Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=540217#post540217][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.11.07. 21:14[/b][/url]

Szabad hétvééééége! Bizony bizony, nagyon örültem neki, majd kicsattantam, csak hogy ezzel a szóvirággal éljek. De a lényeg, hogy az első dolgom kivezetett a faluba, és úgy terveztem, jó ideig vissza sem térek. Az első utam természetesen a cukrászdába vezetett ahol szinte mindent megkóstoltam, nem foglalkozva azzal, hogy hogyan bámulnak az emberek. Szeretem az édességet na! Mindezek után megpróbáltam átvergődni venni egy parfümöt, de mivel megéheztem ezért inkább úgy döntöttem, hogy benézek Emma néniékhez, ahol szintén nagyon sokat ettem. Ajajj, ha most félnék, akkor biztos aggódnék a súlyom miatt, de ezek a nagyon nőies dolgok egyáltalán nem foglalkoztattak. Boldogan ugrálva és dúdolva mentem tovább, a nap már lemenőben volt, de nem foglalkoztam vele, mert kitartottam amellett, hogy nem megyek vissza, vagyis visszamegyek, de még nem! Mert igazi lázadó vagyok, bizony ám! Na azért nem, nem szeretnék este alkoholt inni és úgy tenni, mintha nagylány lennék, mert amúgy nem vagyok, vagy legalábbis én nem tartottam annak magamat, mert az egész annyi nyavalyával járt! Például nem ehetném meg ezt a rengeteg édességet, amit a papírzacskó rejtett.
Úgy döntöttem, mielőtt visszamegyek a kastélyba és szétosztom a maradékot a sárgák között, leülök egy kicsit a stégre, csak úgy, random fagyoskodni. Nyilván amikor elindultam, akkor nem gondoltam arra, hogy ráfogok fagyni, de semmi pánik. Én nem félek semmitől, maximum a felfázástól.
Amint odaérek végigvezetem a a tekintetemet a tükörsima felületen és mosolyogva figyelem, ahogy a szél megfodrozza a gyönyörű felületet. Nem szoktam ilyen lírikus lenni de most tényleg nagyon tetszett, ezért boldogan leültem a szélére, a lábamat a víz fölé lógatva dúdolgattam tovább, miközben a papírzacskó tartalma egyre csak fogyott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=540272#post540272][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.11.07. 22:51[/b][/url]

A nap egyre lentebb és lentebb kúszott az égen. De nem zavart, amúgy sem melegített sokat, szóval tőlem mehet oda ahová akar. Ilyenkor amúgy is korán sötétedik, meg az időérzékem is nagyon rossz, szóval tökmindegy, hogy van-e nap vagy nincs, egyre megy. Bár, bevallom azért félem a sötétben és ahogy körbepillantottam alig néhány fénycsóvát láttam a közelben, ami egy picivel világosabbá tette a helyet, de akkor, pontosan abban a pillanatban amikor erre gondoltam a tóban megcsillant valami, aztán egész nagy fénycsóva lett belőle, aminek a hatására nem csak, hogy meglepődtem, hanem még gyorsabban kezdtem el enni a gumicukrot, mintha csak valami izgalmas filmet néznék. A tudtom nagy nem fogta át, hogy akár nagy bajban is lehetek és ez valami életveszélyes dolog, annyira azért még nem vagyok érett. Inkább vártam, mi történik. Valami természeti dolognak fogtam fel, amiről nem tudok. Épp a harmadik gumicukrot tömöm bele a számba - holott a másik kettőt sem nyeltem le -, amikor hirtelen elalszanak a fények és valami kibukik a vízből. Húha, talán mennem kellene. De az izgalom és a kíváncsiság a stéghez ragaszt, már nem tudok több gumicukrot bevenni a számba, de a bent lévő hármat sincs időm rágni. Annyira izgalmas! A valami a part felé közelít, a sziluettjéből látom, ahogy előbukik a kar és a derék, úgy tűnik ez egy ember. De mit kereshet ilyenkor a hideg vízben, főleg...főleg...
- Jesszus csesszus!
Kiáltok fel, elég hangosan, majd abban a pillanatban mindkét kezemmel eltakarom a szememet, nem foglalkozok semmi mással. Jól láttam amit láttam? Még a szememet is becsukom, hiába nem látok semmit. Jó pár percig úgy maradok, majd óvatosan kilesek az ujjaim közötti résen, de abban a pillanatban össze is zárom őket. Az a valami, ami egy fiúhoz hasonlít most mászott ki a vízből, és mivel nincs olyan messze valószínűleg észre is vett. És...és...na jó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=540321#post540321][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.11.08. 00:10[/b][/url]

Na jóóó. Kezdtem egyre inkább biztos lenni abban, hogy nagyon de nagyon de nagyon rossz helyen vagyok. Valami olyannak a részese voltam, aminek nem szabadott volna és aminek nem is akartam.
- Tuti rosszat fogok ma álmodni.
Morogtam csak úgy magamnak kissé bánatosan, remélhetőleg a fiú nem hallotta meg, elég távol volt, vagy legalábbis amikor legutoljára láttam elég távol volt. Ugyanis azóta nem vettem el a kezemet a szemeim elől, a biztonság kedvéért még továbbra is csukva tartotta tartottam őket, sőt még össze is szorítottam őket, nehogy csaljak. Ez annyira illetlen! Mármint, nem a fiú illetlen, hanem én, meg a helyzet. Nem lesünk meg mást! Nem szabad! Lehet, hogy ő csak úszni akart egyet, bár fogalmam sincs miért most és itt, de tételezzük fel. Tételezzük fel azt is, hogy egyedül akart lenni és azért úszott öhöm, hát, mondhatni hiányos öltözetben. Én pedig megzavartam, mert lázadni akartam. Hahh, ez az én formám, azt hiszem ma már nem is lehetne rosszabb. Időközben, mivel azért elkezdtem unatkozni, magamban számolni kezdtem, majd lassan az ajkaim is formálni kezdték a számokat, amikor megszólalt egy hang, valahonnan közelről. Ösztönösen fordultam felé, de nem vettem el a kezemet a szemem elől. Tudtam, hogy ki az. Legalábbis sejtettem. Hiszen rajtunk kívül egy lélek sem volt a sötét faluszélen és, hogy az igazat megvalljam nekem sem itt lett volna a helyem.
- Izé...öhm..hát..felöltöztél ugye?
Zavarba voltam, nagyon is. De hát, melyik lány nem lett volna zavarban a helyemben? Jó, talán lehet, hogy a legtöbbjük nem, de én nem vagyok olyan, mint a legtöbb lány. Nekem helyén van az önbecsülésem és talán egy kicsit álomvilágban is élek, de mindegy! Nem erről van most szó, hanem a fiúról! Lehet esély rá, hogy mégsem ő az? Van egy fikarcnyi remény arra, hogy elment? Mer ahogy láttam dolga van és bár elég kedvesen integetett, de ez...hát...ez nem segít a dolgon. Próbáltam amennyire lehet kedves lenni, így a kezem alatt mosolyogtam már amennyire a helyzet engedte, bár az arcom paprikapiros volt, és nem  szél miatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=540329#post540329][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.11.08. 00:48[/b][/url]

