Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

M I N C S Idouble darkness || nézz rám

- Zsibbadsz már rendesen? - pillantok át rá a vászon fölött, amit felhúzott lábaimon támasztottam meg úgy húsz perccel ezelőtt, mikor az elemi mágusom pózba vágta magát a csónak túlfelén. Számszegletében kirajzolódik egy halvány, alig-alig észrevehető mosoly, míg pillantásom végigsiklik a nő vonalain. Tekintetemmel együtt ecsetet tartó kezem is mozdul; a színek lassan ivódnak a papírba, direkt, mágiával lassítom a folyamatot, hogy ha hibázok, még kapkodás nélkül javíthassam magam. Habár ritkán festek, a Durmstrangban hetente kétszer jártam Mr. Nielsen tehetséggondozó szakkörébe, és ha úgy adódna, a következő tanévben szívesen csatlakoznék valami hasonló csoportba a Bagolykőben is. - Ha most feldühítenélek - szólalok meg kisvártatva, de a hangom egészen halkan cseng. Mostanra tetőtől-talpig átadtam magam a festésnek, és a nagy összpontosításban úgy ellazultam, hogy már-már buddhikus nyugalomban ülök a csónak szélesebbik végében. - Akkor képes lennél megmozdítani alattunk a tó egész medrét?
Nem szeretném azzal áltatni, hogy mindig is érdekelt, mire képes egy elemi mágus, mert amúgy magasról teszek rájuk, most viszont, hogy itt ülünk a tó közepén, az ő közegében, felébredt bennem a kisördög, és izgalmas dolgokat sutyorog a fülembe. Kíváncsi vagyok, mekkora erő lakozik ebben a törékeny testben, amit más esetben a félkaromban tartva nyomhatnék a falhoz. Érdeklődve pillantok ki a munkából, ujjaim között megtorpan az ecset.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=813966#post813966][b]Romhányi M. Áron - 2020.07.23. 11:04[/b][/url]

M I N C S Idouble darkness || nézz rám

- Zsibbadsz már rendesen? - pillantok át rá a vászon fölött, amit felhúzott lábaimon támasztottam meg úgy húsz perccel ezelőtt, mikor az elemi mágusom pózba vágta magát a csónak túlfelén. Számszegletében kirajzolódik egy halvány, alig-alig észrevehető mosoly, míg pillantásom végigsiklik a nő vonalain. Tekintetemmel együtt ecsetet tartó kezem is mozdul; a színek lassan ivódnak a papírba, direkt, mágiával lassítom a folyamatot, hogy ha hibázok, még kapkodás nélkül javíthassam magam. Habár ritkán festek, a Durmstrangban hetente kétszer jártam Mr. Nielsen tehetséggondozó szakkörébe, és ha úgy adódna, a következő tanévben szívesen csatlakoznék valami hasonló csoportba a Bagolykőben is. - Ha most feldühítenélek - szólalok meg kisvártatva, de a hangom egészen halkan cseng. Mostanra tetőtől-talpig átadtam magam a festésnek, és a nagy összpontosításban úgy ellazultam, hogy már-már buddhikus nyugalomban ülök a csónak szélesebbik végében. - Akkor képes lennél megmozdítani alattunk a tó egész medrét?
Nem szeretném azzal áltatni, hogy mindig is érdekelt, mire képes egy elemi mágus, mert amúgy magasról teszek rájuk, most viszont, hogy itt ülünk a tó közepén, az ő közegében, felébredt bennem a kisördög, és izgalmas dolgokat sutyorog a fülembe. Kíváncsi vagyok, mekkora erő lakozik ebben a törékeny testben, amit más esetben a félkaromban tartva nyomhatnék a falhoz. Érdeklődve pillantok ki a munkából, ujjaim között megtorpan az ecset.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=813977#post813977][b]Warren Mina - 2020.07.23. 12:40[/b][/url]

Nem hittem volna, hogy egyszer valaki éppen engem tart alkalmasnak arra, hogy lefessen. Mármint, őszintén, ott van az anyám, aki a vélavér miatt még most is úgy néz ki, mintha a nővérem lenne, és akire előbb mondják azt, hogy dögös, mint, hogy én feltűnnék bárkinek is. Igen, ez a "dögös" szó mély tüske a lelkemben, és furcsa, hogy tíz év távlatából is milyen rosszul tud esni. Viszont üdítő a változatosság, hogy valaki, sőt nem is valaki, hanem éppen egy festőművész tart érdemesnek arra, hogy a vásznán szerepeljek. Kicsit azért önbizalomnövelő tréning is ez nekem, mert bár sokszor nem látszik, de ha valamim, akkor önbizalmam az nincs. Elvégre, ha lenne, akkor nem adnám ki magam másnak. Nem mondanám, hogy Laura vagyok, vagy Annika, akkor csak simán lennék Mina.
- Gyerekkoromban sokat kellett egy helyben lennem, észrevétlenül, mert ha kiderül, hogy a másik szobában vagyok, miközben ő terápiákat tart, akkor megüthette volna a bokáját elég rendesen.
A válasz lehetett volna egy egyszerű nem is, de így azért legalább beszélgetünk valamiről és én sem tűnök annyira mufurcnak. Mostanában észrevettem magamon, hogy megint kezdek túl sokat elvonulni, hogy vannak hetek, amikor csak a munkának élek, és amikor annak vége, nem mozdulok ki, nem keresek társaságot, csak otthon vagyok. Tudom, hogy a halmozottan introvertált lényemnek sok időre van szüksége, amíg feltöltődik, de néha megijedek magamtól.
- Gyerekként sokszor ábrándoztam arról, hogy kiderül sellő vagyok, és egy gonosz trónbitorló elől rejtettek el, de egy nap majd eljönnek értem, és hazavisznek, hogy nem kell az emberek között élnem. Órákon át feküdtem a vízen, vártam, hogy megjelenjen az uszonyom, de valahogy nem akart eljönni ez a pillanat.
Nem is tudom, hogy miért mesélem el ezt, de szeretném, ha megértené, hogy mennyire különleges kapcsolatom van a vízzel. Sokszor töltöm azóta is lebegve az időmet. Lehunyt szemmel, a végtelen víz ölelésében szoktam elmélkedni az életről, Noelről, a családomról, önmagamról. Mintha tényleg válaszokat adna a mélység. Viszont jó csak a közelében lenni, a csónakban mozdulatlan ülni, érezni, ahogy a nap átmelengeti a bőröm. Mivel szeretnék szépen barnulni, így még indulás előtt megszabadultam a pántoktól is, és bohókás kontyba fogott hajjal indultam neki a mai eseménynek. Ha kell, úgyis szól, és akkor leengedem a hajam. Fodrászhoz is kéne menni, mert már a hátam közepét verdesik a fürtök.
- Képes lennék rá, bár még sosem próbáltam, senki se tudott annyira felidegesíteni. De ha szeretnél nevetni, elárulok egy titkot, de nem oszthatod meg senkivel, meg kell esküdnöd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=813986#post813986][b]Romhányi M. Áron - 2020.07.23. 15:44[/b][/url]

M I N C S Idouble darkness || nézz rám

Nem nézek rá, míg beszél. Úgy érzem, jobb, ha a háttérbe húzódva csupán a hallgatásommal figyelek, és a vászonon megelevenedő alakkal foglalkozom inkább, ha hagyom őt egymagában lenni, mintha valójában csak egy fejében létező hang volnék, és nem valaki, egy idegen, aki rávette arra, hogy falatnyi bikiniben üljön modellt a kastély melletti tó kellős közepén. Megtudná magát védeni, nem erről van szó, de ne felejtsük el: egy nő mindig nő - leginkább férfitársaságban.
- Ő? - kérdezek vissza halkan, most először pillantva fel a munkából. Vannak tippjeim, de nem akarok az életét megfejtő nagyokos lenni, aki messzire vezető következtetéseket von le az egyke kislányról, akit a pszichológus anyja vagy apja egyedül nevelt fel, és úgy érzi, még mindig a tökéletesnek hitt szülő árnyékában kénytelen élni. Játszik persze idősödő nagy- és nem kívánatos nevelőszülő is, de ha az érzékeim nem csalnak, itt anyuka vagy apuka cseszte el a dolgokat. Vagy kettecskén, közös erővel. Romantikus.
- Shut! A kicsinyes családdrámád után már épp át akartam térni valami kevésbé lohasztóra - sóhajtok fel lemondóan, majd ciccegve megingatom a fejem és egy széles mosollyal átpillantok a csónak túlfelébe. - Témázhattunk volna világrengető problémákról is, mint mondjuk a DC-MARVEL kérdés meg ha már így szóbahoztad, akkor Aquaman, erre... - még a számat is oldalra húzom, lássa csak, milyen mérhetetlenül szíven ütött a dolog, aztán lebiggyesztett ajkakkal és rendesen elhaló hangon hozzáfűzöm: - Te kis poéngyilkos.
Izgi, mert ezt általában rám mondják mások, dehát van ez így, én meg egyébként sem vagyok irigy fajta. Az ecsetet belemártom az előre kikészített vizes ibrikbe, majd festékért nyúlok, és hosszúkás, elnagyolt vonalakkal elkezdem átrajzolni a vászonlány testét.
- Kisujjeskü meg amit akarsz, de ha megmozdulsz, sikítok - mondom rekedten, és gyorsan előredőlve olyan komoly tekintettel dugom ki a fejem a vászon baloldalán, hogy valószínűleg sokkal inkább nevetséges látványt nyújtok, mintsem tekintélyesen szigorút. Olyan atyait, vagy mittudomén. Olyat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=813991#post813991][b]Warren Mina - 2020.07.23. 16:29[/b][/url]

Egy pillanatra nem értem, hogy kire gondol, de gyorsan leesik a tantusz, hogy nem határoztam meg, ki az a bizonyos, aki a bokáját üthette volna meg. Most szívem szerint a homlokomra csapnék, hogy nem tud rólam mindenki minden, vannak olyanok, akik csak engem látnak, és nem hozza lázba őket sehogy a "Warren" név.
- Anyám. Pszichológus, az apám auror, de tizenkét éves koromig nem ismertem. De ha már valami szépben reménykedtél, akkor elárulom, hogy a szüleim házasok és van két kistestvérem. Néha nem rossz a felmelegített káposzta.
Bár nekem még mindig furcsa, mert én inkább érzem magam peremvidékre szorultnak, vagy inkább egy kedves nagynéninek, mint testvérnek, de idővel minden vágyam teljesült velük kapcsolatban. A szüleim összeházasodtak és lettek testvéreim, csak én nőttem fel észrevétlen.
- Aquaman szexi, de Amber Heard-től kiráz a hideg, szóval nem a kedvenc filmem, de nem is lehet, elkötelezett Marvel fan vagyok.
Néha persze vannak olyan filmek, ami miatt enyhülnöm kell, de nekem a Marvel sokkal nagyobb szerelem, szóval mindenképpen onnan választanék képzelt pasit magamnak, ha tizenkét éves lennék.
- Remélem nem most fog kiderülni, hogy te meg DC-s vagy és borítasz bele a tóba.
Mondjuk vicces lenne, de sajnálnám, ha tönkremenne a kép. Izgulok, nagyon kíváncsi vagyok, hogy ő milyennek lát, mi volt az, ami megfogta bennem, ami miatt vászonra akart vinni. Nő vagyok, egyre inkább érzem, de ez egy olyan erős megerősítés, amire szavak sincsenek. Imádom és nagyon büszke vagyok, amiért egy ilyen élményben lehet részem, és tudom, hogy ha el is bizonytalanodok, akkor ez majd erőt ad.
- Szeretnélek hallani egyszer sikítani.
Pillantok rá és a látvány okán megengedek magamnak egy szélesebb mosolyt, egy kis kuncogást. Több komolyságot, Miss Warren, kérem. Próbálom kontrollálni az arcom, de tudom, hogy arra, amit mondani fogok, az arca leírhatatlan lesz. Pedig igaz, esküszöm.
- Ha jó a...szex...
Azért a kis hatásszünet kell, mert nem nagyon mondtam ezt még ki másnak, és azért furcsa most ilyen titkot kiadni, de legyen, ha már belekezdtem. Le se veszem róla a tekintetem, miközben megszólalok.
- A lábujjaimból is kis víz buggyan ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=814438#post814438][b]Romhányi M. Áron - 2020.07.27. 09:15[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=814473#post814473][b]Warren Mina - 2020.07.27. 13:45[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=814487#post814487][b]Romhányi M. Áron - 2020.07.27. 14:56[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=814496#post814496][b]Warren Mina - 2020.07.27. 15:24[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=814509#post814509][b]Romhányi M. Áron - 2020.07.27. 16:35[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=814544#post814544][b]Warren Mina - 2020.07.27. 21:07[/b][/url]

- Ígérem neked, ha valaha, de tényleg, Amber Heard közelébe kerülök, bedobom neki az ötletet, hogy fusson össze veled, aztán do it!
Még egy széles vigyort is megengedek hozzá meg egy kacsintást, hogy lássa, komolyan gondolom. Kicsi az esélye annak, hogy én pont Amber Heard-del medencézek a jövőhéten, de, ahogy Karinthy felvetette és Milgram igazolta az állítás valódiságát, csupán csak hat kézfogásra vagyok bárkitől a világon. Csak éppen azt nem tudom, hogy kinél kezdődik az a lánc, aminek eredményeként a szőkét a velem szembe ülő férfi karjaiba lököm. De mindent ugyebár a szent cél érdekében.
- És képzeld el, hogy azt tervezem mindezek után, hogy az út végén kiszállok a csónakból és hazasétálok, méghozzá egyedül.
Amúgy teljesen komolyan ez a tervem, mert szimplán nincs kedvem hozzá. Ilyenkor szoktam beszélni róla, szóban amúgy is sokkal gördülékenyebb vagyok, mint tettekben, általában arra hajtok, hogy legyőzzem a másikat, hogy vágyjon rám, aztán, ha úgy van, és még valamennyire érdekel és van hozzá kedvem, akkor akár lehet is valami. De nem vagyok olyan, mint a nyulak, ellenkező esetben már réges-rég megfektettem volna például Annelie-t is, mégsem történt több közöttünk egyetlen szájrapuszinál, bizony, még csak rendes csók sem volt. Van olyan, hogy az ember valakivel bárhol és bármikor, a valaki hiányában pedig olykor, de semmiképpen sem úgy, mint vele. Tanulom ezt a felnőtt létet, mert valljuk be, elég sok lemaradásban vagyok még.
- Bizony. Tudod, az emberek felmutatnak értékeket az életükben. Van, akinek gyereke van, más felnőttfilmekkel gyűjt be díjakat, megint más felfedezi a bájitalt, aminek segítségével nem émelyegsz a hopp poros utazás után. Néha azon gondolkozom, hogyha most hirtelen meghalnék, akkor mit hagynék a világban, és igazából arra jutottam, hogy én a felejthető kategóriában vagyok, ami nyilvánvalóan bosszant, és nem akarom, hogy így legyen, de most még a kínosan semmilyenek közé tartozom.
Félreértés ne essék, nem vagyok bánatos vagy nem most zuhanok mélydepresszióba, kedélyes marad az állapotom ugyanúgy, mint előtte, nem akarom teljesen elvenni a kedvét tőlem, így is bűntudatom van, hogy nem fest tovább, viszont a pózból kijőve, kicsit lazábbra veszem a testtartásom, ügyelve arra, hogy a felsőm a helyén maradjon, és a kijelentésére elnevetem magam, jóízűen kacarászok a gondolaton, hogy egy idős asszony iránt lobbant először szerelemre.  
- És ő tett férfivá vagy az unokája?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=818352#post818352][b]Romhányi M. Áron - 2020.10.03. 07:12[/b][/url]

M I N C S Idouble darkness || nézz rám

Elárulhatnám Minának, hogy engem a nők azon csoportja, amely minden félnótásnak - beleértve engem is, természetesen - felkínálja magát, fikarcnyit sem érdekel, de az alig hallható, mellékesnek szánt megjegyzés helyett inkább amolyan kösz'szépen-féle cinkos félmosolyra húzom vastag ajkaimat, majd hátamat a csónak falának vetve, kíváncsiságtól fülledt, már-már szúrós szemekkel kezdem figyelni őt.
- Örömmel hallom - bólintok oldalra billenő fejjel, és mint aki még életében nem tette be lábát színjátszó szakkörre, mesésen rosszul előadott merengéssel, de legalább összehúzott szemöldökeim alól folytatom.  - Rosszul is érezném magam, ha már az ismeretségünk ötödik percében el kéne utasítanom téged.
Még halkan felsóhajtok, még tekintetem az övére emelem, de ha egy szempillantás alatt semmivé váló pillanatra hittem is, nem bírom ki, a következő levegővételnél már ajkaim között kidugott nyelvvel, és olyan mohó tekintettel nézek a csónak túlfeléből engem fürkésző nőre, mintha szavaimmal ellentétben most azonnal fel akarnám őt falni. Hiába, a szemtelenség mint általában, úgy most is győzelmet arat felettem.
Aztán mond valamit, amitől egy pillanatra megdermed bennem az élet. Akaratom ellenére gondolkodtat el, ami meglepően ritkán fordul elő, hiszen a legtöbb ember egyébként sem képes magára vonni a figyelmem - főleg nem hosszabb időre, az érdeklődésemet már meg sem említve. A legtöbb ember a rossz kérdéseket teszi fel, és a jók helyett azokra keresi a választ.
- Mennyi? Hét milliárd ember él ma a bolygón? - kérdezem mindinkább magamtól, mint tőle, de a pontos adatra magasról téve, szinte azonnal folytatom is. - Fizikai képtelenség, hogy ennyien érvényesülni tudjunk. Ilyen módon. És hidd el, a gyerek meg a család sem válik minden esetben értékké. Kérdezd csak meg apámat - vigyorodom el szélesen, és mutatóujjammal a csónak szélét ritmusosan kocogtatva kezdem fürkészni Mina arcát. - Egyébként is, kit érdekel, mi lesz miutánunk? Miért kellene bárkinek is emlékeznie ránk? Félelem helyett inkább told fel maximumra az intenzitást, élj, amennyire lehetséges, aztán engedd el. Máskülönben viszont meg kell mondanom, igazán kedvelem benned, hogy egy ilyen drámai felsorolásba is képes voltál belecsempészni némi pornót.
Vállaim megrázkódnak, ahogy szórakozottan nevetni kezdek. Fejemet hitetlenül megcsóválom, aztán apró sóhajjal Minára pillantok.
- Mivan, Baba Vanga - jegyzem meg ciccegve, a pillantásomat még véletlenül sem választva el a másiktól. - Oké, vagy Bagolykőnek van a legjóképűbb jóslástan tanára vagy über máker vagy, de akkor irány Pest meg az első szembejövő lottózó...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=818359#post818359][b]Warren Mina - 2020.10.03. 08:38[/b][/url]

- Nem lennél rá képes.
Jegyzem meg vigyorogva, mert valljuk be, ha az én szintemen már szinte szánalmas a "véla" szó használata, hiszen nagyjából emberi vagyok már, akkor is van egy aprócska kis, szinte már fikarcnyi mágiám, amire a gyengébb egyedek ugranak is. Áron ötletem sincs, hogy hol helyezkedhet el ezen a skálán, de nem szeretném kipróbálni, legalábbis most nem. Hallgatom őt, mosolyom töretlen, de azért ott van az a kis szájremegés a szélén, ami mindig megjelenik, ha kissé kényelmetlennek érzem a gondolataimra adott válaszreakciót. Nem sokszor adom ki magam, igazán, a teljes képet csupán egy ember ismeri, vagyis, egyrészt teljesen nyugalomban vagyok a titkaimat illetően, másrészt, ha valami olyan lát napvilágot, aminek nem kellene, akkor tudom, hogy Noel volt az, aki elárult. Ez szerintem egy teljesen rendben lévő dolog, ám nem hagyom annyiban az okfejtést, inkább reflektálok rá.
- Ez olyan, mint amikor hazamész és azt mondod átadva a hitvány félévidet, és minimum azt a tipikus anyai vagy apai lesajnáló tekintetet és mosolyt kapod meg. Te védekezel, hogy de hát Kati meg Bori is ilyen rosszat kapott, mire a szülőd közli, hogy engem nem érdekel Kati meg Bori. Pont ezt érzem magammal kapcsolatban is. Engem nem érdekel a hétmilliárd ember, engem Mina érdekel és az, amit Mina érez, és Mina egyelőre még nem érzi magát egésznek.
Viszont nem is tudom, hogy mivel lennék az. Fedezzek fel egy olyan gyógyszert, ami segíti a gyorsabb gyógyulást? Szüljek gyereket? Járjam be a világot nyolcvan nap alatt? Annyi opció van, de jelen pillanatban még az útirányt sem találom, nem hogy azt, hogy mikor és hogyan leszek teljes.
 Szerintem sokan szeretnék, hogy én is olyan álszenten nyilatkozzak ebben a témában, mint a lányok többsége. Hogy pirulva süssem le a szemem, mondva, hogy nemhogy öt kategóriát nem tudok felsorolni, azt se tudom, hogy mi az a pornó. Közben meg, ezek a lányok alig várják, hogy hazamenjenek és szörfölgethessenek kicsit a kedvenceik között.
Sokat változtam, tudom. De jót tett az egyetem, az új emberek, a más közeg, a szüleimtől távol létezés. Sokat segített, hogy felnőttem, hogy voltam boldog, hogy csalódtam, hogy másként láttam az embereket, mint ahogy egy gyerek látja. Tarthatnám magamban a dolgokat, de van értelme? Álszent módon, nem csak a környezeted, de önmagad is becsapni? Ugyan. Csak bonyodalmat szül minden, én sosem fekszem le nehéz szívvel.
- Hahahaha, nem, egyik sem nyert. Én kívülálló vagyok, mindig is az voltam. Figyeltem az embereket, az arcukat, a hangjukat, és nagyon sokat tanultam anyámtól meg a Gyilkos elmékből az emberek kiismerésére. Innen tudom, hogy ha máshogy beszélsz valakiről, mit is jelent neked. Legalábbis úgy kábé, azért nem vagyok egy menő profilozó. De, ha bármi lehettem volna, azt hiszem, akkor abba az irányba indultam volna. És te? Mi lennél, ha bármi lehetnél?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=818363#post818363][b]Romhányi M. Áron - 2020.10.03. 09:22[/b][/url]

M I N C S Idouble darkness || nézz rám

Úgy megszólalnék, úgy, de úgy kimondanám, hogy tégy próbára, valami mégis visszatart. Hiába nézem a csónak másik végében ülő lányt; hiába takarja testét fikarcnyi anyag és hiába tűnik a szokottnál sokkal nyitottabbnak. Hiába beszél magáról ennyire nyíltan, hiába mond el ennyi mindent, az idegen fülnek és idegen szemnek hiába tűnik önmagát felfedő és kiadó, akár mindenki előtt őszintén kitárulkozó nőnek. Valami azt súgja, hogy a lényeg bent marad, az alig takart, mutatós test, a vékony, törékeny csontok mögött, és úgy érzem, azt, amit mond, amit belőle kapok, azzal odabent, a lelkében hagyott, az ott őrzött lényeget takargatja. Nem az őszinteségét kérdőjelezem meg - éppen ellenkezőleg, azt gondolom, hogy ha valaki, hát ő az. De valami furcsa, valami mégsem egészen klappol vele kapcsolatban.
- Soha nem tudjuk meg - viszonzom szemtelen vigyorát, és szemöldökeimet kérdőn felhúzva ciccentek egyet. Így jártunk.
Miközben hallgatom, a képzeletem dolgozni kezd, és önkéntelen is magamat látom gyerekként, ahogy hazamegyek és az ebédlőasztal szélére teszem azt az épp az imént felhánytorgatott hitvány félévit. Durva, de még Katit és Borit is látni vélem, pedig egyet sem ismertem soha. Nem semmi a csaj, gondolom elismerően, halványan oldalra húzott szájjal.
- Szerintem most mondtad ki a kulcsszót - felelem rekedten, aztán megköszörülöm a torkom, és ha nem szólal meg, folytatom. - Az az egyetlen, vagy inkább az igazi problémád, hogy nem érzed magad egésznek. Amúgy annyira mindegy lenne, mit hagysz magad után, mert lekötne az életed. Várj - emelem fel gyorsan a mutatóujjam, mielőtt még hevesen közbevágna, és csúnyán megmagyarázná, amit én is tudok, hát hogyne tudnék?! - tudom, tudom, most is az életed köt le. Csak rossz sarokból nézed.
Hinnye, ezt az éleslátást, édes fiam, Romhányi-Coelho Mózes! Nem kérdés, hogy Mincsi is roppantmód értékelni fogja, milyen tisztába kerültél az életével röpke egy óra alatt, és csöppet sem fogja bánni azt az igencsak elhamarkodott döntését, miszerint egy csónakba ül veled. Végülis, belefér.
- Tiszta Mindhunter - vigyorgok teljes kényelemben ott az alvégen, és mintha bárki is kérdezett volna, kezdek el a sorozatról beszélni. - Nézed? Tegnap kezdtem el. Arról szól, hogy a muglik miként kezdték el vizsgálni a sorozatgyilkosok viselkedését. Ne vedd sértésnek, de az az érzésem, hogy neked tetszene. A hangulata meg... úgy az egész.
Aztán jön a következő faszomkérdés; mi lennék, ha bármi lehetnék? Hjaj, úrjézus, ez a nő! Hazudnék, ha azt mondanám, soha nem foglalkoztatott ez a kérdéskör. Merthogy állandóan ott motoz az agyam sötétebbik, hátsó szegletében. Részben ezért is kezdtem tetováltatni; hogy elinduljak a saját utamon, ami eltér az átlagostól, a megszokottól, mindenki másétól, ami az enyém, amit különlegesnek és issssszonyúan unique-nak érzek.
- Ácsi - kiszélesedő mosollyal nézek át Minára, és feljebb emelt állal megingatom a fejem. - Attól, hogy te így elsőre mindent és azonnal típus vagy, én még kurvára nem ismerlek téged. Tudod, az van, hogy a szüleim arra tanítottak, hogy eleinte tartsak egy kis távolságot, aztán majd szépen, idővel. Nemt'om, számomra ez elég privát cucc. Érti?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=819545#post819545][b]dr. Warren Mina - 2020.10.18. 19:10[/b][/url]

Van egy pillanat, nem hosszabb egy szemvillanásnál, ahogy tekintetem róla a vízre téved melyre édesen ráhasal a nap tükre, ahogy a csillanásból káprázat lesz, kedves emlék. Van egy pillanat. Egy olyan pillanat, amitől fázni kezd a lelkem, és valóban, a nagy igazságok és az, hogy ki is vagyok, lent marad a mélyben. Szokták mondani, hogy a világ legszomorúbb embere a leghangosabb, és azt hiszem, van ebben valami. Határozottan boldogabb voltam, amikor még nem éreztem úgy, olyan mélyen, mint ahogy most. Boldogabb, amikor még nem törődtem az érzéseimmel, kívül tettem őket a küszöbön, és nem adtam nekik nevet. Boldogabb voltam, amikor még minden voltam, csak az nem, aki most vagyok, amit most teszek magammal.
- Igazad van. De inkább úgy mondanám, hogy én vagyok a lány, aki rossz filmre lógott be. Nem is fizettem be rá és még a termet is elrontottam. Mondhatnám, hogy majd újrakezdek mindent az alapoktól, de a helyzet az, hogy sosem tettem meg. Csomagokat gyártottam, félretettem őket, az évek során megrohadtak és most az összes zsák a nyakamba zuhant, én pedig ülök a kupacban és baromira szenvedek.
A végén még nevetek is, mert valljuk be, hogy elég mulatságos, túl azon, hogy nagyon szánalmas vagyok. De tényleg nagyon. Valahogy az emberek képesek elválni, lezárni, új útra lépni, képesek újabb és újabb fejezeteket leírni. Ezzel szemben én. Ideköltöztem, szerelmes lettem, csalódtam, elköltöztem, kijelentettem, hogy soha többet nem térek vissza. Aztán hazajöttem, szerelmes vagyok, csalódok, elvágyódom és újra kijelentem, hogy soha többet nem térek vissza. Ilyet az idióták csinálnak, meg azok, akik élvezik az önkínzást. Lehet jobb lenne, ha én inkább egy korbáccsal csapkodnám magam a bűnbocsánat reményében. De tudok nevetni magamon, és ez jó, szerintem ez az, ami átlendít. Nem, nem segít új fejezetet nyitni, csak átlendülni.
- Az a nagy helyzet, hogy nem lehet minden ember tökéletes, valakinek sajnos muszáj ellátnia a tökéletlen, de bájosan próbálkozó szerencsecsomag szerepét is. Nagyon szívesen emberiség.
Még meg is hajolok, mintha tényleg színésznő volnék, de azért arra ügyelek, hogy ne boruljunk fel, mert akkor nem csak lelki, de fizikai nyomorulttá is válok menten.
- Fent van a Netflixes listámon, de mivel nyár van, ezért, természetesen a romantikus karácsonyi történeteket fogyasztom rengeteg csoki társaságában. Meg ezeket a sorozatokat szerintem úgy jó nézni, ha valakivel kibeszélheted, és itt nemigen van társaságom, de ha te is nézed, akkor akár nézhetjük együtt is.
Felélénkít, hogy valamiben hasonlítunk, hogy esetleg lenne valami közös hobbink. Ha kiderül, hogy a millió meg egy állattal sincs különösebb baja, akkor még akár együtt is nézhetjük, mert szerintem az én ágyam a legkirályabb a világon, olyan matracom van, hogy az megszólal, zseniális és mindenhez is jó, szóval képtelenség, hogy ne nálam legyen. Csakhogy ott van kutya, crup, kneazle, augurey és még egy sunki is. Macskám ugyan nem lesz, de láttam a múltkor két édes kutyust a menhelyen, akiket nagyon szeretnék elhozni.
- Mondhatnál bármit. Mondjuk, hogy pap leszel, vagy sorozatgyilkos. Ártatlan lányokat csábítasz magadhoz, elmeséled, hogy nézed a Mindhuntert, aztán puff, lecsapsz rájuk kegyetlenül, és vége van. Mondjuk ne legyél sorozatgyilkos, ők eléggé nem szépek. De lehetnél a szexi nyomozó, aki felkutatja őket. Állsz a tetthelyen, és megelevenedik a jelenet, én meg lehetnék a csini, de butuska társad, aki nagy szemekkel rádcsodálkozik, hogy aztaaa Árcsi, te mennyire okos vaaaagy.
Hogy hiteles legyek, még a hangom is vékonyabbá válik, kékjeimmel rácsodálkozok, és még a szájtartásom is olyan hitetlenkedővé válik, mint aki nem hiszi el, hogy mennyire nagyon okos és szexi partnere van, akivel persze ez szigorú munkakapcsolat, legalább hat évadon át, hogy az utolsó utáni pillanatban legyen egy majdnem csókjelenet. Aztán elkaszálják a sorozatot, a rajongók meg a fejüket verik a falba és fanfic-ekben élik ki magukat. Előreszaladtam, tudom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=820124#post820124][b]Romhányi M. Áron - 2020.10.26. 15:20[/b][/url]

Pillantásom követi az övét, ami anélkül, hogy tudná: figyelem, a tó tükréhez vezet. Fogalmam sincs, milyen messze jár, merre réved, hogy a vizen megcsillanó napfolton és az apró, színes halakon túl mit lát, csak azt érzem, hogy egy ideig nincs itt a csónakban velem, ahogy azt is, hogy nincs jól, ezen pedig lássuk be, aligha tudok változtatni - még csak közöm sincs hozzá, nem is ismerem. Véleményem ettől függetlenül persze van, hát hogy is ne lenne(?!); egyrészt: még a fogykosok is tudják, hogy a szerelmet okosabb dolog messze elkerülni, másrészt pedig, ha már az első opciót nem sikerült abszolválni:
- Azt mondod, sosem tetted meg - nézek át rá a csónak túlfeléből. - Akkor éppen ideje, mhm? Az mostanra világos, milyen nem megtenni. Most jöhetne az Option B, azaz, hogy kilépsz a komfortzónádból, összecsomagolsz mindent, amit magad mögött kell hagynod, és elindulsz egy új, tökismeretlen úton.
Vagy kérhetne segítséget is, de ezt inkább nem mondom ki hangosan, enélkül is tuti, hogy sokszor kezdeményezett orvosi jellegű beszélgetést vele az anyukája. De egy külsős, valaki, aki nem ismeri, néha félelmetes, tűhegynyi pontossággal talál bele igen-igen fájdalmas pontokba. Ez még nekem is megvan. A pszichológia meg a jog, kérem alássan, mindkettő fájdalmas és pontos. Nincs kecmec, az igazság csak úgy tolul az arcodba, te meg csak ülsz ott, és nem érted, eddig miért nem értetted.
Horkantva nevetek fel, míg elfordulok tőle. Pillantásom a közeledő stég korhadt léceire esik, fejemet bosszúsan ingatom.
- Hát te tiszta hülye vagy - mondom egy lélegzetvételnyi idővel később, és szúrós tekintetemet visszavezetem őhozzá. - Attól, hogy valami nem jött össze, még nem kéne ennyire mélyre temesd magad. Gondolj már arra is egy kicsikét, aki megpróbál majd kiásni, hey.
Lehet, érzéketlen vagyok. Lehet csak az a baj, hogy még nem igazán éreztem úgy senki iránt (bár a jogot minden ismerősömnél jobban kedvelem - mármint, nem az ismerőseimnél kedvelem jobban, hanem annál, amennyire ők kedvelik), de nem tudok úgy gondolni valamire vagy valakire, mint egyetlen és kizárólagos lehetőségre, útra, célra, mikor mire. Hiszen a világunk hatalmas! Telistele számtalan sansszal és alternatívával, amivel élhetünk. A találkozások száma nagyjából végtelen, és az, hogy mit kezdünk velük, egy az egyben rajtunk áll.
Sokáig nézem Minát, hagyom, hogy beszéljen, közben nevetve csóválom a fejem, többször felsóhajtok. Nem értem, de azt hiszem, nem is az én feladatom kibogozni őt az óriási maszlagból, amit maga köré gyűjtött. Viszont bírom a Mindhuntert és a karácsonyi moviek nálam is mennek nyáron.
- Nézzük - bólintok rá mosolyra nyúló ajkakkal, azután ismét nevetni kezdek. Hangosan, hogy lehetőleg még a stég fölött tanuló párocska is hallja, nem csak bájitaltanból meg mágiatörténetből áll a világ. - Rozsdás üstalj, te tényleg nagyon hülye vagy! - mondom az előbbihez képest már egy egészen másféle hangszínt megütve, és még a fejemet is hátradöntöm néhány pillanatra, miközben vállaim meg-megrázkódnak, míg végül hjajjogva meg nem törlöm a szemem, és a nevetéstől elpilledve sóhajtok egy utolsót. - Amúgy meg... rohadjak meg, de benned komolyan elveszett valami jóstulok Baba Vanga, vagy ha nem, akkor ismersz. Kész, rejtély megoldva. Valld csak be, hogy ismersz, ha? Túlságosan is jó érzékkel találsz bele életem legkényesebb pontjaiba, huminyumi.
Feljebb araszoló szemöldökkel, kissé talán szúrósan is nézem őt, mintha így, csupán a tekintetem erejével akarnám rábírni a hátborzongató beismerésre: követ engem! kutakodik utánam! ismeri a családom! a húgomat megkötözve, étlen-szomjan tartja pincéje sötét fogságában! Ja, hogy izé, nekem nincs is húgom? Hoops. Na de a lényeg: először beletrafál Irénke nénibe és a kisunokájába, Ninácskába, most meg felhozza a szörnyűséges paptémát? Mindez véletlen egybeesés volna? Ühmhüm. Meglátjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=820267#post820267][b]dr. Warren Mina - 2020.10.28. 18:39[/b][/url]

- Ha összecsomagolnék, nem jönnék vissza.
Ahogy kimondom, abban a pillanatban fog el a vágy, hogy megtegyem. Hogy elmenjek, olyan messzire, ahol nem találnak rám. Bár, az ember azt hinné, hogy a világ végén, Írország egy apró szegletében, egy iciripiciri kocsmában sem bukkannak rá, és tessék, az egész körforgás ott indult el, hogy az auránk, az elemeink, az érzelmeink egymásnak feszültek egyetlen pillanatig, míg elhaladtam mellette. A szívem összetört és felépült és most most megint érzem, hogy a szilánkok a mellkasomon ejtenek sebet, hogy vérzik odabent minden. Mintha nem lenne menekvésem, mintha a ténybe, hogy én Noelhez tartozom, Noelen kívül mindenki más jelen lenne. De főszereplő nélkül nincs darab, csak elégedetlen nézőközönség. Mintha az univerzum újra és újra lepakolna minket egymás mellé, és valahogy nem fogná a jelet, hogy ennek a sok összetalálkozásnak a lényege az együttlevés, az, hogy engem válasszon, hogy mellettem köteleződjön el. Olykor, mikor egyedül fekszek néma éjjeleken, azon gondolkozom, hogy bár megszakíthatnám ezt, mert fáj. Önző módon menteni akarom magam, nem hozzá tartozni, nem őt vágyni. Inkább nem lenni senkivel együtt soha többet, csak ezt a mérhetetlen fájdalmat ne kelljen újra meg újra átélnem.
- A hosszú, tömött sorokban kacskaringózó had, ami egy emberként kiált: Mina, mi érted élünk!
Nevetek a gondolatra, hogy az utcán tömegével haladnak előre, és úgy vagyok vele, hogy ilyen nem történhet. Nem lenne igaz. Bonyolult dolog ez az egész, de én úgy vagyok vele, hogy legyek a világ bármely pontján, gondoljak vagy ne gondoljak rá, beszéljek vele vagy kerüljem, ebből az egészből nem menthet meg senki, és én sem menthetem meg magam. Ez valami olyan, ami túlmutat rajtam, rajtunk. Úgy képzelem a helyzetet, mint Tatjana és Anyegin viszonyát. Tatjana, ahogy én is, megvallotta érzéseit, Anyegin, ahogy Noel is, elutasította azt. Egy nap pedig, mikor más férfi oldalán lát viszont majd, viszonozna talán valamit abból, amire vágytam, és az lesz az én sorspróbám, hogy ott ellépjek tőle. Kérdés, hogy ha ez így lesz, képes leszek-e rá, képes leszek-e arra, hogy ne mellette döntsek. Addig viszont el kell temetnem magamban, nem gyűrhet le a bánat, nem gyűrhet le valami, ami mindig megvolt, amit sosem tudtam megoldani. Én olyan vagyok, aki megrázza magát, tovább lép, aztán Noel tesz valamit, és a magasból a mélybe zuhan. Ki tudja, lehet, hogy még élvezem is. Nem, nem élvezem, csak viccelek.
És tényleg, rajtam látszik a változás, ahogy a vízbe nézve még szinte sötétkék szemeim most vidám világosba játszanak. Szeretem a vidám, játékoskék színét, szeretem, hogy az érzelmeim így kerülnek kifejezésre. Amikor igazán boldog vagyok, olyan élénk kék, hogy szinte világít, de azt ritkán láthatja a világ. Én nem vagyok az a mindenben a pozitívat lány, és ezt a tekintetem is elárulja. De most, most rendben vagyok azt hiszem. Nem akarom az Áronnal való kapcsolatomba azt a zsákot vinni, amibe Noel és a hozzá tartozó hullámzásom van. Tekintsük ezt itt most a lezárásnak.
- Remélem inkább a pappal és nem a sorozatgyilkossal. Bár, ha a sorozatgyilkos az igaz, akkor a part felé közeledve nem tudom, hogy hálás vagy sértett legyek, amiért én nem estem bele a preferált áldozatkategóriádba. A szőkéket szereted, hm, nem. A vöröseket, tetoválással. Olyanokat, akik a szájukat hangsúlyozzák ki, telt ajkak, fehér bőr, valami tucattetoválás. Madarak?
Nem, nem vagyok jó az ilyesmiben, de szeretem nagyon hitelesen előadni magam. Viszont, nem kizárt, hogy ha sorozatgyilkos, aki a vörös, fehér bőrű, telt ajkú, madártetkós lányokra bukik, akkor most engem is simán kinyír, mondván, hogy túl sokat tudok.
- Hajaj, tudtam én, hogy szépen és fiatalon kell meghalnom. Még jó, hogy tegnap gyantáztattam.
Drámai sóhaj, és azt követően nevetés, őszinte, csilingelő. Lehet, hogy amúgy bolond vagyok, mert képes vagyok ilyen érzelmi hullámzásra. Pedig nem. A helyzet sokkal egyszerűbb: Tipikus nő vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=820322#post820322][b]Romhányi M. Áron - 2020.10.29. 11:38[/b][/url]

M I N C S Idouble darkness || nézz rám

Nem kérdőjelezem meg amit mond. Nem tudom, hogy az elszántság miatt, ami hangjában cseng vagy a tó vizét olyan átszellemült, meghitt áhítattal figyelő tekintete az oka, de ide a rozsdás bökőt, hiszem minden szavát. Tudom, hogy most legszívesebben összecsomagolna és még ma elindulna megkeresni a világ legvégét, hogy aztán apróra gömbölyödve éppen azok elől bújhasson egy paplan alá, akikkel egyébként a leginkább lenni szeretne. Abban is biztos vagyok, hogy ha megtenné sem találná meg számításait. Mert a vágyott béke nem a világ legvégén van, hanem bennünk - vagy van, vagy nincs. Általában pedig nincs. Nemcsak őbenne, másban sem.
- Márpedig valaki érted él - jegyzem meg eme hatalmas életbölcsességet, majd, amikor már kellőképpen furcsán néz rám, huncut kis félmosollyal folytatom. - Mindenki ezt mondja. Egy lélek-két test, egymásnak teremtődés meg végzet-hűhó, vágod. A mindenki pedig mint tudjuk: tévedhetetlen. Főleg falun. Jah, leginkább falun...
Arról már inkább nem kezdek el beszélni, hányszor okoztam ilyen-olyan (bár azt hiszem, többször kellemes, mintsem rémes) csalódást embereknek - legtöbbször nőknek -, amikor kiderült, hogy a kissé rajzos külcsín közel sem rejt ádáz, tanulatlan drogost, akinek egyetlen célja, hogy magával rántson minél több tisztalelkű haszonpolgárt a pokol legmélyebb bugyrai közé. Néha még én magam is meglepődök, hogy a létezésem nem csupán ennyiből áll, jé!
- Ami azt illeti, az öcsémet nemrégiben szentelték pappá - mondom, pillantásom közben a lábamnál húzódó, lefordított festményre esik. - A Budanekeresdi Nagytemplomban dolgozik, ha lehet ilyet mondani, nem tudom. Előtte egy évre elvonult Tibetbe, ahol nem szólalt meg közel tíz hónapon át. Nem írt levelet, nem jelentkezett, itthon azt sem tudtuk, életben van-e még. Iszonytató lehetett, bár állítja, hogy sorsfordító volt az az időszak, és hogy akkoriban volt a legmélyebb kapcsolata Istennel és önmagával is. Szóval...
Ki tudja, nem igaz? Szerencsés vagyok, hogy van egy olyan testvérem, mint Martin, aki miatt nem nekem kellett kikötnöm Tibetben, és aki miatt nem nekem kellett átvennem Gellért atya papi tisztségét Budanekeresden. Ha ő nincs, apám valószínűleg nem ad más választási lehetőséget, és akkor ma nem védőügyvédnek tanulok, hanem Isten egyik földi helytartójaként szolgálom a vallást, amiben még csak nem is hiszek. A vallást a történelem és politika szülte, amely lehetővé teszi olyan pénzek államivá mosását, amihez szegény emberek ártatlan vére tapad. Vállaimat végül könnyedén megvonva nevetek fel, s visszafordulva Minához összehúzom a szemöldökeimet. Szőkéket? Vöröseket? Fehér bőrűeket? Telt ajkúakat? Mivan?
- A barna nem is játszik? Kár... - kérdezek vissza vonásaimban mímelt csalódottsággal, majd fejemet teljesen hátradöntve a napsütötte, világos eget kezdem bámulni. Mincsi gyantázós megjegyzésére aztán önkéntelenül is horkantok egyet, hogy rögtön utána hangosan nevetni kezdjek. - Én is találtam már ott magam a krémrózsaszínűre festett kozmetikában, és ültem a pihepuha plédekkel megrakott szülőágyon, míg a forró gyanta méltóztatott rendesen meghűlni.
Hozzátehetném, csak hogy a nő fejében ne legyenek felesleges kérdések, hogy amúgy nem, nem járok minden második pénteken kozmetikushoz, hogy kicsinosítsa a... ki tudja mimet, épp csak akkor bukkanok fel a csilingelő ajtóban, amikor megvan a következő időpontom a tetoválószalonba. Lehet buzis, de ezerszer inkább választom a gyantát, mintsem a művész eldobható borotvával szaladjon végig a testemen. Grrr, még a hideg is ráz tőle, pedig ez csak egy gondolat. Igaz, egy határokat feszegetően undorító, rémes gondolat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=820331#post820331][b]dr. Warren Mina - 2020.10.29. 14:57[/b][/url]

- Szóval valahol a világban a lelked másik fele éppen téged keres nagy bőszen. Vagyunk a világban hétmilliárd - hétszázkilencvenkétmillió - száznegyvenhateze - kétszáznegyvennyolcan - kilencen?  Hát ez eddig elég nagy szívásnak hangzik.
Felelem vigyorogva arra, hogy valahol a világban valaki birtokolja a lelkünk másik felét. Jaj szegény, szerencsétlen flótásnak, akit az a megtiszteltetés ért, hogy éppen az én lelkem másik felét birtokolja, de ugyanakkor meg reménykedem benne, hogy egy olyan típusú embernél van, aki csupa öröm és pozitivitás, mert ha az egész lelkem egy nagy adag szenvedős trutyi, akkor velünk aztán jól kibabráltak odafent. Megjegyzem, nekem már így is elég nagy hátrányom van a véla vér, a szüleim meg az egész gyerekkorom miatt, szóval legalább lélekben kompenzálhatott volna a Jóisten.
- Mondjuk az igaz. Jolika elé kéne járulnom, hogy megossza velem, ki az, kit nekem szánt az ég. Ő eléggé nagy boszorka ahhoz, hogy tudja.
Meg elég nagy ahhoz is, hogy kombináljon. Nem féltem az öreglányt, mert tudom, hogy igazán szép meglepetéseket tud okozni. Én még egész jól megúsztam, habár már volt egy - két próbálkozása velem. Viszont mivel nem szokták az emberek egymásnak adni a kilincset, sem házas férfiakat, feleségeket nem fogadok pásztorórákra a lakomban, így maximum azért érezhet nem tetszést, hogy megannyi állattal élek, és ki tudja, talán már meg is jegyezte ezt a polgármesternek, de remélem, hogy sok panasz közt elvész a tény, hogy valóban van jó pár négylábúm meg szárnyasom. Lehetnének csirkéim is. Akár. Nem elvetendő ötlet, hogy ingyen legyen a tojás.
- Viccelsz!
Jelentem ki hirtelen, de, ahogy tovább beszél, rájövök, hogy ez az egész, amit mond, minden, csak nem vicc. Ahogy beszél, egyre jobban nyílnak el az ajkaim, mert tudom, hogy bár az első pillanatban mókásan hangzott, de egyáltalán nem olyan dolog, amin nevetne az ember. De basszuskulcs, hát ilyennek miért ne viccelődne az ember, főleg egy boszorkány egy varázslónak, azzal, hogy pap? Nem gondoltam én komolyan, hogy ennyire beletrafálok, vagy, hogy bárkinél ennyire beletrafálhatok.
- Nekünk fogalmunk se lehet arról, hogy az emberek, akik ilyen döntést hoznak, mit élhetnek át, hogy mit hallanak, mit látnak, mit éreznek. Nem furcsa neki? A mágia, a boszorkányság és a hit?
Tudom, hogy vannak vallásos boszorkányok, én magam sehova se sorolnám magam, mert egész életemben úgy éltem, hogy ha valamit meg kell oldani, akkor én megoldom. Voltam már szülője a szüleimnek, viseltem gondját a szobatársamnak, amikor egyedül maradt, és saját magamat is én rendeztem el az esetek túlnyomó többségében. Talán ezért is megy most nehezebben, mert elfáradtam az évek alatt. De ha én nem segítek magamon, más sem fog, ezt tudom. Ez is valami olyasmi, amit magamnak kell megoldanom.
- Nem tudok elképzelni melléd barna hajú lányt. Ne kérdezd, hogy miért. Mármint oké, te egy feltűnő jelenség vagy, egy szelíd barna jól balanszolna, de mégis azt érzem, hogy az, aki téged kikap magának, az olyan lesz, akinek az aurája és a megjelenése is egyedi.
Olyan nehéz ezt megmagyarázni. Vannak emberek, akikről tudod, hogy egymáshoz tartoznak, mert olyan tökéletesen néznek ki egymás mellett, és ha nekem mellé kell egy lányt párosítanom, akkor valahogy én olyat látok, aki kiugrik a tömegből, aki különleges, meghatározó személy.
- JÉZUSOM, TE GYANTÁZTATSZ?!
Oké, ha eddig ezt titkolni szerette volna, akkor most már mindegy, mert szerintem ezt a kérdést olyan hangosan teszem fel, hogy a vízparton lévők mind hallják, és amit ők hallanak, azt szélsebesen fogja az egész világ is hallani, és nem telik majd bele sok időbe, hogy címlapon köszönjön vissza ez az információ, de olyan furcsa elképzelni őt, ahogy kenik fel rá a gyantát. Édes Merlin, hát mit kell még megélnem?