Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=881292#post881292][b]Sadie Sallow - 2024.09.07. 10:50[/b][/url]

Egyszer megálltam egy padnál leülni, megnyugodni, vagy mondjuk úgy, kifárasztani magam a sírással, hogy ne legyen tovább kedvem folytatni. Negyed órát ülhettem ott, egy-két ember elsétált mellettem, de ügyet csak egy macska vetett rám. A lábamnak dörgölődzött párszor, és halkan nyávogott párat. Ránéztem, és mintha bánatosnak tűnt volna, de szerintem a macskák mind úgy néznek ki, mikor épp pislogás nélkül nyekeregnek.
Normális esetben elkergettem volna, most azonban jól esett a társasága. Aztán gondolom rájött, hogy nem fogok enni adni neki, így továbbállt. Egy-két pillanatot rászántam, hogy haragudjak magamra, amiért azt képzeltem, miattam jött oda hozzám, aztán felkecmeregtem és újból elindultam. De inkább csoszogtam csak, húztam magam után a lábaim, és az előbbi neheztelésem lassan kiteljesedett rajtam. De nem a macskára haragudtam. Nem is Jankovitsra. Őt gyűlöltem, és minden csontját egyenként szerettem volna eltörni azért, amit tett, de okolni nem őt okoltam érte. Nem igazán.
A tó mellett járok már, mikor rádöbbenek, hogy még mindig rajtam van minden mocska annak az embernek. És a sajátom is. Le kell mossam magamról, akkor talán jobb lesz. Akkor talán.. talán valami megváltozik. De hogy tényleg jobb lesz? Nem hiszem, de elviselhetőbb.
Felvonszolom magam a stégre, ledobálom a ruháimat, amiket, ha nálam lenne a pálcám, még azelőtt felgyújtanék, hogy leülök a deszkákra, lábaim a vízbe lógatva, majd elrugaszkodva a széltől a vízbe merülnék. Magzatpózban, térdeim felhúzva, és átölelve süllyedek le, pedig képletesen értve már rég megfeneklettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=881380#post881380][b]Sadie Sallow - 2024.09.09. 17:48[/b][/url]

Fel sem merül bennem, hogy bárki láthat, esetleg megbotránkozhat azon, hogy meztelen vagyok, mivel konkrétan láthatatlannak érzékelem magam. Jelentéktelennek, egy hétköznapi tárgynak csupán, ami mellett elmegy az ember. Tudja, hogy ott van, kikerüli, ha az útjába kerül, de nem tudatosodik benne igazán, hogy volt ott valami, még akkor sem, ha a szemét is ráfordította. Ilyennek érzem most magam. Egy senkinek, akit senki sem hiányol, akit, ha az a rohadék pár utcával arrébb a másvilágra küldött volna, talán napok, hetek is eltelnek, mire keresni kezdenek. És akkor sem azért, mert hiányzik, hanem mert valamennyire, törvényileg legalábbis biztosan, embernek számít, és számon kell tartani. Meg valakinek el kell látnia a prefektusi feladatait.
Mélyen vagyok, nagyon mélyen. Fáj a karom, az oldalam, a nyakam is, és persze odalent sem kellemes. De ezek a fájdalmak bőven eltörpülnek a lelki fájdalomnál, amin most úgy érzem, még az se segítene, ha ájultra innám magam. Ha felébredek, úgyis visszatér. Az egyetlen dolog, amire most képesnek érzem magam, hogy lemossam magamról a szennyet. Bár egy drótkefe is kellene, most be kell érnem a tó vizével.
Lassan merülök, folyamatosan engedve ki tüdőmből a levegőt, apró szemű buborékokat eregetve szép egymásutánban fölfelé, és magamba kapaszkodva várom a megfeneklést, ám még azelőtt tompa csobbanást hallok, és a hínárként szétterülő hajam közt egy kavics szökik át, sebesen merülve lefelé.
Meglepettségemben levegőért kapok, ami a víz alatt persze azt jelenti, hogy félrenyelem azt, és köhögve szakítom át a felszínt, vadul kapkodva tekintetem. Ami néhány pillanattal később meg is állapodik a férfin.
- Mi a faszt csinálsz?! - krákogok, vérben úszó szemeimmel nézve körül. De nincs itt más, csak ő. És engem néz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=881435#post881435][b]Sadie Sallow - 2024.09.10. 18:39[/b][/url]

Mintha valami álomból pofoztak volna fel, önsajnálatba fúló világomat épp úgy felkavarja a leguggoló, továbbra is engem néző férfi, ahogy az előbb a vízbe dobott kavics tette azt a tó felszínével. Még mindig köhécselve, a vizet taposva söpröm ki arcomból nedves tincseim, és a szavakat keresem, amikkel megválaszolnám kérdését, ami sajnos jogos, nem ő sétált bele a tóba az éjszaka közepén.
- Fürdök - bököm oda a választ, és végre eszembe jut elfordulni, a hátamat mutatni neki, védekezően még egyik karomat melleimre is rászorítva. Megremeg a szám széle, és egyszercsak minden előzmény nélkül beleordítok az éjszakába. Reszelősen, keservesen, annyi dühöt préselve bele, amennyit megviselt tüdőm képes bevállalni még. Aztán pár pillanatig mintha még kivárnának a tücskök, zizegő rovarok, madarak, mielőtt újból visszavennék maguknak az est hangjait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=881441#post881441][b]Sadie Sallow - 2024.09.10. 20:24[/b][/url]

Bántó a csend, amit fülsiketítő ordításom magam után hagy, ám Will hamar megtöri azt, és kicsit sem lep meg, hogy ki van bukva, épp csak elmondhatatlanul leszarom.
És bár elmondhatnám, hogy segített, de nem. Mintha egy üvegben préselődne össze minden érzésem, és teljes erőmből megpróbáltam volna lecsavarni a tetejét, de még csak meg sem lazult, csak a kezem fájdult bele az erőlködésbe. Egy pillanatra úgy tűnik, használ, aztán amint felhagyok vele, már látom, hogy semmi sem változott.
Ahogy a víz sem képes lemosni rólam mindezt, és ha körmömmel felhasítanám, és letépném magamról bőröm, akkor is ugyanolyan mocskosnak érezném magam. Egyszerűen csak tudom. És ez a nyomasztó érzés jobban szorítja a torkom, mint előtte Jankovits.
Hátrapillantok a férfi felé, aki valamiért még mindig ott áll. Szememmel követem pár másodpercig egyre lassabban guruló pálcáját, aztán felnézek gazdájára is. Csak egy röpke pillanatra, aztán visszafordulok a tó sötétségbe vesző, lágyan fodrozódó vize felé.
- Bocs, csak hozzámért egy hínár - mondom rekedten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=881485#post881485][b]Sadie Sallow - 2024.09.12. 18:12[/b][/url]

Hiába kellemes a víz, nem képes megnyugtatni viszkető, égő bőrömet, aminek valójában semmi baja nincs. A horzsolások, zúzódások még nem fájnak úgy, a nyakamon is csak azt érzékelem, hogy nehezebb a nyelés, és kapar a torkom, de azt még az ordításnak is betudhatom. A belső fájdalmamig azonban nem jut el semmi, nem tud, nincs, ami gyógyír lenne most rá jelenleg. Pedig talán arra vágytam, hogy valaki észrevegyem, és elmondja, hogy minden rendben lesz. De Will mást mond. Érthető.
Nem. Bárcsak - nyelem le a szavakat, és inkább másokat mondok ki: - Menj innen! Várj, mégse.. előbb gyújtsd fel azokat!
Féloldalt fordulok, és fejemmel a ruháim felé bökök. Valamiért elhiszem, hogy ettől máris minden jobbra fordul. Egy icipicit. De nem várom meg, hogy megteszi-e nekem, helyette ismét a sötétségbe révedek. Megkapaszkodom a stég szélében egyik karommal, mert úgy érzem, ha nem kötök ki, el fogok süllyedni újból, és ezúttal nem jövök fel ismét. Olyan tévképzeteim nincsenek, hogy esetleg a férfi utánam ugrana kimenteni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=881496#post881496][b]Sadie Sallow - 2024.09.12. 21:34[/b][/url]

Először nem érdekel, nem gondolok bele, hogy milyen következtetést vonhat le esetleg, amiért ilyet kérek tőle, nem látom be, mennyire nyilvánvalóan látszik, hogy gond van. Jelenleg nem tűnik kirívónak meztelenül fürdőzni, és lazán beleordítani a világba, mert még mindig nem vagyok képes feldolgozni, hogy átéltem valamit, és most már örökké magammal fogom azt vinni. Nem egy múló este, egy szokásos berúgós, felelőtlen kicsapongás volt ez, hanem egy olyan, amit csak kívánni tudok, hogy bár öntudatlan állapotban éltem volna meg.
Kérdését hallva egy pillanatig elfelejtem kifújni a levegőt. Várok, hátha inkább sarkon fordul és elsétál, ám aztán nagyot sóhajtok, és kifejezéstelen arccal megrázom a fejem.
- Hideg van.
Felkapaszkodom, és kissé remegő karokkal fellököm magam a stégre, és lehuppanok a fára, lábaim lelógatva. Mellem előtt összefonom karjaim, és bár valójában nincs hideg, mégis libabőrös leszek. Sőt, szabályosan rázkódni kezd testem, és össze kell szorítsam fogaim, hogy ne kezdjek újból zokogni.
Milyen idióta vágyik figyelemre, miközben az utolsó dolog, amit szeretne, ha azt látnák, hogy szenved?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=881515#post881515][b]Sadie Sallow - 2024.09.13. 20:25[/b][/url]

Undorodom magamtól, a lemoshatatlan szennytől, ami a bőrömbe, és hajamba itta magát, ami a ruháim is menthetetlenné tette, de egyúttal attól is, hogy azt remélem, valaki majd jön, és megment, helyrehozza ezt az egészet, de talán az egész félresiklott életem is. Még ha ez lehetséges is lenne, nem akarom, hogy más hozzon rendbe. De mégse igazán igyekszem elzavarni Willt, pedig ha valakiből, belőle nem nézem ki, hogy segíteni tudna rajtam. Hiszen magán se tud.
Egész bizarr módon eszembe jut, ahogy a vízbe lógó lábaimat nézegetem, hogy elvesztettem a munkám. Aztán az is, hogy a pálcám sincs nálam, ami talán nagyobb gond. De csak annyit állapítok meg, hogy hideg van, és ha megkérdezné, hogy miért nem válaszolok egyenesen egyetlen kérdésére sem, alighanem közölném vele, hogy a tó vizes.
Csak hagyj magamra - gondolom, és összerezzenek, amint érzékelem, hogy mellém lép, és felém nyújt valamit. Elhúzódom, felemelem védekezően karomat, és vadul cikázik tekintetem a férfi arca, és a kezében gombóccá gyűrt valami közt.
- Enyém a felső szint? - kérdezem, és lassan összezárom ujjaim a pulóveren, hogy aztán, amint ő elereszti, hirtelen magamhoz rántsam, mintha attól tartanék, hogy visszaveszi, vagy a karomért kap.
Vetek még egy gyanakvó pillantást rá, aztán gyorsan átbújtatom fejem felsőjén, és magamra húzom. Nagy rám, úgyhogy többé-kevésbé takarni fog.