Az igazság az, hogy meg sem kellene lepődnöm, de komolyan. Ha valahol valami hülyeség történik, az engem tuti, hogy ezer kilométeres körzetben betalál. Úgyhogy, ez nem lepett meg. Inkább az, hogy hogyan lepett meg. Bizton állíthatom, hogy erre nem voltam még felkészülve és bár sokat nem láttam, azt hiszem épp eleget. Viszont el kell ismernem a fiúnak van vér a pucájában, ha engem valaha, valaki ilyen szituációban talál, az már nem talál, mert helyből elnyel a föld, belém csap a villám és megsemmisülök.
- Ohh, hát ez esetben szia.
Óvatosan vettem el a szemem elől a kezemet, a szemem még mindig csukva. Először, tesztként kinyitottam az egyik szememet, aztán a másikat is, de nem nagyon bírtam ránézni a fiúra ezért inkább a mellettem lévő zacskót kezdem el bámulni, majd az eget. Zavarban voltam, mert még soha nem történt velem hasonló eset, így nem tudom, mi lenne a helyes reakció, már ha van. De a rosszabb része, hogy azt sem tudom, hova nézzek ezután. Annyira kellemetlen!
- Jaj jaj, ne ne. Kérlek. Én voltam rossz helyen. Sajnálom, már nem kellene itt lennem.
Mondtam inkább az égnek, mint neki. Kellett még néhány perc. Csak tényleg néhány. Az a baj, hogy ezek után akkor is azt fogom látni, amit először láttam, ha símaszkban, talpig tűzálló ruhában jelenik meg előtte. Ilyen az élet, és ilyen a fantáziám is, ami igazán világgá mehetne. Mikor lassan, de biztosa (Hurrá!) rápillantottam, láttam, hogy legalább ő is annyira zavarban van mint én. Igazából nem tudom, miért nem állam még odébb. Lehet, hogy ez a valaki veszélyes! Hiszen nem is ismerem! Lehet, hogy leránt a vízbe és akkor megfulladok és végem van és kész ennyi volt. Mégis, felvettem a legaranyosabb, legtündéribb, legártatlanabb mosolyomat, ami még kislány koromból maradt meg és teljesen őszinte volt, nem kellett megjátszanom. A nagy szemeimet ráemeltem, és felé nyújtottam a papírzacskót.
- Kérsz gumicukrot?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=540334#post540334][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.11.08. 01:49[/b][/url]

Ohh, kis barátom, dehogynem! Ha az anyukám megtudná, hogy ilyenkor itt járkálok, biztosan kiporolna. Vince pedig nagyon mérges lenne ha meglátna itt, Luca meg, Luca tuti mutogatná a bátyám mögül a hüvelyujját, de csak titokban. Sok mindenki van itt a kastélyban és azok kívül is, aki nagyon félt, így tényleg helyesnek gondolom azon állításomat, hogy tényleg nem szabadna itt lennem. Ezen álláspont szerint pedig meg sem hallom, amit a fiú mond. Hova tovább, figyelmen kívül is hagyom. Tényleg én vagyok rossz helyen, de ez most olyan jó! Annyira izgalmas! Nem voltam még itt kint sötét este a falu szélén, főleg nem beszélgettem egy idegennel és főleg nem kínáltam gumicukorral. Juuhu, ez tényleg sok új dolog egy napra, de valljuk be élvezem. Még akkor is, ha számba vesszük az imént lezajlott esetet. De hékás! Ne is gondoljunk rá, mert ha akkor megint elpirulok és az nagyon cikis helyzet lesz. És ki akar cikis helyzetbe kerülni egy fiú előtt? Naná, hogy senki! Úgyhogy köhintettem, összeszedtem magamat és mosolyogva néztem, ahogy vesz az édességből. Nem voltam irigy, legkisebb testvér voltam így hozzászoktam, hogy állandóan elszedték mindenemet, na meg a szüleim is erre tanítottak.
- Nagyon szívesen.
Bólintok és lerakom a zacskót. Azért mégsem lógathatom ott az orrom előtt, mint valami félnótás. Közben azért én is kiveszek belőle egyet (na jó hármat) és benyomom  számba, így mire jön a bemutatkozás, abszolút alkalmatlanná válik a szám a beszédre, de én nem jövök zavarba.
- Csornay Kíra Lotti, örülök, hogy megismerhetlek.
Kicsit talán teli szájasra sikeredett, de majdcsak értette a lényeget, vagy legalább az egyik keresztnevemet. Én értettem az övét, Ricsike volt, meg...na jó a másik nem fontos, marad Ricsike. És húú, mennyi kérdésem lenne Ricsikéhez! De egyiket sem merem feltenni, gyáva nyúl vagyok. Na meg, nem úgy néz ki, mint aki szeretne olyan dolgokról csevegni, amikről én. Úgyhogy lenyelem a dolgot. Inkàbb a keze felé nyúlok és egy rövid tétovàzàs utàn kezet fogok vele, bár udvariatlan vagyok, mert a fizikai kontakt miatt ezúttal elkerülöm a tekintetét.
- Ühüm. Nyugodtan vegyél még amennyit csak akarsz. A házvezető nénijeim adták, mindig jól megpakolják mindenfélével, hogy vigyek a többieknek is a klubhelyiségbe.
Megzörgetem a zacskót, aztán kicsit odébb is húzódok, ezzel jelezvén, hogyha akar leülhet mellém. És, ez nagy szó! Nagy bizony, mert azért fura.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=540804#post540804][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.11.08. 22:44[/b][/url]

- Köszi.
Tettem hozzá egy kicsivel később, mikor lenyeltem a gumicukrokat. Sajnos, az egyiket egybe és éreztem, ahogy végigcsúszik a nyelőcsövemen, ami mondjuk nem volt kellemes, de sebaj, túlestem rajta. Nem vagyok egy haragtartó típus, főleg nem a nyelőcsövemmel szemben, úgyhogy máris bekaptam egy újabb adagot. Szeretem az édességet na! De ahogy hallom, az alkalmi társaságom nem. Miiiiiiiiiiicsoda? Hát majdnem kicsúszik belőlem a meglepő kérdés, de csak majdnem. Becsületemre szóljon, hogy nem sértődök meg, ez olyan, mintha fincsi színes gumimacikat bántanák és úgy érzem, ezt meg kell torolnom. De nem teszem, íme, ilyen jó kislány vagyok. Pacsit nekem, meg a díjakat, a virágokat az öltözőmbe kérem. Köszönöm. Ahogy leül mellém, figyelem a mozdulatait, próbálok kivenni belőlük valamit, akármit. Mert azért valljuk be, szerintem ha valaki nem is én szuper észjárásommal van megáldva is furcsállná a helyzetet. A srác ugyanis kimászott a vízből, ergo...onnan jött. Értitek? Furaaa, nagyon fura, végig nagy betűvel, gondolatban persze. Ha mások (akik nem én vagyok) látták volna rögtön faggatózni kezdenének, mert szerintem ez így természetes, esetleg magyarázatot várnának, amiért megzavarták a lelki békéjüket. Én azonban hallgatok. Úgy veszem, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Pedig nem! De nem bizony. Vagyok olyan jó kislány, hogy félreteszem ezeket a dolgokat és beszélgetünk úgy, mint két fiatal, akik most ismerték meg egymást, meg minden. Lehajtom a fejem, köhintek egyet megérkezése örömére és a leomló hajam mögül ráemelem a pillantásomat. Legalább egy icipicit hagy nézzem meg! Csak egy kicsit, így közelről. Nézegetem is rendesen, megállapítom, hogy igen szerencsés arcberendezéssel áldotta meg a sors, vagy valami más, kinek hogy tetszik. Egészen addig művelem is a folyamatot, ameddig meg nem szólal. Gyorsan, mintha csak észrevette volna le is kapom róla a tekintetemet, zavartan visszatúrom a tincset a helyére és a tavat bámulom.
- Igen, az vagyok. Hát, igazából lehet, hogy tilosban járok. Fogalmam sincs mennyi az idő. De héjj, ha ez a legjobb alkalom arra, hogy beszélgessek valakivel, akkor azt hiszem, pont jó időben vagyok.
Igen bölcs odamondások ezek, még bólogat is hozzá, mivel ennyire biztos vagyok a dologban. Halványan elmosolyodom és ráemelem a tekintetemet, miközben az egyik lábamat felhúzom, hogy félig felé tudjak fordulni, ha már beszélgetünk.
- Szerinted, hogy kell felszólító módba tenni azt, hogy csuklani?
Fontos kérdés, komoly a tekintetem, bizony bizony, ilyen dolgok foglalkoztatnak most engem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=544556#post544556][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.11.17. 21:46[/b][/url]

Nagyon érdekel ám a válasz! Hiszen azért tettem fel! Szeretek ilyeneket kérdezni, mert ebből sok mindent le lehet szűrni, persze ezekkel nem vagyok tisztában, egyszerűen csak kérdezek és kérdezek, mert szeretek beszélgetni, sőt, imádok! Bár jobban szeretem ha engem hallgatnak, de azért ha a szükség úgy hozza, akkor szívesen hallgatok is és más is beszélhet. Na de a lényeg, hogy a buta kérdések megválaszolásával sok mindenre fény derülhet. Ha a partner benne van, akkor attól én is feloldódom egy kicsit. Valljuk be, itt erre szükség volt, hiszen tíz perccel ezelőtt még nem is akartam ránézni, de most, hogy nézem, elég szimpatikus. Főleg, amikor válaszol is! A vigyorom egyre szélesebb lesz, sőt, még bólogatok is, bár csak alig láthatóan, de az viszont látszik, hogy lelkes vagyok, hisze benne van! Válaszolt! Legalábbis megpróbált, innentől kezdve hivatalosan is szimpatikus, gratulálok Ricsmond, nyertél egy nagy semmit! Vagyis, a szimpátiámat, de nem tudsz róla, szóval igazából semmit, bocsi.
- A hagyd abba a csuklást már egy felszólító mondat, a feladat pedig nem ez volt!
Nevetve bokszolok bele a vállába és észre sem veszem, hogy tudat alatt felvettem a testi kontaktust, hát, úgy tűnik ha ügyes és képben van ezekkel a dolgokkal, akkor lehet, hogy rájön, hogy szimpatikusnak tartom.
- Igazából nem tudom, ezért kérdeztem tőled. Egy rakás ilyen kérdésem van! Az egyik ilyen küldetésem, hogy ezekre választ találjak, de sajnos eddig még nem igazán sikerült. Pedig nálam sokkal de sokkal de sokkal sokkal okosabb embereket is megkérdeztem.
Egy pillanatra lebiggyesztem az ajkaimat, mert tényleg elkeserít a dolog, de nem sokáig, általában gyorsan túl vagyok az ilyen dolgokon, szóval már vigyorgok is tovább, egészen addig ameddig csak vissza nem terelődik a téma arra a cikis pillanatra. Hoppá. Nem akarom. Abban a pillanatban elpirulok, bár a félhomályban nem hiszen, hogy látszik, köhintek és egy pillanatra az ölembe nézek, de csak addig, amíg összeszedem a gondolataimat. Mikor pedig ezzel végeztem felpillantok. A tekintetem elszántságot tükröz, azt akarom, hogy tudja, hogy ezt tényleg így gondolom, nem csak duma.
- Tudod, nagyon rengeteg sok millió kérdésem lenne hozzád, de nem mind azzal kapcsolatos, amit izé...láttam. De gyorsan rájöttem arra, hogy mindegy. Szóval lehetsz te a mikulás, vagy egy ufó, azt hiszem nem számít. Szóval nem foglak ilyesmikkel zaklatni, meg húúzni és hááázni. Nem attól leszel érdekes, mert kimásztál a vízből.
Megvonom a vállamat, ezek csak egyszerű szavak, én is csak annak tartom őket, a saját apró kis gondolataimmal szerettem volna kifejezni a lényeget, és reméltem, hogy sikerült.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=544872#post544872][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.11.18. 21:22[/b][/url]

Abban a pillanatban, ahogy a megállapítást közöltem a mutatott irány felé kapom a fejemet. Ajajj, már majdnem lemaradtam róla a nagy lelkizésben! Hirtelen nem is tudom, hogy mit kívánjak, hiszen annyira jó életem van és azt hiszem nem hiányzik belőle semmi, mindig van elég gumicukor és nevetés, mi más kellene a lánynak? A Fénycsík lassan tovaszáll az égen és mire kívánok, addigra már el is tűnik. Gyorsan lecsukom a szememet, kívánok, majd utána gyorsan kinyitom. Ekkor jön a meglepi. Annyira meglepi, hogy hirtelen egy pillanatra megrezzenek és hátra is hőkölök. Eddig nem volt velem szemben! Tuti, hogy nem! Nem is igazán értem, most miért fordult felém, nem vagyok tapasztalt én nem értem az ilyen jeleket de az agyam rögtön zakatolni kezd és a hirtelen jött gondolatoktól megdobogósodik a szívem.
- Mindenképp elmesélem majd a válaszokat. Csak ne felejtsem el felírni a tiédet.
Bólintok egy mélyet, talán kicsit túl mélyet is, de az az igazság, hogy eléggé zavarban vagyok, nem szokásom a másik szemébe nézni, főleg nem egy fiúéba...mivel nem szoktam fiúkkal beszélgetni. Na hát igen, itt kezdődnek a problémák. Ő láthatóan nincs zavarban én viszont egyre pirosabb vagyok és akaratlanul is behúzom a nyakamat. Jaj, megint mibe keveredtem?
- Hát izé, szerintem valamilyen szinten mindenki az. Mármint, egyedülállóak vagyunk itt mindannyian, vagy valami ilyesmi. Illetve, hát, érdekes volt, hogy ideültél mellém és beszélgetsz velem, mert a fiúk nem szoktam ám engem észrevenni, szóval ez fura.
Bennem mindig a pici lányt látják, mert korom ellenére elég tapasztalatlan, szeleburdi és szétszórt vagyok, álomvilágban élek és nem sokszor törődöm azokkal a dolgokkal, amikkel a korombeli lányok szoktak. Pedig én mindenkivel szívesen beszélgetek és jól kijövök szinte akárkivel.
- De érdekes a hajad színe, a szemeden pedig úgy látom, hogy kék, a kék szem pedig nagyon szép.
Összepréselem az ajkamat, megint felesleges beszélek. Tuti ki leszek nevetve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=548034#post548034][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.11.29. 22:01[/b][/url]

Ingatom a fejemet. Öreg, öreg hiba. Bár, pont nekem jár a szám, amikor gyakran én is elhiszem, hogy csak egy vagyok az óceánban úszó sok sok millió halacskába. De aztán rájövök, annyi bohóc hal vagyok, vagyis, színesítem magamat azzal, amivel tudom és úgy ahogy tudom. Igaz, ez még mindig senkit nem érdekel, de az én lelkemnek nagyon jólesik, ha egyszerre több dologhoz is értek, és hozzá bírok nyúlni, legyen az az ördögbot forgatása, vagy a balett. Talán mindenki bohóchal, de, ha mindenki bohóchal, akkor senki sem az? Összevont szemöldökkel koncentrálok a megfejtésre, egy pillanatra még a fiúról is elfelejtkezem, aztán rájövök, hogy egyetértett velem, szóval talán valami nyögni kellene, bármit.
- Szerintem, igazad van. Mármint, egyetértek. Nem szabadna, hogy elhiggyük, mert ha elhisszük, akkor már régen rossz.
Egy pillanatra tudom csak eljátszani a bánatosat, mert rögtön utána ismét zavarba hoz. Hát mi lesz velem az este végére? Majd kifehérednek az ujjaim végei és a lábujjaim elfagynak, mert az összes vér az arcomba vándorol? Tiszta kín szenvedés, de komolyan.
- Hát izé, tudod, köszönöm aranyos vagy, azt hiszem.
Tényleg zavarba hoz, az első fiú, aki ilyeneket mond nekem és úgy hallani, mintha komolyan is gondolná. Ez azért fura, legyintek, meg igazgatom a hajamat meg mindeeeen lányos dolog, csak ne kelljen a szemébe nézni, mert az kék! És még a sötétben is látszik. Kénytelen leszek megint betömni egy jó adag gumicukrot, hogy eltereljem a figyelmemet.
- Ühüm, szőke. Legalábbis a vége szőke. A szőke is jó szín, bár a szőke haj és a kék szem kissé hercegessé tesz, ami meg olyan mesebeli, de gondolom már amúgy is az vagy, hiszen kimásztál a vízből, teszem hozzá pucéran.
Felnevetek és tényleg először ezen az estén ki tudom mondani és tudok is rajta nevetni. Micsoda változás! Már nem vagyok ettől annyira zavarban, legalábbis nem annyira mint az elején.
- Nekem inkább csokira hajaz, legalábbis és a barnát mindig olyan csokisnak látom és imádom a csokit.
Sóhajtok egyet, talán a gumicukrok mellé venni kellett volna egy kis csokit is. Hajajj, nagy a baj!
- Hááát, izéé, ha elmondom akkor nem teljesül.
Az ajkamba harapok mert annyira de annyira annyira szerettem volna elmondani, de azt akartam, hogy teljesüljön és tudtam, hogyha megmondom, akkor nem fog mert így van mindenhol leírva, és ha így van leírva, akkor tuti, hogy igaz!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=549555#post549555][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.12.04. 18:19[/b][/url]

Szerencséje van, mert annyira el vagyok foglalva a saját gondolataimmal, hogy nem veszem észre a keserű mosolyt. Bár, ha észre venném is, akkor sem kérdeznék rá, hogy miért tűnt fel az arcán, egyszerűen csak megölelném. Megölelnééém? Egy fiút? Hooppá, ilyen sem fordult még elő velem. Lassan de biztosan rá kell arra jönnöm, hogy a mellettem ülő furcsa érzéseket vált ki belőlem. Egy normál esetben ha mondjuk világ lenne és nem a csillagos ég alatt beszélgetnénk, ilyen még csak eszemben sem jutna.
- Szóval akkor csak fürdeni mentél be?
Kérdeztem ártatlan vigyorral a képemen, mert hát, nekem is csak ez az egy épeszű ötlet jutott az eszembe, de akkor ő nem épeszű. Hiszen hideg van, mégiscsak jön a tél és a fagy, az a víz nem lehet túl kellemes, még akkor sem, ha valami bűbájt használ, szóval, fura és megjegyzései egyre furábbak. Zavaromba beletúrok a gumicukros zacskóba és legalább hármat bekapok, legalább addig sem jár a szám feleslegesen mint az este alkalmával olyan sokszor.
- Ény? Hehjcsegnyő?
Kérdezem teli szájjal, kicsit sem zavartatva magamat. Minden lány hercegnő akar lenni, de azért ez még viccnek is rossz. Én vagyok a világon a legrosszabb hercegnő matéria, de komolyan. Egy percig sem tudok megülni a fenekemen, a habos-babos ruhákhoz túl alacsony vagyok, és a szófogadás sem szerepel a kedvenc elfoglaltságaim közé. De mikor az ujjai képet formáznak nevetve nyelvet öltök rá, hogy egyáltalán nem ne nézzek ki hercegnőnek. A gumicukordarabok ott vannak a nyelvemen, de egyáltalán nem érdekel, ilyen gyerekes vagyok.
- Szerintem azok akik zavarban voltak a kívánságaiktól.
Hirtelen megváltozik a dolog, lehajtottam a fejemet és ismét zavarba jöttem. Olyasmit kívántam, talán első felindulásból amit nem szeretnék elmondani neki. A remegés végigfut a gerincemen. Olyan butaság! Úgysem válik valóra!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=549688#post549688][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.12.05. 15:00[/b][/url]

