36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. július 25. 13:14 | Link

Lucas
... egyedüli csendben ...


Hűvös szél fújja a fák lombjait, a tücskök kitartóan ciripelnek bele az éjszakába. Gondolom arra számítanak, hogy ezzel sikerül elűzniük, és értékelendő a kitartásuk, bár aligha ér bármit is. Csillogó tekintetem szuggerálja az elém táruló vizet, ami a mai esti nyugodalmat jelenti. Orromat csiklandozza meg egy kósza hajszál, jobb kezemmel söpröm félre, és pillantok vissza rögtön az enyhén hullámzó vízre. Az is sötét. Körülöttem minden az, csak a cigaretta parázsló vége árulhatja el, hogy valaki bizony tartózkodik jelenleg itt. De... mégis ki előtt bukhatnék le? Nehezen sikerült, de kijutottam, húsz perccel múlt el a takarodó ideje, ilyenkor pedig nem hiszem, hogy bárki is kijönne. Biztos vannak még ilyenek, de most reménykedem abban valamiért, hogy lehet csak én, a csend, az éjszaka és a tücskök.
Bent tartom a füstöt pár másodpercig, közben lehunyom szemeimet, és fejemet emelem az ég felé, amin a felhők úszkálnak. Vajon a vihar még csak most közeledik vagy már elment? Az én viharom mikor csillapodik? - fogalmazódik meg bennem a kérdés azzal egy időben, ahogy tüdőmből szakad ki a füstfelhő. Kinyitom szememet, az eget figyelem, a felhőket, amik komótosan siklanak az égen, mintha halaszthatatlan dolguk lenne. Halaszthatatlan. A mai világban minden halaszthatatlannak érződik, ezért nem juthatunk egyről a kettőre, észre sem vesszük, és saját magunkat hátráltatjuk.
Szabad kezemmel simítom meg a medált. A mozdulat annyira ösztönös, hogy észre sem veszem, inkább ismét ajkaimhoz emelem a cigarettát, ami fokozhatja a nyugodalmamat. Helyes út ez? Nem érzem annak, mégis muszáj csinálnom, hogy ne lássam lehetetlen időpontokban az arcát visszatükröződni valahonnan. Mintha a lelke valóban nem lenne még átvezetve egyik oldalra sem, mintha stagnálna a két út között és várna valamire. Kire lenne képes eddig várni? Rám?
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 25. 15:28 | Link

Margaréta


Ezen az estén nem tudtam elviselni a szobatársak hangos röhögését, meg azt a sok dumát, ami ömlött a szájukból. Többnyire amúgy nyugis csapat, nem szokott velük bajom lenni, de ma valamiért zsongott a fejem, és nyugalomra vágytam. Hiába múlt el a takarodó, ők még mindig nem voltak képesek csöndben maradni, így jobbnak láttam, ha inkább szívok egy kis friss levegőt. Ez persze nem volt olyan könnyen kivitelezhető, hisz a prefektusok miatt nem volt könnyű kijutni a kastélyból csak úgy. Éppen ezért lopakodó üzemmódra kapcsoltam, s miután magam mögött hagytam a navinét, ügyesen surrantam ki, egyik faltól a másikig lapulva, míg sikerült kiszöknöm a hűvös éjszakába.
Az ég meglehetősen felhős volt, a Holdat is takarta, s csak nagy ritkán hagyta előbukkanni annak sapkáját. De a csend, s a természet halk neszei mindennél jobban csábítottak. Konkrét célom persze nem volt, leginkább csak sétálni akartam, így megindultam egyenesen, előre, s csak léptek közben változtattam irányt, éppen arra, amerre kedvem szottyant.
A stéghez közeledve először békák kuruttyolására, s tücskök ciripelésére lettem figyelmes, aztán ugyan távolról, de kiszúrtam egy narancsos, izzó apró pöttyöt. Ez több, mint gyanús volt, ilyen bogár létezéséről nem tudtam, így tovább folytattam lépteimet, s ekkor a szellő már felém sodorta a füst jellegzetes szagát. Valaki ott ücsörgött a stégen, de így a sötétben nem tudtam megítélni, hogy ki lehet az. Megtehettem volna azt, hogy sarkon fordulok, és inkább hagyom, csináljon, amit akar, de kíváncsi lettem, hogy ki lehet az. Emiatt tovább folytattam utamat, a stégre lépre megnyikordult alattam a deszka, s ekkor valószínűleg már az ismeretlen is felfigyelt rám.
- Jó az idő a füstöléshez, mi? Hali - köszöntem rá, majd még közelebb léptem.
- Szabad? - megvártam, míg engedélyt ad, s csak ekkor telepedtem le mellé, ám így közelebbről máris megismertem a vonásokat, s a lányt.
- Baszki, téged ismerlek a parkból. Te vagy a füves lány, Maggie vagy Mar...gareth? - nem volt túl jó a névmemóriám, így csak reméltem azt, hogy telibe találtam, s nem valami őrült nagy baromságot mondtam.


Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. július 25. 18:47 | Link

Lucas
... egyedüli csendben ...


A sötétség, engem minden nyomasztó és kellemetlen érzése ellenére, vonzz. Apámmal sokszor álltunk az erkélyen, figyeltük a csillagokat, már amennyi látszott belőlük Pest szélén, de minket ez sosem tántorított el. A balatoni nyaralások alkalmával is esti programnak volt feljegyezve mindig; vacsora után kifekszünk a pokrócra és fürkésszük az eget. Tippeltünk a csillagképekre, majd rákerestünk az interneten, hogy melyikünknek van vajon igaza, hullócsillagokat kerestünk és vártuk őket. Hajnalig képesek lettünk volna elszórakoztatni egymást a nagyobbnál nagyobb hibáinkkal, mert a egyikünk csillagászati tudása sem mondható még elégségesnek sem, de anya mindig szólt éjfél körül, hogy ideje bemenni. Vidáman pakoltunk össze, mert tudtuk, hogy következő nap ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, amikor pedig hazaérünk, az erkély ugyanott vár.
Arcomat nem fordítom el a fel-felbukkanó csillagokról, halvány mosoly játszik ajkaimon az emlékre. Szerettem az ilyesmit, és még most is szeretem, de már egyedül kell űznöm. Talán nem is tudnám már mással. Elindítom a mozdulatot, hogy szememet ne kelljen elszakítanom az égről fejem nem mozdul, hátra szeretnék dőlni és elképzelni, hogy a Balatonon vagyok, de hátam mögött reccsen meg egy deszka. Megmerevedek.
Kezemet emelem fel sután, alig emelem el térdemről azokat, hogy intsek neki. Félve sandítok oldalra, a srác cipőjét bámulom, amikor elhangzik a kérdés. Bátortalanul bólintok egyet, pár másodperc múlva tudatosul bennem, hogy valószínűleg nem látja, így egy halk igen is elhagyja ajkaimat. Nem szabad nemet mondanom. Ez a helyes út, és biztos vagyok abban, hogy apám büszke lenne, amiért most nem húzódok vissza a csigaházamba. Pedig az lenne a legjobb, főleg...
Felkapom fejemet, ujjaim erősebben szorítanak rá a cigarettára. A füves lány. Szinte már rémült tekintettel fordítom felé fejemet, hogy láthassam az arcát, ha már hangja alapján nemigen ment a beazonosítás. A felismerés a semmiből jön. Alsó ajkamra harapok, elkapom róla tekintetemet, az alattunk elterülő vizet figyelem, aprót bólintok ismét, mielőtt megszólalnék.
- Mar... Margaréta - hangom ismét halk, és nem merek ránézni. Zavarban vagyok a tudattól, hogy egy olyan srác ül mellettem, akivel már találkoztam, és aki emlékszik rám. Akire én is emlékszem. - Lucas, igaz? - magamtól kérdezem leginkább, a szavakat magam elé motyogom. Tudom, hogyha nappal lenne, egyértelműen látszódna zavarom, és az apró pír is arcomon. Pótcselekvésként nyomom el egy deszka oldalán a csikket, amit egy repedésbe teszek, nehogy elfújja a szél. De ez csak időhúzás, ami mégis túl rövidre sikerül.
- Én... - oldalra sandítok. A kedves arcot fürkészem, amin nem látszik rosszallás, egyszerűen a meglepettség maximum, amiért itt és most találkozunk újra. - Bocsánat.
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 25. 22:08 | Link

Margaréta


Mivel engedélyt kaptam, nem is ácsorogtam tovább, pár mozdulattal lehuppantam a lány mellé törökülésbe, majd sikerült őt beazonosítanom. S ugyan a nevében nem voltam egészen biztos, arra azért homályosan emlékeztem, hogy ő volt az, aki megkínált a parkban egy szál füves mámorral, s mivel elég vacak kedvem volt, elfogadtam. Közösen szívtunk, viszonylag elég sokat dumáltunk, vagy épp bámultuk a csillagokat, s valahogy akkor ott rám tört az érzés, hogy milyen jó lenne őt megcsókolni. Meg is próbáltam, de arra már nem emlékszem, hogy sikerült-e, csak arra, hogy felpattant és elhúzta a csíkot mellőlem, mondhatnám azt is, hogy magamra hagyott, vagy pofára ejtett. Vagy nem is tudom, nem nagyon emlékszem rá, hogy pontosan mi történt, csak azt tudtam, hogy kicsit ciki a dolog. Most viszont, hogy rájöttem, ő ücsörög a stégen, már nem viszakozhattam, nem mintha menekülni akartam volna, csak tényleg fura volt a helyzet. Ennek ellenére azért csak szóval tartottam, bár ő meglehetősen határozatlannak tűnt, mintha egy kicsit zavarban lett volna.
- Margaréta, hát persze. Bocs, csak elég ramaty a névmemóriám, az egyik tanáromat meg Maggienek hívták, szóval általában az ő neve ugrik be elsőre - ezt a többletinfót fogalmam sincs, hogy miért osztottam meg vele, de lehet csak azért, mert magam is zavarban voltam kissé a közös füstölős kis múltunk miatt. Ki tudja, miket gondolhatott rólam, lehet, hogy ezért volt most is olyan visszafogott.
- Aha, Lucas, látod, a te memóriád jó - mondtam nevetve, ezzel próbáltam oldani a feszültséget. Feltűnt közben, hogy elnyomta a cigit, amit nem igazán értettem, hisz engem nem igazán zavart az, hogy füstöl, akár még adhatott is volna belőle, mint a régi szép időkben. Aztán feltűnt, hogy készül valamire, mintha mondani akarna valamit, én meg nem akartam megzavarna, így csak kíváncsian pillantottam felé, hogy a felhők mögül előbukkanó Hold fényében azért láthassak valamit az arcából.
- Miért? Jah, hogy azért, emlékszem már. Nem kell bocsánatot kérned, inkább én kérek elnézést, ha nyomulósnak tűntem, pedig nem vagyok. Meg azt se tudom, mi ütött belém, lehet a fű volt az oka, nem szoktam szívni - vallottam be, hisz anyámék miatt nagyon is ellene voltam mindenféle bódító szernek. Ott a parkban valamiért mégis ráfanyalodtam. Most meg, miközben magam is magyarázkodni kezdtem Margarétának, rájöttem, hogy ha túl sokat dumálok, akkor talán félreérti, vagy megsértődik. Pedig nem akartam megsérteni, meg nem mintha ne lett volna szép lány, de ott és abban a pillanatban nem hiszem, hogy ez vezérelt. Lehet, hogy csak ki akart kapcsolni az agyam, hogy elfelejtsem a sok baromságot, vagy talán szeretetre vágytam, igen, lehet. De így utólag átgondolva, lehet hogy ráhoztam a parát , vagy talán tényleg túl nyomulósnak tűnhettem.
- Szóval jah, igazából nem tudom, hogy viselkedtem, mert nem igen rémlik, csak az, hogy felpattantál és elrohantál. Ugye nem tettem semmi gáz dolgot? - néztem rá kérdően, úgy éreztem, hogy ha most véletlen összefutottunk, akkor jó lenne ezt tisztázni. - Amúgy meg, te hogyhogy itt? Mármint, azt hittem, mugli vagy - tettem még hozzá, közben a tenyereimet hátrébb csúsztattam, s azokon megtámaszkodva kémleltem az arcát.
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. július 26. 13:01 | Link

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Bólogatok minden szavára, amik elhangzanak. Nem tudom mi mást tehetnék. Helyeseljek, esetleg kezdjek neki serényen magyarázni arról, hogy nem probléma, amiért nem emlékszik a nevemre? Engem nem zavar. Talán az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem emlékezne rám. Nem tudom mit kellene tennem vagy mondanom. Most nem menekülhetek a helyzetből, mint ahogy legutóbb tettem, hiszen apa mindig azt mondta, hogy a problémákat meg kell beszélni. Mind a két fél részéről meg kell hallgatni a történetet, próbálni megérteni a másik felet, és utána döntést hozni. Én ezt nem tettem meg legutóbb. Az egyszerűbb és gyávább megoldást választottam arra, hogy kikerüljek a kellemetlen helyzetből; felálltam és otthagytam, gondolván, hogy úgysem látom többet, de szomorú tény, hogy a város és az ország is, mintha egyre kisebb lenne.
Apró mosolyt engedek meg magamnak, amely lehajtott fejem, az előre bukott tincseim és a sötét miatt, nemigen látszhat. De ott a mosoly. Az őszinte nevetése váltja ki belőlem ezt, akaratlan emberi reakció. Ösztön, hogyha valaki jóízűen nevet melletted, akkor automatikusan benned is felszabadul valami és vele kívánsz nevetni. Bár nevetni képtelen vagyok még, de a mosoly megmásíthatatlanul ott van vékony ajkaim szegletében.
- Kedves voltál, egyszerűen én... - elharapom a mondatot, fejemet a másik irányba fordítom hirtelen, nehogy véletlen, mint emberi ösztön miatt, akarjak ránézni arra, akinek a szavaimat intézem. - Velem még nem történt ilyen hirtelen semmi - nem ilyen kontextusban. Nem egy majdnem velem egy idős fiúval. Mert minden ember életében történnek hirtelen dolgok, csak valahogy ők normálisan tudják kezelni, míg én mindig a legegyszerűbb megoldást választom ezekre. Elsétálok. Szó nélkül ráadásul, ami valóban nagy bunkóságra utalhat a mellettem ülőnek, de én tényleg nem akartam megbántani, csak én... én nem tudom. Lassan fordítom vissza fejemet, de immár van annyi bátorságom, hogy mikor ismét beszélni kezd, ránézzek. Meglep, ahogy arcomat fürkészi, reflexszerűen sütöm le pillantásomat, ahogy szemben találom magam pillantásával.
- Ne... Nem kell emiatt aggódnod - egy óvatos, féloldalas mosoly villan fel arcomon, a meglepettség emiatt kiül rá. Mosolygok rá. - A szüleim azok, én boszorkány vagyok. Ezek szerint te is mágus vagy - halk hangom suttogásnak hallatszódik, de igyekszem, hiszen a víztükörből pillant vissza rám, és ő is mosolyog. Neki szól a mosolyom inkább talán, mégis Lucasnak címzem azt.
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 27. 10:19 | Link

Margaréta


Egy kicsit féltem attól, hogy talán apámra ütöttem, s mondjuk bódult állapotomban hülyeséget csináltam, emiatt is kértem elnézést a lánytól, mert hát biztos volt valami oka, ha csak úgy felpattant és elrohant mellőlem. Viszont mivel az arcán ott játszott egy kis mosoly, egy kicsit megkönnyebbültem, s végül szavai is biztosítékként szolgáltak, hogy azért akkora nagy baromságot még sem műveltem.
-  Ó, jaaa, szóval ezért...már értem. Látod, mindenre gondoltam, csak pont erre nem - mondtam megkönnyebbülve, s meg is csóváltam a fejem, hogy ez akkor így nem jutott az eszembe. Ennek lehet, hogy az volt az oka, hogy a vele egy idős lányok Bostonban egész máshogy viselkedtek. Sokkal felnőttesebbek voltak, könnyebben adták magukat, és az egész olyan természetesnek tűnt, hogy már azt gondoltam, ez a normális, és nagyjából minden csaj olyan, mint ott azok Boston utcáin. Most meg kiderült, hogy nem. Ez persze nem baj, csak inkább meglepő.
- Oké, örülök, hogy nem neheztelsz. Mondjuk tényleg nem gondoltam, hogy újra összefutunk, ráadásul hasonló helyzetben - utaltam ezzel az elnyomott csikkre, bár akkor nem nyomta el, leginkább hosszan pöfékelt, s még engem is megkínált. Nem tudom, hogy ez most miért maradt el, de talán nem számított arra, hogy majd bárki is megzavarja őt ebben a hűvös éjszakában.  - Na de akkor örvendek itt is Margaréta - kezemet nyújtottam felé egy kézrázásra, mintha ezzel akarnék tiszta lapot nyitni, s eltüntetni vele az előző találkozásunk kellemetlen emlékeit. - Szóval te is sárvérű vagy. Tök jó! Úgy értem, hogy örülök annak, hogy végre van valaki, aki tudja azt, milyen itt lenni így. Már egy kicsit kezdtem kiakadni attól, hogy majdnem mindenki puccos famíliából érkezett, a háta mögött nagy múltú varázslókkal. Ráadásul úgy tudom, hogy nem is mindenkivel lehet mugli dolgokról beszélni, nem mindenki vevő a témára, szóval huh, nagy megkönnyebbülés, hogy az én fajtámból vagy - mondtam széles vigyorral, még talán meg is öleltem volna, de aztán visszafogtam magam, nehogy megint az legyen, mint legutóbb.
- Na és mi a helyzet, hogy bírod az itt létet? Vagy éppen azért szívod ezt a vackot, hogy valahogy elviseld? - tényleg érdekelt az, hogy egy másik sárvérűnek vajon mennyire nehéz itt a beilleszkedés, vagy mennyire érzi jól magát. Nekem például rettentően hiányzott a mugli közeg, a boltok, a videójáték, vagy szimplán az, hogy bicajozzak a haverokkal valamelyik parkban. Hiányzott Boston, még a történtek ellenére is, amit igyekeztem teljesen kizárni az elmémből, s a legtöbbször sikerült is, most viszont csak eszembe jutott, ahogy a tó sötét vizét fürkésztem. - Nekem akkor a legrosszabb, ha nincs társaság...- kezdtem bele, de aztán elhallgattam. Jobb lett volna, ha inkább ő beszél, hogy megismerjem, hogy érezzem, annyira azért nem elcseszett ez az élet.
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. július 28. 17:55 | Link

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Különös érzés csak ülni a csillagok alatt és beszélgetni. Mármint eddig leginkább Lucas tette ezt meg, de amíg ő beszél, addig nekem nem kell, így kicsit elveszhetek a helyzet normálisságában. Régen volt ilyen. Mindent felemésztett a gyász körülöttem, majd a tény, hogy anyámat is elvesztettem huzamosabb időre, de most valahogy úgy érzem, hogy én is visszatérhetek, a számomra normális élethez. Oldalvást pillantok Lucasra, halványan mosolyodom el. Erre nem gondolt. Persze, hogy nem, amikor a velem egy idős lányok már mindent megtapasztaltak, amit az élet tolt eléjük, én pedig a helyzetek magaslatán valószínűleg soha nem voltam és nem is leszek, főleg nem az ahhoz hasonlóakban.
- Én sem számítottam rá - kellemes mosolyt küldök felé. Légzésem lesz szaporább, ahogy megfogan bennem a gondolat. Bátorság kell. Bátrabbnak kell lennem, hogy a körülöttem lévők számíthassanak rám. Lehunyom a szemeimet pár másodpercre, mély lélegzetet veszek, amit halkan engedek ki, végül felhúzom lábaimat, Lucas felé fordulok és törökülésbe helyezkedem. Apa büszke lenne rám. Megnyíltam. Megpróbáltam, és sikerült! De talán a bátorságom tartott eddig. Felém nyújtott kezére siklik tekintetem, majd vissza arcára, végül megint kezére. Jobbom aprót ráng meg akaratlan, végül meg is mozdítom. Ahogy kezem mozdul, azzal egyszerre sütöm le tekintetemet és rázom meg a felém nyújtott kezet. Félve pillantok fel rá, zavarban vagyok, szinte azonnal el is engedem kezét. Alsó ajkamba harapok, miközben ölembe ejtem kezemet, mellé teszem a másikat, majd morzsolgatni kezdem ujjaimat, miközben hallgatom Lucast. Akaratlan mosoly kerül fel ajkaimra ismét, a zavar mellett jól látszik az is, de most egyáltalán nem zavar.
- En... engem is megnyugtat a tudat - szólalok meg halkan, pár másodperc hallgatás után. - Legalább már tudom, hogy te tudod mi az a porszívó, meg a mosogatógép - oldalra biccentett fejjel mosolyodom el szélesen felé. Találkoztam már itt mugli származású boszorkányokkal és varázslókkal, de Lucasnak igaza van, a neves mágussarjak sokkalta gyakrabban előfordulnak itt, mintsem a mi fajtánk. Ajkaim formálnak ó-t a kérdésre, amit feltesz, lesütöm tekintetem.
- Segít nekem kicsit kiszakadni a valóságos gondolataimból, másért nem kell - felelem akaratlan a kérdésre. Helyes út vagy sem, nincs más oka. - Szeretek a kastélyban lenni, de a környékén még jobban. Megnyugtató hatással bír valamiért. Amikor itt ülök el is felejtem alkalomadtán, hogy vannak problémák az életben... - ismét alsó ajkamba harapok, hogy csendben maradjak végre, megint zavartan sütöm le pillantásomat, és állok neki morzsolgatni ujjaimat. Talán túl sokat beszélek, nem is biztos, hogy érdekli, még zavarom ellenére is fel kell emelnem a fejemet, amikor meghallom a félmondatot, amit elereszt. Oldalra biccentett fejjel fürkészem az arcát, mert a kezdeti jókedv, valahogy lankadni látszik. Mondanom kell valamit, valamit, ami segíthet, ami... bármit.
- Szerintem neked mindig van társaságod - az első gondolat, ami megfogant, el is hagyja vékony ajkaimat. Amikor a szavak értelmet nyernek, kerekednek ki a szemeim, áll el a lélegzetem és kapom el Lucasról a pillantásom. Zavarba ejtő, mert én nem úgy gondoltam, ahogy elsőre hangzott. Én esküszöm, hogy nem.
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 29. 18:36 | Link

Margaréta


Margaréta meglehetősen félénknek tűnt, s azt hiszem erre csak most jöttem rá, hogy nem bódította el az elmémet semmilyen fű. Akkor mintha beszédesebb lett volna, de az is lehet, hogy csak nekem tűnt annak, most viszont egész más volt, azt hiszem. Nem tűnt bőbeszédűnek sem, viszont nem zavart el, és mivel volt pillanat amikor felém fordult, sőt még rám is mosolygott, abból valahogy úgy vettem le, hogy talán még haverkodna is velem. Legutóbb is egész jól ment, s ki tudja, talán a sors akarta azt, hogy itt is egymásra találjunk.
-  Jó erős kézfogásod van amúgy - jegyeztem meg mosolyogva, s tényleg örültem annak, hogy hasonló körökből származunk. Végre azt éreztem, hogy nem kell igazán viselkednem, nem kell kihúznom magam, és nem kell arra figyelnem, hogy ne dumáljak túl sok mugli dologról.
- Hogy tudom-e? Még használni is tudom, porszívózó világbajnokságot nyertem kétszer is! - mutattam ujjaimmal a kettest, s újra felnevettem, próbáltam széthülyéskedni a témát, csak mert láthatóan a csaj még mindig eléggé zavarban volt. Furcsa, pedig külsőre elég vagánynak tűnt, mégis, mintha titkolt volna valamit.
- Oh...ismerős - válasza nem lepett meg, sajnos túl sokat tudtam ezekről a holmikról, s valahogy nem tudtam rá mosolyogva bólogatni, mert akaratlanul is a szüleim ugrottak be, s az életünk, ami állandóan csak erről szólt.
- Néha lehet, hogy jobb, de ha elfogadsz egy tanácsot, keményebbet nem próbálsz - nem is tudom, hogy miért mondtam ezt, nem akartam neki okoskodni, sem atyáskodni felette, csak...kár lett volna érte, nem akartam elképzelni úgy, mint anyát.
- Áh, ismerős az érzés, a természetet én is emiatt bírom, főleg ez a vidék, elég jó. Boston környékén is volt ilyen erdős terület, néha kimentünk a haverokkal, de sajnos csak ritkán. Nagyon beszippantott minket a város - mondtam, ahogy halovány emlékképek ugrottak be elém azokról a kirándulásokról. Közben pillantásom Margaréta felé emeltem, mert mondott valamit, ami elgondolkodtatott. Az élet valós problémái. Vajon ő milyen problémákkal küzdhetett?
- És ezt a következtetést miből vontad le? - egy kicsit meglepett, hogy ő ennyire bízik a képességeimben, mert magam már kevésbé voltam ezzel így. Nem ismert, mégis úgy gondolta, hogy menő arc lehetek, pedig azt hiszem, ez nem volt igaz.
- Most kerültem ide, és eddig nem sok embert sikerült megismernem, akiket meg igen, azokkal sem a legjobb a viszonyom. Előtte meg fél évig nagyjából csak a falat láttam, vagy a parkot. Voltak barátaim, de őket ott kellett hagynom Bostonban, itt senki nincs, és szerintem elég nehéz barátkozni. Jó, veled mondjuk nem, mert te érted, hogy miről beszélek. De aki ebben a világban élt kölyökkora óta, azzal elég nehéz mit kezdenem... - próbáltam egy kicsit felvázolni előtte, hogy mi a problémám, közben egy kicsit felé fordultam, s ujjaimmal a cipőm orrát kezdtem babrálni, mert úgy tűnt, egy helyen eléggé megkopott.
- Na de veled mi a helyzet, említettél valami valós problémát. Te mi elől menekülsz? - kíváncsian pillantottam rá.
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. július 31. 21:28 | Link

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Mindenkire máshogy hatnak a tudatmódosító szerek. Ez személyiségfüggő, akár szeretnénk, akár nem. Valaki zárkózottabb lesz tőle, valaki végig beszéli az órákat, amíg tart a hatása, és le sem lehet lőni. Én valahogy a kettő között vagyok. Kicsit jobban megnyílok, de soha nem adom ki magam még így sem, egyszerűen képtelen vagyok rá. Beszédesebb leszek talán egy fokkal, de a hirtelenség még így is ki tud kergetni a világból, ahogy az Lucas esetében is történt. Szégyellem magam, hogy mindezek után, még ilyen kedvesem ül le mellém beszélgetni, miközben én olyan csúnya módon hagytam ott. De jól esik, és ha már kaptam egy második lehetőséget, akkor élni szeretnék vele. Apa mondta mindig, hogyha megkapod a második esélyt, akkor vasmarokkal tartsd és használd ki. Így teszek most.
Lesütött tekintettel húzom vissza a kezemet a kézfogás után, már csak a mondat miatt is. Nem tudom, hogy ez jót jelent-e, vagy csak egyszerűen tényt közöl, de ahogy felsandítok látom, hogy mosolyog, így inkább az első felé hajlok. Szégyellős mosolyt engedek meg magamnak, többre nem telik, nem tudom mit is kellene reagálnom. De amikor a világbajnokságról beszél, felkapom fejemet, ezüstös tincseim hullanak hátra. Kikerekedett szemekkel, teljesen megilletődött arccal figyelem a srácot, majd a felém mutatott két ujjat, végül arcát, és... és kitör belőlem a nevetés. Jóízű kacajomat veri vissza a sötét víz, és jelenleg tényleg képes vagyok elhinni, hogy nincs semmi bajom a világon, egészen addig, amíg észre nem veszem magam. Visszafogom a nevetést, alsó ajkamba harapok, majd ismételten a zavartól szegem le fejemet és kezdem el bámulni a stég igencsak korhadó deszkáit. Tudom, hogy a fülem végéig elöntött a pír, de talán van akkora szerencsém, hogy ilyen gyér fényben Lucas nem láthatja. Kényelmetlenül ficergek a helyemen, amikor megszólal, és akaratlan pillantok fel rá csillogó kékjeimmel. Ajkaim formálnak ó betűt a szavaira.
- Nem... nem mernék keményebbet - elnyílt ajkakkal figyelem arcát. Szomorú, amit látok, mert egyáltalán nem vidám a témától. És nem is azt várom, hogy vigyorogva beszélgessünk a heroinról, de... de olyan más lett a kisugárzása. Aprót bólintok végül szavaim mellé, és ujjaimat kezdem el morzsolgatni, miközben csüngök a szavain. Kékjeim csillannak fel akaratlan, amiért ő is egyetért velem, erőteljeseket bólintok majdnem minden szavára, amit érthetek és átérzek.
- Bostonból jöttél? - lepődök meg egy pillanatra. - Ez nagyon jól hangzik, de biztos nehéz volt ilyen messze eljönni a szülővárosodból - megértően mosolygok rá. Nem szeretnék olyan témát érinteni, ami esetleg kellemetlen lehet, mert csak még jobban zavarba jönnék tőle, és úgy érzem, hogy már ennyi idő alatt is rengeteget fejlődtem, pedig maximum háromnegyed órája ül mellettem. Szeretném tovább vinni a beszélgetést, hogyha már történt köztünk egy kellemetlenebb helyzet, akkor megismerhessem. Úgy igazán meg szeretném ismerni, mert mellette nincs esélye arra a sötétségnek, hogy beszippantson.
- Ó, én... - kerekednek ki szemeim azonnal. - Én csak... nem is tudom, olyan... olyan közvetlen vagy, a kisugárzásod is pozitív. Gondoltam, hogy akkor... akkor sokan vannak körülötted - alsó ajkamba harapok, fejemet elfordítom Lucasról, a vizet kezdem el figyelni inkább, mert a kiejtett szavaimból egyértelmű, hogy mennyire zavarba jöttem, hogy mégis mennyire nem tudok normális emberként beszélgetni. - Ne haragudj, nem akartalak megbántani - oldalvást sandítok rá, de azzal a lendülettel fordítom vissza kékjeimet inkább a víz felé. Amikor ismét beszélni kezd, néha-néha pillantok csak felé. Egyik térdemet felhúzom, államat támasztom rá, és csendes tavon tartom tekintetemet.
- Sajnálom, hogy ilyen nehéz neked. Nem... nem hazudhatom azt, hogy átérzem, de megpróbálom megérteni az érzéseidet, és... és tudom, hogy nem ismerjük egymást, de szívesen meghallgatlak, még ha segíteni nem is tudok - apa büszke rám. Miközben beszélek fordítom felé fejemet. - De segíteni is igyekezni fogok, mert én sem tudok mit kezdeni az aranyvérűekkel - nem tudom, jó-e ez így. Helyesen reagáltam? Mit kellett volna mondanom másképpen, hogy át tudjam adni az üzenetet? Beszélgetni szeretnék vele holnap is, holnap után is, meghallgatok mindent, amit mondd, hogy apa büszke lehessen rám, amiért emberi kapcsolatokat alakítok ki, és egy olyan ember lehessen mellettem, mint Lucas. Aki képes elűzni a sötétséget.
- Ó, én... - meglep a kérdése, kiül arcomra is valószínűleg, hangom remeg meg. - Én a szomorúbb gondolataim elől menekülök leginkább. Amikor kijövök ide, átengedem nekik magamat, hogy túl lehessek rajtuk. Az emlékek... az emlékek... - elharapom a mondatot, hangom szelídül suttogássá, ahogy ismét a víz felé fordulok vissza, sokkal bátrabban, mint eddig, mert tudom, hogy most nem fog elnyelni.
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. szeptember 20. 13:47 | Link

Margaréta

Tudtam ám, hogy ez a lány képes kacagni, csak egy kicsit meg kellett őt nevettetni hozzá. Sikerült, vele együtt nevettem, jó volt látni azt, hogy mosolyog, és már nem olyan búval borult a képe, mint korábban. Már a legutóbbi találkozásunkkor is éreztem, hogy valami feszélyezi őt, valamit mélyen magában hordoz, s nehezen tud oldódni. Most viszont azt hiszem, hogy sikerült egy kicsit oldani a hangulatát, de aztán ahogy szóba kerültek ezek a bódító cuccok, úgy sajnos már az én kedvem is tovareppent, s előjött belőlem a prédikátor, aki majd megmondja a frankót, hogy mit nem kellene.
Nem tehettem róla, gyűlöltem azt a szart, mert sajnos sok rossz emlék kötött hozzá, nekem nem volt jó gyerekkorom, láttam, miféle pusztítást művelnek ezek a cuccok, és pontosan tudtam, hogy mennyire ártalmas lehet ez valakire. Margaréta pedig túl fiatal volt ahhoz, hogy ilyen dolgokkal tönkre vágja az életét. S bár nem volt jogom ahhoz, hogy elítéljem, egy kicsit azért haragudtam, hogy ilyen cuccokat használ. Részben emiatt kérdeztem rá, hogy használ mást is esetleg, szerencsére azonban azt mondta, hogy durvább szereket nem próbálna ki. Legalább volt esze a lánynak! Bár...egykor talán anyámnak is volt esze, s lám, hol kötött ki...
- Igen, Bostonból jöttem és r...dt szar érzés volt ott hagyni, de nem volt más választásom - nyögtem kicsit nehezen a szavakat, s ekkor már nem a lányt néztem, hanem inkább magam elé bámultam. Nem szoktam ezekről a dolgokról beszélni, mindig próbálom elütni valami dumával a hétköznapokat, de most valahogy ez is kicsúszott belőlem.
-  Ja nem, nem bántottál meg egyáltalán - felé pillantottam és halovány mosoly ült az arcomra, hogy lássa, tényleg nincs gáz, nem sértett meg semmivel. Ő nem ismerhetett, az meg talán pozitívum, ha azt gondolja, hogy menő vagyok. Pedig én magamról nem így vélekedtem, szerintem csak egy átlagos srác voltam, aki ha kellett, a dumájával tudott érvényesülni adott helyzetekben.
- Ne sajnáld, ezt dobta a gép. Tudod, nem is feltétlenül azzal van a gondom, hogy itt vagyok, mert ez is egy választás volt, hanem azzal, hogy nem gondoltam, hogy ez ilyen kemény lesz. Világ életemben a muglik vettek körbe, amit eddig tudok a varázsvilágról, azt magántanulóként sajátítottam el, az apámnak például szerintem fingja sincs arról, hogy ilyen különc a gyereke...soha nem is érdekeltem - sóhajtottam, megint elfordítottam a fejem, s inkább a vizet kezdtem bámulni.
- Apámék keményen drogoztak anyámmal, ebben nőttem fel. Anya úgy több mint kilenc hónapja meghalt, túladagolás. Ott voltam. Nem tudtam rajta segíteni...A néném vett magához, de ő meg itt él. Mindenképp idekerültem volna, de dönthettem, hogy mezei gimi, vagy ez. Én meg...hát már nem is tudom, hogy miért, de ezt választottam - megvontam a vállaimat, nem is gondoltam bele abba, hogy mennyi mindent zúdítottam rá szerencsétlen csajra, de igazából azt sem tudtam, hogy mit érzek.
- De köszi, örülök, hogy végre van valaki, akivel egy hullámhosszon lehetek - mondtam egy mosollyal, tényleg jó volt az, hogy hasonszőrű volt mint én, nem pedig egy aranyvérű, mint az a csaj. Bah, kikészít ez a Vajda lány. És már megint rá gondolok. Na meg arra a puccos családra, aki hozzá tartozik...
-  Szomorú gondolatok? És miért vagy szomorú, már ha szabad kérdeznem? - nem akartam tolakodó lenni, vagy vájkálni a magánéletében, de azért érdekelt az, hogy mi oka lehet a szomorúságra.
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. október 3. 20:38 | Link

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Jó érzéssel tölt el, hogy önfeledten nevethetek egy háztársammal. Ilyenkor jönne az a része a dolgoknak, hogy bűntudatot érzek amiatt, mert én jókedvűen tengetem a mindennapjaimat, míg nekik erre már nincs lehetőségük, de valahogy Lucas közelsége még azt is háttérbe szorítja, hogy bűntudatom legyen a jókedvem miatt. Bár nem tart sokáig, de a meleg érzése megmarad a nevetés után is pár pillanatig. Kár, hogy ezt nem lehet elhúzni a végtelenségig, mert most elég jól jönne, de a téma valahogy kellemetlenebb vizekre evez, én pedig zavarba jövök a komolyságától. Hallom Lucas hangján a rosszallást, ahogy rásandítok arcáról is lerí mennyire nem tetszik neki a helyzet, és megértem. Fordított esetben én sem lennék elájulva ettől, de... szükségem van rá. Nem azért, hogy megkönnyítse, elég ha segít az átvészelésben. Bőven elég. Több is, mint amit el tudnék képzelni.
- Szomorú, amikor az embernek nincs más választása - igyekszem úgy mondani, hogy ne csak én, de ő is elhiggye, mennyire sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kényszerült, még akkor is, ha tisztában vagyok azzal, hogy a sajnálatommal semmit nem ér. Támogatóan, enyhe pírral arcomon nyújtom ki kezemet és érintem meg óvatosan felkarját. Ha rám pillant, halványan mosolyodom el, ha nem, a mosoly akkor is ott van arcomon, csak nincs kinek intéznem. Amikor felém pillant rántom vissza kezemet és sütöm le azonnal tekintetemet, feleletére bólintok aprót. Örülök, hogy nem bántottam meg, nem szeretném, ha ismét félreértések áldozatai lennénk. Elég volt legelőször olyan helyzetbe kerülni, amit a valaha volt legrosszabbul reagáltam le. Nem éppen felnőttes viselkedési formát mutattam be ott.
Ahogy beszélni kezd, fejemet lassan fordítom felé, ajkaim elnyílnak egymástól, ahogy a meglepetés egyértelműen ül ki arcomra. Szavai folynak ki ajkai közül, én pedig elhűlten hallgatom, mégis milyen hirtelen csöppent bele ebbe, mármint úgy rendesen a varázsvilágba. Képtelen vagyok megmozdulni, de legszívesebben úgy bólogatnék neki, mint egy bólogatós kutya, mert teljesen megértem és átérzem, amit mondd. Amikor a semmiből rántanak ki egy olyan világba, amiről soha nem tudtál semmit. Felkészületlenül ér, te pedig egy apró pöttyként állsz a mindenség közepén és várod, hogy valaki segítsen kimászni. Hiszen más az, amikor mondják neked, és megint más az, amikor a közepébe került. Mint Lucas, aki addig csak hallott a mágusvilágról, de nem nagyon tapasztalta, ráadásul még az édesapja is, az édesanyjával történtek... hangosan nyelek egyet, ahogy kezem esik le mellém, halkan koppan a stég fadeszkáján. Sok minden értelmet nyert, hiszen így már tudom, miért ellenzi annyira a drogokat, amiben egyet is értek. És mégis a legfontosabb, hogy: ő megérthet engem ennyi veszteség után?
Ki tudja meddig figyelem így a mellettem ülőt, mielőtt megszólalnék. - Nem különc vagy Lucas, hanem különleges. Egy olyan világba kaptál ezzel belátást, ami tele van csodákkal - elég feltűnően akadok el, hiába vettem a folytatáshoz levegőt, hiába nyíltak el ajkaim egymástól, nem tudom mégsem kiengedni a szavakat magamból. Ha úgy érez, mint én, nem elég ide pár egyszerű szó, amit ilyenkor mondanak az emberek a másiknak. Felesleges szavak csupán, amik mögött nincs semmi. Ismét mozdul a kezem, ám most, félénken ugyan, de alkarjára csúsztatom tenyeremet, hogy amíg nem tudok megszólalni, addig valahogy így fejezhessem ki magamat. Pár másodpercig zizegnek kékjeim arcán, mielőtt valóban erőt vennék magamon és egy mély levegő után szólalnék meg ismét. - Sajnálom, ami anyukáddal történt, semmit nem tehettél azért, hogy megmentsd. Tudod mit gondolok? Hogy azért választottad ezt, mert kíváncsi voltál, ami nagyon jó dolog. Sok új dolog vár ránk még itt - bátorítóan mosolyodom el felé, karjára tett kezem mozdul lassan fel s alá, hogy megsimogassam. Rászorítok alkarjára, majd kezemet visszahúzom magamhoz, hogy elhelyezkedhessem ismét. Térdeimet felhúzom, államat támasztom közéjük, miközben karjaimmal ölelem át őket.
Kérdésére mosolyodom el szomorkásan, kékjeimet le nem veszem a körülöttünk elterülő vízről. - Túl sokan léptek ki az életemből egyszerre, hirtelen is, és attól félek, hogy nem fogok tudni túllépni rajtuk - hangom elcsuklik a végére, ahogy felsejlik előttem az arcuk, mintha hangjukat is hallanám egy pillanatra, reszketegen sóhajtva hajtom le fejemet és támasztom térdeimre homlokomat.
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. október 17. 15:06 | Link

Margaréta


Előtörtek a rossz emlékek, ahogy eszembe jutott, hogy mi történt anyámmal, mit művelt vele, meg apámmal ez az átkozott szer. Éppen ezért is próbáltam figyelmeztetni Margarétát, meg egyébként mindenkit, aki ehhez hasonló szereket akart használni.Érintésére kedves mosoly kúszott az arcomra, érződött abból, hogy jót akar, hogy talán bán valamit, amit úgy érez, hogy megtett, miközben meg nem, hisz nem bántott meg. Ettől függetlenül az est sodort magával, s valamiért úgy éreztem, hogy előtte megnyílhatok, mert hasonló hozzám, mert nem olyan nagyvilági aranyvérű, mint mondjuk Olívia. Ki tudja, hogy ő mit szólna hozzá, ha tudná, miben nőttem fel. Magam elé meredve meséltem el a történetet Margarétának, végül sóhajtottam egyet, s nem is nagyon mertem felé pillantani, míg nem hallottam a nevem. Aztán elcsöndesedett, újra éreztem az érintését, meglepett, de nem löktem el a kezét.
- Hát ja...ez van - a stég szélét markolva fordítottam el a fejem, hogy kifújjam a levegőt, s ne azon gondolkodjak, mennyi mindent tehettem volna. Mondjuk kivehettem volna a kezéből azt a szart, felrúghattam volna az asztalt, és kérhettem volna külső segítséget.
- Hm? - további szavaira egy kicsit meglepetten pillantottam rá, mintha addig ott se ültem volna, pedig ott voltam, csak épp elmerülve a gondolataimban. Margaréta viszont most először tűnt nálam pozitívabbnak, s ez még az én arcomra is mosolyt csalt.
- Jó, ez igaz, tényleg sok dolog vár még itt ránk. Hatalmas nagy mágusok leszünk. Ismered David Copperfield-et? Na, nála is nagyobb leszek - mondtam "vagány" üzemmódban, s még a képzeletbeli galléromon is igazítottam egyet. Aztán a röpke jókedvet ismét átvette a melankólia, hisz úgy tűnt, Marg is titkokat rejteget.
- Te is elveszítettél valakit? Akarsz róla beszélni? - nem akartam tapló lenni, így megadtam a lehetőséget arra, hogy ha akarja, visszautasítsa a kérdésemet. Ennek ellenére jó lett volna megismerni az ő történet is, hisz valamiért legbelül úgy éreztem, hogy hasonló dolgokon mehetett keresztül, mint én.
  
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. november 1. 18:59 | Link

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Az ember nem is gondolná, hogy a mindig kedves és vidám emberek a szívük legmélyén milyen szomorúak lehetnek valójában. Lucas jelenleg annak tűnik, de nem vagyok biztos abban, hogy ez minden napjára rányomja a bélyeget. Túlságosan víg kedélyű ahhoz, hogy hagyja magának a szomorkodást, valamint szerintem a személyisége sem engedi meg neki. Olykor-olykor utat enged a szomorúságnak, de valahogy nem tudom róla elképzelni, hogy ez huzamosabb ideig tartson. Látom rajta, hogy a téma érzékenyen érinti, így nem is erőltetem tovább, csak bátorító mosolyt küldök felé, annak ellenére, hogy elfordul tőlem. Nem baj, attól én még folytatom és bizony most minden átgondolás nélkül kerülnek ki ajkaim közül a szavak. Mosolyogva, teljesen beleélve magam szavaimba magyarázok neki, ami láthatóan mosolyt csal ajkaira. Ha másért nem, de ezért már megérte.
- Úúú - csillannak fel kékjeim azonnal. - Nála is nagyobb! Minden mágus legnagyobbika leszel, Lucas - vigyorgok szélesen, amit nevetésem vált fel, ahogy megigazgatja felsőjének láthatatlan gallérját. A víz viszi tovább nevetésemet, majd küldi vissza hozzánk. Kékjeim vándorolnak a sötét felszínre, miközben nevetésem csillapodik, de a halvány mosoly nem tűnik el ajkaimról. A kérdésekre pillantok rá újra, lesütöm kékjeimet.
- Több mindenkit is, de… - harapom be alsó ajkamat egy pillanatra, végül ráemelem pillantásomat. - Sajnálom, így is eléggé mély témákat érintettünk ma már. Evezzünk vidámabb vizekre inkább, amúgy sem szeretnélek terhelni - a legkevésbé sem szeretném terhelni. Azt szeretném, ha tovább tudnánk beszélgetni a kellemetlen érzés nélkül a mellkasomban, amit az elvesztésük gondolata hoz újra és újra elő. Nem is tudom… csak beszélgessünk, mint két tini, ahogy az normális. Soha nem voltam a normális kategória, legalábbis a néha igen különös sminkjeimnek és rikító hajszíneimnek köszönhetően, de Lucas mellett tényleg úgy tudom magam érezni, mint a borzalmak előtt.
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. november 13. 19:17 | Link

Margaréta

- Magic Lucas - ahogy kiejtettem varázslatos nevemet, közben amolyan aláfestésként még a kezemmel is végig mutattam a képzeletbeli cégéren, s szinte már magam előtt láttam a villogó plakátokat, amik hatalmasságomat hirdetik. Végül csak kitört belőlem a nevetés, s legyintettem egyet, mert valljuk be, hogy se nem voltam ügyes, se nem tűntem profi mágus alkatnak. - Tudom, mire gondolsz. Ezzel inkább vetkőző műsorba mehetnék, mi? - mondtam nevetve, s megcsóváltam a fejem. Nem mondom azt, hogy az utolsók közt kullogtam, de jócskán rám fért volna a korrepetálás, ha nevet akartam magamnak szerezni a varázslók társadalmában. Szóval, azt hiszem, hogy bőven ráértem még a névválasztásra, arra viszont jó volt, hogy megnevettessem a csajt. Jól is állt Margarétának az, ha nevetett, nem is értem, hogy miért tűnt mindig olyan búskomornak. Végül, csak szóba jöttek ezek a lelkis dolgok, s így megvilágosodtam vele kapcsolatban. Tehát nem csak egy embert veszített el, hanem többeket.
Ahogy kiállta, beállt a csend köztünk, nem éreztem úgy, hogy tovább kellene feszegetnem ezt a témát, mert én sem szívesen beszéltem anyámról. Nem is akartam őt tovább faggatni, s azt hiszem, hogy egyre járt az agyunk, mert úgy tűnt, hogy a lány is szívesebben csevegne vidámabb témákról. - Okés, igazad van. Nos…akkor, tervezzük meg a fellépő jelmezem. Szerinted mi illene Magic Lusachoz? Cowboy szett? Vagy valami futurisztikus cucc? - kérdeztem röhögve, persze nem gondoltam én ezt komolyan, de ha ezzel megtudtam őt nevettetni, akkor az már jó jel, nem?  
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. november 22. 19:19 | Link

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Halkan kacarászok Lucas előadásán. Hiszem, hogy tényleg kitűnő mágus lehet belőle, még akkor is, ha a származásunk miatt sokan nem hiszik ezt el, sőt, még le is néznek minket miatta. Én azonban tényleg elhiszem, hogy mondjuk tizenöt év múlva, ha ismét találkozunk, akkor valamilyen úton-módon kiemelkedő lesz a rengeteg mágus név közül. - Ugyan már! Várj... mint abban a mugli filmben? - soha nem láttam, teljesen zavarba ejtőek azok a mozdulatok és képek, amiket abban a filmben csinálnak, de akaratlan kaptam el belőle részleteket, amikor még otthon volt lehetőségem tévét nézni és éppen játszották is valamelyik csatornán. Jaj, nem szeretnék erre gondolni, mert csak még jobban zavarba jövök. Nem tudom miért vagyok ilyen nyílt és őszinte Lucassal. Ha tehetem kerülöm a témát, nem szeretek arról beszélni, mégis kik hagytak el rövid időn belül. Észszerű indokot sem tudok felhozni arra, amiért elmondok neki egyáltalán annyit, hogy elvesztettem valakiket, mégis megtörténik, és apró megkönnyebbülés járja át minden porcikámat. Megkönnyebbültem, amiért kimondhattam már csak ennyit is hangosan, és megkönnyebbülök, amiért Lucas nem erőlteti a témát, annak ellenére sem, hogy én kimondom, nem szeretném elrontani a hangulatot. Lehet azért vagyok ennyire őszinte, mert ő is beszélt a múltjáról és kicsit megláthattam benne magamat? Szeretném azt hinni, hogy ha nem is emiatt, de megmarad az életemben. Jól esik úgy őszintének lenni valakivel, hogy nem kapok furcsa nézéseket mellé.
- Szerintem ötvözd a kettőt - mutatóujjamat emelem fel, mellé még komolyan bólogatok is meredten a tavat nézve. - Csak képzelj egy futurisztikus cowboy-t. Biztosan nem láttak még ahhoz hasonlót, így már csak ezzel is kitűnnél - halkan nevetek fel az elrugaszkodott ötlet miatt, és a legrosszabb, hogy remekül hangzik amúgy, de elképzelni sem tudom magam előtt, ahogy Lucas valami hasonló szerelésben flangál fel s alá. Ennek eredményeképpen lesz kicsit hangosabb a nevetésem, szám elé téve kezemet emelem kékjeimet Lucasra bocsánatkérően.
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. december 2. 20:29 | Link

Margaréta

- Ha arra a vetkőzősre gondolsz, akkor igen, abban. Én nem láttam, csak a csajom…az akkori csajom. Oda volt érte, mindig azzal nyúzott, hogy jajj Lucas te is táncolj már. De most úgy őszintén, úgy nézek ki, mint egy táncos? - nevetve ráztam meg a fejem, el nem tudtam volna képzelni azt magamról, hogy ilyet valaha is bevállaljak. Kizárt. Jó, legfeljebb fogadásból, de azt is csak haverok közt, nem pedig életvitel szerűen.
Közben ahogy Margaréta arcát fürkésztem, észrevettem ám, hogy talán egy kicsit zavarja a téma, ezt mondjuk nem csodáltam. Nem is feszegettem tovább a témát, ahogy a későbbit sem, melyből megtudtam, hogy hozzám hasonlóan járt. Mivel megéltem én is hasonlót, pontosan tudtam, hogyan is érezheti magát, ezért maradtam inkább csöndben, s próbáltam inkább vidámabb témák felé terelni a beszélgetést. - Futurisztikus cowboy, hm. Végül is, miért ne. Ha lesz valami jelmezbál, komolyan beöltözöm, de csak akkor, ha te is. Neked is kéne valami jelmez, hm mondjuk…lehetnél Leia hercegnő a Star Warsból, az megvan? Légyszi, mond hogy láttad - egy kicsit reménykedtem ebben, mert a legtöbb lányismerősömnek halvány lila gőze sem volt arról, hogy ez mégis mi lehet. Közben éreztem, hogy kezd igen csak lehűlni a levegő. - Te nem fázol? Lassan visszamehetnénk a kastélyba - jegyeztem meg, s közben felkászálódtam a stégről, kezemet meg nyújtottam, hogy ha segítségre lenne szüksége.
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. december 7. 16:28 | Link

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Megszeppenve pillantok Lucasra, mielőtt kitörne belőlem a nevetés. Nem tudom, hogy egy lánynak mégis miért imponál, ha a fiúja vetkőzik neki, bár aligha van hozzá közöm, és nyilván vannak ilyenek, de én valahogy nem tudnám elképzelni, hogy valaha ilyet kérjek a páromtól. Szám elé teszem kezemet, reménykedve abban, hogy nevetésem csillapodik lassan, majd pillantásomat emelem Lucasra.
- Ha úgy érzed magad jól, akkor felőlem pillangó is lehetsz, Lucas - kuncogok tovább, de immár halkabban. - Bár nem mondom, nehezen képzellek el táncolni, miközben vet- - és akkor itt jön el a pillanat, hogy leesik, mégis miről beszéltünk eddig, és én mégis mit szeretnék éppen elképzelni. Tenyerembe temetem arcomat, ahogy homlokomat támasztom térdemnek, mert ez borzasztóan zavarba ejtő, és mi sem szemlélteti ezt jobban, minthogy teljesen elpirulok. Alsó ajkamat rágcsálom, ahogy nagyot szusszanva, lehunyt szemekkel emelem fel fejemet végül, mert Lucas - legnagyobb szerencsémre - nem viszi tovább a témát, amiért hálás pillantást vetek rá, mikor kinyitom kékjeimet. Ellágyult mosollyal konstatálom, hogy a kellemetlenebb témáról sem beszélünk többet, egyszerűen lépünk tovább rajta, mintha mi sem történt volna, és valahogy a futurisztikus cowboy így is jobban lekötött.
- Bocsi, nem láttam, de tudom ki Leia hercegnő - bólogatok serényen, mintha egy kettessel átcsúsztam volna Bájitaltanból. Elhúzom számat, mert tényleg nem láttam, pedig sokan mondták, hogy mekkora élmény, de valahogy nem vettem még rá magam, hogy elkezdjem. Ez az, ahol nem az első az első rész, hanem a harmadik vagy a negyedik? Nem is tudom most hirtelen. Felkapom rá kékjeimet, ahogy feláll, majd mosolyogva fogadom el a felém nyújtott kezet és állok fel én is. - Menjünk - bólintok egy aprót, mert most, hogy Lucas felhívta rá a figyelmem valóban eléggé hűvös van. Kicsit vacogva lépkedek vissza mellette a Navinébe, majd mosolyogva integetek neki, ahogy a lányok hálókörlete felé veszem az irányt.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa