31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Május 15-én (szombat) véget ér az Évnyitó, kérünk, addig zárjátok ott játékaitokat!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 8 9 [10] 11 12 ... 20 ... 24 25 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Kárpáthy Szaffi
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 18. 10:36 | Link

Jeremy *-*
Isten áldja Cupidot!


Száműzték? Őt? Hát elég érdekes első benyomást kelthetett, ha ilyesmire asszociált a srác abból, hogy itt aludt. Micsoda feltételezés ez! Ilyen maximum csak akkor lenne, ha önkéntes száműzetésbe vonulna, mert már nem bírja elviselni őket. Azonban amilyen ritkán futnak össze, vagy beszélgetnek... elég kicsi rá az esélye. Szóval nem, nem száműzték, és ezt Jeremyvel is tudatja egy értetlenkedő pillantással, amit egy határozott fejrázás követ. A példa személyre szabása - értsd, hogy a prefektának nincs gondja ilyenre - váratlanul éri, de azért próbál nem "és szobád is van? Mesélj még!" képpel pislogni a másikra. Nem akar paraszt lenni már az első alkalommal, főleg nem úgy, hogy érezhetően visszafogják magukat e téren.
- Könnyen vagy. - ennyi megjegyzés azért belefér.- Semmi száműzetés nincs a dologban, csak annyi, hogy én meg éjjel nem tudok aludni, és akkor szoktam sétálni. Sokszor ez a következménye. - ereszt meg egy vigyort is hozzá, ami inkább az előbúvó emlékképeknek szól, mintsem a zöldnek. Keveredett ő már elég necces helyzetekbe azért, mert rosszkor aludt volt rossz helyen.
- Nem érzed magad már alapban is egyedül, tekintve, hogy kevesen vagytok? Még ilyenkor is a magányra vágysz? - nem igazán tud túllépni azon, hogy Jeremy csak úgy, kora reggel sétálgat. Tényleg. Valamiféle sokk formájában csapódott le nála ez az információ, és nem fél éreztetni sem ezt. Azért valljuk be, a fiatalok többsége Szaffihoz hasonlóan éjjel legény.
- Mi? Büntetőmunka? - túldramatizált flegma, mostezkomoly? fej. - Ennél eredetibbet nem tudsz kitalálni? - sóhajt is egyet hozzá, majd inkább elveszi a tekintetét a fiúról. Büntetőmunka, cöhh. Nem tudja, hogy most azért vagdalkozik ilyennel a másik, mert ténylegesen prefektus - tanárnak az Isten sem nézné -, vagy mert elme zavarodott. Mindenesetre egyik sem jó eshetőség számára.
Belső zsörtölődése közben érik a találatok, furcsa, bizsergető melegséget hozva kissé már átfagyott tagjaiba a hálózsák alatt. Értetlenül pislog párat, meg körbe, és állapodik meg pillantása véletlenszerű partnerén. Hm... eddig is ilyen helyes volt? Tényleg van háza?
- Büntess. - maga sem tudja ez hogy csúszhatott ki a száján, és bár eléggé úgy hangzott, mintha még mindig gúnyolódna, kikerekedett szemmel pislant magára. Ezt tényleg komolyan gondolta. Mintha ennél jobb dolog az életben nem is történhetne vele.
- Nem hallottam semmit. De ha félsz, idebújhatsz, vagy megyek én. - micsoda felajánlás, és ezen már elfelejt megrökönyödni. Miért is lepődne meg saját vonzalmán? Teljesen egyértelmű a dolog, és érzi, tudja - ez a pár együtt töltött másodperc nagy hatással volt rá -, hogy neki kell ez a hímegyed. Csoda?
Hogy mutassa szándékának komolyságát, fel is áll, hogy hálózsákjával, és néhány kiló pillangóval a hasa táján Jeremy felé lépjen. Nem sokat teketóriázik, mert minek, csak elszalasztja az értékesnek tűnő együtt tölthető perceket, és letáborozik a fiú előtt, annak két lába között, és odafészkelődik hozzá ilyen furcsa félig ülő, félig fekvő helyzetben. Azért abszolúte félénk mozdulatai közben lágyan árad szét körülötte jellegzetes vaníliaillata. Remélhetőleg azért válaszra talál, és nem lesz félretolva, mert beszirupozott szíve nem bírná elviselni a visszautasítást... Mondjuk teljesen beleillik a képbe, hiszen annak is be lehet tudni szárnyra kapott vonzalmát, hogy nem akar büntetőmunkát kapni. Bezony.
Elfordítja a fejét és kissé elpirulva, csillogó szemekkel pislant fel a másikra.
- Reméltem egyébként, hogy nem sokáig maradok itt egyedül. Túl jó a hangulata ennek a helynek ahhoz. - susogja.
Már csak annyit mondhatok: R.I.P. Szaffi, ha vége lesz ennek, el is áshatod magad.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Claythorn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. november 18. 22:50 | Link

Szaffi.

- Nem tudom, mitől ilyenek mostanában az emberek. Szerintem nem jó érzés aludni. Nem is érzel semmit. – mondja teljes beleéléssel, miközben jobb mutatóujjával köröket rajzol a babzsákfotelre. Igazán elmélázik, kis késéssel kapja fel fejét a kérdésre. – Kedvelem a magányt… Ne vedd magadra. A csöndben sokkal jobban lehet gondolkodni. A napfelkelte is szebb, ha nem kotyognak bele. – viszonozza a lány vigyorát, majd egyből visszafordul az ablakhoz. A napfelkeltétől narancssárgában, és vörösen úszik a keleti horizont. Kint erősen fúj a szél, de szerencsére valamennyire menedéket ad az öreg faházikó. Szaffi kételkedi a büntetésben, amire önelégült mosollyal válaszol. – Nincs szükségem eredetibbre.
Talán ezzel már elárulta magát, de igazából ismernie is kéne a háza prefektusait.  A gyanús hang eléggé kizökkentette a gondolataiból, fejét félig felemelte, csak épp hogy rálásson a lányra a szövet mögül. Meglepődve tapasztalja, hogy a tekintetük találkozik, a lány ugyanis olyan… különösen bámulja. Az arckifejezése megváltozik, más, mint amikor a házba érve felébresztette. Az ajkai mozognak, de csak később fogja fel, a hangok jelentését. Szemöldökráncolva nevet rajta, csak egy átlagos rellonos viccnek hiszi. Szaffi azonban nem mosolyog, inkább csak csodálkozik a saját mondatán. Erre csak vigyorogva sóhajt egyet, és erőtlenül visszaejti a fejét a zsákra.
A zúgást úgy tűnik, csak ő hallotta, de ami azután következik, zavarodottságot, és gyanakvást táplál rellonosunkba. összeszorítja ajkait, és gondolkozni kezd, mire fel kapja ezt az ajánlást. Mire bármire is vezetnének a gondolatai, a másik már odasétál, és meglepően kellemes, de egyben nyugtalanító helyen foglal helyet. Jeremy mocorogni kezd, próbál tenni valamit az ellen, hogy a lány irányítson, de nem sok szabad helye van így besüppedve.
- Ne… - kezd neki, de Szaffi ugyanakkor kezdi a mondatot, így elhallgat. – Hát, én még mindig magányt szerettem volna.
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. november 18. 22:51 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 5. 09:43 | Link

Lénárd

Már ősz közepétől vártam a havazást, amióta már egy-két makacs levélkén kívül lehullottak a falevelek a fákról. Szerettem nézni a színeket, ahogy egyesével válnak el a fa ágaitól és lassan hullnak a földre, de az ünnepek közeledtével egyre jobban vágytam a téli tájra. Végre esik a hó. Megfogadtam magamnak, hogy valamikor időt kerítek kimenni egy kicsit levegőzni és szeretem megtartani az ígéreteket, még ha azokat magamnak is teszem. Egy szabad délutánon elérkezettnek láttam az időt, úgy éreztem semmi sem akadályozhat meg. Gondosan felöltöztem, sál, sapka, kesztyű, kabát és elindultam kifelé az iskolából. Először még az utat követtem, ami szintén havas volt egy kicsit. Eléggé csúszós volt, így nem is erőltettem a dolgot, inkább lekanyarodtam az útról és változtattam úticélomon. Eredeti tervem a Bagolyfalván lévő vásár volt, de a faluba vezető lejtőn féltem lemenni, nem hiányzott nekem a csonttörés. Az aszfaltozott útról letértem és a mezőn mentem keresztül. Talpam alatt ropogott a több mint tíz centis hó, legszívesebben hóangyalt csináltam volna, de győzködtem magam, hogy azért azt nem kéne, már nem vagyok kisgyerek. Csöndben mentem, hátha látok valamilyen állatot, de sajnos nem volt szerencsém. Átszelve a nagy mátrai rétet elértem az erdő széléhez. A faházhoz szerettem volna menni, de itt egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy melyik ösvény vezet hozzá, vagy legalábbis felé. Beléptem az erdőbe és elkezdtem irányzékban megközelíteni. A táj annyira szép volt, nagyon szerettem volna lefesteni, de hát nem hoztam magammal semmilyen felszerelést, és ha itt kint rajzolnék, akkor nagy eséllyel megfáznék. Megtaláltam az ösvényt és sikerült beazonosítanom, hogy merre is vagyok. Innentől körülbelül tíz perc gyaloglás volt ahhoz a bizonyos fáig. Csöndben tettem meg az utat és figyeltem, hátra látok egy erdei állatot. Mocorgásokat éreztem mindenhonnan, kicsit mérgelődtem is, hogy lehet szemüveg kéne nekem.
Annyira el voltam foglalva az állatokkal, hogy alig vettem észre a hatalmas, vastag törzsű, korhadt fát és mellette a létrát, ami felvezet a házhoz. Alulról alig lehet rájönni, hogy ez nem csak egy átlagos fa, de valószínűleg pont ez volt a cél. Elkezdtem mászni felfelé. Kicsit aggódtam, hogy leesek, mert a rátapadt hó miatt nagyon csúszósnak látszott, viszont ezúttal nem fogok lemondani célomról, mint a karácsonyi vásár esetében. Lassan, de biztosan közeledtem a házhoz. Bele sem mertem gondolni, hogy nekem innen még le is kell majd jönnöm. Már voltam itt fent, de akkor nyár volt és nem tűnt ennyire veszélyesnek. Szerencsére épségben megérkeztem. Mielőtt bementem volna a hívogató házba, körülnéztem, hogy fentről is megcsodálhassam az erdőt. Hirtelen madarak sokasága vált láthatóvá számomra, én pedig nem győztem csodálni őket. Pár percig csak álmodoztam és álmodoztam, hogy bárcsak én is tudnék velük szabadon repülni. Nagyon vágytam a repülésre, kiskoromban mindig azt kértem szülinapomra, hogy hagy repülhessek. Persze, így visszagondolva már én is röhögök magamon.
Kicsit csípte a hideg az arcomat, ezért rávettem magamat, hogy abbahagyjam a bámészkodást és bemenjek a házba. Benyitottam az ajtón, körülnéztem, hogy van-e bent valaki, de a ház üres volt. Besétáltam a szoba közepére, látszólag nem sokat változott legutóbbi látogatásom óta, talán egy-két véséssel van több.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. december 6. 17:58 | Link

