Oliv

Takarodó felé járt az idő, de még mielőtt az egyik klubhelyiségben ücsörgő prefektus meginterjúvolhatna arról, meddig szándékozok távol maradni, észrevétlenül kislisszoltam a bejárati ajtón, s gyors léptekkel elindultam a csigalépcsőn lefelé. Többnyire nem vagyok nagy szabályszegő - elég abból egy is a családba, és mivel Nath kettőnk helyett is megtette, ami tőle telik, úgy láttam jónak, ha tartózkodok az ilyesmitől -, de mégis ki az, aki a kijárási tilalmat komolyan szokta venni?
Ennek ellenére ügyelek, hogy ne fussak össze a rend összevont szemöldökű őreivel, s gond nélkül jutok el a nagy tölgyfa kapuig, a szabadba érve pedig lassítok lépteimen. Egy almát rágcsálva használom ki a lehetőséget, hogy végre túljutottam az összes vizsgán, mindegyikből meglett a kiváló, így sehová nem kell sietnem és nincs más dolgom, mint kóborolni a szabadban.
Nem annyira figyelem, merre megyek, spontán választok elágazásoknál, míg végül megpillantom a falu fényeit, s innentől kezdve kicsit határozottabban indulok el a tó felé.
A stégen vannak még néhányan, de csak egy ismerős alakot sikerül kiszúrnom, akivel már jó ideje nem sikerült rendesen beszélnem - meg úgy alapvetően két percnél többet tölteni vele -, úgyhogy lestoppolok mellette, hogy üdvözöljem.
 - El voltál tűnve - jegyeztem meg, de megkíméltem a lányt attól, hogy kíváncsi tekintettel méregetni kezdjem. Nem feltétlenül fizikailag értettem, hiszen időről-időre összefutottam Olivval a folyosón, de valahogy más volt, mint amilyennek megismertem, s néha jobbnak láttam, ha nem zavarom, akármi volt is, ami kiváltotta nála a drasztikus váltást.
Közben az almám véget ért, úgyhogy a csutkával megcéloztam a stég szélén ökörködő srácot, aki meglepetten kapott tarkójához és pillantott irányunkba, mire ártatlanságot színlelve Oliviára mutattam, meg sem próbálva elfojtani a vigyorom. Szerencsére valószínűleg úgy döntött, hogy nem hajlandó ilyen infantilis személyekkel foglalkozni, vagy csak jobban érdekelte a nyár végét fürdőruhában élvező társnője.
 - Unalmas itt ácsorogni. Csináljunk valamit - javaslom, lévén egyáltalán nem tud lekötni, hogy másokat nézzek, vagy hogy mély hallgatással töprengjek egzisztenciális és lételméleti kérdésekről. A csendnek és a nehéz gondolatoknak is megvan a maga helye, csak nem itt és nem most.