Merkovszky.

Hideg van. Ilyenkor kirángatni az embert a viszonylag meleg kastélyból... Kowai tetőtől talpig bebugyolálva morog az ostoba tanerő ötletére. Persze, miért is ne! Nincs is jobb dolga az idei edzéseken kívül kijönni a szabadba! A friss levegőre! Hiszen azért lett rellonos, mert kifejezetten odalent szeret lenni. Lent, világos?
Nagy, korántsem nőies léptekkel baktat ki a kastélyból és egy laza 20 perces séta után már Bogolyfalva utcáit rója. Persze még mindig káromkodva. Kerüljön csak elé egy kihágást elkövető bárki, úgy leátkozza, hogy a lába sem éri a földet. Mondjuk egy kicsit aggódik, mert Ombozi bebörtönzése óta nem tudott a képességére koncentrálni... olyannyira nem, hogy még mindig nem képes a semmiből vizet csiholni, és az irányítással is gondok vannak, csak ha kijön a sodrából, akkor történik valami.
Dideregve, elkékülő ajkakkal ér a stéghez, ahol már ott várja a tanerő. Morog valami köszöntésfélét is, bár legszívesebben a halálba küldené. Amint kikapja a feladatot, arcára ül a kétségbeesés. Pont azt kéri Merkovszky, amit nem tud. Dehát ezt nem vághatja a képébe, hogy nem képes rá... Kowai összeszedi magát, kiveszi még reszkető kezeit a talárjából és egymás elé fordítja tenyereit. Koncentrálnia kell. Most nagyon. Lehunyja a szemeit, vesz egy mély lélegzetet és megpróbálja elképzelni, hogy kacsói között vékonyka, játszó vízsugár képződik, mi több, egyenesen literes mennyiséget... a környéken csipognak a madarak, az enyhe szellő megsuhogtatja a nádast és a fákat, és mintha valami bogár is ciripelt volna (ilyen hidegben??), úgyhogy mielőtt bármi is történne, idegesen ereszti le kezeit.
- Nem megy. Képtelen vagyok rá. Grrrr, megmondtam, hogy csak szórakoztak velem a diákjai! - bár maga is tudja, hogy ez nem igaz, hiszen tavaly az Ombozi által felgyújtott festményekre ő irányítgatta a vizet. Igaz, akkor sem volt képes előidézni.
- Ez úgy hülyeség ahogy van! Ilyesmi mágia nem létezik!

Merkovszky.

Szorosan összefogja magaelőtt kezeit, részben mert fázik, részben mert ezzel is tagadását akarja kifejezni. Merkovszky megállapítására csak hallgat, meredten, szúrós szemekkel néz a tanerőre. Ez egy kamu valami, amivel beetették, de okosabb ő ennél, mintsemhogy bevegye. Ha még létezik is ez a dolog, az biztos, hogy neki nincs ilyen képessége. Ha volna, tudná irányítani. Itt jön be az alapvető probléma, mert Kowai azok közé az emberek közé tartozik, akik a sikert egyből az ölükbe várják, mert ha valamiben "tehetséges", akkor nyilván csettintésre kell mennie. És mivel ez nem történt meg, következésképp nincs ereje, nincs tehetsége.
- Nem érdekel, hogy mi maga. - szögezi le egyértelműen, de késő: a professzor már nyúl is a víz fölé, Eris pedig akaratlanul is kénytelen odanézni. A tó felszíne egy ponton fodrozódni kezd, mígnem egy kis dombocska alakul ki rajta, amiből aztán előbukkan egy kutya feje, majd teste is. Az "állat" mozog, valósnak tűnik (amennyire valós lehet), megrázza magát.
- Illúzió. Az elme manipulálása. - vonja meg a vállát, bár a gondolat, hogy a tanár az ő fejében módosítja a látott információkat, egyáltalán nem tetszik neki. Szóvá is tenné, de ekkor már kibukik a vízből a kis facsemete, feléjük magasodik és Merkovszky újra megszólal, de ez Erist még mindig nem győzte meg.
- Chh. Rengeteg csodálatos dologra, mi? De - tegyük fel, hogy létezik -, nem használhatom gondolom emberek ellen. Mik a korlátai a mágiának? A szervezetben lévő víz önmagában fegyver lenne, ha ilyen kis kutyákat alkotnék belőle. Vagy tüskéket, mondjuk. Gondolom minden ilyen fajta dolog tiltott, és még önvédelem címszó alatt is börtön jár érte. Akkor pedig nem sok értelmét látom, mert ahhoz, hogy közönséget szórakoztassak, bármilyen más mágia is megteszi. Még ha ki is alakult ez bennem, tök feleslegesen, mert szerintem már észrevette, nem mások megsegítése a célom. - Kowai talán még sosem beszélt ennyire őszintén, de ez legalább egy lépés az elfogadás felé - más kérdés, hogy miféle.

Már harmadik éve tudja, hogy micsoda-kicsoda, de még csak most képes felfogni ennek a súlyát. Olyan erő birtokában van, amit csak meg kell tanulnia használni - okosan használni, és a fáradozása meg fog bizony térülni. A vízben olyan hatalom rejtőzik, ami mozgásképtelenné tud tenni egy emberi lényt csupán a testében lévő folyadékoknak köszönhetően, vagy akár még tovább mehet. Igen, vérmágus, az akar lenni. Nem sok kor szül ki magából egy ilyen elkorcsult lényt, mint ő. A szeme, az arcára tetovált kereszt, a családi "örökségek", a párszaszájúsága, aminek lehet köze van ehhez a képességhez... ennek mégis mennyi az esélye? Összébb húzza magán a talárt, kezd dideregni. Bár most köszöntött be a nyár, a reggelek még csípősek és ha nem vigyáz magára a diákocska, hamar megfázhat a nagy melegek előtt. Miért is jött ki? Gyakorolni. Ilyenkor? Fejében a kis hang vészjelzést ad, valami kikapcsolt benne amikor ilyen korán felkelt. Várjunk, aludt egyáltalán? Már nem tudja. Minden egybefolyik, félig napközben mintha aludna, közben pedig bent ül órákon, aztán odalent írja a dolgozatait. Összemosódik már mit tett meg és mit nem. De most, a csípős levegő kinyitja a szemét, kénytelen felébredni. Leguggol a nyirkos fadeszkákra és egyik kezét kinyújtja a víz felé. Koncentrálj. Légy eggyé a vízzel. Te vagy maga a tó. Nem megy. Képtelenség. Fáradt és nem képes rá. De igen, képes. Máskor is képes volt. Gyerünk. Gondolataiban halvány fénypont gyúlik, ez pedig egy vízből formázott kézzé alakul, csupán csuklóig, de integet, ökölbe szorul, majd ismét elernyed. Fél szemével a lenti tükörre les, ahonnan valóban előbújt valami, de az nem kézzé alakult, hanem formátlan csóvává. Rendben, nem szabad bedühödni. Mély levegő, relax. Megpróbál ellazulni, de ez képtelenségnek tűnik az adott pillanatban. Sebaj, menni fog. Most a feszültségét próbálja egy pontba sűríteni, ugyanabba ahová az imént. Meg kell próbálnia a dühét, a benne lévő gyűlöletet rákoncentrálni a vízre, mert mindig akkor sikerült valami, amikor harag volt benne. Az érzelemtől ugyan nem tud kidolgozott formára összpontosítani, csak egy nagy csápra ami kitör lentről és kígyó módjára elkapja a csuklóját, aztán berántja a vízbe. Ki se nyitja a szemét, már érzi kezén szorítást és a következő pillanatban a hideg tóba csobban, ő pedig pánikszerűen igyekszik feljutni a felszínre levegőért. Felérve tudatosul csak benne, hogy sikerült amit elképzelt és jóval gyorsabban működik, mint gondolta volna. Sőt, most az is kiderült, hogy mit kell tennie, hogy működésbe hozza, de jelen pillanatban nem vágyik másra, csak hogy megszárítkozzon és lefertőtlenítse magáról a tó koszos vizét a szobájában. Néhány próbálkozás után felkapaszkodik a stég szélére, felhúzza magát és vacogva, ázottan, szipogva eltűnik a kastély felé vezető irányban.