Bornemissza Luca
Outfit, Bikini

Millió fok van, sőt több. Szinte el tudnék olvadni, a kötelező talár viselés, pedig csak ront ezen. Mire véget érnek az óráim nincs más vágyam csak, hogy elmerülhessek a hűs vízben. Itt jött is a bökkenő, hol találok erre alkalmas víz mennyiséget? Némi kérdezősködés, fel-le járkálás és pakolás után megtalálom a kívánt helyet útvonallal meg mindennel. A kastélytól a faluig magabiztosan lépkedek, aztán lassan elgondolkozva próbálok eltalálni a tóhoz. A biztonság kedvéért több emberrel is elmondattam az útvonalat így elméletileg esélyem sem volt elveszni... Persze nekem mégis sikerült, így a félórás sétából órás lett a gyilkos melegben. Mire eljutottam a vízig már rólam is patakokban folyt az izzadság, gyorsan felsétáltam a stégre és levetkőztem. Először csak a lábamat lógattam a vízbe, hátha hideg. Majd miután megbizonyosodtam róla, hogy viszonylag meleg még a mély víz is boldog mosollyal ugrottam fejest a habokba.
Elégedett sóhajjal buktam fel néhány méterrel arrébb, édes felfrissülés. Lassan, komótos tempóban elkezdtem úszni. Talán egy óra után még mindig boldogan kijöttem a vízből, elővettem a törülközöm és elfeküdtem a stégen napozni.

Bornemissza Luca

A víz roppant kellemes, kényelmes tempóban elúszok a tó egyik partjától a másikig. Majd rövid pihenő után vissza is, kicsit berozsdásodva érzem magam. Otthon szinte minden nap úsztam, de az iskolába való jövetelem előtt fel kellett hagynom vele, mivel túl sok teendőm akadt. Enyhe fájdalom nyilall a mellkasomba az emléktől, hiányzik Anglia...
Mire kijövök a vízből borongóssá válik a hangulatom, nincs nekem bajom a mostani helyzettel, sőt egész kedvelem. Emellett azért nehéz egy cseppet alkalmazkodni és itt nem csak az enyhe akcentusomra gondolok, hanem sok-sok apróságra.
Amíg merengek elindulok vissza stéghez, hogy kifeküdjek napozni. Ezt meglepő módon egy kiskutya szabotálja. Meglepetten bámulom a felem szaladó ebet, majd értetlen arccal szemlélem az örömködését. Nagyon édes kutyus, de vajon kié lehet? Mért örül ennyire nekem? Csak úgy cikáznak a fejemben a gondolatok, közben a négylábú megindul a stég felé. Ezután legnagyobb meglepetésemre megáll int nekem és beugrik a vízbe. Ezzel mondjuk mosolyt is csal az arcomra, pont úgy landol a vízben, mint egy kavics. Rövid habozás után elindulok a szőrpamacshoz. Mi tagadás felkeltette a kíváncsiságom, honnan jött és mit akarhat vajon?
A stég szélén megállok, érdeklődve pásztázom a vizet. Vajon hova tűnhetett a bohókás állat?

Bornemissza Luca

Ennyi, én elolvadtam. Eszméletlen cuki ahogy úszik a kutyus. Elképzelni sem tudom mit akar, de csak azért megéri segíteni neki, hogy nézhessem az úszkálását. Mosolyogva nézem, hogy elúszik, majd vissza hozzám. A rövid ugatás alapján valószínűleg azt szeretné, hogy kövessem. Nos, rendben. Majd nem el is indulok mikor elkezd prüszkölni, ez ideiglenesen megakaszt. Nézem és nevetek, végül abba hagyja és, pedig a vízbe vetem magam. Felbukok a víz alól, szemmel megkeresem az ebet, aztán kíváncsian elkezdek utána tempózni. Vajon mit akarhat? Talán megsérült a gazdája? Úszás közben próbálom kitalálni, hogy ugyan hova vezethet, de minimális helyismerettel ez elég sikertelen próbálkozás. Végül csak úszom utána, előbb-utóbb kifog derül mi a célunk.
A corgi megáll, rövid idő múlva én is oda érek hozzá. Érdeklődve nézek a négylábúra.
-Na, mi az? Mit szerettél volna elérni ezzel?
Körül nézek, de nem látok semmit. Nem messze vagyunk a tó közepétől, sehol semmi és senki. Legalábbis víz fölött...
Enyhe ijedséggel kezdek el lefelé kémlelni. Kit vagy mit kellene keresnem? Újra a kutyára nézek, aztán lebukok és végig pásztázom a környezetem. Az égvilágon semmit nem látok, csak egy apró csillanást a tó alján. Nos, kétlem, hogy annak bármi jelentősége lenne, szóval kiemelkedem a vízből. Vissza úszom a corgihoz.
-Tudom, hogy hülye kérés, de adhatnál valami támpontot.
Milyen jó is lenne, ha tudnál beszélni és megmondanád mit szeretnél...

Bornemissza Luca

Mire oda érek hozzá újabb prüszkölő ugatással adja tudtomra, hogy nagyon akarja azt amiért ide hívott. Már csak tudni kéne mit akar. Sehol senki, szóval nem emberről van szó. Nem egy bajba jutott gazdit kell megmentenem, ez némiképp megnyugtató. Na, de akkor miért kapálódzik ennyire az eb?
Körül nézek víz fölött és alatt is, semmi. Kérdőn nézek a négylábúra, valahogy többet kellene segíteni, így nem tudom mit szeretne...
A corgi megértette a problémám, bár nem tudom miért kelt hullámokat. Érdeklődve figyelem, minimális támpont is segítene. Meglepetésemre oda úszik hozzám, majd a kezemnek nyomja az orrát és lebukik. Habozva nézek utána, kövessem? Az a csillogó akármicsoda kell neki?
Mire elhatároznám magam feljön, én pedig újra rá nézek. Nos, jó, ha ezt szeretnéd annyira. Bár nem vagyok benne biztos, hogy sikerül felhoznom, legalábbis elsőre.
Veszek egy nagy levegőt és lebukok, de ahogy gondoltam nem sikerül a táv háromnegyedénél vissza kell fordulnom. Levegő után szomjazva jelenek meg újra a kutya mellett, picit pihenek. Majd megismétlem a folyamatot, megint érzem, hogy túl messze van a tárgy. Viszont már nagyon közel vagyok hozzá, ezért megfeszítem az izmaim. Enyhe légszomjjal küzdök, de sikerül felvennem a tárgyat. A tőlem telhető leggyorsabban elindulok vissza, miután áttöröm a víz felszínt nagyokat kortyolok a levegőből. Nem tudom miért szenvedtem ennyit egy ismeretlen kutya üvegsellőjéért, de némi elégedettség érzek, hogy sikerült felhoznom.
Miután összeszedtem magam a corgira nézek. Most mi legyen.

Luca, aki már nem kutya

Amikor elsőre üres kézzel felbukom szomorú kutya pofifogad. Vigasztaláskép vetek rá egy mosolyt amíg pihenek. Majd egy-két perc múlva újra próbálkozom, most némi küzdelem árán, de sikerül felhoznom.
Diadalmosollyal nézek a corgira, vagyis csak néznék...
Aztán eltátom a szám, ezt meg hogy? Egy boldogan mosolygó lány vár az aranyos kutya helyén. Egy ideig megszólalni sem tudok, csak nézek rá értetlenül. Amíg én a hangomat keresem ő megszólal, ez sem segít rajtam. Úgy tűnik ez a lány volt az előbbi eb. Na, de akkor mért velem hozatta fel ezt a bigyót? Becsukom a szám, lassan összeszedem magam, ezzel egy időben felém nyúl a csaj. Elsőre csak nézem a kezét, mi a... Majd leesik az üvegszobrot szeretné. Már éppen nyújtanám át neki, amikor lenéz a kezére. Na, most már ő is meglepődik. Valószínűleg nem akarta megmutatni az emberi formáját...
Amíg az új külsejével foglalkozik én vissza nyerem a lélek jelenlétem és hátrébb úszok, tisztes távolságból gyanakodva méregetem.
-Te meg ki vagy?
A válaszra várva félszemmel megszemlélem az üvegtárgyat. Nem tűnik jelentősnek, csak egy sima sellő semmi több. Ennél a pontnál egy újabb kérdés merül fel bennem, némi habozás után ezt is felteszem.
-Minek ez neked?

Luca

Zavarral kevert kíváncsisággal nézem ahogy körbe forog és megvizsgálja magát. Úgy tűnik neki is idő kell, hogy feldolgozza a változást. Ez elég érdekes, úgy tudtam az animágusoknak ez elég természetes, de ő nem úgy viselkedik. Bár az is furcsa, hogy kutya formájában kért segítséget.
Miközben gondolkozok lenézek a kezemben lévő üvegszoborra, nem tűnik jelentősnek vagy érdekesnek, akkor minek neki? Aj, mibe keveredtem már megint...
Apró sóhajjal nézek fel, most már összeszedte magát annyira, hogy válaszoljon a kérdésemre. Szóval Luca, nem ismerős a neve, de ez még nem jelent semmit. Higgadtan folytatom a kérdezősködést, közben szorosan rá kulcsolom az ujjaim a szoborra. Még nem tudom miért kell neki, viszont amíg nem kapok válaszokat nálam marad.
-Melyik házba tartozol?
Végig nézek a lányon, talán nem is hozzánk jár. Na, mindegy ez úgy is mindjárt kiderül. Addig marad a feltételezés, hogy igen.
Ezután elkezdem az üvegfiguráról faggatni. Finoman szólva sem arra a válaszra vártam amit kaptam. Meglepetten nézek rá, komolyan ennyi? Ezért dolgoztam? Ez csak valami vicc lehet, de annak is nagyon rossz.
Egy ideig várom, hogy mást is mondjon, de úgy tűnik komolyan gondolja. Hát, oké... Elgondolkozva nézek a kezemre, aztán a csajra és vissza. Sehogy sem értem mi értelme volt ennek az egésznek.
-Mért nem úsztál le érte emberi alakba?
Ez elég logikus lett volna tőle, így még kockáztatnia sem kellett volna a lebukást...

Luca

Megemelkedik a szemöldököm, komolyan nevet rajtam? A válaszra pedig bosszúsan megingatom a fejem. Tuti hülyének néz, felhánytorgatja nekem a bemutatkozásom hiányát és bugyután válaszol a kérdésre. Ránézek a csajra és már éppen elküldeném melegebb éghajlatra, hogy ne szívasson már. Amikor rájövök, ő ezt bizony komolyan gondolta vagy legalábbis nagyon jól tetteti. Egy pillanatig csak döbbenten nézek, majd összeszedem magam. Ám legyen, akkor játsszuk ezt. Fagyos mosollyal, de a lehetőleg barátságosabb hangon válaszolok.
-Melissa Von vagyok.
Hagyok némi hatásszünetet, aztán folytatom ebben a mézes-mázas stílusban. Végül is, ha ez kell a válaszokhoz valahogy kibírom.
-Ide jársz az iskolába?
Megerősítésként a hátam mögé bökők, az iskola irányába. Így már nem lehet eltéveszteni, szóval rendes választ kell adnia. Bár elég nagy kétségeim vannak már arról, hogy hozzánk járna.
Mindenesetre folytatom a kérdezgetést, érdekelne még néhány dolog. A következő kérdésemre már normális választ kapok, kimérten biccentek. Ez végül is érthető, vagyis nagy részt...
-Mért nem emberként kértél segítséget vagy hoztad volna fel varázslattal?
Az utolsó szó kimondása után belém hasít, hogy a pálcám a stégen marad, én pedig itt vagyok egy fura csajjal. Lehet aggódnom kellene?
A borús gondolataimból a felém nyújtott keze ráz fel, egy pillanatig értetlenül nézek. Majd leesik mit szeretne és átnyújtom a szobrot, nekem aztán nem kell, vigye, ha annyira akarja.
Még át se adom, de már felkiált, mielőtt bármit mondhatnék vagy tehetnék megmagyarázza. Hát oké...