Rozos Annamária

Végre egy kis csönd. Itt a havas erdőben senki sem kiabál, bár gyakorolni a hóban nem igazán tudok. Hacsak meg nem találom az a házat amit annyian emlegetek.
Már majd nem elérem az erdő közepét, amikor meglátok egy lépcsőfok szerűséget az egyik fán. Kíváncsian közelebb megyek és fel nézek. Egy rozoga faházat pillantok meg, ami reménnyel tölt. Hát ha ez az.
Óvatosan fellépek az első fokra, hogy elbír-e. Majd lassan elindulok felfelé, a lépcsőfokokra összpontosítva. Így amikor elszáll mellettem egy madár az ijedségtől majd nem lezuhanok. Olyan erővel kapaszkodok meg a korlátban, hogy elfehérednek az ujjaim. Majd miután sikerül vissza nyerni az egyensúlyom, szitkokat motyogva a fogam között folytatom a lépcső mászást.
Fel érve a korláthoz lépek és megcsodálom a havas erdőt.
Egy pillanat múlva már bent rakom odébb a babzsákokat és hálózsákokat, hogy legyen helyem. Ajtónál meg állok és meg nézem a munkám eredményét. Aztán középre sétálok és kiveszem a kabátom zsebéből az apró zongorát és széket, óvatosan leteszem és vissza sétálok az ajtóhoz. Előveszem a pálcám és a zongora felé intek.
-Perfroméra la méra!
Kinézek az ajtón, de mivel nem láttok senkit aki zavarhatna becsukom az ajtót és a zongorához sétálok. A szék tetejét felnyitva kiveszek pár kottát és elkezdem átlapozni őket. Beethoven Holdfény szonátájánál meg állok és kiveszem a többi közül, majd felrakom a kotta tartóra a többit pedig vissza a helyére. Lecsukom a széket és leülök. Felnyitom a billentyűket. Egy pillanatig némán nézem a zongorát, aztán elkezdek játszani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 6. 17:58 | Link

Henrietta


Először használhatom az új cipőmet. Kifejezetten a téli időjárásnak megfelelő kialakítása van. A családom másik felétől kaptam, nagyon szerencsés tehát, hogy eltalálják az igényeimet. Sokszor fordul elő, hogy a kelleténél vékonyabb ruhaneműt küldenek ide, de nem hibáztatom őket emiatt, hiszen nehezen élik bele magukat az itteni éghajlatba. Anya nincs olyan helyzetben, hogy mindent finanszírozni tudjon, szükségem van a többiek segítségére is. Jó érzés, hogy számíthatok rájuk, még ha néhány dolgot muszáj vagyok elnéznem.
Odakinn végre a hó szállingózik, elegem volt már ebből a pocsék, esőzésekkel tarkított hétből. Való igaz, szinte végig a négy fal között gubbasztottam, de akkor is. Mennyivel különlegesebb a havazás... Olyan jó hangulatot tud teremteni! Ilyenkor izgatottan vágyom ki a szabadba, de az az általános tapasztalatom, hogy más is. Pedig a diákok többsége már hozzászokhatott volna a látványhoz. Nekem szinte még teljesen új, eddig nem untam meg.
Szinte ki se látszom a magamra öltött ruharétegekből. Fejemre kötött sapka, kezeimre kesztyű, nyakam köré pedig egy széles sál kerül, amely még a számat is eltakarja. A kabátom se nem vízálló, se nem valami a vastagabbik fajtából, de az alatta lévő pulcsi majd megvéd a hidegtől, különben sem hócsatára készülök. Mindez persze a fekete különböző árnyalataiban virít rajtam, amivel meglehetősen jól kitűnök a hófehér tájból. Egyedül a lábam fázik, a nadrág túl vékonynak bizonyul.
A faház felé veszem az irányt, mert úgy gondolom, hogy más ilyenkor úgyse teszi be oda a lábát. Az odaút felénél gondolkodom el azon, hogy mennyire fagyhatott rá a feljáratra a víz, amit nagy valószínűséggel most hó lep el, de épp ettől olyan veszélyes. Kockáztatok, hiszen úgy vagyok vele, hogy ha nem is sikerül feljutnom, majd teszek egy sétát a tisztáson, vagy leugrok a faluba. Nagyon dicsérik a vásárt, az ajándékvásárlással pedig eléggé el vagyok csúszva.
Összeszorított foggal, de feljutok. A nyomok alapján járhatott erre valaki. Halkan szipogok párat, mert már kezdek átfagyni. Az orrom például egy jégcsap is lehetne. Fogadni mernék, hogy odabenn nincs ilyen hideg. Kedvem támad belesni az egyik ablak pereméről, de félek, hogy megcsúszok. A faház már így is eléggé... nos, hát mondjuk azt, hogy furcsa állapotban van, és annyira nem vagyok bátor, hogy most ilyenekkel szórakozzak. Fogom magam és benyitok, elvégre hang nem szűrődik ki onnan.
A padló bámulásával vagyok elfoglalva, a csendes helyiség a téli félhomályban úszik. Egyedül az ablakok közelében hatol be némi szürke fény a szobába, a berendezés nagyobbik része sötétben ül. A falfirkantásokat is nehezen tudom kivenni ilyen távolról. Kifújom magam előtt a levegőt, amely füstszerűen oszlik el körülöttem. Ez olyannak tűnhet, mint a cigarettázás. Otthon csak a hegyekben volt hideg, de amikor olyan tájakon kirándultunk, mindig nyár volt. Egyszer utaztunk el síelni, akkor tapasztaltam ezt először.
Majdhogynem infarktust kapva szökkenek hátrébb, tarkómmal az ajtónak koppanva. Kezemmel a kilincshez kapok, meneküléshez készen, s a másodperc pillanatnyi erejéig olyan arcot vágok, amit nem szeretnék viszontlátni egy fényképen sem. Egy eddig észre nem vett alak mozdul meg. Hunyorogva szemlélem egy darabig, aztán a szívemhez kaphatok. Még dobog, s mintha lassulna...
- Ajh, ez inkább no komment kategória.
Pedig úgy tudom, jó látásom van, nem kell szemüveg. Az előttem álló lány azonban annyira beleolvad a környezetébe, hogy nehéz észrevenni. Közelebb kellene lépnem hozzá, mert ismerősnek tűnik, de olyan rossz szögből vannak itt a fényviszonyok, hogy egyelőre nem teszek mást, mint számat harapdálva hallgatok, s várom a reakciót.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 482
Összes hsz: 763
Írta: 2014. december 6. 18:15 | Link

Állia Szipenni


Ugyan egy hónapja itt van már, azaz a nagyon szép, enyhe és napsütéses ősz közepén érkezett, sokat elmond intelligenciájáról és fiatalos energiájáról, hogy neki juszt is a havazás beköszöntével kell elkezdenie felfedezni a kastély környékét. Mert az jó. Mert alig lábalt ki, és így sem teljesen, abból az előre látott és nagy bátran ignorált nátháról, ami a múltkori réten való emlékezetes kószálása után megkörnyékezte, leterítette és ott hagyta a lány megmaradt darabjait.

Tehát most szépen felöltözve kószál a havas erdőben - ennek az az előnye megvan legalább, hogy majdnem biztosan visszatalál majd a kastélyhoz. Nincs túl hideg, úgyhogy egész kellemes itt bandukolni. Mindig is szeretett egyedül sétálgatni a természetben; most sem zavarja semmi. Ropog a hó a talpa alatt, látszik a lehellete, egy-két apró madár repül a dolga után, szóval minden egészen idilli. És akkor szembetalálja magát egy olyan kis építménnyel, ami kicsal belőle egy halk úúúú-t.

