31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 25 26 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2014. március 13. 14:29 | Link

Szerelmem

Negyed órával korábban eszébe sem jutott Mirának, hogy ilyen meglepetés fogja érni. Valami olyasmi boldogság volt látni Kristófot ennyi hét után, mint mikor megtudta az ikreket, vagy mikor az alagsori medencénél megkérte a kezét. Mikor sikerült észhez térnie valamennyire, a helyzet felfogásához kérdéseket tett fel.
-Elképesztő - mosolygott rá őszintén, bár arra még nem jött rá, ki az a Narancs. Kellett hozzá fél perc, hogy leessen neki, hogy Narancs a narancssárga konyharuhácskát viselő házimanó.
-Az előbb ettünk meg egy palacsintát, egyelőre nem éhesek -válaszolta nézelődés közben. Csillogó szemekkel pillantott párjára amikor megsimogatta pocakját. Mérhetetlenül boldog volt, hogy ennyire jól megvannak, és hogy a második terhessége már úgy néz ki, jól alakul, és ennek mindenki örül.
Hagyta, hogy az asztalhoz vezesse, bár már most kicsit kiakadt azon, hogy az alacsonyabb helyekre való leülés nem olyan egyszerű két picivel a hasában, pedig még csak a második hónapból lépett ki.
-Olyan vagy, mint egy hiú modell -piszkálódott vele egy kicsit, közben persze vigyorgott. Tudja nagyon jól, hogy ez nem azért van, hogy ne kerekedjen az asszonykájával együtt abban a kilenc hónapban, hanem az egészsége miatt. Kezét Krisiére csúsztatta, és csak pislogott rá. -El sem hiszem, hogy itt vagy.
-Nem akarok erre gondolni, de...meddig maradsz? Szeretném kihasználni -sajnos nem mindegy, hogy csak egy este erejéig, vagy egy-két napig lehetnek együtt. Bár most itt a szünet lassacskán, és összehangolhatnák a dolgokat, az Kristófra nézve nem biztos, hogy túlzottan jó lenne. Első most a kviddics, aztán majd ha készen lesz a házuk, és megszületnek a babák, már gondolkodhatnak másképp is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2014. március 20. 21:44 | Link

Anna

 Megunva mindennapjaimat úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni és picit kiszakadok a kastély falaiból. Őszintén szólva nem is értem, hogy bírom ilyen sokáig a semmit tevést, és miért csak most jelenik meg az igény, hogy kikapcsolódjak. Az elmúlt időben eléggé meghíztam és ez zavar. Nem azért, mert bárki megszól érte, vagy mert ez akárkit is zavarna. Szerintem nem is veszik észre az emberek, de én igen. Már nem elég a kevés édesség, és a mozgás is nehezebb. Mozgás alatt a lépcsőzést kell érteni. Egyre inkább kifáraszt. Na, nem mintha befásult öregember lennék, csak vérszegényen élem mindennapjaimat. Ezen a helyzeten még csak az eszem sem segít ki. Sosem az érdekel, amiről éppen tanulunk. Ezek nem a leglevitásabb tulajdonságaim, pedig azok is akadnak jócskán; csak mostanában szeretek kitekinteni a kastélyon túli világra és azzal foglalkozni ami ténylegesen odakint vár.
 Szerencsém, hogy Alex a szobatársam, mert ővele sosem lehet unatkozni. Mindig új színt visz az ember életébe, és megkímél a felesleges problémáktól amit az együttélés egyébként okoz. Inkább én idegesítem néha, azzal, hogy szétdobálom a cuccaimat. Persze így is rengeteget fejlődtem. Szegény kerekesszékével nem tudna úgy közlekedni, ahogyan szeretne, ha mindig elállná az útját egy zokni, vagy póló. Ha mást nem is tanultam volna, rendszerezést azt biztosan.
 Nem tudom mit akarok pontosan, általában csak megyek amerre érzem. Valószínűleg az agyamon elhatalmasodott az oxigén hiány és levegőért könyörögve vezet engem az erdőbe. Olyan úton haladok, amin eddig nem. Ez a szakasz merőben más, mint az eddigiek, több a nagy fa és nehéz a lombok között átlátni. Egy tisztás szerűhöz érek, aminek közepében egy erős-szerkezetű fa áll, ráépített helyiséggel. Mindig talál újat az ember a környéken. Elindulok megvizsgálni az építményt. Megbizonyosodom róla, hogy a feljáró stabil és mászni kezdek. Ismét megérzem azt a plusz öt kilót, ami rám ragadt az ünnepek alatt, de elterelem ezeket a gondolatokat és felérek a tetejére. Szép innen a kilátás. Most már az imént említett lombok fölött nézek végig a környéken és tetszik amit látok. Szép tavaszi idő van. Éppen csak annyira hideg, hogy a levegőt még frissítőbbé tegye. Egészen teljes a kép idefenn.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 2078
Írta: 2014. március 20. 22:43 | Link

Tolland

 Végre kitavaszodott! Erre várt... a legutóbbi tavasz óta. Végre nem kellett azokba a hatalmas bundákba járnia és azt a borzalmas sálat is otthon hagyhatta. Elég volt egy egyszerű dzsekit magára kapnia egy kicsit vastagabb felsővel és már érezhette is kint a napsütést.
 Igen, a napsütés. Ez hiányzott neki a leginkább. Na meg a szabadidő, ami végre valahára elérkezett. Vége a vizsgáknak - bár az eredményekért még izgulhat egy kicsit - és bizony itt van az a szünet, amit sok gyerek úgy vár. Anna is nagyon szívesen hazamenne, meg nyaralna, meg játszana a tesókkal... de neki marad az iskola annak minden izgalmával és felfedezni valójával. Szóval fogta magát, meg azt a nagy kíváncsiságát, felkapott egy kopott táskát, elkészített egy szendvicset és nekiállt a túrának.
 Tervei szerint ilyen szép időben az erdőben a legszebb, és mivel Pesten keveset látni belőlük, ezért Annának egyszerűen muszáj megnéznie kicsit közelebbről. Jó lenne valaki, aki társául szegődik, de nem akart senkit ezzel zavarni. Talán beszerez egy állatot vagy valami. Ilyenkor hiányzott neki Sef társasága, na de hát ő ott maradt a Mangrowe erdőben. Istenem, de szép is volt az!
 De inkább térjünk vissza a jelenbe. Szóval Anna ment és mendegélt, amikor elérte az erdőt és azokat a borzalmasan nagy fákat azokkal a vastag törzsekkel. Olyanok voltak, mint valami óriási őrzők, akik védelmezik a természetet. Legszívesebben odabújt volna az egyikhez, és átölelte volna. Bár nem volt a környéken senki, egy kicsit azért kellemetlenül érezte volna magát ez miatt, így inkább hanyagolta az ötletet - de meg nem állhatta, hogy ne bámulja meg alulról is őket.
 Akkor tűnt fel neki igazából a faházikó az egyik távolabbi fára erősítve. Egy igazi fahát! Annyiszor álmodott már arról, hogy egyszer elszökik az erdőbe, és egy faházban fog élni, és Robin Hood nyomába lép. Nyilakat fog gyártani és vadászni fog, aztán mások is csatlakoznak hozzá, mert egyedül azért mégsem olyan jó.
 Szélesen elvigyorodott, amint elkezdett felmászni a faházba. Biztosan van egy csomó régi dolog ott az előző lakóktól. Egy újabb kaland. Már érdemes volt eljönnie a kastélyból.
 Azonban fent a házikó nem volt olyan üres és elhagyatott, mint képzelte. Még maga a helyiség sem tűnt kopottnak. Biztos magánlaksértést követ most el. Legszívesebben már el is tűnt volna, mielőtt a fiú észreveszi, de akkora zajt csapott mászás közben (na meg persze az sem lehetett halk, ahogy nekiment a sarokban álló vödröknek), hogy nincs ember, aki ne hallaná meg.
 - Nagyon sajnálom, nem akartalak zavarni, én csak azt hittem... szóval, hogy lakatatlan... és kíváncsi voltam, meg minden. Biztosan jó lehet itt lakni, az erdőben... de akkor... inkább megyek... - kezdett el makogni meg mekegni zavarában. Annyira azért tisztában van az etikettel, hogy nem állítunk csak úgy be más lakására.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2014. március 21. 01:02 | Link

Anna

 Még egy picit mélázok a táj szépségében, amikor vödörcsörgést hallok, közvetlen utána pedig egy lány mentegetőzését. Beszédéből az derül ki, hogy azt hiszi itt lakom, én pedig próbálom tudtára adni, hogy nincs semmi gond. Közeledni próbálok és már nyitom a számat, hogy megmagyarázzam a helyzetet, mikor hátralép és én nagyon megijedek.
 -Várj! Gyere! - itt már a karjánál fogom és finoman arrébb húzom. - Ne haragudj, de nem bírom nézni ahogy a bejáratnál állsz. Elég tériszonyos vagyok tudod és ha másokat látok a magasban félelem és veszélyérzés nélkül nagyon bepánikolok és késztetést érzek, hogy megmentsem őket; magamat meg egy szívrohamtól. - Nem mintha a lány esni készült volna, de velem ilyenkor forog a világ és nem igazán érzékelem a teret a valóságban. A lényeg, hogy már ő is beljebb került és nekiláthatok elmagyarázni, hogy akármennyire is volna jó, én is a kastélylakókhoz tartozok.
 Lehet nem kellett volna felvennem a szarvasmintás pulcsimat... Ebben tényleg elképzelhető, hogy erdőlakó vagyok... Még ilyet!
 -Én is csak ide tévedtem, nem zavarsz! - épp ellenkezőleg. Nem tudnék sokat időzni itt a panoráma minden szépségétől függetlenül sem egyedül. Valószínűleg tízperc múlva visszatérnék a kastélyba, vissza a kékekhez. A lány biztosan más házból való, vagy falulakó. Én többnyire csak levitásokkal beszélek, főleg az elmúlt időben. Jót tesz nekem, ha kicsit ismerkedem másokkal is! Határozottan rám fér.
 -Tolland Clotan vagyok. Sokan próbáltak már becézni, szerintem a Toll a legjobb eredmény eddig, bár én a Tollandot szeretem. Persze hívj ahogy gondolod - mosolygok. Felvidít az erdei környezet. Szeretek közel kerülni a természethez. Nagyon megnyugtató.
 -Levitás harmadéves. Te is a Bagolykőben tanulsz?
 Az Eridonról tudom, hogy oda a bátrak járni, nem nekem való ház. A Navine is egy mozgalmas, kreatív banda. A Rellonban szeretnek még tanulni de oda rossz élmények fűznek. Volt egy kellemetlen találkozásom egy... Vérszomjas lánnyal. Nem tudnám megmagyarázni, de ezt a szót érzem legtalálóbbnak rá. Szó, mi szó jó helyre osztottak be.
 -Hazautazol a tanítási szünetben? - teszem fel a következő kérdést, miközben még nem tudhatom biztosan, hogy Bagolyköves-e. Akárhol is tanul... Ilyenkor mindenhol szünet van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 2078
Írta: 2014. március 21. 22:19 | Link

Tolland

 Egy pillanatra meglepődött, amikor csak úgy odajött hozzá az idegen és arrébb húzta... honnan is? Hoppá, nagy zavarában észre sem vette, hogy pontosan a feljáró felé hátrált. Kész szerencse, hogy nem sétált bele a lyukba. Vagyis inkább szerencse, hogy a fiú nem nézte csak úgy az ügyetlenkedését. Pedig megígérte magának, hogy végre nem fog elrontani semmit.
 - Köszönöm - sütötte le a szemét még zavartabban, majd mikor közölte, hogy igazából ő is ugyanolyan diák, mint Anna, kicsit megnyugodott. Hát persze, hogy diák, ilyen fiatalon biztosan nem engedné senki, hogy egyedül, egy fa tetején éljen. Bár a szarvasos, kötött pulcsiban kicsit hasonlított egy favágóra. Vagy a favágó fiára. Attól függ, mennyire érett és önálló. De ez már egy másik történet, kanyarodjunk vissza a jelenhez.
 - Szombat Anna - mutatkozott be ő is, bár nem tudta visszafojtani kitörő nevetését. (Azért dicséretére váljon, hogy erőteljesen próbálkozott, és nem lett olyan harsány, mint ahogy indult.) A Toll becenév és az erdei faházban élő fiú története újabb fordulatot vett, és úgy érezte, talán egy íróval áll szemben. De szóvá azért nem tette, hisz az már tényleg nem lenne illedelmes.
 - Nem szeretem a beceneveket, főleg, hogyha az Annát próbálják, úgyhogy se a Pannira se az Ancsára nem hallgatok - szögezte le azonnal, és magában már biztos is volt, hogy Tollandnak fogja továbbra is hívni a most már kevésbé idegent.
 - Levitás! Vannak ott ismerőseim, nem is egy! Bizony ám, népszerű vagyok... vagyis szeretnék lenni... vagyis... inkább hagyjuk. Szóval Eridonos másodéves vagyok, és remélhetőleg tovább is lépek, nem ragadok le a kettes számnál. - Bizony, Anna kicsit félt, hogy talán egy-két tantárgyból nem sikerült olyan jól az a vizsga, mint kellett volna, így most már csak az imák és könyörgések segítenek. Bár megfordult a fejében, hogy beszökik az egyik tanár irodájába, kikeresi a dolgozatot és kijavítja, de még nem szedte össze a bátorságát. Meg amúgy, lehet, hogy igazából mindent tudott és akkor csak rontana a helyzeten.
 - Ismered Dórát? Lipovszky Dórát? Vagy Dolánszky Alexet? - sorolt még volna fel neveket, akiket ismer, de nem beszélt még több kékkel. Pedig aranyosnak tűntek... így messziről mindenképp.
 - Remélem nem kell elmennem a szünetre. Én bízom abban, hogy kidumálhatom magam és maradhatok. Sokkal szebb és jobb ez a környék, mint ahol egyébként lennék - nem nagyon szeretett erről beszélni, így ennyivel szerette is volna lezárni ebben a témában az ő részét. - Na és te? Hazamész a szülőkhöz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2014. március 22. 00:11 | Link

Anna, aki nem Pancsa Smiley

 Nevetése engem is megnevettetett. Őszinteségével és azzal, hogy nem ő volt az első aki jót derült a nevemen és annak variációin. Sosem értettem szüleimet hogy jött össze a Tolland meg a Clotan, mikor külön is nagyon fura név mindkettő. Lehet csak fellapoztak egy könyvet és az első talált nevet adták nekem. Bár... Talán anya nem hagyott volna ilyesmit. Mi van, ha a tudta nélkül történt? Lehetetlen képzelgéseimen csak még inkább derülök.
 Meglepetésemre Anna járatos a levitások között. Legalább is tud róluk. Én pedig az ő házukról kevésbé. Kicsit úgy érzem le vagyok maradva szociálisan. Gyakrabban fogok kiruccanni!
 -Hogyne! - válaszolom vidáman - mindkettőjüket jól ismerem, Alexről nem is beszélve. Egy szobában lakunk. Azerothnak hívják. - nem tudom megoszthatok-e ilyen titkos információkat külső személyekkel, de azért én megteszem. Biztosan nem mondja el senkinek. Megkérni nem akarom. Mégis csak, milyen ostobán hatna, ha megkérném hogy tartsa titokban a szobánk nevét? Szó-szót követ. Beszélek arról miként élünk együtt és hogy egészen rendszerető ember lett belőlem itt létem alatt. Miközben beszélünk úgy látom, hogy partnerem figyelmesen hallgatja amit mondok, ami egy pillanatra zavarba is hoz. Szeretem, hogyha érdeklődnek aziránt amit mondok, de többnyire nem szoktam olyat mondani amire sokan figyelnének. Elég magamnak való vagyok, és ritkán szólalok meg. Most is csak a lány figyelmes tekintete juttatta eszembe, hogy egészen sokat beszélek. Hiába. A friss levegő beindította az agyamat. Még befejezem a gondolatot, aztán hagyom, hogy ő is szóhoz jusson. Ő sem akar hazamenni.
 -Karácsonykor már hazautaztam. Nem akarok többet hazajárni. Nem vagyunk túl jól a szüleimmel. Olyan varázslók, akik megfogadták, hogy nem varázsolnak, mert az veszélyes és mert jobban vonzza őket a mugli élet. Nem csak amolyan fanatikus módon, hanem még én is kételkedem benne néha, hogy bármilyen varázslásra képesek lennének. Pont ezért nem is gondolom, hogy törődnének velem. Hagyták, hogy varázsló legyek, min a bátyámnak is, de levették rólam a kezüket. Én meg ilyen emberekhez nem akarok visszamenni. - többször megfogalmazódott már ez bennem, de most tényleg egészen beszédes kedvem kerekedett. Egyre arra gyanakszom, hogy nem a friss levegő meg a tavasz-illatok teszik ezt velem. Lehet a holdállás. Vagy valami átok.
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 2078
Írta: 2014. március 23. 00:11 | Link

Tolland

 Nahát, milyen kicsi a világ! Hányan is vannak a levitások? Talán félszázan... közülük is csak kettőt ismer, és erre kiderül, hogy a kettő közül az egyik pont Tolland szobatársa! Hát mi ez kérem szépen, ha nem egy jel? Hogy mire, azt viszont ég ő sem tudta.
 - Azeroth? A szobát hívják Azerothnak? Elneveztétek a helyet, ahol laktok? - Ez legalább olyan furcsa volt a számára, mint a neve. Számára a lakóhelye mindig csak szoba volt. Vagy maximum az otthon. De mivel ezek mindig változtak, soha nem is adott semmi nevet neki. Az már azt jelentené, hogy kötődik a helyhez, ő pedig nem kötődött sehova. Vagyis eddig nem kötődött sehova. A hangsúly pedig az "eddig" szón van. A Bagolykő kicsit megváltoztatta a dolgokat.
 Tolland csak mesélt és mesélt, Anna néha belekérdezett a dolgokba, ő meg csak válaszolt. Na nem csak az udvariasság miatt. Tényleg érdekelte, hogyan boldogulnak ők egy hatalmas kerekesszékkel a szobában... bocsánat, Azerothban. (Mintha a Gyűrűk ura egyik helye lenne, valahol Arnor környékén.) Bár biztosan nagyobb helyet kaptak, mint ami nekik jutott. Már a második éve végén jár az iskolában, de ő még mindig a gólyalakban lakik. Egyedül egyetlen ágyat mondhat a magáénak, bár olykor a manók rendrakása eléggé felforgatja a helyet. A tökéletesen átlátható káosz után a zavaró rendben sosem talált meg semmit. Lehet, hogy le kéne szólnia nekik, hogy ne takarítsanak az ő ágyánál, majd Anna megcsinál mindent.
 Mikor Tolland befejezte a mondandóját, Annán volt a sor, hogy reagáljon és meséljen egy kicsit a gólyalakról. Bár korántsem volt olyan sok mondanivalója. Mesélt egy-két emlékezetesebb párnacsatáról (amikor majdnem kitörték az ablakot, de szerencsére a hosszú repedést egy ötödéves a pálcájával helyrehozta, mielőtt bárki megtudhatta volna), mesélt arról az ámokfutásról, mikor valaki bebújt más ágyába, mert azt hitte az övé és így tovább. Igaz, ami igaz, volt egy-két érdekes története, de ezek az Eridon tornyában mindennaposak voltak... kis túlzással.
 - Nem akarsz visszamenni? Várjunk csak, kitagadtak, mert varázslónak születtél és használod a képességeidet? Akkor nem is használhatnál otthon varázslatot? Ez mekkora hülyeség! Egy szülő nem tehet ilyet! - Na jó, valljuk be, egy kicsit felháborodott azon, amit hallott. Az ő fejében az a "szülő", aki nem adja le a gyerekét és elvállalja a szerepet, csak jó lehetett, aki gondoskodik róla és a jövőjéről. Olyan ember, aki szeret.
 Mikor rádöbbent arra, hogy hangosan is kimondta a gondolatát, ijedten kapta a szája elé a kezét.
 - Bocsánat, nem úgy gondoltam. Biztosan nagyon aranyosak és kedvesek.  
Utoljára módosította:Szombat Anna, 2014. március 23. 00:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2014. március 23. 13:27 | Link

Anna

 Érdekesnek tűnik számomra, hogy a lány nem kérvényezte még, hogy elhagyhassa a gólyalakot. Én sosem éreztem magamat a miénkben jól. Az első perctől az volt a vágyam, hogy szobát kaphassak, még ha osztoznom is kell valakivel, mert nagyon-nagyon fontos nekem, hogy otthon érezhessem magam. A szüleim mellett nem volt beteljesült a boldogság, így mindig is vártam valami sajátra, ami pont olyan, mint ahogy én képzelem. Alex mellett ez megvalósítható. Szerintem mindkettőnknek otthona a szobánk.
 Anna indulatosan válaszolt a szüleimmel kapcsolatban. Kissé haragudtam magamra, amiért mosolyogtam ezen, ugyanakkor teljesen jogosnak éreztem.
 - Tudod, te most azt mondtad ki, amit én nem mondhatok. Szerintem sem helyes az ilyesfajta gyereknevelés, de nem akarok ítélkező lenni. Ki tudja? Lehet nekik sem könnyű velem, amiért én meg szeretnék varázsolni. Ellentmondok a nagy vágyaiknak és nem igazodom hozzájuk, ahogyan ők sem az enyémekhez. Lehet én sem lennék jobb szülő. - Dehogy lennék! Mellettem biztosan elszabadulna a pokol. És egyébként is, még nagyon-nagyon éretlen vagyok. Mit olvasnék a lurkóimnak? Tankönyvet? Hogy tanítanám meg őket, hogy hősök legyenek, mikor még a seprűt sem mertem használni. Teljesen valótlannak tűnik, hogy jól, de még akár rosszul is gyereket nevelnék, ki van zárva.
 - Köszönöm, hogy kimondtad helyettem. Azt hiszem tényleg nem normális ez úgy ahogy van. Remélem a negyedik év után munkát vállalhatok és saját házat bérelhetek a faluban. Szeretek itt lenni, csak mindig önálló szerettem volna lenni. - sosem szoktam erről beszélni. Mindig levitásokkal beszélgetek, akiket nagyon szeretek és nem akarom hangoztatni, hogy elakarom őket hagyni. Nem is lenne igaz, mert szeretem a társaságukat. Milyen egy remete típus vagyok én! Sokszor szembesíteném magamat, hogy ez így nem jó...
 - A te szüleid mivel foglalkoznak? - miután az enyéimről már beszéltünk egy keveset én is tudni szeretném, hogy a különleges lányt milyen emberek nevelték. Reakciójából ítélve, ő talán többször is használhatott varázslatot. Milyen jó neki!
 Különleges lány alatt a külsejét értem. Szép zöld szemei vannak és erőteljes vörös haja.Megkérdezném tőle ez-e az eredeti színe, de fene tudja... A lányok kényesek tudnak lenni a külsőségekre és nem akarom megsérteni egy ilyen ártatlan kérdéssel. Ami biztos, az az hogy nagyon jól áll neki. Nem is értem, hogy nem láttam még a kastélyban. Biztosan kitűnik a többi lány közül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sophie Alsen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 1. 18:51 | Link

Elena

Egy kicsit ki szeretnék szabadulni a suli nyüzsgő életéből, úgyhogy úgy döntök, hogy felfedezem a terepet. Besétálok az erdőbe. Megnyugtat, amikor eltűnik a nap, és hűs levegő vesz körül. Tetszik, hogy mindig, amikor lépek egyet, megzörrennek alattam a falevelek,és hogy a nagy fák elnyúlnak felettem. Álmélkodva nézek körbe, amikor megakad a szemem egy magas fán, a tetején egy házikóval. Hú! Azt tudtam, hogy az erdő gyönyörű, de hogy még egy bunker is van a fa tetején!...Eszembe jutnak az emlékek, hogy a kertünkben mindig is akartam egy kis házikót építeni. Mér most magamnak érzem a helyet, pedig még fel se másztam. Odafutok a létrához, és pillanatokon belül fel is mászom. Izgulva bekukkantok, és egy kicsit csalódok, amikor látom, hogy már használják. Tudhattam volna, hogy biztos más is felfedezte magának a helyet. Belépek a házba, és máris elbűvöl. Félhomály van, és a szerteszét fekvő puffok könyvek, játékok jó érzést keltenek bennem. Le is dőlök, és kezembe veszek egy könyvet, de nem olvasom, csak gondolkozom. Mindig is egy ilyesmi helyről álmodoztam. Ilyen gondolat eddig biztos nem jutott volna eszembe, de most tényleg ezt gondoltam:Nekem itt, a Bagolykőben nagyon jó. Eleinte nagyon húzódoztam attól, hogy eljöjjek, pont akkor született meg a húgom, meg minden...és így ábrándozom tovább.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 2078
Írta: 2014. április 3. 19:45 | Link

Tolland Bocsi a késői válaszért

 Anna sosem volt az a nyugodt típus, és bizony a lobbanékonysága már sokszor bajba sodorta. Nem tehet róla, ha valami felkavarja, akkor ki kell mondania, amit gondol. Ez ellen nem igazán tud tenni, hacsak nem tapasszal a száján sétálgat a kastélyban. Vagy cipzárt varázsol oda, hátha akkor előbb gondolkodik és csak aztán beszél. De mivel egyik megoldás sem volt elég kényelmes, maradt az, hogy mások eltűrjék vagy inkább elnézzék kifakadásait.
 - Saját lakás és munka? Negyedikesként? Nem korai ez egy kicsit? - Nem, igazából nem volt. A kérdése ellenére teljesen megértette a fiút, hisz neki is minden vágya az volt, hogy végre elszabadulhasson az intézetből és a saját maga ura lehessen. Erre azonban nem volt lehetősége, míg be nem tölti a tizennyolcat, úgyhogy türelmesen kell várnia. Éppen ezért, némiképp csodálattal hallgatta Tolland terveit. Milyen jó is lehet a saját magad urának lenni!
 Ám amikor a fiú feltette a kérdést az ő szüleivel kapcsolatban, az arca komor lett. Nem mintha nem beszélne róla szívesen... de nem beszélne róla szívesen. Sokszor ilyenkor egyszerűen kitalált valamit: orvosok, akiknek sajnos nagyon kevés idejük van a lányukra, de nagyon szeretik és mindent megadnak neki. Amióta idekerült, egy kicsit változott a ténykép: nagyon fontos varázslók, akik a Minisztériumban dolgoznak és sokat járnak külföldre, ahonnan mindig küldenek neki egy kevés ajándékot. Egyik rosszabb hazugság volt a másiknál. Csak rá kellett nézni, a kopott, kinyúlt ruháira, a szegényes könyveire és füzeteire. Akinek volt egy kevés esze, vagy jó megfigyelő volt, azonnal átláthatott a szitán, de általában ezek után nem nagyon kérdezősködtek. Ez a fiú viszont elmondott mindent az ő szüleiről. Nem is akármiket, és olyan őszinte volt vele, hogy ezt bizony valahogy viszonozni kell. Talán őszinteséggel.
 Lassan odasétált az ablakhoz és kinézett rajta, hogy egy kicsit húzza az időt. Aztán a feliratokat kezdte vizslatni, mintha valami nagyon érdekes véset lenne az egyik deszkán.
 - Apám az állam, az anyám a Budapesti Napfény Gyermekotthon - nem nézett Tollandra, és hangjában sem volt semmi keserűség. Egyszerű tényeket közölt, de nem szerette ilyenkor az emberek reakcióit. "Jaj szegény, nem is ismeri a szüleit" arcok. - Muglik között nőttem fel, nagyon sok gyerekkel, úgyhogy ez a varázslatos dolog nagyon új volt nekem. De örülök, hogy legalább az iskolát itt végezhetem.
Utoljára módosította:Szombat Anna, 2014. április 3. 19:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. április 6. 15:52 | Link


Sophie
Április 1. este



Naplót kell írnia! Naplót írni muszáj, máskülönben kinek tudná kiönteni a lelkét, meg beszámolni mindazokról a furcsaságokról, amik nap mint nap érik. Régebben nem volt ilyesfajta elfoglaltsága, de mióta megtudta, hogy boszorkány, késztetést érzett arra, hogy beszerezzen egy ilyen könyvecskét és abba leírjon minden fontosat. Hiába telt már el egy év azóta a nap óta, hogy megtudta, miféle Erővel rendelkezik, neki mégiscsak olyan, mintha tegnap robbantotta volna szét azt a jellegzetes virágvázát.
De mégis csak írnia kell, és mivel a szobája ahol megszállt, most teli van az idegesítő, folyton nyüzsgő lányokkal, valahol keresnie kell egy nyugodt helyet. Igaz, ott van még a klubhelyiség is, de ahhoz most valahogy nincs sok kedve. Inkább a szabadban töltené a napja hátralevő részét, ehhez pedig a legalkalmasabb az erdő. Így is tesz, fogja magát és sietősen az erdő felé veszi az irányt. A falevelek ropognak a lába alatt, ahogy a hűs lombok alá ér. Mint anno otthon Centraliában. Ott is mindig kiment az erdőbe, csak akkor még kicsi volt, és inkább játszott meg bújócskázott, mintsem hogy a kék könyvecskéjébe írogasson. De azóta felnőtt és ráadásul a nyár folyamán kiadós változáson is átment, amelynek nem mindenki örült, amikor év elején visszajött mint másodikos. Neki is furcsa volt eleinte megszokni saját maga új külsejét, és viselkedését, de mivel az ő döntése volt, nagy nehezen belejött a helyzetbe.
Ahogy halad előre, egyszer csak egy nagy fára lesz figyelmes, melynek tetején egy nagy házikó terül el. Számtalanszor járt már erre, de ezt az építményt még sosem látta. Vagy csak nem emlékszik rá. Vajon van gazdája? És ha igen, itthon van? A kíváncsiságtól hajtva, felmászik a faépítménybe, majd körülnéz. Mindenhol puffok, fotelek, könyvek és mindenféle átlagos kellékek és bútorok vannak. Az egész olyan, mintha valaki itt játszott volna, majd valami következtében elhagyta a helyet. A középső puffon egy szőke hajú lányt vél fellelni Elena. Nem megy közel hozzá, hisz az akkor nem ő lenne, inkább csak az ajtófélfához támaszkodik, majd megszólítja a lányt.
-  Hát Te, mit keresel itt?
Utoljára módosította:Elena Rose, 2014. április 6. 15:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ászkíí | Gwency barátosnéja és Haru unokahugicája | The Tractor and the Rose
Sophie Alsen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 7. 15:59 | Link

Elena


Ábrándozás közben kiesik kezemből a könyv, és akkor veszem észre, hogy addig a kezemben volt. Előre hajolok, felveszem, és beleolvasok. Egészen belemerülök, amikor észreveszem, hogy valaki hozzám szólt. Összerezzenek, és ránézek. Fintorgok, de csak azért, mert így, az ajtóra nézve belesüt a szemembe a nap. A szemem elé kapom a szememet, és úgy nézek rá. Most már kétségtelen, hogy erre a faházikóra nem én bukkantam rá egyedül, és mások is sokszor járnak ide. Bár a lány pásztázó szeme arra utal, hogy ő is most látja először a helyet. Újra fellángol bennem a remény. Lehet, hogy a puffokat és a többit egy régi diák hozta ide, és már rég nem jár az iskolába... - biztatom magamat. De akárhogy is van, most már ez a lány is ismeri. - Újra szertefoszlik az álmom. Most jobban szemügyre veszem őt. Nálam nagyobb, de úgy tűnik, nem sokkal. Szóval nem nagyon kell tartanom tőle. Rámosolygok. Tetszik, hogy nem úgy néz rám, mint aki azt gondolja:"Jaj, itt egy cuki elsős, olyan bátortalan, barátkozom vele, mert a kicsiknek mindig olyan nehéz..." Szerintem attól még, hogy van olyan elsős, aki az első napjaiban alig bír megszólalni, és azt várja, hogy valaki pátyolgassa - attól még nem mindenki ilyen, például én nem!
- Szia! Csak kimenekültem a nagy nyüzsgés elől. És te?
Miközben beszélek, megint kiesik a kezemből a könyv. Francba, most nem tudom, hogy hol tartok! Felkapom a földről, és elkezdem keresgélni az oldalt, ahol tartottam, nem törődve azzal, hogy ez egy kicsit illetlen dolog, miközben elkezdtem beszélgetni vele. Még - remélem - időben észbe kapok, és leteszem a könyvet, közben észrevehetetlenül belelesek, hogy megjegyezzem az oldalszámot, és újra felnézek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Samu
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 71
Írta: 2014. április 7. 16:26 | Link

Elena és Sophie

Ragadós dagonya


Milyen egy unalmas hely ez a kastély! Ezek a kis diákocskák alig csinálnak egész nap valamit, csak órákra járnak, és lézengenek a folyosókon, mint valami zombisereg - semmi móka és kacagás. Pedig viccelni jó! Márpedig Samu barátunk ma nagyon huncut hangulatában van, és ezt be is fogja bizonyítani, csak néhány kedves gyermeket kell találnia, akik értékelni fogják a próbálkozását. Hangosan vihogva, és sivítva suhan végig a folyosókon, hatalmas zajt csapva maga körül, hogy még a holtakat is felébressze álmukból. Háhh. Hiszen ő bizony nem alszik! Az ördög maga sosem. S ha eddig még azt gondoltuk volna, valami kedves játékon töri a fejét, nagyot tévedtünk, ugyanis útközben sikerül beszereznie egy vödörnyi folyékony ragasztót. Ugyan mi mindent talál a szellem, ha kicsit körbenéz a szertárban? Egyből bevillant a világmegváltó ötlet: neki most be kell kennie az összes padot a kastély területén, hogy mindenki beleragadjon, aki le merészelne ülni pihenni valahova.
Hangos hahotázástól kísérve kezd ülőalkamatosságokat keresni, már most maga előtt látja a sok szerencsétlent, amint megpróbálnak majd felállni, aztán rá kell döbbenniük, hogy maximum akkor tudnak szabadulni, ha nekivetkőznek, vagy rájönnek, mi semlegesíti a ragasztót. Menet közben a legkevésbé sem zavarja, hogy a folyosókra is kilötyögteti zsákmányát. Már a kastélyból is kijutott, s csak akkor torpan meg, mikor egy leányzót pillant meg az erdő felé haladva. Hoppácska! B terv! Észrevétlenül követi Elenát egészen a faházig, s megvárja, míg a lány felér a lépcsőkön, s szóba elegyedik az ott tartózkodó másik kisdiákkal. Már magában kuncog saját poénján.
Nagyjából három percig bírja ki, hogy ne lépjen közbe, s a következő pillanatban beront a faházba.
-SZABÁLYSZEGŐŐŐK! – kiabálja hisztérikusan, s meglendíti a vödröt, aminek tartalma a faház kis méreteit tekintve mindent beterít.
-Esti lófrálókat fogtaaam! Háháááhá! – elhajítja a vödröt, és bukfencezve körbesuhan a két lány körül. Gyönyörűségében természetesen tovább üvöltözik.
-Ilyenkor kijárunk!? Most megvagytok ti huncutok! Prefektusooook! Ide! Prefektusoook, lógósok ragadtak a faházban! – gonosz vigyort villant a diákokra, majd hangosan röhögcsélve elsuhan vissza a kastélyba, mielőtt bármit reagálhatnának kedves áldozatai. Bár a gyorsan száradó ragasztónak köszönhetően nagyon kell vigyázniuk, hova mozdulnak egyáltalán, ha nem szeretnének tökéletesen összeragadni mindennel, és itt maradni, amíg rájuk nem talál valaki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 18. 17:26 | Link

#Vattcukorfiú

Volt egyszer egy ponty úszott mint a pinty, volt egyszer egy pinty, repült mint a ponty...
Bocsánat, bocsánat, tudom, hogy ez a dal nagyon idegesítő, meg minden, de egész álló nap ez járt a fejemben, olyan vicces. Mindig jó kedvem támad tőle és olyan kirááááály ez a dal. Viktort ma halálra idegesítettem vele, de sebaj, nem szólt érte, szóval nem hagytam abba a dalolászást. Ám énekelgetés közben sikerült rendet raknom a szobámba. Rendetlenség uralkodott, szinte már majdnem elnyelt a kupi, de megoldottaaaam. Bátyus amúgyis megkért pár nappal ezelőtt, hogy végre varázsoljak már rendet. Sajnos én még egy suhintással ezt nem tudom elvégezni, ezért saját kezűleg kellett végre hajtanom e csodás feladatot. Végülis nem tartott olyan sokáig, egy pillanat alatt végeztem. Aztán ebédeltem. Viktor főzött... tésztát... és... ehető volt! Pedig néha odakozmál, ugyanis az agya máshol jár így megfeledkezik rólam és a kajáról. Szörnyű! Viszont ezt még meg lehet bocsájtani, ugyanis ha ilyen történik pizzát rendelünk. Nyamiii. Az ebéd befejeztével elővettem a cukipofim és rákérdeztem Viktornál, hogy délután nem sétálhatnék-e EGYEDÜL? Igennel felelt, ezért ugrándozva tartottam a szobám felé, de azért még megkértem, hogy most lehetőleg ne küldje Lexit utánam, mert nagy vagyok. Na jó, azért nem egészen... Ugyanis indulás előtt nyomtam egy hatalmaaas puszit a bátyám arcára. Hát ez nem igazán arról árulkodik, hogy én már nagyfiú vagyok.
Szóval az út. Lábaim az iskolához vezettek, semmi kedvem nem volt a faluban lébecolni. Egy: szinte már mindenhol jártam, kivéve a tiltott helyekre nem néztem be. Például: Kocsma, Pub, erdő, Kísértetház. Jófiú vagyok, betartom a szabályokat, azt hiszem ezt már mondtam. Hihi. Tehát ezért nem akartam Bogolyfalván tölteni az időmet. Kalandot akarok és azt hiszem a suliban hamar találhatok. Amúgy tök kaka idő van. Farmer, póló és ing van csak rajtam, meg persze az alsóneműm. Hajam belőve, mint mindig, különben nem lennék Radits Krisztián.
Hamar a suli kapujához érek. Habozás nélkül belépek a területre és az erdő felé veszem az irányt. Neeeem, nem tervezek a rengetegben kóborolni, Viktor szíjat hasítana a hátamból. Azt mesélte, hogy az erdőség közelében van egy Faházikó, amire veszettül kíváncsi vagyok. Tehát ezért vagyok itt. A lépcsőt használatba veszem és pár perc múlva már fenn is vagyok. Húúúú, de gyönyörű innen a kilátás! Bemegyek a házikóba, ideje feltérképezni a terepet, talán megvan az új bunkerem!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rentai Vattacukorúrfi Bálint
KARANTÉN


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 18. 21:04 | Link

Krisztián

Ma is olllyan szépen süt a nap! Én meg pörgök de nagyon, pedig normális a vércukor szintem. Tudom, mert kétszer is megmértem. Nekem is gyanús ez a kicsattanó jókedv meg az, ahogy viselkedem, de nem vagyok beteg ez egészen biztos. Sőt! Sosem éreztem magam ilyen egészségtől duzzadónak, szóval semmi baj. A nap nagy részét házikkal meg szorgalmikkal töltöttem de mostanra már tényleg elég volt. Futás közben láttam az erdő szélén egy nagyon érdekes helyet, de akkor nem mentem be, mert nem állhattam meg, szóval most, hogy nem kell futni arra veszem az irányt. Van a zsebemben egy alma arra az estre, ha megéheznék - vagy ha az órám kezdene csipogni, hogy egyek már - és mivel annyira jó kedvem van, el is kezdek énekelni, ahogy kiérek a forgalmasabb területről.
Az erdőben senkit sem zavar, hogy nem tökéletes a hangom, na meg... ehhez a dalhoz nem is ez számít. Csak a refrént tudom, mert az könnyű, viszont azt mutogatom is menet közbe. Időnként meg kell állnom, mert nem tudok a kettőre figyelni, de így csak még szórakoztatóbb.
- Ildeo hagi ileun gwiyomi, ideo hagi ineun gwiyomi
samdeo hagi sameun gwiyomi, gwigwi gwiyomi gwigwi gwiyomi
sadeo hagi sado gwiyomi, odeo hagi odo gwiyomi
yukdeo hagi yugeun jjokjjokjjokjjokjjokjjok gwiyomi nan gwiyomi!

Éneklem, és mutogatom még mindig. Az utolsó gwiyomi-t pedig még hangosabban mondom, mint a korábbiakat. Pont mikor odaérek ahhoz a bizonyos fához, amit meg akartam szemlélni közelebbről. Az meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg lenne ott valaki, de ha van, hát már tudja, hogy jövök. Feltrappolok a lépcsőkön, vagy létrán... tudom is én mi ez. Tök mindegy. A lényeg, hogy a pálcám, ne essen ki közben a nadrágom zsebéből. Mert ugye, éneklés-mutogatás közben el kellett tennem, hogy ne legyen útba, és ne is veszítsem el. Fent aztán szembesülök vele, hogy bizony egy valaki, biztosan hallott.
- Szia! - köszönök mosolyogva a kisfiúnak, amikor észreveszem - Ez a te bunkered?
Teszem fel a kérdést, hiszen most is itt van, lehet máskor is, én meg nem akarok nem kívánt betolakodó lenni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 18. 22:11 | Link

#Vattacukorfiú *-*

Az én arcomról sosem lehet letörölni azt a huncut vigyort. Általában ha valaki rám szegezi tekintetét azonnal - akaratán kívül - elmosolyodik. Hiába na, van valami különleges bennem, mellesleg egy dologhoz nagyon értek, akárcsak Viktor, az embereket pár perc alatt meg tudom nevettetni, csak egy apró, de vicces mozdulattal. Szóval szerintem ez egy tök jó tulajdonság. Bár azt nem tudom mégis ez hogy a fészkes fenébe jött ide, de ezt elárultam nektek. Nem volt olyan orbitális titok, ám ennyire futotta. Bocsi.
Tehát éppen a létrán mászok felfelé, hogy elfoglaljam ezt a fából készült "várat". Nem tűnik túl biztonságosnak, anya tuti nem engedett volna fel, csakhogy egyedül vagyok. Ez pedig azt jelenti, hogy senki nem tud nekem parancsolgatni, bibííí. Amúgy is baromira idegesítő, hogy anyu mindig megmondja mit hogyan csinálják, egyfolytában kioktat meg ilyenek. Rendben, kb. 4 hónapja ilyenek nem történtek, de mikor még otthon laktam szinte mindennap ez ment. Viktor azért másként oldja meg az ilyen helyzeteket, sokkal nyugisabban, viccesebben és kedvesebben. A nagytesók már csak ilyenek. Igazán örülnék még egy bátyusnak, hárman még jobban ellennénk. Húúú, belegondolva valóban cool lenne. Mindennap játszanánk, sétálnánk és ha az egyikkel rosszban lennék, akkor mehetnék a másikhoz. Hihi. Nos, bátyám már nem lehet, szóval szívtam. Mindegy, így is tökéletes nekem.
Pillanatok alatt behatolok a házikóba. Ez a hely... fantasztikus! Olyan filmes. Babzsákok, hálózsákok, firkák a falon. Csúcs! Kényelembe is helyezem magam az egyik ülőalkalmatosságba, s elterülök. Nyáron itt akarok aludni! Viktorral és Lexivel! Vagy a jövendőbeli barátaimmal. Jippí, de király lenne! Ekkor léptek zaja csapja meg a fülemet. BETOLAKODÓ, BETOLAKODÓ, BETOLAKODÓ! Szólal meg a sziréna képzeletemben. Persze nem tervezek rávetni magam az ellenségre, csak felállok is kikandikálok. Nálam sokkal nagyobb emberrel van dolgom. Viktornál csak pár centivel lehet kisebb, úgyhogy maximum a derekáig érek. Közelebb sétálok hozzá és bebizonyosodik, hogy igazam volt: valóban csak a derekáig érek. Olyan mini vagyok, egy millimétert sem növök hónapok óta. Ez bizony szomorú.
 - Sajnos nem, de hamarosan az enyém lesz! - szólalok meg elszánt hangon. - Majd hozom az ultramenő zászlóm, a tetejére tűzöm és akkor már az enyém lesz! Muhahaaaa - próbálok ördögien kacagni, mint a mesékben a gonoszak. Hát... nem igazán sikerült, még gyakorolnom kell.
Végigmérem a fiút és el is döntöm, hogy ő csakis jófej lehet. Persze, tudom, nem külső alapján kell ítélni, de az a kis mosoly nagyon a szívéből jött. Biztos kedves férfi. Ja, igen, nekem már a férfi kategóriában van, mert vagy ezerszer nagyobb, mint én, mély a hangja és nem tűnik kölyöknek. Ő bizony férfi.
 - Krisztián vagyok, hát téged hogy hívnak? - kérdezem mosolyogva. - Lecsüccsenünk a babzsákra?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 23. 19:58 | Link

Szelinczky Mínea

Épp az erdőben sétálgatott, nyugodtan nézelődött. Mindig is imádta a természetet, megnyugtató volt és simogatta a lelkét. Igazán szabadnak érezte magát és azt gondolta, bármelyik pillanatban elrepülhet. Ez az ötlet tetszett is neki, a táskáját félvállra vette, hogy véletlen se ugorjon le a válláról. Aztán megsarkantyúzta tornacipőjét és futni kezdett, kitárta a karjait. Jót nevetett magán, az időnként meg-megmozduló szél szőke tincseivel játszadozott. Igazán jól esett neki a szabad szárnyalás, néha tényleg azt képzelte, hogy odafent, a felhők felett repül. Egy igazi vágya volt, hiszen az még a futásnál is jobb lehet, kicsit eltávolodni, végtelenül szabadnak lenni, a felhők fölé elszigetelődni és maga mögött hagyni minden mást.
Szüksége volt erre a szabadságra. Éppen lassítani kezdett, amikor hirtelen egy lépcsőszerű dolog került az útjába. Ő nem figyelt, éppen szárnyalásról álmodozott. Utolsó pillanatban sikerült kikerülnie, párat lépett, kicsit vissza kellett szereznie az egyensúlyát, de sikerült megállnia. Még sosem látta ezt a létrát vagy talán lépcsőt (?) ezelőtt. Ennek ellenére alaposan felkeltette a kíváncsiságát, csillogó szemekkel pillantott fel. Az, hogy valószínűleg nem kéne felmászni oda, csak még sokkal kecsegtetőbbé tette ezt a lehetőséget.
Szóval gyorsan elkapta a fokokat és felfelé mászott, egyre magasabbra. A faházhoz érve feltápászkodott és körbenézett. Elámult attól, amit látott, hiszen az erdő ebből a távlatból talán még gyönyörűbb volt. Azt kívánta, bárcsak nála lenne a fényképezője, és megörökíthetné ezt a pillanatot. Aztán jól Bálint orra alá dughatná, hogy megmutathassa mennyivel szebb színesben a ragyogó zöld, ébredező erdő.
A táskájában körbenézett, de csak egy kisebb vázlatfüzet és ceruza volt benne. Nem érdekelte, hogy ennyi ez egész, később megfesti, de ahhoz most egy vázlatot kell gyorsan felskiccelnie. Művészkezei gyorsan mozognak, néha felpillant, megjegyez, rajzolgat. Egészen addig, amíg egy nagyobb szélfuvallat egy óvatlan pillanatban éri, kikapja a kezéből a füzetet, az pedig a földön landol.
- Héj! - Sipákol azonnal, áthajol kissé a korláton, de nem ugrik utána, habár meggondolandó. Nincs rosszabb, mint amikor jön az ihlet és valami hirtelen kizökkenti és félbeszakítja a rajzot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 20:25 | Link

Ombozi Sára

Ismét magunk mögött tudhatunk egy unalmas, semmitmondó délutánba nyúló tanítási napot, ráadásul még beadandót is kaptunk háziként, ami már alapjában véve megpecsételte a hátralevő órák nagy részét. Ha nem fáradtam volna el kellőképpen a tanárok többé-kevésbé lelkes próbálkozásain, hogy belénk ütlegeljék a tananyagot, hát az enyhe mazochizmusom tett arról, hogy hosszú időre ne is akarjak tanulás céljából a könyvtár felé pislogni. Ugyanis képes voltam közvetlenül órák után beülni, és ahelyett, hogy valami izgalmasat tanulmányoztam volna, a házival foglalatoskodtam. Nem tartott sokáig. De legalább az első bekezdésig eljutottam.
Friss levegőre van szükségem, ezért a szobámba csak rövid látogatást teszek, hogy letehessem a táskám, nem áll szándékomban végigcipelni az egész épületen a cuccaimat, teljesen felesleges, és hogy levehessem a taláromat. Azért így jóval kényelmesebb és a komfortérzetemnek is jót tesz, hogy nem kell a kötelező uniformisban mászkálnom a szabad óráimban. Valamivel sietősebb léptekkel haladok végig a folyosókon, mint ami az átlagos lenne, csak akkor lassítok le, amikor kiérek a nagy kapun, és kellemes levegő csapja meg az arcom. Csend van. Persze, a kastély környékén is akadnak diákok, így a tompa háttérzaj szinte elkerülhetetlen ennyi fiatal között, de azért mégis jóval csendesebb, mint a forgalmas folyosókon.
A lábaim egyből az erdő felé vezetnek, szeretek azon a környéken mászkálni, megnyugtató. Ráadásul tavasz van, minden virágzik és zöldül, na meg színesedik, nem olyan kopár, mint télen. A hangulata más, de attól még ugyanúgy remek kikapcsolódási lehetőség, teljesen mindegy, milyen évszak van éppen. Lassan haladok, szlalomozva a fák között, és halkan dúdolgatok közben. Fogalmam sincs, merre megyek, az pedig, hogy talán vissza sem találok, egy percig sem rémiszt meg. Elég könnyedén merülök el a saját gondolataimban, ha semmi nem zavarja őket, így nem meglepő, hogy a levegőt élesen beszívva hőkölök hátra a tompa puffanásra, ami nem messziről hangzik. Ilyenkor sem az a megfelelő lépés, hogy spuri visszafelé, ugyan már, legfeljebb valami vadállat harapja le a fejem. Óvatosan közelebb lépegetek, és az első, ami feltűnik, a létra, nem is az orrom előtt lévő tárgy, ami az imént esett le. Aztán felveszem, néhány másodperc erejéig tanulmányozom, és a hónom alá csapva elkezdek felmászni a… nem is tudom hova. Talán őrültség.
Felérve egy aranyos kis házikó fogad, bár nem hiszem, hogy lakná akármiféle vadember, vagy remete. És végül feltűnik a füzet gazdája is, mármint, feltételezem, hogy ő az. – Szia. Ez a tiéd, gondolom – ejtek meg egy óvatos mosolyt, és átnyújtom neki a szerzeményem. Szinte biztos vagyok benne, hogy találkoztunk már, de nem merném teljes bizonyossággal kijelenteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 23. 20:53 | Link

Szelniczky Mínea

Már éppen készült volna leszaladni a faház tetejéről hipersebességgel, hogy folytathassa a félbemaradt műveletet, de akkor tűnik fel Mínea a képben. A korlátba kapaszkodva, nagy szemekkel pillant le rá, és amikor látja, mire készül, megáll benne az ütő. Levegőért kap, hiszen pontosan tudja, hogy a lány felvenni készül a füzetet.
"Hagyd békén, de nagyon gyorsan! Tartsd távol a mocskos mancsaidat tőle!" - készült leordítani a fáról, amint tudatosult benne. Csakhogy a nagy levegővel beszippanthatott valami apróbb bogarat vagy növényi eredetű koszt. Honnan tudja biztosan? Köhögőroham és erős torokkaparás közepette még könnyezni is kezd kicsit a szeme. Halkan köhécsel, előregörnyed és öklével megütögeti kicsit mellkasát, mielőtt még megfulladna. Nyel egy nagyot, megköszörüli a torkát és mire felegyenesedik, a lány már fent is van, kezében a füzetecskével.
Sára ajkai azonnal lefelé görbülnek, nincs mit tenni, a lány már összefogdosta a füzetet a zsíros ujjaival, szinte biztos, hogy ott is, ahol nem kéne. Nem az ő hibája, nem tudhatja, hol-hogy lehet ezzel bánni, de a szén a legkényesebb dolog, így pedig nem fog nagyon tovább skiccelgetni. Lemondó sóhajjal veszi el a füzetet.
- Igen... az én füzetem. - Mondta, miközben a kissé koszos-földes füzetet nézve vette el, majd egy szöszmentes zsepivel törölgette meg, hátha mentheti még a menthetőt. Kicsit földes is és vizes volt, szóval a zsíros ujjlenyomatok már csak annyit értek, mint halottnak a csók. Szebb se lett tőle, de sokkal rondább sem.
- Na mindegy, ez már hasznavehetetlen. - Igényes művészként sosem alkot tökéletlen papírra, na jó, a szamárfül még megengedett, de más már nem igazán. Szóval megvonta a vállát, egy laza mozdulattal a háta mögött eldobta a füzetet. Utána pedig Míneára pillantott, rávigyorgott.
- Hogy kerülsz te ide ilyenkor? Üdv a természetszeretők klubjában!
Utoljára módosította:Ombozi Manósapka Sára, 2014. április 23. 20:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 21:15 | Link

Ombozi Sára

A nagy meglepettségben, amit első körben a lepottyant füzet okoz, amit valami titokzatos lénynek képzeltem, másrészt pedig a szemem elé táruló létra látványa, csak félig-meddig fogom fel, hogy valahol a fejem felett egy ismeretlen… lány, a hangjából ítélve, fulladozik. Mármint, nincs mély hangja, még akkor sem, ha krákog, így hát, reményeim szerint nem tévedek akkorát, egy kicsit kellemetlen lenne. Bár nem mondtam ki hangosan, így ő speciel nem tudhatja, hogy elkönyveltem magamban valaminek, ami nem is, szóval igazság szerint nem is tudom, miért bonyolítom túl ezt a gondolatmenetet. A homlokomat ráncolva rázom meg a fejemet, mintha ezzel a mozdulattal kiűzhetném a gondolatokat is a fejemből.
Sosem volt probléma az egyensúlyérzékemmel és szerencsére tériszonyos sem vagyok, így nem okoz gondot a magasba való felmászás, utálnám is, ha ilyen rossz berögződés akadályozna meg abban, hogy kihagyjak valamit, ami ilyen érdekesnek tűnik. Hogy nem botlottam még bele ebbe a fába? Nem is sejtettem, hogy a suli területén van ilyesmi, pedig ez tipikusan amolyan gyerekdolog. Házat, bunkert építeni egy fára, vagy bármit, amire mászni lehet, teljesen megszokott. Főleg, ha valaki hiperaktív. Bár kétlem, hogy ez az építmény a diákok műve lenne, sokkal inkább egy, a sok izgalmas és fenomenális meglepetésből, amit ez a birtok és a kastély rejt.
Figyelemmel kísérem, ahogy törölgeti a lapot, a tény, hogy az ő tulajdona, valahogy nem lep meg túlságosan, inkább az ellenkezője keltene bennem egy kis mértékű aggodalmat afelől, hogy akkor mégis kié, kétlem, hogy rajtunk kívül mászkál itt valaki. A magasban, hogy füzetekkel dobálózzon. – Kár, pedig nagyon szép volt – jegyzem meg. Jó, egy félkész vázlat volt csak, de azért, ha valaki tehetséges, már ebből is meg lehet állapítani. Nézem, ahogy a füzet ugyanarra a sorsra jut, mint az előbb. – Hát ezért hoztam fel? – nevetek fel halkan. Igazából mindegy, mert amúgy is feljöttem volna, és meglehet, hogy kizárólag a füzetnek köszönhetem, hogy megtaláltam ezt a helyet.
- Ez a kérdés ugyanúgy vonatkozhatna rád is. De egyébként, ide csalt a vázlatod, és amúgy is jót tesz a friss levegő, nem gondolod? – talán nem ilyenkor kell császkálni az erdőben, de amíg nem találkozunk össze senkivel, addig nincs gond. – Köszi! Mi ez a hely, te jártál már itt? – kérdezem vigyorogva. Közelebb merészkedek a korláthoz, hogy megnézhessem, milyen innen a kilátás. Hát… tyű!
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. április 23. 21:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 23. 21:44 | Link

Szelniczky Mínea

- Elment. - Jelentette ki a művet illetően, de nem fájt annyira a szíve miatta, inkább körbenézett, igyekezett minél részletesebben az eszébe vésni minden részletet, hogy majd hatékonyan tudja újra megalkotni a szobájában. Talán használhatóbb is lesz, hiszen beleviszi a fantáziáját is, abból pedig csak jó dolgok szoktak kisülni.
- Épp ez az, felhoztad, szóval nem jöttél rá, hogy direkt dobtam le. Ez egy komoly merénylet volt, igen, ideje félned tőlem!
Széles, ezer wattos vigyor ült ki az arcára, miközben ezt bejelentette, még kezeit is csípőre tette hozzá, hogy drámaibb hatást érjen el. Ezzel szokta leginkább megtéveszteni az embereket. Simán el tudta velük hitetni, hogy egy idióta, meg amúgy is, imádta látni, ahogy kizökkennek a random hülyeségtől, amit időnként benyög. Hiszen ez volt az élete, az emberekkel, az érzelmeikkel, a gondolataikkal játszadozni. Most sem volt ez másképp.
- A friss levegő? Abszolút jót tesz, én imádom! - Mondta nevetgélve, abszolút megértette a lányt. Hiszen ő is imádott itt lenni, ez a hely pedig duplán jó volt. És még azt hitte, hogy el van rejtve az emberek elől? Ugyan, helyből jött társasága, nem kellett itt álldogálnia egyedül. Pedig kell neki egy hely rajzolni, ahol nyugalom van és jótékony magány. Nem az a nagy magányos farkas, de vannak dolgok, amikhez még neki is szüksége van az egyedüllétre, ilyen pedig a tökéletes alkotás. Amikor Mínea azt kérdi, Sára járt-e már itt, csak megrázza a fejét, majd a hely felé pillant. Tényleg, annyira lefoglalta az erdő, hogy elsőre eszébe sem jutott még körbenézni.
- Megnézhetnénk ezt a tákolmányt, na? Hátha dugtak itt el valami kincset nekünk! - Reménykedett benne, majd lassan elindult a bejárat felé. Az ajtóban megállt, lassan pillantott be. Nem félt, egyszerűen óvatos és elővigyázatos volt. Nem akart meglepődni, főleg nem kellemetlenül. De aztán amint látta, hogy a beszűrődő fényben csak némi por rajzolódik ki, meg két babzsák fotel. Közelebb lép, nagyon szimpatikus kis helyecskének tűnik. Beljebb lépeget, hogy jobban körbenézhessen. Mégsem olyan rozoga, mint amilyennek elsőre tűnt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 22:15 | Link

Sára

Megejtek még egy tétova okét a tönkrement alkotással kapcsolatban, aztán megvonom a vállam. Azt hiszem, a társalgásunk ezen része mindkettőnk részéről lezárva, én nem értek annyira a művészetekhez, csupán értékelem a szépet, bár a szép is elég szubjektív, magyarán jobban tenném, ha meg sem próbálnék valami okosságot kinyögni ezzel kapcsolatban. Az ő dolga, és nem vagyok környezetvédő aktivista, hogy most súlyosan megfenyegessem, mondjuk azzal, hogy kihajítom a korláton keresztül, ha nem megy le az eldobált szemétért, amivel szennyezi ezt a szép erdőt. Már megint a szépek…
Egy pillanatra összevont szemöldökkel nézek rá, aztán megenyhülnek a vonásaim, és elvigyorodom. – Értem, tehát már kinéztél magadnak, és ezzel a füzettel akartál leütni, csak elvétetted a célt. Hát, legközelebb jobban figyelj oda… - vonom meg a vállam, mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy ilyesmi megtörténhet. Egyébként, aki össze van zárva, egy rakat varázslásra képes, néhány esetben kicsit elvetemült gyerekkel, az már tényleg nem lepődik meg semmin, még ha minden nap tartogat is valami apróságot, amivel megdönti ezt az elképzelésedet. Azt hiszed, nem történhet meg, márpedig mégis. Elképesztően könnyedén.
- Pláne egy hosszú, szörnyűséges, padban ücsörgős nap után. Nincs is jobb ennél. Csend, nyugalom, remélhetőleg az erdő mélyén élő lények messziről elkerülnek, és határtalan a boldogság – hülyeségeket összehordani azt én is tudok, ha nagyon szükséges, sőt, legtöbbször pont akkor, amikor az épelméjűségemet kéne bizonyítanom. De egyébként azon kívül, hogy egy kicsit fáradt vagyok, és a szűkszavúságomnak annyi ideiglenesen, teljesen jól vagyok, és tökre így is gondolom.
Kétkedve fordulok hátra, és a már-már omladozni látszó épületet nézegetem magamnak. Jobban meggondolva viszont ez a kis terasz-szerűség is megtartott minket eddig, a korlát sem tört össze a súlyunk alatt, minden bizonnyal a házikó sem tartogat nagyobb veszélyeket. És még ha tartogatna is, csak izgalmasabbá tenné a helyzetet. – Rendben, menjünk. Már így is tetszik ez a hely, de ha még kincset is találunk… - erősen kétlem, hogy ilyesmi várna minket odabent, de azért teszek néhány lépést az ajtó felé, és ha esetleg a lány szándékozna előbb belépni rajta, hát beengedem. Milyen udvarias vagyok ma… furcsa.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 23. 22:57 | Link

Mínea

- Ne aggódj, kétszer nem hibázok. Úgy nézz legközelebb a fejed fölé.
Vigyorogva bólogatott, amikor a lány már azért aggódott, hogy legközelebb esetleg ismét elhibázza. Ki tudja, talán következő alkalommal már valami keményebbel és súlyosabbal próbálkozik. Vagy valami viccesebbel, mondjuk azok a festékbombácskák viccesek meg aranyosak. Talán majd felhívja a barátját és kér tőlük még. Amúgy sem elég színes ez az iskola, pár diák biztos örülne neki. Hiszen ki is Sára? Ő a tündér, aki színt és boldogságot hoz mindenki életébe! Dwayne Warren egészen közelről meg is tapasztalhatta, milyen jó is, ha ő tevékenykedik. Már egészen rég eszelt ki ilyesmi boldogítást. Az iskola bizonyára hiányolta is őt, a szürke hétköznapok csaknem felemésztették a Sára-faktor nélkül.
- Hát, tudod, én úgy vallom, ha unatkozol, az csakis a te hibád. Nem tudod szórakoztatni magad. - Kacsintott a lányra mosolyogva, miközben összefonta kezeit a háta mögött. Majd amikor Mínea is igent mondott a felfedezésre, elindult és körbenézett vele együtt a helyiségben. Elsőre nem látott semmit, viszont odabaktatott az egyik babzsák fotelhez, ledobta magát. Kezeit térdeire fektette, nézelődött kicsit.
Aztán meglátta a falat, csillogó szemekkel hajolt közelebb. Az ezer évesnek tűnő és újabb feliratok sűrűsége káprázatos volt, elvarázsolta. Másoknak bizonyára fontos és/vagy vicces emlékeket idéztek vissza, de őt is lenyűgözte ez az egész. Pillogott kicsit, majd szélesen elmosolyodott, egyik kezével végigsimított a véséseken, emlékeken.
- Kincset találtunk... - Állapította meg egészen halkan, még ha nem is olyan kincs volt, amire Mínea számíthatott, igazából Sára sem erre gondolt konkrétan. De nagyon örült neki. Gyorsan az ölébe vette a táskáját, kutakodni kezdett benne.
- Nekünk is hagynunk kell itt valamit! - Ebben már biztos volt és széles vigyor terült el, amikor pár régebbi, pazarolható tempera és ecsetek kerültek elő a táska aljából. Nem mintha ezek nem lettek volna nála mindig, csak néha megfeledkezett róluk. Ő maga keresett egy szép felületet, ott kezdett el rajzolni, elsőre ceruzával. És egyhamar elengedte a fantáziáját és lassacskán egy kép vonalai rajzolódtak ki a fa mintájában.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. április 23. 23:21 | Link

Dana és Nina
23:00
Ruha

Egy vidám lány halad kifelé a kastélyból. Kivételesen nem a faluba indul, hanem a szabadba. Mint mindig, most is sötétedés után jár, de őt ez cseppet sem zavarja. A két kis rosszcsont kutyusát most a szobájában hagyta, mert nem volt szíve felébreszteni őket. Tavasz közepe van, az idő mégis hűvös kicsit, ezért kivételesen hosszú szárú nadrágot visel, rövid ujjú pólóval és a derekán egy pulcsit. Mint mindig, most se tudja hova tart, csak megy a feje után. Ha most valaki odaállna elé és megpróbálná megállítani, biztos nem fogadna szót. Lassan sétál az erdő mélye felé. Emlékszik, mikor először járt itt. Találkozott egy idegesítő fiúval, akivel csak a baj van, de aztán Geréb elkezdte mesélni a múltját és a lány rájött, hogy sokban hasonlítanak egymásra. Végül a fiú segített neki kimenteni hőn szeretett állatkáit a bajból. Ezek után kezdte el tisztelni a fiút. Mivel szinte bármi lehet ebben az erdőben, ezért hű fegyverét készenlétben tartja. Gwen hirtelen felkapja a fejét, mert az egyik fáról valami felreppen. Észrevesz valamit a növényen, ami nagyon érdekli. Mikor odaér, csodálkozva pillant fel, és tátott szájjal nézi a fölötte lévő, korosodó faházat.
- Mindig is szerettem volna egy ilyet - elmélkedik, majd mikor megpillantja a tőle nem messze lévő lépcsőt, gondolkozás nélkül elindul arra.
A lépcsőfokok igazolják a ház régiségét, mert a legtöbb nyikorog a lány súlya alatt. Gwen soha nem volt olyan nehéz, hogy valami leszakadjon alatta, mégis egy kicsit sietősre fogja. Tátott szájjal lép be a helyiségbe. Mindig is szerette ezeket a régi és elhagyatott helyeket. Mást is megtévesztett már a külseje, és ez a mi hősnőnkkel sincs máshogy. Arra számított, hogy a bútorok ősrégiek és agyonhasználtak lesznek. Ezzel szemben a babzsákfotelek és a hálózsákok nagyon is újnak tűnnek. Körbenézve megpillant pár vésetet a falon, majd a földön talált, éles kővel Ő is vésni kezd. Pár perc múlva készen is lesz, majd hátrébb lépve megcsodálja művét, és elmosolyodik
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2014. április 27. 20:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. április 23. 23:24 | Link

Sára

- Ó, a francba, kár volt hangoztatnom, hogy ügyetlen vagy. Most hordhatok magammal valami kőkemény esernyőt, hogy mindentől megvédjen – nevetek halkan. Tudom, hogy csak vicc tárgya az iménti véletlen, hogy majdnem pont elém zuhant le a rajza, de azért jó érzés, ha valaki benne van egy kis játékban. Szeretek egyedül lenni, sőt, sokszor szükségem van a magányra, mert meg tud őrjíteni ez a fennforgás, ami teljesen általános jelenség az iskolánkban, a sok önmagába burkolózott rellonossal együtt élni pedig külön élmény. Egyébként tényleg, szűkszavúságuk és mérhetetlen szarkazmusuk ellenére eszméletlen jó beszélgetőpartnerek, már ha lehet azt komolyabb társalgásnak venni, a lényeg, hogy én jól szoktam szórakozni. Az már teljesen más kérdés, hogy könnyedén magába szippant maga az életérzés, a folyamatos depresszív hangulat, és mivel minden bizonnyal nem véletlenül kerültem ebbe a házba, hajlamos is vagyok ilyenné válni.
Ezek meggondolandó szavak, és talán még egyet is értenék vele, ha nem kötelező érvényűek lennének az óráink. Rendben, az, hogy melyik tantárgyat veszem fel, az opcionális, de attól még be kell járnom rá, és ha az adott tananyag éppen nem érdekel, vagy nem köt le kellőképpen, arról nem tehetek. Lehet erőlködni a figyelés terén, attól még élvezni nem feltétlenül fogom. – Persze, ez egyébként teljesen jogos, ha az órákon kívüli tevékenységeket nézzük. Kismillió lehetőség van saját magunk elszórakoztatására a kastélyon belül, de kétlem, hogy van diák, aki minden egyes tantárgyának minden egyes óráját imádta – fejtem ki a véleményem úgy nagyjából, bár biztosan van olyan a mondandómban, amibe bele lehet kötni, hosszas vitatkozást indítványozva ezzel. Nem, nincs kedvem hozzá, tipikusan az okos vagyok a szamárral szemben ilyen téren, és ez most nem Sárára vonatkozik.
Belépek a lány után én is, gyorsan körbefuttatom a tekintetemet a kis helyiségen, és mosolyogva konstatálom, hogy nem ócskább, mint akármelyik kastélyban lévő szoba. Nem ülök sehova, az ajtótól pár lépésnyire nézelődök, csak akkor kapom félre a tekintetem, amikor a lány alig hallhatóan megszólal. Elmosolyodva telepedek oda mellé, és nézem, ahogy alkot. – Azta, te tényleg nagyon tehetséges vagy – állapítom meg a nyilvánvalót egy kis idő múlva, bár ez a skicc alapján is kiderült már. Valami tompább tárgy után kutatok, amivel nyomatékosíthatjuk, hogy itt jártunk valami véset-szerűséggel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dana Simpson
INAKTÍV


~One and Only~
offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 22
Írta: 2014. április 23. 23:47 | Link

Gwen és Nina



Egy sóhaj kíséretében kilépett az iskolából. Az ajtón kisétálva a hűvös levegő megcsapta az arcát és kellően lehűtötte. De ez nem zavarta, elvégre miért ne sétálhatna egyedül? Annyira nincs késő. A gondolatai is elkalandoztak,  miközben összehúzta magán a vékony szövetű kabátkát és összeszorította a fogát, hogy ne vacogjon. Még önmaga előtt is szégyellte a gyengeség jeleit.
Tovább sétált, bár nem tudta, merre botorkál és hogy visszatalál-e. De erre a gondolatra felkapta a fejét. "Még jó, hogy visszatalálok! Én Simpson vagyok".
Egy ösvény után fényt látott megcsillani. Kíváncsian arrafele pillantott és egy faházra lett figyelmes. Mintha odabennt világítana valaki.
Vajon ki lehet? Vissza kéne fordulni. De honnan is jött?
Inkább bemegy, döntött. Végül is csak piszkálja, ki lehet bent. Semmi gyengeség nincs benne.
És óvatosan benyitott a házba.
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2014. április 27. 20:39 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

*Csak egy ártatlan mosoly...*
Rentai Vattacukorúrfi Bálint
KARANTÉN


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 24. 08:21 | Link

Krisztián

Belépve egy kisfiút pillantok meg, aki nyilván ide jött játszani, s bár megzavarom, ő valószínűleg nem így érzékeli, mert rögtön közelebb jön. Így még kisebbnek látszik, mert alig a derekamig ér, és ettől még biztosabb vagyok benne, hogy Bogival lehet egykorú. Leguggolok, hogy ne törje ki a nyakát, ahogy hozzám beszél, és mosolyogva válaszolok neki. A terve szuperül hangzik, csak egy bökkenő van, és erre az ő figyelmét is felhívom.
- Nem félsz, hogy amíg a zászlódért elmész, elfoglalja valaki más? - persze az is lehet én bonyolítom túl, de ez is egy opció és nem szabad megfeledkezni róla. Amúgy meg nagyon édes kis srác, pont olyan, akit az ember szíve szerint felkapna megpuszilgatna és... hmm... valamiért ez a gondolat olyan fura, de most akkor is jónak tűnik. Viszont nem tudom mit szólna ha egy idegen ilyet tenne, így egyelőre visszafogom magam, és előre nyújtom a kezem, amikor bemutatkozik, remélve, hogy tudja, mi fiúk mindig kezet rázunk bemutatkozáskor.
- Szia Krisztián! Bálint vagyok - kivételesen nem játszom el a hívós viccet, nem tudom mennyire értené. Ha elfogadja a kezem, akkor szépen megrázom, aztán mivel felveti, hogy üljünk le egy babzsákra, kihasználom a lehetőséget.
- Üljünk!
Mondom lelkesen, és ahogy felállok, felkapom őt is, hogy gyorsabban odaérjünk. Bízom benne, hogy nagyfiú és nem ijed meg egy ilyen manővertől. Én kis srác koromban imádtam, amikor apám ezt csinálta, és vagyok olyan őrült, hogy még a repülő hangját is utánozom közben, ahogy az a nagykönyvben - mugli világban - meg van írva. De a helyzet az, fogalmam sincs, egy seprű kiad-e bármilyen hangot, amit utánozni lehetne.
A babzsákok felett még teszünk egy kört. Vagyis én köztük, Krisztián meg felettük, s mielőtt "leszállna" még megkérdezem.
- Melyikre szeretnél megérkezni? - Lehet én ezt jobban élvezem mint ő... Viszont, amint válaszol, intézkedem, és zuhanó repülésbe kezdünk, persze vigyázok, és a becsapódás előtt szépen lelassítok, majd leteszem az általa választott babzsákra. Amint kényelmesen elhelyezkedik leülök én is az egyik mellette lévőre, és közelebb húzok egy másikat is, hogy a lábamat is feltegyem valahova.
- Mindig szerettem volna egy ilyet otthonra! - jegyzem meg, ahogy belesüppedek, aztán Krisztián felé fordulok. - Nektek van otthon babzsákotok?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 24. 18:34 | Link

#Vattacukorfiú *-*

Nagyok... nagyok mindenhol. Wááá! Leigázzák a Földet, elpusztítják a bolygónkat, széttapossák a 122 cm-eseket. Jaaaaaaaj! Mindenki fusson amerre lát! Jó, oké, annyira nem veszélyes a helyzet. Ez a "példány" nem tűnik olyan durvának, szóval nem hiszem, hogy véget vetne az én kis életemnek. Egész kedves arca van, de tényleg. Közelebb sétálok hozzá, és mesélek neki a fantasztikus tervemről. Egyedül találtam ki! Díjat akarok! Mázlim van, ugyanis az ismeretlen leguggol elém, ezért nem tör ki a nyakam, miközben nyomom neki a sódert. Nagyokat pillogok és várom a reakcióját. Észre vettem, hogy itt mindenkinek van hozzáfűzni valója mindenhez.
 - Hmmm... - el is töprengek a dolgon. - De, igazad lehet. Akkor kell egy ember, aki addig őrzi a várat. Ha gondolod lehetsz te, a kiválasztott - vigyorgok. Nem igazán ismerem a fiút, lehetséges, hogy ő nem is a jók táborát erősíti. Tehát nem biztos, hogy rá kéne bíznom ezt a fontos feladatot. Ám a közelben nincs más, aki őrizné a Faházat. Ezért maradt ő. Remélem nem kell benne csalódnom, különben megismeri Radits Krisztián haragját!
Szépen bemutatkozom, majd kezet rázok Bálinttal, - igen, így hívják - közben pedig csillogószemekkel figyelem őt. Végül elfogadja a javaslatom és beleegyezik, hogy leüljünk a babzsákfotelbe. Csakhogy mielőtt az ülőalkalmatosságra letehetnénk a popónkat, ő felkap és repülőset játszik velem. Ezt imádom a legjobbaaaaaaaaaan! Kacarászok, miközben ő hangot ad ki, és járkál velem. Igazán élvezem, gyakran csinálja Viktor is. Mellesleg nem igazán zavar, hogy egy idegen csakúgy emelget. Már megszoktam, hogy itt az emberkék egymással tök közvetlenek. Én is az lettem.
 - Arra! - s rábökök a zöld színű babzsákra. Miután lerak, meg egy ideig nevetgélek. Ez aztán baromi jó móka volt! Elterülök a babzsákon és nézem, ahogyan Bálint hoz magával még egyet. A mellettem lévőre leteszi a hátsófelét, a lábait pedig a másikra teszi. Mint egy nagy vagány gyerkőc. Hihihi.
 - Sajnos nincs, pedig őt király lenne, ha lenne... - mondom kicsit szomorú, aztán feltérdelek és a fiú felé fordulok. Hupsz... elfelejtettem, mit is akartam én mondani. A manóba! Naaaa, mindjárt eszembe jut! Miközben tanakodtam, a srác arcát figyeltem. Aztán hopp, már ki is találtam mit akartam én mondani.
 - Majd játsszunk még ilyen repülőseeeeeet! - szépen kérleltem. - Amúgy nagyon kedves fiú vagy, mondták már? Akarsz játszani valamit? Mondjuk bújócskát? - kérdezem csillogószemekkel. Remélem igennel felel, ugyanis olyan régen bújócskáztam már. Hiányzik. Brühühüüüüü.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. április 24. 18:43 | Link

Éjjeli kenyérpusztítók akcióban


    Oroszországot még mindig nyögtük, nem is kicsit. Nagyon. David valahol otthon heverészett, nekem viszont bármennyire fájt mind a bokám, mind a csípőm és végérvényesen minden tagom is, el kellett indulnom. Egy korábbi üzletből – csókoltatlak Olivér! – maradt egy remek kis bájitalom, amit a faházban rejtettem el, valahol a házi dzsungelünk kellős közepén. Mivel a falu felől közelítettem, ráadásul éjnek évadján, színtiszta meggyőződésem volt, hogy nincs olyan elvetemült kastélylakó, aki kimerészkedik ide. Persze "üdítő" kivétel mindig akad és én sem vagyok formában igazán, azért abban biztosan lehettek, így előre bocsájtva, hogy nagyon csúnya végük lesz, ha ott találom őket.
- Oh, hogy az a… - igen, ez volt az a pont, ahol beleléptem valami nagyon nem tudom mibe. Szemeimet forgatva vonszoltam magam tovább, full feketébe öltözve, hogy az esetleges váratlan látogatókat kiátkozzam az erdőből. Ezúttal biztos voltam a dolgomban és nem kellett attól tartanom, hogy eltévedek, mint anno Benjivel – pedig olyan jó volt azon a nyüves fán lógni, de tényleg. A házhoz érve elkerekedett szemekkel kellett konstatálnom, hogy két kenyérpusztító is tartózkodik este tizenegykor a helyszínen. Nem voltam szórakozós fajta, de úgy döntöttem, kicsit rájuk fogok ijeszteni, csak nem a hagyományos „szörny van a természetben, megtámad és megesz” módon. Finom lendülettel löktem be az ajtót és a két igencsak fiatal szabályszegőre hunyorogtam.
- Na mi van, nálatok nem lőttek pizsit? Tilos a kijárás tíz után, pláne ide. Nevet, házat, évfolyamot – rúgtam be magam mögött az ajtót könnyed monológom után. Egyikük sem tudhatta, hogy közel sem vagyok prefektus, mind megjelenésben, mind habitusban simán lehettem a rend ezen őrzője. Hátam a faajtónak vetettem és sztoikus nyugalommal vártam a válaszokat, amit adott esetben egy-egy átokkal is hajlandó voltam díjazni, főleg, ha a delikvensek bárminemű ellenállást tanúsítanak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. április 24. 22:39 | Link

Éjszakai Portyázók

Miután befejezte a vésést, leül az egyik fotelbe és gondolkozni kezd. Igen, azt is szokott.
~ Meg kell mutassam ezt Lenának. Vagy lehetne ez az én titkos helyem. Nem, az nem jó, biztos sokan ismerik – a gondolkodásából a nyikorgó ajtó ébreszti fel. Odafordítja a fejét, és egy másik személy alakját veszi ki a sötétben. Az illető kisebb mint ő, ezért nem ránt pálcát, csak megmarkolja. A körvonalakból kiveszi, hogy egy lánnyal van dolga. A lány arckifejezéséből van egy tippje, hogy melyik házba tartozik.
~Ha megint egy rellonos áll velem szemben, nem tudom, mit csinálok. Én vonzom a zöld ház tagjait. Először Eris és Noel, utánuk Lívia, aztán a srác nővére, Sára, aztán az a Szofi nevezetű lány – igaza van, eddig szinte csak rellonos diákokkal volt dolga. Na, nem mintha félne tőlük, de kicsit zavarja, hogy mindig ők jönnek vele szemben. Végignéz a lányon, majd konstantálja, hogy nem veszélyes, ezért elengedi a pálcát.
Hirtelen ötlettől vezérelve odaugrik a lány elé, majd betessékeli.
- Szia, én Gwen Jones vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek – mondja kedvesen. Nem szeretné elijeszteni a lányt a durva modorával, ezért gondolta, kedves lesz – Mi szél hozott ide? És hogy hívnak?
Vár pár másodpercet. majd az ajtónak hátat fordítva leül. Azt gondolja, hogy nem jön már más ide, de ez a gondolatmenete téves. Elkezd beszélgetni a Dana névre hallgató lánnyal. Nemsokkal később újra nyikorogva nyílik az ajtó, amin most egy idősebb lány lép be. A mi paranoiás hősnőnk újra a pálcájához nyúl, de nem veszi elő. A most érkezett harsogva lép be a kis házikóba, és egy Gwen számára sértő kérdést tesz fel.
~ Pizsama? Minek nézek én ki, pisisnek? – jár az agya ezerrel.
A válaszon nem kell gondolkodnia, hiszen a feleselés és a visszabeszélés csípőből megy neki. Ránéz Danára, majd mosolyogva szól hozzá:
- Nézd! Úgy tűnik, ide vénasszonyok is járnak. Amúgy Kathleen Carter vagyok és rellonos – hazudja az unokatestvére nevét. A másik lány nem fog rájönni, hiszen nincs az iskolában, mert mugli, és a személyisége szerint ez a ház illik rá.
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2014. április 27. 20:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 25 26 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék