Elena

Egy kicsit ki szeretnék szabadulni a suli nyüzsgő életéből, úgyhogy úgy döntök, hogy felfedezem a terepet. Besétálok az erdőbe. Megnyugtat, amikor eltűnik a nap, és hűs levegő vesz körül. Tetszik, hogy mindig, amikor lépek egyet, megzörrennek alattam a falevelek,és hogy a nagy fák elnyúlnak felettem. Álmélkodva nézek körbe, amikor megakad a szemem egy magas fán, a tetején egy házikóval. Hú! Azt tudtam, hogy az erdő gyönyörű, de hogy még egy bunker is van a fa tetején!...Eszembe jutnak az emlékek, hogy a kertünkben mindig is akartam egy kis házikót építeni. Mér most magamnak érzem a helyet, pedig még fel se másztam. Odafutok a létrához, és pillanatokon belül fel is mászom. Izgulva bekukkantok, és egy kicsit csalódok, amikor látom, hogy már használják. Tudhattam volna, hogy biztos más is felfedezte magának a helyet. Belépek a házba, és máris elbűvöl. Félhomály van, és a szerteszét fekvő puffok könyvek, játékok jó érzést keltenek bennem. Le is dőlök, és kezembe veszek egy könyvet, de nem olvasom, csak gondolkozom. Mindig is egy ilyesmi helyről álmodoztam. Ilyen gondolat eddig biztos nem jutott volna eszembe, de most tényleg ezt gondoltam:Nekem itt, a Bagolykőben nagyon jó. Eleinte nagyon húzódoztam attól, hogy eljöjjek, pont akkor született meg a húgom, meg minden...és így ábrándozom tovább.

Elena

Egy kicsit ki szeretnék szabadulni a suli nyüzsgő életéből, úgyhogy úgy döntök, hogy felfedezem a terepet. Besétálok az erdőbe. Megnyugtat, amikor eltűnik a nap, és hűs levegő vesz körül. Tetszik, hogy mindig, amikor lépek egyet, megzörrennek alattam a falevelek,és hogy a nagy fák elnyúlnak felettem. Álmélkodva nézek körbe, amikor megakad a szemem egy magas fán, a tetején egy házikóval. Hú! Azt tudtam, hogy az erdő gyönyörű, de hogy még egy bunker is van a fa tetején!...Eszembe jutnak az emlékek, hogy a kertünkben mindig is akartam egy kis házikót építeni. Mér most magamnak érzem a helyet, pedig még fel se másztam. Odafutok a létrához, és pillanatokon belül fel is mászom. Izgulva bekukkantok, és egy kicsit csalódok, amikor látom, hogy már használják. Tudhattam volna, hogy biztos más is felfedezte magának a helyet. Belépek a házba, és máris elbűvöl. Félhomály van, és a szerteszét fekvő puffok könyvek, játékok jó érzést keltenek bennem. Le is dőlök, és kezembe veszek egy könyvet, de nem olvasom, csak gondolkozom. Mindig is egy ilyesmi helyről álmodoztam. Ilyen gondolat eddig biztos nem jutott volna eszembe, de most tényleg ezt gondoltam:Nekem itt, a Bagolykőben nagyon jó. Eleinte nagyon húzódoztam attól, hogy eljöjjek, pont akkor született meg a húgom, meg minden...és így ábrándozom tovább.

Sophie

Április 1. este

Elena


Ábrándozás közben kiesik kezemből a könyv, és akkor veszem észre, hogy addig a kezemben volt. Előre hajolok, felveszem, és beleolvasok. Egészen belemerülök, amikor észreveszem, hogy valaki hozzám szólt. Összerezzenek, és ránézek. Fintorgok, de csak azért, mert így, az ajtóra nézve belesüt a szemembe a nap. A szemem elé kapom a szememet, és úgy nézek rá. Most már kétségtelen, hogy erre a faházikóra nem én bukkantam rá egyedül, és mások is sokszor járnak ide. Bár a lány pásztázó szeme arra utal, hogy ő is most látja először a helyet. Újra fellángol bennem a remény. Lehet, hogy a puffokat és a többit egy régi diák hozta ide, és már rég nem jár az iskolába... - biztatom magamat. De akárhogy is van, most már ez a lány is ismeri. - Újra szertefoszlik az álmom. Most jobban szemügyre veszem őt. Nálam nagyobb, de úgy tűnik, nem sokkal. Szóval nem nagyon kell tartanom tőle. Rámosolygok. Tetszik, hogy nem úgy néz rám, mint aki azt gondolja:"Jaj, itt egy cuki elsős, olyan bátortalan, barátkozom vele, mert a kicsiknek mindig olyan nehéz..." Szerintem attól még, hogy van olyan elsős, aki az első napjaiban alig bír megszólalni, és azt várja, hogy valaki pátyolgassa - attól még nem mindenki ilyen, például én nem!
- Szia! Csak kimenekültem a nagy nyüzsgés elől. És te?
Miközben beszélek, megint kiesik a kezemből a könyv. Francba, most nem tudom, hogy hol tartok! Felkapom a földről, és elkezdem keresgélni az oldalt, ahol tartottam, nem törődve azzal, hogy ez egy kicsit illetlen dolog, miközben elkezdtem beszélgetni vele. Még - remélem - időben észbe kapok, és leteszem a könyvet, közben észrevehetetlenül belelesek, hogy megjegyezzem az oldalszámot, és újra felnézek.

Elena és Sophie


Milyen egy unalmas hely ez a kastély! Ezek a kis diákocskák alig csinálnak egész nap valamit, csak órákra járnak, és lézengenek a folyosókon, mint valami zombisereg - semmi móka és kacagás. Pedig viccelni jó! Márpedig Samu barátunk ma nagyon huncut hangulatában van, és ezt be is fogja bizonyítani, csak néhány kedves gyermeket kell találnia, akik értékelni fogják a próbálkozását. Hangosan vihogva, és sivítva suhan végig a folyosókon, hatalmas zajt csapva maga körül, hogy még a holtakat is felébressze álmukból. Háhh. Hiszen ő bizony nem alszik! Az ördög maga sosem. S ha eddig még azt gondoltuk volna, valami kedves játékon töri a fejét, nagyot tévedtünk, ugyanis útközben sikerül beszereznie egy vödörnyi folyékony ragasztót. Ugyan mi mindent talál a szellem, ha kicsit körbenéz a szertárban? Egyből bevillant a világmegváltó ötlet: neki most be kell kennie az összes padot a kastély területén, hogy mindenki beleragadjon, aki le merészelne ülni pihenni valahova.
Hangos hahotázástól kísérve kezd ülőalkamatosságokat keresni, már most maga előtt látja a sok szerencsétlent, amint megpróbálnak majd felállni, aztán rá kell döbbenniük, hogy maximum akkor tudnak szabadulni, ha nekivetkőznek, vagy rájönnek, mi semlegesíti a ragasztót. Menet közben a legkevésbé sem zavarja, hogy a folyosókra is kilötyögteti zsákmányát. Már a kastélyból is kijutott, s csak akkor torpan meg, mikor egy leányzót pillant meg az erdő felé haladva. Hoppácska! B terv! Észrevétlenül követi Elenát egészen a faházig, s megvárja, míg a lány felér a lépcsőkön, s szóba elegyedik az ott tartózkodó másik kisdiákkal. Már magában kuncog saját poénján.
Nagyjából három percig bírja ki, hogy ne lépjen közbe, s a következő pillanatban beront a faházba.
-SZABÁLYSZEGŐŐŐK! – kiabálja hisztérikusan, s meglendíti a vödröt, aminek tartalma a faház kis méreteit tekintve mindent beterít.
-Esti lófrálókat fogtaaam! Háháááhá! – elhajítja a vödröt, és bukfencezve körbesuhan a két lány körül. Gyönyörűségében természetesen tovább üvöltözik.
-Ilyenkor kijárunk!? Most megvagytok ti huncutok! Prefektusooook! Ide! Prefektusoook, lógósok ragadtak a faházban! – gonosz vigyort villant a diákokra, majd hangosan röhögcsélve elsuhan vissza a kastélyba, mielőtt bármit reagálhatnának kedves áldozatai. Bár a gyorsan száradó ragasztónak köszönhetően nagyon kell vigyázniuk, hova mozdulnak egyáltalán, ha nem szeretnének tökéletesen összeragadni mindennel, és itt maradni, amíg rájuk nem talál valaki.