Szokásomhoz eléggé híven az éjszakát nem alvással töltöttem, hanem a falut járva ütöttem el az időt. Annak ellenére, hogy hideg van, mindig összefutok valakivel valahol odakint. Mondjuk ez nincs ellenemre abban az esetben, ha nem Kilián jelenik meg. Kapcsolatunk egyre csak romlik, már nehezen bírom az állandó kötekedését.
Az este folyamán betértem a csárdába is, ott egy kicsit eliszogattam pár lány társaságában, akik nemrég érkeztek látogatóba a faluba valamelyik családhoz. Aranyosak voltak, kár, hogy nem maradnak sokáig, és nem tudunk találkozni. Ennek ellenére a viszontlátás reményében köszöntünk el egymástól, amikor én távozásra készültem. Erre a napra elég volt az a két pohár amit megittam, de még nem akartam hazamenni.
A sötétben sétálva kirázott a hideg, főleg mivel feltűnt, hogy van valaki a stégen amikor a tó felé mentem. Még ott egy esti séta, esetleg egy fürdőzés a barlangban, aztán tényleg...hoppá, hoppá...
Ez a srác...ismerős. Közelebb sétáltam a stéghez, ahonnan már meg is bizonyosodtam arról, hogy őt bizony ismerem. Vigyorogva álltam ott, egészen amíg meg nem mozdult és fel nem kelt. Hirtelen a reakcióm az volt, hogy odébb húzódtam, leguggoltam és vártam. Most ezzel mit akarsz, te hülye?
Sajnos Will is észrevette, hogy ott vagyok a közelében, én pedig gondoltam egyet, és a pálcámat előhúztam.
- A legszebb rémálmod - válaszoltam neki, miközben felálltam, és a kapucnimat rendesen az arcomba húzva a háta mögé lépkedtem. - Csak fogd be és add ide a pálcád - parancsoltam rá. Nagyon reméltem, hogy belemegy a játékba, és átadja a pálcáját. Ha ez megtörtént, levettem a nyakamból a sálat, és a szemére kötöttem, hogy ne lásson.

Huszthy Attila
Kinézet

Kora este volt már amikor úgy döntöttem, lesétálok a tóhoz megmártózni és jógázni. Egyszer-kétszer műveltem ilyen elvetemült dolgot egész idáig, de kaptam ajándékba egy könyvet, tele pózokkal, mozgó képekkel. Azt pedig kérem, ki kell használni, nehogy a fejemhez vágják, hogy még csak bele se néztem, hát még, hogy használjam...
Fülemben zene szólt míg lesétáltam a stéghez. Lassabb, de dinamikus számok szóltak sorban, ezzel a kellő alaphangulatot megadták. Nem mindennap támad kedvem sportruhába bújni és kezdeni magammal valamit, pedig nem ártana. Nincs úszógumim, sem löttyedt fenekem, de szinte állóképességem sincs. Szóval...igen, az ilyen alkalmakból több kéne, hogy legyen.
Odaérve ledobtam magam mellé a táskám, melyben néhány fontosabb dolgot cipeltem, mint például a víz és törölköző, és aztán kiterítettem a jógaszőnyeget amit eddig a hónom alatt cipeltem. Papucs le, zene ki, és máris jöhet a gyakorlat. Előkerült a könyv is a táska rejtekéből, mely a jobb oldalamra került és a szőnyegen térdelve körbenéztem, hányan is látják az előadást. Végül is...színésznő létemre szégyellem itt magam, még ilyet!
Egyik láb ide, másik láb oda, a nyakam erre, a gerincem derékszögbe...na persze. Az arctorna az ilyen rácsodálkozásokkal meg is volt első körben, míg végiglapoztam a könyvet, hogy mivel is kellene kezdeni. Végül aztán úgy döntöttem, jó lesz nekem bármi, maximum könnyítek rajta.
Kérdéses, hogy tényleg jó helyet választottam-e ehhez a dologhoz, de hát a stégen nem volt senki, a parton főleg romantikázók, így úgy döntöttem, senkit nem fog zavarni, ha én gyertyaállásba tornázom a lábaim és így kezdőként jól meg is támasztom a derekam. Azaz Szira, majdnem eléred az eget!

Huszthy Attila
Kinézet

Az a nagy helyzet, hogy sokkal nyugisabb újra itt a környéken. Bálinttal utazgatni a legjobb dolog persze, de azért ez a nyugi is jól esik. A művészetiben jó néven veszik, hogy tovább tanulom a művészeti szakot itt, és lassan a színház is képbe kerül, mint igazi, hivatalos munka.
Mondjuk az borzasztóan zavaró, hogy a stégen az ég felé meredve két tappancsommal csak azt éreztem, hogy a Nap még így is kisüti a szemem szinte, pedig már lemenőben van, az izzadságcseppek pedig szépen lassan csiklandozni kezdték a derekam vonalát. Kinek volt ez a hülye ötlete...?
A zavaró tényezők ellenére próbáltam elengedni magam és tartani az egyenest úgy, hogy nem az jár a fejemben, melyik pillanatban fogok belezúgni a tóba és húszan vagy harmincan látják premierplánban.
Na de persze, hogy nem mehet semmi tökéletesen. Kezdtem leengedni a kezeimet a földre, de abban a pillanatban egy férfihangot hallottam nem messze a fejemtől. Nem mondom, megijesztett. Sikerült is hirtelenjében elengedni a tartást és így szabadesésben csapódott mindkét lábam a stég deszkáihoz, adva egy csattanót a hátsómnak is.
- Aucs - nyögtem két pillanattal utána. Nem tudom, ez felülről hogy nézhetett ki, de nem éreztem kellemesen magam teljesen kiterülve egy férfi tekintete alatt, fájó popóval és gyöngyöző homlokkal.
- Hát éppenséggel segíthetne, szerintem eltört minden csontom...

Huszthy Attila
Kinézet

Az esetek többségében nem vagyok ám ilyen szerencsétlen. Nem bizony. Igazából...illik így megzavarni az embert miközben a lelki békére meg a többi rizsára törekszik? Fel is lehettem volna háborodva, de tényleg!
- Igazán kedves... - forgattam meg a szemem és egy röpke sóhaj hagyta el a szám. Fájó csontjaimból kezdett kimenő a kellemetlen érzés, és játszi könnyedséggel ültem fel. Lábaimat terpeszbe vetettem, hunyorogva pillantottam fel a férfira.
- Megrúgtam? Mondjuk megérdemelte ám, nem kéne nőket ijesztgetni jóga közben - jegyeztem meg kissé szúrósan és ezzel választ is adtam a feltett kérdésre. Bűvészkedni, persze. Köszönöm szépen. Sértettségemben végigmértem ám rendesen, hátha ismerjük egymást. Nem láttam ismerősnek, szóval nem tudtam hova tenni. Biztos nemrég költözött a faluba, vagy valami ilyesmi.
- Két kérdésem van. Mégis miért van egy ekkora púp az arcán? - számat elhúzva emeltem jobbomat az arcomhoz, hogy szemléltessem, mekkorának látom én a dagadását. - A másik, hogy aaaaz mi?! - majd ugyanazzal a kezemmel a feltűnő jelenség, azaz az üveg felé böktem. - Lefogadom, hogy maga a befőttes gyilkos!