Először fordul elő velem, hogy egy fiú elgondolkodtat, hűűű, ez tök fura. Az első gondolatom az, hogy nagy szeret úszni, de aztán rá kell jönnöm, hogy nem lehetek ennyire felszínes, legalábbis most nem. Az elején annyiban hagytam a dolgot, mert úgy voltam vele, hogy kimászott a vízből, aztán fogja magát és továbbáll, nem az én dolgom. De. Most jön a nagyon de. Itt ül mellettem, láthatóan nem akar semerre se menni és én sem akarok menekülni előle. Azokat meg szeretem ismerni, akit a bizalmamba fogadok, ettől függetlenül azonban még ott van a hang a fejemben, ami azt hajtogatja mint egy őrült, hogy: "Nem a te dolgod". Igaz, tényleg nem az enyém, úgyhogy inkább a gumicukraimra koncentrálok.
  - Na látod, ez már sokkal királyabb! Bárcsak egyszer elmehetnék CandyLandbe, az lenne a pályafutásom csúcsa.
Csillognak a szemeim, ha csak rá gondolok. Egy hely, ahol minden ehető és elvarázsolt gumimacik futkosnak fel s alá..bár, úgy, hogy mozognak nem igazán lenne szívem megenni őket. Ez nem igazság! Talán CandyLand még sem olyan jó ötlet nekem. Inkább megyek Willy Wonkához, ő tuti a legjobb arc a világon!
  - Pedig engem biztos, hogy így örökítenének meg az a utókornak, bármennyire is gusztustalan.
Komoly képet vágok és bólogatok is hozzá, ahogy a komoly ember szokták, de nem tart sokáig, mert szimplán elnevetem magamat, ezzel téve tönkre az egészet. Pedig komoly ám amit beszéltem, úgy bizony! Merlin lyukas kannájára is esküdnék ha kellene, de szerencsére a veszély, hogy valaha is hercegnő legyek nem fenyeget.
  - Háát, talán egy picit.
Figyeltem ahogy közelebb csúszik hozzám. A legtöbb esetben ilyenkor behúzom a vészféket és szinte a delikvenssel egyszerre mozdulok, hogy a tisztes távolság megmaradjon. Most viszont annyira koncentráltam az arcára, hogy lemaradtam a mozdulatról, utólag meg már annyira ciki lenne elhúzódni. Pontosan, erre fogom, és nem arra, hogy amúgy tök jó érzés, hogy itt van mellettem. Na látjátok, mindent meg lehet oldani, mindenre van kifogás, még én is tudok gyártani, pedig nem vagyok nagy mestere a témának.
  - Űhh, hát lehet, hogy így van. Szerintem te is megérdemeled, mert rendes vagy és aranyos, meg ilyenek.
Nem bírtam állni a tekintetét. Egy ideig még a szemébe néztem, aztán zavartan elmosolyodtam és gyorsan lehajtottam, biztos ami biztos alapon. Viszont, nem tudtam sokáig úgy maradni, a szempilláim alól figyeltem az ismeretlen fiút, aki olyan szépet mondott nekem, mint eddig soha senki!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=549699#post549699][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.12.05. 16:05[/b][/url]

Hát, mindenre számítottam, csak erre nem. Annyira cuki volt! Egy olyan világ festettem elém amilyet mindig is elképzeltem magamnak. Egy olyan fiú, akiből ezt ki sem nézné az ember. Mármint, legyünk őszinték, első látásra olyan kemény, menő fiúnak tűnik, pont olyannak aki csak úgy keresztülnéz egy olyan lányon, mint én, és tessék, mégsem! Ez pedig nagyon meglep. Csillogó szemmel hallgatom, épp csak nem nyalom meg a számat a vattacukor említésére.
  - Kár, hogy nem maradna sokáig a kastélyból semmi.
Ugyanis az én sóvárgásom az édességek után néha soha nem látott méreteket ölt és ha nem mozognék eleget, valószínűleg már régen gurulnék. De szerencsére hiába kezdtem bele a pubertásba, a kilók valahogy elmaradtak, pedig tényleg rengeteget eszem, leginkább olyanokat, amit a legtöbb lány elkerül. De hát, engem nem érdekelt, és lám, nem is fogott ki rajtam!
Bezzeg a fiú...
Na ó kifogott rajtam. Nem igazán értettem ehhez a dologhoz, nem csináltam szándékosan amit csináltam, egyszerűen csak jött magától, ezt hozta ki belőlem a közeledése, amit nem tudtam hová tenni. Teljesen tapasztalatlan voltam még a témában, tudatosan kerültem az ilyen szituációkat, mert rettegtem tőlük. Hogy valamit elrontok és akkor kinevetnek, ez lebegett mindig a szemem előtt. Na meg, hogy fiatal vagyok én még az ilyen dolgokhoz, a fiúk várhatnak és hasonlók. Ezt hallgattam otthon is. De ahogy felnéztem a fiúra, valahogy az egész gondolatmenet elfelejtődött. Megrémültem, amikor közeledni kezdett felém, de nem bírtam megszabadulni, a szemei fogságba ejtettek, megremegett a gyomrom, a hátamon végigfutott a kellemes bizsergés. Nem kellett gondolkodnom. A szemeim lecsukódtak és ahogy az ajka az enyémhez ért furcsán összerándult minden izmom. Hiszen, mégiscsak az első csókom volt. De azért igyekeztem! Először csak lassan, próbáltam igazodni hozzá, közben attól félve, hogy valamit elrontok, de az ösztöneim nem hagytak cserben. De nem ám! A kezemet az arcára simítottam, miközben hagytam, hogy sodorjon az ár és ellopja életem első ilyen élményét. Egészen addig nem is engedtem el, amíg úgy éreztem, hogy nincs vége, aztán csukott szemmel elhúzódtam tőle, de nem túl messzire.
  - Hű.
Körülbelül ennyi a reakció, ami kibukott belőlem, semmi több.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=549707#post549707][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.12.05. 17:26[/b][/url]

Lassan nyitottam ki a szememet, valószínűleg azért mert féltem a reakciótól. Én már csak ilyen parázós vagyok. Azért mégiscsak tapasztalatlan voltam és egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy ez most itt megtörténik. De ami azt illeti, nagyon jó volt, nem gondoltam, hogy ez ilyen. Legtöbbször fintorogtam, ha csókolózni láttam párocskákat, de azt hiszem ezután már nem fogok. Ha hasonlítanom kellene valamihez, biztos valami édesre asszociálnék és nem csak azért, mert megettem egy csomó gumicukrot. Alig mertem ránézni. Kíváncsi voltam, legszívesebben megkérdeztem volna, hogy milyen volt, de nem mertem megszólalni. Épp csak most bírtam kinyitni a szememet és próbáltam felfogni, hogy ez a valóság, nem csalás, nem ámítás. Bárcsak világosabb lenne, hogy rendesen lássam az arcát! De talán mégsem jó ötlet. Ha világos lenne, akkor valószínűleg már régen elfutottam volna, hogy többet ne kelljen a szemébe néznem. Hát, ennyire voltam csak szégyenlős, de semmi pánik, sötét van! Köhintettem, csakhogy ne legyen olyan nagy csönd.
  - Izé..hát...
Bár olyan lennék, mint a többi lány! Vagy legalább egy kicsivel tapasztaltabb! Akkor biztos tudnám, hogy mi ilyenkor a teendő! Jajj nekem. Ám mielőtt még még cinkesebb lenne a helyzet, a távolból felhangzik egy kiáltás, halk zene én pedig automatikusan odakapom a fejemet. Ekkor jövök rá, hogy már biztos nagyon késő van. Azonnal felpattanok és megragadom a zacskót.
  - Ne haragudj, de nekem már nagyon nem szabad itt lennem, és..hát. Hello.
Intek zavartan, majd elkezdek futni a stégen végig a part felé, ám mielőtt a lábam még a nedves füvet érinthetné, megtorpanok. Ez így nagyon nem fair! Nem menekülhetek. Szeretném még látni ezt a fiút, bárki legyen is. Felszisszenek és félve visszafordulok felé. Egy percig tétovázok csupán, azután lassan visszaindulok felé, majd mikor ott vagyok, lehajolva megkopogtatom a vállát.
  - Nincs kedved felkísérni a kastélyba?
Pislogok rá ártatlanul, próbálom a tekintettemmel a sötétben azt üzenni, hogy nem csak azért jöttem vissza, mert amúgy nagyon nagyon félek a sötétben, hanem mert tényleg szeretném ha felkísérne. Remélhetőleg így is történik, így hát ketten indulunk el a kastély felé, magunk mögött hagyva a stéget, ahol néhány perccel korábban még megmagyarázhatatlan dolgok történtek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=558791#post558791][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.12.28. 23:04[/b][/url]

Annyira annyira de annyira annyira régen láttam Csenger. És ettől szomorú lettem. Fogalmam sem volt arról, hogy miért érzek ilyen furákat, de éreztem. A szőke magas fiú a gondolataim jó részét kitette és előfordult olyan is, hogy nem tudta órán figyelni, mert arra vártam, hogy mikor szabadulhatok ki a folyosóra, mert ott van esély arra, hogy talán összefutok vele.
De a találkozásaink igencsak ritkásak voltak, de olyankor mindig nagyon jól éreztem magamat, sokat nevettem és talán egyre jobban bele is habarodtam, bár, ezt soha senkinek nem vallottam volna be. Ez az én titkom volt, úgyhogy nem meséltem senkinek a lepkékről, még Lucának sem! Pedig nagyon nehéz volt! Mert tapasztalatlan voltam, kétségbe voltam esve, de így, hogy hallgattam senkitől nem tudtam segítséget kérni, hogy oldjam meg a problémát. Ettől függetlenül azonban voltak időszakok, amikor egész jól éreztem magamat a bőrömben, boldog voltam, felszabadult és eszembe sem jutott, hogy talán ezt is neki köszönhetem. A szüleim szerint kezdtem felcseperedni, de ettől csak még jobban beijedtem. Mégis mit jelent ez? Semmi jót az tuti, ez Pán Péter is megmondta volna nekem.
Na mindegy, a lényeg, hogy a Ricsmond utáni hajthatatlan kíváncsiságom egy helyre üldözött ezen az estén. Oda, ahol először találkoztam vele. Fel akartam idézni, ami akkor történt, ezért felvettem a kabátomat és elindultam le a faluba, ismét tilosban járva. De konokul szét sem néztem a szemembe villant az elszántság és kisvártatva már lent is voltam. Ott aztán végigsiettem a stégen és végighasaltam a végén, a pálcám végére fényt varázsoltam és letettem magam mellé.
  - Hol lehetsz?
Kérdeztem a saját tükörképemet kissé megilletődve, majd belenyújtottam az ujjamat, apró hullámokkal borzolva össze a felszínt. A víz jég hideg volt, de még nem tartottunk ott, hogy befagyott volna a vize. A következő pillanatban azonban valamit megláttam a víz alatt. Csak egy pillanat volt, de elég ahhoz, hogy felborzolja a fantáziámat. Halkat sikkantottam, majd bátran a víz fölé hajoltam, hogy jobban megnézzem mi az. Négykézláb tornáztam magam, de kár volt...mert abban az óvatlan pillanatban ahogy elveszítettem az egyensúlyomat, egyenesen belezuhantam, fejjel előre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=558851#post558851][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.12.29. 00:05[/b][/url]

Időm nem volt levegőt venni, ráadásul úgy, hogy fejjel előre érkeztem a jéghideg vízbe, csak ezerszer rosszabb volt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy merre van a fel és a le, a sötét csak nehezítette a dolgomat. Kapálóztam egy picit, holott tudtam úszni, de amint éreztem, hogy az ujjaim levegőt ér már tudtam merre van a felszín. Csak egy nagyobbacskát kellett löknöm magamon és a fejem máris kint volt. Kapkodva szedtem a levegőt, bár fájt minden lélegzetvétel. Vacogva söpörtem ki a vizes hajat a szememből és a pálcám fényét kerestem.
Nem úsztam el olyan messzire, amilyen gyorsan csak tudtam már úsztam is a stég felé, bár a ruháim és a cipőm megnehezítették a feladatot, de nem adtam fel. Abban reménykedtem, hogy ha kijutok majd eszembe jut valamilyen varázslat aminek a segítségével megszárítkozhatok. Már csak két hosszú karcsapás, a harmadikkal már elértem a stég szélét, és kiköhöghettem a maradék vizet a tüdőmből. Ám amint elhallgattam a köhögés valamiért folytatódott. Még így a saját fogaim kocogásának közepette is tisztán hallottam. Ez pedig azt jelentette, hogy valaki volt itt rajtam kívül.
  - Ajj...de...lúzer...vagyok.
Motyogom dideregve, miközben a homlokomra csaptam a szabad kezemmel. Valószínűleg látta a szerencsétlenkedésemet, ami azt jelenti, hogy akár segítséget is kérhetnék, nem? Megpróbálom magamat a kezemmel fentebb húzni, óvatosan, hogy le ne lökjem a pálcámat.
  - Hahó, segítenél kérlek? Azt hiszem, ha körbe kell úsznom, azt nem fogom túlélni.
Már biztos, hogy lila volt a szám, a szempilláim összeragadtak a hidegtől, a hajamról és a többiről nem is beszélve. Tuti, hogy kinéz egy tüdőgyulladás ezután. Az ujjaimat, amik a stég szélét szorították egyre elfehéredtek, de már nem éreztem őket, teljesen átfagytam alig öt perc alatt. Bár azt hiszem, ez nem csoda.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=558867#post558867][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.12.29. 00:54[/b][/url]

Minden apró sejtem egészen lefagyott, vacogtam, de ugyanakkor a lábaimat már kezdtem elveszíteni, nem éreztem, így egész kellemes volt, na nem ám lefagyott vagy valami, egyszerűen csak átfáztak, így kevésbé volt kellemetlen. Ettől azonban a derekam, a kezeim és a többi még nagyon fázott, de legfőképpen a fejem, az borzasztó volt. Csak reménykedni tudtam, hogy az idegen megszán és kihúz, tőlem azután akár ki is röhöghet, nem számít. Ha kell, akkor elregélem neki, hogy miért estem bele, sőt, ha nagyon szeretné még egy viccet is mondok, hogy tetőzzön az élmény. Szerencsémre két kar érkezik, valamiféle kesernyés szag társaságában, de nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget, mert szerencsére nekem egyáltalán nem kell erőlködnöm ahhoz, hogy kijussak a vízből, a következő pillanatban már a stégen ülök. Ami még furább, hogy egy nagyon is ismerős hang von kérdőre. A gyomrom automatikusan rándul össze, pedig még az agyam fel sem fogta, hogy pont az húzott ki a csávából, aki miatt közvetve belekerültem.
  - Cs..cs...cseng..?
Nem bírtam kimondani, összeharaptam egy pillanatra az ajkaimat és a kezem már a pálcám után kotorászott, a szememet azonban nem tudtam levenni róla. Tényleg itt volt, és megmentett! Ki ő, ha nem egy igazi herceg? Még ezekben a pillanatokban is elő tudott belőlem bukkanni a kislány és a gondolataim egy pillanatra elragadtak, de csak egy pillanatra.
  - M..m...m..megt..dom..szá..tani.
Remegő kézzel vettem el tőle a pálcámat, magam felé irányítottam és éreztem, ahogy a ruháim átmelegednek, lassan csináltam végig, leülve a stégre a nadrágomat is megszárítottam aztán a hajamat is, szépen lassan. Így már száraz voltam, erről azonban a remegés még nem hagyott alább. A testem folyamatosan azt az üzenetet közvetítette az agyamnak, hogy fázik. Ám néhány perc után ez is kezdett alább hagyni. Addig remegő ajkakkal nézem Ricsmondot, de nem tudtam megszólalni. Pedig sok minden mondtam volna abban a pillanatban, megöleltem volna, de teljesen megmeredtem. Annyira hihetetlen volt, hogy itt van! Pont, ahogy kívántam!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=559493#post559493][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.12.31. 00:06[/b][/url]

Lassan felfogja az agyam és ezzel együtt én is, hogy biztonságban vagyok, már ami a hideget illeti. Természetesen nem voltam életveszélyben, de mivel lány vagyok, fenntartom magamnak a jogot, hogy túljátsszam a dolgot és, hogy sajnáltassam magamat, höhh, még szép. Rendben, azért egy picit megijedtem, de nem tartott sokáig és a baj elég gyorsan elhárult, bár valljuk be, ezt egyáltalán nem magamnak köszönhetem. Hanem annak, akiről nem tudom levenni a szememet és ahogy látom, ő sem rólam. De hátt annyira aranyos volt! Az aggodalom a szemében, ahogy rám adta  a kabátját, egyszerűen nem tehettem róla. De ezzel egyetemben megszólalni sem tudtam, inkább összébb húztam magamon a kabátját és kicsit oldalra fordítva a fejemet beszívta az illatát, furcsálltam, hogy nem érezte olyan erőse, mint a legtöbb embernél szokás, de mind sok minden, ez is hamar hidegen hagyott, nem törődtem az apróságokkal.
  - De hát nem lett bajom. Itt voltál.
Óvatosan elvigyorodtam és felhúztam a vállamat, hogy széttárhassam a karjaimat. Abban a világban éltem, ahol a magamfajta lányokat valaki mindig kihúzta a csávából. Most sem történt ez másképp, bár nem számítottam rá. Ha pedig nagyon nagy lett volna a baj, akkor úgyis megoldom egyedül, csak esetleg tovább tart. De ez így ezerszer jobb volt, akkor is megérte, ha most egy kicsit mérges a helyzetre, vagy rám. Mert, ez azt jelentette, hogy törődik velem, nem? Ajj, tényleg el kell erről beszélgetnem valakivel.
  - Ne ugrottam bele!
Közlöm összevont szemöldökkel, miközben helyzetet változtatok és a ráülök a sarkamra, mert azért a stég továbbra is elég hideg volt. Kicsit furának tartottam, hogy képes rólam ilyet feltételezni, de nem tudtam okolni és egyúttal haragudni sem tudtam rá. Sajnos belőlem az ilyet simán kinézi az ember.
  - Láttam valamit a víz alatt és jobban megakartam nézni hogy mi az, elveszítettem az egyensúlyomat és belefejeltem. De már kint vagyok, minden rendben. Semmi pánik.
Bólintok egy jó mélyet, ezzel hangsúlyozva ki a lényeget. Végül is, kit érdekel, hogy beleestem? Már legalább tíz perce történt, ideje túllendülni rajta.
  - De azért köszönöm, hooooogy kihúztál, meg ilyenek.
Villantottam rá egy hálás mosolyt, miközben hatalmas boci szemeket meresztettem rá. Annyira jóóóó volt, hogy azt senki nem tudja elképzelni! A pálcám fényénél épp csak láttam, körülöttünk sötét, olyan volt, mintha valami buborékban ültünk volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=559802#post559802][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.12.31. 17:43[/b][/url]

Úgy tűnt lassan de biztosan megenyhül, még ha neki nehezebben is ment túllendülni a dolgokon, mint nekem. Nem zavart, türelmes voltam de igyekeztem nem kihozni a sodrából. Nem akartam vele összeveszni, vagy ilyesmi, szerettem volna ha azon az úton haladunk tovább, amelyiken elindultunk, pusztán csak azért, mert úgy éreztem, az a jó irány. Nem tudtam volna megmagyarázni miért, a közelében leginkább semmi ésszerűről nem tudtam volna beszélni.
  - A-a, de ha akarod szívesen megnézem.
Néztem rá komolyan a tó felé mutatva, majd az egyik lábamat kinyújtottam miközben a tó felé dőltem, ám mielőtt még túlságosan elvetettem volna a sulykot inkább elvigyorodtam és visszahelyezkedtem a korábbi, kényelmes pozitúrába.
  - Csak vicceltem, most túl hideg a víz. Talán legközelebb.
Szerettem fürdeni, szerettem a vizet, de nem ez tűnt a legmegfelelőbb alkalomnak. A kérdés már csak az, mi volt az, ami annyira nem várhatott, hogy képes voltam érte a vízbe borulni. Talán egy hal? Valami biztosan felkavarta a vizet, vagy azt is csak beképzeltem? Néhány perce volt csupán de már nem emlékszem arra sem, hogy láttam vagy hallottam volna. Fura, naaaagyon fura.
  - Ouuu, hát ez nagyon aranyos tőled. Én is kihúználak, ha beleesnél, vagy valami..
Nem voltam túl jó bókolásban, ez gondolom most már neki is leesett, de úgy voltam vele, ha mást nem is, legalább az őszinteséget díjazni fogja, mert ha bajban lett volna, én is segítettem volna, tudok varázsolni is, vagy mi a szösz, nagy bajba nem keveredhetünk.
  - Igazából nem.
Egy pillanatra lesütöttem a szememet, nem tudtam, hogy hazudjak-e, vagy legyen őszinte. Tök ciki lett volna, ha én beközlöm vele miért vagyok itt, mire ő valami fura mellébeszéléssel elhajt. Ezt nagyon de nagyon nem szerettem volna. De ugyanakkor hazudni sem nagyon szerettem, azt tanították, hogy nem szabad.
  - Hát, abban reménykedtem, hogy megint kedved támad fürdőzni és...
És akkor leesik mi is volt először, úgyhogy elhallgatok egy pillanatra és mielőtt még teljesen elpirulnék a kezeimbe temetem az arcomat.
  - Mármint nem úgy, hanem izé, abban reménykedtem, hogy itt leszel. Mert te megtudsz látogatni engem, én viszont nem igazán tudom, hol keresselek, vagy szabad-e hogy keresselek. Én tudom, hogy ez most tök ciki, mert ha zavarban vagyok akkor általában hadarok, méghozzá tök hülyeségeket és annyira sajnálom.
Sikerült mindent egy szuszra ledarálni, úgyhogy inkább elhallgatok és az ujjaim között kikukucskálva nézek fel Ricsire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=564178#post564178][b]Csornay Kíra Lotti - 2016.01.18. 21:56[/b][/url]

- Jól van nyugi, csak vicceltem.
Emeltem fel vigyorogva a kezeimet, mutatván, hogy megadtam magamat. Nem mintha egyébként beleugrottam volna, de jól esett, hogy aggódott és ez megdobogtatta a szívemet. Pont ezért nem érintett mélyen az sem, hogy felemelte a hangját. Inkább felnevettem. Már el is felejtettem, hogy néhány perce hogy remegtem a hidegtől, felmelegített az aggodalma.
  - Soha nem tudhatod.
Vontam meg a vállamat és teljesen biztos voltam abban, hogy talán egyszer majd segítségre lesz szüksége és ha így lesz, akkor majd én segítek neki! Bizony, szuperhős leszek, vagy valami ilyesmi. Bár az esetek többségében én vagyok az, aki megmentésre szorul, de sárga lévén bármikor készen vagyok beáldozni a saját kényelmemet másokért. Úgy tudom, hogy ez a sárgák nagy többségénél egy alapvető tulajdonság és ez alól én sem vagyok kivétel. Főleg azokkal szemben, akiket szeretek és hát...Ricsi azt hiszem ebbe a kategóriába tartozik. Ezért van az, hogy olyan gyorsan ver a szívem, amikor vele vagyok és nem tudok még annyira sem nyugodt maradni, mint amennyire alaphelyzetben tudnék. De hát hékás, sajnos ilyen vagyok. Figyeltem az arcát a pálcám fényében és mikor kérdezett, vigyorogva beharaptam a hüvelyk ujjamat. Nem akartam megint lesütni a szememet, meg elpirulni, mert féltem, hogy ráun.
  - Igen.
Kár volna tagadni, szerintem nem buta, leesik neki, hogy neki mi a helyzet, vagy legalábbis a reakcióimból biztosan leszűrt már belőle valamit. Szóval utánam a vízözön, amúgy sem tudnám sokáig magamba tartani, különben úgy érzem, hogy szétdurranok.
  - Azt hiszem, ez így sokkal jobban jött ki. Reménykedtem benne, hogy majd itt leszel, de izé, nem akartalak zavarni, mert ki tudja.
Nem vagyok negatív ember, de ilyenkor az ember gyerekét kétségek gyötrik, főleg, hogyha az az ember különös helyet foglal el a szívében. Szóval a lényeg, hogy nem akartam zavarni, inkább bíztam abban, hogy majd "összefutunk".

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=564980#post564980][b]Csornay Kíra Lotti - 2016.01.22. 18:54[/b][/url]

Furcsa volt megint itt ülni, mégis annyira helyesnek tűnt. Nem tudom miért, ez az érzés még egészen új volt nekem, szóval fogalmam sem volt, hogy hová tegyem. Ettől függetlenül azonban próbáltam minden percét átélni és kiélvezni, mert tudtam, hogy a lányok ilyen boldogság után szokták telezokogni a párnájukat, szóval féltem egy kicsit, nem lehet minden történetnek szép a vége, igaz? Kicsit pesszimista voltam, de csak a bizonytalanság miatt. Általában színesebbnek látom a dolgokat, mint a többség, de ha színekkel kellene érzékeltetni a jelenlegi helyzetet, egyáltalán nem lennének élesek, inkább kopottak, csak Csengert látom olyannak amilyennek általában minden mást szoktam. Vagy ő lenne élesebb, mint minden más? Vagy elment az eszem? Lehet, hogy az utolsó, sőt, tuti, hogy az utolsó!
  - Elég magányos lehet.
Megvonom a vállamat és inkább a tó sötét tükrére meredek. Annyira szép! Még így, hidegben is! Minden olyan nyugodt, csönd van és békesség, csak a hold lusta fénye töri meg a feketeséget. Körülöttünk hegyek, erdő, veszély. Megint elfogott az érzés, hogy mennyire szeretek itt lenni! Hogy tálán hálásabbnak kellene legyek a természet felé, amiért minden nap megcsodálhatom. Hahh! Tinédzser létére milyen magasröptű gondolataim vannak. Hagyjuk a természetet. Mikor Ricsmond megszólal, lassan felé fordítom a fejemet.
  - Persze, kérdezz csak.
Eljátszhatnám a "de hát már kérdeztél hahaha" dolgot, de szakállas vicc lenne. Ráadásul úgy érzem, hogy ez komoly lesz. A tekintetem lesiklik a kezére, figyelem ahogy csavargatja az ujján gyűrű, majd mikor elhangzik a kérdés, egy ideig hallgatok, figyelem őt, aztán elpillantok a víz felé. Valahol mindig is a tudatom szélén lebegett ez a kérdés, de igyekeztem félretenni. Legszívesebben most is elhülyéskedném, de látom rajta, hogy ez neki fontos.
  - Na figyelj...
Négykézláb tornázom magamat, hogy közelebb ülhessek hozzá, áthágva kettőnk között a távolságot, mikor pedig ott vagyok a sarkamra ülök, hogy valamennyire felérjem, de még így is jóval fölém magasodik.
  - Te vagy az, aki fellógott miattam a klubhelyiségbe, sőt, valószínűleg a kastélyba is. Te vagy az, aki az előbb kihúzott a vízből. Te vagy az, aki hetekkel korábban kisétált a vízből, ideült mellém és ellopta az első csókomat.
A kezeimmel az arca felé nyúlok, igyekszem összeszedni a bátorságomat, már amennyire jelen helyzetben lehet.
  - Egyébként pedig, van két szemed, orrod, a füleid is megvannak. És biztos lehetsz benne, és az élet úgy hozta, hogy én is, hogy minden más is a helyén van.
Leengedem a kezemet, fészkelődök egy kicsit, még mindig kellemetlen a helyzet, mert arra, amire kíváncsi, nem válaszoltam.
  - Nem tudom, hogy mi vagy valójában, de azt tudom, hogy most épp ember. És azt is tudom, hogy nem számít. Mármint biztos, hogy kiakadnék egy kicsit ha megtudnám, de nem számítana, mert nem érdekel.
Eddig sem érdekelt, mármint, kíváncsi voltam rá, hogy milyen titkok ölelik körül, de egyáltalán nem azért, mert ha valami változik, akkor nem akarom látni, vagy kiszeretek belőle. Szó sem volt ilyesmiről.