Mert mindig olvasta, hogy vannak ilyen menedékhelyek, hogy a gyerekek ott játszanak, mint kisbárányok a réten, a fa tetején a kis fészkükben. Neki meg ilyen sose volt. Annyira nem is hiányzott neki mondjuk - szegény szerencsétlen a lány, ha a tériszonyt nem is örökölte, azért nincs nagy bizalommal a fákra való felmászás iránt. Na de ez egész biztonságos, mert nem kell szó szerint fára másznia, úgyhogy nem is kérdés, merre fog menni.

Felérve aztán eljut az agyáig is, aminek addig a fülénél tovább nem sikerült - zongoraszó. Ő ugyan nem ért a zenéhez, nagy bánatára hangja sincs, de hallgatni szereti. Úgyhogy nagy bátran kapaszkodik egy darabig a csukott ajtó előtt, mert nem szeretné megzavarni a játszót, de azért be is akar menni a kis rejtekhelyre. Egy idő után veszi a bátorságot és remélve, hogy az ajtó nem fog hangosan nyekeregni, résnyire kinyitja és bedugja a fejét. Szólni nem szól, mert játszanak, de úgy álldogál, mint az irodában a lelkesen telefonáló, de jelenlétével tökéletesen tisztában levő ügyintézők előtt szokás: türelmesen meg kicsit nyugtalanul, és nagyon-nagyon szeretné, ha észrevennék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 6. 20:17 | Link

Lénárd

Nem vagyok valami sportos típus, az extrém sportoktól pedig egyenesen irtózok és a faházba való feljutás kicsit arra hasonlított. Veszélyes volt és magasra kellett másznom. Nagyon kapaszkodtam, ennek hála épségben feljutottam a csúcsra. Megmásztam a Csomolungmát, majd rögtön körül is néztem. Teljesen máshogy feslett fentről az erdő. Jó volt lenni a lombkoronaszinten, kicsit olyan érzés volt, mintha madár lennék. Legszívesebben el is repültem volna, de sajnos röpképtelen élőlény vagyok.
Néhány hideg perc után úgy döntöttem bemegyek a házba. Így is tettem, benyitottam és beléptem a helyiségbe. Bent már jobb idő volt, viszont a világítással gondok voltak. Pontosabban szürkület uralta a ház belsejét és csak az ablakokhoz közeli részeket láttam tökéletesen. Elkezdtem sétálgatni, felfedezni az újdonságokat. Olvasgattam a fagerendákba karcolt szövegeket, találtam friss szerelmes idézetet is.
Egyszer csak zajra lettem figyelmes kívülről, de nem láttam senki sem. Azt sem tudtam hova szaladjak hirtelen, megijedtem, hogy egy auror közeledik és szándéka, hogy lebuktasson és megbüntessen. Bíztam benne, hogy csak képzelődök, de a léptek egyre hangosabbak lettek. Nincs mit tenni, nem tudok hová menekülni, de miért is kéne, hisz nappal van és már nem vagyok elsős. Biztattam magam, hogy biztos csak egy másik diák, de azért nem a szoba legmegvilágítottabb részére álltam. Szerencsére igazam lett és tényleg egy tanuló nyitott be, vagyis a kinézete alapján az lehetett. Benyitott a házba. Először nem láttam tisztán az arcát, de mozdulataiból arra következtettem, hogy észrevett és megijedt tőlem. Jobban megnéztem az arcát, mire elmosolyodtam. Régen látott háztársam érkezett meg. Kedves mosollyal az arcomon indultam el felé, elhaladva az egyik ablak mellett, hogy ő is felismerjen engem.
- Szia Lénárd! – Köszöntem neki. Arcomon látszott a meglepettség, de az öröm is, hogy újra láthatom. Ismerjük egymást, de már régen volt alkalmunk beszélgetni. Megálltam előtte és elkezdtem faggatni.
- Hogy vagy? Rég láttalak. Mi újság veled? – Mosolygok barátomra.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2014. december 6. 20:18 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 6. 20:50 | Link

Henrietta


Még mindig szörnyen kínosnak érzem, hogy ennyire megijedtem az előbb. Úgy látszik, túlságosan elvarázsolt a táj, az idő, a kalandvágy. Ilyen apróságokkal, mint egy sötétségben rejtőzködő diáktársam, egyáltalán nem számoltam. A kellemetlen szituáció tanúja ráadásul a rám nem éppen valló viselkedésemből láthat egy szeletet. A történteket feldolgozva köhintek egyet, majd a váratlanul ért meglepetéstől pislogok egy párat.
Megtorpanok nevem hallatán, majd tekintetemmel csak még erőteljesebben próbálom felismerni az előttem jelenlévőt azzal, hogy néhány méterrel közelebb lépkedek.
- Örvendek... Heni? Á, szia. - fejemmel jobban felé hajolva győződöm meg arról, hogy a lány nem más, mint kedves háztársam. Egyike azoknak, akikkel egészen jó kapcsolatot ápolok. Lehet vele beszélgetni, nem tett semmi rosszat ellenem. Mivel egy házban vagyunk, érkezésem után hamar összeismerkedtünk.
- Nem gondoltam volna, hogy te vagy az... Igazából senkire se számítottam itt. - vallom be őszintén, hiszen úgy érzem, némi magyarázkodásra szorulok az előbbi jelenet után.
Miután sikeresen tisztázom kezdeti ijedtségem, majd meglepettségem okait, válaszolok a kérdésére.
- Hát... Jól. Én is téged. Eddig még nem fáztam meg, és szeretném, ha egy darabig így maradna, bár az úton idáig már majdnem megfagytam. Elég hideg van azért odakinn. - bökök magam mögé egy erős mosoly kíséretében - És te, hogy vagy?
Miközben válaszát várom, sétálok egy kicsit a helyiségben. Az egyik fotelhez lépve megtapogatom azt, mielőtt helyet foglalnék rajta. Tudnom kell, hogy mennyire hideg, mert ahogy az előbb ecseteltem, nem akarok beteg lenni. Ezek után jelzek Heninek, hogy örülnék, ha ő is hasonlóképpen cselekedne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 7. 11:29 | Link

Lénárd

Szerencsére nem egy auror, de még csak nem is egy prefektus lépett be az ajtón. Lénárd volt az, aki kicsit megijedt, amikor meglátott egy másik alakot a szobában, vagyis engem. Teljesen megértettem, nem voltam valami kivilágított helyen és mostanság nem sikerült összefutnunk. Éppen ezért húzódott mosolyom a fülemig, amikor felismertem. Lassan elkezdtem felé közeledni, majd megszólítottam. Kis idő után ő is felismert. A nevem hallatára egy icipici kis bólintással helyeseltem. Lénárd sem gondolta, hogy találni fog itt valakit, én sem, de nagyon örültem, hogy így alakult.
- Én is meglepődtem, de nagyon örülök, hogy ismét találkozunk. – Nyugtattam, hogy nincs egyedül, teljes mértékben együtt éreztem vele. Megtudtam, hogy eddig még elkerülték a téli betegségek, bár az idevezető úton nem nagyon volt melege. Nem lehetett könnyű neki hozzászoktatnia magát a mínusz fokokhoz, nem hiszem, hogy Ausztráliában ennyire lecsökkenne a hőmérséklet. Látszólag vacogott is Visszakérdezett, miközben elindult a szoba belseje felé, egyenesen a fotelekhez. Én is követtem őt, láttam, hogy megnézi, nem túl hidegek-e, de arckifejezéséből láttam, hogy nem vészesek. Mielőtt válaszoltam volna én is megérintettem az egyiket, elvégre én könnyebben felfázhatok, mint a mellettem lévő fiú, nekem sem mindegy, hogy milyenek a fotelok. Egészen melegek voltak, mintha valaki egy kihűlést gátló varázslatban részesítette volna őket. Lehuppantam a bal oldaliba, hogy Lénárd a jobbomon legyen.
- Jól vagyok, köszi. Múlthéten jöttem vissza a suliba, mert haza kellett utaznom két hétre vigyázni a húgomra. – Válaszoltam végül kérdésére. Egyik lábamat keresztbe tettem a másikon, hogy ezzel is kicsit melegedjek, de elővettem a pálcámat és egy rövidke bűbájjal a szobába hőt varázsoltam. Nem lenne jó, ha megfáznánk. Igaz, melegebb volt itt bent, mint kint, de azért biztosra akartam menni.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 7. 13:24 | Link

Henrietta


Az élet néha váratlan meglepetésekkel áll elő, és azt hiszem ez a jelen esetben teljesen igaz. Az elhagyatottnak vélt faház vendége Heni, aki egyedül ácsorog a sötétben. Még nem gondolkodom el olyanokon, hogy mi vezette őt ide, milyen céllal van itt, hogy esetleg lelki oka lenne arra, hogy a többi diáktól elvonuljon. Az se fut át agyamon, hogy miképpen reagálna akkor, ha valaki más jelent volna meg a bejárati ajtónál, s nem pedig én, jól ismert háztársa.
Megkönnyebbülten mosolyodom el, válaszolok a kérdésekre, majd helyet foglalok valamelyik fotelban. Hiszen nem egy percre ugrottam el ide. Ha már így összetalálkozunk, hát használjuk ki az időt, kezdjünk el valamiről komolyabban is beszélgetni. Az ablakon keresztül bámulok ki a tájra, ami nagyon hívogat kifelé, de a hideg akkor is túl nagy ellenségem ahhoz, hogy most elhagyjam a helyiséget.
Heni is helyet foglal, és mivel lányként sokkal elővigyázatosabb a felfázást illetően, egy egyszerű bűbájt alkalmazva varázsol megfelelő hőmérsékletet a szobába. Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe? Így nyugodtan megszabadulhatok az immáron szükségtelenné vált kiegészítőktől.
Kabátomat csak lecipzározom, de a sálamat az ölembe dobom. A kesztyűim a zsebemben landolnak, a sapkát pedig összefogom a sállal. Cseppet sem hiányzik, hogy megizzadjak. Frizurám a sapi viselése után egy kissé lelapult, néhol össze-vissza állnak a hajszálak, ezért úgy festek, mintha az ágyamból keltem volna ki reggel, de nem annyira veszem észre a részleteket, ezért csak egy látatlanból végzett gyors igazítást végzek magamon, hogy nagyjából hasonlítson a megszokottra.
- Mennyi ideig voltál távol? - dőlök hátra az ülőalkalmatosságban, kezeim a térdemen pihentetve -
- Nem kell sokat pótolnod? Hah, tényleg! Milyen az ötödik? Sokat kell tanulnod? Nehéz a tananyag? Úgy tudom, te egész jó tanulónak számítasz...
Remek emberre akadtam, de még nem árulom el valós szándékom, egyelőre csak faggatom őt tanulmányaival kapcsolatban. Utolsó kijelentésemre nem vennék mérget, ezért is jegyzem meg halkabban, csak úgy odatéve az előbbi kérdéseimhez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kávássy A. Henrietta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 178
Írta: 2014. december 7. 16:04 | Link

Lénárd

Leültünk a fotelekre, majd elővettem a pálcámat és kicsit megnöveltem a szoba hőmérsékletét. Muszáj volt, mert nem szeretek hidegben egy helyben üldögélni és ahogy ismertem Lénárdot, ő sem. Társam ennek hatására kicsit lazított öltözködésén. Miután eltettem a pálcámat én is így tettem, kicipzáraztam fekete kabátomat, kötött bézsszínű sálamat letekertem a nyakamból, majd sapkámat is levettem. Kesztyűm nem volt, azt otthon hagytam felelőtlenségem miatt, de megoldottam egy egyszerű zsebre tétellel. Mondjuk a létrán nagyon nem esett jól a hóban, jégben tapicskolva felmászni ide, de kibírtam.  
Ölemben lévő ruhadarabjaimat piszkálgattam, amikor társam megkérdezte, hogy mennyi ideig voltam távol.
- Két hétig, pontosabban tizenöt napig. De nekem egy örökkévalóságnak tűnt. A tinédzser húgommal már nem tudok olyan jól beszélgetni, mint anno. Igaz, akkor még inkább játszottam vele, de akkor is.  – Mondtam még mindig az ölemen lévő sálat birizgálva, majd ránéztem társamra. Arcom kicsit komollyá változott.
- Eddig úgy gondoltam, hogy a testvérem is varázsló és nem csak én a családból, de még nem mutatkozott meg a varázsereje. Kezdek aggódni. Nem szeretnék egyedül lenni boszorkány, mert az olyan érzés, mintha nem is a családba tartoznék. - Bele sem mertem gondolni, hogy akár csúfolhatnának is, hogy sárvérű vagyok. Eddig még nem mondták nekem, de nem is szeretem hangsúlyozni származásomat. Fogalmam sem volt, hogy miért mondtam el mégis Lénárdnak. Nem néztem ki belőle, hogy zavarja ez az információ. Meg hát a csúfolódás az elsősöknek is gyerekes viselkedés már, mi meg lassan felnőtté válunk, nem csak papíron is.
- De, jó sokat kell pótolnom. Teljesen elvesztettem a fonalat, pedig ha jól akarom megírni a záróvizsgám, akkor muszáj lesz megtalálnom. A tananyag egymásra épül, vagyis ha eddig valaki jól tanult és még jó agya is van, akkor nem annyira vészes. Nekem sajnos nincs jó logikai készségem, ezért nekem sok időbe telik megtanulnom a dolgokat. Most már viszont kicsit elegem van, szeretném, ha az életem nem csak a könyvekről szólna. – Mondtam ki őszintén.
Utoljára módosította:Kávássy A. Henrietta, 2014. december 7. 16:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 7. 19:15 | Link

Henrietta


Ahogy kényelembe helyezem magam, ő is hasonlóan tesz. Immár nem kell aggódnunk a hideg miatt, mert bármilyen idő is fog uralkodni a falakon túl, ebben a kis kuckóban a bűbáj hatására kellemes meleg fog áradni. Csak mások meg ne tudják, mert a végén még kedvük támad eljönni ide, az pedig megzavarná a csevejt. Még ha semmilyen mély magánéleti dolgot nem tárunk fel, azért mégiscsak jobb négyszemközt lenni.
- Tényleg, ezt már mondtad. Mennyire figyelmetlen vagyok! - vágok közbe elpirulva, amikor megerősíti a két hetet. Úgy látszik, kezd kihagyni a memóriám - A kamaszkor sokszor nehéz. Jó, hogy az én testvéreim jól viselkednek, azaz... ezt hallom onnan. Hogy mi igaz ebből? Remélem minden. - nyelek egyet, ahogy magam elé bámulva gondolok bele ebbe az egészbe. Néhány év és ők is keményen kamaszodni fognak, akkor majd lehet tartani a lázadástól. Én mondjuk jó kamasz voltam. Rosszalkodásaim nagyobbik hányadát sikerült lepleznem szüleim előtt.
- Ne hagyd, hogy eltávolodjatok! - nézek mélyen a szemeibe, hogy elérjem a kellő hatást -
A hosszú csend alatt ujjaimat tördelem. Látszik, hogy feszengve érzem magam, szavaira pedig úgy érzem, feltétlenül hozzá kell fűznöm valamit. Hirtelen úgy hiszem, akár egy órát is beszélhetnék erről. Kénytelen vagyok valamelyest mérsékelni ezt a szómennyiséget, mielőtt szabad utat engedek érzéseimnek. Jó emberre talált, hiszen hasonló cipőben járok. Ezért se véletlen, hogy ennyire hallgatok. Teljességgel átérzem aggodalmát, valósággal rám ragad a hangulata. Lelankad lelkesedésem, a mosoly is eltűnik arcomról.
- Ő varázsló szeretne lenni?
Jelen helyzetben egyszerűbb visszakérdezni, mint saját magamtól elkezdeni beszélni. Aztán amikor már végképp nem bírok magammal, felülök és halálosan komoly szavakat intézek felé.
- Tudod... Nálam is hasonló helyzet van. A szüleim nem varázslók. Ha a vér szerinti apámtól örököltem, akkor én leszek az egyedüli a családból. Pedig akár egy iskolába is járhatnánk a testvéreimmel. De... Nem akarok pesszimista lenni. Nem csak az, hogy nem akarok belegondolni ebbe, hanem. - itt kizökkenek, ezért sóhajtok egyet és megpróbálom valahogyan folytatni az elkezdetteket - Csak tudom, hogy ők attól még elfogadnak. És itt sem vagyok magányos, teszek ellene, hogy ne legyek az. Szóval erős vagyok. Nem dől össze a világ, ha ő nem lesz az. Te leszel majd a mindentudó nővére.
Már egészen vörös lesz a fejem a kapkodásban, s magam is elmosolyodom azon, hogy milyen éretten próbálom kifejteni neki álláspontomat. Összeszedetlen vagyok, ez tény, de nem vall rám, hogy hosszan és körülményesen beszélek ilyen jelentőségű témákról valakivel. Feltételezhetően megérti majd, hogy mire mutatok rá, mire szeretném rávezetni. Legalább érzi majd, hogy nincs egyedül ilyesfajta problémákkal.
- Ez nem túl biztató... - rázom meg a fejem - Érthető, én ezért se merem meglátogatni a testvéreimet, csak anyánál vagyok, ha nincs a hosszabb szünet. Nekem tudod, hogy voltak kis gondok a nyelvvel, meg főleg helyesírás, mert zűrösen keveredtem ide, vizsgákhoz közel, visszaszokni magyarra, meg ilyenek... Most én is pótolok csomót, mindig csak tanulni, tanulni kell, de haladok. Van is segítség... És fejlődtem annyit, hogy megpróbálok félévkor vizsgázni, hogy én is ötödikes legyek, mert eredetileg annyi lennék, csak az előzőek nem sikerültek. Csak ezért kérdeztem, hogy te hogy boldogulsz. Milyen irányba mennél tovább?
Te jó ég, mennyit jár a szám. Talán a hideg hozza ki belőlem? Vagy csak olyan témákat érintünk Henivel, ami ezt váltja ki. Hát jól elhúzom a válaszokat, zavart is vagyok, tudom. A beszéd se százas, de inkább csak az akcentus érződhet.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1252
Összes hsz: 8079
Írta: 2014. december 7. 21:48 | Link

Tegnap meglehetősen nagy utat jártam be. Ellátogattam néhány közeli országba. Az olaszoknál beültem egy hangversenyre, aztán visszafelé Szlovéniában meg-megálltam egy kis városnézésre. Régen jártam arra. Érdekelt, hol mi változott. Úgyhogy a mai napom a nyugalomé. Ilyenkor vagy a házamban kódorgok egész éjjel, vagy azért kimozdulok a faluba. Mivel a tél elérkeztével elég hosszú lett a sötét órák száma, jóval több időm akad, így kevés olyan napom van, mikor végig otthon lennék. Ma sincs ez másként.
Bőrkabátban, mélyszürke pólóban, fekete farmerban, lazán megkötött bakancsban ballagok ki az erdő fái közül, besétálva a Fő utczára. Elpillantok a ketyere kereskedés felé. Sötét van, nincs ott senki. Úgy tűnik, ma Kins sem gyakorolja a rúnázást. Vagy lehet, később jön. Végülis korán van. Még nincs hét óra. Haladok tovább, elnézve a Boglyas tér felé, a karácsonyi vásárba. Most sem vegyülök hosszasan. Éppen csak odaköszönök Ilosvai úrnak a bódénkhoz, aztán megyek tovább, elgondolkozva, amerre a lábam visz.
Hamar az iskola birtokán találom magam. Felnézek a kastély barátságosan fénylő ablakaira és haladok tovább, mígnem megpillantom a fa tetején a házat, amely már régóta izgatja a fantáziámat, és bár már a legtöbb helyet felfedeztem a környéken, erre még nem kerítettem sort. Na majd most!
Érzem és hallom, hogy nincs benne senki, úgyhogy bátran felmegyek a lépcsőn és körbenézek a helyes kis zugban. Úgy látom, nagyon szeretik a tanodabeliek az ilyen puffokat, meg a sok párnát. Többek közt a tetőtérben meg abban az erdei menedékben is ezekkel találkoztam. Mondjuk meg kell hagyni, tényleg hangulatosak.
Noha nem éri a fejem a plafont, elég közel van hozzá, úgyhogy kissé görnyedten sétálok beljebb. Szemügyre veszem a falba vésett feliratokat, elnézelődöm egy darabig, aztán szépen helyet foglalok az egyik puffon. Karijaimat térdeimre dobom, vékony lábaim még így behajlítva is hosszan elnyúlnak tőlem. Szusszanok egyet és magam elé révedek. Nem érzem magamat a helyzet magaslatán a napokban. Ezzel persze nem kell sokat törődni. Mindig ez van. Néhány nap egész kellemes, aztán mélyebben vagyok. Ez már pár száz éve így megy. A környezetem természetesen alig észlel valamit ebből. Talán csak sejtik. Hiszen mindig ilyen hallgatag és merengő vagyok. Édes mindegy.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 7. 22:19 | Link

Vannak nagyszerű emberek, akikkel rosszkor találkozunk.
És vannak emberek, akik attól nagyszerűek, hogy jókor találkozunk velük.


Fáztam. Méghozzá annyira, hogy a fogaim újra és újra összekoccantak. Bármennyire is öltöztem a kabát alá, valamiért képtelen voltam befogadni az itteni éghajlatot. Otthon ilyenkor tombolt a nyár, az emberek menekültek a tengerpartra, amint beköszöntött a December, ehhez képest, itt esett az égből, az a valami, amit az itteniek hónak csúfolnak, hideg van, minden vizes és csúszik. Úgy döntöttem, hogy délután egy kicsit kinézek a faluba, azt hallottam, hogy karácsonyi vásár van. Nem volt szükségem ehhez társaságra, egészen jól elvoltam egyedül is. Legalább volt időm végiggondolni a dolgokat, mikor a sorok között válogattam, ezzel el is töltve a kora délutánt. Miután a gyér nap leáldozott én is visszavonultam a kastélyba, illetve, vonultam volna, ha nem csámborgok el a kastély környékén. Először jó ötletnek tűnt, de ahogy lement a nap, rohamosan csökkent a hőmérséklet, amire amúgy is érzékeny voltam. A visszautat azonban nem találtam meg, pedig biztos, hogy nem voltam olyan messze a kastélytól.
A csizmám minden lépésnél az idegesítő cuppogó hangot adta ki, amire újra és újra felnyögtem. Megpróbáltam nem arra gondolni, hogy később majd mennyit kell takarítanom, helyette inkább a fejembe húztam a fehér sapkámat, és a szürke szövetkabátomon begomboltam a legfelső gombot.
- Hülye Magyarország. Idióta kastély, bolond időjárás.
Szűröm ki a fogaim között az anyanyelvemen, hozzátéve egy-két keresetlen szót és egy hirtelen ötlettől vezérelve hátat fordítok és visszamegyek arra, amerről jöttem. Sajnáltam, hogy nincs térkép a fejemben, és szidtam magamat, amiért botor módon egyedül császkálok a sötétben, mikor alig pár napja vagyok itt. De amint elérek a durvább jelzőkig, mint derül égből villámcsapás kerül elém egy hatalmas valami. Megtorpanva felnézek, de nem látom a tetejét, viszont magam előtt a lépcsőket igen. Az ajkamba harapva pillantok körbe, mintha valami rosszra készülnék, majd mintha csak az elejétől fogva idekészültem volna elindulok fölfelé. Már félúton úgy érzem, hogy valaki figyel, lehet, hogy csak paranoiás vagyok, vagy a sötétben az embernek élénkebb lesz a fantáziája...de azért, mint a jó horrorfilmekben, tántoríthatatlanul haladok felfelé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1252
Összes hsz: 8079
Írta: 2014. december 7. 22:33 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a didergősen érkező

Valaki közeledik. Először csak a nedvesen cuppogó lépteit hallom a sáros földön, aztán beszélni kezd. Összevont szemöldökkel próbálom beazonosítani az idegen nyelvet. Kivételesen ez olyan, amit nem beszélek. Nem európai. Ettől még nagyjából be tudom lőni. Afrikai lehet. Egy-egy szót még meg is értek talán. A hangsúlyból ítélve mindenképpen átkozódás lehet. Átkozódás egy leányzó szájából. A szitkok aztán véget érnek, valahol egészen közel. Pár pillanat múlva kiderül, hogy pontosan a lépcső alján, amelyen most felfelé igyekszik az illető. Finom illata van és fázik. Ezek a legfőbbek, amiket kifinomult érzékeimmel leszűrök belőle. Ráérősen tekintek el az ajtó irányába és várom, hogy felbukkanjon. Most már nem fogom hirtelen elhagyni a házat. Hiszen egyetlen lejárat van. Persze, leugorhatnék akár a fáról, semmi bajom nem lenne, dehát kinek van ahhoz kedve? És egyáltalán minek tenném? Megvárom Őt inkább, aztán majd kiderül, zavarom-e. Addig is próbálok nem ijesztő lenni, bár ez elég nehéz nekem. A legtöbbek számára a puszta létezésem is rémisztő, hát még ha csöndesen ülök egy puffon a sötétben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 7. 22:53 | Link

Adam who?


Amint felérek a lépcsőn nem leszek rest azonnal berontani és szétnézni. A helyszín annyira leköt, hogy egyelőre nem veszem észre, hogy rajtam kívül más is van a szobában, csak a fura érzés, hogy valaki figyel, marad meg továbbra is. Először is, felérem, hogy itt is hideg van, de legalább a szél annyira nem süvít be. Aztán, hogy bárki is rakta ezt ide, biztosan nem volt normális, mert ugyan kinek lenne kedve egy ilyen helyen eltölteni az idejét? Fintorogva fordulok körbe és nézek szét, bár sokat nem látok, de ez is bőven elég. Ahogy azonban forgolódok a tekintetem rátalál az idegenre. Először szimplán csak átsiklik rajta, majd a következő pillanatban a szívemhez kapok és még ugrok is egyet. Úgy tűnt, az agyam lassan volt a szememnél. Láttam én, hogy ül ott valaki, de abban szent másodpillanatban képtelen voltam felfogni és ettől valahogy sokkal félelmetesebb lett az egész.  
- Hát ezt nem hiszem el..
Mondom, továbbra is anyanyelvemen, mert magyarul nem nagyon akaródzik megszólalni, eszem ágában sincs kinevettetni magamat, na meg, ez áll szájra. A magyaron még erősen gondolkodnom kellene, az nem jön olyan ösztönösen mint ez. Továbbra is a szívemre szorítom a kezemet, miközben veszek két mély levegőt, majd úgy döntök, nem leszek félős kislány. Kihúzom magamat meglibbentem a hajamat, majd elindulok felé és levetem magamat a mellette lévő puffra, de nem szólalok meg. Inkább csak barátkozom a helyzettel, nem akarom annyira bámulni, viszont egy kicsit tartok attól, hogy ő majd bámulni fog engem. Pedig szívesen megnézném közelebbről is, bárcsak engedné a büszkeségem!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1252
Összes hsz: 8079
Írta: 2014. december 7. 23:14 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a hitetlen, de határozott

Ahogy felér a lány a lépcsőn és végre megnézhetem magamnak, az első, amit megállapítok róla gondolatban az az, hogy egyszerűen szemet gyönyörködtető. Pislogok is kettőt, miközben figyelem, ahogy engem észre sem véve kezdi el feltérképezni a helyet, csekély lelkesedéssel. Nem örülök neki, hogy nem látott meg egyből, mert így még jobban meg fog ijedni. Áhá, tessék, már itt is van! Mellkasához kap és hátra hőköl, közben morog valamit. Összevonom kicsit szemöldökömet, ismét azon töprengve, pontosan melyik vidék nyelve lehet ez. Mindeközben, túllépve rémületén, odalejt hozzám és leveti magát mellém. Koránt sem bámulom meg annyira, mint számít rá. Nem vagyok az a fajta. Szelíden szemlélem csupán, ám ez kicsit sem gátol abban, hogy alaposan megnézzem Őt. Lehet azt finoman is.
Szívesen megkérdezném, mi az anyanyelve, azonban úgy hiszem, idővel úgyis kiderül. Vagy nem. Az sem nagy gond. Azonban nem fogom csak így a semmiből erről faggatni. Némileg udvariatlanság lenne. Lehet, sokszor nyers vagyok, de udvariatlan nem. Némán figyelem hát Őt tovább a maga kellemes külsejű, didergő valójában.
- Láttam ott takarókat. - bökök el fejemmel az egyik sarok felé és szólalok meg rekedtes baritonomon a magam ízes angolságával, amiből Kinsey már az első találkozásunk alkalmával leszűrte, hogy londoni vagyok, és ami miatt Dwayne előszeretettel zrikál. Tudom, sznobnak és fennhéjázónak hathat, főleg egy olyan tenyeres-talpas amcsinak, mint az én drága barátom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 7. 23:50 | Link

Adam who?


A helyzet kissé kellemetlen, és nem túl szokatlan. De ha már megijedtem tőle, akkor miért ne tehetnék rá egy lapáttal azzal, hogy úgy teszek, mintha mi sem történt volna? Egy ideig ez megy is, de állítólag a csönd hét másodperc után válik kellemetlenné, de mi már legalább tizenötnél tartunk. Hogy a zavaromat leplezzem és legalább valami természetes reakciót mutassak előreveszem az egyik hajtincsemet és játszani kezdek vele, mutatván, hogy eszemben sincs nekem először megszólalni, de addig is, legalább néha-néha rápillantva, lopva megszemlélhetem az idegent. Először a sötét, kissé kócos haja tűnik fel, aztán, ahogy végignézek rajta a nyúlánk alakja, ezekben hasonlítunk. Aztán feltűnik, hogy milyen fehér a bőre, lepillantok a kezemre, majd vissza rá és rögtön feltűnik a köztünk lévő erős kontraszt. Bárcsak láthatnám a szemeit! Szívesen megnézném, milyen színe van. Mindezek után megpróbálom besaccolni a korát, először arra gondolok, hogy harminc körül lehet, talán egy kicsivel idősebb. De a további lopott pillantások után elbizonytalanodom és rövid vívódás után ráhúzom a "kortalan" szót.
- Ott?
Nem akarok nyersnek tűnni, vagy faragatlannak, de ez volt az első szó, ami eszembe jutott és kitudtam úgy mondani, hogy nem tört bele a nyelvem, bár az akcentust a hozzáértő fül leszűri egyetlen hangból is. Az viszont nem kerülte el a figyelmemet, hogy a férfi tökéletes brit akcentussal szólalt meg, olyannal, amiről én csak álmodhatok, egy pillanatra eltátom a számat, majd összekoccintva a fogaimat a mutatott irány felé fordulok. Felsóhajtok, majd mintha csak nehezemre esne fogvacogva felkelek és nyúlánk, hosszú lépteimmel átszelem a helyiséget, takaró után kutatva. Megnézem a többi puffot, majd láss csodát, a takaró tényleg ott van. Gyorsan magamra terítem, majd visszasétálok az idegen mellé és leülve hálásan pillantok rá.
- Khoszönöm, aszt 'iszem.
Felszisszenek, beharapom az alsó ajkamat és inkább még föntebb húzom az arcomra a takarót, miközben a nagy barna szemeimet az ismeretlenre emelem.

Utoljára módosította:Zephyrine Sabra Iweala, 2014. december 7. 23:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1252
Összes hsz: 8079
Írta: 2014. december 8. 00:14 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a már kevésbé reszkető

Hoznék neki én magam takarót, és ráteríteném a hátára, azonban direkt lekoptattam magamról némileg az ilyen nagyon figyelmes gesztusokat a még ismeretlenekkel szemben. Hogy miért? Egy részről azért, mert ahogy teltek a korok, ezek a megnyilvánulások egyre inkább bizarrak lettek és a legtöbben napjainkban túlzónak találják, vagy éppen a hátsó szándékot keresik. Más felől pedig az emberek hajlamosak rá, hogy feltételezésekbe bocsátkozzanak ezekre a mozzanatokra alapozva és bizalmaskodni kezdjenek. Azt nem szeretem.
Figyelem, ahogy a lány elmegy takaróért és abba burkolózva csatlakozik mellém ismét. Biccentek neki a kis köszönetére. Nem úgy látom rajta, hogy zavarná a társaságom, szóval már egyáltalán nem gondolok rá, hogy hirtelen magára hagyjam. Túl van az első ijedelmen. Most már minden rendben. Gondolom. Végigpillantok még rajta, majd körbenézek a helyen, módosítva ülésem helyzetén. Hosszú lábaimat kinyújtom és bakancsaim száránál keresztezem őket. Fehér kezeimet magam mellé támasztom a puffra.
Engem nem zavar a csend. Egyáltalán nem. Az is beszédes. De tudom, a halandók többségének kellemetlen. Éppen ezért egyáltalán nem gond nekem, ha megtörik, csak én magam ritkán szoktam így tenni. Jólesően elhallgatom az este neszeit, vagy éppen a mellettem ülő leányzó szuszogását, szívverését; lélegzetemmel magamba szívom parfümje és vére illatát; olykor pedig futólag oldalra pillantok rá, néha csak perifériásan szemlélve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 8. 00:35 | Link

Adam who?


Furcsa a csönd és furcsa az is, amivel az idegen ehhez a csöndhöz hozzááll. Ahogy oldalra pillantok, látom rajta, hogy őt egyáltalán nem zavarja, ha hallgatunk. Bárcsak korábban találkoztam vele! A háztársaim nagy része mind szeret beszélgetni, na meg sértegetni a másikat. Az ebédlőben és a tanórákon is mindenki azt akarja, hogy beszéljek, de én egyáltalán nem akarom, mert nem tudok. Angolul szívesen elcsevegek, de a legjobban az anyanyelven szeretnék beszélgetni, de itt ezen a helyen elég valószínűtlen, hogy találok egy másik afrikai diákot. Így szép csöndben fordulok az ismeretlen felé, továbbra is orrig betakarózva. A fordulás maga kellemetlen csúszós hangot ad ki, de nem zavartatom magamat. Ha már nem beszélgetünk, legalább nézem, most már leplezetlenül, mindezt azért teszem, mert érdekesnek tartom, nem olyan, mint a többiek akikkel itt találkoztam. Nem csak azért, mert idősebb, hanem van benne valami furcsa, valami vonzóan furcsa. Oldalra billentem a fejemet, mintha így is megakarnám szemlélni, majd ráérősen a másik oldalra is, kifordulva figyelem az idegent, de nem szólalok meg. Aztán mikor nagy nehezen felmelegszem, leengedem a takarót a köldökömig, és elgondolkodva rágcsálom az ajkaimat.
- Mi vagy te?
Bököm ki végül, ezúttal angolul. Egy órán belül mindhárom nyelvtudásom megcsillogtattam, bár én korántsem beszélek annyira szépen angolul, mint ő. Ezen is érezni, hogy nem ez az anyanyelvem, bár jóval többet használtam, mint a magyart. És, hogy a kérdést miért tettem fel? Mert érzem, hogy több mint ember, többnek kell lennie. Annyira szoborszerű, annyira...szép, már-már zavarba ejtően az, legalábbis számomra az volt, mert - talán a hovatartozásom miatt -, soha nem láttam, még hasonlót sem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1252
Összes hsz: 8079
Írta: 2014. december 8. 00:55 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
az egyenes

Úgy veszem észre, ma esti társaságom még talán értékeli is csöndességemet. Mintha szépen lassan megnyugodna attól, hogy nem erőltetek semmiféle kínos beszélgetést, hanem egyszerűen élvezem azt, ahogy vagyunk egymás mellett. Néhány percen át minden marad így, mígnem a takaróban felmelegedett lány lejjebb csúsztatja magán a puha anyagot, és ezúttal angolul szól hozzám. Kérdez, méghozzá elég konkrétan. Eljátszhatnám, hogy nem tudom, pontosan mit akar ezzel megtudni rólam: a foglalkozásomat? A rangomat? A hobbimat? A titulusomat? Azonban teljesen tisztában vagyok vele, hogy a fajtámat kérdezi. Nem szokásom sem a hülyét adni, sem kerülgetni a témákat, szóval...
- Vámpír. - felelem neki anyanyelvemen, tökéletes nyugalommal. Régi fényű szemeim békésen kémlelik vonásait, érzékeim teste reakcióit kutatják. Remélem, nem uralkodik el rajta a félelem, és látja rajtam, hogy egyáltalán nem áll szándékomban kárt tenni benne; illetve hogy ha ezt mégsem volna képes leolvasni rólam, vagy éppen cselnek, esetleg pillanatnyi állapotnak venné, jobbik esze megsúgja neki, hogy ha bántani akarnám, talán már megtettem volna! Ez persze nem teljesen biztos. Van, aki szeret játszani, szórakozni még az áldozatával, mielőtt lecsapna. Jómagam hosszú éveket dolgoztam azon, hogy leszokjak erről. A vágy persze ott van bennem, dehát az különböztet meg egy szimpla bestiától, hogy uralni vagyok képes.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 8. 01:11 | Link

Adam, aki vámpír


Kíváncsi vagyok! Hát bűn az? Azt mondják, aki kíváncsi hamar megöregszik, legalábbis az anyukám sokszor mondogatta nekem, de soha nem értettem ennek a jelentését, ez is olyasmi, amit a hazájából cipelt magával, a hazájából, ahol most vagyok és ahová egyáltalán nem tartozom. Egy pillanatra eluralkodik rajtam a honvágy, de nem marad sokáig, mert eszembe jut, hogy egy roppant érdekes hallgatás kellős közepén állok. Bizton állíthatom, hogy eddig ez a legérdekesebb dolog, ami itt történt velem. Sőt! Ez a legérdekesebb dolog, ami valaha Magyarországon történt velem. Van  egy sejtésem a férfi irányába, de nem akarom elhamarkodni a dolgot, kivárom, amíg ő árulja el. Viszont amint beigazolódik a gyanúm, a szívem kihagy egy ütemet, a szemeim egy pillanatra elkerekednek. Félelemmel vegyes izgalom ez, mivel rövid életem során ez az első alkalom, hogy összehoz a sors egy másik fajjal.
- Soha nem találkoztam még a fajtáddal.
Ha már angolul kezdtük el, maradjunk az angolnál. Igyekszem nyugalmat erőltetni az arcomra, de nem könnyű. Itt vagyunk, ketten, az erdőben, nincsenek szemtanuk. Viszont ha bántani akarna, akkor már biztos megtette volna, de ő ahelyett, hogy nekem ugrott volna, inkább felkínálta a melegedés lehetőségét. Továbbra is felé fordulva ülök, kíváncsi, néhol félelemmel teli tekintettel figyelem, jobban mondva bámulom, mintha attól tartanék, hogy a következő pillanatban elillan, mintha itt sem lett volna.
- Nagyon fehér vagy.
Kihúzom a takaró alól a kezemet, egy kecses mozdulattal lehúzom a hosszú, vékony ujjaimról a kesztyűt, majd felemelve a kezemet összemérem a bőrünk színét. Hol a férfi arcára, hol pedig a kezemre nézek, majd halványan elmosolyodom.
- Bocsásd meg nekem, ritka.
Szerintem tudja, hogy mire gondolok, nem kell, hogy részletezzem, lassan leeresztem a kezemet az ölembe, a fejemet is lehajtom, de mosolyom nem halványul, így nézek lopva ismét rá.
Utoljára módosította:Zephyrine Sabra Iweala, 2014. december 8. 01:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1252
Összes hsz: 8079
Írta: 2014. december 8. 19:04 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a kíváncsi

Valahol megnyugtat, hogy az emberek nagy része nem találkozott még a fajtámmal. Reményeim szerint azért, mert tényleg ennyire kevesen vannak rajtam kívül. A kevés persze relatív, és valószínűleg nem szép dolog ilyeneket gondolnom, főleg a saját fajtámról, ám minden, amit eddig a hozzám hasonlókkal tapasztaltam, ezt erősítette bennem. Félreértés ne essék, nem örülnék, ha egy se maradna belőlünk. Az viszont mindenképpen előnyös, ha nem vagyunk túl sokan.
Szelíden figyelem, ahogy csokoládébarna kezét felemeli közénk, így téve magának még szembeötlőbbé a kontrasztot. Békésen pislogok a leányzó lenyűgözött arcára, ujjai mellett nézve el felé. Bocsánatkérésére finoman megrázom a fejem, jelezve, hogy semmi gond nincsen a világon. Már ha nem vesszük figyelembe azt, mennyire illetlenül téved el a tekintetem a nyaka felé és felejtem is ott egy időre. Mikor észbe kapok, gyorsan lesütöm szememet. Ezért nem igazán kéne kimozdulnom, vagy ha meg is teszem, nem kéne sokáig kettesben maradnom senkivel, ha az átlagosnál is lehangoltabb vagyok. Ilyenkor hajlamos vagyok a legalapvetőbb örömforrások felé kacsintgatni. Ennek pedig nem örül. Nem szeretek ilyen végtelenül egyszerű lenni. Lám, sokszor mégis az vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 8. 23:33 | Link

Adam, aki vámpír és érdekel



Először furcsa volt, hogy semmire nem kaptam választ, úgy éreztem magamat, mintha önmagammal beszélgetnék. Próbáltam magamat győzködni, hogy ez a természetével jár, meg, hogy nem egy beszédes fajta, de így, hogy ő beszélt angolul, már nem akartam annyira szótlan maradni. Ugyanakkor, soha, semmilyen körülmény között nem róttam volna fel neki a hallgatást, azzal azt hiszem, meghazudtolta volna önmagamat. De az érdeklődésemmel, ami elhatalmasodott rajtam, nem tudtam mit kezdeni. Akaratlanul is közelebb húztam a puffomat az idegenéhez, először csak kicsit, hogy lássam, hogy reagál, majd ha nem húzódik félre, akkor egy kicsit határozottabban és még közelebb. Bárcsak tudtam volna megálljt parancsolni magamat, de nem ment. Valamiért vonzott! Pedig általában én vagyok az, akiért odavannak, nyilvánvaló és kevésbé nyilvánvaló okokból, így nincs megszokva, hogy az idegen egy szemernyi érdeklődést nem mutat az irányomba, pedig simogathatta volna az egómat, legalább egy kicsit.
- Nem bánod ha...
Nem engedélyt kértem, inkább figyelmezettem, hogy hozzá fogok érni. Megfogtam a kezét, majd óvatos mozdulattal mintha félnék, hogy összetöröm, a térdemre húztam a kezét, és az enyémet pedig rá helyzetem. Félreértés ne essék, itt egyáltalán nem a könnyűvérűségről volt szó! Eszem ágában sem volt felkínálni magamat egy ismeretlen, a ténykedésem elsősorban arra irányult, hogy közelebbről is megszemlélhessem. Hogy hozzáérhessek, mint holmi kiállítási tárgyhoz. Figyeltem a kezeinket, összemértem őket. Az övé hófehér volt, az enyém koromfeketének hatott mellette, ráadásul az ujjai az enyémnél is hidegebbek voltak. Lopva rápillantottam, hogy lássam, kiváltok-e belőle bármit is, de eszemben sem volt őt nyíltan bámulni. Ezúttal nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1252
Összes hsz: 8079
Írta: 2014. december 8. 23:55 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a merész

Csak nyugton figyelem, ahogy egyre és egyre közelebb húzódik. Mármint látszólag nyugton. Különben viszont nem vagyok éppen a helyzet magaslatán, ami a zavartalanságomat illeti. Persze, azért őrzöm türelmem és békémet... még. Miközben a lány egyre közelebb merészkedik, nem húzódom messzebb, mindössze ismét behajlítom lábaimat, hanyagul szétvetve őket, bakancsaim talpát egészében a faház padlójára támasztva, némileg társaságom felé fordulva. Fürkészőn szemlélem, mit csinál. Ahogy megszólal, csak várok, mire készül. Hagyom, hogy -az enyémhez képest- kicsi, csokoládébarna kezével megfogja az én nagy, sápadty kezemet és magához vonja. Aprót nyelek és csak nézek a térde felé, amelyen könnyedén hevernek hosszú ujjaim, kínálva magukat a méricskélésre és mindennemű összehasonlításra. Szeretem a kísérleteket, a megfigyeléseket és a világ minden kincséért nem gátolnék senkit ilyen tevékenységben, hacsak nem árt vele másnak. Márpedig ez a lány egyáltalán nem teszi.
Nyílt, kék tekintetem áthatóan fürkészi Őt. Kissé előre dőlve ülök az engem tanulmányozó felé. Sötét hajam részint arcomba lóg, hiszen fejemet valamennyire lehajtva tartom, miközben lefelé pislogok olykor kezeinkre. Aprót nyalok a számon és újabbat nyelek. Eddig hol a lány arcát néztem, hol azt, amit a térdén művel. Most viszont lent hagyom pillantásom. Fordul a kocka, ahogy nemes egyszerűséggel ráfonom ujjaimat a kezére és tenyérrel felfelé fordítom. Egy ideig csak tartom így és szemlélem. Légzésem egyre jobban elmélyül. Hüvelykujjammal cirógatni kezdem csuklóját, pontosan ott húzva végig rendre ujjbegyemet, ahol erei futnak a bőre alatt. Lusta pislogással nézegetem, fejem lassan oldalra biccentve kissé, vékony ajkaimat szórakozottan összesimogatva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 9. 00:10 | Link

Adam, aki vámpír és érdekel


Amire nem számítok, az az ő reakciója. Azt hittem, hogy a bátorságom elutasításra talál, vagy legalábbis hamarabb véget vet a dolognak, minthogy kinézelődhessem magamat, ehhez képest talán túl nagy türelemmel áll a dologhoz. Annyit leszűrtem, hogy biztosan nem tanár, mert akkor ezt nem hagyná eddig fajulni, de akkor mégis micsoda? Lehet, hogy idejött vacsorázni. Ettől a gondolattól meglódul a szívem, egy pillanatra megáll a kezem az övén, felpillantok rá, oldalra billentem a fejemet, igyekszem megnyugodni, veszek egy mély levegőt és visszafordulok a kezei irányába.
- Ez olyan, furcsa.
Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondom, az ujjai ráfonódnak a kezemre. A levegő beszorul a tüdőmbe, kissé ijedt tekintettel pillantok fel rá, de amikor szimplán csak megfordítja a kezeimet megnyugszom, sőt csöndesen fel is nevetek és szégyenlősen eltakarom a szememet, de csak egy néhány pillanatra.
- Ne haragudj én, nem akartam..
Miért szabadkozom? Hiszen az emberek általában félnek a vámpíroktól, mert mi vagyunk a fő táplálékforrás, akár meg is ölhetnek, egy szempillantás alatt. Bolond az az ember, aki azt feltételezi, hogy más mint a többi, hogy annyira kiváltságos és többet ér az élete, hogy azt kár lenne kioltani. Micsoda badarság. Lenézek az ujjaira, türelmesen figyelem, ahogy újra és újra végighúzza látszólag ugyanott az ujjait. Vajon mi járhat a fejében? Szinte én is hallom a tulajdon szívverésemet, lehunyom a szememet és próbálok lassan, mélyeket lélegezni, reménykedve abban, hogy ezzel letudom lassítani, bár, amit azt illeti felesleges, őt nem tudom átverni.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1252
Összes hsz: 8079
Írta: 2014. december 9. 00:34 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a kívánatos

Nem vacsorázni jöttem. Soha nem azért megyek halandók közé, hogy táplálkozzak belőlük. Otthon mindig megiszok egy pohárka vért, hogy tompítsam szomjúságom. Nem mintha az a szűk két deci számítana. Nem mintha bármennyi számítana. Hiszen a vágyam nem múlik. Ám meggyőződésem, hogy minden fejben dől el. Emiatt lehet az az egy pohárka vér az én szinten tartásom. Tudatosítom magamban, hogy ma már ittam. Hogy megkaptam az adagot, ami után már nem lehet okom panaszra. Ezzel pedig megelégszem. Azonban, ha bárki kínálja nekem a vérét, nem utasítom vissza. Ugyanígy, ha megkívánok valakit, megteszem a magam lépéseit.
Pontosan érzem, mennyire izgatott a lány. Valóban nem titkolhatja előlem. Még ha ujjam nem is simítaná a csuklóját, szívverése akkor is a fülemben dübörög. Még annál is jóval hangosabban, mint ahogy Ő maga hallja vagy érzi. Egy kevés félelem, némi felfokozottság és főleg érdeklődő izgalom. Ezek elegyétől olyan szapora a pulzusa és nyugtalan a légzése.
- Nem bánod, ha... - kezdem úgy, ahogy Ő tette az imént.
- ...iszom egy keveset? - fejezem be kérdésemet rekedtes, simuló hangomon, utolsó szavaimat előbújt agyaraim közül susogva ki, mélyen a lány szemébe nézve, simítva egyet csuklóján. Nem szoktam ilyen rámenős lenni. Egyáltalán nem. Általában sokkal előbb ajánlja nekem bárki magát, minthogy én kérjek Tőle pár kortyot. Azonban, mint azt már említettem, eléggé magam alatt vagyok, és ilyenkor nem vidít se művészet, se tudomány, se létezés. Ilyenkor mindössze csekély számú dolog képes némi lelket önteni belém, és visszavezetni megszokott, kellemesen letargikus állapotomhoz. A legfőbb a vér. Faházbeli társaságom pedig ráadásként szép, kellemes és igencsak egzotikus. Mindezek persze az ízhez mit sem adnak hozzá. Az élményhez azonban igen. Fontos a vonzó tálalás. Az ilyentől még jobban megjön az étvágy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 9. 01:27 | Link

Adam, aki szimplán csak érdekel


Továbbra is csukva tartom a szememet, próbálom előkeresi az agyam rejtett zugából azt az órát, amikor a vámpírokról tanultunk, de valahogy nem jut eszembe semmi. Felénk nem fenyegeti az embert vámpírtámadás, talán a túlzott napos órák száma miatt, de elkerülik Afrikát, vagy engem kerültek el? Ki tudja, ami azt illeti már semmiben nem vagyok biztos. Az anyukám biztos sikítana, ha visszanézhetné a jelenetet, lehet, hogy még sírna is. Hiszen nem erre tanítottak, az esetek többségében pedig észben tartottam az intelmeket, kivéve most. Valamiért a kíváncsiságom felülkerekedett a józan eszemen. Nem húztam el a kezemet, pedig talán el kellett volna. Az is lehet, hogy ki kellett volna kérnem magamnak, hogy hozzámért, tolakodónak kellett volna titulálnom és jól faképnél hagyni. De ehelyett csak kinyitottam a szememet a feltett kérdésre. Lassan emelem rá a tekintetemet, miközben próbálok nyerni magamnak néhány másodpercek. Mégis mit mondhatna erre az ember? El kellene szaladni? Vagy felháborodni? Valamiért egyik sem tűnik túl szimpatikus ötletnek, de ennek biztosan ő az oka.
- Nem fog fájni?
Nem tartok különösebben a fájdalomtól, inkább csak szeretném beszéltetni, hallani a hangját, az akcentusát, hogy ez meggyőzzön arról, hogy szimpatikus annyira, hogy megadjam neki azt, amit kér.
- A csuklómból akarsz inni?
Na azért ha távol is nőttem fel, nem a föld alatt. Láttam vámpíros filmeket és ennyit még az én gyér tudásom is ér. A vámpírok általában a nyaki ütőérből isznak, belegondolni abba, hogy az ajkai hozzá érnek a nyakamhoz borzongató, de nem tudom, hogy a kellemes vagy kelletlen mivoltában, talán egy kicsit mindkettő. Bármi is legyen ez, meg sem fordul a fejemben, hogy elutasítsam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1252
Összes hsz: 8079
Írta: 2014. december 9. 20:17 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
az ízletes

Nem úgy tűnik, mintha a lánynak bármennyire is ellene volna sem a társaságom, sem a gondolat, hogy igyak belőle. Feszít belülről a késztetés, hogy egy pillanatot se várjak tovább, és azonnal rávessem magam. Azonban ehhez túl erős az önkontrollom. Hiába tudom és érzem rajta, hogy nem volna gond belőle, csak azért is várok még egy keveset, hallgatva kérdéseit.
- Nem. - felelem a fájdalommal kapcsolatban búgón, röviden, le sem véve kemény fényű tekintetem a lány szemeiről. Ujjaimat csuklójára fonva tartom. Pulzusát magamban érzem lüktetni.
- Igen, onnan. - bólintok komótosan, nézegetve társaságom szép, ében vonásait, amelyeket a fehér sapka csak még inkább kiemel. A környék hangjai egészen távolinak hatnak. Csak a légzésünk van és a leányzó szívének vad kalapálása. Persze, legszívesebben a nyakát csapolnám meg, ám úgy döntök, a valamivel illendőbb, kevésbé bizalmaskodó módot választom, cserébe azért, hogy hangulatomra tekintettel koránt sem leszek olyan finomkodó és túl hosszan udvaroló, mint az esetek többségében.
Éppen ezért, alig adtam meg a válaszomat, már emelem is a kezét ajkaimhoz, melyek közül kivillannak hegyes szemfogaim. Fejem oldalra fordítom, hogy kényelmesen hozzáférjek, és agyaraimat egy határozott mozdulattal belemerítem csuklójába. Technikám és adottságaim elég profik ahhoz, hogy mindez inkább különös legyen, semmint fájdalmas. Morogva szusszanok egyet, és lehunyt szemmel kezdem inni. Hajam lelóg bőrére arcom mellett. Másik kezem, mely nem a csuklóját tartja, térdére fog közben. Jóízűen, lágyan kortyolgatom Őt. Pont olyan finom, mint az illata alapján tűnt. Nagyon kellett ez most...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 9. 22:22 | Link

Adam, aki szimplán csak érdekel


- Akkor azt hiszem, erre nem mondhatok nemet...
A válasz eloszlatta az utolsó félelmemet is, most már inkább csak izgultam. A szívem minden egyes dobbanással gyorsabban vert, úgy éreztem, ha az ajkai nem érintik meg a bőrömet belehalok. A félelem egyik pillanatról a másikra mintha szertefoszlott volna, nem csak a harapással, mindennel kapcsolatban. Már nem számított, hogy eltévedtem, hogy hideg van, és hogy egy idegennel hozott össze a sors. Egy utolsó pillantást még vetettem Adamre, úgy éreztem képtelen leszek betelni a puszta látvánnyal. Amint az ajkai elindulnak a csuklóm irányába visszafojtom a lélegzetemet és mozdulatlanul figyelem, legalábbis addig, ameddig a fogai bele nem mélyednek a bőrömbe, akkor egy kissé talán túl érzelemmel teli nyögés hagyja el az számat, de ezen kívül csöndesen figyelem a jelenetet, már amennyit làtok belőle. A szabad kezem elindul a haja irányába, óvatosan kisöpröm az arcából, pusztán csak azért, hogy nézhessem. Megszólalni nem mertem, attól féltem, attól majd megtöri a varázs. Türelmes voltam, de a szívem egy rejtett zuga még ennél is többet akart, bár nem tudtam volna megmondani, hogy mit, de úgy éreztem, hogy fontos vagyok neki, bár lehet, hogy csak a gondolataim ködösülnek el minden egyes korty után.
Utoljára módosította:Zephyrine Sabra Iweala, 2014. december 10. 00:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 8 9 [10] 11 12 ... 20 ... 24 25 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék