Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=251491#post251491][b]Kevin F. Rohr - 2014.03.12. 21:33[/b][/url]

Nincs is rossz abban, hogy kezd felmelegedni az idő, így ki tudok menni a szabadba és nem kell a kastély falai közé szorulnom. Sajnos nagyon nem bírom a hideget, muszáj ilyenkor legtöbbször valamelyik kandalló előtt tábort vernem – ezt nem úgy kell érteni, hogy kiscsoportosokat elnáspángolok, hanem, hogy egy meleg helyen ücsörgök -, különben ráfagynék a kastély falára és szobornak néznének a lakói. De most már kitavaszodott, vagyis kezd és egész jó idő van. Azért egy mindenszínű sálat és egy piros kabátot felveszek a biztonság kedvéért, és vígan bandukolok a kastély környékén. Még csak véletlenül sem tanulok, pedig kéne, de nem visz rá a lélek, majd improvizálok valamit, ahogy szoktam. Néha úgy érzem, hogy a tanárok inkább átengednek, minthogy még egy évet kelljen a teremben hajkurászni a drágáimat, pedig olyan ártalmatlan mind. Na és ezzel együtt a tavasznak még van egy előnye, előbújnak a kis rejtőzködők és megtelik élettel a környezet. Éppen a tóhoz megyek, hogy egy kicsit kacsázzak, mert követ dobálni jó, hát még ha pattan. Szerencsém van, találok pár szépet, ami, ha jól csinálom sokat fog pattogni a vízen, mielőtt elmerülne. Ki is próbálok párat, és tényleg jókat választottam, hurrá! Csak úgy pattognak, meg minden, ahogy kell, én pedig nagyokat ugrálva követem őket addig, ameddig látszanak. Az utolsó olyan jól elpattan, hogy a stégbe is bepattog, elkapva valakinek a lábát. Szóval minden jó, élvezem a napsütést… állj! Setve fordulok vissza, és látom, hogy valószínűleg egy lányt találhatott el, pedig nem volt szándékos. De meg kell menteni, vagy még most elszaladni. Nem volna túl lovagias és eridonos, ha nem vállalnám a tettemet, ezért gyorsan odarohanok hozzá. Elvileg már túl nagyot nem üthetett, de azért, gyorsan letérdelek a lábához.
- Szia! Nem fáj, ugye? Semmi bajod, ugye? Nem volt direkt, tényleg, csak… szóval bocsi! Kevin vagyok, de hívhatsz Kevinnek is, mindkettőt használom! – ragyog fel a szemem, mert barátkozni mindig jó. Az más kérdés, hogy zavaromban gőzöm nincs, hordok össze, de ez már csak ilyen. Aztán meglátom az arcát és rögtön felveszem a lemenő nap színét, mert egy nagyon szép lánnyal vagyok egy légtérben, ráadásul karnyújtásnyira. Gyorsan lehajtom a fejem és rágni kezdem a körmömet, hogy valami elfogadhatót találjak ki, amitől nem haragszik meg. Mert az nagyon rossz lenne, ha ez a szép lány haragudna rám.
- Ugye.. izé… bigyó, meg satöbbi, ugye? Szóval nem orrodat oda nekem, vagy nem csinálod, hogy a rossz, igaz? – emelkedek fel és figyelem, hogy haragszik-e, de biztos nem, hiszen hát szép. A szép lányok, meg nem haragudnak olyan nagyon, állítólag.
- Amúgy Kevin vagyok és hős, de olykor a hősök is eltrafálják a lányok lábát egy kővel véletlenül. De így lehet, hogy megmentettél egy vízipókot! – ragyog fel újra a szemem, persze az arcom továbbra is zavarban és vörös színű. De ez már biztos meggyőző érv lesz, hogy ne haragudjon. Biztosan, hát ki nem fogadná el ezt a jó indokot? Leonie biztos, akkor meg minden rendben!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=252343#post252343][b]Kevin F. Rohr - 2014.03.13. 22:49[/b][/url]

Minden a fellépés kérdése, de nem hoztam magammal sem hangszert, sem zsonglőrizét, amit dobálnak. Mindent megteszek, hogy a szépséges latinos vonásokkal rendelkező hölgy túlélje a mai napot és ne kelljen amputálni a lábát a dobott kövem miatt. ~ De szép neve van. ~ Ámulok el, és csak tátott szájjal gondolkodom a nevén, ami biztosan valami szépet jelenthet. A vörösödés beindult, lassan elmehetek a szovjet hadseregbe, nem tűnnék fel. Bár azoknak csak a zászlójuk volt vörös, akkor viszont elmehetnék zászlónak, még hordozniuk sem kéne, mennék maguktól velük.
- De szép neved van, ki adta? – bukik ki mégis, mert lehet, hogy nekem is meg kéne változtatnom, és akkor a legjobbaktól kellene kérni tanácsot. Lehetnék Rodrigo Rohr, a fűnyíróember, aki mielőtt lenyírja a zöldet, kitelepíti a rovarokat belőle. Az akcentus sugallja, hogy nem magyar a lány, vagy ha az is, nemigen lakott a közelben, így aztán valószínűleg nem érti meg, hogy mit akarok mondani. Szerintem, ha pontosan értett volna mindent, sem tudna biztosra menni nálam, mert még én sem vagyok biztos benne, hogy bocsánatot kértem-e, bár a szándékom ez volt. Persze Lencsi ilyenkor nincs itt, hogy kihúzzon a bajból egy jól irányzott mosollyal, de majd megoldom én, nagyfiú vagyok már. Nagy, vörös képű fiú.
- Igen, te is lehetsz, hehej! Sőt biztosan az vagy! – bólogatok mosolyogva, a következő mondatánál pedig már szorosan magamhoz is ölelem. Egészen 2 másodpercig, mikor rájövök, hogy mit csináltam és gyorsan ellépek tőle, nagyon zavarta, még a fejem is lehajtom.
- Bocsánat, csak már megszoktam a húgomnál és nehéz leszokni róla – zavartan próbálom kerülni a szemkontaktust, azt hiszem megástam a saját síromat és már csak annyi van hátra, hogy belefeküdjek és magamra húzzam a földet. Egy furcsa kérdést tesz fel, meg is hökkenek, de végül is megértem őt. Össze-vissza csinálok minden bolondságot, persze, hogy bolondnak néz. Egy kicsit talán az is vagyok. Bolondulok az életért és a bogarakért.
- Nem, semmi bajom. Ilyen vagyok – a hátam mögé rejtem a kezeimet és ingok egyik lábamról a másikra. Olyan szép lány, hogy már az is zavarba ejtő, ha csak elmosolyodik. De talán szereti a bogarakat.
- Te szereted a bogarakat? Nekem sok van ám. Van kedvenc halad? – hát, ha már a tóparton állunk, akkor miről is beszélnénk másról, mint a csapkodó halacskákról.
- Ugye tényleg nem fáj már a lábad? Szívemre venném! – oda is teszem a kezem, kissé fájdalmas, de őszinte arccal. Hiába, aki béna, az béna, de, hogy más is megsérüljön, azt már nem lenne szabad megtennie a természetnek. Figyelem őt, és remélem, el tudja mondani majd azt, hogy semmi baja. Egy szép lány biztos képes rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=253784#post253784][b]Kevin F. Rohr - 2014.03.16. 12:12[/b][/url]

Juj, lehet, hogy rosszul kérdeztem, vagy valaki olyan adta a nevét, aki már nem él, esetleg elrabolta az anyukáját és megfenyegette, hogy ha nem Alegria lesz a lánya neve, akkor megnöveszti a fülét és vaskarikát rak bele. De az nem szép, és ha Alegria ilyen csinos, akkor az anyukája is ilyesmi lehetett, akkor rontott volna a vaskarika az összképen és az milyen csúnya dolog már.
Csak vigyorgok a válaszán, akkor mégsem elrabolták, csak nem az igazi apukája adta a nevet. Megkérdezném tőle, hogy mi van az igazi apukájával, mert az fontos, de ha az előző kérdésre sem mosolygott annyira, akkor nem szeretném, ha a szép szája lefelé görbülne. Gyorsan megölelem, az a biztos, az mindig beválik. De ekkor megint rájövök, hogy Alegria milyen szép lány és nekem nincs jogom ilyen bizalmas viszonyba kerülnöm hozzá, ráadásul a szívem is hevesebben kezd verni, ajaj. Ráadásul nagyon cuki, ahogy néz rám, és éppen csak, hogy ez a nézés ki nem billent az egyensúlyomból, egy kicsit meg is tántorodok zavaromban. Nem baj, legalább még nem küldött el és ez jó jel. ~ Mire? ~ Nem tudnám megmondani, de olyan cuki ez a lány és… meg minden!
- Akkor jó! – vigyorgok teli szájjal és nézem őt, de nem tudom, hogy hogyan kéne alap üzemmódban kapcsolni magam. Sosem volt baj, éppen most sincs, de ez a lány annyira elbűvöl, hogy nem tudok csak a szemire gondolni és az már izé. Nem? De. Szóval gyorsan inkább kérdezgetni kezdem, hogy visszaállítsam magam alapállapotba. A vidámságom nem múlt el egy pillanatra sem, de a vidámság és a zavartság egyszerre furcsán nézhet ki.
- Tényleg? Nekem van két szép madárpókom Tóni és Karcsi. De azért ne mondd el senkinek, mert nem tudom, hogy Kahlil bácsi mennyire örülne ennek, ha tudná – cinkosan mosolygok rá, remélem nem árulkodós fajta.
- Halam? Tudod, a színesek. A szürke, vagy ezüst halakat annyira nem kedvelem, de a színeseket nagyon. A hugicám szerint a bohóchal nagyon illene hozzám, mert szép színes – Leonie pedig biztosan nem a nevéből következtetett erre a megállapításra. Lehet, hogy ha majd megint találkozunk Alegriával, majd bemutatom neki, biztos örülnének mind e ketten. Még egyszer megkérdezem a lábát és ő bemutatót is tart. Én pedig vele kezdek el ugrálni, csak úgy recseg alattunk a fa szerkezet.
- Látod, nekem sem fáj! – ugrálok vidáman vele, és ha elfogadja a kezemet, még meg is pörgetem őt, ahogy Lencsit szoktam. Amennyiben így történik, megint elvörösödök és amit eddig felépítettem arcszín helyrehozásából, azt ezzel el is játszom.
- Igen, nagyon szeretem őket – kerekedik el a szemem, mert ha ez a kérdés, akkor biztosan ő is nagyon szereti. Egyre vagyunk hangolódva, már látom, ahogy együtt rendezünk sajtkereső versenyt a hangyáknak.
- Nekem mindegyik tetszik. De az óriáshangyák a kedvenceim, csak itt nehezen élnek meg. Meg tényleg félnék, hogy kirágnák az Eridon falát, és akkor szegényeket elvennék tőlem. Így nincs, csak pókom, meg szöcském, meg sáskám, meg… ez az – halkítom le a hangomat, és észre sem vettem, hogy már a füléhez közel hajoltam, és most jobbra-balra forgatom a fejemet, hátha meghallaná valaki. Ellépek tőle és meghúzom a vállamat.
- Te nagyon szép vagy – bököm ki, majd elfordulok és felmutatok az égre.
- Nézünk felhőket? – mielőtt válaszolhatna, hátradőlök és hangosan puffanok a stégen, kicsit megütve magam, majd bámulni kezdem a felhőket, az arcomra fagyott vigyorral. Hogy miért közöltem vele azt, amit már egyébként is tud, gőzöm sincs, de jól esett. Nem akarom én, hogy bármi rosszat is gondoljon, de meg kellett mondani neki, mert mi van, ha mégsem tudja? Nem élhet ilyen titokkal! Nem kérnék most tükröt, hogy megnézzem az arcom, ebben is biztos vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=256822#post256822][b]Kevin F. Rohr - 2014.03.21. 22:11[/b][/url]

- Bizony! – Ugrok fel egy pillanatra, mert azt látom, hogy Alegria örül, hogy a főnixekhez tartozom. Én is nagyon örülök, mert nagyon összetartóak. Nem tudom, hogy a másik házaknál ez hogy van, de nekem ezzel az egyel is elég foglalkoznom ilyen mélyen.
- De kedves vagy! Köszi! – ugranák a nyakába, de nem akarok ropogósra sülni, öngyulladás következtében. Íg csak az egyik lábamról a másikra ugrálgatok örömömben. Nem tudom, hogy Kahlil bácsi mennyire tudja, hogy nekem milyen dolgaim vannak, de jobb nem emlékeztetni rá, ha mégis tudná. Amúgy nagyon szeretem főnixapánkat, sokszor mondott már nekem kedves szavakat, mint például szia, vagy hogy vagy Kevin? Hát nem aranyos?
- Hát igen, néha vidám vagyok – nevetgélek, mert nem tartom számon, hogy mikor milyen a hangulatom. Legtöbbször jól érzem magam, de ha éppen nem, akkor gyorsan felkeresem a húgomat, akit többször is rángattam már ki óráról, hogy vidítson fel. Persze ő szíves, örömest, és nagyon gyorsan meg tudja tenni, ezért is szeretem, és emiatt is vagyok sokszor vidám. Tökre kedves ez az Alegria, jön velem kicsit táncolni, látom, hogy neki is tetszik az egész. Sőt, még a titkaimat is megtartja, milyen kedves!
- Persze, mindent, ami titok. Azért titok, de most már kettőnké… vagy hármunké, azt hiszem – vállat vonok, de nagyon jól érzem amost magam, mintha egy kicsivel könnyedebb lennék és a föld felett járnék pár centivel. Valakinek meg fogom mutatni és gyakorlok majd, hogy hátha fel tudok repülni valahogy. Zavaromban pedig megmondom neki, hogy szép, amit megköszön, hát nem édes? Nem tudom, hogy hanyadjára kérdezem meg, de jó lenne, ha valaki választ adna már.
Gyorsan témát váltok és felhőnézésre invitálom meg a latin hercegnőt, aki szépen mellém is fekszik. Sajnos nem sok felhő van, de én azért örülök a kis napsütésnek is, olyan sokáig volt borult az ég. De most kék az ég, és zöld a fű, minden szuper! Ő talál egy nyuszit az égen, nekem az egy kutya, de ha egy kicsit forgatom a fejemet, akár nyuszi is lehet.
- Hű, tényleg! Mak-mak-mak! – nevetek és felé nézek. Most nagyon közel van hozzám, szóval a vörösödés már magától jön, illetve nem is ment messzire, csak pihent egy kicsit a kispadon. Szerencsére újabb kérdése van, megúszom a nagy leégést, legalábbis szerintem. Ráadásul a pókjaimról érdeklődik, tehát megint találkozhatunk és ez tök jó! Kár lenne tagadni, hogy jól esik a közelsége és a vidámsága, igazán nem foszthatom meg a viszontlátás örömétől.
- Persze, szívesen megmutatom őket ám! Ha jó leszel, kaphatsz ajándékot is – kacsintok rá, majd újabb felhő után nézek. Nem nagyon sikerül, újabb figurát kivennem belőlük, mígnem…
- Nézd, az ott egy pegazus! – tágra nyílt szemekkel élvezem az újabb látványosságot, majd hasra fordulok és felkönyökölve megtámasztom a fejem.
- Olyan jó, hogy találkoztunk Alegria! – osztom meg vele a gondolataimat, mert hát tényleg jó, egy okos és szép lánnyal találkozni. Plusz vicces is, ami nekem nagyon fontos és szereti a pókokat! Egyszerűen cuki!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=262269#post262269][b]Kevin F. Rohr - 2014.03.30. 00:31[/b][/url]

- Milyen harmadik? – kérdezek vissza, zavaromban már arra sem emlékszem, hogy mit kérdeztem. ~ Ja, Leonie! ~ Válaszolok neki, csak azt nem látom, hogy nem nyitottam ki a szám, csak bámulok rá, magától értetődően.
- Ja, izé, a, Leonie! A hugicám! De ő nem árulkodós ám, bízhatsz benne – legalábbis nagyon remélem, hogy nem az, bár még semmi ilyesmit nem hallottam vissza mástól, a titkok, amiket rábíztam nála is maradtak. Ezért szeretem őt. Aztán csak lehet, hogy az nem annyira fontos, hogy az egyik tücskömnek leszakadt a lába, de már jól van, meg ilyesmi. Nem biztos, hogy ez a dolog, másoknak nem fontos, bár nehéz elképzelni, hogy ne lenne az.
Nagyon cuki, az is, hogy vele nézegetem a felhőket, meg ő is. A pókjaim biztos tetszenének neki, a reakciója olyan, amit elvárnék bárki mástól is, ha a drágáimról beszélek.
- Bizony, de most még titok, majd megtudod, hogy mi lesz, és nem tudom, hogy addig jó kislány leszel-e. Rajtad múlik! – nevetek fel, és kacagok, még bele is remegek. Közben egy pegazust vélek felfedezni az égen, felhő formájában. Vagyis fordítva, de a lényeg, a lényeg. Sajnos ő nem látja a pegazusomat, ezért kénytelen vagyok megfogni a kezét és arra mutatni, ahol szerintem van.
- Látod, ott a feje, meg a két szárnya, ott a hosszúkás farka, mit levágtak rövid sportosra, meg kicsit emberfeje is van… hmm, lehet, hogy ez egy szárnyas izé, hogy is hívják őket? Á, megvan! Szárnyas Kentaur – nézek rá, és úgy látszik, ma egész nap Eridonszín leszek, amíg mellette vagyok. Ránézek a kezemre és végigfuttatom a szememet egészen a markomig, amiben az ő finom bőrű keze van. hirtelen elengedem, mintha égetne, pedig csak én égek belül, mert ilyeneket csinálok.
- Izé, bocs, jó? Nem direkt volt, csak meg akartam mutatni neked a pegazusizét – ennyi futja elnézéskérésre. Nem túl sok, de már többször megbocsájtott, szóval talán még ez is belefért. Rossz lenne, ha azt hinné, hogy tapizni akartam, vagy ilyesmi, mert úgy tűnhet, pedig tényleg nem akartam. Ő olyan kis aranyos, meg szép, meg mosolygós, hogy nem lennék vele ilyen csúnya. Nem mintha mással igen. Meg is mondom neki, hogy jó vele lenni, hogy nehogy ne tudja.
- Jaj de jó. Akkor felvidítottalak? De jó – örül ám a fejem? A nagy Innci-Fynnci felvidította Allegriát, de ügyes! Persze a nagyot csak a magasságomra kell érteni. Én is nézem újra a felhőket, de ő csak pacákat lát. Végül is azoknak is elmennek ám, és egy paca is érdemel annyit, hogy megnézzék maguknak és gyönyörködjenek bennük az emberek.
- Szerintem szép pacákat találtál, ha lenne égi pennám, szívesen megmártanám bennük – vigyorgok a csini lányra, majd újra a felhőket bámulom. Szinte látom magamat, ahogy tényleg megteszem és írni kezdek valamit. ~ Allegria kisebb, mint három. ~ Szerencsére nem lát a fejembe, de hát ez van, megkedveltem őt.
- Nem fognak keresni? Egy ilyen csinos lányt én mindig keresnék, nehogy elvesszen – bámulok a felhőkbe, mert most a szemébe tutira nem fogok nézni. Nem szeretném, ha elmenne innen, de jó lenne még tudni róla dolgokat.
- Spanyolországban is ilyenek a felhők?