36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 32 33 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 30. 13:53 | Link

Keiko

Hosszasan regélem el neki a szökésem okát, és, hogy tulajdonképpen mért csak annyi időn belül vették észre, hogy hiányzok az iskola területéről. Nekem is teljességgel érthetetlen, hogy hogy nem tűnik fel nekik egy gyerek hiánya. Ezek után, hogyha valami baleset érné, de senkinek nem tudna szólni, ott halna meg, vagy micsoda? Már csak emiatt is ragadott sokkal inkább magához ez az iskola, hiszen, ha kell, ha nem, a nyakadon lógnak. Na jó, ennek nem mindig örülök, de, hogyha valami, netalán tán történik akárkivel is, azt pár percen belül észreveszik, és tudják figyelmeztetni a tanárokat. De, hogy egy hónapig váratnak magukra, azért az már kicsit túlzás, nem? Vagy, csak szerintem nem normális ez, és az emberiség tökéletesen megérti, hogy mért történt úgy, ahogy? Akkor, viszont velem van a probléma. Bár, ez eddig se volt titok se előttem, de, szinte az egész társadalom tudta ezt. Soha nem voltam normális, most se, és, hogyha így haladok, hogy minden létező iskolából elszökök, akkor, nagy "szerencsémre", nem is leszek. És, ezt arra is visszavezethetem, hogy már ő a második ember, akinek kikotyogom, hogy már most összeállt a fejemben egy terc, hogyha véletlen el óhajtanék innen is szökni. De, nagy szerencsémre az első személy nem hozta fel azt, hogy ugyan mondjam már el neki, hogy mi is az a terv, amivel túl akarok járni a prefektusok és a tanárok eszén. Fogalmam sincs, hogy mennyire bízhatnék meg benne, hiszen, körülbelül húsz perce, vagy, esetleg fél órája, ha ismerem. Na meg levitás, a tanárok nagy kedvence... mind stréber, és, hogyha arról van szó, akkor előszeretettel mondják el a mocskos kis titkokat a kedvenc, vagy, legalábbis egyik kedvenc tanáruktól. Hiszen, a többi ház tagjaitól eltérően, ők mindegyikkel szót értenek, így, mindig megtalálják a közös hangnemet. Szerintem, a tanárok csak ritka esetekben tudnának ilyesfajta dolgokról, hogyha a szfinxek nem lennének az iskola területén. Így, hosszas tanakodást követően, sóhajtva nyitom beszédre a számat.
- Hidd el, nem nagy kunszt... szerintem még a hülye is meg tudná ezt oldani. Na, de mindegy is. Tudod, vannak azok a szabad hétvégék, amikor be lehet utazni a városba, meglátogatni a családot, esetleg csak járni egyet a Duna parton. És, ugye ilyenkor a vonatok is kénytelenek elindulni, mivel, csak úgy nem mehetünk be, meglovagolva a seprűket. A lényeg a lényeg... kivárom ezt az időpontot, és, hogyha már a fővárosban tudhatom magamat, akkor búcsút intek a nagy népnek, és megyek, amerre a szemem lát. De, mint már említettem, erre várnom kell, és, az se biztos, hogy egy idő után már el akarnék innen menni. -árulom el neki féltve őrzött titkomat. Komolyan mondom, ilyen leleményes még én se lehetnék... voltak már sokkal merészebb húzásaim, így ezt, még egy ovis is el tudná végezni, hogyha nagyon akarná. Hmm... talán kezdek átállni a "jó oldalra"? Neeem, az teljességgel lehetetlen. Csak, ezt nehezemre esik kimondani, de kezdem megkedvelni ezt a légkört. Szép helyek, mondhatni kedves diákok, és jó fej tanárok is akadnak, hogyha már kiismerted őket. Ezek után feltenném azt a bizonyos kérdést, hogy biztos el akarok innen menni? Egy idő után majd kiderül, most, még döntés képtelen vagyok.
- Túl lehet élni velük. Szimplán csak nem kell nekik nagy figyelmet szentelni, úgy kell velük bánni, mint egy normális festménnyel. Mintha nem beszélnének, és ilyen egyszerű. -adok neki tanácsot a portrékat illetően. Igen, néha elég zavarosak tudnak lenni, és, hogy őszinte legyek, már Londonban utáltam őket, de meg tanultam figyelmen kívül hagyni a csacsogásukat. Így, itt se jelent nagy problémát az, hogy elviseljem a jelenlétüket. És, akármennyire is nehezére esik az embernek, de, hogyha hozzá szólnak, akkor jó pofizva kell nekik válaszolni, majd közölni, hogy dolga van, és minden el van intézve. Szívesebben beszélnék még erről a témáról, intsem arról, hogy hogy sikerült anyámék megutáltatniuk magukat velem. Pedig, ahogy számítottam, erre is sor kerül, így próbálom lecsökkenteni a mennyiséget, és pár mondatban elintézni az egész történetet.
- Hát, én már arra a szintre tértem, hogy én hagyom el őket. Amúgy se foglalkoztak velem, így nem jelentene nekik nagy gondot, hogyha nem vagyok a háznál. -felelem megrántva a vállamat. És, akármilyen hihetetlen is, de én így gondolom. Hogyha csak arra kellettem nekik, hogy tudjanak kivel ordítozni, akkor inkább búcsút intek nekik. Ordítozzanak egymással, de én nem szorulok rá. Na meg, hogyha visszafeleseltem, akkor jött az, hogy húzzak bőrt a fogamra. De, mikor a zacskó az utolsó darab muffinnal az ölemben landol, halványan a lányra mosolygok, majd ismét bontogatni kezdem a papírt.
- Az egyszer biztos. Bár, kíváncsi lennék rá, hogy hány kiló ciánt raknak bele. -mondom vigyorogva, miközben beleharapok az édességbe. Na igen, nem mindegyik diákot szívlelik, főleg nem a rellonosokat. Hány diáknak okozhattak már nyomorrontást...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 30. 20:26 | Link

Des

Mikor arról kérdezem, hogy miként tudott megszökni,elég hosszasan mesélt róla ahhoz, hogy le tudjam szűrni, már egy jó párszor el kellett mesélnie az egész sztorit. Nem csoda, hisz még itt nem találkoztam ilyen emberrel, aki megszökött a saját, előző sulijából. Bár, nagyon sokan járnak ebbe a suliba, a legkülönfélébb emberek, akik a legkülönfélébb családi háttérrel, és múlttal rendelkeznek. Még ha akarnánk se találnánk két egyforma embert. Még az ikrek sem teljesen azonosak, mégha ugyanúgy néznek is ki, de belül mégis különböznek. Na, mindegy, a lényeg az, hogy ennek a srácnak, vagyis Desnek a múltja nem lehetett túl fényes, és ez alakította ki a személyiségét ilyenre. Talán ha a szülei nem lettek volna ilyenek, ilyen elutasítóak vele szemben, akkor ő is kicsit kedvesebb lenne, és akár nem a sárkányok házát gyarapítaná, bár akkor lehet nem is lenne itt, hanem az első sulijában. Mindegy, a múlton nem túl jó rágódni, mert az már megtörtént, vége, és azon már nem lehet változtatni. Kivéve, ha feltalálják az időgépet. Akkor talán képesek lennénk rá, de akkor meg a jelenen változtatnánk, és abból ki tudja mi sülne ki. Szóval ez egyszerre jó, és rossz ötlet is. De akkor térjünk is vissza a jelenbe, ami most van, tehát, és itt, a faházban, egy rellonos srác társaságában, aki "ilyen idős" kora ellenére még mindig csak elsős. De persze van erre egy nyomós oka is, de nem az, hogy már ennyiszer megbukott volna. Mondjuk akkor lehet, hogy már ki is csapták volna, bár ki tudja.
- Hát ez valóban nem nagy kunszt. Mondjuk ha, én ezt megtenném, akkor nem hiszem,hogy lenne hová mennem, ott Pesten. Igazából nincsenek is itt ismerőseim, csak az apám, meg az ő családja, de velük nem szívesen találkoznék. Arra meg nem biztos, hogy lenne elég pénzem, hogy repülőjegyet vegyek. - Felelem, s egy halvány mosolyt villantok. - De gondolom neked vannak itt barátaid. - mondom, Desre nézve.Ezt abból gondolom, hogy ugye tervezgeti itt a szökést, és nem hiszem, hogy csak úgy megy a vakvilágba, hanem, van valakije, egy barát, aki elszállásolja őt egy darabig. De lehet, hogy tévedek, és nincs senkije itt, csak úgy el lesz valahol. De ki tudja, talán még a végén megkedveli a sulit, és nem akár majd elmenni, inkább marad, és valahogy végigszenvedi azt a néhány évet. Én legalábbis így voltam vele az első pár hétben, aztán most már úgy vagyok vele, hogy semmi pénzért nem mennék innen el. Nagyon megszerettem az itteni közösséget, e néhány ember mondhatni a szívemhez nőtt.
- Óh, látom te már tapasztalt vagy e téren. Lehet meg is fogadom a tanácsod. - mondom egy mosollyal kísérve. Aztán a téma áttér a családjára, és látom rajta, hogy nem igazán szeretne beszélni róla, így inkább nem is erőltetem, szóval az utolsó mondatát csak egy kis bólintással intézem el, ezt már többet nem is hozom szóba. És szerintem ennek Des örül is, remélem.
Mikor odadobom neki a zacskót, az utolsó sütivel, az sikeresen célba ér, vagyis az ölében landol, aminek örülök, mert végre nem sikerült kidobnom a szemét, és még némi landolt a földön.
- Hát eddig még senki nem halt bele a főztjükbe. Legalábbis tudtommal. Max ételtúladagolásban. - válaszolok, s elnevetem magam. - Végül is mindig mikor bemegyek a konyhába vagy ötvenen állnak körbe,és kínálgatnak mindenféle dologgal. - fejezem be végül, s egy nagyot harapok a muffinból, minek következtében majdnem az egész eltűnik a számban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 31. 18:11 | Link

Keiko

Miután elmesélem neki, hogy elszöktem előző két iskolámból, és, hogy miért olyan későn vettek tudomást az eltűnésemről, felmerül az is, hogy innen is tervezgetem a megszökést. Na, de itt létem alatt már sokadjára fecsegem ki azt is, hogy már komplett ötletem van rá, így, nem ér meglepetésként, hogy ő is érdeklődik ez iránt. Komolyan, nem látott még senki olyan embert, aki hozzám hasonlóan cselekedett volna? Mért kell mindig kérdőre vonni, hogyha ez kerül ki téma gyanánt? Igen, mindig is szerettem titokban tartani az ötleteimet, szökési kísérleteimet, így, nemes egyszerűséggel nyöghetném ki azt válaszul, hogy "nem". De, valami arra sarkall, hogy beszámoljak neki a tervemről. Fogalmam sincs, hogy honnan is jön ez az ötlet, miszerint egy idegennek mondjam ezt el, főleg úgy, hogy nem is biztos, hogy képes lenne ezt megőrözni. Hiszen, köztudott, hogy a levitásokat imádják a tanárok, ezért azt is meg merném kockáztatni, hogy minden információt a kék ház tagjai miatt szereznek meg. Kétlem, hogy a rellonosok képesek lennének bemártani egymást. Mindegyikünkben ott rejtőzik az a jó szándék, miszerint, hogyha az egyik diák rossz fát tesz a tűzre, akkor nem futok sipákolva az egyik tanár után, amíg az meg nem hallgatja a beszámolómat. De, persze ez csak egymás iránt kölcsönös. A többi házzal szeretünk játszadozni, hogyha úgy adódik. Feltéve, hogyha az a személy nem egy kedves barátunk, akivel, a beosztásokat félre téve igazán jó viszonyt ápolunk. Akkor képesek vagyunk kivételezni. Na de, hogyha egy gyámoltalan navinés lenne az illető, akinek még csak a nevét se hallottam, talán beszámolnék róla valamelyik tanárnak. De, nem vagyok spicli, hogy azzal töltsem minden időmet, hogy információkat gyűjtsek be, és áruljam el azt. Na meg, kétlem, hogy egy ártatlan unikornis, esetleg főnix, de még csak egy szfinx el akarna innen szökni. Sokkal inkább lenne jellemző a kicsi sárkányokra. Így, miután elmondom a roppant egyszerű, de annál zseniálisabb ötletemet, felmerül annak a kérdése is, hogy hova tudnék menni.
- Szerintem én se tudnék sehova se menni. Hiszen, annyi pénzzel én se rendelkezek, hogy visszamenjek Londonba, és ott el tudjak tartani egy egész házat. És, soha nem jártunk annyit Magyarországra, hogy olyan sok igaz barátra tettem volna szert. Egy személy van talán, aki képes lenne befogadni, a nagybátyám, aki szintén nem rajong anyámért, de, velem annál szorosabb kapcsolatot ápol. Így, nem tartom valószínűnek, hogy ő rögtön rohanna drága testvéréhez, hogy elmondja, a gyereke már megint megszökött a sulijából, csináljanak vele valakit. -adok választ, és ezzel, némi belátást is nyújtok a családom mi létére. Sokszor kellett már átvándorolnunk egyik városból a másikba, születésnap, esküvő, vagy, netalán tán gyász alkalmából. Így, sikerült már annyit beszélnem drága nagybátyámmal, hogy meglegyen köztünk, valamiféle testvéri viszony, ami által nem lenne képes bemártani a szülőknél, sokkal inkább ő viselné gondomat. Mindig is tudta, hogy nem kezes bárány módjára bánnak velem, és erre többször fel is próbálta hívni anyámék figyelmét, de ők, szokásukhoz híven, nem törődtek azzal, amit ő mondott. Mért is tették volna? Végül is, az ő kölkük vagyok, így ők nevelnek, én meg azt csinálom, amit ők mondanak.
- Hát, két iskolát bejártam, így volt szerencsém kiismerni a portrékat. Elhiheted, hogy nem csak itt vannak pletykások. -felelem halvány mosollyal a képemen, majd megszakítva a nagypapás ülésemet, kényelmes pozícióba szenvedem magamat. Sose értettem, hogy a vén fószerek, hogy tudnak éjt nappallá téve ugyan úgy ülni. Reggel helyet foglalnak a kis fotelkájukban, és, hogyha nem alszanak el fél úton, akkor nyolckor kiszenvedik belőle magukat, és elmennek aludni. És, másnap ugyan ez folytatódik. Erre mondanák azt, hogy egy nap majd én is meg fogom érteni. Hát, én nagyon remélem, hogy még hatvan idős koromban bőven járkálni fogok A-ból B-be, és nem csak ülök, és nézem a különféle szappanoperákat, esetleg lottó sorsolásokat.
- Na, addig örülj, amíg egy csorda ugrik a kiszolgálásodra. Én, rellonos hívén nem kapok ilyesfajta bánásmódot. Sokkal inkább megvető pillantásokat, és, csoda számba megy, hogyha, miközben ügyködök valamin, nem követik figyelemmel minden egyes mozdulatomat. -mondom, majd az utolsó falat süteményt is megeszem, így, lesöpörve a kezemről a morzsákat, a lány felé fordulok. Tekintetemet egy másodperc töredéke alatt fordítom a kinti táj felé, hol már látni, hogy a nap lassacskán elhagyja a horizontot.
- Köszönöm a muffinokat, és a beszélgetést egyaránt, de, hogyha nem bánod, én most visszatérek a kastélyba. -mondom, miközben felszenvedem magam a babzsák fotelból, és a lány felé fordulok. - Remélem még összefutunk. -mondom vigyorogva, majd zsebre vágom a kezemet, és határozott mozdulattal fordulok meg, és hagyom el a faházat, hogy fél óra sétálás után ismét a kastélyban tudhassam magam.


//Köszönöm a játékot Cheesy//
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Geiring Eleonóra
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 1. 13:21 | Link

Mary

Megérkeztem utáni második reggelen, aszalt szilvának éreztem magam. Borzasztó volt az ébredés. Úgy döntöttem, hogy délután olvasok. Néztem az iskola történetéről, és helyeiről szóló könyvet, és a "A faház" nevű résznél egy festmény volt betéve. Nagyon tetszett a hely. Azon gondolkoztam, hogy meg kéne nézni a faházat.Így elindultam a ház felé kíváncsiságból, mert sokat hallottam és olvastam róla. Mikor odaértem körülnéztem a faház belsejébe is próbáltam bejutni, de nem jött össze. Valamiért egy ismerős arcot láttam a fa mögött. Egy tőlem kicsit idősebnek tűnő lány merült el gondolataiba.
-Szia!Geiring Eleonóra vagyok!Hogy hívnak?- kérdeztem tőle barátságosan. Talán egy kicsit meglepődött. Letette a könyvet majd bemutatkozott.
Utoljára módosította:Geiring Eleonóra, 2013. szeptember 1. 13:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. szeptember 12. 16:15 | Link

Ele ^^

A vizsgaidőszak ismét kezdetét vette, már másodszor az ő életében. Emlékezett tavalyról, hogy mennyire ki nem állhatta, pedig alapvetően semmi baj sem volt vele. Azon kívül persze, hogy nagyon fárasztó. Egy ideje - ami persze csak pár nap volt, függetlenül attól, hogy ő többnek érezte - úgy volt már vele, hogy csak aludni akar. Agyi kapacitását még egy zoknihoz sem lehetett hasonlítani, pedig valójában fogalma sincs, mi olyat csinálhatott, amitől így ki tudott nyiffanni. S mivel már majd elaludt az ágyon görnyedezve a könyv fölé, úgy határozott, inkább fogja azt a vackot, és nekivág annak a nagy birtoknak, amin áll a suli. Elvégre hiába, hogy lehúzott majdnem két egész évet itt, a telket még alig ismeri, inkább a faluban szokott fel-alá koslatni. Végül, könyvével a kezében és sötét karikával szemei alatt megérkezett a faházhoz, amit persze addig nem is látott. Körbejárta a fát, és elgondolkodott rajta, hogy fel kellene menni. Viszont azzal is tisztában volt, hogy így ebből semmiesetre sem lesz tanulás.
Hirtelen azon kapja magát, hogy beszélnek hozzá, s fejét a fa törzse mögül kidugva egy lányt pillant meg.
- Ja, szia! Örülök. Mary Glotternek hívnak. - mosolyog rá barátságosan. Idő kell, míg felfogja, hogy a lánynak mi a neve, hogy neki milyen nevet kell, és hogy kell-e egyáltalán mondani.
Utoljára módosította:Mary Glotter, 2013. szeptember 12. 16:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. szeptember 23. 22:10 | Link

Vörös szerelem

Ilyen ez a szerelem: mint amikor a villám belecsap a fába, a végén meg egy marék hamu marad belőle, semmi más. De azért a lángolás része egészen kellemes. Kellemes? Nem ez a legmegfelelőbb szó rá. Vigyora körbeéri a fejét, és úgy érzi, övé a világ, ahányszor csak Nathaniel rámosolyog, megszólal vagy hozzáér. Például mikor a srác kedvesen végigsimít az arcán; még a lélegzete is elakad. Úúú, úúú, most jön a filmekben látott lábfellibbenős csók, ugye? Jajj, hiszen megfogadta, hogy soha többet nem fog senkit megcsókolni, miután Zsolti fiú olyan csúnyán letámadta, de most mégis… mintha egy vödör vizet loccsantanának a nyakába, mikor Nath végül semmi egyebet nem tesz, csak néz. Egy villanásnyi csalódottság után azonban újra kivirul.
-Valamit csak kitalálunk – neki tökéletesen mindegy, mi lesz a program, ha Nathaniel azt szeretné, felőle még fát is vághatnak, vagy kitatarozhatják a kunyhót. Addig nem számít semmi, amíg a srác nem akar lelépni mellőle, bár ez elég esélytelennek tűnik, tekintve, hogy el sem engedik egymás kezét, mintha attól minimum összedőlne a világ.
-Nézd! Ott a faház! – miután végre elérték az erdőt, szép lassan feltűnik orruk előtt az úti cél. Hölgyünk kisebb örömsikkantás közepette engedi el szívszerelme kezét, és befarol elé, megállítva ezzel őt. Vagy Nathaniel szimplán elgázolja, bár az nagy melóval járna, hiszen kiásni egy gödröt, majd Leonie-t belepni földdel…
-Versenyezzünk! – pattogja körbe a fiúcskát. – Aki előbb odaér, aaaaz nyer! – az teljesen mindegy, hogy mit, de a kis törpének szüksége van némi mozgásra ahhoz, hogy ne őrüljön meg itt helyben. Eddig sem hiányzott belőle az energia, de jelenleg a szerelemtől kezdenek kiakadni a mutatók.
-Háromra indulunk, jó? – kérdi vihogva. – Eeeegy… - és már szalad is, hátha némi csalással előnyt szerez a sráccal szemben. Nyilvánvaló, hogy Nath könnyedén utolérheti, ha akarja, pedig tényleg úgy rohan, mintha a halál vakondot lóbálna mögötte, s közben még visít is. A fékezés kicsit nehezebben megy, szinte visszapattan a fa törzséről, és vihorászva kiterül a földön.
-Nyerteeem! - jelenti be levegőért kapkodva, bár lényegében fogalma sincs róla, hogy ez így van-e, mert inkább azzal foglalkozott, hogy ne taknyoljon el útközben. Miután végre nem úgy érzi, hogy menten beszakad a tüdeje, felül, és rajongása tárgya felé pillog.
-Ugye nyertem? - kérdezi vigyorogva. Igaz, csillogó tekintete nem csak a győzelemnek szól, hanem az ismételt felfedezésnek, hogy ez az úriember egyszerűen gyönyörűséges.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 25. 21:52 | Link

Dráááágasssszáááág

- Igen, ott van... - válaszolta Nath elhaló hangon, miközben a szemeiből szinte repkedtek kifelé a rajzfilm-szívecskék, mert ott volt vele drága hölgye, akit imádott, akit szeretett, akinek odaadta volna a fele királyságát... Ja izé, azt épp hogy neki kéne kapnia a leányzó édesapjától, de Nath nem volt nagyravágyó, így megelégedett Leonie kezével is. Szerencsére azért nem szó szerint vették ezt a kitételt, így nem kellett a kis vörösnek a jövőben kampókézzel mászkálnia, noha Nath még azt is roppant bájosnak értékelte volna, és teleragasztotta volna édes kis Disney-matricákkal. Csak hogy még szebb legyen, és Leonie-sabb.
- Fussuuuunk! - egyezett bele aztán, és meg is iramodott a lányka nyomában, azonban volt olyan édes kis gavallér, hogy lassította a lépteit, és hátulról csodálta... Hoppá, hát igen, arról megfeledkeztünk, hogy Nathanielt férfiból faragták, tehát éppen Leonie hátsó fertályát stírölte, de azt nagyon szerelmes tekintettel.
Aztán mikor már kigyönyörködte magát, és rájött, hogy a reumás csiga is gyorsabban szedi a haslábait nála, akkor begyorsított, és egy kicsivel a lány után ért a célvonalba, vagyis a fához, amit szerencsére nem szakított át a kemény kobakjával, mint azt a bizonyos célszalagot szokás.
- Persze, nyertél, te drága! - csillogtatta a szemeit bőszen a lányra, olyan imádattal az arcán, hogy azt már költeménybe illenék foglalni, de persze felesleges, hisz "Nem oly szép soha sem a rózsa, mint Nathaniel arcának pírja, ha csodálatos teremtést látva, a fejében szól az esküvői hárfa".
- Tudod mi lenne jó? - villant a feje fölött a képzeletbeli kis villanykörte. - Ha felmennénk, és lefeküdnénk a padlóra, de úgy ám, hogy láthassuk a lombokat, és csak néznénk, és néznénk, míg smaragd árnyaik közt át nem ragyog a nap, és azt se bánom, ha az csak jövő nyáron lesz, mert most már rozsdállik az erdő, és a nap is éppen Ausztráliában vakációzik, mert addig is veled leszek, és hidd el, még éhes sem leszek, pedig az nagy szó, mert táplál a szerelem! - vallott meglehetősen hosszan, miközben imádottja kezeit fogdosta, simogatta, egy lelkes kiskutya tekintetével meredve az arcára, de aztán hirtelen váltott, és akkor annyira, de annyira mély lett a tekintete, mint a legsötétebb kút mélye, és az arca is elkomolyodott, mielőtt odahajolt volna, hogy a lány álla alá nyúlva maga felé emelje arcát, aztán puhán megcsókolta. Ó, hát az valami mennyei érzés volt!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. szeptember 27. 13:15 | Link

Szívem egyetlen vadhajtása

Egyből felpattan nagy nevetések közepette, mikor Nathaniel bejelenti, hogy nyert. Nem utolsó sorban azért ez a nagy boldogság, mert már tudja is, hogy miféle jutalmat kér, amiért ilyen ügyes volt. Mert hát… valamiféle jutalom jár a győztesnek, nem? Különben mi értelme volna versengeni? Mielőtt azonban jobban kifejthetné kívánságát - amiben egyszerre szerepel egy szivárvány, egy ásó és egy jeti lábnyoma – vörös úriemberünk csodálatos monológot kerekít gondolataiból, ami ha egy antológiában nem is, egy brazil szappanoperában mindenképpen megállná a helyét. Kis törpénk pedig olvadozik, mint a sarki jég, hogy ez a Nath nem csak csodálatosan szép, de okos és romantikus is, ahogy azt egy mesebéli hercegnek illik. Ennyi remek tulajdonság mellett még az is elnézhető neki, hogy otthon felejtette a fehér lovát.
-Óóó, én is szeretlek! – borul a fiúcska nyakába jóval kevesebb költői eszközt használva vallomásában, mint a másik. Azt a csodálatot és rajongást úgyis nehéz lenne szavakban kifejezni, amit szívszerelme iránt érez. Meglehetősen lehetetlennek tűnik, hogy eddig nem vette észre, milyen fantasztikus ez a Nathaniel gyerkőc, s bár eddig is nagyon kedvelte őt, meg sem közelíti jelenlegi érzelmeit.
Így végre eljött a nagy pillanat! Minden kislány arról álmodozik, hogy az első csókja mesébe illően tökéletes legyen. Nos… Leonie-nak ez nem adatott meg, de most itt a második esély rá, hogy szörnyű emlékeit kimossa az agyából, hála a vele szemben ácsorgó úrnak. Kár, hogy azok az események Bajkál-tói mélységekig beleégtek a kicsiny lelkébe. Ezért mikor Nath arca közelíteni kezd felé, reflexszerűen hajol hátrébb az esetleges nyálcserét elkerülendőn. Várjunk csak! Hiszen tényleg imádja a vöröskét, és az előbb még azért volt csalódott, mert amaz nem lépett semmit. Akkor most hogy is van ez? Képzeletben jól hátsón billenti magát, amiért menten tönkrevág mindent, és mielőtt még a fiúcska visszavonulhatna, gyorsan odahajol hozzá. Igen ám, de nagy igyekezetében csak annyit ér el, hogy lefejeli szívszerelmét.
-Áucs! - pirulva tapogatja meg fejét, s szörnyű zavarában elneveti magát. Nice going! Nyilván ő lehet csak ekkora szerencsétlen.
-Ne haragudj... izé... véletlen volt - már teljesen egybeolvadt saját hajával, de azért nem adja fel a küzdelmet. Mindenki azt hihetné, hogy a romantikus pillanat tovatűnt, de nem! Hölgyünk összeszedi minden bátorságát és hangyamaroknyi tudását a témával kapcsolatban, majd lábujjhegyre állva, a srác felsőjébe kapaszkodva - hátha úgy feléri - megcsókolja őt. Hm. Inkább egy elnyújtott szájra adott puszinak lehetne ezt nevezni, lévén fogalma sincs róla, hogyan kéne bárkit emberesen megcsókolni. Sebaj, a kis törpe ettől is egészen kimelegszik, és szívverése a normális tempó sokszorosára ugrik.
-Öümm - jelenti be ködös tekintettel, miután nagy nehezen hátrébb lép egyet. Szüksége van pár másodpercre, hogy kiverekedje magát a rózsaszín burokból, de aztán még mindig piros orcával elvigyorodik.
-Menjünk fel! - javasolja, elvégre azért jöttek, hogy körülnézzenek. Megfogja Nath kezét, és elkezdi maga után húzni a lépcsőn.
-Régen úgy szerettem fára mászni a bátyámmal! Nekünk is volt egy hadiszállásunk az egyik fa tetején, de csak lepedőkkel volt körbeaggatva, és nem nézett ki ilyen profin - magyaráz a srácnak. - Alig várom, hogy találkozz Kevinnel, tuti piszkálni fog a hajad miatt - persze feltétlenül hazaviszi Nath-et bemutatni a családnak. Az más kérdés, hogy a nyilacska hatása addigra talán el fog múlni, Leonie meg belefolytja magát egy esőcseppbe, amiért így viselkedett.
-Aztaaa, nézd, de klassz! - lelkendezik egy sort, mikor felérnek a faházba. Csillogó tekintettel járja körbe a kis helyiséget, majd rámutat a falra.
-Ide a mi nevünket is bele kéne vésni - hogy az egész világ megtudja, mennyire szeretik egymást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angelina Mary Philips
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 417
Írta: 2013. szeptember 28. 20:11 | Link

A. N. W.


Sose bírtam igazán a tanév kezdést. Idegesítően feszítő felsőbb évesek, szuper hiperaktív gólyák, megvadult szellemek, és a fejem szétszakad. Ezért is vagyok  ingerültebb a kelletnél, épp annyira, hogy lelkiismeret furdalás nélkül küldjem el a rajtam csüngő gólyát melegebb éghajlatra. Esetleg... várja meg, míg "Terézanyu" felirat díszeleg rajtam. Persze Manda más, szerintem kettőnk közül ő örökölt több türelmet, ami nem feltétlenül rossz, mellém kell is, mert én a hangulatingadozásokat kaptam. Bár szavam nem lehet, mióta visszakerültem húgom közelébe, kiegyensúlyozott vagyok, már-már olyannyira, hogy kedvem támad átdekorálni a szobám a feng shui elvei szerint. Na jó, ez poén volt, mert a hely így is tökéletes, na meg felesleges is lenne, lévén az éjszakáim többségét valahol máshol töltöm. Itt nem kell feltétlenül rosszra gondolni...
Nyugodtan sétálok a birtokon, küzdve a fejfájással, és elküldeni a kastélyban lévőket a francba, maiért ilyen kínnak tesznek ki. Sose mondtam, hogy nem vagyok egoista, vagyis.. ezt én egészséges önbizalomnak neveznem, végtére is, nincs okom panaszra, már-már a tökéletesség határát súrolom, már ami a külsőmet illeti, és igen, nem félek ezt kihasználni.
Az sem érdekel túlzottan, hogy ilyenkor mindenki a Nagyterembe özönlik, majd eszek később, mert a takarodóra is nagy ívből teszek. Egy faházra találok, amit szerintem itt létem alatt, még nem láttam, így afelé veszem az irányt. Igen, furcsa lehet ez egy olyan lánytól, mint amilyen én vagyok. Az ember azt feltételezné, a fényűzéshez vagyok szokva, meg a kényelemhez, na meg, finnyás vagyok, holott ez nem igaz, ideig óráig tökéletes tudok idomulni a környezetemhez, aztán, ha megunom, megváltoztatom, mert igen, képes vagyok rá. Már elég évnyi tapasztalatom van mások manipulálásából, mondhatni az ütőkártyám,  viszont sose hagynám, hogy ezt bárki a fejemhez vágja, mások se cselekszenek másképp, a különbség csak annyi, hogy én tudatosan teszem.
Körbejárva a helyet, leülök a kanapéra, és fényt csiholva nézem meg a berendezést. Hála annak, hogy nonverb. varázsló vagyok, az ilyen apró dolgok igazán nem kerülnek nagy erőfeszítésbe.
Utoljára módosította:Angelina Mary Philips, 2013. szeptember 28. 20:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Asher Noah Wayde
INAKTÍV


Félvámpír
offline
RPG hsz: 143
Összes hsz: 1022
Írta: 2013. szeptember 29. 11:11 | Link

Angelina Mary Philips

Részt vett a vacsorán, és úgy, ahogy volt, meg is bánta a dolgot. A sok diák emlékeztette rá, hogy mire vállalkozik a következő héttől, ami egy az egyben letörte minden lelkesedését. Nem kedvelte a diákokat, a tanítást pedig még annyira sem, ellenben úgy gondolta, hogy szükség van rá, hogy a fiatalabbak tisztában legyenek a vámpírok veszélyeivel. Ki tudja, egyszer még akár találkozhatnak is eggyel, és nem árt, ha felkészülten néznek szembe vele. Hallott róla, hogy az iskola diákjai között is vannak vérszívók, de feltételezte, hogy tőlük nem tartanak annyira a diákok, elvégre még fiatalok. Más, ha harchelyzetben találkozik valaki egy több száz éves egyeddel. Na ilyen helyzetekre kell tudniuk, hogyan is kell elpusztítani egy vámpírt. Ő nem tudta anno, kisgyermekként, édesapja pedig hiába volt varázsló, szintén áldozatul esett nekik. Ezért is vállalta a tantárgy oktatását, véleménye szerint meg kell előzni ezeket a "baleseteket".
A meglehetősen rövidre fogott vacsora után a nagyteremben igyekezett minél előbb kiszabadulni az iskola és tanulói, tanárai fogságából, erre a célra tökéletesnek bizonyult a szabad levegő. A szobájába nem tervezett visszamenni még legalább egy-két óra hosszáig, tudta, hogy az új tanerők hírére meglehetősen sokan leskelődnek a tanári szobák és irodák környékén. És ő ma este kerülni akarta a társaságot. Új volt neki a környezett, kellett valamennyi idő, hogy hozzászokjon a légkörhöz, és a rengeteg emberhez, akik a következő hónapokban majdnem mindig körbe fogják venni.
A kastélyból kilépve az erdő felé indul, tapasztalatból tudja, hogy a fák sűrűje egy olyan hely, ahol senki sem keresné, ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy, akik hozzá hasonlóan igyekeznek kerülni a diákok társaságát, szintén erre kószálnak majd. Úgy gondolja azonban, hogy ez még mindig csak a kisebb rossz, szívesebben visel el egy-két tanulót, mint több százat, ahogy a nagyteremben tette. Már igencsak az erdő mélyéhez közeledve valamilyen fény kapja el a pillantását, majd kissé jobban megnézve ráébred, hogy egy faházból jön, egy pár száz éves fa vastag ágai közül. Tökéletes hely a rejtőzködésre.
- Zavarhatok? - kérdezi, miután felmászik a kis lépcsőn, és bent felfedezi a fiatal lányt. Majdnem száz évvel ezelőtt még igenis fontos volt a gyermekek nevelésében az illem, így ő is kapott néhány leckét a jó modorról.
Utoljára módosította:Asher Noah Wayde, 2013. szeptember 29. 11:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

:* - z.
Angelina Mary Philips
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 417
Írta: 2013. szeptember 29. 11:34 | Link

A. N. W.


Sose vonzott még hely annyira, mint ez. Nem arra akarok célozni, hogy most Dzsungel Janené avanzsálok, és itt élem le hátralévő életem, csupán. El van dugva,  látszólag kényelmes is, és ami a legfontosabb.... üres. Na, igen, mert az eszesebb diákok nem merészkednek ennyire mélyre a fák sűrűjében, mióta volt az az Occamys incidens. Engem se a puszta mazochizmus űzött el idáig, és csak reménykedni tudok abban, hogy vissza is találok, mert nőiesen bevallom, nem figyeltem az utat. Persze nem vagyok én elveszett lélek, ráadásul a német fenyvesek nagyobbak ennél, és ott se tévedtem el.
Nem is tudom, mire volt jó az az egy év, hisz semmi újat nem tanultam, bár lehet ez annak köszönhető, vannak alkalmak, mikor túlzottan előrébb haladok az évfolyamtársaimnál, de ez is csak azért van, mert szeretnék mindent tudni arról, mai érdekel. Talán ezért is leszek Bestiakutató. Az állatokat is nagyon bírom, nem mellesleg mindig ott fog csilingelni az a bizonyos vészcsengő. Persze ezzel még senkinek nem hozakodtam elő, még Mandának se, holott már évek óta megvan az elhatározásom, és ahogy tudok, teszek is érte. Ha a jövőmről van szó, talán cseppet maximalista vagyok, de ki nem? Sose toleráltam az olyan embereket, akik csak élnek bele a nagy világba, és az elkövetkezendő tíz percről sincs tervük, igen, ők lesznek azok, akiket az aranyvérűek már csak alja népnek hívnak. Annak ellenére, hogy minket is úgy neveltek, ahogy azon gyerekeket szokás, Mandán ez egyáltalán nem látszik meg. Én már kevésbé mondhatom el ezt magamról, tény, hogy olykor elkap a felsőbbrendű érzet, ahogy az is, olyan dolgokkal is egyet értek, amiket más elvből ellenez, de ez magánügy. Jobbára még senkinek nem sikerült megismernie, leszámítva persze a húgomat, pedig sok ember megfordult már az életemben, ki rövidebb, ki hosszabb ideig, mégis... egyikükről se tudnám azt állítani... ismert.
A hang zökkent ki, mit így még elég távolinak érzek, mégis biccentek. Az "ablakon" kinézve bámulom az állatokat, legalább is látszólag.
- Valaki vérfarkast látott a múltkor... legalább megmagyarázza, miért ennyire zaklatottak - szólalok meg pár perc néma csend után, bár kétlem, hogy a másikat ez érdekelné.
Aztán fordulok meg, és nézek szembe a férfivel. Még nem láttam itt, feltételezem az új tanárok egyike, vagy egy idősebb mestertanonc.
- Mi szél hozott erre? Nem szoktak ennyire messze merészkedni az iskolától - vonom fel a szemöldököm, és nekitámaszkodva a deszkafalnak, fonom össze a kezeim a mellkasom előtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Asher Noah Wayde
INAKTÍV


Félvámpír
offline
RPG hsz: 143
Összes hsz: 1022
Írta: 2013. szeptember 29. 12:27 | Link

Angelina Mary Philips

Amíg a lány - feltételezi, hogy diák - válaszára vár, belép a kis faházba, és becsukja maga mögött az ajtót. Nincs szüksége még több ember társaságára, nem akarja, hogy bárki meglássa, hogy itt van. Azaz itt vannak. Körbenéz a kis tákolmányban, és megállapítja, hogy a célnak éppen megfelelő a hely. Ide minden bizonnyal nem járnak túl sokan - tanulók, tanárok meg még annyira sem -, szóval számára éppen tökéletes. Sosem volt a híve a nagyszámú társaságnak, ő már egy-két emberrel együtt is éppen elég szociálisnak érezte a helyzetet, és véleménye szerint a nagyobb baráti, vagy akár ismerősi körökkel több baj volt, mint a két, esetleg három emberre szóló kapcsolatokkal.
Szétnézve a helyiségben különösen éles látásának köszönhetően szinte azonnal felfedezi a diákok kéznyomát, a véséseket a fában, és az egész hely lelakottságát. Hiába régi, hiába poros, az egész helynek van valami különleges hangulata, és ez a szellem lengi be az egészet. Valahogy vonzza az embert, a babzsákfotelek, az idő, ami meglátszik minden berendezési tárgyon, de még magán a faszerkezeten is, mindez jelenleg lényegtelen. Számára az egyetlen fontos dolog a csend és nyugalom volt,a mi itt honolt, valamint a távolsága az iskolától, és minden zajától, valamint kényelmetlenségétől.
Ahogy néhány lépéssel beljebb megy a faház egyetlen helyiségébe, eszébe sem jut leülni a babzsákfotelek egyikébe, inkább csak az egyik ablakhoz áll, ami a lánnyal ellentétes oldalon helyezkedik el. Nem akarja megzavarni abban, amit csinál, tudja, hogy ellenkező esetben ő sem vágyna rá, hogy egy idegen a nyakában csüngjön, mindössze két perces ismerkedés után. Na de aztán ő maga sosem volt az a kimondottan közvetlen típus.
- Nem a vérfarkasok a legveszedelmesebb lények - válaszolja ugyanolyan halkan a lány magyarázatára. Bár sokan rettegnek tőlük, és igen, veszélyesek tudnak lenni, de vannak náluk sokkal, de sokkal veszedelmesebbek is, főként egy varázslóiskola erdejében. Itt meg kell mutatni a tanulóknak, hogy mit várjanak az életben.
- Pedig pontosan ez volt a célom - Belegondolva, tényleg ezt akarta. Távolabb és távolabb kerülni az új környezetétől, amit kénytelen lesz rövid időn belül megszokni. Bár, ha belegondolt, maga az erdő, és a kastély környéke is hozzá tartozott, csak éppen a számára kellemesebb részéhez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

:* - z.
Angelina Mary Philips
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 417
Írta: 2013. szeptember 29. 16:16 | Link

A. N. W.


Tény, hogy a társaságot - legyen az most bármilyen is - a hátam közepére se kívánom, de mégse küldhetem el melegebb éghajlatra. Persze, tudom én, hogy a Rellonosoknál, ez már-már alapkövetelménynek számít, viszont nem szeretek mások elvárásai szerint viselkedni. Sok időbe tellett, míg a nevelő szüleimmel is megértettem ezt, de azóta mondhatni nem is vagyunk annyira rosszban. Azért az a bizonyos tüske még bennem van, de csak arra fogom, hogy azért, mert a cseppnyi szabadságom is korlátozni akarják. Néha... nagy ritkán épp elég bajnak érzem azt, hogy ennyire függök Mandától, mert az agyam realistább része tudja, hogy ez a jövőben még sok bajt okoz. Nem vagyunk teljesen hasonlóak, engem más dolgok érdekelnek, mint őt, még az ízlésünk se egy forma, épp ezért nem fordult még elő, hogy egy pasin veszekedtünk volna, na meg... annyit egy hímnemű egyed se ér. Félek belegondolni, hogy mi lesz később, hisz már végzősök vagyunk, és a nyakam rá merem tenni, hogy ő nem választaná azt a szakot, amit én, de tanulva a Németországi incidensből, elhatároztam, elkezdek válni tőle. Muszáj lesz, ha nem szeretném  a pályafutásom is úgy végződjön, mint az elhatározásom, hogy másik suliba járok.
Bár nem vagyok oda érte, a férfi nem is zavar annyira, mint azt az első pillanatokban gondoltam. Talán még hálás is vagyok azért, amiért nem túl közvetlen, az olyan alakok mindig kiborítanak, nem is értem.
- Azt tudom, de te mire gondolsz? - kérdezek is rá egyből, mert egy ilyen kijelentés után, evidens valami hasonló reakció. LLG-n mondjuk kivételesen figyelek, így tisztában vagyok a tényhelyességével, de gondolom, talán célozni akar ezzel valamire, vagy csak én vagyok rossz emberismerő. Nem csinálok gondot abból se, hogy tegezem, holott lerí róla, jóval idősebb nálam, de nem baj, ha nem tetszik neki, úgyis szóvá fogja tenni.
- Múltkor egy Occamy megtámadott egy diákot, azóta óvatosan közlekednek, de gondolom, te magad is tisztában vagy vele, hogy nem ok nélkül tilos a járkálás - én meg nem vagyok jó tündér, hogy osztogassam az igét. Főleg, mert én is itt vagyok, pedig nekem meg végképp nem lenne szabad. Nem csinálok ebből problémát, a háztársaim többsége már az összes szabályt megszegte szinte.
Takarító bűbáj segítségével teszek alkalmassá egy puffot - mily' szerencse, hogy nem kell pálcával hadonásznom -, meg egy másikat tőlem kicsit távolabb, jelezve, hogy nem muszáj csak úgy álldogálni. Én magam le is ülök, nem véve le a szemem a férfiről. Valami nincs rendben vele, de mivel az esetek többségében ez szinte minden diákra igaz, így képzeletben vállat vonva nem is törődök vele sokat.
- Hogy hogy Bagolykőre jöttél? Mindig is érdekelt, honnan tudnak mindenhol a suliról, mert bár Magyarországon van, a magyar diákok marha kevesen vannak - mélázok el, és ugyanakkor meg is döbbenek, hisz nem szoktam én csak úgy cseverészni. Ha már egy pasival vagyok, az időt hasznosabban töltöm vele, persze ritka esetek mindig is akadnak.
- Lina Philips, rellon - nyújtom a kezem, miután eszembe jut, nem ártana bemutatkozni. Bár nem tartom fontosnak ezt a  mozzanatot, épp ezért nem is fogok megsértődni, ha nem él vele, felesleges felhajtásnak tekintem, de ha már szorult belém némi illem, muszáj fitogtatnom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Cupido
INAKTÍV


Szerelem vesz körül minket (se)
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 164
Írta: 2013. október 2. 22:56 | Link

Hangulatfokozás - A&A

A nap nagy részében pihengető és kivételesen nem áldozatokra leső Cupido úgy gondolta ne teljen ez a nap se haszontalanul, legalább átpásztázza a környéket. Ma a kastélyon belül nem érzett affinitást a nézelődéshez, így a környéket nézte meg. Átreppent a Réten, járt a tisztáson, sőt egészen a vízesésig elrepült, de nagyon munkálkodnia nem kellett. Meglátszik az embereken is az Ősz, nem sokat járkálnak, beköszöntött az iskola, a munka, mindenkinek dolga van. Nem lesz ez így jó. Cupidora nagyobb szükség van itt, mint azt bárki gondolná, ő pedig most önhatalmúlag szolgálatba helyezi magát.
Mit is jelent ez? Nem mást, mint, hogy ha lát olyan párost, akiben csak szikrányi reménye is van, nem sajnálja nyilait, ezzel a gondolatmenettel a fejében reppen a Faház felé, amiből mintha beszélgetés zaját szűrné le. Lehet, már csak hallucinál, mert annyira munkát keres magának, de azért jobb utána nézni. Így nem lehet gond! Igaz?
Mikor közelebb kerül és belát a kis ablakon, egy férfit pillant meg és egy nőt. Nem látszik semmi különös, elég ridegen állnak látszólag egymáshoz.
eljött az ideje elővenni a Cupivarázst és valami olyan pluszt adni nekik, ami sokat segíthet. Előhúzza a nyilacskákat, majd pontos és precíz helyzetfelméréssel a lány fenekébe lő egyet, majd a másikat a férfi lábába. Ezután, mint aki jól végezte dolgát összecsapja pufók tenyereit, felkuncog, majd elhagyja a terepet minden nyom nélkül.
A nyilacskák rövid időre szólnak, de bemelegítésnek jó volt a nagy menet előtt, a párocskának meg csak segítség lehetett, hiszen ki ne örülne egy kis szimpatizálásnak, vagy valamivel többnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 3. 17:18 | Link

Leonie

Végtelenül boldog volt a lányka vallomásától, egyenesen repesett a szíve, még ha ezt nem is tudta volna így megmondani, mert éppen azzal volt elfoglalva, hogy Leonie arcát csodálja. Aztán előre hajolt, azonban legnagyobb meglepetésére a lány puha ajkai helyet a homlokával találkozott, és már-már úgy tűt, szokássá válik náluk ez a lefejelősdi, noha ez úttal legalább nem lett vérontás a vége.
- Au... - nyögött fel azért Nathaniel szolidan, miközben a fejéhez kapott, viszont alig egy pillanattal később már sokkal jobban érdekelte, hogy szívének szerelme nem szerzett-e nagyobb sérüléseket. - Te jól vagy? - simogatta meg a fejét azzal a szándékkal, hogy elmulassza vele a fájdalmat, holott most hirtelen nem is tudta, miért képzeli magát gyógyítónak, mégpedig abból a fajtából, akik csak a tévében képesek eredményekre.
Aztán Leonie lehúzta őt magához, és a fiú megkapta az annyira vágyott csókot, finoman viszonozva a lány érintését. Egészen kimelegedett ettől az apróságtól is, hiszen ez Leonie volt, az ő gyönyörű, szépséges, csodálatos szerelme, és most végre együtt lehettek. Mégis hogy lehet vajon, hogy eddig eszébe sem jutott máskor megcsókolni a lányt? Ez bizony hatalmas mulasztás!
Mikor elmúlt a pillanat, engedelmesen indult a lány után fölfelé, földöntúli mosollyal az arcán hallgatva a történetet.
- Én is nagyon szeretek fára mászni! Az árvaház udvarán volt egy hatalmas fa, csupa vastag ággal, és azon nagyon jól lehetett üldögélni. Imádom a magasságot! - lelkesült, miközben a lány kezét szorongatta.
Aztán felértek, és Nath is szétnézett, és megállapította, hogy kifejezetten kellemes helyre kerültek.
- Ó, nagyon jó ötlet! - kapott az alkalmon, és elkezdett keresni valami éleset, amivel a fába kaparhatták a nevüket. Ő felírta a falba azt, hogy Leonie, csupa férfias betűvel, de hát egy kődarabbal máshogy nem is nagyon lehet, aztán a lány kezébe nyomta az írószerszámot, hogy ő meg a fiú nevét karcolhassa bele a fába.
Elkapta őt hátulról, és magához ölelte, arcát a lány hajához simítva, és csak élvezve a közelségét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 3. 18:22 | Link

Riri<3


Tekeredik a kígyó, rétes akar lenni.
Tekeredik a rétes, kígyó akar lenni.

