Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=477201#post477201][b]Thege Ágost - 2015.03.16. 13:38[/b][/url]

A miskolci ócskapiacon frissen vett cipő – marhabőrnek árulták, de mindenki láthatta, s még Ágost is sejtette, hogy teljesen szintetikus anyag – kényelmetlenül nyomta a felség lábát, amikor az hazafelé tartott a közeli muglifalu buszmegállójából. Zihálva tért le az útról, s rogyott le a falu mellett elterülő kis tó stégjére, melynek korhadt deszkái vészjóslóan recsegtek hájhurkái alatt. Úgy érezte, egy lépést sem tud továbbmenni. Ami azt illeti, nem is akart.
Levette hát gyönyörű cipellőit, s tyúkszemekkel, vízhólyagokkal tarkított alsó csülkeit jólesően belemártotta a tavacska hűs vizébe, miközben elégedetten cuppantott egyet. Szemlátomást nem tűnt fel neki, hogy lábszagának kigőzölgése még a közelben ívó halakat is elriasztotta. Tornáztatta kicsit lábujjait, s érezte, ahogy a hűvös víz csökkenti a fájdalmat a sarkán, a talpán, a lábujjain, a lábfején s minden olyan porcikáján, ami érintkezésbe lépett a kelleténél négy számmal kisebb – ámde leárazott – cipővel. Némi kotorászás után előhalászott zsebéből egy kis papírzacskót, benne egy sajtos fornetti utolsó hírmondójával. A kis pogácsát összemorzsolgatta ujjaival (ezzel elérte, hogy a szája mellett az ujja is sajtkrémes legyen), majd egy részét a tóba szórta, előcsalogatva egy nád mögött rejtőző, pimasz hattyúcsaládot. A hattyúk kegyetlen pillantása megrémítette, éles csőrüktől félve gyorsan kivette lábait a vízből, míg a bestiák elpusztították a maradékot, majd odébbálltak. A vadkacsáknak szánta a morzsát, ha jönnek haza Afrikából.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=482178#post482178][b]Thege Ágost - 2015.03.26. 00:32[/b][/url]

Nem volt túl izgalmas a stégen üldögélni: a korhadt deszkák szálkái kellemetlenül átszúrtak polisztirol nadrágján, a nádas felett pedig fenyegető gomolyagban rajzottak a szúnyogok (pár testesebb példány pedig a feje felett). A pimasz hattyúk távozása után visszadugta lábait a hűs vízbe, hogy ismét enyhüljön a fájdalom. Hamisan dudorászott közben (bár ő úgy gondolta, Pavarotti is példát vehetne róla).
Alighogy eltelt egy szűk fertályóra, léptek hangoztak fel háta mögött, s nemsoká a stégre lépett valaki – olyasvalaki, akit még sosem látott sem a faluban, sem a kastélyban, sem palotájában. Hóka arc, barnás haj, teljesen jelentéktelen küllem. Hamar le is emelte királyi pillantását az arcról, ám amint elhangzott a „csókolom”, már nyújtotta is kezét. Hadd csókolja meg, ilyen kegyet sem osztogat mindennap!
- Jer hát akkor ide, fiú, a kézcsókra – köszöntötte a jövevényt, bár addigra az már elhelyezkedett tőle pár lépésnyire, kényelmes törökülésben. A köszönése illendő volt, viselkedése megfelelő: úgy tűnt, végre egy illemtudó kölyköt hozott ide a sors. S ő is utálta e hosszú nyakú csirkefogókat: micsoda hasonlóság!
- Azok hattyak – javította ki a fiút. – Fattyú – fattyak, hattyú – hattyak. Ezt mindenki tudja – vetette oda már kissé fitymálóan. Ostoba imposztor – kuncogott fel magában, s megvakart egy viszkető anyajegyet a tomporán. Hát igen, nem lehet mindenki nyelvész.