Annelie
ruha

Már egy pár napja itt vagyok, mégis alig ismerem a környéket. A kastélyban már úgy ahogy eltájékozódom, arra már volt időm, hogy feltérképezzem magamnak azt a helyet, ahol az elkövetkező öt évben az időm nagy részét tölteni fogom. Viszont a faluba még nem volt alkalmam elmenni, csak annyit láttam belőle, amennyi látható volt a vasútállomás, és a kastélyt összekötő úton. Az meg, be kell valljam, hogy nem sok.
Ezért döntöttem úgy, hogy a mai nap azzal fog telni, hogy az egész falut körbejárom. Persze nem azért mert olyan nagyon városnéző túrázni szeretnék, csakhát a kastélyban ott az a sok idegesítő festmény, meg diák, akik közül némelyik tényleg nagyon elviselhetetlen. Ja és nem utolsósorban ott a bátyám is, és semmi kedvem hallgatni a hülyeségeit. Vagyis.... inkább látni a hülyeségeit, ugyanis mi egymás közt a süket-néma jelbeszédet használjuk. Igen, és akkor most jöhetne az, hogy akkor egyszerűen csak nem nézek rá, és máris meg van oldva a probléma. Hát, ezt már próbáltam, de nem jött be. Vagyis egy pár percig igen, tudtam vele idegesíteni, csak aztán ő is rájött, hogy tulajdonképpen tud beszélni, így a tervem befuccsolt.
Szóval maradt ez a lehetőség. Nem volt ez olyan szörnyű, mint ahogy hittem. Voltam a cukrászdában, és még a könyvesboltba is volt időm benézni. Jaj az a sok könyv... Az egyetlen gyengém a könyvek, nagyon szeretek olvasni, bár ezt is kevesen tudják rólam. Ott időztem el sokat, mert találtam egy könyvet. Valamiféle Edgar Allan Poe írta. Biztos valami mugli író lehetett. Beleolvastam, és konkrétan nem akartam letenni. Nagyon jó kis történeteket írt ez a mugli író. Meg is vettem, hogy végig tudjam olvasni, és akár még többször is.
Most is, ahogy haladok vissza a kastélyba le sem tudom tenni a könyvet, még szerencse, hogy nem megyek neki semminek. Csakhogy kicsit más irányba megyek, mint a kastély, ugyanis lábaim a tó felé vezetnek, s én mit sem sejtek róla. Csak akkor jövök rá, hogy ez nem a jó út, mikor már késő, és nekimegyek a lánynak, aki a stégen áll, s az ütközés hatására a könyv is kiesik a kezemből.
- Nézz a lábad elé. - mondom kicsit bosszúsan a lánynak, majd lehajolok a könyvemért.

Annelie

Vannak nagyon jó mugli írok, meg kell hogy mondjam. Például ez a Poe, vagy kicsoda, na ő is egész jó kis történeteket írt. Meg persze van egy csomó másik író is, akit most nem fogok felsorolni, mert az túl hosszadalmas, és fáradtságos munka lenne, ahhoz pedig most nincs kedvem. Szóval maradjunk annyiban, hogy sok jó író van mind a mugli irodalomban, mind a varázslóirodalomban. Olvastam már néhány varázstalan ember szerzeményét, és tényleg volt pár jó köztük, de szerintem ez az egyik legjobb. Bár kicsit fura... De ahogy leírja a dolgokat az olyan... nem is tudom, jó olvasni. Például A Vörös Halál álarca. Egy buta ember szerintem nem lenne képes megérteni a mögöttes tartalmát is, amit azonban én észreveszek, és ettől csak még jobban tetszik a történet, és maga az író is. És ahogy megfogalmazza... az valami csodás. De a kedvencem akkor is A Morgue utcai kettős gyilkosság. Bár az eleje kicsit unalmas, azzal a hosszú monológ-szerű írással, aminek olyan nagyon sok értelme nincs, és szervesen szerintem nem is kapcsolódik a történethez.
Épp ezt olvasom, mikor a semmiből előttem terem az a lány, akibe szépen beletérdelek, és a könyv is kiesik a kezemből. És becsukódik. Jaj ne! pedig már majdnem a végére értem. És nem tudom, hogy ki a gyilkos. Azért van egy sejtésem, de azért az kicsit fura lenne, ha tényleg az lenne a gyilkos, akire én gondolok. Meg hát abban nincs is semmi vicces.
Lehajolok a könyvért, és csak akkor veszem észre, hogy a lány valamit nekem szegez, mikor már megszólal, és én a lábam elé pillantok. Hát ez a lány nem normális, de komolyan. Mégis hogy gondolja, hogy rám szegezhet egy ilyen izét... íjat? Gondolom ő se gondolja komolyan, hogy megsebesít, abból de én, se ő nem jönne ki jól, arról gondoskodnék.
- Milyen rendes itt valaki. - Mondom, kicsit lenéző hangnemben, s szememet egy percre sem veszem le az íjról, amit még mindig a lábamnak szegez. - De kösz egyedül is megtalálom. - A mondat végén még grimaszolok is hozzá, amivel az a célom, hogy egy kicsit idegesítsem a lányt.
- Amúgy meg, szerintem jobban tennéd ha elteszed azt az izét, még mielőtt valakit megsebesítessz. - mondom neki. Ez megint úgy hangzott, mintha parancsolni akarnék a lánynak, pedig most tényleg nem áll szándékomban, csak a megszokás miatt lett ilyen parancsoló a hangnem. Remélem tényleg elteszi, mert eléggé zavar, hogy ilyen közel tartja hozzám azt az izét.