Énekelgetem magamban ezt a nótát, miközben rajzolom a zöld kígyót. Óvodában mindig az volt a bajuk a néniknek, hogy csak ezt az állatot vagyok képes lefirkantani. Nem tehetek róla, hogy ez megy a legjobban! A kis füzetecském tele van mindenféle kígyókkal: zölddel, sárgával, mintással, hosszúval, röviddel, vékonnyal, ducival, kinyújtott nyelvűvel, illedelmessel. Talán egy-kettőt neki adok valamelyik barátomnak, biztos tetszene nekik, legalábbis David azt mondta minden kis apróságnak örül, amit tőlem kap, úgyhogy mindennap megkeresem és adok neki egy puszit. Örülök, ha boldog és a puszimat nem sajnálom tőle. Ám az a baj, hogy csak puszóra van időnk, mindig sietnie kell. Hiszen elkezdődött számára a tanítás, így tanulnia kell. Bár ő nem az a fajta, aki tököl a magolással, de van neki más dolga is. Ilyenkor Ellt szoktam meglátogatni, aki, ugyanannyira elfoglalt, mint David, de ő mégis szakít rám időt. Ám mivel nem nagyon szeretnék az idegeire menni a napom 24 óráját nem töltöm vele. Elméletileg nekem is az előkészítőbe kéne járnom, de kiharcoltam István bácsinál, hogy erre az évre még hadd ne kelljen, szerencsére beleegyezett. Nem igazán szeretnék suliba járni, jobb nekem ha csak játszom. Biztos itt is béna lennék és csak rossz dogákat írnék. Vagyis, ami azt illeti... azt sem tudom, hogy itt miként mennek a dolgok. Talán ki kéne próbálni? Nem, nem, nem és nem! Jobb nekem így.
Mellesleg a faházban vagyok és a földön fekszem, olyan megnyugtató itt, csak kissé unalmas. Jöhetne valaki... Ezt a kígyót összefirkálom, majd felállok és járok egy kört, de nem lesz jobb. Sóhajtok egyet, majd ledobom magam a babzsákra, miközben abban reménykedek, hogy valaki idetéved, elvégre ismert a hely, nem igaz? Bele van pár gondolat vésve a fába, ez jelent valamit, csak sajnos nem tudom kiolvasni. Nyú.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. október 4. 23:01 | Link

Tinédzser l'amour

Miket tud ez a fiú? Hát miket? Kézrátéttel gyógyít, egy mosollyal agyat mos, és olyan csodás haja van, amibe kishölgyünk legszívesebben belecsavarná magát, hogy olyan lenne tőle, mint egy ínycsiklandó burrito. S Leonie most teljesen ingyen hozzájutott mindehhez a csodához a Cupido shopban! Micsoda mázlista!
-Ühhüm – bólogat, akár a kiskutya a Lada hátsó szélvédője mögött. Hogyan ne lenne jól, mikor végre megkapta a hőn áhított nagy szerelmet? Ráadásul lassan kezdi elengedni magát ebben a számára teljesen új érzelmi kavalkádban. Amúgy is erősen fizikai kontaktus függő, képzelje el a kedves olvasó, hogy most aztán egyfolytában a srácot tapizza, és simul hozzá, mint a kedves kis alienek Ripley hadnagyhoz.
-Kviddicsezned kéne! Velem! – lelkesedik csillogó szemekkel, bár idén csak cserének jelentkezett, mivel nehezére esik pályára repülni volt csapattársai ellen. Senkit nem szeret bántani, de hogy pont a Griffeket akarja kicsontozni? Ez valahogy nem megy neki.
-Várj csak… - teszi hozzá megilletődve, miután már ott virít mindkettejük neve a falon, és még egy szívecske is került köréjük.
-Te azt mondtad, hogy árvaházban..? – megfordul Nath ölelésében, és fejét hátradöntve pislog fel rá. Kellett egy kis idő, mire leesett neki, hogy a fiúcska minek üldögélt pont egy árvaház udvarában növő fa ágain. De hát ez… szörnyű!
-Mi történt a szüleiddel? - talán nem éppen illendő a magánéletben való turkálás, de úgyis annyira szeretik egymást, hogy ez nem okozhat problémát kettejük között. Legalábbis Leonie így hiszi.
-Tudod mit? – vigyorodik el, miközben kikerüli szívszerelmét, és lehuppan egy babzsákra, majd kicsit közelebb húzza magához a mellette lévőt is. Nem engedheti meg magának, hogy kiessen Nathaniel hatósugarából, pedig a srác olyan édes, hogy egészen bizonyosan mindenki ’sugar-fertőzést’ kap mellette.
-Az én családom biztos nagyon fog szeretni téged, ha bemutatlak nekik. Bár egyszer már írtam rólad - vonogatja meg a vállát. Természetesen a találkozásuk után részletes beszámolót küldött az otthoniaknak, elvégre nem minden nap találkozik az ember lánya szép vörös fiúcskákkal.
-Csak akkor még nem... - ráhunyorog szívének egyetlen hagymakarikájára, majd izgatottan átmászik az ő babzsákjára, és szembefordulva vele, belecsüccsen az ölébe.
-Én akkor most a barátnőd vagyok? - ezerwattos vigyort villant, majd újra homlokráncolásba kezd.
-Vagyis... nem neked kéne megkérdezned, hogy leszek-e a kedvesed? Vagy ezt így nem szokták? Hát legalábbis egy randevúra el kéne hívnod, nem? Vagy ez most az? - derül fel egy pillanatra. - Nem is tudom, mindig úgy képzeltem, hogy lesznek majd gyertyák meg virágok és szép zene. De talán nem kéne felgyújtanunk a faházat... - mondjuk virágot kapott, de mit várunk egy kislánytól, aki herceges meséken nőtt fel? Igen magasra nőttek az elvárások már...
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. október 4. 23:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Asher Noah Wayde
INAKTÍV


Félvámpír
offline
RPG hsz: 143
Összes hsz: 1022
Írta: 2013. október 5. 09:36 | Link

Angelina meg a szárnyas bajkeverő

Sosem értékelte nagyra, ha az emberek közvetlenek, vagy őszinték voltak vele, még azt sem, hogyha kedvesen álltak hozzá. Gyerekkorában sokáig ezekért küzdött, hogy elfogadják, befogadják, és a társaság teljes értékű tagjává váljon, de aztán az ötödik, vagy hatodik alkalom után megunta, hogy olyan embereknek próbált megfelelni, akikkel esély sem volt rá, hogy valaha is kijöjjenek. Így hát átváltott passzívba, már nem érdekelte, hogy ki mit gondol róla, hogy hogyan viszonyulnak hozzá, egyedül magával törődött. Megtanulta, hogy az életben másra úgysem számíthat, és rájött, hogy ezerszer inkább élne le egy teljes - azaz, az ő esetében több, mint háromszoros - életet egyedül, minthogy megint meg akarjon felelni valakinek. Erre az elhatározásra úgy huszonnyolc éves korában jutott, amikor még alakilag csupán egy kilenc-tíz évesnek nézett ki. Nem volt egyszerű a gyerekkora, ezért lett ilyen, amilyen.
Amikor a lány, a diák letegezi a körülbelül harmadik megszólalásában, nem teszi szóvá a dolgot, csak felvonja a szemöldökét. Tisztában van vele, hogy ma érkezett, és mivel nyilvánvalóan a lány sem tölti az idejét a nagyteremben az évnyitón, nem tudhatja, hogy nem egy diáktársával beszél. Bár, ha lenne elég logika benne, nagyon egyszerűen rájöhetne, hiába nézett ki Asher fiatalnak, azért egy tanulónál férfiasabb, felnőttebb volt a külseje.
- A vérfarkasokat az ösztöneik vezérlik teliholdkor - kezd bele a magyarázatba egy rövidke hallgatás után. Halkan beszél, kiélvezi minden egyes szavának a súlyát. - Sokkal veszedelmesebbek azok a lények, amelyek tiszta tudattal ölnek. - Nem teszi hozzá, hogy például saját magát, vagy a többi, az iskolába járó vámpír is ilyen. Bár egyikük sem ölhet diákot, vagy tanárt, de ott van a veszély.
- Csak a diákoknak tilos a járkálás. - Bár a tanároknak sem javasolt, őt ez cseppet sem érdekli, hiszen az egyik fele nagyon is az erdőbe való, éjszaka. És senki se akarjon a közelében lenni, amikor nem bírja elnyomni azt az oldalt. Éppen az ilyen esetekre találták ki az iskolákban a fák sokaságát, és ő és hasonlóan más társai miatt tették tiltottá.
- Az az én dolgom. - Látja, ahogy a lány megtisztítja számára a puffot, azonban nem szeretne leülni. Ha valaki ül, már sokkal több a támadható felület rajta, nem reagál annyira gyorsan, mint állva. Pluszban inkább áll az ablak mellett, és szemléli a kinti tájat. Nem tervez mélyebb csevegésbe merülni a diákkal, nem az a közlékeny fajta, és az, hogy a lány sem rohamozta meg - azonnal - a kérdéseivel, arra mutat, hogy ő sem akar feleslegesen beszélni.
Nem veszi észre, ahogy a kis szárnyas lény berepül az ablakon, azonban éppen jókor lép arrébb, hogy Cupido nyila ne találja el. A mozdulatának oka néhány bizonyára engedély nélkül kószáló diák a távolba, akik az erdő felé igyekeznek. Eszében sincs megállítani őket, majd, ha egyszer véletlenül végtagok nélkül térnek vissza, megtanulják, hogy nem veszélymentes hely az erdő mélye.
Nem fog kezet a lánnyal, pillantásával végigkíséri a két tanulót, amíg azok el nem tűnnek a szeme elől, majd felé fordulva finoman nekidől az ablakkeretnek.
- Asher Wayde. Tanár. - Elereszt egy kissé gúnyos mosolyt, tudja, hogy a lány nem számított rá, hogy nem az egyik diáktársával beszél.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

:* - z.
Angelina Mary Philips
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 417
Írta: 2013. október 5. 14:11 | Link

A. N. W.


Az idő kezd lehűlni, nem mintha ez zavarna. Jelenleg jól érzem magam itt, még úgy is, hogy kérés nélkül akadt társaságom. Mázli, hogy a másik nem zavar túl sokat. Nem mintha ez változtatna bármin is, már akkor feladtam a nyugalmat, mikor felmászott az illető a lépcsőn. Nem mintha feltett szándékom lett volna most elmélkedni az élet fontos kérdésein, de egy kis magány nem lett volna rossz, hogy egy kicsit önmagam lehessek. Nem meglepő, a rellonsok túlnyomó többsége szerepet játszik, én se lógok ki a sorból. Mintha az egész ház holmi elcsépelt drámaszak lenne...
Nem mondhatom, hogy túlzásba viszem az ismerkedést, még csak azt sem, hogy kitörő örömmel fogadom. Közömbös vagyok, mint általában mindig, ha megfordul a közelemben egy idegen. Hogy mutassak egy szeletet magamból, azt ki kell érdemelni, nem adok akárki kezébe ütőkártyát, hogy aztán a későbbiekben felhasználhassa ellenem, és igen, nem sokan tapasztalták még a lényem kellemesebbik felét. Pedig van, igaz marha mélyen elásva. Nem vagyok jégkirálynő, vagy olyas valaki, aki csak úgy hobbiból űzi el maga mellől az embereket, zárkózott annál inkább. Az az egy év, amit távolt töltöttem épp elég volt ahhoz, hogy száznyolcvan fokos mozdulattal rúgjak fel mindent, ami egykor én voltam. Láttam, mennyire tönkre lehet tenni valakit, pusztán szavakkal, ahogy azt is, hogy az átok alig két másodperc alatt találjon célba, ezzel is kiontva egy életet. Rossz helyet választottam a külön életre, vitathatatlan tény, de mégse mondhatom el, hogy bánom. Nem, korántsem sajnálom, hogy az álomvilág, amiben éltem, egy nap hullott darabokra, és a helyét átvette a józan, felettébb undorító valóság, ahol azt tényleg nem mindegy, mikor, mit és főként miért teszel, ahol egy állítólagos legjobb barát képes a halálba üldözni, ahol senkinek nem számítasz, mert mindenki csak magára gondol, elvégre, ha az életed a tét, hajlamos vagy szemet hunyni az empátia felett.
- Van benne valami - ejtem ki a szavakat, amiket nem igazán hallok tisztán. Gondolatban teljesen máshol járok, amiről tudom, hogy illetlenség, mégse tudok megálljt parancsolni a szemem előtt özönlő képeknek.
- A diákok sok mindent tesznek meg, ami tilos - halvány mosoly kúszik az ajkamra, de az is csak pár pillanatig. Fel se fogom igazából a szavak mögött rejlő tényt, ha így lenne.... se történne másképp semmi... azt hiszem.
- De gondolom, felesleges ezt szajkóznom. Amúgy is... a szabályokkal teletűzdelt élet marha unalmas - legalább is én így látom. Olykor szívesen szemközt röhögném azokat, akik olyasmiket hajtogatnak, hogy "először szabályt szeg, aztán mészárlásba kezd", ez hülyeség, a legnagyobb pszichopaták pont az ellenkező emberekből kerülnek ki.
- Engem se érdekel túlzottan - vallok színt, ha már így alakult a helyzet. Tekintetem megint az erdőre szegezem, talán ezért is nem veszem észre, na meg nem érzem meg a szúrást.
Csak az tudatosul bennem, hogy kellemes bizsergés árad szét bennem, és megmagyarázhatatlan kényszert érzek aziránt, hogy valami szépet mondjak, hogy aztán kicsikarhassak egy mosolyt a társaságomból. A szemeim egy pillanatra villannak rá, mert mi mást feltételezhetnék, mint azt, hogy ő tette ezt? Ezen kívül az ég világon semmit nem láthat, ami mutatná, bármi is változott a percek alatt. Volt időm tökélyre fejleszteni az érzelmek elnyomását, most sem okoz gondot.
Elgondolkodok, hogy csinálhatta ezt, mert tény, jobban belegondolva, elég furcsa ez az idegen. Az első tippem kapásból az lenne, hogy nonverb. varázsló, mint én, de egyből el is vetem, mert... mert nem érzem, hogy az lenne. Már pedig még sose csalódtam a megérzéseimben.
Csak akkor nézek rá megint, mikor a nevét hallom, meg egy kis szócskát mögé tűzve. Pár pillanatig pislogás nélkül meredek rá.
- Most azt várod, hogy sűrű bocsánatkérésbe fogjak, vagy azt, hogy fussak rögvest oltárt emelni? - kérdezek rá, mert nem értem, mire fel a hangnem. Ha a tegezés zavarta volna, vélhetőleg már az első megnyilvánulásom alkalmával szóvá tette volna, ha meg mégse, vessen magára, legilimenciát még nem sikerült elsajátítanom, de már tervben van.
- És melyik tanár mondott csődöt újfent, hogy kellettél a helyére? - kérdezek rá egy fáradt sóhaj kíséretében. Nem sokan bírják egy évnél tovább itt, de nem is értem, mit várnak az iskolától, vagy a tanulóktól.
- Az évnyitón épp nonverb. csatát vívtam a Navine HV-val, ezért nem figyeltem - adok magyarázatot arra, miért nem vagyok én képben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Asher Noah Wayde
INAKTÍV


Félvámpír
offline
RPG hsz: 143
Összes hsz: 1022
Írta: 2013. október 11. 17:00 | Link

Angelina Mary Philips

Igyekezett kiélvezni, ameddig a hűs levegőt érezhette. Bár nem volt egyedül, még mindig a kisebb rossznak tartotta az egyetlen lány társaságát a többi diákénál bent a kastélyban, így túlzottan nem sietett vissza, hogy ismét a négy fal között lehessen. Éppen elég nagy börtön volt neki az iskola erre a tanévre, hiszen az elmúlt néhány esztendőben hozzászokott, hogy abszolút semmi kötelezettsége nincs senki irányában, és nem kell más emberekkel foglalkoznia. Ha jobban belegondolt, nem szívesen maradt a kastélyban, főleg, mivel tisztában volt vele, mi is áll előtte. A diákokkal való megbirkózás határozottan nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé, rájuk nézve pedig még akár veszélyes is lehetett. Bár, ahogy látta, ez ebben az iskolában egyáltalán nem volt szokatlan, sőt, az itt töltött néhány nap alatt sorra találkozott a veszélyesnél is veszélyesebb diákokkal. Minden esetre úgy tűnt, hogy ezzel senkinek semmi problémája - egészen, ameddig valamelyik le nem harapja valaki alkarját -, tehát ő is a csendben meghúzódást választotta, mint már sokszor életében. Nem foglalkozott a többiekkel, főként nem a diákokkal. Számára az egész iskola csupán egy átmeneti hely volt - egyfajta álca -, ami jól jött, ha az elmúlt majdnem évszázad során szerzett megannyi ellenségére gondolt. Nem akart hozzászokni az itteni élethez, hiszen tudta, hogy ez semmi végleges, és, hogy meglepően gyorsan fog eltelni az itt töltött egy, vagy két tanéve. Ennyi időre meg egyáltalán minek erőltetné meg magát bármivel is?
- Egészen addig, amíg rá nem jönnek, hogy a szabályok okkal vannak. - Halkan ejti ki a szavakat, mégis érezhető válasza mögött a sok-sok éves tapasztalat. A szabályok elleni és melletti harcban, ő egyáltalán nem az utóbbi oldalon állt, hiszen, ha valaki őt magát szerette volna korlátozni bármiben, természetesen nem hagyta. Éppen elég korlátozás volt számára az időnkénti vérszomj, és a nehéz gyerekkor, nem volt szüksége rá, hogy még másra is oda kelljen figyelnie. Ugyanakkor úgy gondolta, hogy egy olyan helyen, mint például a Bagolykő, nem árt, ha mindenki tisztában van néhány alapdologgal - például, hogy éjszaka a varázslényekkel teli erdőben mászkálni felér egy öngyilkossággal. Jó emberismerő volt, tudta, hogy a diákok ezt nem látják, és ott törik meg a szabályokat, ahol csak tudják, de talán ez az egész beletartozott a fiatalkorba; majd később talán bölcsebbek lesznek.
- Ez így van. Ugyanakkor a szabályok nélküli meglepően rövid. - Tudta, hogy ezzel nem győzi meg Angelinát, az igazat megvallva nem is tervezte. Régen letett róla, hogy jót akarjon az embereknek, hiszen azok úgyis lázadtak ellene, akkor meg felesleges lett volna az egész. Majd a lány is ráébred előbb-utóbb, hogy néhány alapdologgal tényleg nem árt tisztában lenni, ha valaki nem szeretne még a krisztusi kor előtt a sírban landolni.
- Nem várok semmit. - Ha valaki elvár valamit egy másik embertől, igen nagy az esély rá, hogy pofára fog esni. Vele is előfordult néhányszor, ezért az évek során fokozatosan kikoptak belőle az ilyen irányultságok. Nem érdekelte, hogy a lány mit tesz, vagy hogyan, azonban úgy gondolta, nem árt, ha ő is tisztában van vele, hogy a tanárával beszél. Ő még olyan korban született, és nevelkedett, ahol megadták a tiszteletet az idősebbeknek, és a tanároknak, és bár tudta, hogy ma már gyökeres fordulatot vett az egész világ, az udvariasság alapszabályai megmaradtak benne, és igen is furcsa volt neki, hogy a rengeteg tanulónak fogalma sincs a viselkedési normákról.
- Vámpírológia - hanyagul vállat von, nem ismerte az itteni tanárokat, ahogyan az elődjét sem, de nem is érdekelte. Nem akart jópofizni senkivel, még csak ismerkedni sem, megmaradt a hűvös és távoli udvariasságnál. Ő maga nem is vett részt az évnyitón, nem csoda hát, hogy nem látta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

:* - z.
Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 13. 19:55 | Link

Leonie

- Kviddics? - nézett egy nagyot a vörös, aztán az alapvető tiltakozást, amit ez a sport kiváltott belőle, elnyomta a szerelem, és hevesen bólogatni kezdett, csak hogy kedvére tegyen szíve hölgyének. - Rendben, bármikor, amikor csak szeretnéd! - válaszolt széles és átszellemült vigyorral, aztán magához ölelte a lányt, aki amúgy is szinte csüggött rajta.  
Aztán írtak a falba, és másfelé indult el a beszélgetés fonala, mikor Nathaniel véletlenül olyat mondott, aminek annyira nem örült, hogy kiszaladt a száján. Normál esetben ezt nem szokta senkinek sem az orrára kötni, de most nem volt meg a gát, csak egyszerűen őszintén beszélt szívszerelmével.
- Nem tudom. Meghaltak - vont vállat a fiú egy pillanatra valahogy kizökkenve a rózsaszín szerelmes létből, vállat vonva. Annyira nem tudta izgatni a dolog, mert egyáltalán nem emlékezett rájuk, és mindig is az árvaház volt számára valamiféle otthon, még ha soha nem is lehetett igazi.
Viszont a lány kedvessége újfent feledtette vele az előbbi gondolatokat, és mikor megemlítette, hogy a családja szeretni fogja őt, a fiú szívében újra szétszaladt a boldogság.
- Ha nagyon szeretnéd, akkor majd esetleg bemutathatlak a bátyámnak. Nem igazán szoktunk beszélni, mert nem jövünk ki jól, de fogadok, hogy téged kedvelni fog, mert annyira... te annyira szép és kedves vagy! - bókolt csillogó szemekkel nézve a lányra, akivel közben leültek, sőt, Leonie egyenesen az ő ölébe, amitől hevesebben kezdett el verni a fiú szíve. A kérdést hallva aztán ki is hagyott egy ütemet a ketyegő, mert eddig bele sem gondolt, hogy ez a csodás teremtés akár az ő barátnője is lehetne. Most viszont hevesen elkezdett bólogatni, de a lány figyelmeztetését hallva rögtön változtatott a modorán, és komoly arcot öltve, megsimogatta a kis vörös arcát.
- Mondd, lennél a barátnőm? - kérdezte tőle egy különösen kedves mosollyal, aztán közelebb hajolt, hogy újabb puha csókot váltsanak, remélhetőleg ez úttal balesetmentesen.
- Szerintem ez is lehet már randi hiszen olyan jól elvagyunk, nem? De majd elmegyünk étterembe, meg moziba, meg koncertre... - kezdte sorolni a fiú egyre jobban belemelegedve, és fel sem tételezve, hogy Leonie esetleg nem ismeri a mozit, pedig hát az ég világon semmit sem tudott a származásáról azon a pár mondaton kívül, amit az imént kapott ízelítőnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. október 14. 01:28 | Link

Nath

Facsarodik a szíve, mint egy mojitoba szánt citrom, mikor meghallja, hogy szívszerelmének meghaltak szülei. Mily’ kegyetlen a sors egy ilyen csodálatos úriemberhez, mint Nathaniel. No, de most már itt van neki Leonie, aki jobban szereti őt, mint Jack Sparrow a rumot meg a szemceruzát együttvéve. Így nem is boncolgatja tovább a szülők témáját, helyette vidáman csilingelő hangon helyeselni kezd a vörös ötletére.
-Mindenképpen be kell mutatnod neki! Ő is fantasztikus ember lehet… – kezd bele a magyarázásba, de Nath egy-két szóból torkára fagyasztja a gondolatokat. Amint meghallja a bók-book ötödik fejezetéből idézett szöveget, nagyobb mértékű olvadásba kezd, mint a sarki jég. Arcát a srác tenyeréhez simítja, miközben szemét behunyva nagyot szusszan. Valami olyan mértékű érzelemáradat kezd elszabadulni a lelke mélyén, hogy mindjárt üvöltve Hulkká változik. Vagy egy nagy paradicsomemberré, ha már egyszer eridonról és nem rellonról van szó.
-Óóó, igen, hogyne lennék a barátnőd! – örvendezik tapsikolva, s kivételesen nem amortizálja le szívszerelmét egy egyszerű, könnyed csók közben. Megy ez, mint az ágyba… ágyban alvás! S ha már ilyen meghitt a hangulat, szépen lassan elkezdi kibontogatni Nath fejőslány copfjait is. Olyan arccal teszi mindezt, hogy az ember azt hihetné, épp a világ kilencedik csodáját tartja a kezében. Mert ugye a nyolcadik az újrahasznosítható papírpelenka.
-Ezek közül hova megyünk holnap? – kérdi vigyorogva. Áhh, nem türelmetlen ő kicsit sem, csupán nehéz elképzelnie, hogy most egy egész éjszakát ki kéne bírnia a fiúcska nélkül. Viszont ha tudná, hogy holnap biztosan együtt fognak ténykedni valamit, akkor sokkal könnyebb lenne. De az is lehet, hogy átszökni a fiúszobába egyetlen estére még könnyebb volna…
-Mugli moziban még sosem voltam, nézzük meg azt. Az olyan, mint egy nagy tv? – varázstalan nagyszülőkkel a felmenők között nem nehéz valamelyest tájékozottnak lenni a mugli társadalomban. Az más kérdés, hogy a kedves papa nem vitte még el soha moziba. Nagy hiba!
-Mondd csak, te tudsz takarókat elővarázsolni? – Vált témát, de mégis megmarad saját mániájánál, hogy nem engedheti magától messzire ezt a srácot.
-Itt kéne aludnunk – hozza fel kissé aggodalmasan a témát, ami egyszerűen nem akar kimászni a fejéből. Persze szigorúan két külön pokróc alatt gondolta, túl kislány ő még ahhoz, hogy többet leplezzen egy ilyen ajánlata.
-Tudooood… - szépen elrendezgeti Nathaniel csudálatosan gyönyörű tincseit a vállán, s azokat szuggerálva próbál valami elfogadható magyarázatot adni.
-Odalent ilyenkor már biztosan éhes farkasok járnak, és ha lemászunk innen, akkor jól megesznek minket. Nem kéne kockáztatnunk. De ha kihúzzuk itt reggelig, az egyrészt nagyon jó móka lenne, mert már régóta szerettem volna kempingezni itt… vagy valami hasonlót… másrészt meg tuti túléljük az éjszakát. Mit gondolsz? – pillant fel reménykedő boci szemeket meresztve az úriemberre, akinek haját képtelenség nem folyamatosan birizgálni. Ráadásul a biztos siker érdekében a fiúhoz simul, akár egy kedves kis rókamanguszta, aminek következtében egyből erős szívritmuszavar is fellép nála.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. október 14. 02:17 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 14. 14:28 | Link

Leonie

A bátyjára tett megjegyzést, miszerint "biztosan fantasztikus ember", nemes egyszerűséggel eleresztette a füle mellett, mert nem fér bele a szerelmes világába, hogy kifejtse a véleményét. Talán majd egyszer máskor, ha kicsit lecsillapodnak a kedélyek, vagy ha majd csak úgy beszélgetnek este az ágy... izé, a tűz mellett, akkor elmondja, hogy mit gondol.
A választ hallva persze nagyot dobbant a szíve, és még jobban magához szorította a törékeny lánykát, remélve, hogy azért nem ropogtatja meg túlságosan a csontjait, aztán a kérdést hallva egy pillanatra elgondolkodott. Mivel annyira már képben volt, hogy tudja, totál le van égve, úgy döntött, hogy az étterem lesz a megfelelő választás, mert ahhoz se jegy nem kell, se vonat út.
- Elviszlek téged a faluban étterembe, és jóóóól belakunk! - ígérte vidáman, és közben megcirógatta a lány haját. Mivel Nath amúgy is annyira szeretett enni, hogy már-már azt is szerelemnek lehetett volna nevezni, rögtön el is kezdte várni a másnapot. Persze azért is, mert akkor újra Leonie-val lehet majd.
- Aztán igen, majd elmegyünk moziba is, és veszünk pop-cornt. Egyébként ja, olyasmi mint egy giga tévé, tulajdonképp eléggé fárasztó nézni, mert leszakad a nyakad ha túlságosan előre ülsz, de majd pihentetjük néha... más tevékenységgel - mosolyodott el, és be is mutatta, hogy mire gondolt.
A lánynak csak az volt a szerencséje, hogy Nath annyira el lett varázsolva, hogy meg sem fordult a fejében semmilyen illetlenség, ami egyébként biztos, hogy az első számú gondolatok között lett volna, amint kiejtette Leonie a száján az együtt alvást. Így viszont csak komolyan gondterhelt arccal tűnődött el, hogy honnan is keríthetne takarót, aztán rájött, hogy neki tulajdonképpen eléggé vastag a kabátja, a faház meg nem a földön áll, szóval fagyni benne nem fog, és rögtön felderült.
- Szerintem itt aludhatunk, majd én melegítelek! - vigyorgott roppant büszkén, mert ezt ilyen jól kitalálta. - Nézd csak, ezt leveszem - szabadult meg a kabáttól, - te meg idebújsz, és magunkra terítem! - mutatta be szépen, hogy is gondolta ezt a közös alvást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. október 14. 22:38 | Link

Piros fiúcska

-Úúúú, az nagyon jó lesz! Tudod, mit ennék? Mondjuk egy nagy adag spagettit. Vaaagy sült húst krumplival és hozzá uborkát, aztán palacsintát sok-sok lekvárral meg kakaóval. Jajj, rétest! Túrósat! Vagy valami nagyon habos süteményt – ábrándozik a másnapi éttermezésükről. Kicsit sem éhes a szentem, áhh, dehogy. A végén még Nath fél kézzel ébred, mert Leonie az éjszaka lerágta neki a másikat. De hát szerelemben és háborúban mindent szabad, nem?
Tulajdonképpen Leonie álomrandevúja messze van egy mozi teremtől, így a legkevésbé sem bánja, hogy nem ülnek be egyből valami mugli ostobaságot megnézni. Sokkal szívesebben… óóó, hát ez az! A vörös úriember tudja ám, hogy mitől döglik a musca domestica! És most itt ne a chemotoxra gondoljon a nagyérdemű, hanem arra a más tevékenységre, amit Nathaniel kitalált.
-Jó móka lesz ez a mozizás – jósolja Fédra néni tehetségével megáldva, majd kuncogva kimászik a srác öléből, és megrázza virággal díszített haját. Még utoljára nyújtózkodik egy nagyot, és megropogtatja pár csontját, majd hasra vágódik szívszerelme mellett, és hagyja, hogy az betakargassa a kabátjával. Óóó, micsoda úr!
-Nem fogok fázni – jelenti be teljes meggyőződéssel a hangában, miközben felkönyököl, hogy lássa Nath bűnösen szép arcberendezését. Bőszen rávigyorog, és miközben nekiáll a haját birizgálni, hosszas magyarázásba kezd. Túl korán van még ahhoz, hogy elaludjon, s különben is be van pörögve ettől a nagy szerelemtől. Igazán nem neheztelhetünk rá, hogy képtelen takarékra tenni magát.
Mindeközben a srácnak tulajdonképpen meg sem kell szólalnia, ha nem akar, hölgyünknek van elég mondandója ahhoz, hogy minimum egy órán át megállás nélkül fecsegjen. És akkor is csak azért hagyja abba, mert végre sikerült leraknia a fejét, mégpedig a vörös mellkasára, s ez igen meglepően megnyugvással tölti el. Ábrándos sóhaj szökik fel tüdejéből, miközben kezét és lábát is rápakolja a fiúra, hogy pár percen belül őt ölelve már vörös herceggel álmodjon. Vagy egy ponttyal.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2013. október 14. 22:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angelina Mary Philips
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 417
Írta: 2013. október 16. 21:19 | Link

A. N. W.

Kezd egyre sötétedni, ami mondjuk nem zavar, az már egy fokkal jobban zavarna, ha egy erdőben élő bestia szeretne megcsócsálni. Így hát megint a fákat fürkészem, nem törődve a társaságommal. Tudom, pofátlanság, de ha már egyszer veszély lehet, jó magam fontosabb vagyok, mint egy idegen, legalább is számomra, és az e fajta meglepetéseket nehezen viselem. Eszembe jut az internátus körülötti erdő, ilyenkor a fák tövét már rég köd borította, nem számított, hogy milyen idő volt aznap, a vészjósló jelenség mindig ott volt. Ennek ellenére, mi mégis kitörő örömmel cigiztünk egy vén fúriafűz tövében, már ha nem gurult be, és akart agyon csapni. Ez is benne volt a pakliban. Sajnálom, hogy Manda azon az éven nem volt velem, ugyanakkor, örülök is, hogy ő legalább megúszta azt a rengeteg szörnyűséget, amit én nem. Nem sokat beszélek arról az évről, még vele se, mert... mert nincs az az Isten, maiért én bevallanám, hogy gyenge voltam, vagy épp féltem. Ez abszolút nem rám vall, és most bárki szemközt röhögne, ha a fejéhez vágnám. Igen, mert tettem róla...
- Egészen addig... - biccentek kimérten, igazat adva neki, holott ez nem szokásom. Irdatlan makacs vagyok, még akkor se alkudnék meg, ha tudnám, az igazságot a másik állítja, most még sincs kedvem ehhez. A rellonosokról már kialakult egy kép, amint mi önként, vagy tudat alatt, de nem akarunk megváltoztatni, így esik meg, hogy mindenki megjátssza magát. Van aki visszavesz, van aki addig hiteti el másokkal, hogy közénk való, amíg tényleg az lesz. Egyiket se tartom ideálisnak, sőt... utálom ezt az egészet, mintha az egész elnyűtt suli, egy drámatagozat lenne, ennek ellenére mégis beállok a sorba, mert ezt kell tennem, mert egy olyan ház nevén, amit mások már gondosan kiépítettek előttünk, nem eshet csorba. Ezzel mindenki így van, hiába nincs bent a szabályzatban, ez mindenki szeme előtt egyformán lebeg.
Persze eljön az idő, amikor mindenki levedli a rellonos énjét. Na, ez az idő számomra most van. Csak egy tanár van a közelembe, az ő szavukra meg a sárkányok úgyse adnak, tisztelet  a kivételeknek persze. Nehéz elnyerni a tiszteletünket, de ha az sikerül, akkor a tisztelet hamar ragaszkodássá fajul. Alexa meg igazán büszke lehet arra, hogy ezt kiérdemelte, mert nincs még egy olyan ember, aki foggal-körömmel harcolna mellettünk, vagy épp értünk, ha úgy adja a helyzet.
- Inkább legyen rövid, de tartalmas életem, mint hosszú és monoton - vágom rá hirtelen, megtörve a csendet. És felvont szemöldökkel meredek a férfi, vajon erre mit lép. Igaz a csend se zavar, mármint a kialakult helyzet. Egyikünk se az a szószátyár típus, ahogy elnézem, így könnyebb elviselni a társaságát.
- Jól teszed, itt úgyse azt kapod - elvégre mégis csak diák vagyok, vagy mi fene.
- Még nem voltál tanár, igaz? - legalább is, ezt sikerül leszűrnöm. Abszolút nem olyan a felállása, mint az itteni veteránoknak, így érdeklődve várom a pillanatot, mikor ő is maga mögött hagyja a kócerájt. Nem sok mindenki maradt meg, amit nem is csodálok, a hely felér egy szanatóriummal.
- Nem csodálom, az a tárgy egy vicc... Komolyan, ennyi erővel a kerti törpéknek meg a tündéreknek is lehetne indítani egyet külön - forgatom meg a szemem, kifejezve a véleményem. Nem arra akarok célozni, hogy nem hiszek a létezésükbe, mert tény, hogy vannak olyanok, csak arra, marha felesleges megismertetni velünk őket, mert ha az ember találkozik egyel, úgyse fogja megúszni a dolgot.
- Nem mellesleg túl nagy feneket kerítenek nekik, nem csoda, hogy nagyobb vérengzések vannak... még a halhatatlanok is megtesznek bármit, csak azért, hogy bekerüljenek a történelembe, vagy mit tudom én - vonom meg a vállam, mert ez az én véleményem, ami nem biztos, hogy érdekli őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2013. október 20. 12:14 | Link

Ágoston;;


Nem érti, sőt nem tudja összerakni azt a sok információt, amikkel a napokban találkozott. Komolyan, rosszabb lesz ez a sok új dolog a felnövéssel kapcsolatban, mint az érzelmi kezelések tanulása. Ott is sok újjal került szembe, de azt legalább értette, mert a bácsi, akitől tanult, az szépen elmagyarázta neki mindet. Most meg tehetetlenül vesz egy mély levegőt, széttárja karjait, majd kifújja. A hatás kedvéért még a fejecskéjét is megrázza egy picit, megvan a tanácstalan kinézet, kellőképpen.
- Micsoda gondok!
Mosolyogva veszt tudomást a magában beszédről, majd a kastélyból kiérve a kellemes őszi időjárást szemléli, feltolja lecsúszott szemüvegét orra hegyéről, na, igen, ezt is hordja, bár általában csak olvasáshoz, majd békés hely után néz. A mai napra az egyik kedvencét, a Pán Pétert választotta, már sokszor olvasta, de nem tudja megunni. Sok mindent olvas, nem csak meséket, de most épp ezek a kedvencei. Miért is választotta ezt? Hű, ezt sokfelől lehetne indokolni, most éppen látott pár nagyot, akik seprűvel a kezükben vonultak a kviddicspálya felé, azon lehet repülni, Luca is szeretne a magasban szállni, de bénának tartja magát még hozzá, sok gyakorlásra fog szorulni, de nem lesz lusta. Meg ott van Ash is, ő kviddicsezik, és annyira ügyes! Lehet, majd kér tőle ebben tanácsot egyszer, ha ráveszi végre magát!
Könyvvel a hóna alatt ballag ki a kastély birtokáról. Nézelődik sokat, de azért van hely, amit már jól ismer, mert sétált arra, meg az út sem ismeretlen neki, erre felé mehet a játszótérre is, ahol a kedves és cuki eridonossal, Emilyvel szokott összefutni, meg az ennivaló kutyusával, Zoéval, még mindig kuncog, ha belegondol, hogy Zoé a nővére meg a kutyus is. Végül is, mind a ketten imádnivalóak, akkor miért ne? Mosolyogva baktat tovább egyenesen egy hatalmas fáig, valahol a falu környékén, mikor felnéz egy faházacskát lát.
- Tökéletes! – állapítja meg, majd a lépcsőt felkutatva indul neki a Faház rejtelmeinek, remélve, hogy itt nyugodt helyre lel az olvasáshoz. Elsőre ki sem szúr senkit így bemegy, hogy letelepedhessen egy sarokba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Fandler Ágoston
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. október 20. 13:43 | Link

Luca : )


Ősz van... A fakó falevelek hullásában mindig látok valami magával ragadót. Ha elbambulok, szeretem nézni, ahogy a szél elkezdi fújni, és azt próbálom megbecsülni, mikor fújja le teljesen a leveleket a földre.
Persze ilyenkor az is eszembe jut, hogy a kerti csap hamarosan be fog fagyni, a buszokon még nincs fűtés, ilyenkor fázik meg először Beni és az egyik hétvégén tuti kirendelik a család többi tagját a nagyi kertjébe gereblyézni, ha már a lakásban nem adatik erre lehetőség. Mivel én nem vagyok vadőr [apropó, ki is az most?] nekem nem dolgom a birtok söprése, s mivel nem otthon vagyok, a szüleim felmentenek a munka alól. Eh eh.
A melankolikus hangulatom... Rendszerint az köszönt rám így október környékén. Szerencsére a nap azért még sütöget, úgy ahogy. Tanácstalanul álltam a ládám előtt, amibe a sok összegyömöszölt, gyűrött, mosópor és jellegzetes Ágoston illattal átjárt ruha lakik. Egy kötött drapp pulóverben és egy piros farmerban kezdtem a napot. Az iskola fárasztó, de a hétvégék folyamán még jut időm a többiekre. Bár nem számítok SAJNOS a társaság középpontjának, alkalmanként kisebb-nagyobb kalandokba bonyolódom bele. Nagyon is élek és jelen vagyok! Engem aztán nem rángathat le senki a történelem színpadáról, engem a Fandler fából faragtak, ami szerintem elég kemény ahhoz, hogy megakadályozza. Na, mindegy.
Találkozót beszéltem meg valakivel, és a nyár fílinges időben a faházra esett a voksom, ahol a múltkor is sikeres pletykákkal egybekötött teadélutánban volt részem. Már a megbeszélt idő előtt ott dekkoltam valamelyik babzsákba süllyedve.
Csak akkor kaptam fel a fejem, amikor mozgást hallottam, s rögtön azt gondoltam, hogy Ő jött. De nem... Egy Navinés leánykát pillantottam meg, akiről sokat hallottam, de nem csevegtem. Már ha az, akinek gondolom. Egyszer ugyanis volt egy olyan eset, hogy évekig csúnyán összekevertem két személyt egy félreértésnek köszönhetően, mivel nem beszéltem velük, csak hallottam róluk.
Az érkező miatt kis idő után felültem és odafordultam.
- Hopp, akkor most rossz helyen vagyok, igaz? - néztem enyhe kétségbeeséssel, utalva arra, hogy esetleg a lány egyedül szeretne lenni, én pedig zavarom őt a pihenésében. Remélem jó kedvében van, semmi kedvem flegma csajokkal vitázni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Asher Noah Wayde
INAKTÍV


Félvámpír
offline
RPG hsz: 143
Összes hsz: 1022
Írta: 2013. október 23. 12:15 | Link

Angelina Mary Philips

Ahogy a sötétség lassacskán beteríti a tájat, és mindent, kezdi érezni, hogy felébredt, vagy valamilyen szinten újjászületett. Bár nem volt teljesen vámpír, a bizonyos harapás, és vérivás kapcsán megörökölte néhány olyan tulajdonságát is a vérszívónak - akinek a neve valahol nagyon mélyen volt elrejtve elméjében -, amik a vámpírlétre mutattak. Ilyen volt például az éjszakai viselkedése. Ő maga szabadon kimehetett a napfényre, és teljesen emberi módon élhette a mindennapjait, azonban az éjszaka közeledtével mindig érezte, hogy valami megváltozik körülötte... benne. Ahogy leszállt a sötétség sokkalta éberebbé vált, és még talán a vámpírképességi is elérték a maximum teljesítményüket. Ilyenkor érezte meg igazán, hogy valóban köze van a vámpírokhoz, és még alkalmazni is tudta a tőlük örökölt "ajándékát".
- Néha már akkor is túl késő. - Kissé szórakozottan bólint, igazából magára az éjszakára koncentrál, nem pedig a mellette lévő lányra. Ilyenkor sokszor a vérszomja is felerősödik, de nem ma... Nem, felkészült, hogy a kastélyba érkezésekor parányi esélye sem legyen annak, hogy elkapja a vérszomj az egyik óvatlan pillanatban. Biztos volt benne, hogy még akkor is vissza tudná fogni magát, ha nagyon próbálkozna. Márpedig egy bizonyos - felesleges - ígéret miatt nagyon kellene próbálkoznia. Már ha a vérszomj veszélye fenyegetné. Azonban most jól volt, egyetlen vágya jelenleg a kiszabadulás volt ebből a faházból, hogy kiélvezhesse az éjszaka nyújtotta lehetőségeket.
- Ez is egy felfogás. - Vállat von. Ami őt illeti, a saját élete nagyon is hosszú, és ugyanakkor izgalmas volt eddig a pontig. Most, az iskolába érkezésével határozottan kétségbe vonja az izgalmasságot, de úgy érzi, kell ez a tanév hozzá, hogy bebiztosítsa a jövőjét. Vagy legalább ahhoz, hogy ne halálozzon el a következő néhány hónapban. Az iskola, a diákok, és a kis falu mind-mind tökéletesek rá, hogy biztosítékként szolgáljanak számára, és bármennyire unatkozik már most, az érkezése után nem is olyan sokkal, kénytelen lesz kibírni. Már ha nem unta még meg teljesen az életét.
- Nem... és nem is tervezek hosszú ideig tanár maradni - teszi hozzá, gondolkoznia sem kell a válaszon. Nem a tanítás öröméért jött ide, csupán a lehetőségért a pillanatnyi békére. Nem szeretett tanítani, bár kétségtelenül fontosnak érezte, hogy átadja a tudását az ifjúságnak. A tanórák mégis túlságosan megrendezettnek tűntek neki, túl szabályosnak. Talán ez volt a böjtje annak, hogy gyerekkorában nem járt rendesen iskolákba, mert mindig költözködtek. Mire beilleszkedett volna az egyik helyre, jött a másik.
- Akkor gondolom nem találkozok veled a tanórán - bólint elégedetten, nincs szüksége olyan diákokra a tanteremben, akiket nem érdekel, hogy mit is tanít. Neki addig jó, ameddig kevesen vannak, és meg tudja tanítani nekik az anyagot normálisan, azok a diákok pedig, akik feleslegesnek tartják az egész tantárgyat, már repülhetnek is ki a terméből. Megvan a saját véleménye a vámpírológiáról és a vámpírokról - ami meglehetősen testközeli -, nem érdekli, ha bárki kétségbe vonja a tárgy szükségességét. Ő tanít, addig is csinál valamit.
A faház kijáratához lép, az éjszaka egyre hívogatóbban nyúl be érte az ablakon.  Úgy látja Angelinán, hogy őt is jobban vonzza a külvilág, mint az ő társasága, na nem mintha hozzá igazodna. Egyszerűen csak távozási okot keres, sokkal szívesebben töltené odakint ezt az estét, mint itt bent a lánnyal, akinek ráadásul kivetnivalói vannak a tanárléte ellen.
- További szép estét! - Ennyit mond csak neki, és felhasználva a sebességét, a következő pillanatban már lent áll a földön, és az erdő mélye felé igyekszik. Ilyenkor ott a legjobb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

:* - z.
Isobel Naomi Cox
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 23. 13:57 | Link

Avery Lyall Grin


*Isobel elhatározta, hogy ma bizony nem_fog_órákra_menni. Különböző indokokat talált, mint például: ma csúcs idő van, inkább kinn kéne mászkálni, egyszerűen nincs kedvem beülni az órákra. És ha valamit Isobel eldönt, az úgy is lesz. Egészen kilenc óráig fetrengett az ágyában, élvezte, ahogy a napfény beszökött az ablakon és arcát simogatta. Hiányzik neki a nyár, az a kedvenc hónapja, olyankor sokat tud strandolni, de főként pasizni. Hiába no, az a kedvenc elfoglaltsága, a büdös életben nem fog Ő olvasni, vagy valamelyik hangszeren játszani, annál egyszerűbb dolgokba vágja a kis fejszéjét. Életében nem csinált értelmes dolgot, ezen nem szabad nevetni, mert valóban így van. Bulizott, bulizott és... jó, néha kicsit tanult, legalább egy E-t összetudott hozni. Sosem az okos kis agyáról volt híres.
Végül 9 után pár perccel a kisasszony kikászálódott az ágyából és elosont a konyhába, hogy igyon egy kis kávét. Imádta azt a fekete löttyöt, a koffein egész napos energiát nyújtott neki, amelyre Isobelnek mindig is szüksége volt. Egy nap kétszer is ivott, reggel és este, így megy ez kb. 3-4 éve nála. Eztán visszakúszott a szobájába, úgy, hogy senki ne vegye észre, nem akart büntetést kapni. Nagy nehezen, de sikerült kiválasztania tökéletes rucit. Egy fekete színű egybe ruhát öltött magára, amelynek a nyak része már fehérbe ment át, néhány flitter is csillogott rajta. Igazán tükrözi a leányzó stílusát. Haját - mint mindig - begöndörítette, majd lazán, de mégis elegánsan felkontyolta. Most kivételesen kevés smink került arcára, ezzel nem volt kedve húzni az időt. Egy fekete és fehér karkötővel egészítette ki az öltözetét. Körmére sötét színű körömlakk került, miután az megszáradt, lábára fehér magassarkút húzott, ami egy csöppet ízléstelen volt. Belenézett a tükörbe és megállapította, hogy ma is csodaszépen fest. Valóban.
Elindult. Pont tökéletesen időzített, egy árva lélek sincs a folyosókon, mivel mindenhol óra van. Ruháját megigazítja, mert észrevett, hogy kicsit meggyűrődött. Lábait gyorsan szedi, azért kicsit tart attól, hogy egy tanár egyszer csak kivágja az ajtót és akkor bumm... a terve füstbe megy. Igen! Sikerül kiállnia a próbát, kijut a kastélyból! Yes! Immáron a az erdő mélye felé közelít, azért nincsenek öngyilkos hajlamai nem lép be az erdő sűrűjébe. Sőt... nem is attól tart, hogy egy fenevad rátámad, inkább a kis magassarkúját sajnálja, ott könnyen tönkremehet. Ezért esik a döntése a Faházra. Nehezen, de felküzdi magát a lépcsőn, ezt a cipellőt nem ide találták ki. Amint felér megáll egy helyben és körbenéz, tetszik neki a hely, itt jót lehetne... khm... aludni.*

ruha
haj
cipő
Utoljára módosította:Isobel Naomi Cox, 2013. október 23. 14:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Avery Lyall
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 23. 14:29 | Link

Isobel Naomi Cox

Nem volt túl büszke magára, amiért elsős létére máris lógott, de nem igazán tudta magát izgatni a dolgon, hiszen ha valakinek annyira hiányozna, akkor úgyis megkeresné. Egyébként is, éppen reptan óráról lépett meg, ami abba a kategóriába esett, amivel akkor sem lett volna hajlandó foglalkozni, ha kényszerítik, mert neki senki se akarja megmagyarázni, hogy biztonságos egy közönséges takarítóeszközön tartózkodni a levegőben.
Így aztán, mikor senki sem nézett oda, akkor szépen csendben lelépett, és ha már úgyis a szabad levegőn voltak, bevette magát az erdőbe, vagyis inkább annak szélébe, mert valahogy a mélyéről olyan fura hangok hallatszottak. Nem igazán ijesztőek, inkább csak óvatosságra intőek.
Így jutott el a faházig, ahol eddig még nem járt, most viszont kíváncsian kapaszkodott fel a lépcsőkön, hogy aztán megállapítsa, hogy egy igen kellemes helyre került, ahol tökéletesen el lehet bújni mindenféle tanár elől, aki megpróbálná felelősségre vonni, ráadásul már ismerősként üdvözölte a babzsákfoteleket, amik valószínűleg a mániái lehettek a környék lakberendezőjének.
Egy ilyenbe vetette le magát, teljesen elterülve, és lehunyta a szemét, hogy meditáljon - avagy aludjon - egy kicsit. Egészen addig tartott ez a békés állapot, míg meg nem hallotta, hogy valaki fölfelé kopog a lépcsőkön, ez pedig - jó esetben - csak egyet jelenthetett: egy lány közeledett.
Mivel a sarokban volt és feketében, így elsőre valószínűleg nem vette őt észre az érkező, viszont ő felismerte a lányt, mert találkozott már vele pár napja az igazgatóiban. Úgy tűnt, hogy ruhaszínekben annyira nem nagy az eltérés az ízlésük között.
- Mi járatban erre? - szólalt meg aztán hirtelen Avery, alig véve rá fáradtságot, hogy felüljön, de aztán előre dőlve szemlélte meg a lány kivillanó lábait. Hát neki sem kell a formás idomokért a szomszédba szaladnia.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 32 33 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék