36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. november 11. 10:41 | Link

Gwen

Mindannyiunk életében bekövetkezik a változás, mikor rádöbbenünk, hogy milyen is az élet tulajdonképpen, s hát nehéz beismerni, de nem olyan csodálatos, mint gyerekszemmel. Már a legtöbb dologra nem tudunk rácsodálkozni, unalmasak a mindennapok, elvégre dolgozunk, vagy tanulunk, esetleg mindkettőt egyszerre, ahogy az én esetemben is. Fáradtság tölti ki az ember szabadidejét, s talán hétvégente húzódhat mosolyra szánk. Nehéz az élet, de nem panaszkodom. Tulajdonképpen elégedett is vagyok, hiszen kijelöltem magamnak egy utat és elkezdtem azon járni. Szeretem a munkámat, noha vannak emberek, akiknek jelenléte is már kiordító, ahogy az egyik kollégám is. Ma délután is órák után a Dragon Hotel irodájában voltam és statisztikákat készítettem, az asztal másik oldalán pedig ott lézengett az a bizonyos kollégám.
Este nyolc óra körül jár az idő, mikorra visszaérek Bogolyfalvára. Egy hete határoztam el, hogy én egy darabig Gwennél fogok lakni és ez a mai napon különösen jól jön, semmi kedvem sem lenne felsétálni a kastélyba. Még mielőtt a lakósorra érnék, lekanyarodok a tavacskánál, kisétálok a stégre és megállok a tó vize előtt, az utolsó fadeszkák pereménél. Előveszem táskámból az öngyújtót és a cigit, majd rágyújtok. Két napig meg tudtam állni, hogy ne tegyem ezt meg, ám a mai nap után különösen jól esne egy szál. Kifújom a füstöt, aztán két ujjam közé véve a csikket, háttal az útnak a víz felszínét bámulom. Olyan szép képet tudnék készíteni az esti tóról, csak kár hogy sötét van már.

Egy újabb sikertelen RT - csak a szokásos
Utoljára módosította:Lepsényi Zalán, 2017. november 11. 10:41
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2017. november 11. 10:42 | Link

Zali
SF9 - O Sole Mio | megjelenés

Még mindig nagyon tetszik az új hajszínem. A lányok fele, köztük én is, képesek vagyunk sokáig örülni az új hajszínünknek, vagy, ha a formája más. Az én esetemben az első, bár nem barnát szerettem volna kezdetekben, hanem lilát, de megtetszett a szín, és miért ne? Örülök, hogy emellett döntöttem, második szerelmem lett ez a szín. Természetesen a napok nem állnak meg, minden megy a maga kerékvágásában, annyi változással, hogy Zalán hozzám költözött pár hétre. Én a tudattól is boldog vagyok, illetve a napoktól, amiket mellettem tölt. Reményeim szerint minél tovább marad, akkor lennék a legboldogabb, ha hozzám költözne végleg, mert vagyunk annyi ideje együtt, ennek nem kéne gondot okoznia. Nem erőltetem rá a dolgot, majd talán egyszer megemlítem neki, azonban, ha szeretne visszamenni, megértem, elfogadom. Nem láncolhatom magam mellé minden pillanatra, és tényleg, én már ennek is nagyon örülök, hogy most nálam lakik. Kevin után üres a ház.
A délutánt Dai társaságában töltöttem, ugyanis az uram dolgozott, nekem péntekenként nincsenek előadásaim, Dai meg… hát ő nem tudom, itt volt és kész. Elmentünk a cukrászdába, majd késő délután egy sétára indultunk a falu határában, miközben mindenről beszélgettünk, voltak komolyabb, komolytalanabb témák közöttük. Estefelé indult hazafelé, én is így tettem. Még nincs olyan hideg, hogy a lélegzetem látszódjon, de a kabát elengedhetetlen a pulóver fölé. A kis tavacska felé vezet az út, onnan könnyebben hazaérek. A stégen egy alak álldogál, miközben a füstöt fújja ki a száján, ujjai között meg is pillantom a bizonyos szálat. Nem vagyok ellene a dolognak, de, ha számomra fontos személyek szennyezik így a tüdejüket, azt megmondom, ahogy most is fogom. Kínos lenne számomra, ha nem ismertem volna fel a barátomat.
- Nem is mondtad, hogy cigizel – ezzel biztos felkeltem a figyelmét, legalább annyira, hogy megforduljon.

Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. november 11. 10:44 | Link

Gwen

Sokszor kijövök sétálni, vagy csak leülök egy padra és nézek ki a fejemből. Kicsit sem zavar a magány, most nincs olyan érzésem, hogy rohannom kell haza. Gwennek sem baj, ha nem idegroncsként esem be a házba, hanem már nyugodt emberként. Figyelem az éjszakai tájat, ahogy a falu fényei megcsillannak a mozgó vízfelszínen, mikor bele-belekap a szellő. Kezemben a csikk füstje talán jobban látszik, mint fényes nappal, melyet szintén szépnek, s nyugtatónak találok így a homályban.
Senkivel sem tudnám összekeverni a mögöttem felszólaló nőies hangot. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy Gwen éppen erre járhat, hirtelen meg is szeppenek, mert még sosem látott cigizni. Nem véletlenül ez az első szava hozzám. Megfordulok, hiszen nem tagadom, sem pedig rejtegetem bűnömet, azonban tudom, hogy nem örül a látványnak. Valójában én sem, de ez annyira jó, annyira kell!
- Szia! - köszönök neki először is a normális hangomon, immáron teljesen higgadtan. - Megleptél - teszem hozzá, majd újra számba helyezem a csikket, amíg beszívom a füstöt. Felesleges titkolni, ahogyan felesleges eldobni is, csak pénzkidobás lenne. Amúgy is tudja már Gwen, hogy mennyire irányíthatatlan vagyok, ha magamról van szó.
- Emiatt ne aggódj. Nem sűrűn szívom - mondom, miközben kifújom a füstöt, s mellkas magasságig engedem a ujjamat, majd Gwen felé bökök vele, hogy nyomatékosítsam, miről is beszélek. Természetesen mindezt teljesen automatikusan. Remélem nem hiszi azt, hogy titkoltam előle. Egyáltalán nem erről van szó, ezért kérdőn nézem tekintetét, hogyan fogadja a látványt, miszerint kezemben ott ég a dohány. Szabad kezem ujjaival végigsimítok a mellém lépő barátnőm arcán.
- Hideg az arcod. Régóta vagy idekint? - kérdezem aggódó szemekkel nézve egyenesen Gwen lelkének tükrébe.
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2017. november 11. 10:45 | Link

Zali
SF9 - O Sole Mio | megjelenés | Igen, ez egy RT

Jó volt kibeszélni a gondolataimat, ahogy a japán is elmondhatta mi nyomja a szívét. Természetesen nem panaszkodásból állt a délutánunk, sokat hülyültünk egymással. A végére mind a ketten fáradtabban indulunk vissza. Az utamat visszatartja egy ismerős alak, aki cigarettával a kezében figyeli a tavat. Hangomat hallva, látom a meglepettséget az arcán. Nem olvashat le rólam semmit, ugyanolyan szelíd mosollyal nézek rá, ahogy a kezdetektől tettem, majd hasonlóképpen cselekszem, mint ő, visszaköszönök neki.
- Akkor tényleg nem hallottad, hogy jövök – állapítom meg, inkább magamnak, mintsem neki. Figyelem a kezét, ahogy a szájához emeli, majd szív egyet a káros élvezetből, és visszaengedi azt. Megjegyzésemre nem válaszolt, ezután fog, ha sejtéseim nem csalnak. Be is igazodik, ahogy kiejti az a néhány szót. Szóval nem gyakori a dolog. Felvont szemöldökkel nézek rá, azonban még nem szólok semmit. Anno én is kipróbáltam, de két alkalomnál tovább nem jutottam. Amint beszívtam a füstöt, hatalmas köhögőroham tört rám, és inkább nem kísérleteztem vele többet.
- Nem sűrűn mérgezed a tüdődet? Ennek nagyon örülök – nem kapom fel a vizet, megértem, az ő döntése, de a barátnői papolásomat nem úszhatja meg. – Azért azt remélem, tudod, hogy nem tesz jót neked az ilyesmi, sem a szervezetednek, sem a bőrödnek. De jobb, mintha láncdohányos lennél – sóhajtok egyet a végére. Ez a szerencsém, meg az övé is. nem szeretnék vitatkozni, egyszerűen kimondom, amit gondolok. Ő sem beszélt le az aurori szakmáról, holott néhány komolyabb ügy közben, súlyos sérülést is szerezhetek. Bízik bennem, nekem is ezt kell tennem vele szemben. Közelebb lépek hozzá, szemeimmel az övéibe nézek. Mielőtt még bármit mondhatna, én szólalok meg előbb.
- Miért nem szóltál? Nem kiabáltam volna veled, csak a véleményemet mondtam volna el – nincs szó számonkérésről, nyugodt hangon kérdezem tőle, ahogy a mindennapokban beszélgetek vele. Jó, egy kis aggódás keveredik a hangomba. Vele élem meg a hónapokat, ami történik a családjában, vele, körülötte. Ezeknek a hatására is elkezdhette a dohányzást, ami még rosszabb.
Nem húzódom el ujjaitól, annyira nem melegek az ujjai, hogy ezt kelljen csináljam, inkább észrevétlenül próbálok szimatolni a levegőben, holott így nem tudom megállapítani, hogy a ruhája beszívta-e a füst illatát.
- Azt hiszem, már két órája kint vagyok, Daival elbeszélgettük az időt – biztos nem fogja zavarni, hogy vele voltam. Testvérek, és Zalán nem féltékeny típus, bízik bennem, ami fordítva is igaz.

Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. november 11. 10:46 | Link

Gwen

Jól látja, tényleg nem hallottam, hogy jön, fejemben még mindig a munkahelyi kollégám vinnyogása jár, s bár nem mondom, hogy jó, amiért Gwen megszólít, de legalább végleg száműzi fejemből a hangokat. Némán nézem őt ahogyan közeledik felém, meg sem próbálom titkolni a cigarettát. Nem érzem magam rossz embernek, csak mert olykor az én ujjaim közé is kerül egy-egy csikk. Válaszában érződik, hogy mennyire megvet emiatt, de sajnos ezt figyelmen kívül hagyom. Néhány száltól még nem fog mérgezett lenni a tüdőm. Barátnőm vagy sem, ez az én döntésem. Inkább nem válaszolok neki, csak figyelem őt, illetve elhúzom szám sarkát, mikor hosszabban is pampogni kezd a dohányzás káros hatásairól. Nem vagyok már kölyök, akit egyből le kell oltani. Nem tetszik, hogy így lekezel, de nem fogok vele vitába szállni, már csak azért sem, mert igazakat mond, még ha szükségtelenül is teszi.
- Tisztában vagyok vele - felelem a tó felé elnézve érzelemmentesen, mintha csak pár pillanat erejéig egy idegennel beszélgetnék, márpedig ez a távolságtartásom jele, mely a mi esetünkben nem lenne helyénvaló. Ebből érezheti, hogy nem tetszik, hogy kölyöknek néz, ugyanakkor nem mondok semmilyen ellenérvet, netán mást az őszinteségemből kiindulva, úgyhogy nincs gond.
Legközelebb akkor fordítom rá a tekintetemet, mikor felteszi a kérdését, érthetetlen pillantásom viszont gyorsan semlegessé változik. Miért kellett volna elmondanom? Pontosabban, hogyan mondtam volna el? Esti teázás közben felvessem azt a random témát, miszerint csak időnként szoktam cigizni? Nem vagyok a beszéd embere, ilyen ágról pattant témákat pedig nem tudok benyögni a csend kellős közepén.
- Sosem jött szóba a dohányzás. Úgy voltam vele, hogy ha akkor támad kedvem cigizni, mikor te is velem vagy, majd úgyis megtudod és elmondom, hogy mostanság olykor rágyújtok. Reméltem, megérted és elfogadod, hisz te is tudod, hogy miken megyek keresztül az elmúlt egy évben. - Őszintén beszélek vele ezúttal is, s bár lehet nem ez a leginkább szívmelengető válaszom, de legalább érződik benne, hogy az életem minden fontos dolgáról tud Gwen, megosztom vele a problémáimat, s azok mellett a cigizést én nem tartom lényeges információnak. A válaszom pedig magába foglalja a jelenlegi szituációt. Tulajdonképpen pontosan így képzeltem el, elvégre Gwen mellett nem szívesen gyújtok rá, nem akarom az ő egészségét is károsítani.
- De ha függővé válnék, megígérem, hogy engedni fogom magamat leszoktatni róla, és nem fogok emiatt összeveszni veled - teszem hozzá már barátságosabb arccal, miközben egy lépést közelebb lépek felé. Emiatt nem fog tönkremenni a kapcsolatunk. Megsimogatom az arcát és témát váltok. Daival mászkált a faluban, mire valamiért örömtelien mosolyra rándul arcom. Régóta barátok, jól ismerik egymást és a kettejük kapcsolatához ilyen szempontból nekem semmi közöm. Viszont nem tudok elmenni a kérdés mellett, muszáj megkérdeznem az első gondolatot, ami fúrja az oldalamat.
- Mondott valamit Ricsiről? - komolyodik el az arcom, bár Gwen jól tudja, hogy mi miatt. Gyomrom is szűkülni kezd, de igyekszem nem gondterheltté válni. Noha megbeszéltük Ricsivel a dolgot, az érzések nem változnak ilyen hamar. Ha jól tudom, Dai nem féltékenykedik, de talán Gwennek őszintébben beszél erről, mint nekem. Nagyon is érdekel, hogy ő mit érez, és nem csak Ricsi. Kezdek feszült lenni megint, kár volt kiejtenem a kérdés szavait. Hátrébb lépek inkább, hogy barátnőmet ne érje a füst és újra beleszívok a csikkbe.
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2017. november 11. 10:46 | Link

Zali
SF9 - O Sole Mio | megjelenés | Igen, ez egy RT

Anyáskodó vagyok, vele szemben is, mert szeretem. Nem lenne szüksége rá, felnőtt, tud magára vigyázni, de ahogy ő is, én is kimondom a véleményemet. Nem tetszik neki, látom rajta, azonban nem tudok változtatni a tényen, maximum elfogadni, és mivel szeretem, ezt teszem. Egy szóval sem mondom, hogy tegye le a szálat, vagy dobja el, egyszerűen kifejtettem mit gondolok róla, bár számít nekem az egészsége. Válasza túlságosan elutasító, mintha nem kérne a viselkedésemből. Ez fáj, nem szokott ilyen lenni. Hajamba túrva sóhajtok egyet, majd leengedem mindkét kezemet, és őt figyelem. Nem mozdulok, ő sem teszi. Nem válaszolok, inkább egy kérdést teszek fel neki. Nem így szerettem volna megtudni, hogy cigarettát szív. Válasza kielégítő, és tényleg nem akartam számon kérni, ezt félreérti.
- Nem fogok beleszólni, ha ettől félsz. Felnőtt vagy, tudsz dönteni a cselekedeteidről, egyszerűen az egészségedet féltem, de szerintem ez természetes. Ha úgy érzed, neked ez jó, akkor elfogadom. Nem fogom mosolyogva nézni, de elfogadom – adom meg a teljes válaszomat, ennél jobban nem fejthetném ki, mit érzek. Bízom benne, ha neki most ez a jó, akkor elfogadom. Utolsó mondatát hallva, elgondolkozom, hogy meséljek-e a napomról, amit Daival töltöttem, azonban őszinte leszek, ahogy az előbb említettem. Nem veszem fel a hangsúlyt, ahogy ezeket a szavakat kiejti, nem szeretnék vitázni vele, ilyen apróságokon főleg nem. Megértheti mennyire fontos nekem, ezekben az időkben örülök, hogy még közelebb van hozzám. Lehajtott fejjel, a cipőm elejét kezdem vizslatni, bár semmi különös nincs rajta. Egyszerű, fekete cipőorr, ami kicsit koszos. Mondatára felkapom a fejemet, én is elmosolyodom a szavakon.
- Ha függő leszel, első dolgom lesz kigyógyítani téged a csókjaimmal – ígérem meg. Amíg az ajkaimmal lesz elfoglalva, nem fog tudni egy szálat sem a sajátjai közé venni. Közelebb lépek feléje, és észlelem a témaváltó szándékát. Nem ellenkezem, viszont megint megfordul a fejemben, hogy mennyire kéne Dairól beszéljek. Ha nem tőlem tudná meg, majd a sráctól, hogy együtt töltöttük a délutánt, ezért kissé halkan, de vidáman válaszolok. Ebben különbözik Zali a többi korabelitől. Nem az érdekli, hogy miért vele lógtam, vagy történt-e több közöttünk, mert tudja mennyire közeli barátom a japán, már szinte bátyként tekintek rá, hanem a másik testvéréről. Nem sértődöm meg, miért is tenném, a mostani helyzetben természetes dolog, amiért Ricsiről kérdez. Én is ezt tenném a helyében.
- Szeretem, mikor mosolyogsz – mondom a válasz előtt. Kicsúszik a számon, nem időhúzás céljából teszem, egyszerű megjegyzés. A felfelé görbülő vonaltól az arcán nekem is mindig jobb kedvem lesz, a mostani helyzet sem különbözik a többitől. Elgondolkozok, mennyit mondhatok el Zalánnak, vagy a japán mennyit osztana meg velem, de Dai ismer, hogy nincsenek titkaim a barátom előtt, meg a nagy számat is, amin akkor is kicsúszik valami, ha nem akarom.
- Annyit, hogy szerinte Ricsi kicsit gyerekesen viselkedik, viszont másrészről megérti a helyzetét, csak már kínosan érzi magát, amiért miatta vitatkoztok. Ha Ricsi nem ért a te szavaidból, ő fog elmenni, beszélni vele. Érted is aggódik, mert látja rajtad a kialakult helyzet súlyát – ejtem ki az őszinte szavakat. Nem célom felzaklatni ezzel a válasszal, ha úgy döntene, elindul megkeresni a srácokat, visszatartom. amennyire tudom, vagy vele megyek. Nem szeretnék balhét, sem Ricsivel, sem Daival, sem kettejükkel. Talán tényleg az lenne a legjobb, ha Ricsi és Dai őszintén leülnének beszélgetni négyszemközt. Figyelem távolodó alakját, ahogyan azt is, miként veszi szájába a csikket. Arcom ugyanolyan gondterhelt, és szomorú, ahogy az előbbi szavakat kiejtettem. Most tényleg nem a cigi károsságáról kell a papolást hallgatnia, inkább szeretnék mellette lenni, támogatni őt. Megvárom míg kifújja a füstöt, azonban nem adok neki időt, hogy elszivárogjon körülöttünk, inkább megölelem. Kicsit erősen, ütközök mellkasának, aminek következtében egyet, kettőt hátrálunk, de ez legyen a legnagyobb gondunk.
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. november 11. 12:41 | Link

Gwen

Még szép, hogy nem haragszom Gwenre, amiért fejemhez vágja, hogy amit teszek, az nem egészséges, pontosan tudom, hogy csak félt és jót akar nekem. Ettől még nem repdesek az örömtől, amiért azt hiszi, hogy én nem tudom mindezeket, noha úgy gondolom, hogy normálisan válaszolok neki, egyáltalán nem gorombán, legfeljebb egy kissé érződik a hangomban az érzelmem, mely természetesen nem befolyásolja az iránta érzett szeretetemet. Feltehetőleg, amennyiben nem álltam volna meg cigizni, kellemetlenebb beszélgetés sült volna ki otthon szimplán a fáradtságom miatt. Nem bánok meg semmit, sőt, örülök is, hogy Gwen tudomást szerez a táskámban mindig megbújó cigarettadobozról.
- Köszönöm - felelem büszkén és szeretetteljesen, mivel válasza jó érzéssel tölt el. Örülök, hogy elfogadja és megérti, s nem csinál belőle gondot, noha nem huny szemet az egészségem felett sem. Most is azt érzem, hogy a szavai mögött ott van három év párkapcsolat tapasztalata, ami alatt nem csak felületesen megismertük egymást. Gwen mára már tudja, hogy mennyire magamnak való vagyok, ugyanakkor páromnak is mindent igyekszek megadni, én pedig szintén tisztában vagyok azzal, hogy néma maga sem tudja, mit beszél. Elfogadjuk egymást, mely a hosszú kapcsolat titka, persze ugyanígy ismerjük és értékeljük a másik pozitív tulajdonságait is.
Megnyugtatom, hogy nem leszek függő, remélhetőleg, ám ha ez bekövetkezne, engedni fogom, hogy segítsen kikeveredni belőle. Mondjuk jelenleg már úgy vagyok az egészségemmel, hogy minden mindegy, ami rossz magatartás, de egyszerűen szükségem van időnként egy adag nikotinra. Bár szerintem csak a cigizés művelete az, ami megnyugtat, de gondolkodás nélkül képes vagyok eldobni, ha cserébe csókokat kapok. Ez nem kérdés.
- Ha csókokkal gyógyítasz, akkor esélyem sem lesz rászokni - felelem és adok egy puszit a homlokára. Ahogy őt ismerem, null-huszonnégyben képes lenne csókolni, illetve lefoglalni, csakhogy ne húzzak elő egy szálat se a dobozából. Hideg arca árulkodik, örülök, ha sétálgatott és kikapcsolódott kicsit az egyetem mellett, főleg, hogy Daira is van ideje. Nem tudom, hogy milyen szemszögből nézzem a találkozásukat, de Dainak is kell a barátokra támaszkodnia, mert sejtem, hogy ő is kényelmetlenül érzi magát miattam. Bárcsak vége lenne már valahogyan, de nem tudom, hogy mikor fog megbékélni a két testvérem.
Muszáj rákérdeznem, s görcsösen figyelem Gwen válaszát, ami még nem érkezik el. A mosolyomra tett megjegyzésére csak jobban el elvigyorodom. Anno Panka is mindig a mosolyomat emlegette, főleg az ekkor megjelenő két kis pontocskát, avagy bemélyedést a szám két oldalán. Gwen is gyakran teszi, szóval lehet tényleg különleges, igaz, ha egy srác alapjáraton komoly természetű és ritkaságnak számít, ha arca vidáman húzódik felfelé, akkor megragadó tud lenni tőle egy-egy mosolygás.
- Sokszor mondtad már - felelem kedvesen, s ezzel nem arra akarok kilyukadni, hogy már hallottam tőle párszor és kezd unalmassá válni. Mivel tudom, hogy szereti mikor mosolyok, ezért nem fogom vissza magam. Nem is lennék képes rá, Gwen annyira aranyos, hogy egy gladiátort is megnevettetne. De vissza Daira. Bólintok kettőt, mindenféle meglepettség nélkül. Nem számítottam másra, feltéve, hogy Gwen a teljes igazságot mondja most el nekem. Daisuke érettebben tudja kezelni ezeket a helyzeteket, míg Ricsi olyan, mint egy nagy gyerek. Mindkettőt úgy szeretem, ahogy vannak és azért, amilyenek, mégis örülök, hogy Dai részéről nem kell szélsőséges érzelmektől tartanom.
- Ez annyira rá vall - reagálok rá és elnézek Gwen válla felett a tájra, csupán néhány pillanatra. - Örülök, hogy ennyire helyén kezeli a szituációt és Ricsit is. Amúgy meg talán nem lenne rossz, ha ők ketten is beszélnének a távollétemben, lehetőleg verekedés nélkül. - Utóbbit teljesen Daira szeretném bízni, nem szólok bele, hogy Ricsi és Dai hogyan oldja meg a konfliktust, de azért aggódok, és egyben reménykedek, hogy rendben menjen minden. Ricsi sem vadállat, szerintem nem esne Dainak, ha látja, hogy békés szándékkal közeledik felé.
Hátrébb lépek és újból számhoz emelem a cigit. Az, hogy engem megvisel a két srác balhéja - mely tán mondható hármunk problémájának is -, az természetes, azonban Gwen arcán is szomorúságot fedezek fel. Remélem ő nem fogja szívén viselni az ügyet, mert akkor nem tudom, hogy mit csinálok, de semmi jó nem fog kisülni belőle. Ha Gwent is kicsináljuk emiatt, akkor gondolkodás nélkül fogom itt hagyni ezt a helyet, hátrahagyva az egész családomat, és kimenekítem a szőkét a megőrülés karmából, amiben én már egy ideje sínylődök, ahogy azt a cigaretta is mutatja. Felveszem arcának szomorúságát, együtt érzek vele, mialatt megfogadom magamnak, hogyha ezt sokszor fogom tapasztalni rajta, akkor költözünk.
Hirtelen érkezik a mellkasomnak, mitől hátrálok néhány lépést. Ajkaim elnyúlnak az ámulástól, hiszen Gwen úgy viselkedik, mint aki a sírástól sebesen menekülne a karjaimba. Még a fele cigi nem égett el, mégis határozottan dobom bele a tóba, hogy immáron két szabad kezemmel szorosan magamhoz ölelhessem barátnőmet. Láttam arcán a szomorúságot, de nem hittem, hogy ennyire erős érzelmek járják át. Megijedek, hogy tán súlyosabb a helyzet, mint elsőre sejtettem.
- A fiúk miatt lettél szomorú? - kérdezek rá, noha feltételezem a választ. Egyik kezemmel hátánál a kabátján keresztül szorítom magamhoz, másikat felemelem és hajába túrok tarkójánál. - Gwen, ha rajtad is nyomot hagy a mi hülyeségünk, akkor egyik napról a másikra fogom beadni a kiiratkozó levelemet és elhúzunk a francba! – mondom gyorsan pörgetve a szavakat, ideges és mérges kezdek lenni részben magamra is, hogy ilyen állapotba sodrom a lányt. Látszik, hogy ha magamról van szó, akkor képes vagyok hónapokon keresztül mazochista lenni, de amint barátnőm kezdi azt érezni, amit én is, akkor nem ismerek tréfát. Talán még sosem hallott ennyire határozottan beszélni Gwen, hangsúlyomban is érezheti, hogy esélye sincs megváltoztatni a szándékomat és nem viccelek a kiiratkozással sem. Annyira nem érdekel ez a képzés, bár jól jönne a papír, de ha ezen múlik, megyek egyetemre, vagy egyből dolgozni, a fiúkkal meg majd külön tisztázom a dolgokat. Gwen ezen reakciója nagyon megnövelte a pulzusomat, haragos vagyok, bár magam sem tudom, hogy kire is pontosan. Hogy enyhítsem bánatomat, amennyire engedik a kabátok, egymáshoz bújunk.
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2017. november 11. 16:56 | Link

Zali
SF9 - O Sole Mio | megjelenés | Igen, ez egy RT

A testi egészsége is fontos számomra, azonban a cigi sok mindennek a jele. Az emberek többsége nem szórakozásból, vagy divatból veszi elő, Zalánt sem ilyennek ismerem. Komoly lelki gondjai lehetnek, ha ilyen eszközhöz nyúlt. Belül szomorú vagyok, hisz nem tudok segíteni rajta, pedig nagyon szeretnék. Nem gondoltam, hogy idáig fajulnak a dolgaik, senkit nem szeretnék hibáztatni, de mindhármukat szörnyű ebben az állapotban látni.
Elmondom, mit érzek a cigarettával kapcsolatban, viszont nem követelem, hogy tegye le. Ha neki ez most fontos, és nem fog mindennap egy dobozzal elszívni, akkor nem hisztizek miatta. Felnőtt, el tudja dönteni, mire van szüksége. Szavaira egy apró mosoly jelenik meg arcomon. Emiatt nem fogunk összeveszni, vagy szakítani, annál erősebb a kapcsolatunk. Figyel arra, hogy nem díjazom a helyzetet, ezért nem gyújtott rá előttem, nekem is muszáj figyelembe vennem a helyzetét. Nem is a kötelező, inkább magamtól szeretném. Azt hiszem, ezt nevezik figyelmességnek. Nem akarom ráerőltetni az akaratomat, nem is tudnám, ismerve őt.
A függőséget említve, talán picit elhülyéskedjük az egészet, mindketten tudjuk, hogy nem tudná azzá válni. Maximum én lennék a függősége, de azt már sikerült elérnem. Én azért egy igen pozitív választ adok neki. Nem kell rászoknia a nikotinra, ha a csókjaimat szeretné, anélkül is kaphat eleget. Elmosolyodom a válaszára, kicsit közelebb is húzódom, ne kelljen olyan messzire hajolnia, ha puszit szeretne adni. Olyan édes ilyenkor, mintha egy romantikus filmben lennénk a főszereplők. Álljunk meg egy szóra. Ez így is van, a mi történetünkben, ami reményeink szerint happy end-del fog végződni, és a nem levetített jelenetek után is boldogok leszünk egymás oldalán. A filmekben hány pár marad vajon együtt a the end felirat után? Velünk így lesz, nem engedem el magam mellől, ahogy a múltkor mondta, akarom őt.
Még mielőtt rendesen felelnék a kérdésére, megemlítem az egyébként egyértelmű mondatot. Rengetegszer hallotta a számból, ezt mind a ketten tudjuk, de amíg nem zavarja, addig fogom emlegetni számára. A napok többségében komoly srác, ezért örülök mindig, ha mosolyogni látom, ilyenkor mindig nagyon aranyos a kis gödröcskéivel együtt. Engem is még ugyanilyen cselekedetre késztet egy belső erő.
- De ilyenkor még nagyobb lesz a mosolyod, és azt nagyon szeretem – adom meg az őszinte választ, miért emlegetem olyan sokszor a csodás mosolyát. Nem ez volt az egyetlen dolog, amivel levett a lábamról, de kétségtelen, hogy fontos tényező. Kíváncsiságát látva, megadom, amit szeretne hallani, válaszolok a Dai-s kérdésére. Nem szívesen hozom fel ezt a témát, mindhármuknak szomorú erről beszélni, amit teljes mértékben megértek. Ma is próbálta nem mutatni mennyire fáj neki, hogy Zalán és Ricsi ilyen dolgon veszekednek. Nem akarja elvenni Ricsitől a fiatalabbat, de fordított esetben lehet ő is hasonlóképpen reagálna, csak elrejtené az érzéseit, és csöndben lenne féltékeny. Az ő részéről sem tudok többet tenni, mint néma támaszként mellette lenni a nehéz időkben. A tehetetlenség a legrosszabb érzés, amit az ember átélhet, ha számára fontos emberekről van szó. Nehéz szívvel nézem a három fiú szenvedését, mind a hármuknak megvannak az okai, amik teljesen érthetőek. Legszívesebben leültetném őket egy szobába, és addig nem engedném ki őket onnan, amíg nem beszélnek a problémájukról őszintén. Ha ez lehetséges lenne, még Veritaserumot is próbálnék venni, akár Zsebpiszkos közből, vagy mi a neve Angliában annak a helynek. Az első mondatnál nem néz rám, amit nem veszek zokon, ha Dai arra ment volna vissza, akkor azt mondanám, hogy utána néz, de így inkább a távolt vizsgálja.
- Dai szeretne Ricsivel beszélni, de tart attól, hogy ő otthagyja, és nem hallgatja meg, mert túl önfejű, de erőszakkal sem szeretné ott tartani, akkor rosszabbra fordulnának a dolgok, viszont te fontosabb vagy számára, mint a másik levitás, és téged szenvedni látnia szörnyű, ahogy nekem is – mondom őszintén. Remélem a japánt nem fogja zavarni, hogy elmondtam Zalinak, azonban mindent miattuk teszek, hátha előbb oldódni tud a feszültség. Az utolsó két szót halkan teszem hozzá, most nem én vagyok a fontos. Én máskor is el tudom mondani az érzéseimet számára, illetve terhelni sem szeretném ezzel, van elég problémája. Arcomra kiül a szavak súlya, féltem mind a hármukat, mert ezzel tönkreteszik magukat, és egymást is.
Figyelem az összes mozdulatot, amit tesz velem szemben, ebben a hangulatban, ami őt is, illetve engem is ér, nem foglalkozom a cigarettával, egyébként is, az előbb mondtam, hoyg hagyom érvényesülni a döntését ebben a kérdésben. Szívem gyorsabban kezd verni, ahogy a mosolya eltűnik. Gondolkozás nélkül lépek közelebb hozzá, és fonom köré a karjaimat, hátha ott valamivel könnyebb lesz számára. Szorosan fogom közre, miután hátrálunk pár lépést. Karjával egy dobó mozdulatot tesz, amiből én nem látok semmit, inkább a testemen érzem, ahogy az izmai mozdulnak, majd mindkét kezével ő is átölel. Nem kérdezem mi lett a cigarettával, majd veszek neki másikat, amiért miattam dobta el. Kérdésére felemelem a fejemet, mélyen a szemébe nézek, ha lehet, a szívem még többet ver egy másodperc alatt. Padhelyzetben vagyok, ha az igazságot mondom, akkor átragadhat rá a bánatom, míg a hazugsággal nem megyünk semmire, és képtelen lennék rá vele szemben.
- Aggódok miattatok. Látom mindhármatokon, hogy tönkretesz titeket a helyzet, ketten még többet is mondtok, és szívem szakad meg, mert nem tudok segíteni semmiben – adom meg az őszinte választ. Ne érezze magát rosszul ettől, nem az ő hibája. Arcomat, ahogy már ezerszer is tettem, a mellkasába fúrom. Ujjainak érintése megnyugtat, bár ő sem érzi magát jobban, mint én. Nem volt szándékom megölni a hangulatot. Szaporábban veszem a levegőt a gondolatra, hogy miattam lett most ilyen, még egy lapáttal tettem az érzéseire, amik eddig is gyötörték. Most sem a testvérei miatt szomorú, én váltottam ki belőle ezt az érzést. Mondatára felkapom a fejemet. Ijedten nézek rá, ne, miattam nem hozhat ekkora döntést. Megrázom a fejem, hogy nyomatékosítsam a szavaimat.
- Nem Zalán, miattam nem mehetünk el. Tisztáznod kell a testvéreiddel, és távolról ez lehetetlen. Foglalkozz előbb velük, én jól leszek – ejtem ki a szavakat ijedten. Eddig sem gondoltam magamra ilyen szempontból, de az ő kapcsolatukat illetően, nekem semmi közöm hozzá. Ne miattam menjünk el, akkor még nehezebb lesz tisztáznia Daival, és Ricsivel a kapcsolatát, én ebben mellékszereplő vagyok. Ha szomorú vagyok, akkor majd valahogy legyőzöm, vagy megpróbálok vidámnak látszani. Hangsúlya alapján nem akar ellentmondást a részemről, azonban nem engedhetem, hogy miattam ekkora áldozatot hozzon. Majd egyszer elköltözünk, ha kijárta az iskolát, és minden rendben lesz, addig nem hagyhatom, hogy miattam elkerüljön a családjaitól. Most már tényleg a sírás kerülget, amiért ilyen helyzetbe hoztam, de erős leszek, nem hagyok utat a sós cseppeknek.
- Nem szeretném, ha később megbánnád a döntésed, amit miattam hoztál – vallom be őszintén. Mindennél boldogabb lennék, ha költöznénk, viszont nem ilyen áron szeretném elérni. Mindkettőnknek könnyebb, ha nyugodt állapotban történik, nem ilyen feldúltan, az egyikőnknek sem lenne jó. Legfőképpen neki nem.

Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. november 11. 19:35 | Link

Gwen

Sosem próbáltam még csábítani a mosolyommal, maguk a csajok tudatták velem, hogy előnyös, ha kimutatom a jó kedvemet. Összesen két lányról van szó és mindkettejüknek hiszek, de ettől még nem fogok kéretlenül is vigyorogni. Ha kihasználnám ezt a képességemet, elveszne a hitelessége, mely tán a varázsát adja. És valóban, mikor ezt megjegyzi, jobban elmosolyodom valamennyi alkalomkor. Az aranyos téma után azonban muszáj beszélnünk Dairól is, és magamban is mérgelődök, hogy miért engedek kíváncsiságomnak, illetve aggodalmamnak, mikor tudom, hogy meg fog viselni a téma.
- Teljesen jogos, amit Dai érez, mondjuk szerintem ez függ Ricsi pillanatnyi állapotától is. Bár tény, hogy addig semmi baja sincs, amíg nem jön szóba Dai. Akkor hirtelen hisztissé válik és most már én is félek kicsit, egy ideje nagyon ügyelek arra, hogy mit mondok ki előtte. A tapasztalatok ellenére én még hiszek abban, hogyha Dai higgadtan és normális ember módjára közeledik felé, akkor nem fogja elüldözni. Nagyon csalódnék benne -  felelek rögtön a testvéri gondolatra reagálva, de attól még elszomorodom amiatt is, hogy Gwen és Dai látja, miként szenvedek. Pedig nagyon igyekszem nem látványosan tenni, de mindketten tudnak olvasni a sorok között, Gwennek már az is egy utalás, hogy kezemben cigarettát lát. Ami pedig Ricsit illeti, félek vele felszabadultan beszélgetni, s ez testvérek között gyalázat. Tudat alatt válogatom meg szavaimat, nehogy véletlenül is szóba kerüljön a testvériség. Nem kerülök senkit sem, mert megvan az a megfelelő indokom, hogy Gwenhez költöztem, ugyanakkor az utóbbi pár napban keveset láttam őt, ahogyan Dait is, szimplán azért, mert felismertem, hogy ha sokat vagyok velük, akkor előbb-utóbb megőrülnék. Muszáj kivennem szabadságot az élettől, amíg megnyugszom és erőt gyűjtök a második menethez.
Megérint Gwen szomorú arca, valamint a mozdulatsor, ahogyan karjaimba veti magát. Amint felfogom a történteket, szándékosan ejtem ki kezemből a cigarettacsikket, mely egyenesen a vízbe esik, és annak felszínén alszik ki lángja. Magamhoz ölelem Gwent és emelkedő pulzussal kérdezek rá a kiváltó okra. Mikor felemeli fejét, aggódástól csillogó tekintetemmel találja alig több, mint öt centi távolságra magát. A választ hallva fájdalmasan szorítom össze szemeimet és sóhajtok egyet. Gondoltam… És Gwennek van igaza, egyenesen tönkretesz minket ez a helyzet, mondjuk én már egy éve ezt érzem, ha nem Ricsi miatt, akkor előtte apám kavarásától. Ahogy visszafúrja mellkasomba az orcáját, én az ég felé emelem arcomat, mintha a fentiektől várnék segítségét, noha nem hiszek senkiben, hogy valaki lakozik a csillagok között. Nem istennek kell ez megoldania, majd én gondoskodok magamról. Így is van, mérgesen, de határozottan mondom ki ellentmondást nem tűrő szavaimat, hangom rekedtes is kissé mellé, azonban igyekszem újra lehiggadni, ennek reményében továbbra is szorosan ölelem magamhoz Gwent.
- De mit tehetnék? - felelem rá szinte egyből, alig fejezi be az utolsó szavát. Francba, nem bírok nyugodt maradni. - Mindkettővel jóban vagyok, Ricsi féltékenységén én nem tudok változtatni és ő sem, pedig igyekszik. Ha velük maradok, és nem változik a helyzet, akkor előbb-utóbb én is meg fogok őrülni. Egyedül még eljárok pszichológushoz, veled azonban már nem vagyok hajlandó. Ha velük vagyok, az a baj, ha nem vagyok velük, akkor pedig az. Sőt, ha egyikkel többet vagyok véletlenül, szintén szemet szúr a másiknak és én ezt az egészet nem vagyok hajlandó végigvinni. Tényleg fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem - fakadok ki jóval hangosabban, mint ahogyan eddig beszéltem.
- Miattunk! - Vagyis magam miatt is. Lehet, hogy egy hét vakáció is elég lenne, de most, hogy láttam Gwen őszintén szomorú arcát, nagyon mehetnének van. Ha külön-külön is nézzük a dolgokat, nekem amúgy is jól jönne egy kis távollét, ha pedig én megyek, természetesen viszem Gwent is, de ez visszafelé is érvényes. Egyedül nem megyek sehová, inkább szenvedek a családi gondok miatt. Beszélnem kellene Ricsivel, de mit? Mit mondjak? Nem változik egyik napról a másikra az egyébként normális és érthető féltékenysége. Viszont ha már kibékülnének Daival, nekem az is elég lenne.
- De igazad van, aludjunk még rá - teszem hozzá néhány mély levegővétel után és valahonnan a túlvilágról visszacsalogatom az ép eszemet. Lazítok az ölelésen és kihúzom magamat, mint aki kész lenne az indulásra. Hideg van, lassan elindulhatnánk haza. Gwenhez, azaz haza.
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2017. november 11. 22:49 | Link

Zali
SF9 - O Sole Mio | megjelenés | Igen, ez egy RT | zárás

Nem olyanok vagyunk, mint a többi pár. Számunkra nem kell a látszat, hogy másnak is feltűnjön a kapcsolatunk, vagy rakunk fel mindenhova csókolózós képeket. Mi tudjunk a köztünk lévő kapocs erősségét, fontosságát, senkinek nem akarunk bizonyítani semmit. A jelenet másnak nem jelenthet semmit, de én ismerem Zalánt, aki nem mosolyog a nap összes órájában, ezért ez a görbe vonal, sokat jelent számomra. Én is elmosolyodom, pusztán a jelenlététől is boldog vagyok.
Sajnos, vagy nem sajnos, vannak nehéz idők is egy kapcsolatban, bár most nem teljes mértékben a miénkről van szó, hanem az övékéről, a testvéreivel. Azon kívül, hogy a barátom, és a másik két sráccal is jó viszonyt ápolok, nekem semmit közöm az egészhez. Vagyis nem lenne, ha nem venném a szívemre, ahogy mindennap látom őket szenvedni. Egyikőjüknek sem jó ez az állapot, viszont segíteni nem tudok, a lélekjelenlétemen kívül.
- Ricsit egy nyugodt pillanatában kell elkapni, mikor lehet vele beszélni. Nem szabad felzaklatni, különben rosszul kezeli a helyzetet. Abban a pillanatban talán tudná Dai, hogy mit kell mondani, ahogy Ricsi sem kezelné rosszul az egészet. Muszáj megbeszélniük a helyzetet valamilyen úton módon – ezekkel lehet nem mondtam újat a barátomnak, inkább csak a gondolataimat teszem közzé számára. Ricsinek is fel kell nőnie, míg a rellonosnak türelmesnek lennie, főleg, ha átérezni a másik helyzetét. Mind a kettejüknek nehéz a helyzete. – De idővel meg fognak békélni, ha nem szeretnének elveszíteni téged. – próbálok pozitív maradni a jövővel kapcsolatban, ahol Zalán nem kerül az őrület peremére, és mindkét sráccal jó a kapcsolata.
Az én állapotom semmi az övékéhez képest, ez most nem fontos. Próbál rejtegetni, azonban egy apró lefelé görbülő megnyilvánulás is elég, hogy látszódjanak az érzéseim. Az előttem álló levitás nem ostoba, tetteimből érzi, hogy nincs minden rendben. Szinte bevágódom karjai közé, szorosan ölelem magamhoz, majd felemelem tekintetemet, és aggódó arcával találom szembe magamat. A költözéses dolog megijeszt, nem célom elválasztani őt senkitől, főleg nem a testvéreitől, ezért ellenkezek olyan hevesen. Még a végén engem utálnának meg, bár akkor közös ellenség lennék, és nem egymást bántanák. Először tétovázom, ez az a hangsúly, amikor nem merek ellenkezni, és nem félelemből, hanem mert tudom, hogy esélytelen. Megérint, amiért megint velem törődik maga helyett, de most lehet önző. Én megleszek, nem lesz semmi bajom.
- Ha próbálkozik, az már félsiker, még egy kis időt talán hagyni kéne neki. Nem mennének el odáig, hogy megőrülj, annál sokkal jobban szeretnek, csak még nem tudták feldolgozni az új helyzetet. És én sem örülnék, ha pszichológushoz kéne járnod. Ha odáig fajulna a helyzet, én tennék rendet közöttük, és ültetném le őket egy szobába, hogy addig nem jöhetnek ki, míg nem beszélték meg – egyre közelebb vagyok a síráshoz, pedig nem szeretnék. Ha Zalánról van szó, nem ismerem a határokat. Nem zavar a hangerő, ha így szeretné kiadni magából az érzéseit, felőlem akár kiabálhat is. A miattunk szó hallatára, alsó ajkaimat beharapom. Elgondolkozom, hogy tényleg jobb lenne lelépni, legalább egy kis időre, magunk mögött hagyni a gondokat, mindent és mindenkit, csakis egymással törődni. Tényleg ez lenne a megoldás? Mélyen a két sötét szemébe nézek, utána szólalok meg.
- Ha úgy érzed, szükséged van rá, akkor mehetünk. Nem érdekel a hely, ha pár hétre eltűnünk, az még talán nekik is jót tenne. Ketten, együtt – nézek rá komolyan. Ha erre van szüksége, akkor egy szavába kerül, és máris lerepülhetünk, akár a világ másik végére. Nekem mindegy hol vagyok, csak vele lehessek.
Bólintok utolsó szavaira, miután az utolsó levegőt is kifújta. Eltávolodom tőle, de kezemmel megfogom az övét, ezzel jelezve, hogy számomra tökéletes, ha most elindulunk hazafelé. Egy kapcsolatot nem mindig jellemeznek boldog pillanatok, most mind a ketten feszültek vagyunk, de nem egymás miatt.

Utoljára módosította:Gwen L. Blake, 2017. november 25. 14:16
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa