Állia Szipenni


Misi már három hete itt van Magyarországon, azon belül is a Bagolykő Mágusiskola falai között. A hely nagyon tetszik neki, azonban az elmúlt két hétben mégis végig azon járt az agya, hogy miként juthatna haza, lehetőleg minnél előbb. Nem azért akart menni, mert itt nem érezte jól magát, nem is azért, mert nem találta a helyét. Az ok az édesanyja volt. Ugyanis pontosan két héttel ezelőtt Misi kapott egy igen aggasztó levelet otthonról, amiben persze őt arra kérték, hogy maradjon nyugton, és koncentráljon a tanulásra, de hát ezt senki nem várhatja el tőle ilyen állapotban. Azonban a helyzet egyre inkább reménytelennek tűnt, és Misi kezdte belátni, hogy egyelőre esélye sincs az utazásra.
Így hát az egyik este fogta magát, és úgy döntött, hogy ellátogat a faluba. Még úgysem járt ott, és érezte, hogy szüksége van egy kis friss levegőre és helyváltoztatásra.
Ebben az időszakban, augusztus közepén az esték is fülledtek voltak, így Misi térdnadrágban és pólóban indult neki a felfedező körútnak. Mielőtt kilépett volna a szobából, még gyorsan visszafordult a seprűjéért, hátha szüksége lesz rá. Bár repülésre kevés esélyt látott, de egy kviddics fanatikusnál alap dolog, hogy ha lehet magánál hordja a seprűt.
A falut elérve úgy érezte, hogy most nem bírja a nagy fényáradatot, a rengeteg embert, kirakatot és csillogást, ezért fejét lehajtva haladt előre egy csendes zugot keresve. Hamar rá kellett jönnie, hogy ez a falu még az ő otthonánál is kisebb, és egy fél órán belül el is érte a határát. Ott körbepillantott, majd észrevette, hogy eltűntek az emberek körüle, és csak egy kis tavacska terült el előtte. Közelebb lépett, és rögtön meglátta a számára ideális helyet. Egy kisebb stég nyúlt be a vízbe, ahonnan tökéletesen be lehetett látni a tavat és a falut, de elég távol is volt a nagy élettől, hogy el lehessen csendesedni. Misi odasétált a strégre, maga mellé helyezte a seprűt, ledobta a cipőjét és belemártotta mindkét lábát a hideg vízbe. Nagyon jól esett neki a forróságban, és úgy érezte, hogy bármeddig ott tudna maradni.

Állia Szipenni

Misi percről percre egyre felszabadultabbnak érezte magát. A hideg víz és a forró nyári nap együttese megnyugtatta őt, kicsit sikerült maga mögött hagynia a negatív gondolatokat, és pillanatnyi kiegyensúlyozottságot érzett.
Figyelmét teljesen lekötötte a természet szépsége, amit ezen az estén a tóban, és a körülötte elterülő világban fedezett fel. Csodálatosnak tartotta, hogy milyen sima, és nyugodt a felszíne, de senki se tudja, hogy mi játszódik a mélyben. Kicsit olyan ez mint ő maga. Ő is egy tó, vagy legalábbis egy pocsolya... A felszínen nem látszik a zavara, az emberek nem veszik észre, hogy belül egyáltalán nincs meg a harmónia és a rendezettség, sőt néha még önmagát is sikerül megtévesztenie ebben az egész békesség dologban.
Most azonban teljesen tisztán és világosan látta a hasonlóságot. Látta, felismerte és hosszan elgondolkozott rajta. Nem tudta eldönteni, hogy ezt az egybeesést pozitív vagy negatív dolognak könyvelje el. Valószínűleg nem szép dolog eltitkolni a környezete elől az igazi gondolatait, érzéseit és hangulatvilágát, viszont ez hatalmas biztonságot ad neki. Így senki nem tud visszaélni az ő gyengeségeivel, nem tudják azokat kihasználni, és ellene fordítani. Tehát a kérdés egyelőre megválaszoltalan marad, de lehet, hogy nem is kellene rá választ várnia. Vannak dolgok, amikra nincs magyarázat. Csak úgy vannak, és kész.
Ahogy bámulta a tükörképét a vízben, Misi egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egy ismeretlen árnyék jelent meg a képen. Hunyorogva felnézett a magasba, majd kezét a szeme elé tartva meglátta az árny gazdáját. Egy napszemüveg repült a víz felé, és pillanatokkal később a gazdája is követte őt. A lány hihetetlen vakmerőséggel nyúlt a szemüveg után, majd az utolsó másodpercben rántotta vissza a seprűt, megmenekülve a totális becsapódástól. Egy pillanatra így is elmerült a tó vízében, de nagy szerencséjére ez a művelet nem volt végzetes számára.
Misi csodálta a bátorságát, de ennél is jobban lenyűgözte a repülési manőver.
A lány szitkozódva ért földet Misi mögött, majd elhajította a szemüveget, ami időközben ripityára tört, és elkezdte csavargatni a pólóját.
Misi először visszafordult a tó felé, de hamar meggondolta magát, és megszólította a kviddicshőst.
- Szia! Bocsi, csak láttam a manőveredet. Elég merész volt, de nagyon tetszett! Kviddicsezel? Ja... És amúgy jól vagy?-

Állia Szipenni

Úgy tűnik a kviddicsbajnokunknak semmi baja sincs, de lelkesnek se nagyon tűnik. Misi egyelőre nem tudja eldönteni, hogy ez a zuhanás utáni ijedtség miatt van, vagy egyszerűen ilyen a természete és kész. Nem is sokat foglalkozik a kérdéssel, sokkal inkább a varázslat köti le a figyelmét, amivel a lány egy pillanat alatt rendbehozta a szemüveget. Ez volt az első varázsige, amit azóta hallott, hogy itt van Bagolykőben. Nyilván már találkozott varázslókkal, és tőlük sok mindent tanult is, de azért nem volt egy megszokott dolog a számára.
- Hm... Ezek szerint te is a suliból jöttél. Hányadikos vagy? - Misi érdeklődve méregeti a lányt, aki a pólócsavargatás után helyet foglal mellette. Egyáltalán nem ismerős a fiúnak, de ez egyáltalán nem meglepő, hiszen alig pár hete van itt, és abból is az elmúlt kettőt leginkább a szobájában töltötte. Nyilván ez nem a nyitott újfiú mintaképét mutatja, de most nem ment neki se a jópofizás, se az ismerkedés. Meg amúgy is bőven lesz ideje barátokat szerezni, csak elég lesz rá az a minimum öt év, amit itt szándékozik eltölteni.
Közben a lány arcán megjelennek az érdeklődés első jelei, ahogy észreveszi a fiú háta mögött heverő seprűt.
- Igen, az enyém. Fogalmam sincs, hogy minek hoztam, de nem szívesen megyek sehova nélküle. Nevezhettjük fanatikusságnak is, de inkább csak ragaszkodom hozzá.-
Misi hosszasan válaszol a kérdésre, mivel úgy tűnik, hogy ez a téma tényleg érdekli a mellette ülőt. De hát ez nem is megelepő a bemutatkozó művelete után. Nyilván ő is odavan a repülésért.
- Csapatban is játszol, vagy csak hobbi? Mert ha csapatban, akkor adhatnál egy-két tippet, hogy hogy lehet bekerülni a házunk csapatába... Nagyon megköszönném. Ja, és egyébként Eridonos vagyok... És amit még elfelejtettem: Fodor Mihály.-  Szépen lassan beugranak a szokásos illedelmes mozzanatok, amiket eddig ügyesen sikerült kifelejtenie a mondandójából. Sebaj, talán elnézi neki a hölgyemény, ha meg nem, akkor is legalább látott egy szép manővert.

Állia Szipenni

A lányt nem igazán hatja meg Misi mondandója, ezért az utóbbi nem is sokat foglalkozik a magyarázkodással. Mostanra megbizonyosodott róla, hogy nem az adrenalin sokk a lány hangulatának okozója, sokkal inkább alaptermészeti dologról van szó. Máskor, egy másik helyzetben valószínűleg kicsit megbántva érezné magát, de a mai napon semmi nem tudja befolyásolni a hangulatát, ami jó ideje alapszinten stagnál.
Az iskolával kapcsolatos kérdéseire a lány egyetlen szóval lerendezi a válaszadást, ezért Misi se firtatja tovább a dolgot. Érdekes beszélgetés lesz ez így.
- Hm...- A fiú csak ennyit reagál a lány fintorára. Miután bemutatkozott a másik, rögtön ki is derült Misi számára, hogy mi volt az oka az előbbi gesztusnak. Sokat hallott már a rellonosokról, bár ő soha nem szerette az előítéleteket, ezért inkább nem kommentálja Állia reakcióját. Nyilván van valami ellenvetése a házával szemben, de talán ő is inkább egyén alapján ítél, és így megvan az esély arra, hogy ha nem is lesznek puszipajások, legalább eltűrjék egymást.
- Rendben, benne vagyok! Mit szeretnél látni? -
Az ajánlat hallatán felcsillan a fiú szeme, és egy pillanat múlva már kezében a seprűvel várja a lány utasításait. Nem igazán tetszik neki, hogy kikötésekhez van kötve egy-két jóindulatú tipp, de megér neki ennyit.
Így hát ő is felpattan a seprűre, és követi Álliát a magasba. Nem is gondolta volna, hogy ennyire hiányzott neki a repülés, csak akkor jön rá, amikor erőteljesen elrúgaszkodik a stégről, arcába csap a hűvős nyári szellő, és újra érzi, hogy miért is ez a kedvenc elfoglaltsága.
Szíve szerint most csak röpködne körbe a falu körül, de egyelőre muszáj visszafogni magát, mert nagyon is szüksége van azokra az információkra, amikkel a lány szolgálhat neki.
- Hát... Nem gondoltam, hogy ezt fogom ma mondani, de köszönöm... Túlságosan régen volt, hogy utoljára repültem.-

Állia

Egy idő után Misi elfogadta, hogy ez nem az a szokásos jópofizós beszélgetés lesz, amit annyit gyakorolt eddig. Állia egyáltalán nem tűnt olyan embernek, akinek számítana ez a felszínesség, ehelyett inkább csak a lényeg foglalkoztatta. És igaza is volt! Miért mindig a cukormázzal kell törődni, amikor ezerszer érdekesebb az, ami alatta rejlik.
Így hát a fiú se nagyon törte magát, hogy felesleges kérdezősködéssel töltse az időt, és ő is inkább arra koncentrált, ami látszólag mind a kettejüket érdekelte: a kviddics.
A megnevezésre a fiú felvonta szemöldökét, majd huncut kis mosoly jelent meg a szája sarkán. Ha így játszunk, akkor így játszunk.
- Még nem született konkrét döntés, de leginkább az őrző és a terelő felé húz a szívem. Bár hajtó is szívesen lennék... Szóval még tényleg nem tudom. Minden posztban van valami izgalmas, ezért elég nehéz választani. Te hol játszol?-
Misi tényleg nem döntött még a poszttal kapcsolatban, nem is volt kedvence. Mindegyikben talált valami érdekeset, és a helyzettől függően bármit szívesen bevállalt. Azt viszont jól tudta, hogy ha szeretne bekerülni egy csapatba, akkor lassan választania kéne. Ugyanis az ilyen helyeken már nem igazán játszik a joker szerep.
- Akkor figyelek! Taníts mester!-
A fiú ismét elvigyorodott, de egyáltalán nem gúnyosan vagy lenézően. Sokkal inkább lelkes, élettel teli és rettentően izgatott volt ez a mosoly. Hiszen tényleg alig várta, hogy végre repülhessen. Nem is igazán értette magát, hogy eddig hogyan bírta ki.

Állia

Misinek annyira máshol jártak a gondolatai, hogy egyáltalán nem vette magára a lány fintorait és gúnyos pillantásait. Jelen esetben teljesen hidegen hagyta az illem és a jómodor, ehelyett inkább ő is megpróbált a fontosabb dolgokra koncentrálni. Ez pedig ebben a helyzetben a kviddics volt.
Állia láthatóan nagyon otthon volt a témában, ezért a fiúnak vigyáznia kellett, hogy mit mondd. Most teljesen máshogyan kellett hozzáállnia a tárgyhoz, mint egyébként, ha lányokkal beszélget ilyesmiről. Nem volt hozzászokva, hogy a másik nem képviselői akármennyit is értsenek ezekhez a dolgokhoz, ezért nehéz volt alkalmazkodnia ahhoz a tényhez, hogy Álliával ez teljesen másképp lesz.
Rellonos iskolatársa néhány másodperccel megelőzte őt a felszállással, de Misi se teketóriázott sokat, és határozottan követte a másikat. Lassan tudatosult benne, hogy ez most nem laza kis repkedés lesz, hanem a lány valóban kíváncsi arra, hogy mit tud. Ez merőben megváltoztatta a hozzáállását, de a helyzetet nem. Így is ugyanolyan örömmel ült a seprűn, és ugyanolyan lelkesedéssel hallgatta a szakértői véleményt.
- Szóval hajtó, vagy terelő... Rendben. De mi alapján döntöd el, hogy melyik? -
Misi örült, hogy végre van valaki, aki határozott véleményt tudott neki mondani a kérdésével kapcsolatban. Így legalább megteheti az első lépést a csapathoz tartozás felé vezető úton.
Misi figyelmesen nézi, ahogy a lány bemutatja a feladatot. Szerencséjére pont azt választotta, amit otthon ő is előszeretettel gyakorolt. Szerette ezt a mozdulatsort, mert kívülről nézve hihetetlenül ijesztőnek tűnik, de amikor az ember csinálja, akkor felemelő érzés.
Így hát feljebb repül néhány méterrel, majd jól szemügyre veszi az alatta elterülő tavat. Mikor nagyjából elrendezte a fejében a gondolatokat, átkulcsolta kezeivel a seprűt, és élesen elindult a vízfelszín felé. Arcába süvített a szél, de ez ilyenkor egyáltalán nem zavarta, mert egyedül a közte és a tó közötti, radikálisan csökkenő távolságra koncentrált. Egészen sokáig ereszkedett, majd az utolsó előtti pillanatban hirtelen mozdulattal a magasba rántotta a seprűt, így néhány miliméterrel elkerülte az érintkezést a vízzel. Nagy levegőt vett, majd kifújta, és lassabb tempóban szállt vissza Állia mellé.
- Elment? -Kérdezte óvatosan, majd figyelmesen várta a másik véleményét.

Állia

Álliának remek taktikája van arra, hogy felhúzza a fiú agyát, és azzal egyetemben kihozta belőle a maximumot. Misi nem tudja, hogy ezt szándékosan csinálja vagy csak úgy jön, de minden esetre nagyon sikeres a dolog. Pontosan olyan hatást ér el vele, hogy a fiú percről-percre jobban és jobban akarjon bizonyítani.
Be kell látni, ez nem a legaranyosabb stratégia, de a sportban nem mindig az segíti a fejlődést, ami a legjobban esik a léleknek. Ezt is egyensúlyban kell tartani, hiszen csak így érhető el, hogy a játékosoknak a pályán is legyen annyi lelkierejük és öntudatuk, hogy ne lehessen őket egy-két csúnya beszólással a földbe tiporni.
Valószínűleg Állia is világosan látja, hogy ezt a fiút egy kicsit gatyába kell rázni, és meg kell tanítani arra, hogy mikor legyen kemény.
- Hm... Milyen titokzatos valaki! Na jó, legyen. -
Misi megvonja a vállát, majd újra a feladatokra összpontosítja minden figyelmét. Az első nem ment olyan rosszul, de a második már egy fokkal nehezebbnek tűnik. Igyekezett nagyon figyelni, de a sok jobbra-balra cikázás között elvesztette a fonalat, így maradtak a megérzések, amire bízhatja magát.
Megvárja, amíg visszaér a lány, majd belekezd ő is.
Ahogy azt előtte csinálták, ő is átrepül a tó másik felére, majd éles kanyar, és már indul is visszafel. Állia rezdüléstelen arccal ül a seprűn, de Misi fél, hogy nem fog tudni megállni a nagy sebesség miatt, ezért nem várja meg, amíg teljesen közel ér a másikhoz, hanem egy kicsit hamarabb emelkedik a magasba. Ott ugyanúgy végigcsinálja a feladatot, azzal az apró különbséggel, hogy nyilván a távolság miatt nem közvetlenül a lány mellé érkezik, hanem egy jó másfél méterrel az orra elé.
- Bocs, nem akartam neked menni... A tóval más a helyzet, de azért te mégiscsak egy érző emberi lény vagy. -

Állia

Misi nem tudja eldönteni, hogy most vgül is élvezi vagy utálja ezt az egészet a lánnyal. Valahol érzi, hogy nagyon hatásosak a módszerei, a másik oldalról viszont kezd elege lenni a beszólásokból. Nem szokott ő hamar megsértődni, de most amúgy sincs olyan passzban, hogy értékelni tudja a cívódást. Ezért inkább erőt vesz magán, és megpróbál teljes erejéből a repülésre koncentrálni.
Az első feladat egész jól ment neki, de hát ez várható is volt, ugyanis a műbukást már otthon is többször gyakorolta. Azonban a másodikkal gondja akad, mivel egy kicsit elszámolja a távolságot közte és Állia között, így jóval a kijelölt hely előtt fejezi be a feladatot. Ez őt magát is nagyon idegesítette, na de amikor még a lány is elkezdett beszólogatni, akkor már tényleg felhúzta magát.
- Lehet, hogy a bátorság nem minden, hanem kell egy kicsike ész is a kviddicshez. Talán többre mennek velem, ha nem nyírom ki magam az első meccsen.-
Mérgesen néz a lányra, de közben tudja, hogy valamilyen szinte igaza van, és pont ez az, ami a leginkább idegesíti.
Úgy látszik a lány is kezdi megunni a bohóckodást, ezért egy utolsó csípős mondat után elindul a másik irányba.
- Na jólvan...- mormogja magában a fiú, majd átkulcsolja kezeivel a seprűjét, rádől és pillanatok alatt beéri Álliát. Kihúzódik jobbra, majd élesen lefele kanyarodva a lány seprűje alá kerül, és gyors kézmozdulattal kirántja Állia pálcáját a zsebéből. Hirtelen lefékez, majd gonosz vigyorral az arcán a lány után kiált.
- Ha kell a pálcád, keress meg. - Majd mielőtt a másik észbekaphatna, már újra a seprűn hasal, és nagy sebességgel suhan vissza az iskola felé.