36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Stég - Somoskői Lilla hozzászólásai (18 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 2. 22:01 | Link

Adam

Egyre többet sétáltam mostanában. Nem voltam benne biztos, hogy teljesen eszemnél vagyok, mivel ahogy hűlt az idő, én párhuzamosan vele egyre többször sétáltam néha éjaszakába nyúlóan, és ha mélyebben átgondoltam volna a dolgot, lehet arra a következtetésre jutottam volna, hogy meg akarok halni egy tüdőgyulladásban, azért csinálom ezt. Ez így jobban meggondolva egész vonzónak tűnt... Gúnyosan elmosolyodtam magamon, amikor ennek az eszmefuttatásnak a végére értem, igazából jót mulattam a saját hisztimen. Ilyenkor a hideg levegő kicsit átmosta az agyamat, és tisztábban tudtam látni a sok kavargó gondolatot, ami a fejemben volt.
Sokszor egészen a falu határáig eljutottam, ahogy ma este is, és már egészen rutinosan kezeltem az öltözködést is. Egy fekete kabátba és egy kék sálba voltam bugyolálva, a hajamat leengedve hagytam, hogy a fülem se fázzon annyira, a kezeimet pedig elrejtettem a zsebembe, hogy ne érje őket annyira a hideg. Sosem volt különösebben megtervezett útvonalam, így most is csak arra mentem, amerre a lábam vitt.
Ez egész szép.
Futott át a fejemen a gondolat, mikor a tó partjához értem. Oldalirányban a tóparton szépen világítottak Bogolyfalva lámpái, a víz nyugodt volt, és a sötétben teljesen fekete. Olyan jó békés volt itt minden, hogy rögtön teljesen szerelmes lettem a helybe. Szépen lassan, de határozott léptekkel indultam el a stég felé, és bár egy darabig hezitáltam, mert féltem, hogy felfázás esélye itt nagyobb az ideálisnál, végül csak lecsücsültem rá. Néztem a vizet, néha bedobtam egy-egy követ, amelyeket még egy korábbi séta alkalmával gyűjtöttem össze a kabátom zsebébe (kár kérdezni, mégis milyen célból... mondhatnám, hogy előre erre készültem, de nem.) Hallgattam ahogy csobbannak, néztem ahogy elmerülnek. Sóhajtottam egy mélyet, és azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen jólesne most beszélgetni valakivel, mert a hideg levegő önmagában már nem elég, hogy kellően tisztára takarítsa a fejemben levő zűrzavart. Érdemes lenne bedobni még pár plusz gondolkodnivalót a buliba, ami segít elűzni a gonosz gondolatokat. Persze nem volt sok esélyem arra, hogy valaki itt teremjen, hacsak nem egy szerelmespár, amitől valószínűleg jelen pillanatban csak hányingerem lett volna (az irónia és a keserűség édes elegyének köszönhetően), így aztán csak üldögéltem tovább, azon töprengve, mihez kezdjek magammal.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 5. 22:54 | Link

Adam

Azon tűnődtem, milyen jó lenne belelógatni a lábam. Valószínűleg borzasztóan hideg lenne, de az érzés, ahogy szépen lassan elmerülne a lábfejem a vízben, valószínűleg kárpotolna. Valamiért aztán mégsem mozdultam meg. Vannak ezek a nagyon furcsa pillanatok, amikor az ember eldönti ugyan, hogy meg fog mozdulni, de aztán mégsem történik semmi, és mire feleszmél, rájön, hogy már lemondott a dologról. Na velem most pontosan ez történt.
Eléggé elmerültem a gondolataimban, így a sötétben nem vettem észre, amikor az újonnan érkező alak mellém lépett. Csak pár pillanattal később, mikor arra fordítottam a fejem, láttam, hogy valaki áll nem messze tőlem. Hatalmasat rezzentem, nagyon megijedtem, még egy kis önkéntelen hangocska is kiszaladt a számon, valami "hííí" féle. Basszus.
Végignéztem az ismeretlenen egy szemrehányó pillantással (amely a sötétben reményeim szerint nem látszott annyira), nem bírtam ki, kicsit még bosszankodtam az ijedezésem miatt. Igyekeztem mély levegőket venni, hogy a szívem a torkomból visszataláljon a helyére.
- Úgy látszik rossz a lelkiismeretem. - állapítottam meg fancsali arccal, az idegenre nézve. Közben gyorsan megállapítottam, hogy az illető kifejezett egyéniség. A haja, a szemüvege, az öltözete, minden erről árulkodott. Kétszer-háromszor is végignéztem rajta, mire a sötétben összeraktam a teljes jelenséget, utána pedig magamban somolyogtam egy kicsit.
Legalább megy a ruhája ahhoz, hogy fiatal lányokat ijesztgessen a sötétben.
Vontam le a következtetést. A napszemcsit azonban nem tudtam hova tenni. Elsőre az ugrott be, hogy talán látássérült, és azért hordja. Vagy csak simán kettyós, az is megmagyarázná a dolgot. De vajon melyik? Nem, ezt a kérdést most nem bírtam ki, még az amúgy hatalmas gonddal belém nevelet illedelmességem ellenére sem. Mondjuk mióta ebbe a fránya iskolába jártam, ebből sokat veszítettem, legalábbis az volt a benyomásom.
- Azért van a napszemüveg mert nem látsz, vagy mert nem szeretnél? - érdeklődtem, korántsem túl diszkréten. Hát na, elég késő volt már, fáradt is voltam, meg a hangulatom is eléggé a mindenmindegy állapothoz közelített. Végül is, a legrosszabb esetben belefojt a tóba, ennél durvább nem történhet. Reméljük.
Utoljára módosította:Somoskői Lilla, 2015. december 5. 22:55 Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 6. 22:42 | Link

Adam

Szóval hibbant.
Vontam le a következtetést a fenálló opciók közül, mikor válaszolt a kérdésemre. Legalábbis egészen addig, amíg a harmadik mondatát el nem mondta, akkor ugyanis már nem szimplán hibbantságnak tűnt a válasz, hanem úgy sejlett, mintha lenne valami a háttérben. Olyasmi, amire én valószínűleg nem fogok merni rákérdezni. Na nem azért, mert olyan gyáva volnék, ennek inkább pont az ellenkezője igaz, de azért a tapintatlanságnak is van határa. Szóval kicsit dilemmába estem, nem tudtam mit kezdjek a beszélgetéssel, most, hogy ilyen furcsa irányt vett.
- Hm, és az baj lenne, ha kellene? - kérdeztem végül óvatosan, ugyanis a kíváncsiságom felülkerekedett egy kicsit, de igyekeztem diszkrétebb maradni, mint az előző kérdésemmel. Újra felnéztem rá, azon gondolkodva, hogy tulajdonképpen kicsit kényelmetlen érzés, hogy én itt csücsülök a földön, ő meg ott van fent van a magasban (értsd. áll a két lábán), és gondolkodtam is rajta, hogy esetleg felálljak, de aztán meggondoltam magam.
- Szerinted mennyire hideg a víz? - kérdeztem tőle, miközben nekiálltam leeszkábálni a cipőmet a lábamról. Nem hatott meg a hideg különösebben soha, téli gyerek lévén. Persze nem tudtam volna egy szál trikóban aludni a mínuszhúszban, de azért azt sem lehet mondani, hogy különösebben fázós lettem volna. Egyébként is, mivel a drága bátyám, a bájitalzseni Teodor ellátott bájitalokkal, amik a napi rendszerességű balett órák ellenére is rendben tartották a lábaim, tudtam, hogy nem tudok nekik sokat ártani.
Szépen lefejtettem a zoknaijaimat is a lábaimról, majd a stég szélére csusszantam, és finoman lelógattam a lábaim. Először nem is tettem bele a vízbe, épp csak a talpaim értintettem oda hozzá, mintha el is indulhatnék akár a felszínén. Aztán egy picit megmártottam benne. Enyhén fájdalmas volt a hidegtől, de mindeközben nagyon jó érzés is. Kicsit mozgattam őket jobbra-balra, éppenhogy tapicskolva egy cseppet, aztán amikor eluntam, kihúztam őket a vízból. A zoknimmal szárazra töröltem a lábaim, majd anélkül, hogy visszahúztam volna, visszavettem a cipőmet. Kicsit borzongtam az érzéstől, jó volt. Aztán eszembe jutott, hogy az idegen mindezt végignézte, és hogy most már ő is legalább olyan furcsának nézhet engem, mint én őt.
- Lilla vagyok, amúgy. - tápászkodtam fel, és nyújtottam oda neki lazán a kezem. Ha már így együtt furáskodunk, illik bemutatkozni.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 7. 00:03 | Link

Adam

Ha nem baj, akkor miért baj? Ilyen, és ehhez hasonló nagyon értelmes kérdésekkel bombáztam őt gondolatban, amelyek számomra teljesen érthetőek voltak, azonban hangosan azért eszem ágában nem lett volna kimondani őket. Nem válaszoltam neki semmit, ugyanis éppen eléggé el voltam foglalva a láblógatással (szó szerint), ahogy ő sem válaszolt nekem. Eseménydús beszélgetés elé nézünk...
Egy kis ideig azt hittem, hogy sikerült az átlagos irányba visszaterelnem a beszélgetést a bemutatkozásommal. Megállapítottam, hogy a keze nagyon hideg, ami kicsit furcsa volt, mert nem tűnt úgy, hogy fázna. De hát na, lehet hogy csak egyszerűen rossz a vérkeringése. Azt is konstatáltam, hogy a nevének a kiejtése alapján nem magyar származású, ami kicsit fel is keltette az érdeklődésemet, és ha tényleg nagyon mainstream akartam volna lenni, lendületből rá is kérdeztem volna, hogy honnan valósi. Ő azonban sokkal hatékonyabb módját választotta annak, hogy előrelendítse a dolgokat. Levette a napszemüvegét.
A szemem már elég jól megszokta a fényviszonyokat, meg hát nem is volt teljesen sötét, valamennyire azért volt itt is világítás, szóval egész jól ráláttam az arcára, így viszonylag közelről.
Húha.
Ez a nagyon egyszerű gondolat töltötte ki az agyam, amikor a szemébe néztem. Na ilyet sem láttam még, az is biztos. Nem is tudtam volna megfogalmazni, hogy mi volt annyira döbbenetes a tekintetében. Nem a szeme színe, nekem is kék volt a szemem, de az enyém ezt meg sem közelítette. Valahogy egyszerűen csak annyira szép volt, teljesen megfoghatatlanul szép. Először úgy éreztem, nem fogok tudni sokáig ránézni anélkül, hogy elkapnám a pillantásom, de aztán valahogy arra eszméltem, hogy a kelleténél pont, hogy tovább is rabul ejtett.
Jesszus, de kínos. Vadidegen, ráadásul jóval idősebb, én meg úgy bámulom, mintha beleestem volna.
Erre a gondolatra mosolyogtam egyet, majd megszakítottam a pillantást, és csak egy-két másodperc elteltével néztem vissza rá.
- Bocsánat, nem terveztelek megbámulni, de... Ilyen szemeket hogy szerez az ember? - kérdeztem nevetve, ugyanis arra jutottam, hogy ez nekem sem jönne rosszul. Emögött nem állhatnak csak a gének. Jesszus. Még mindig nem sikerült magamhoz térni. Na most kéne a hideg tóba mártani a fejem, hogy ne tűnjek ennyire idiótának.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 8. 18:02 | Link

Adam

Nem gondoltam, hogy bármit is fog válaszolni a lányos zavaromban feltett kérdésemre, amit inkább egyébként valamiféle bizarr bóknak szántam, mintsem tényleges megválaszolandó kérdésnek, de Adam ettől függetlenül válaszolt rá. Erre számítottam ugyan, mármint, hogy fog rá valamit mondani, csak azt hittem, hogy valamilyen poénkodás lesz. Hogy a gének, vagy a csodálatossága, vagy a fenetudja.
- Ennyire öreg lennél? - tettem fel a provokatív kérdést, egy kis csalafinta mosollyal az arcomon. Még mindig úgy éreztem, mintha valamilyen témát kerülgetnénk, csak azt nem tudtam, mi lehet az. Komolyan, Ákos 2.0 az egész, megint kezdtem ugyanis nem teljesen érteni, hogy mi van. Ezekkel a hímneműekkel csak a baj van, méghogy a nők a titokzatoskodóak... Akkor eddig a legtöbb fiú/férfi akivel itt összefutottam, titokban csakis nő lehet.
Közben Adam tett egy újabb megállapítást, amit nem teljesen tudtam, hogy elismerésként fogjak-e fel, vagy csak a beszélgetés fellendítése érdekében mondta, esetleg tényleg  valamiért fontos információnak tartja. Sokatmondóan elmosolyodtam, kicsit lehajtottam a fejem, közben a kezeimet a zsebembe süllyesztettem.
- Na igen. Hát, télen születtem, ráadásul napi szinten táncolok, úgyhogy a szervezetem elég jól bírja a mindenféle kihívásokat. - mondtam neki el dióhéjban a helyzetet. Ugyan megemlítettem, de nem igazán gondoltam, hogy az előbbi tény nagy hatással lenne a dologra, inkább az utóbbi. Mindenesetre sokaktól hallottam ezt a mende-mondát, hogy befolyásolja a születési idő azt, hogy milyen időjárást szeretünk. Fene tudja, még az is lehet, hogy igaz.
- Szóval, hogyhogy itt vagy ilyenkor? Nem gondoltam, hogy szerelmespárokon és pecásokon kívül bárki kijár ide este. - mondtam, közben a fejemet picit oldalra billentettem, úgy néztem rá, miközben a válaszát vártam. Igaz, az is végigsuhant az agyamon, hogy tulajdonképpen ennyi erővel ő is megkérdezhetné tőlem ugyanezt, dehát én kérdeztem előbb, szóval először neki kell vallania.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 14. 12:46 | Link

Adam

Újabb sejtelmes válasz. Kicsit nehezen kezdtem ezekkel bármit is. Már éppen szóra nyitottam volna a számat, hogy rákérdezzek, mégis mit akar ez pontosan jelenteni, de aztán még azelőtt, hogy feltehettem volna a kérdést, egyszerűen meggondoltam magam. Eleget vájkáltunk már ebben a témában (ami pontosan mi is...?), és lassan jutottunk csak előrébb, én pedig nem annyira akartam firtatni a dolgot.
Inkább úgy döntöttem, válaszolok a követekező kérdésére.
- Balett. Mióta az eszemet tudom. - válaszoltam, és mosolyra húzódott a szám, már csak a téma említésére is. Kedvem lett volna akár itt és most, tornacipőben táncra perdülni, bár nem akartam megkockáztatni, hogy egy laza gliassade közben belerepüljek a tóba. Az azért lehet, hogy az én hőháztartásomat is meglehetősen hazavágta volna.
- Nagyon szeretnék majd később varázs-balettet is tanulni. - tettem még hozzá, mert a témával kapcsolatban elég nehezen tudtam magamban tartani az információkat, és elég valószínű volt, hogy ezt a hirtelen lelkesedést Adam is látta rajtam. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, mekkora szükségem is van nekem erre, hiszen az elmúlt napokban, amikor szinte felkelni sem volt kedvem, ez volt az egyetlen dolog, ami fel tudott villanyozni.
Miközben azon tűnődtem, hogy holnap reggel valószínűleg picit hamarabb felkelek majd, hogy leugorjak még tanítás előtt kicsit edzeni, Adam megválaszolta az ittlétének okával kapcsolatos kérdésem. Egyetértően bólogatni kezdtem.
- Én is. És egyelőre szerintem még a helyek felét sem sikerült bejárnom. Remélem, sosem fogom elunni. Te mióta élsz itt? - kérdeztem, habár mihelyst kiejtettem a számon az utolsó szavakat, rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is vehető készpénznek, hogy a faluban vagy az iskolában lakik. Mondjuk, akkor hogy kerülne ide ilyen későn? Végül nem fáradtam azzal, hogy kijavítsam magam, úgy voltam vele, ha szükséges, Adam úgyis megteszi majd. Inkább zsebre tettem a kezeimet, és egyik lábamról átvittem a testsúlyom a másikra, aztán vissza. Ide-oda, ringatva magamat. Ezt nagyon szerettem csinálni, biztos valamilyen babakori visszamaradt ringási-szükséglet, vagy a fene tudja.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 23. 14:33 | Link

Adam

Láttam, hogy nem lepődött meg túlságosan a balett dolgon, én pedig csak halványan elmosolyodtam. Tudtam, hogy eléggé lerí rólam, mivel megelehetősen vékonyka voltam, általában a mozdulataim könnyedek és elegánsak voltak, és szerencsére a tartásomat is eléggé helyretette a tánc (vagy inkább nem hagyta, hogy az iskolában ülés mellett elromoljon). Így aztán ha nem is volt egyértelmű, de az ember a megfelelő információk bitrokában már egyáltalán nem lepődött meg a tényeken.
- És mit csinálsz? - kérdeztem, és nem csak azért, hogy megtörjem a csendet, hanem azért, mert tényleg érdekelt. Annyira furcsa volt, annyira kifürkészhetetlen, hogy tulajdonképpen elképzelésem sem volt róla, vajon kiféle-miféle lehet, így aztán úgy döntöttem, hagyom, hogy ő maga mondja el nekem.
Közben én is felpattantam mellé a korlátra, és amíg vártam a válaszát, a vizet néztem. Olyan békésnek és nyugodtnak tűnt... Holott sejtettem, hogy azért megvan a maga kis élővilága, és valószínűleg a víz felszíne alatt korántsincs akkora béke, mint amilyennek ilyenkor az tűnhet. Kicsit úgy gondoltam rá, mint a táncra. Mikor az ember kívülről nézi, könnyed és elegáns, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az ember szárnyal a színpadon... De a rengeteg fájdalmat és erőfeszítést csak kevesen veszik mögötte észre. A látszat a minden.
Miközben ezen töprengtem, lassan újra átvette a figyelmemet Adam. Azon gondolkodtam, hogy beszélgetőtársam tulajdonképpen miért ücsörög itt velem. Érdekes volt, hogy egyszerre éreztem úgy, mintha szívesen lenne a társaságomban, ugyanakkor azt is, hogy tulajdonképpen különösebben nem lelkesedik az iránt, hogy kiderítse, ki vagyok én. Ilyennel még nem találkoztam. Általában az emberek eléggé egyértelműek voltak ilyen szempontból; vagy érdeklődtek, és akkor lelkesen igyekeztek magukról is minél több információt átadni és belőlem is kiszedni azokat, vagy nem érdekelte őket sem a személyem, sem az, hogy magukról többet eláruljanak. Ilyenkor vagy mogorvák voltak, vagy csak tejesen apatikusak, és gyorsan elváltak útjaink. Ez a helyzet azonban új volt, különleges. Kicsit oldalra döntöttem a fejemet, úgy néztem rá elgondolkodva, picit közben elmosolyodtam.
- Fura szerzet vagy. - mondtam neki, amit akár sértésnek is vehetett volna, azonban az arcomra nézve teljesen egyértelmű lehetett számára, hogy nem annak szántam. Most már még szélesebb mosolyra húzódtak az ajkaim, és szinte úgy tűnhetett, hogy jól mulatok a helyzeten. Tulajdonképpen így is volt. Nem igazán találkoztam még olyan személlyel, aki szavak nélkül is teljesen jól le tudott kötni, és ezt rendkívül érdekesnek találtam.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 23. 18:13 | Link

Adam

Meglepődve néztem fel Adamre, aki hirtelen meglepően nagy lelkesedéssel kezdett el beszélni magáról – már ahhoz képest, amit eddig produkált.
Úgy tűnik, csak meg kellett találnom a megfelelő kérdést.
Gondoltam elégedetten, majd érdeklődve hallgattam, amit elmondott nekem. Amikor kimondta a vezetékenvét, úgy éreztem, mintha már hallottam volna valahol... Nem tudtam azonban összerakni, hogy hol és milyen körülmények között történhetett a dolog.
Aztán a következő mondatánál leesett. Edictum... Főszerkesztő... A fura szemei. Hirtelen kicsit megmerevedtem, ahogy összeraktam, hogy tulajdonképpen én hallottam már Adamről, nem is akármilyen pletykákat. Érdekesnek találtam a tényt, hogy egy vámpír a főszerkesztő, amikor először hallottam, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Teljesen megfeledkeztem a dologról, egészen addig, amíg most együtt nem hallottam az összes szükséges információt. Most összeállt a kép. Valószínűleg azért mehetett ki a fejemből a dolog, mert aranyvérűként természetes tényként kezeltem hogy léteznek, nem hatott újdonságként, ha hallottam róluk... Csak éppen nem találkoztam korábban még soha eggyel sem. Hát, eljött a nagy nap. Akaratlanul is picit furán éreztem magam. Tudtam hogy nem fog bántani, és nem is féltem tőle, csak éppen kicsit még sokkolt, amire az imént rájöttem. Biztos voltam benne, hogy érzi vagy látja rajtam.
Nyeltem egy nagyot, majd úgy döntöttem, igyekszem félretenni a helyzet furcsaságát, és normális beszélgetőpartnerként fogok viselkedni.
- És mi az, ami nincs benne az életrajzodban? - érdeklődtem kissé piszkálódva, jelezvén, hogy éreztem, hogy ezek eddig csak hivatalos információk voltak. Persze tudtam, hogy nem vagyok én senki, hogy ennél akár csak egy fokkal is személyesebb információkat próbáljak meg kiszedni belőle, de ki tudja, hátha akad olyasmi, amiről szívesen beszélne. Azért sem lenne rossz, mert talán oldaná egy kicsit a furcsa hangulatomat.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 23. 21:26 | Link

Adam

Elgondolkodtatott a dolog. Soha eszembe sem jutott még, hogy egy vámpír fejével gondolkodjak, vagy hogy bármennyire is megpróbáljam átérezni a helyzetet. Vicces, valószínűleg egyébként is megkérdeztem volna tőle, hogy mit csinál a hivatalosabb dolgokon kívül, azonban így, az új információ birtokában a kérdésnek még nagyobb súlya lett, mélyebb jelentése. Tudtam, hogy ezzel most már ő is tisztában van.
Így aztán kékjeimet rászegeztem, úgy hallgattam töprengve a válaszát. Jól éreztem magamat, ugyanis hiába okozott valamiféle feszengést bennem a tény, hogy ő nem ember, egyrészt a szemeiben továbbra is szinte el lehetett veszni, ami nyugodtsággal töltött el, másrészt pedig attól is kicsit belassult minden számomra, hogy olyan nyugalommal és lassan beszélt. Éreztem, hogy minden körülmény arra sarkall szinte, hogy nyugodt legyek, egyetlenegy pici tényt kivéve, amit ugyan nem tudtam teljesen figyelmen kívül hagyni – fránya életösztön ugyebár – azonban biztos, hogy így sem volt az egész kellemetlen.
Elmosolyodtam kicsit miközben beszélt, értettem, hogy mire gondolt. Különös lehet, ha az ember már ennyi mindennel találkozott, ennyi formában... És nehéz lehet olyat találni, ami az ember életébe még kivételes újdonságot hoz. Azonban nem lehetetlen, és Adam úgy tűnt, mint aki képes ezeket a dolgokat keresni és értékelni, ezért pedig tulajdonképpen csodáltam valamennyire. Azon is eltűnődtem, hogy biztosan nagyon különleges érzés, ha egy megszokottnak tűnő dolog szolgál valamilyen újdonsággal, amelyet korábban nem ismert, és amire nem is számított.
Én is felnéztem az égre, amikor ő is, és úgy éreztem, hogy bár hatalmas különbségek húzódnak közöttünk, azért mégsem áthidalhatatlanok. Legalábbis bizonyos pillanatokban az ember úgy tudja érezni, hogy át tudja érezni, hogy a másik miről beszél, még akkor is, ha korábban olyan helyzetben soha sem volt. Valószínűleg Adam megfogalmazásának is köze lehetett a dologhoz, lehet hogy egy kis empátiás készség is szorult belém ami rásegített, de úgy éreztem, értem, hogy miről van szó.
Az égboltot bámultam, eddig ugyanis rá sem jöttem, hogy ennyire tiszta ma az ég, és hogy elég eldugott helyen vagyunk ahhoz, hogy a sok fény ne rontsa el a csillagok ragyogását.
Annyira szép.
Ilyenkor mindig úgy éreztem, mintha én is köztük lehetnék, pedig annyira távol voltak... De valahogy elveszítettem a realitás-érzékemet, az egész égbolt mint egy nagy massza, amibe bele lehet szédülni, el lehet merülni benne... Egészen addig, amíg az ember felfelé néz, meg lehet feledkezni arról, ami lent van.
- Ijesztő lehet az a sok... Idő. - mondtam egy sóhaj kíséretében, anélkül, hogy levettem volna a pillantásom az égboltról. Milyen érdekes... Adam és a csillagai akkor is itt lesznek, amikor én valószínűleg már régen valahol a föld alatt. Furcsa volt ebbe belegondolni... De nem akartam volna a helyében lenni. Noha nem akar az ember meghalni, igazából mégis megnyugtató a tudat, hogy egyszer úgyis mindennek vége lesz.
Utoljára módosította:Somoskői Lilla, 2015. december 23. 21:32 Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 24. 00:57 | Link

Adam

Érdekes volt a válasza, erre nem számítottam. Megnyugtatja? Furcsa. Persze abban biztosan van valami jó is, ha tudod, hogy mindig mindent van időd végigcsinálni, hogy bármikor újrakezdheted, és hogy a lehetőségeid hatványozottak egy átlagemberéhez képest.
Na de örökké élni? Nem, erre nem tudtam pozitívumként tekinteni. Persze tudtam, hogy ők is elpusztíthatóak, és egyáltalán nem biztos, hogy az idejük nem véges... De azért mégis jobb esélyekkel indultak, mint mi. Nem tudtam volan elképzelni, hogy örökké itt legyek. Minden terhet, amit az ember felvesz, örökösen cipelni... Folyamatosan elveszíteni mindenkit akit ismersz, mindig újrakezdeni, új embereket megismerni, amikor már szinte mindent láttál, keresni az újdonságot a világban, miközben soha semmi nem változik meg igazán... Ezek olyan harcoknak tűntek számomra, amelyeket az ember hiába vív. Miközben a csillagokat néztem, azon gondolkodtam, vajon hogyan tudnék ebbe beletörődni. Hogy sosincs vége. Valószínűleg nem menne könnyen, aztán persze biztosan megpróbálnám meglátni a pozitívumait, de azért néha-néha biztosan felötlene bennem, hogy én ezt igazán sosem akartam. A hosszú élet több fájdalommal is jár, amit az ember soha nem tud igazán elfelejteni. Persze biztosan több boldogsággal is, de nem voltam benne biztos, hogy abból több van, mint szomorúságból.
Mikor Adam feltette a kérdést, az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen pontosan ezen gondolkodtam idáig, és jó lenne, ha most hallotta volna a gondolataim, mert akkor már minden meg is lenne válaszolva. De nem így volt, én pedig azon gondolkodtam, hogy vajon hogyan is fogalmazhatnám meg egy darab mondatban, az egyébként igencsak hosszú választ.
- Azt érezném, hogy folyamatosan keresnem kell az okokat az életre... - mondtam végül, bár nem éreztem úgy, hogy összefoglalta volna rendesen amit gondoltam, vagy hogy csak ennyi lett volna az egész, de ez volt az egyik legfontosabb összetevője a kételyemnek. Hiszen az ember előbb-utóbb mindent vagy megvalósít amit szeretett volna, vagy végleg belebukik, és akkor folyamatosan új célokat kell keresni. Ha meghalnak körülötted, új embereket, új társaságot. Ha ezek nincsenek, akkor egyszerűen nincsen miért élni.
- ... Az pedig nagyon, nagyon fárasztó lehet. - vontam le végül a következtetést, levéve pillantásomat a csillagokról, újra a férifra nézve. Könnyeden megvontam a vállam,  jelezve, hogy ez van. És hogy persze én nem lehetek benne biztos, hiszen sosem éltem át még.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 25. 23:29 | Link

Adam

Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy a téma amit felhoztam nem egyszerű. Ahogy azzal is, hogy ezzel tulajdonképpen akár felszínre hozhatok olyasmit is ami Adamet bánthatja, mint például újfent végiggondolni az életének körülményeit... Biztos voltam benne, hogy már elég sokszor megtette. Éppen ezért aztán nagyot koppant a felismerés, amikor a válaszának hangszínét meghallottam: Valószínűleg éppen elégszer tette meg a múltban ahhoz, hogy ez a beszélgetés semmilyen különösebb érzelmi tortúrát ne okozzon neki. Mégis, azért egy picit elszorult a torkom, amikor kimondta az igazat. Annyira szerettem volna tenni valamit, amivel éreztethettem volna vele az együttérzésemet, megérinteni, vagy mondani valami okosat... De úgy gondoltam valószínűleg egyáltalán nincsen rá szüksége, és csak furcsán venné ki magát az egész, így aztán nem tettem semmit. Ám a tekintetemen, ha rám nézett, azért láthatta, hogy rendesen össze vagyok zavarodva. Tulajdonképpen nem csak miatta, magam miatt is. Nem voltam benne biztos, hogy valaha tanúsítottam ennyi empátiát bárki iránt. Általában ilyen mértékben nem vettem a fáradságot, hogy megpróbáljam átérezni mások helyzetét, ezt egyértelműen ő hozta ki belőlem. Végigsuhant az elmémen a gúnyos gondolat, hogyha így folytatom, valószínűleg kidobnak a Rellonból és egészen a Navinéig repülök, de ezt hamar elhessegettem. Igazság szerint nem volt gondom ezzel a szereppel, ugyanis Adam társaságában nem találtam nehéznek, hogy belehelyezkedjek.
A következő mondata nem segített sokat a helyzeten, csak annyit tudatott velem, hogy a már eredetileg nem túl kedvező szituációt sikerült megfejelni egy még sokkal kellemetlenebb tényezővel. Ijesztően tárgyilagosan beszélt róla, és bár tudtam, hogy rengeteg ideje volt hozzászokni a gondolathoz, azért mégis kissé nehezen tudtam félretenni a dolog természetellenességét. Lehajtottam a fejem, a cipőm orrát bámultam, kicsit elkezdtem lóbálni a lábaim, és közben azon tűnődtem, mit is mondhatnék.
A következő megállapítására azonban felkaptam a fejem, és újra Adamet kezdtem el nézni. Persze, hiszen erre tulajdonképpen már magamtól is rájöhettem volna... Valami mégiscsak itt tartja őt, minden ellenére. Tulajdonképpen ez a lényeg.
- Szóval, miért érdemes élni? - kérdeztem tőle vicces hangnemben, de egyébként teljesen komolyan, amit (ha nem lett volna egyértelmű), abból tudhatott, hogy nem vettem le róla a pillantásom és vigyorogtam el a dolgot, hanem szépen lassan a mosolyom eltűnt, ám a tekintetem továbbra is kíváncsian kémlelte arcát. Érdekelt, hogy neki mi a "hátráltató tényező". Mi az, ami itt tartja velünk. Ha már belementünk a dologba, szerettem volna hallani. Úgy gondoltam, azok a dolgok amelyek őt maradásra tudják bírni, csodálatosak kell hogy legyenek. Márpedig ha azok, akár ha csak Adam számára is, de szeretnék róluk hallani.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. december 28. 20:24 | Link

Adam

Felelősséggel tartozni. Érdekelt, hogy vajon Adam számára ez mit is jelent pontosan. Sokféleképpen lehet felelősséggel tartozni valakiért, ráadásul különböző mértékben is. Vajon véresen komolyan érti, vagy inkább csak jelképes, hogy legyen kiért tennie és lennie? Erre úgy döntöttem inkább ilyen formában nem kérdezek rá, hanem ha már itt tartunk, kérdezem azt, ami ténylegesen érdekel. Nem szerettem nagyon köntörfalazni egyébként sem, hacsak nem volt rá feltétlenül szükség.
- És mi az éppen aktuális? Vagy... Ki? - tettem fel a mai nap során már egyáltalán nem első vájkálódós kérdésemet. Úgy voltam vele, hogyha ilyen értelemben gátlásai lennének, már eddig sem jutottunk volna el a beszélgetésben.
- Szóval tulajdonképpen benned is funkcionál az életösztön. - dünnyögtem magam elé halkan a megállapításomat. Ez érdekes kérdéseket vetett fel, hiszen Adam tudtommal azért nem számított teljes mértékben élőnek... Érdekeltek volna a részletek, mi az, ami alapján mégis az, mi az, ami alapján nem annyira. Úgy tűnik, az életösztön kérdése az előbbi kategóriába volt sorolható. Ez elgondolkodtatott egy pillanatra de aztán rájöttem, hogy nincsen ebben semmi furcsa. Nem emberi sajátosság ez, rengeteg élőlényben megvan, miért pont a vámpírokban ne lenne?
- Tudod, hogy más vámpírok hogy boldogulnak el ezzel? - kérdeztem tőle, mert felötlött bennem, amikor az utolsó elmormolt mondatát meghallottam. Arra ugyan nem kérdeztem rá, ki és miért és mégis hány évvel ezelőtt változtatta őt át, de érdekelt volna, mennyire tartja a kapcsolatot a többiekkel, egyáltalán mennyien vannak, és hogyan gondolkodnak erről. Neki is biztosan segítség lehet ha érzi, hogy nincsen egyedül a dilemmával. Bár nem tudtam, Adamnek erre mennyire lehet szüksége. Kicsit elmosolyodtam, mikor rájöttem, hogy a beszélgetésünk során most mondtam ki előszőr, tényszerűen azt, hogy ő egy vámpír. Volt ebben valami érdekes azt tekintve, hogy már mintha mióta tudtam volna, és a beszélgetésünk is ekörül forgott valamennyire. Tudtam, és ő is tisztában volt vele, hogy tudom. Pedig nem is mondtam semmit. Milyen érdekes, hogy néha tényleg mennyire nem a szavak számítanak, amelyek elhagyják az ember száját.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 1. 19:29 | Link

Adam

Önmagamat is megleptem a reakciómmal, amely nemcsak gondolatban, hanem a beszélgetésben is hamar megjelent, tekintve, hogy valahogy teljesen kontroll nélkül csúszott ki a számon.
- Ez inkább szerencse. - mire a motyogós mondatot befejeztem, már rájöttem, hogy ez Adam számára is sértő lehetett, holott egyáltalán nem annak szántam. Én ugyanis egy kis keserűséggel megfűszerezve azért mondtam ezt, mert tökéletesen tudtam, hogy mennyire szörnyű tud lenni ha az ember nagyon függ valakitől, és nem csak annak, aki függ, hanem annak is, akitől függenek.
Azonban ahogy kijött a számon a mondat, rájöttem, hogy a szándékaimtól függetlenül nagyon rosszul hangzott.
- Mármint... Nem úgy értettem... - próbáltam menteni a menthetőt, de igazából inkább csak abban reménykedtem, hogy ő is tudja, hogy nem szándékosan akartam ilyen rosszul fogalmazni. A legjobbakkal is megesik. Nagyon hülyén éreztem magam, nem szerettem, mikor kicsúszott a kezemből a kontroll, és ilyen butaságokat beszéltem, akaratom ellenére. Az teljesen más, ha az ember úgy bántó, hogy az akar lenni. Abban (is) jó voltam alkalomadtán, de itt most nem erről volt szó, így meglehetősen idegesített a helyzet. Azzal nyugtattam magam, hogy senki sem tökéletes, mindenkinek a száján csusszannak ki dolgok. Közben éreztem a hangulatváltozást a következő kérdésem kapcsán is, így aztán úgy döntöttem, ezt a kérdést nem szabad feszegetni. Egyértelmű volt, hogy nem igazán kedveli a többieket... És bármi is legyen ennek az oka, nem tűnt úgy, hogy szeretne ezen változtatni, vagy hogy lehetséges volna.
- Hm. - mindössze ennyit válaszoltam a dologra, jelezve, hogy ugyan érdekel a téma, de nem fogok rákérdezni. Inkább felnéztem az égre, és azon gondolkodtam, hogy már biztosan jó ideje csücsülünk itt kint. Jó eséllyel a visszaúton a kastélyba megkapom életem első büntetőmunkáját, hacsak nincsen elképesztő nagy szerencsém.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 2. 22:19 | Link

Adam

Megnyugodtam mikor felmértem a férfi reakcióiból, hogy különösebben nem zaklatta fel a dolog. Persze gondolhattam volna, végül is miért zaklatta volna fel? Feltehetőleg elég sok ilyen szituációval találkozott már. Mindenesetre azért örültem, hogy legalább megpróbáltam tisztázni a dolgot. Még akkor is, ha egyébként nem volt teljesen szükséges.
Csak bólintottam egyet amikor kicsit jobban kifejtette a többi vámpírral kapcsolatos álláspontját. Valamilyen értelemben tulajdonképpen logikus volt, amit beszélt.
A következő kérdésére kicsit felkaptam a fejem és elgondolkodva néztem magam elé egy pillanatra, kék szemeimet a tó tükrébe fúrva, tekintetemet elveszítve a hullámok között. Egy-két héttel ezelőtt erre a kérdésre valószínűleg egy lelkes és kedves válasszal feleltem volna neki, mostanra azonban a dolgok változtak.
Ákos jutott eszembe. Igazság szerint egy pillanatra lenyűgözve néztem Adamre, ugyanis mióta vele beszélgettem, egyszer sem gondoltam a fiúra, ami az elmúlt napokban rekordnak számított. De ez a kis pillantás nem tartott sokáig, éppen csak addig, amíg rá nem eszméltem, hogy ez a tény tulajdonképpen egy gond. Sóhajtottam egyet. A hajamat egy laza mozdulattal a vállam mögé simítottam, közben elgondolkodva, mit is mondhatnék erre.
- Szeretném őket jobban érteni. - mondtam némi keserűséggel a hangomban. A válasz igazából pontatlan volt, nem az embereket akartam megérteni, mint magát a nagy csoportot... Nekem elég lett volna csak azt az egyet érteni. Vagy legalább képesnek lenni arra, hogy ne zavarjon többé, ha nem sikerül. Ez eddig egész életem során mindig ment, ahhoz szoktam, hogy tudom irányítani magamat és a hozzáállásomat, de most nem ment. Ettől pedig nagyon megijedtem, és kezdtem teljesen átértékelni az emberekkel való kapcsolataimról kialakított képet. Gyűlöltem, ha más kezében volt az irányítás, hát még akkor, ha a tulajdon érzéseimről volt szó. Mindezt persze lehet, hogy nem kellene újdonsult és egyetlen vámpír ismerősömre zúdítani.
- De azért egész elviselhetőek! - vicceltem inkább el a dolgot, bár sejtettem, hogy Adamet nem igazán tudom ezzel átverni. Ha átverésre nem is, arra talán azért jó lesz hogy érezze, nem feltétlenül kell feszegetnie az előbbi megjegyzésem okait.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 3. 00:08 | Link

Adam

Azon tűnődtem, vajon akarnék-e az egészről beszélni. A dolog több aspektusból is állt, hiszen egyrészt nem igazán szerettem senkinek sem kiadni a privát dolgaimat, főleg nem olyan embernek, akit alig egy órája ismerek... De közben Adam mégis valahogy más volt. Egyébként is, ki tudna vajon jobb megoldási ötletekkel mint valaki, aki már ennyit élt?
Tulajdonképpen pontosan mennyit is?
Suhant át az agyamon a gondolat, hiszen most eszméltem csak rá, hogy fogalmam sincs, Adam hány éves. Még csak megközelítőleg sem. Mindenesetre biztosan elég sok ahhoz, hogy találkozhatott már hasonló helyzetekkel.
És végül el is vette a választásomat, mert rákérdezett. Picit elmosolyodtam a felismerésen, hogy ő is rájött, hogy a többesszám nem teljesen helytálló. Miközben erre rájöttem, egy hosszabb pillanatig a szemébe néztem, hagyva, hadd beszéljen a tekintetem. Biztos voltam benne, hogy ő is érzett már olyat, mint ami bennem most kavargott. Még az is lehet, hogy valamikor mostanában, nem is olyan rég. Ettől a vámpírok sem menekülhetnek, legalábbis én így gondoltam. Hogy mitől is? Ó, semmi... Legalábbis semmi olyan, amit egyelőre bevallottam volna magamnak.
- Hogy amikor az egyik pillanatban úgy tesznek mintha számítanál nekik, aztán pedig szándékosan bántanak, akkor melyik az igazság...? És az ellenkezőjét miért csinálják? - a királyi többest meghagytam, csak a hangzás kedvéért. Már rég nem néztem beszélgetőtársamra, a tekintetemet magam elé szegeztem, és próbáltam nem felidézni az emlékeket amelyek előjöttek ahogy beszéltem róla, de nem nagyon ment. Pedig uralkodnom kell magamon, mert nem kezdhetek el egy vámpírnak hisztizni. Az egész helyzet nagyon ijesztő volt számomra, mert tulajdonképpen még senkinek nem beszéltem erről így, hangosan. Kimondva teljesen valóságos lett az egész, gondolatban könnyebb volt elnyomni. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna el, szégyellni kezdtem magam. Hogy miért, az remek kérdés. Csak úgy mindenért.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 4. 21:25 | Link

Adam

Igazából az idő nagy részében szinte csak találgattam a férfivel kapcsolatban, hiszen soha nem volt még vámpír ismerősöm, annyira nem is jártam utána a dolognak, mert sosem volt okom, hogy különösebben izgasson... Szóval most próbálhattam volna bepótolni, ám helyette rólam beszélgettünk. Kész vicc. Kettőnk élete közül biztosan nem az enyém volt az érdekesebb, dehát ez van, így jött ki.
Az egész... Dehát fogalmam sincs, mi az egész. Ha eléggé átlátnám hogy tudjam, nem is lenne semmi baj.
Gondoltam kicsit bosszúsan, ám Adam már fel is tette a következő kérdését. Nagyon ügyesen talált be az egyetlen kérdéssel, amitől nagyon féltem a témával kapcsolatban. Nem igazán gondoltam ezt még végig, vagy legalábbis igyekeztem elkerülni, hogy erről gondolkodjak.
Nem is tudom, számít? Az biztos, hogy sorra olyan dolgokat tapasztalok meg, amelyeket korábban soha. Sok mindent át kellett értékelnem miatta, és ez bizony mindenképpen azt jelenti, hogy az életem szempontjából van jelentősége. De hogy egyébként... Pont az volt a bajom, hogy túlságosan nagy befolyással volt rám, tehát tulajdonképpen azt mindenképp hazguság lett volna állítani, hogy nem számít. De talán pont azért kezdett el egyáltalán fontos lenni nekem, mert megmagyarázhatatlan módon már akkor az volt, amikor még nem is volt az.
Na jó, ennek semmi értelme, egy udvari bolond a középkorban kevésbé gondolt marhaságokat, mint én most.  Sokáig nem válaszoltam Adamnek, már azt hihette volna, hogy egyáltalán nem is fogok, amikor végre kinyögtem valamit.
- Nem tudom... Gondolom. De nem akarom. - mondtam kicsit morogva, mert tényleg így is volt. Utáltam bárkitől is függeni, bárkinek a befolyása alatt lenni, rettentően idegesített. Folyamatosan kiszolgáltatottnak éreztem magam. Ez az egész helyzet furcsa volt, felesleges és ijesztő.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 6. 19:38 | Link

Adam

Mindegy, hát persze. Nem igazán tudtam, hogy mégis mit mondhatnék erre, mert legszívesebben csak elkezdtem volna hisztizni, hogy ez így nem fair, meg hogy az élet igazságtalan... De éreztem, hogy ezzel nem lennék sokkal előrébb. Így aztán úgy döntöttem, hogy nem válaszolok semmit.
A következő felvetése azonban már izgalmasabb kérdésekre világított rá. Igazából a lelkem mélyén talán picit örültem, hogy Adam rákényszerített ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására. Már nyilván nem a klasszikus értelemben, nem szorított kést a torkomhoz (mintha szüksége lett volna rá...) de most kerültem először olyan helyzetbe, hogy annyira már azért nem volt egyszerű ezt az egészet megkerülni. Megtehettem volna, hogy kicsit több erőfeszítést mozgósítok, azonban nem tettem meg, és ez is árulkodó volt valószínűleg, habár ebbe én nem gondoltam bele és nem is volt szándékos.
- Hát ez egy remek kérdés. - válaszoltam őszintén. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy "semmit", de az nem én lettem volna. Én nem az a típus vagyok és nem is voltam soha, aki csak csöndben szenved, és várja, hogy az adott helyzet elmúljon. Én az vagyok, aki megszerzi, amit szeretne. Természetesen nem erőszakos, sőt általában nem is túl nyílt módszerekkel, inkább szépen csendben, észrevétlenül mozgatva a szálakat.
Kár, hogy ez eddig ugyan mindig bejött, azonban sosem ilyen értelemben. Ha meg is tudtam másoktól szerezni amit szerettem volna, azzal tisztában voltam, hogy azt elérni, hogy valakinek te magad kellj, már egyáltalán nem ennyire egyszerűen működik. Ez pedig egy újabb olyan terület, ahol megint nagyon kevés dolog van az én irányításom alatt. Nem akartam én kierőszakolni senki törődését, szó sincs róla... Csak éppen nem is akartam az lenni, aki csak tűr és vár. Vagy az akartam lenni, aki hagyja az egészet a fenébe és elfejti ahogy van, vagy az, aki teljesen belead mindent és odaadja önmagát... De akkor legyen értelme.
- Te mihez kezdenél? - kérdeztem végül, újra Adamre nézve, érdeklődően ráfüggesztve a pillantásom. Biztos voltam benne, hogy az eltérő körülményeink miatt nem fog olyamit mondani, amit én is szívesen utána csinálnék, de egyrészt érdekelt, másrészt hátha mégiscsak le lehet vonni belőle valamilyen jó kis tanulságot.
Szál megtekintése

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 14. 22:25 | Link

Adam

Csendben kémleltem kékjeimmel az eget, miközben várakoztam. Tudtam, hogy előbb-utóbb Adam válaszolni fog, és mostanra az is világossá vált, hogy a "hatásszünet" amit ő nem annak szán, csak az egész lényének a tempójához igazodó velejárója a beszélgetésnek, megeshet, hogy most sem marad majd el. Így aztán türelmmel tekintgettem ide-oda, békésen nézegetve körbe.
A messzeségből valahonnan kiabálás hallatszódott, valószínűleg pár falulakó érezte nagyon jól magát – ebben így estefelé (vagy talán már éjjel volt?) nem volt semmi furcsa, viszont nagyon bántotta a fülemet. Már egészen hozzászoktam a csendhez és Adam megnyugtató hangjához, így erre kissé összerezzentem. Elégedetlenül ráncoltam össze a szemöldökeim, majd összefontam magam előtt a kezeim, miközben kissé megcsóváltam a fejem. Igazából ez az esti nyugalom volt az, amit tudtam értékelni. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy a szüleimnek milyen egyszerű a dolga velem... A bátyáimat gyakran kellett félteni a zajos és vad esti hepajok miatt, de velem nagyobb szerencséjük volt. Én sem a túl nagy társaságot, sem az őrjöngést nem igazán kedveltem, legalábbis egyelőre. Bár még megeshet, hogy a közeljövőben valamiféle bolond hormonális hatásra megkedvelem majd, ennek azonban egyelőre nem volt jele.
Adam első válaszára csak nevettem kissé, igazából nem is nevetés volt, hanem inkább afféle elégedetlen "fújtatás". Ezzel adtam értésére (eközben pedig a sajátomra is), hogy ez nem igazán opció. Ő azonban okos volt és előre készült, így alternatívával is szolgált, amit szintén figyelmesen végighallgattam. Ez szokatlanul hangzott, de egész jól hangzott. Vagy talán inkább úgy fogalmaznék, hogy jobban, mint bármilyen eddigi lehetőség. Elgondolkodva néztem rá, kicsit oldalra döntve a fejem, jelezve, hogy ez tetszik.
Pár másodperc után jöttem rá, hogy ugyan sokat segített nekem, de már így is sokkal többet beszéltünk erről, mint amennyit bárkivel is jószívvel beszélgettem az érzéseimről, úgyhogy úgy gondoltam, jobb lenne ennek véget vetni. Azon gondolkodtam, hogy rákérdezek még valamire, ami vele kapcsolatban érdekel, de aztán elgondolkodva rájöttem, hogy valószínűleg már így sem fogok sokat aludni. Holnap pedig tanítás, és már így sem volt sok esélyem, hogy a Rellon körletig eljussak anélkül, hogy ne kapcsoljon le egy prefektus, vagy rosszabb esetben tanár.
- Szerintem én most már visszamegyek a kastélyba, késő van. De nagyon örülök, hogy beszélgettünk. - mondtam, egy széles mosoly kíséretében. Szándékosan nem az "örülök, hogy megismertelek" kifejezést használtam, ugyanis nagyon távol állt tőlem azt gondolni, hogy Adamből túl sokat ismernék egyelőre. Azonban már ez a kevés is lenyűgözően érdekes és tanulságos volt, és valóban örültem, hogy megosztotta ma velem a stéget.
Lepattantam a korlátról, és ránéztem, várva a válaszát, vagy akár azt, hogy esetleg elinduljon velem, ha már nincs kedve tovább itt üldögélni. Hiszen innen csak egy irányba lehet kijutni, az pedig a stég vége felé van. Végül együtt hagytuk el a stéget és baktattunk haza, mindenki a maga helyére.
Utoljára módosította:Somoskői Lilla, 2016. január 17. 21:20 Szál megtekintése

Stég - Somoskői Lilla hozzászólásai (18 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa