Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

Kivételesen szép időnk van ma, ahhoz képest, hogy novembert írunk. Szerencsére már semmilyen feladatom sincs, úgyhogy nyugodtan kimehetek a faluba. Vagyis inkább repülhetek.
 Már egy jó ideje tervezem ezt az utat, de eddig eléggé el voltam foglalva. Most viszont minden megfelel egy jó repülésre. Kinyitom a hálóterem egyik ablakát, átváltozok, majd miután megráztam a tollaimat, elrugaszkodtam a padlóról, rá az ablakpárkányra, onnan pedig a szabadba.
 Teljesen más, mint seprűn repülni, de pillanatnyilag nem tudom megmondani, melyik a jobb. Pár másodpercig zuhanok, utána néhány szárnycsapással vízszintesen repülök tovább Bogolyfalva felé.
 Pontosan nem tudom, hova szeretnék menni, csak nézem az utcákat és épületeket, ahogy elsiklanak alattam. Megérte az az egy hónapnyi szenvedés a mandragórával!
Egyszerre azt veszem észre, hogy elfogyott alólam a szárazföld, és már víz felett repülök. Visszakanyarodok, hisz ennyire nem terveztem eltávolodni, és megkeresem a stéget, majd ráülök az egyik pillérjére.
 Most a tavat nézem elmélyedve, kicsit felborzolva a tollaimat a feltámadó szél miatt. Egyszer csak észreveszek egy fekete hattyút, ahogy elúszik a stég előtt. Egyelőre úgy tűnik, nem vesz észre, úgyhogy amikor hirtelen felkapja a fejét, amit addig a bögyén nyugtatott, egy ijedt csörrenés kíséretében felugrok, és csak a két, reflexszerű szárnycsapásnak köszönhetően nem estem le.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=821040#post821040][b]Angelica Black Wing - 2020.11.11. 15:16[/b][/url]

Kivételesen szép időnk van ma, ahhoz képest, hogy novembert írunk. Szerencsére már semmilyen feladatom sincs, úgyhogy nyugodtan kimehetek a faluba. Vagyis inkább repülhetek.
 Már egy jó ideje tervezem ezt az utat, de eddig eléggé el voltam foglalva. Most viszont minden megfelel egy jó repülésre. Kinyitom a hálóterem egyik ablakát, átváltozok, majd miután megráztam a tollaimat, elrugaszkodtam a padlóról, rá az ablakpárkányra, onnan pedig a szabadba.
 Teljesen más, mint seprűn repülni, de pillanatnyilag nem tudom megmondani, melyik a jobb. Pár másodpercig zuhanok, utána néhány szárnycsapással vízszintesen repülök tovább Bogolyfalva felé.
 Pontosan nem tudom, hova szeretnék menni, csak nézem az utcákat és épületeket, ahogy elsiklanak alattam. Megérte az az egy hónapnyi szenvedés a mandragórával!
Egyszerre azt veszem észre, hogy elfogyott alólam a szárazföld, és már víz felett repülök. Visszakanyarodok, hisz ennyire nem terveztem eltávolodni, és megkeresem a stéget, majd ráülök az egyik pillérjére.
 Most a tavat nézem elmélyedve, kicsit felborzolva a tollaimat a feltámadó szél miatt. Egyszer csak észreveszek egy fekete hattyút, ahogy elúszik a stég előtt. Egyelőre úgy tűnik, nem vesz észre, úgyhogy amikor hirtelen felkapja a fejét, amit addig a bögyén nyugtatott, egy ijedt csörrenés kíséretében felugrok, és csak a két, reflexszerű szárnycsapásnak köszönhetően nem estem le.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=821048#post821048][b]Ophelia Donovan - 2020.11.11. 18:49[/b][/url]

Miért van ilyen világos? Miért ilyen hideg és vizes minden? És hol a jó fenében vagyok egyáltalán? Hű-hűű, az az utolsó feles már tényleg nem kellett volna. Kapom fel fejem, ami úgy lüktet, mintha a hat húszas gyors robogna át rajta percenként. Egy felrepülő madár meg majdnem a szívbajt hozza rám. Kurvaélt! Megint berúgtam és részegen változtam át hattyúvá. Remek, már csak ez hiányzott. Óvatosan fordítom el a fejemet az egyik majd a másik oldalra. Mindjárt rókázom esküszöm. Forog velem a világ, de legalább arra nagy nehezen rájövök, hogy a stég közelében vagyok. Ki kéne jutni innen valahogy. Elindulok, ám amilyen másnapos vagyok össze-vissza imbolygok és majdnem le is fejelem a fapallókat. Az egész este homályos. Az még megvan, hogy bementem a pubba egy rövidre meg egy sörre. Már megint nem engedtek ki terepre. Kávét kellett főznöm. Nekem! Az aurornak kellett kávét csinálnia! Hát mi vagyok én bazd meg titkárnő? Merlinre mondom az lesz a vége, hogy kilépek. Hát kell ez nekem? Ezért végeztem el az akadémiát és hagytam ott Amerikát, hogy ebben a porfészekben kávét főzzek? Komolyan? Szentségelnék még, de mikor már ötödjére verem be magam a cölöpökbe feladom. Megint túl sokat ittam. Nem tudtam megállni és csak úgy csusszantak le a torkomon a páleszek, aztán úgy a hetedik után, vagy az lehet már a nyolcadik volt, mindegy. Kértem még egyet és utána teljes filmszakadás. Olyan hülye vagyok. Lebegni kezdek és fejemet egyik szárnyam alá dugom, hogy ne szédüljek annyira, meg mert baromira próbálom nem szégyellni magam. Halvány lila gőzöm sincs mit csináltam és hogy jutottam el ideáig. Jobb lenne visszaváltozni és emberi alakomban kimászni. De olyan átkozottul hideg a víz, hogy odafagynék mire mindenem átalakulna. Marad a józanodás és a reménykedés, hogy egymagam vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=821093#post821093][b]Angelica Black Wing - 2020.11.12. 18:38[/b][/url]

Megdöbbenve nézem, ahogy a hattyú próbál feljutni a stégre. A szerencsétlenkedése nem tudom eldönteni, hogy vicces, vagy inkább sajnálatra méltó. Egyáltalán miért nem megy neki? Megsérült talán? Esetleg beteg? Nem merek közel menni hozzá, csak a cölöp tetejéről nézem, készen arra, hogy arrébb repüljek, ha közben megtalálná az utat felfelé, és úgy gondolná, betolakodó vagyok, akit el kell üldözni. Egyelőre azonban nem úgy néz ki, mint aki bármit észrevett volna a cölöpökön kívül.
 Amikor a szárnya alá dugja a fejét, megemberelem magamat, és leugrok a stégre. Így, hogy közelebbről nézem, nem látok semmilyen sérülést rajta, de ez nem jelent semmit természetesen. Egyre jobban érdekel a furcsa viselkedésű madár, úgyhogy közelebb megyek a deszkák széléhez. Ha emberi alakomban lennék, biztosan megszólalnék, de most nem teszem, csak egy halk csörrenést hallatok, ami betudható egy “Veled meg mi történt?” kérdésnek.
 Még lépek néhányat előre, ezzel el is érem az utolsó fa legszélét. Így sem látok semmi különöset a madáron, azon kívül, hogy fényes nappal alszik, miután többször nekiment egy stég cölöpjének.
 Lassan arrébb lebeg, de én nem szeretném szem elől téveszteni, ugyanakkor megijeszteni sem azzal, hogy odarepülök hozzá, úgyhogy óvatosan előrehajolok. Karmaimat belevájom a deszkába, izmaimat megfeszítem, és a szárnyaimat kicsit kitárom. Épp annyira, hogy amennyiben valamiért elveszteném az egyensúlyomat, még el tudjam kerülni a vízbeesést.
 Természetesen megtörténik, amitől tartottam. Ahogy nyújtózkodom, és bámulom a fekete tolltömeget, hirtelen előrebillenek.
 Elszámoltam magamat. Mikor elkezdek a szárnyaimmal csapkodni, már késő. Először a nyakamon, majd a hasamon érzem a jeges vizet. A tollaim lassan megszívják magukat, én pedig ijedten csörgök, utána pedig visszaváltozok. Nem várom meg, amíg kiderül, milyen mély a víz, két karcsapással megfordulok, lökök egyet a lábammal, és azzal a lendülettel kapok is a stég felé. Felhúzom magamat, miközben próbálok nem visszaesni. Mikor fent vagyok, leülök, és néhány mély lélegzetvétellel próbálom lenyugtatni a szívemet, ami úgy ver, mint egy ijedt madáré.
 Háromszor kell próbálkoznom, mire sikerül kimondanom a "tergeo" varázsigét, és megszárítanom a ruhámat. Csak miután megszáradtam, és már nem fázok annyira, akkor nézek körbe, hogy ki látta eme a gyönyörű mutatványomat. Szerencsére senkit nem látok a parton. Megnyugodva fordulok a víz felé, hátha nem ijesztettem el az egyetlen szemtanút.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=821108#post821108][b]Ophelia Donovan - 2020.11.12. 20:50[/b][/url]

Már pont elaludnék lebegve a hideg víz tetején, amikor valami éktelen zajra húzom ki fejemet szárnyam alól. Mi a franc folyik itt he? Már józanodni se hagyjátok az embert, mi? Fordulok a lárma forrása felé és még pont látom, ahogy egy madár emberi alakot ölt a stég mellett. Ha most én is abban a formámban lennék összevont szemöldökkel merednék a jelentere, hogy az igen, még egy sorstárs. Így viszont csak hosszú nyakam nyújtom meg felé, aztán megint kicsit közelebb evezek úszóhártyás lábaimmal, hogy ha megint el tudnék aludni egy kicsit, ne a víz közepén találjam magam, amikor felébredek. Megint bedugom fejemet szárnyam alá, de akkor megint zajongást hallok. A kis csaj, mert az innen már jól láttam, nagy nehezen megszárogatta magát és most basszus engem figyel. Tovább haladok inkább kifelé. Nem, most direkt nem a cölöpökre épült stéget választom. A partig tekerek és ott totyogok kifelé kissé cikcakkban. Megrázom magam, felborzolom tollaimat és deanimálok. - Amúgy tíz pontos esés volt ám, csak legközelebb ne verd fel vele a fél várost! - kiabálom a stégen lévő csajszi felé jó hagosan és intek neki vigyorogva. Másnapos vagyok. Nagyon. Ilyenkor pedig nem mennek a jól bevált ismerkedési sémák. Nincs sok gátlásom és ez most szegényen csattan. Emberi alakomban még jobban kiütközik az is, hogy mennyire keskeny nekem most minden út. Ezért egy közeli padra zuttyanok le olyan lazán, hogy azt bármelyik pasi megirigyelné, ha látná. Kivéve a tesóimat Orpheust és Seant. Na ők inkább lehordanának, amiért megint többet ittam a kelleténél. Anyámról meg ne is beszéljünk. Mondjuk nem is tudnánk, mert hónapok óta nem veszem fel neki a telefont és a baglyait sem olvasom el, hanem egyenesen kukatölteléket csinálok belőlük. Most komolyan? Kell az nekem, hogy látnokként megjövendölje mikor seggelek be megint és szidjon egyfolytában, amiért nem merek segítséget kérni tőlük? Majd pont ők fognak kijózanítani? Ahha persze, hogyne. Kezdek fázni. Összébbcsípem magam a padon. Hülye ötlet volt visszaváltozni, de már mindegy. Örülhetek, hogy emberi alakba visszatérni sikerült. Szóval inkább fagyoskodok tovább, míg elég tiszta nem leszek a varázsláshoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=821173#post821173][b]Angelica Black Wing - 2020.11.13. 20:14[/b][/url]

Megnyugodva látom, hogy nem ijesztettem el a madarat. Ez a nyugalom viszont olyan gyorsan eltűnik, mint ahogy az imént beleestem a tóba. A hattyú ugyanis közeledik felém, és ez egy kicsit rám hozza a frászt. Semmi kedvem egy dühös, két méteres jószág elől menekülni, még akkor sem, ha tudok repülni.
 Ahogy kiér a partra, már kezdenék megindulni elfelé, amikor olyat látok, ami miatt meghűl az ereimben a vér, az arcom pedig holtsápadt lesz. A hattyú átalakul egy nővé. Ezek szerint mindvégig egy animágust néztem, ahogy… nem is tudom mit csinál. A lényeg, hogy elég kellemetlenül érzem magam, és ezt még tetézi az is, hogy az animágus megszólít. Pontosabban rámordít, de az eredmény ugyanaz: arcom lángvörösre gyúl, és örülök neki, hogy a stég deszkái erős fából készültek, különben biztos megnyíltam volna alattam.
 Pár percembe beletelik, mire túlteszem magamat a történteken. Nem elég, hogy beleborultam a vízbe, miközben bámultam egy madarat, kiderül, hogy az a madár egy ember volt, és látta a bénázásomat, és nem érti, miért néztem annyira.
 Mikor feltekintek a pulóverem ujjáról, amit eddig gyűrögettem, a nő már a padon ül. Nem tudom, mennyire haragudna, ha odamennék hozzá, de azért megpróbálom. Megköszörülöm a torkom, és határozott léptekkel odamegyek a padhoz. Az arcomról és a hangomból bizonyára süt az aggodalom, amikor megszólalok.  
 - Sajnálom, hogy felzavartalak nem ez volt a célom. - Ezt valószínűleg sejtette. Na mindegy, biztos ami biztos, nem szeretném, hogy rosszindulatúnak tartson.
 Egy pillanatig megint lefagyok, és keresem a szavakat, hogy mit mondhatnék még, de mivel más nem jut eszembe, így pusztán bemutatkozok, kicsit már bátrabban ejtve a szavakat.
  - Zavarok? - A visszatérő aggodalmam mondatta ezt velem, hisz ahogy az ülő alakra néztem, nem az jutott legelőször eszembe, hogy csevegni jött a tóhoz.
 Amíg a válaszára várok, hátrapillantok a hattyúlábnyomokra. Mi hozhatta ide őt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=821209#post821209][b]Ophelia Donovan - 2020.11.14. 13:32[/b][/url]

Se a vízen, se a szárazon nincs nyugtom? Komolyan? Haza kellene mennem...Ja, azt kellene. Összerámolni és elhúzni vissza, oda ahonnan jöttem. De, hogy néznék apa szemébe? Szégyent hoztam a Donovan névre. Így is lecsúszott auror lett belőlem, aminek nem csak egy felfüggesztés, meg egy akkora fiaskó van a rovásán, mint a ház, hanem akiből még szaros titkárnőt is csináltak egy porfészekben. Nagyszerű. A jó életbe, hát majdnem otthagytam nem csak az emlékeimet, de a fogamat is a saját rohadt lakásomban! Visszaküzdöttem magam, újra letettem az összes tepedelem vizsgát és mégsem mehetek terepe. Az új góré, az a Zlatan meg, még csak hozzám se szagolt mióta betette a seggét a főnöki székbe. Erre nem hagy békén ez a csaj sem...Tele van a hócipőm az egésszel. Széles és erőltetett a mosolyom, a hangom gúnyos. Tudom, de nincs kedvem jópofizni, mikor majd szétmegy a fejem. - Akkor mi volt a célod, hm? - kérdezem és próbálok ránézni, de a szememnek még mindig fáj a fény - Nem zavarsz, ugyan dehogy - emelem tenyerem élét a homlokomhoz, hogy legalább fél szemmel rá tudjak nézni és kinyögöm a nevem, ha már az övét megtudtam - Angelika igaz? Figyu, száríts már meg, jó? Köszi - kaparom össze maradék kedvességemet és kicsit feljebb tornázom magamat a padon, hogy ne legyek szétcsúszva annyira mint eddig - Na mond? Mit keres egy korodbeli animágus ilyenkor itt? - kérdezem, ha már úgy látszik nem fogok magamra maradni egy darabig. Talán hamarabb tisztul ki a fejem, ha értelmes dolgokra próbálom használni. Mondjuk olyanokra például, mint a beszélgetés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=821232#post821232][b]Angelica Black Wing - 2020.11.14. 21:39[/b][/url]

Nem szeretnék itt lenni. Egyáltalán nem. Miért kellett megszólítanom? Nem tudok kiigazodni magamon.
 Kérdését figyelmen kívül hagyom, jóformán meg sem hallom. Egyrészt nem tudnék rá mit mondani azon kívül, hogy Odüsszeusz kíváncsiságával vagyok megáldva, csak épp az említett férfiúnak az elővigyázatosságából nincs bennem egy csepp sem, másrészt pedig a nő megint megszólal.
 Csak bólintok egyet, de a megnyugvás, hogy 'jaj de jó, nem vagyok púp a hátán' aminek ilyenkor jönnie kéne, csak nem jön. Helyette elgondolkozom azon, hogy hol lenne most jobb; itt, egy idegen animágussal, akit szemmel láthatóan zavarok, vagy az erdő mélyén, ahol összefuthatnék egy mumussal, meg egy újabb elátkozott forrással. Nem nehéz a választás.
 Töprengésem közben nem teljesen gondolom át a padon ülő kérését. Hogyha így tennék, bizonyára most nem szárítanám a ruháját a pálcámmal, miközben a feje fölé meredek, kifejezéstelen tekintettel.
 Még akkor is az előző gondolatmenetem hatása alatt vagyok, amikor kérdez valamit. Az első dolgot válaszolom, ami az eszembe jut.
- Természetesen az erdő! - Amikor az ember azt hinné, ennél már nem lehet rosszabb: igenis lehet!
- Bocsánat, elkalandoztak a gondolataim. - Köszörülök egyet a torkomon, hogy levezessem a feszültséget, utána kissé megrázom a fejemet, és megpróbálok visszaemlékezni a kérdésre. Mikor eszembe jut, megpróbálok egy értelmes mondatot összerakni, hogy ne tűnjek teljesen bolondnak.
 - Szerettem volna megnézni a falut madártávlatból. Végül sikerült is… - de nem egészen úgy, ahogy terveztem. Fejezem be gondolatban.
 Mély levegő Geli! Megtörtént, megtörtént. Belerángattad magad egy olyan beszélgetésbe, amihez semmi kedved nem volt. Mássz ki belőle, vagy tereld egy kellemesebb irányba!
 - Egyébként itt laksz a faluban? - Jobb nem jut az eszembe. Sosem voltam az a bőbeszédű, és valami érthetetlen okból nem most szeretne kibontakozni a bennem jól elrejtőzött szónok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=821390#post821390][b]Ophelia Donovan - 2020.11.16. 14:12[/b][/url]

Szóval az erdő volt a célja. Kicsit le van lassulva a lelkem bogara, mert már hármat kérdeztem mire ő még csak az elsőre adott választ. Sebaj az én agyam sem Forma 1-es szinten pörög most, szóval jól elleszünk. Mint siket a vakkal. A ruhám viszont végre száraz, sőt még melegebb is lett mint vártam. Lehet, hogy nem egy villám a lányka, de legalább helyette ügyes. Közben megérkezik egy kicsit hihetőbb és élénkebb magyarázat arra, hogy mit keres itt valójában. Picit jobban megnézem magamnak. A fejem már valamivel kevésbé lüktet és több kapacitása jut értelmesen gondolkozni, hogy már nem kell a melegen tartásommal foglalkoznia. - Köszi, egész ügyes vagy - mondom és megsimítom a ruhámat, amiből árad a kellemes melegség - Szóval az erdő, meg madártávlatból a város? - kicsit elmélázok ezen, mert igazából amilyen kis porfészek ez a hely olyan szép. Nem véletlenül maradtam, csak az a baj, hogy nem tart itt már lassan semmi. Mióta Árnyékot szétcsapódva találtam az ablakom alatt, azóta egyre kevésbé van kedvem itt lenni. Az én idiótaságom volt az is, hogy a rohadna meg az egész nyüves mindenség! Véletlenül nyitva felejtettem az ablakot. Az a szerencsétlen vak pára meg kizuhant rajta és nem a talpára érkezett. Úgy zokogtam, mint egy hülye gyerek, ahogy megláttam este a járdán kiterülve. Minden kis tagja szanaszét állt, a feje meg vérben. Szóval mióta macskám sincs, meg senkim sincs még szarabb az élet. - Legalább szépnek láttad? - kérdezem, mert igazából én is tényleg annak tartom, kíváncsi vagyok egy ilyen kis fruska milyennek találja. Ezután ő kérdez. Számat kicsit elhúzva válaszolok neki - Itt lakom, ja. Nem messze - hála az égnek a pubtól sem, teszem még hozzá magamban. De jól esnek most egy rövid, fut át rajtam a gondolat. Kutyaharapást szőrivel kell gyógyítani. Ezt már az öregek is megmondták. - Te merre laksz? - kérdezek vissza, hogy valahogy azért csak fenntartsam a beszélgetést, ha már így esett. Viszont azt nem tehetem meg, hogy megkérem bűvöljön már nekem egy kis piát, bármilyen jól is esne most. Hát csak legyen már annyi bennem, hogy ez a kis csaj ne lássa, hogy mennyire mélyre is süllyedtem én igazából.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=821470#post821470][b]Angelica Black Wing - 2020.11.17. 17:40[/b][/url]

Lassan kezdek lenyugodni, és nem csak arra koncentrálok, hogy mennyire szerencsétlen vagyok. Így, hidegebb fejjel már nem is tűnik olyan vészesnek a helyzet, így sokkal összeszedettebben, és barátságosabban szólalok meg.
 - Köszönöm. - A dicséret jólesik, és segít abban, hogy teljesen eltűnjön a feszültségem.
Nem magyarázkodom az erdőről, felesleges lenne. Végülis nem nagy baj, hogy így értette, hiszen a rengeteg szintén egy az úticéljaim közül, még hogyha nem is mostanában szeretném meglátogatni.
 - Igen, mondhatjuk úgy is. - Megpróbálok visszaemlékezni a tó előtt látott tájra, és mikor sikerül, bólintok egyet, majd válaszolok a nőnek.
 - Szépnek, bár talán kicsit gyorsan repültem ahhoz, hogy jobban megnézzem. - Majd visszafelé jobban odafigyelek. Gondolom magamban. Idefelé jövet is volt lehetőségem megcsodálni a települést, de talán ha nem sietek annyira, még többet láthatok.
 - Az jó lehet. Néha én is elgondolkozok, hogy jó lenne itt tölteni egy hétvégét. - Még nem néztem körül errefelé annyira alaposan, így az alatt a hétvége alatt gondolom sok rejtett, és kevésbé rejtett helyre bukkannék. Az is lehet, hogy nem, de akkor sem telne unalmasan a két nap, ha “csak” a lakosokkal és az üzletekkel ismerkednék.
 - Pillanatnyilag az iskolában, szünetekben pedig Veszprémben. - Bár ez sem a leghosszabb válasz amit adhatnék, még mindig hosszabb, mintha csak egy szót mondtam volna. Kezdek belemelegedni a beszélgetésbe, amit egyáltalán nem bánok. Ophelia kezd egyre kevésbé ijesztő lenni. Talán a megváltozott hangneme, talán pusztán a kérdései teszik, de egy biztos: egyre kevésbé bánom, hogy megszólítottam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=821499#post821499][b]Ophelia Donovan - 2020.11.18. 09:59[/b][/url]

Igyekszem türelmesen végighallgatni a lányt, meg még mosolyogni is itt-ott, de megint belehasít a fejembe az a kicseszett fájdalom. Orrnyergemet ujjaimmal erősen megfogva és összeszorított szemekkel koncentrálok, hogy múljon már el, de az istennek nem akar. Arcom eltorzul egy pár pillanatra, majd miután megráztam a fejem Angelica felé fordulok. - Ne haragudj, de most le kell lépnem. Szétmegy a fejem. Remélem, azért nincs harag - állok fel nagy nehezen. Nem is tudom, hogyan fogok hazajutni, de mindenképpen muszáj lesz. Mert ki kell aludnom magam. - Szia! - intek a lány felé búcsúzásképp, de az agyam már teljesen máshol jár. Valahogy túl kell lennem ezen az egész "Gáz az meló, igyunk rá. Nincsen pasi, igyunk rá. Még a macska is kimúlt, igyunk rá" elmebajos mizérián. Kiíratom magam táppénzre aztán hazautazom a szüleimhez. Lesz ami lesz, vállalom a családom összes rosszallását és nem baszom fel magam anyám én megmondtam, én előre láttam beszólásaitól sem. Mert a fene enné meg az egészet, igaza lett. Tényleg egy csődtömeg vagyok. Kissé inbolyogva lépkedek és érek haza a szokottnál majd fél órával lassabban. Meg-megállok néha, hogy fújjak egyet. Nem vagyok jól. Nagyon nem. Tényleg jobb lesz ha kicsit kivonom magam a forgalombólm, míg eldöntöm mihez kezdjek a szánalmas életemmel.