38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Stég - David Bennett hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 14. 20:42 | Link

Evil

Szeptember. Már megint. Egy újabb hónap ebben az életben, aminek szintúgy nem lesz semmi értelme, mint az összes többinek. Dolgozatok hegye, vizsgák halma, az embernek még a kedve is elmegy gyakorlatilag az élettől is. Vagy csak én vagyok igy, és vitte el más az enyémet? Lényegtelen, de megint meg fogok bukni, újabb évismétlés. Nem mintha ez bárkit is érdekelne, mindenki magasról tojik rá és oda sem bagóznak, hogy David Agressziv Benett már megint a hatodikat járja.
Szeptember. Gyűlölöm ezt a hónapot. Egyértelműen valaminek a végét jelzi, elkezdenek sárgulni a falevelek, később lehullnak, mindenki elkezd gőzerővel pulóverket vásárolni, melegebb dolgokat, mint az eddigiek. Többet, csak hogy ne érezzenek semmi olyat, ami esetleg kellemetlen lenne. Ráaadasul ezzel az erővel meg a hideg egyáltalán nem is kellemetlen, ahhoz képest, hogy másoknak miket kell elviselniük és együtt élni velük. Nem sokan járkálnak itt, akik ezt hasonlóan gondolják, hisz van akinek az életében a legnagyobb gond az, hogy a kabátja fekete vagy feher szinű legyen.
Kezd elegem lenni magamból. A lány, aki valaha annyit jelentett, halott. Persze, tudom, már legalább 3 éve eltávozott, de képes havi egyszer olyan borzalmas rémálmot hozni raám, hallucinaciókat, tévképzeteket, hogy néha már majdnem el is hiszem, hogy én öltem meg, vagy hogy még nem halt meg. Képtelenség, hiszen .. Hisz meghalt. Tudom, felfogtam már, de elfogadni nem megy. A húgom volt. Az én hibám. Az egész miattam volt, az ég világon semmit se tudtak, és én se minden részletet.
Ennyi elég volt, egy melegítő alsó részét vettem fel magamra, amit elégnek tituláltam, hisz nem készülök senkihez - kihez mennék, és mire leérek a faluba, már be fog sötétedni. Cigaretta, öngyújtó, egy cipő, és nem sokkal kesőbb a Crup es a görényem együtt vigyáztak a rumlira, amit szobámnak merek nevezni. Bár a magánzárka azt hiszem jobban illik rá.
Nem volt hűvös, pont jó ido, hogy az emberek kitisztítsa egy kicsit a fejét. Amíg leértem a tóhoz, 4 szállal fogyatkozott meg a dobozom tartalma. Nem baj, gondoltam, ezzel még kibírom holnapig.
Hogy végül hogy kötöttem ki a stégen? Fogalmam sincs. Egy idő után a lábaim maguktól vittek előre, és mire észbe kaphattam volna, már ott álltam a szélén. A szél lengedezett, én kitártam mindkét karomat, mely így teljesen felfedte a tribalomat és élveztem, hogy néha felállt a szőr a hátamon a borzongástól. Vajon aki el akarja lökni magától az életet, az utolsó lépés elott o is ezt érzi? Biztos, mert csodálatos érzés, kicsit jobban is lettem tole. Olyannyira, hogy le kellett ülnöm a fatákolmány szélére, nehogy beleugorjak a csábitó, csillogó felszínű vízbe. Mindkét lábamat a hűsbe lógattam, kezeim az ölemben összekulcsolva és csak báv«multam a tükörfelszínt, várva valamire.
Szál megtekintése

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 14. 22:00 | Link

Sosem gondoltam úgy, hogy nekem egyszer lehet valaha normális életem. A szüleim halálának pillanata az agyamba bevésődött, és bármennyire is próbáltam változtatni a helyzeten, nem ment. Világéletemben menekültem valami elől, ez mostanra a lényem részévé vált, nem tudnék anélkül élni, hogy nem kerülnek valamit. Nem volt, és már sosem várhat rám normális élet, én nem abba a családba születtem, aki feltehet egy lapra barmit. Mindig volt mit vesztenem, és ezt az esetek túlnyomó többségében nem sikerült megvédenem. Akármiről legyen szó.
Itt ülök egy szeptember közepi estén egy ingatag helyen egyedül. Ahogy vagyok. Lassan bele kéne törődnöm a dologba, de én is csak ember vagyok, szükségem van valakire, legalább egy emberre, akihez ha átmegyek éjnek évadján, nem csapja be az ajtót az orrom előtt, hogy köcsög perverz - na nem mintha ilyenre lenne példám, de hat.. Itt fogom elbukni majd egyszer a harcot. Papíron már vége van, de ezek nem fognak beken hagyni, mert többet tudok annál, mint amennyit az életem érne bárkinek. Furcsa helyzet.
Csak a fa nyikorgását hallottam meg, illetve ülőgumim alatt ereztem, hogy valaki lépked azokon. Egy pillanatra megáll, mintha habozna, de tovább jön felém.
Megtaláltak! Tudtam, mindig megereztem, mielőtt rám törték volna az ajtót. Nem tévedek, itt azaz a közvetlen közelemben, a hátam mögött. Ahogy valami reccsenést hallok  a fakorlát felől, a már ugrásra készen állt önkontrollom meg is teszi a magáét: pillanatokon belül két lábra álltam és azzal a lendülettel a szerencsétlent a földre döntöm. Amint lerántottam rájöttem, hogy pusztán egy iskolatársam jött le ide talán szintén annak a reményében, hogy jobban érezze magát. Próbálom hárítani az esés nagyságát, átkarolom a lányt a hata mögött, teljesen magamhoz szorítom, térdre esek és végül így sikerül valami nagyon furcsa pózban megtartanom szegényt..
- Zora? Ember, ne haragudj én már azt hittem... Lényegtelen. Jól vagy?
A félhomályban végigpillantok a lányon, akin vagy sötétkék ruha vagy fekete van, ezt nem tudom megállapítani. Egész helyes arca van, nem is értem, hogy eddig hogy nem tűnt fel. És...kabát van rajta?! Én meg itt egy szál semmi fölső nélkül? Nem tudom melyikünknek ment el jobban az esze, de teljesen megfeledkeztem arról, hogy elengedjem a Navines prefektust.
Utoljára módosította:David Benett, 2013. szeptember 14. 22:50 Szál megtekintése

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 14. 23:12 | Link

Sosem fogok ezen túllépni. De talán nem is kell, talán így írtak meg mindent előre, hogy ez fog történni. Hogy majdnem minden embert kinyírok, aki nem ad magáról életjelet, mielőtt a közvetlen közelembe érne. Az óvatlan Zora hasonlóan tett, akiről csak fel perccel később tudtam meg, hogy ő volt. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, hogy egy baltás gyilkosnak hittem, és most itt vagyok fölötte .. khm.. igen. Mit is szokás ilyenkor mondani, azon kívül, ami már elhangzott a számból? Talán valami olyasmit, hogy nagyon sajnálom, ne haragudjon - igen, ezt valóban mondtam is -, vagy valami egyebet? Nem, nem vallana rám nagyon a dolog, így mocsok módon kiélvezem a helyzetet, hogy gyakorlatilag alattam fekszik egy lány. Kezeim vaskapocsként őrzik a lányt, aki nem hogy ellenkezik, de ki se akar nagyon szabadulni a béklyóimból. Így megengedek magamnak egy szemérmetlen üdvözlő puszit, ami talán véletlenül, de pont a nyakara sikeredik. Óvatosan leeresztem a hátat a földre, én meg mindkét kezemmel a füle mellett támasztom meg magam.
- Tudod, mostanában ezt gyakorlom, hogy hogyan lehet egy lányt ledönteni a lábáról 20 másodperc alatt. Mit szólsz?
Indítom el a labdát, és még mindig nem emelkedem fel a stégről. Sőt, odafekszem a lány mellé, aki remélhetőleg addig nem kelt fel, ha mégis, az sem baj, akkor egyedül fekszem le a fára.
- Aztán a hogy telt a nyár? Legalább fél éve nem sikerült egy jót beszélgetnünk, pedig nekünk is mennyi őrült poénunk van, emlékszel?
Hát ez igazán vicces, a sors a legjobbkor küld valakit a megmentésemre.  Mindig is volt érzeke az iróniához, ha az velem volt kapcsolatban. Az első csókom Bethtel fogadásból történt, első ivászatom Leoval történt itt helyben, az unokaöcsémet elpáholtam .. elpáholtuk egymást, mert ott én is tarkán mentem vissza a szobámba, szóval összebalhéztunk csak mert tettem a dolgom: kiütöttem valakit a csapatából. Az, hogy ez történetesen az akkori barátnője volt, honnan tudhattam volna, de az emlékezetes pillanat marad. Vagy amikor félreértésből verekedtem egy olasz taggal a csárdában. És ha már csárda, ki ne hagyjuk az Emmás estemet, ami nem volt piskóta. A csók Alexával, Leonard megmentése, mikor lenyúlta egy pucér indián a barátnőmet.. És most a feltámasztásomért jött Zora, jobbat nem is kívánhattam volna.
- Van valakid?
Nem értem mi ütött belém, nem szokásom ennyit beszélni, főleg nem valakivel, akivel 6 hónapja alig láttuk egymást és annyira futotta, hogy üdvözöltük egymást. Meg aztán személyes jellegű kérdés, amiket nem ilyen gyorsan szokásom elsütni, de én se lehetek mindig ugyanaz a monoton ember. Bar sose voltam. Nem engedtek.
Utoljára módosította:Czettner L. Zora, 2013. szeptember 14. 23:26 Szál megtekintése

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 15. 13:07 | Link

Nem szoktam ilyet csinálni, hacsak az illető nem valami nagyon közelálló személy, mint pl a húgom vagy Beth. De most ezt akartam. Ha úgy akartam volna, simán belegurítom a remegő lányt a számára fagyos vízbe, vagy nem teszek semmit, esetleg még neki is rontok, hogy ha ezt csinálja, hogy lopakodik, akkor biztos meg akar halni. De mégis olyat tettem ,ami nem igazán méltó a mostani hangulatomhoz túlságosan. Éreztem a lányon, hogy meglepem ezzel a mozdulattal, talán még a vastag ruhatakaró alatt ki is verte a hideg. Elmosolyodtam, hogy ilyen helyzetbe hoztam, pedig most igazán nem állt szándékomban megfagyasztani benne a vért - ennek ellenére eddig jól csinálom, egy percen belül kétszer is.
Ahogy válaszol a kérdésemre, már adom is neki a szabad kilátást az égre, míg az én hátam is a régi fán terül el. A Navinés arrébb mászik, mire én is növelem a távolságot kettőnk közt. Lehet, hogy most különösen nagy igénye van a személyes buborékjának, és már így is szerintem kiakasztottam a lányt.
- Sokat gyakoroltam, hogy így menjen.
Annak ellenére, hogy meg is ölhettem volna, elég jól kezeli a szitut. De ezt mindig is kedveltem benne, hogy a többiek nagy része már sikoltozna, én meg komolyan gondolkodnék az öngyilkosságon. Zora inkább palira veszi - vagy hogy mondják - a dolgot, aminek rendkívül örülök. Sosem kellett magyarázkodnom neki az alkalmanként furcsa viselkedésemért, ami megintcsak a kapcsolatunkat támogatta. Gyűlölök arról beszélni, hogy ki vagyok, kik a szüleim és honnét jöttem. Neki elég volt annyi, hogy Oroszországban születtem, Angliában nőttem fel, vissza Oroszba és onnan ide. Vagy lehet akar többet tudni, de sosem erőltette a dolgot. Nem is emlékszem, hogy kérdezte-e bármikor a részleteket.
Emlékezés. A másik dolog, amit ki nem állhatok. Nem hiszek abban az Istenben, akit szentként tisztelnek éa a fiát feláldozta az emberekért. Én azt a valamit vagy valakot tisztelem istennek, aki ebből a teljes káoszból egy rendszert csinált, fizikai törvényeket. Csak minket áldott meg az emlékezéssel.
- Én arra már nem, hogy hogyan ismertük meg egymást.
Inkább csak kijelentem, mint kérdezem meg tőle, hogy ő emlékszik-e. Annyi mindent csináltunk régebben, de az már elszállt, hogy hogyan beszélgettünk először. Pedig erre akarnék emlékezni.
Ahogy visszakérdez, egy pillanatra felé fordítom a fejem, majd az ellentétes irányba fordulok a testemmel, így a tekintetem is leveszem róla. Miért kérdeztem ezt tőle? Mi értelme volt? Tudni akartam, hogy az ő magánélete rendben van? Hogy ő boldog lesz, ami nekem soha nem fog megadatni? De ki vagyok én, hogy ezzel zaklassam? Rellonos mivoltomból nem kérek bocsánatot, nem is áll szándékomban, hisz nem a kezét törtem el (de lehet, még akkor se bukna ki a számból ez a szó).
Lehet mindegyik valahol igaz, de magamnak se ismerem be az okát : hogy én akartam hallani ezt a kérdést tőle. Hogy rávághassam, semmi köze hozzá, majd visszaloholnék a kastélyba. Túl akarok lenni az Eridonoson, de az úgy sohasem fog menni, ha mindenkit ellökök magamtól, így ahelyett, hogy felkelnék, a lány felé fordulok.
- Csak eszembe jutott.
A félhomályban a pillantását keresem, amit nem találok, így mindössze a szemeit nézem. Milyen szép ez a lány! Olyan hosszú a haja , mint Bethnek.
Szál megtekintése

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 15. 16:59 | Link

Azt hiszem elég hamar túlléptünk azon a megrázkódtatáson, hogy egy érzékeny helyen üdvözöltem egy felettébb furcsa szituáció beállta után. Mellé hevereedek, felvesszük a kellő távolságot és döcögve megindul a beszélgetés.
- Vigyázz, mert nem fogsz elférni az egómtól!
Nevetek vele én is egy gyorsat, majd ismét melankóliába borulok. De az ég szerelmére, nem meggyilkoltak (bár lehet jobb lett volna) , csak elutasítottak. Nem erre számítottam, de mire gondoltam, hisz ő is még iskolába jár, 19 éves, én 22, nem most kellett volna. Mindegy, illetve nem az, de most már bukta.
Emlékek...
- Poén. Lyukas az agyunk.
Risztázom vele a helyzetet, hogy nem emlékszünk az első találkozásunkra, ahonnét kiindult a barátságunk. Erre nem tudok, akármennyire is erőltetem az agyamat, ellenben amit tiszta szívemből ki akarok törölni az agyamból, az meg olyan, mintha egy várat akarnék összezúzni egy darab kalapáccsal. Lehetetlen.
Majd a hirtelen, megmagyarázhatatlan őszinteségi roham vett erőt rajtam, gondolkodás nélkül böktem ki, ami először megötlött bennem. Másodjára nem igényeltem választ, mégis megajándékozott vele. Az ezt követő félig-meddig kijelentése arcomra fagyasztott egy halovány mosolykezdeményt, szívem erősebbet ütött majd ereimbe gyorsabban kezste pumpálni a vért. Nem válaszoltam azonnal, előbb biztzosítottam magam afelől, hogy értelmes választ tudok adni.
- Már nincs. Sokáig volt. Biztos emlékszel Elizabethre, tudod, egy időben még prefektus is volt. Bár lehet te akkor még nem voltál. Több mint 3 éves kapcsolatnak lett vége.. Megkértem a kezét. Nemet mondott.
Ez volt eddig az első alkalom, hogy ilyen hosszasan beszéltem a végéről. Tényleg vége lenne? Annyit szenvedtünk, hogy együtt lehessünk, és ezzel vet véget neki? Képtelenség, hisz ő is komolyan gondolta. Nem, ezek szerint mégsem. De már nem tudok ezzel mit tenni, nem áll módomban az egészet nem megtörténtté tenni, nincs ilyen képességem.
- Ráérsz most? Elmehetnénk a csárdába, ha van hozzá kedved.
Már kezdtem is feltápászkodni. Valóban el akartam oda menni egyrészt, mert vele meg sosem ittam rendesen, másrészt igazán rám férne, új cigire is be kéne ruházni, plusz fázom is kicsit. Ha még nem segített magán Zor, akkor a kezemet nyújtom felé, hogy két lábrea állítsam azok után, hogy ledöntöttem azokról (;D).
-Nyugi, állok mindet.
Mosolygok rá, bár korántsem vagyok biztos abban, hogy látja ezt ebben a nulla fényben, majd elindulok.
Szál megtekintése

David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. április 27. 19:57 | Link

Ráhel.

 Hát már szép ideje annak az éjjelnek és az azt követő, igencsak kétes napoknak. Mindannyian nyögjük még rendesen a következményeit az utunknak, de nem veszítettük el a lábunkat, a fülünket vagy egyéb olyan testtájunkat, amire a közeljövőben még szükségünk lesz. Ninával pedig a pár napja zajlott kis beszélgetés óta nem nagyon hoztuk fel a témát, pedig lehet nagyon ránk fért volna. Legalább egy kicsit más dolgokról beszélni, mint azok, amik egyébként is mindig a fejemben motoszkálnak. Lefektetni az alappilléreket, elmondani az alapvetőbb elvárásainkat, vagy valami. De nem és hiába vártam arra, hogy majdcsak kibök valamit az egyik reggel, amikor felhozza a teát és kicseréli a kötéseimet. Figyeltem a mozdulatait, a tekintetét, egyszer még a kezét is elkaptam, mikor megfordult, de igazából nem léptük át azt a határt, ami egy barátság és egy alapfokú párkapcsolatot választ el. Aztán ki tudja, talán ott a szobában ugyan nekem beszélt, de nem rólam. Esetleg csak azért mondta úgy, ahogy, hogy kicsit megnyugtasson és én se képzelegjek folyamatosan. Azon az estén nem voltak rémálmaim és hónapok óta úgy aludtam át 13 órát, hogy fel se keltem egy perc erejéig se. Ez volt már 4 napja, inkább 5. Nem sokára meccs is lesz, arra is kéne jócskán készülnöm, de jelenleg az is elég jó, hogy a csapatot Robi fennhatósága alatt tudhatom, amíg fel nem épülök.
 Ma végre akartam Ninával beszélni egy kicsit, mielőtt elindulok a Ráhellel való találkozásomra, ám egy igen kívánatos ruciban az ajtófélfának dőlve közölte, hogy akkor ő most elmegy egy kicsit. Én meg ott feküdtem a szófán és igencsak meg kellett dolgoznom azért, hogy ne ott helyben kapjak szívrohamot. Bólintottam neki, megjegyeztem, hogy milyen csinos és már el is illant. Köpni-nyelni sem tudtam, de biztosra kezdtem venni, hogy a kastélyban pár napja csak viccelt velem. Hirtelen lettem nagyon dühös legfőképp saját magamra. Mégis mit képzeltem, minek áltattam magam azzal a teljesen hülye gondolattal, hogy esetleg. Jesszus, David, a maradék eszedet is elhagytad Oroszországban! Kaptam a nagy sporttáskámat, amiben lehoztuk ide a cók-mókomat és mindent belevágtam, ami abban a házban engem illetett meg. Pólókat, gatyákat, tusfürdőt, pénztárcát, cigarettás dobozokat, fáslikat, mindent, amit félig ájult állapotomban bepakoltam abba a táskába. Átlendítettem a nyakamon, hónom alá vettem a mankókat és kiléptem a házból - végül telekinetikával bezárva azt. Határozottan ideges és gyors tempóban igyekeztem a stéghez, ahova pár napja elhívtam Ráhelt. Be akartam neki számolni és megmutatni neki, hogy minden rendben van, itt vagyok, és már nem megyek el többé. Nadrágom nevetséges módon lötyögött rajtam, ami adott némi szégyenérzetet. 8 kilót dobtam le a szepszisem óta, de nem hittem volna, hogy ennyire brutálisan meglátszik. Azt persze nem mertem konstatálni a tükörben, hogy a szemeim mennyire beesettek, arccsontom pedig egyre jobban kiemelkedve még ijesztőbb külsőt kölcsönzött nekem. A fa-építményre érve már délután 5-6 óra volt, de az idő még mindig kellemes. Hanyatt vágtam magam a deszkákon táskámat a fejem alá téve mankóm meg a korlátnak támasztva, és vártam Ráhelre, ami alatt nagyon igyekeztem minden tervem és álmom, elképzelt dolgaim és heteim alatt nem teljesen kivágni a fát.
Utoljára módosította:Czettner R. Luca, 2014. május 11. 15:30 Szál megtekintése

Stég - David Bennett hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa