Hollóvölgyi Zsófia

Nosztalgikus a stég látványa. Minden lépés visszavezet abba az emlékképbe, amikor először éreztem azt, hogy egy nő azért szeret, aki vagyok. Zsófi még sehol sincsen ahogy forgatgatom fejemet jobbra-balra. Igyekeztem, hogy legalább tíz percem legyen két szál cigit elszívni, mielőtt belekezdennénk bármi nagyba. Vadul kutatva fekete, bokáig érő szövetkabátom zsebéből előhúzok egy öngyújtót és szálat és szívni kezdem. A vöröskét én kerestem fel azzal, hogy bár két hete se volt legutolsó beszélgetésünknek, szeretnék vele konzultálni még, s ha ideje engedi, gyakorolni is. Míg rá várok, bizonytalanul méregetem a füstön túl fekete bakancsos lábam alatt húzódó víztömeget. Megborzongok tőle. Hiába fizetem két hetente a pszichológust, akinek megnyíltam szuicid hajlamaimról, valahogy nem, én... úgy érzem a jó szakember se elég hozzá, hogy túllépjek hatalmas félelmemen... amit a víz hoz elő belőlem. Mégis mi a mocskos fene ez, ha nem irónia, hogy pont azt kaptam meg, amiben majdnem elvesztettem az életemet? Tudván, hogy senki sincs a közelemben akit pont érdekelne, halkan dúdolom egyik RagDollzos számunkat, nehogy még véletlenül is visszalépjek abba a negatív spirálba, amit a múlt okoz. Szabadulni szeretnék tőle, és szeretni az elememet, nem kibaszni magammal és félelemben élni.

Hollóvölgyi Zsófia

Nosztalgikus a stég látványa. Minden lépés visszavezet abba az emlékképbe, amikor először éreztem azt, hogy egy nő azért szeret, aki vagyok. Zsófi még sehol sincsen ahogy forgatgatom fejemet jobbra-balra. Igyekeztem, hogy legalább tíz percem legyen két szál cigit elszívni, mielőtt belekezdennénk bármi nagyba. Vadul kutatva fekete, bokáig érő szövetkabátom zsebéből előhúzok egy öngyújtót és szálat és szívni kezdem. A vöröskét én kerestem fel azzal, hogy bár két hete se volt legutolsó beszélgetésünknek, szeretnék vele konzultálni még, s ha ideje engedi, gyakorolni is. Míg rá várok, bizonytalanul méregetem a füstön túl fekete bakancsos lábam alatt húzódó víztömeget. Megborzongok tőle. Hiába fizetem két hetente a pszichológust, akinek megnyíltam szuicid hajlamaimról, valahogy nem, én... úgy érzem a jó szakember se elég hozzá, hogy túllépjek hatalmas félelmemen... amit a víz hoz elő belőlem. Mégis mi a mocskos fene ez, ha nem irónia, hogy pont azt kaptam meg, amiben majdnem elvesztettem az életemet? Tudván, hogy senki sincs a közelemben akit pont érdekelne, halkan dúdolom egyik RagDollzos számunkat, nehogy még véletlenül is visszalépjek abba a negatív spirálba, amit a múlt okoz. Szabadulni szeretnék tőle, és szeretni az elememet, nem kibaszni magammal és félelemben élni.

Stephen

Hollóvölgyi Zsófia

Meredten nézem a vizet. Hív magához, de nem úgy, mint életuntat bánata végén a halálvágy. Megmártóznék benne, invitál, hogy kapcsolódjak vele, de nekem már az is fura, hogy idevonzott. A tanárnő a közelben lehet. Várok rá egy ideje és megkönnyebbülök, amiért még nem látom, mert akkor kényelembe helyezhetem magam. Körbenézek, de nem látok kukát, így ledobom az elfogyasztott cigiből maradt csikket és elkaparom lábbal, aztán leülök a stég kezdete után valamivel bal oldalra. Egy jó húsz centire van a lábam a víztől, vagy van talán harminc is. Ráérősen előveszem a második szálam, mert nem sietek sehová. Mindent úgy szerveztem, hogy egy napot csak a konzultációra meg önreflekcióra dedikáljak.
- Halii! - meleg, vidám hangtónust ütök meg, de ha nagyon objektívek akarunk lenni, az illetékes tanerőt full semlegesen kezelem, aki azután érkezik meg, hogy az említett szál is eltűnt. Már ott nyugszik a másik mellett valahol a földbe temetve és jelenleg egy kékszőlős rágógumit rágcsálok, mert nem akarom a nőt a bűzömmel terhelni túlságosan.
- Áh nem, ne aggódj miatta. Max  egy tíz perce jöttem, rászámoltam ennyit a talira a biztonság kedvéért - A tanerőknek perverziója néha az ismerkedős small talk, amibe totálisan benne vagyok. Zsófival is volt már ilyesmi, akkor elmondtam, hogy éjjeli bagoly vagyok. Bár sosem aludtam el, nem akartam ezt most kipróbálni.
- Hmmmm - ezen elgondolkodok kicsit, aztán hayagul megrántom vállaimat - Megvagyok még. Valahogy az van, hogy még egyszer sem tört ki a kontrollom alól a víz. Egyszer mikor nagyon nevettem, max. akkor buborékokat formált. Még mindig abszurd és egyben nagyon örülök neki, hogy előjött ez a képesség meg minden, de… Valami mégsem kerek egész. Furcsa érzés tölt el, ha erre a víztömegre nézek a lábamnál és nem értem, hogy miért.
Erre lenne nagyon jó a pszichológus. Pontosan tudom, hogy miért érzem magam furán, mégis. Én, aki szorosan együttműködik az érzelmeivel, nem jövök rá mi lehet az.
- Szerinted ez normális az elején? Mégis csak… új ez az egész.

Stephen

Hollóvölgyi Zsófia

Ezt olyan embernek említeni, aki imádja a gyerekeket, nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam. Hangom lágyan keveredik Zsófiéval. Én még korainak gondolom azzal tölteni az időmet, hogy akarok-e gyereket, de tudat alatt helyet kap a gondolat egy kislányról.
Van bennem egyhe pánik, amikor a nő felém közeledik. Forróság árad belőle, ami belül éget. Felhúzom lábaimat és átölelem magam előtt, viszont nem nézek rá. A végén még valami riadt kisfiút látna a cool rocker helyett, aki ura önmagának és aki az imént büszkélkedett az erejével is.
- Áh, akkor jó - bólintom. Már megint valami, amit túlgondoltam. Mélyen azért elszomorít, hogy nem annyira látványosan mutatkozik be a mindennapokba a mágiám ezen kivetülése.A másik oldalról nézve viszont igaza van a vöröskének és örülök, hogy inkább a vélavérrel és a zenei munkáságommal tűnök ki a tömegből. Intek picit a kezemmel, majd olyan mozdulatokat teszek, mintha virágot szednék. Ezzel kiszakítok egy csészényi adatot a nagy mindenségből és egy tökéletes buborékká formálom. Közelebb hozom magamhoz, kis ideig tanulmányozom a gömb formát és magamat is benne. Aztán visszaadom a tónak a vizét. Tudom mit érzek, aztán valahogy mégsem.Valamiféle gátlással küzdök a víz iránt, de az érzést nem tudom megnevezni. El vagyok vágva tőle és megijeszt. Megijedek a helyzettől és a reakciómtól is rá. Ráncos homlokkal fixírozom a tavat. Arckifejezésem egyszerre eltöprengett meg zavart.
- Nem tudom. Nehéz - vágom rá, tanácstalanul rávetem tekintetem. Lerakom nagy dobbanással a lábaimat is a földre - Fojtogató. Pánikszerű. Én nem utálom az elememet tényleg, mégis valahol a hányinger kerülget ha sokáig kell néznem. Pedig igazán gyönyörű. Szeretem használni. Gyakorlás közben csak jó tapasztalatokat szereztem belőle.
Nem akarom, hogy ahhoz az eseményhez kapcsolódjon ahogy... az elemem megmutatta magát. Vajon mihez kezdenék akkor, ha ő mégis azt mondja, hogy az esélyes?

Stephen

Hollóvölgyi Zsófia

Egy loccsanással válik eggyé a nemrégiben kimert víz a tóéval. Igéző, ahogy nyomában fodrozódik tovább és összekötöm, hogy a jelen gondolataim is valami folyadékhoz hasonló formátumban fodrozódnak éppen, csak sokkal intenzívebben Zsófi szavaira. Az "éget"-re látványos borzongás lesz úrrá rajtam.
- De a tűz melegíteni is tud - vágom rá egyből, különösebb megfontolás nélkül, hogy vajon egyáltalán mit érthetett a tanerő a szavaival. Ekkor még nem nézek rá, pedig elgondolkodtató szobrászati lehetőségre hívja fel figyelmemet, amely újfent megmosolyogtat. Komolyan, ez a nő!
- Igen, és ami azt illeti, készítettem is már jéggömböt ennek a víznek egy részéből előttem, meg valamikor egy szívet is sikerült összehozni, mostanában a Dala lovat gyakorlom - lelkesen sorolom az alkotásaimat. Mivel könnyű felcsigázni, a vörös hallhatja, hogy minden felsorolást követően egyre élettel telibben beszélek - Gondolkodtam gitárban is, bár az egyelőre még rohadtul komplexnek tűnik. A végcélom az lenne, hogy bevessem a szórakoztatóiparban valahol az elememet. Azt meséltem neked, hogy van egy bandám, ugye?
A víz kissé megdermesztetett állapotában fenséges húrokat alkotna egy gitáron. Kipróbálom és szinte hallom lágy hangját. Mindez olyan kellemes. Tényleg ki kell próbáljam egyszer. De aztán fejtegetésbe kezdek a vízhez kötődő érzéseimről. Muszáj megnyílnom neki, jobb ha tudja min megyek épp keresztül, legalább kapok tanácsot, hogy mi van velem, legrosszabb esetben pedig pszichológushoz küld amit allásan meg is tesz.
- Dehogy! - legyintek - Jó hallani, hogy te is jársz. Én is, csak más problémáról beszélgetek vele általában és… Félek, hogy mit szólna hozzá, azt hiszem… Várj, gátolhat? Szóval akár el is aludhat az elemem, ha nem kezelem jól ezt a problémát?
Megijedek és ezúttal hagyom arcomra rajzolódni. Nem akarom elveszíteni, hisz csak nemrég ismertük meg egymást.

Stephen

Hollóvölgyi Zsófia

Bólintással veszem tudomásul a tanerő igazát. Össze sem hasonlítható a tűz és víz minden esetben, abban viszont megegyezhetünk, hogy mindkettő tud nagyon jó és nagyon pusztító is lenni. A nő arcát vizslatom, amikor kifejezett figyelmet kér tőlem, aztán látom, hogy a kezével babrál valamit. Tekintetem ösztönösen odasiklik. Nagyon imádkozom minden porcikámban, hogy ne gyújtson fel, aztán zavartan összeráncolom a homlokomat. Külsőleg úgy jöhet le, hjaj de koncentrálok, közben a pánikom igyekszem mérsékelni, amit a fellobbanó szikra vált ki belőlem. Tünedezve felállok és egyenesen Zsófival szemben, a tónak háttal állva nyújtom kezemet az ég felé. Remélem megfoghatom a madarat, mielőtt teljesen szerfefoszolva átadná magát környezetének.
- Nem tudtam, hogy tűzzel is lehetőséged van hasonló formák idézésére - homlok ráncolva teszem meg kijelentésem, a csodálattól és gondolatoktól még mindig felfelé nyújtott kézzel. Lassanként leeresztem magam mellé. Számításba veszem amit mond, hümmögök valamit, hogy lássa is ezt, viszont bogarat ültet a fülembe azzal a "perszével". Nem tudok másra sem gondolni, csak arra, hogy pengeélen táncolok megint és hajszálnyira járok attól, hogy elveszítsek valamit, amire kicsit is a részemként tekintek.
- Nehéz megszeretnem azt, ami szokatlan. Nekem sok rossz kötődik a vízhez és tudom, hogy nem ő tehet róla. Leginkább attól félek, amitől talán mindenki, hogy… hogy nem lesz már többé a részem. Nemrég. Jelent. Meg - jelentőségteljesen gesztikulálok a kezeimmel, aztán zsebredugom őket. Ez nekem amolyan önyugtató módszer. Felszegett, enyhe C-be hajló szemöldökkel megmutatom, hogy mit rejtegettem előle idáig. Hozzá szagattottan veszem a levegőt amikor beszélek. Olyan kicsinek érzem magam, ami vicces, tekintve, hogy magasabb vagyok nála és épp árnyékot vetek rá - Mi? Hogy másikkal?
Annyira magyaráztam, úristen, majdnem totál kizártam Zsófit a fejemből.
- Elkérném a nevét és még átgondolom, mert nem biztos, hogy mostanság lenne rá időm - ami éppen van, bátorságom nincs inkább - Halra gondolsz?
Teljes értetlenségben pislogok gyors egymásutánban, mintha attól átjönne, a vörös mire is gondol.

Stephen

Hollóvölgyi Zsófia

A lángok is formázhatóak, mintha gyurmáról beszélne. Kicsit eltávolodok lelkileg és távolabbról elemezve ez nem egy kedvemre formálható dolog. Nesze itt van két szín, én és egy tőlem elkülönülő valami, amit ha egybegyúrok akkor működni fog. Falba ütközöm. Mintha szívvel képes lennék elfogadni azt, aki vagyok, de az elmém mégis tárgyként tekint rá, vagy legalábbis egy tőlem független dologként nézi azt, hogy képes vagyok "megszólítani" a víz elemét. Nem tetszik amit Zsófi ezután mond. Nagyon nem. Jobb kezem mutatóujja finoman ajkamra csusszan, hogy a szám mögötte egyetlen vonallá préselődjön. Hezitálok, hogy elrejtsem-e amit érzek.
- Valahogy sok feldolgozni és emiatt nehéz nekem elfogadni, hogy van. Picit egy külső dologként nézem, nem teljesen a lényem kiteljesedésének - vallom be végül és idegesen végigsimítok hajkoronámon - Nem akarom, hogy emiatt eltűnjön. Szóval tételezzük fel, hogy a gyakorlás tényleg megoldja, akkor folytatom mindennap, ahogy te is említetted.
Azért is vagyok zavarban, mert a nő bonyolultan fogalmaz. Mit vár tőlem? Hívjam a vizet randira? Dobáljak neki rózsaszirmokat? Gondterhelten felsóhajtok. Értem is miről beszélt, meg nem. Már csak abban reménykedem, hogyha ülepedni hagyom, akkor idővel magától alakul majd az összhang a képességemmel. Bizonytalan mozdulattal kinyúlok a névjegykártyáért. Szemrevételezem Teleky nevét a papíron pár másodpercig, mielőtt úgy döntöm, hogy megköszönöm és zsebre vágom.
- Ah. Öööööh. Mindhármat... kapni az állatkereskedésben? - szegezem tekintetem Zsófiára, aztán követem kékjeit az égre. Nem tudom mit néz annyira, de jobban esik a felhőket nézni, mint marni magamat Imola nevén. Tudom ki ő, de nem mutatkoztam még be neki úgy igazán. Ideje volna már annak is.
- Főleg a sárkánytigris érdekelne.

Stephen

Hollóvölgyi Zsófia

Hűvös zuhany amit mond. Tudom, hogy el kell fogadnom az elememet és nekem kell megoldanom a szituációt, azt viszont nem veszi be a gyomrom, hogy erre nekem kéne megoldást kitalálni. Szerintem ilyen szintű leterhelés egy elmétől sem elvárható és nagyon bennem van, hogy jó levitás módjára kioktassam az oktatót. Szóra is nyitom a szám, de szavak helyett beletörődő sóhaj szökik ki belőle.
- Oké, így fogok tenni - bólintok és próbálok úgy tenni, mint akivel maximálisan elhihette, hogy menni fog az eleme megszokása. Nem teljesen Zsófi felé irányul a bizalmatlanságom és a megütközésem, inkább a feladat nagysága az, ami kétkedést vált ki belőlem. Hogyan kéne megoldást találnom arra, amivel még sosem volt dolgom? Tényleg olyan egyszerű lenne, hogy elballagok ahhoz a Telekyhez, ő meg megaszisztál?
- Átgondolom, mert nem esne rosszul a társaság - jegyzem meg, félig gondolataimba merülve. Nem sokat vesztegelnék a döntéshozatallal, viszont igaza lehet abban, de ha elsietem, szentfazék módjára megint kapok valami fárasztó "bölcsességet" a nyakamba és sok lesz mára. A társalgást egy istenes dörgés szakítja félbe, amitől hiába nem vagyok viharfóbiás, összerezdülök.
- Azt a kurva! - nem fogom vissza magam, hogy a félelmet ki is fejezzem - Felkereslek akkor, jó? Viszont szerintem én megyek. Utálom a mennydörgés hangját.

Stephen