rozoga, mint amilyennek elsőre tűnt.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 22:15 | Link

Sára

Megejtek még egy tétova okét a tönkrement alkotással kapcsolatban, aztán megvonom a vállam. Azt hiszem, a társalgásunk ezen része mindkettőnk részéről lezárva, én nem értek annyira a művészetekhez, csupán értékelem a szépet, bár a szép is elég szubjektív, magyarán jobban tenném, ha meg sem próbálnék valami okosságot kinyögni ezzel kapcsolatban. Az ő dolga, és nem vagyok környezetvédő aktivista, hogy most súlyosan megfenyegessem, mondjuk azzal, hogy kihajítom a korláton keresztül, ha nem megy le az eldobált szemétért, amivel szennyezi ezt a szép erdőt. Már megint a szépek…
Egy pillanatra összevont szemöldökkel nézek rá, aztán megenyhülnek a vonásaim, és elvigyorodom. – Értem, tehát már kinéztél magadnak, és ezzel a füzettel akartál leütni, csak elvétetted a célt. Hát, legközelebb jobban figyelj oda… - vonom meg a vállam, mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy ilyesmi megtörténhet. Egyébként, aki össze van zárva, egy rakat varázslásra képes, néhány esetben kicsit elvetemült gyerekkel, az már tényleg nem lepődik meg semmin, még ha minden nap tartogat is valami apróságot, amivel megdönti ezt az elképzelésedet. Azt hiszed, nem történhet meg, márpedig mégis. Elképesztően könnyedén.
- Pláne egy hosszú, szörnyűséges, padban ücsörgős nap után. Nincs is jobb ennél. Csend, nyugalom, remélhetőleg az erdő mélyén élő lények messziről elkerülnek, és határtalan a boldogság – hülyeségeket összehordani azt én is tudok, ha nagyon szükséges, sőt, legtöbbször pont akkor, amikor az épelméjűségemet kéne bizonyítanom. De egyébként azon kívül, hogy egy kicsit fáradt vagyok, és a szűkszavúságomnak annyi ideiglenesen, teljesen jól vagyok, és tökre így is gondolom.
Kétkedve fordulok hátra, és a már-már omladozni látszó épületet nézegetem magamnak. Jobban meggondolva viszont ez a kis terasz-szerűség is megtartott minket eddig, a korlát sem tört össze a súlyunk alatt, minden bizonnyal a házikó sem tartogat nagyobb veszélyeket. És még ha tartogatna is, csak izgalmasabbá tenné a helyzetet. – Rendben, menjünk. Már így is tetszik ez a hely, de ha még kincset is találunk… - erősen kétlem, hogy ilyesmi várna minket odabent, de azért teszek néhány lépést az ajtó felé, és ha esetleg a lány szándékozna előbb belépni rajta, hát beengedem. Milyen udvarias vagyok ma… furcsa.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 23. 22:57 | Link

Mínea

- Ne aggódj, kétszer nem hibázok. Úgy nézz legközelebb a fejed fölé.
Vigyorogva bólogatott, amikor a lány már azért aggódott, hogy legközelebb esetleg ismét elhibázza. Ki tudja, talán következő alkalommal már valami keményebbel és súlyosabbal próbálkozik. Vagy valami viccesebbel, mondjuk azok a festékbombácskák viccesek meg aranyosak. Talán majd felhívja a barátját és kér tőlük még. Amúgy sem elég színes ez az iskola, pár diák biztos örülne neki. Hiszen ki is Sára? Ő a tündér, aki színt és boldogságot hoz mindenki életébe! Dwayne Warren egészen közelről meg is tapasztalhatta, milyen jó is, ha ő tevékenykedik. Már egészen rég eszelt ki ilyesmi boldogítást. Az iskola bizonyára hiányolta is őt, a szürke hétköznapok csaknem felemésztették a Sára-faktor nélkül.
- Hát, tudod, én úgy vallom, ha unatkozol, az csakis a te hibád. Nem tudod szórakoztatni magad. - Kacsintott a lányra mosolyogva, miközben összefonta kezeit a háta mögött. Majd amikor Mínea is igent mondott a felfedezésre, elindult és körbenézett vele együtt a helyiségben. Elsőre nem látott semmit, viszont odabaktatott az egyik babzsák fotelhez, ledobta magát. Kezeit térdeire fektette, nézelődött kicsit.
Aztán meglátta a falat, csillogó szemekkel hajolt közelebb. Az ezer évesnek tűnő és újabb feliratok sűrűsége káprázatos volt, elvarázsolta. Másoknak bizonyára fontos és/vagy vicces emlékeket idéztek vissza, de őt is lenyűgözte ez az egész. Pillogott kicsit, majd szélesen elmosolyodott, egyik kezével végigsimított a véséseken, emlékeken.
- Kincset találtunk... - Állapította meg egészen halkan, még ha nem is olyan kincs volt, amire Mínea számíthatott, igazából Sára sem erre gondolt konkrétan. De nagyon örült neki. Gyorsan az ölébe vette a táskáját, kutakodni kezdett benne.
- Nekünk is hagynunk kell itt valamit! - Ebben már biztos volt és széles vigyor terült el, amikor pár régebbi, pazarolható tempera és ecsetek kerültek elő a táska aljából. Nem mintha ezek nem lettek volna nála mindig, csak néha megfeledkezett róluk. Ő maga keresett egy szép felületet, ott kezdett el rajzolni, elsőre ceruzával. És egyhamar elengedte a fantáziáját és lassacskán egy kép vonalai rajzolódtak ki a fa mintájában.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 23:24 | Link

Sára

- Ó, a francba, kár volt hangoztatnom, hogy ügyetlen vagy. Most hordhatok magammal valami kőkemény esernyőt, hogy mindentől megvédjen – nevetek halkan. Tudom, hogy csak vicc tárgya az iménti véletlen, hogy majdnem pont elém zuhant le a rajza, de azért jó érzés, ha valaki benne van egy kis játékban. Szeretek egyedül lenni, sőt, sokszor szükségem van a magányra, mert meg tud őrjíteni ez a fennforgás, ami teljesen általános jelenség az iskolánkban, a sok önmagába burkolózott rellonossal együtt élni pedig külön élmény. Egyébként tényleg, szűkszavúságuk és mérhetetlen szarkazmusuk ellenére eszméletlen jó beszélgetőpartnerek, már ha lehet azt komolyabb társalgásnak venni, a lényeg, hogy én jól szoktam szórakozni. Az már teljesen más kérdés, hogy könnyedén magába szippant maga az életérzés, a folyamatos depresszív hangulat, és mivel minden bizonnyal nem véletlenül kerültem ebbe a házba, hajlamos is vagyok ilyenné válni.
Ezek meggondolandó szavak, és talán még egyet is értenék vele, ha nem kötelező érvényűek lennének az óráink. Rendben, az, hogy melyik tantárgyat veszem fel, az opcionális, de attól még be kell járnom rá, és ha az adott tananyag éppen nem érdekel, vagy nem köt le kellőképpen, arról nem tehetek. Lehet erőlködni a figyelés terén, attól még élvezni nem feltétlenül fogom. – Persze, ez egyébként teljesen jogos, ha az órákon kívüli tevékenységeket nézzük. Kismillió lehetőség van saját magunk elszórakoztatására a kastélyon belül, de kétlem, hogy van diák, aki minden egyes tantárgyának minden egyes óráját imádta – fejtem ki a véleményem úgy nagyjából, bár biztosan van olyan a mondandómban, amibe bele lehet kötni, hosszas vitatkozást indítványozva ezzel. Nem, nincs kedvem hozzá, tipikusan az okos vagyok a szamárral szemben ilyen téren, és ez most nem Sárára vonatkozik.
Belépek a lány után én is, gyorsan körbefuttatom a tekintetemet a kis helyiségen, és mosolyogva konstatálom, hogy nem ócskább, mint akármelyik kastélyban lévő szoba. Nem ülök sehova, az ajtótól pár lépésnyire nézelődök, csak akkor kapom félre a tekintetem, amikor a lány alig hallhatóan megszólal. Elmosolyodva telepedek oda mellé, és nézem, ahogy alkot. – Azta, te tényleg nagyon tehetséges vagy – állapítom meg a nyilvánvalót egy kis idő múlva, bár ez a skicc alapján is kiderült már. Valami tompább tárgy után kutatok, amivel nyomatékosíthatjuk, hogy itt jártunk valami véset-szerűséggel.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 25. 21:22 | Link

Mini

- Ne reméld, semmi nem véd meg tőlem.
Vigyorogva válaszolt a lánynak, még mielőtt beljebb mentek volta és jobban beleásták volna magukat a ház rejtélyeibe. Ugyanis Sára már az elején érezte, hogy ez rejteget számukra valamit. Talán ezért mászott fel ide, de néha olyan csőlátása van. Főleg a művészet miatt, folyamatosan alkot, művész szemmel nézi a világot. Nehéz bevallani még magának is, de néha elfelejt élni. Pedig ha valaki, hát Sára imád élni, szereti magába szívni az élményeket. Kihasználni a lehetőségeit.
- Én az unalmas órákon is rajzolok vagy álmodozok... mikor mihez van kedvem. - Vigyorgott és megvonta a vállát. Persze, oda is figyelt, de nem engedhette meg magának, hogy unatkozzon. Ha a tanár nem tudja fenntartani a figyelmét az hol az ő hibája? Sehol, barátaim, innentől kezdve senki ne szólja meg, ha nem issza minden szavát. Úgy látszik, Mínea nem talált magának még ilyen pótcselekvést, hogy elnyomja ezt az egészet. Egyszer mindenki megunja az életét annyira, hogy elkezdjen kreatív gondolatokat gyártani. Hiszen ez mindennek az alapja, nem? Az ember ráér, unatkozik, elkezd járni az agya, kreatívkodik, jön egy gondolat és máris megszületik valami.
Sáránál is valahogy így megy, elindul az agyában, végigvonul a testén. Egészen a kezéig is eljut, az pedig az idegek hatására mozdul, húzza a vonalat, satíroz, rajzol. Alkot, majd végül megszületik belőle valami. Amikor megvolt a vázlat java, csak akkor pillantott fel, Míneára vigyorgott.
- Köszönöm! - Mondta, majd halkan kuncogott. Senki nem hitte el róla elsőre, hogy tényleg tehetséges, hiába mondta Médeának is, hogy pénzt keres a kezeivel. Az emberek már csak ilyenek, nem hajlandóak elfogadni semmit, egészen addig, amíg a saját szemükkel nem látják. Pedig neki ez a kedvenc embertípusa: a vak naiva, aki bármit elhisz neki egy szóra és már tátja is a száját. Aki rajong érte és lesi minden parancsát. Itt az iskolában sajnos nem sok ilyennel találkozott ezidáig. Ki tudja... talán majd egyszer megtalálja a tökéletes kihasználható személyt, azt, akit majd éjjel-nappal arra használ, amire akar. Az ilyeneknek épp elég, ha kicsit kedves vele, Sára pedig igazán kedves tudott lenni velük, ha tudta, hogy elér valamit.
- Te is alkoss valamit, ez a faház... annyira inspiráló, nem? Bár nem tudom, akik nem művészek, azok is így érzik? Imádom ezt a helyet! Lelke van!
Áradozott közben, hiszen nem tudta, laikus szemmel milyen lehet. Ez a sok kis emlék, ez az aura, egyszerűen mámorító volt. Teljesen elvarázsolták az ilyen dolgok. Na meg persze az alkotás is alaposan lekötötte közben.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 25. 22:58 | Link

Sára

- Kellemes kilátások… - vigyorgok továbbra is, ugyanis erősen kétlem, hogy több lenne ez egy kis viccelődésnél. Habár ki tudja, lehet, hogy jobban tenném, ha vigyáznék a számra, a végén még kiderül, hogy azok mellett, akik előszeretettel hirdetik a szadista, esetleg gyilkos hajlamaikat, egy épületben élünk valódi veszélyt jelentő diákokkal is. A korlátnak támaszkodom, talán illetlenség a másiknak hátat fordítani, míg beszél hozzád, főleg, ha épp fenyegetőzik, vagy legalábbis valami olyasmi, de olyan innen a kilátás, hogy emiatt megéri nem foglalkozni a formaiságokkal. De most komolyan, miért sikerült nekem mindig nagy ívben elkerülni ezt a helyet?
Bólintok, miközben már a kívülről elég elhagyatottnak tűnő házikó varázslatos belső terét tanulmányozzuk, az álmodozás az nálam is stimmel, bár nem teljesen így fejezném ki azzal kapcsolatban magam, amit én olyankor csinálok. – Én többször is próbálok a tananyagra koncentrálni, aztán amikor fél perc alatt másodszor is totálisan máshol járok, azért tudatosul bennem, hogy kár a gőzért… olyankor én is lefoglalom magam valahogy. – megvonom a vállam. Az ehhez szükséges módszer elég változatos tud lenni. Oké, az is előfordul, hogy alapvetően aludni megyek be az órára, mert előre tudom, hogy képtelen leszek nyitva tartani a szemeimet, már nem is erőlködöm. Persze ezt is igyekszem kulturáltan véghezvinni, én sem lennék túl boldog, ha a fél diákság jobbra-balra dőlne a padokban, miközben tanítani próbálok.
Csak ámulok és bámulok, követve a kézmozdulatait, és szinte fel sem fogom, hogy lehet valaki ilyesmire képes. Mármint láttam már hasonlót, de azért néhány centiről, remélhetőleg nem nyitott szájjal tanulmányozni egészen más. – Sohasem voltam képes ilyesmire. Szoktam a füzeteimbe firkálgatni, de azokból még én magam sem tudnám azonosítani, hogy mit ábrázolnak – vallom be. Nem szégyellem igazából, mindenki másban tehetséges, hát, az én rajzolási készségeim azok bizony soha egy pillanatra sem kecsegtettek azzal, hogy emiatt lesz értékes az aláírásom évek múltán. Már ha egyáltalán az lesz.
Halkan felnevetek a kérdésén. Amúgy teljesen jogos, de kétlem, hogy van két ember, akire teljesen ugyanolyan hatással lenne bármi is. – A hely nekem is nagyon tetszik, de az előbb említettekből kifolyólag legfeljebb a monogramjainkat tudom itt hagyni emlékként, már ha a nevedet mered adni ehhez a véletlen találkozáshoz – mosolygok, mint a vadalma, és miután egy kisebb, erősebbnek tűnő fadarabot lelek – egy fán, egy faházban, meglepő, nem? – a válaszára és a nevére várva először a dátumot kezdem óvatosan, a lehető legpontosabban belevésni a falba, a műalkotástól nem messze.
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. április 25. 23:01
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék