36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2017. augusztus 16. 18:49 | Link


Ma szabadnapom volt, ami annyit takar, hogy nincs edzésem. Ezt megünneplendő, reggel, mielőtt megkezdődtek volna az óráim, lementem futni. Mint mindig, amikor ilyen szerencsés szabadnapjaim vannak. Közben megígértem újdonsült háztársamnak is, hogy majd megmutogatom neki a falut, mi merre, mert ha már úgysincs amit csinálnom, why not.
Szóval már körbejártuk a központot, etettem vele sütit, itattam vele jégkását, és a külteret bebarangolva jutunk most el ide, a stégre, mint az ingyenes idegenvezetés végpontjához.
- Éééss végül itt a tó - széttárva kezeim állok meg a stég végén, nem nagyon magyarázom túl, mert hát van két szép szeme, látja, hogy mi van itt, nem? Közben lehúzom a cipőm, meg a zoknimtól is bátorkodom megszabadulni, s leülve a faépítmény szélére lógatom bele lábaim a kellemesen hűvös vízbe, hátam mögött megtámaszkodva kezeimen emelem meg fejem, s nézek fel rá.
- Elméletileg sokan szoktak ide kijárni, de valahogy soha nem találkozom itt senkivel, csak úgy, a semmiből - megvonogatom vállaim, lehet, hogy valami mágia ez, vagy csak egyszerűen az emberek elkerülik egymást. Nem mintha bánnám, igazából sokszor van az, hogy nem szívesen találkoznék bárkivel is. Szóval nem panaszkodom ám.
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. augusztus 17. 00:07 | Link

Adrian


Olyan emberre volt szükségem, aki már több éve itt van. Valakire, aki a lehető legnagyobb szakértelemmel kalauzolhat körbe a faluban. Friss húsként elsősorban a saját házam diákjai közül válogathattam, míg végül Adrian nyerte a megtisztelő feladatot. Tök büszke voltam magamra, hogy meg mertem őt kérni erre, aztán hatalmas kő esett le a szívemről, amikor beleegyezett. Hiába vagyok bátor, mégiscsak kvázi idegen arcok közé estem be a tanév végére egy másik országból, ez azért néha elbizonytalanít, ha meg kell szólítanom másokat. És ő még valamivel idősebb is nálam, ki tudja, hogy mennyire szívesen lógna együtt velem.
Nagyon tetszik a hely egyébként, de már a vonattól a suliba menet felkeltette az érdeklődésem. Csak a zsebpénzem bánja a mai, igencsak tartalmas napot. Igyekszem spórolni hó végéig, hogy ki tudjam húzni valahogy, aztán jelzek a szüleimnek, hogy itt kicsit másként vannak az árak, mint ahogy ők gondolnák. Máskor legyenek szívesek valamennyivel többet mellékelni, mert még pár ilyen kaland és az órák után könnyen az egyik üzlet pultja mögött találom magam diákmunkásként. Kissé megfáradtan, teli hassal érkezünk meg a végállomásunkhoz, ahol igencsak aktuálissá válva tartunk egy újabb pihenőt.
- Hideg a víz? - gondolkodom el hangosan a víztükörre pillantva. Nem is az Adria, nem is nyári melegtől felolvadt gleccserjég, de nem tudom, mennyire kellemes a fürdőzéshez.
- Néha jobb is - vonom meg a vállam, ahogy Adriant követve kibújok a cipőmből, belehelyezem a zoknim, majd az övéi szomszédságába helyezve őket helyet foglalok a stégen. - Na és melyik a kedvenc helyed ezek közül, van egyáltalán?

Hozzászólásai ebben a témában
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2017. szeptember 3. 11:47 | Link


- Annyira nem - megrázom fejem, miközben egy kicsit meg is mozgatom benne a lábaim, ezzel együtt felfröcskölve egy kisebb adagot, a cseppek ívesen esnek végül vissza oda, ahonnan jöttek. - A felszíne még egész meleg, tényleg nem vészes - megvonogatom vállaim, miközben előre hajolva nyújtom bele jobbom is, hogy lefröcskölhessem egy maréknyi vízzel. Csak, hogy érezze, tényleg nem hideg. Természetesen.
- Ez, azt hiszem - vissza fordítom fejem a tó irányába, tovább mozgatom lábaim a vízben, de nem emelem ki őket belőle, és nem is fröcskölök. Csak úgy lóbálom őket, hogy mégse üljek teljesen mozdulatlanul itt.
- Tudod, ez ilyen, hogy az ember akar lenni valahol, aztán ide hozzák a lábai - megint megvonogatom vállaim, én személy szerint újabban elég sokszor akarok lenni valahol. Amióta Shayleen haragszik rám, mert nem mondtam el neki, nincs is otthon, szóval az otthon sem otthon, csak egy tető a fejem felett. Ami nyilván jó, ha van, csak épp nem az, ahol szívesen lennék. Az iskolai szobám megint csak nem mondhatom a sajátoménak, mert mások is laknak benne. Például Kevin, aki továbbra is idegesít, nem is kicsit. A szüleimhez mennem olyan lenne, mintha elárulnám magam, meg a testvérem is, máshoz természetesen meg nem rághatom be magam. Nem is lenne kihez. Szóval csak lógok itt, ennyi hely között, és nem tudom, hova tartozok, ezért kijövök ide, és itt jó egyedül lenni. Most nyilván nem vagyok egyedül, de amikor nincs velem senki, akkor is jó. Nem mintha baj lenne, hogy Andrej most itt van, elvégre ki is hagyhattam volna ezt a terepet a kalauzolásból.
- Mi tetszik eddig a legjobban?
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 3. 19:11 | Link

Adrian


- Köszii - rezzenek össze az érkező vízcseppektől, amik a nyakamtól a térdemig mindenhol foltokat hagynak rajtam, de az időjárásban bízva néhány percen belül már egészen elhalványulhatnak. Feltéve, ha Adrian addigra nem ránt be magával a tó aljára. Sokkal nagyobb és erősebb is nálam, semmi esélyem nem lenne ellene, még elvi szinten se tudnék ilyen rövid idő alatt védekezőtaktikát kialakítani.
Komótosan én is belelógatom a lábaim a vízbe, bár ehhez egészen a stég szélére kell üljek, s így a biztonságérzet megteremtéséért kétoldalt erősen megkapaszkodom a deszkákban.
Tényleg az egyik legszebb helyre hozott. Vele együtt bámulok a túlpart felé. Minden olyan nyugodt és békés, mintha nem is a valóságban lennék, meg hasonló nyálas gondolatok jutnak eszembe, amitől csak elmosolyodom, na meg élvezem, hogy a tóparti levegőt szívhatom. Még úszni is kedvem támad, mondjuk a ruhám nem épp a legmegfelelőbb erre.
- Bárcsak mindig így lenne. Túl sok helyen akarok lenni egyszerre - sóhajtok fel a bátyámra, a családomra és a barátaimra gondolva, na meg a történetre, aminek az a vége, hogy itt kötöttem ki. Biztosan ő is hasonlókon gondolkodik, rég láttam ilyen nyugodtnak.
- Hát... az.. egész - felelem zavartan, mert valahogy nem tudok rangsorolni. Kell pár óra, hogy leülepedjenek bennem a látottak. Jelenleg a tavacska vinné a prímet, de aztán ki tudja. Inkább valami épkézláb témára akarom terelni a beszélgetést a nagy nyugalom után.
- Nagyon köszönöm ezt a mai napot, tudom, hogy nincs nagyon időd másokra, pláne alsós "idegenekre". Mit is sportolsz amúgy? - fordulok felé érdeklődően, akaratlanul is a kezét kémlelve, hiszen tudom, hogy valami küzdősport, de nem akarok rosszat mondani. - Nem túl... kockázatos az adrenalinért?
Hangom egyáltalán nem az a kikérdezős, vallatós fajta, inkább valamiféle magyarázatot várnék, amit a kíváncsiság, meg az aggodalom szül.

Hozzászólásai ebben a témában
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2017. szeptember 3. 19:42 | Link


- Ennyire azért nem vészes. Gondolom. Gondolom? - a végére némileg elbizonytalanodva pislogok fel rá. Nem ingok meg annyira, éppen csak érződik egy kérdő él a hangomban, de nem vészes. Lehet, hogy ezt egy kicsit jobban is átgondolhattam volna, mert vannak emberek, akik így vagy úgy, félnek a víztől. Mondjuk ez nem volt olyan sok víz. El is oszlanak hamar ezek a gondolataim, ahogy leül mellém, és követi a példám. Ha nem akarna vizet, akkor nem lógatná bele a lábát. Vagy lehet, hogy mazochista, aki élvezi a saját szenvedését.
A bizonytalan válaszára elmosolyodva csóválom meg fejem, miközben kicsit le is hajtom azt.
- Hamar meg fogod unni, hidd el. Bogolyfalva egy tipikus, pletykás falucska, ahol a legnagyobb story, ha egy lány terhes marad és le kell lépjen - nem is olyan rég történt amúgy az eset, még hozzám is eljutottak a hullámai, szóval elég nagy durranás volt. Mondjuk nem tudom ki a csaj, nem jegyeztem meg se a nevét, se azt, melyik házban volt, csak tudom, hogy valami pasi botrány, és jött az apja, és veszekedtek. Az iskola közepén. Jó kis műsor lehetett.
- Na, ha megerőltetem magam, tudok jófej lenni ilyen alsós idegenekkel - megvonogatom vállaim, ahogy ismét ejtek egy mosolyt neki. Nem mintha én lennék a sötét oldal, vagy nem állnék szóba soha senkivel, de nem kell ezért hálálkodni. Amúgy is kellett már a társaság.
- Ó, hát fő ágon kickbox, valami hét éves korom óta, és egy-két éve kezdek belefolyni az MMA-ba - az épebbik kezemre támaszkodom, miközben megemelem azt, ami épp be van kötve, mintha most akarnám megszemlélni. - Ez pont egy szerencsétlen edzésnek az eredménye, de nem annyira vészes. Mármint, inkább csúnya, mint vészes - jó, ezzel lehet, hogy nem mindenki értene egyet, mert na, csak megrepedt az egyik csontom, de voltam már rosszabb helyzetben is. Például kiütöttem egy nálam kétszer nagyobb albánt, miközben az egyik lábam ki volt fordulva, ugyanez az albán egy másik meccsen szétverte az arcom. Ez most inkább olyan, mintha belement volna egy tüske a kezembe.
Lehet, hogy igazából én vagyok a mazochista.
- Pont ez a lényeg benne, a kockázat - megrázom fejem, miközben próbálom megfogalmazni a gondolataim, úgy, hogy értse, miért szeretem ezt csinálni. - Tudod, ez kicsit olyan nekem, mintha haza mennék. Nem csak arról szól, amit sokan látnak, hogy addig verjük egymást, ameddig csak egy valaki áll - az ölembe húzom mindkét kezem, kicsit meg is görnyedek közben, most, hogy nem támaszkodom semmire. - Ha jól akarod csinálni, nagyon sokat kell gondolkoznod közben, kialakul a stílusod, ami csak rád jellemző. Terveket állítasz fel, és az egészet meccs közben, mert nem tudod kitalálni, hogy a másik fél mire mit lép. Egy kicsit mindketten alkalmazkodtok egymáshoz, és összehangolódik a mozgás, olyan, mint a tánc. Bár tény, hogy elég durva tánc - a végére halványan elnevetem magam, ismét oldalasan pislogok rá. - És az sem elhanyagolható, hogy bármikor lebirkózhatsz bárkit, anélkül, hogy fájdalmat okoznál. Tudod hogy megy ez, ha tudod, hogy mi fáj, akkor azt is tudod, hogyan csináld úgy, hogy ne bánts vele - erre újabban Cole tanított meg. Vagyis inkább az ő hatására tanultam meg, különben elég nagy hülyeség lenne ilyenekkel foglalkoznom egy olyan sportban, ahol csak fájdalommal tudsz elérni valamit.
- Elég menő, ha gondolod, majd mutathatok dolgokat - mintha cukros bácsi lennék. Gyere ide, és én adok neked az édességemből.  
Utoljára módosította:Adrian Ivanorovics Black, 2017. szeptember 3. 20:16
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 7. 20:11 | Link

Adrian



Csupán reflexből húzom magam össze. Túl hirtelen fröcskölt, én meg hát... megijedtem. Nem mintha eridonos létemre tilos lenne így reagálni a váratlan helyzetekre. Egy tengerparti varázslófaluban élek, nem félek a víztől. Sőt, ha jobban belegondolok, igen szoros kapcsolat fűz hozzá. Egy mélyebb lélegzetvétellel egybekötve konstatálom, hogy a nyílt víz helyett hosszabb ideig ez lesz az egyetlen nagyobb víztömeg, amihez lesétálhatok majd, miután visszajövök az új tanévre.
- Ugyan már - legyintek, mintegy kikérve magamnak az iménti kérdését. - Addig örülj, amíg nincs kedvem viszonozni.
Hangomból egyértelmű persze, hogy semmilyen fenyegetés nincs a mondatban, inkább némi titokzatosságot fedezhet fel benne, amire rákontráz egy sejtelmes mosoly is. Még mindig nem merek túlzottan arcoskodni, mert aztán tényleg a tófenéken kötünk ki, és tuti én maradnék alul. De talán szópárbajban van esélyem nyerni, bár ugratni se akarom annyira, mert nem tudom, hogy hol szakad el nála az a bizonyos cérna.
- Ilyen is volt? Ez komoly? - döbbenek le példája hallatán, amit csak remélni tudok, hogy másoktól hallott, és nem volt köze az érintettekhez. Mégis inkább a hozzáállása az, ami kissé engem is lehangol. Sejtem persze, hogy csupán azért gondolhatja így, mert már jóval több tanévet lehúzott ezen a helyen, s mire én is odaérek, valószínűleg ugyanúgy fogom gondolni, ahogy most Adrian. Egyelőre örülök, hogy itt legalább van egy település a suli mellett, és nem síléccel kell feljutni télen.
- Ha megerőlteted magad? - húzom fel a szemöldököm, ahogy féloldalasan pillantok a fiúra. Persze elégedetten vigyorgok is közben, mert lényegében ezt a választ szerettem volna hallani. Tudom, hogy kevés az ideje, meg hogy nemrég jött át a rellonosoktól, na meg azt is hamar meghallottam a körletben, hogy valami veszélyeset sportol. Ami nem a kviddics. Sokak szemében éppen elég, hogy tartsanak tőle a kastélyban. Velem eddig egyáltalán nem volt lekezelő, vagy durva, ezért ha nem látnám a sebeit, nehéz is lenne elképzelnem, hogy elméletileg vérre menő harcos is tud lenni. Szóval többek között ezért érzem megfelelőnek a pillanatot, hogy egy kicsit kifaggassam a szenvedélyéről. Ezzel gyakorlatilag meg is nyerhettem magamnak, olyannyira kielégítő választ ad, még ha nem is tudom, hogy mit jelentenek pontosan az említett kifejezések. Azért természetesen nagyokat bólogatok, és próbálok értelmes fejet vágni, na meg hümmögök és gondolkodóan az állam vakargatom.
- Sose félsz? Nincs az, hogy egy idő után kiismernek? Vagy ilyenkor simán taktikát váltasz? - próbálom meglátni a lényeget, még ha kissé idegen terep is számomra a küzdősport. - Én anno vízilabdáztam egyébként - szúrom be ezt a kis megjegyzést. Nem mintha számítana.
- Hazamenni? - ráncolom össze a homlokom. Érdekes egy otthont ehhez hasonlítani.
Főleg az utolsó mondatai gondolkoztatnak el. Megigazítom a hajam, majd tekintetemmel a víztükrön kötök ki, melyben viszontlátom magunkat a stég szélén ülve, s így pont olyan, mintha egyenesen a fiúhoz beszélnék.
- Rohadt jó lehet - csillan fel végül a szemem, lelkesen pislogva vissza Adrianra. - Biztos tudsz olyan fogásokat, hogy rögtön összeesek, mi? - húzódom kicsit arrébb poénból, mintha tartanék tőle ezek után. - És hogy jött ez az egész anno, hogy te ezzel akarsz foglalkozni?
Hozzászólásai ebben a témában
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2017. szeptember 8. 16:43 | Link


A válaszára először megemelem egyik szemöldököm, majd nem is olyan sok idővel később egy félmosoly is kiül az arcomra, kényelmesen, lassan.
- Igen? Ennyire veszélyes vagy? - kíváncsian biccentem oldalra fejem, ahogy a mosoly vigyorrá szélesedik, és pár pillanat elteltével ismét a vízben van a kezem, hogy ezúttal egy nagyobb adaggal fröcskölhessem le. Nem igazán hiszem, hogy zokon venné, elvégre ő kezdett itt figyelmeztetni. Ha meg mégis, akkor így jártunk.
- Ó, nem is olyan régen - felszusszanva kezdek bólogatni, ahogy fel is idézem magamban a hallottakat. - Egy levitás lány volt, de lehet, hogy a terhesség csak pletyka. Mondjuk nem lepődnék meg, nem ő lenne az első. Azok után, hogy az egyik tanár feleségül vette a diákját, én már semmin nem ütköznék meg - még el is fintorodom kicsit, a nemtetszésem jeléül. Lehet, hogy nem ezeket a példákat kéne felhoznom, de ahogy elnézem, más sem nagyon teszi meg. Legalább azt tudja már, miért olyan olcsó ez az iskola, amennyire. Nem azért kezd híres lenni, mert erős lenne, bár nem vitatom, valamikor az volt. Amikor még ide kerültem, nem hanyatlott ennyire a dolog. Bár én sem azért érkeztem, mert annyira ott akartam hagyni a Roxfortot, hogy itt tanulhassak.
- De azért ne keseredj el, a sütik jók - egy jó süti igenis sokszor meg tudja menteni az ember napját, egy jó kávéval karöltve pedig még csodát is tudnak tenni. Ő viszont még mindig új itt, egy csomó felfedezni váró dologgal, nekem is három évbe telt megunnom ezt a környéket.
- Hm, hát nem tartozik a hobbijaim közé a városnéző túrák levezénylése - halványan elmosolyodva vonogatom meg vállaim. Nem mondok ezzel semmi rosszat, nem is arról van szó, hogy nem vittem volna el ide-oda szívesen, mert ha nem akartam volna elvállalni, nyilván nem is vállaltam volna el. De azt sem mondom, hogy minden nap mindenkinek ilyet csinálok. Szóval Andejnek most nagyon jó dolga van.
- Hmmmm? - kissé összeráncolva homlokom fordítom felé a fejem, nem egészen értem hirtelen, hogy miért kérdezi ezt. Szerintem a félelem nem egy rossz dolog, óvatosabbá, meggondoltabbá tesz. Ameddig egészséges adag félelemről van szó. - Jaaa, ó. Ezt ne úgy képzeld el, hogy egy adott ütéssort követek, vagy, hogy megvan a program, vagy valami ilyen - megrázom a fejem, miközben az egyik ujjamra tekert tapaszt kezdem piszkálni. - Ezek inkább jellegzetességek, több egyedi dolog, olyan mint az ujjlenyomatod. Nem lehet utánozni, és ha megváltoztatnál benne valamit, akkor az részben olyan lenne, mintha magadon is változtatnál - kérdőn pislogok rá, szüneteket hagyva, hogy ha valamiben megakad, akkor kérdezzen csak közbe nyugodtan.
- Nem feltétlenül egy épület jelenthet otthont - ismét megvonogatva vállaim nézek ismét a tó irányába. Nem mintha a dráma faktort akarnám fokozni, csak nem nagyon tudok ilyenkor más emberek szemébe nézni. Mindenkinek vannak ilyen bogarai, ez épp nekem jutott. - Tényleg? Akkor lehet nem kéne csak így játszanom a vízzel mint az előbb, mi? - szórakozottan elmosolyodva fordítom felé fejem, miközben a lábaimmal magam elé fröcskölök egy adagot.
- Óóó, az nem kifejezés - ismét vigyorogva kötök ki, miközben megint csak bólogatni kezdek. - Ó igen, vannak pontok, ahova ha egy nagyobb ütést kapsz, akkor kiájulsz, főleg a nyakad és a fejed környékén. Nem mintha szabályos lenne ezekre a pontokra menni, csak érdekességképp - félig kinyújtom felé a bal kezem, és ha hagyja is, akkor meg is érintem az álla alatt, hogy tudja is, melyik területre gondolok. Nyilván több van, sőt, rengeteg gyenge pontja van egy testnek, de ezeknek a felét még én sem tudom, és amúgy sem jó ötlet dicsekedni velük.
- Amikor a nővérem atléta lett, én is akartam csinálni valamit, hogy ne maradjak le mellette. És ez tetszett a legjobban - vissza is eresztem a kezem magam mellé, félig rá is nehezedem. - És amikor a nővérem beteg lett, akkor elkezdtem komolyan is foglalkozni vele, mintha oda menekültem volna - annyira már túltettem magam a dolgon, hogy különösebb gondok nélkül tudja róla beszélni. Ettől függetlenül még kísért Shay csontjainak látványa, természetesen, de hát én sem kötöm az orrára a részleteket, ebből kifolyólag. - És neked hogy jött a vízilabda? - dobom is vissza a kérdést, ne csak rólam beszéljünk.  
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 8. 19:58 | Link

Adrian


- Nagyon - bólogatok színpadiasan, összeszorított szájjal, próbálva elfojtani kitörni készülő nevetésem. Látom ám, hogy mire készül, még egyszer nem érhet meglepetésszerűen a támadása. Ezért már idejében előre, majd kissé oldalra dőlök, hogy mindkét kezem bevonásával visszafröcskölhessek, amihez persze ügyesen kell egyensúlyozzak. Jól célzok, ennek ellenére inkább megismétlem a műveletet még kétszer, hogy kellően vizes legyen. Megmondtam, hogy tudok én veszélyes is lenni. Amúgy mennyivel jobb nekünk, varázslóknak, hogy nincs a zsebünkben okostelefon, ami miatt aggódni kéne ilyenkor. Mugli barátaim most biztosan nagyon irigyelnének.
Viszont még így sem úszom meg szárazon, de nem is lett volna cél kivédeni Adrian vízadagját. Egyszerűen élvezem, ahogy újból vízcseppek folynak le rólam. A levegőhöz képest hidegek ugyan, de hamar megszokom, s már fel se tűnnek libabőrös karjaim, rajtuk a sok kis égnek álló szőrszálakkal.
Miután kellően kinevetem magam, veszek pár mélyebb levegőt, s úgy ücsörgök összefont karokkal az öreg deszkákon. Sorra döbbenek le háztársam szavain. Sikerül kicsit lerombolnia a kastélyról kialakított eddigi pozitív képem, de hát egy igazán jó körbevezető nem csak a szépet és jót meséli el, hanem bizony az érem másik oldalát is megvillantja. Persze alapból gondoltam, hogy ennek a helynek is megvannak a maga szaftos pletykái, sötét sztorijai. Errefelé se minden fenékig tejfel, ezekkel a botrányos emberekkel meg egyszerűen nem kell foglalkozni. Szerencsére eddig mindig megúsztam őket a közvetlen környezetemből.
- De... csak azután vette el, hogy elvégezte a sulit, ugye? - vonom fel a szemöldököm. Vele együtt fintorgok egy sort a hallottakon, örülve annak, hogy azonos az értékrendünk. Kínos lenne a beszélgetés, ha valamelyikünk nem ítélné el ezeket.
- Hiszek neked. Lehetnénk sokkal rosszabb helyen - bököm oldalba mosolyogva, mintegy megvigasztalva magunkat. Nekem is megvan a magam története, hogy miért kellett átiratkoznom, de ezzel a ténnyel már muszáj együtt élni, és csak nehezebb, ha folyamatosan a múlthoz hasonlítom a jelenlegi körülményeket. A régi álmokat el kellett engedjem. Magamnak ártok, ha nem hagyok fel a sajnálkozással.
- Hát, majd csinálhatunk mást is, ha gondolod - vigyorodom el, hiszen legközelebb kötetlenebbül állhatunk szinte akármihez, ha kedvünk és időnk is akad. Ezt a kis javaslatomat persze sokkal halkabban, már-már elhadarva vetem fel a fiúnak, nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha erőltetném. Tudom, hogy mennyire ijesztő tud lenni, ha valaki látványosan ragaszkodik a másikhoz... Ha lesz kedve, majd úgyis minden kialakul magától. Remélhetőleg.
- Azt hiszem értelek. Akkor az egész nagyon rugalmas és természetes - mondom, miközben szemeimmel végigfutok a sebein, majd megállok a sebtapaszon, amit birizgálni kezdett. Próbálom elképzelni, ahogyan ezeket a sérüléseket szerezhette, és hát... nem tudom, hogy én mennyire bírnám a fájdalmat.
- Nagyon fájt? - kérdezem halkan, finoman az ujjaira bökve. Mondjuk biztosan hozzászokott már, nagyjából úgy, mint ahogy én a vízhőmérséklethez.
- Az otthon nekem is inkább egy állapot - mosolyodom el, még ha a családi házra ettől függetlenül nagyon is akként tekintek. Meg ezzel a mondattal ki is menthetem magam, ha esetleg rosszat mondtam volna.
Sejtelmesen hallgatok; most már tudja, hogy meglehetősen jól kijövök a vízzel. Tetszik benne, hogy szabályellenesnek mondja a tiltott ütéseket, de gondolom egyetért abban, hogy végszükség esetén jól tudnak jönni. Egy másodpercre ijedten meredek a közeledő karra, de engedem, hogy találkozzon az állammal. Enyhén előrenyomom a fejem, mintegy ráhelyezve annak súlyát, hogy valóságosabbnak tűnjön az érintkezés, majd nagyokat pislogva képzelem el, mi is lett volna, ha egy kicsit nagyobb lendülettel küldte volna felém a végtagját.
- Szóval először úgymond utánozni akartad, vagy csak versengeni vele? - vágok közbe vigyorogva, túl hirtelen ahhoz, hogy a folytatást is halljam. - Ne haragudj. Nehéz lehet - horgasztom le a fejem bűnbánóan, egy kiadós hebegés után. Annyira nem tudok még semmit a diáktársaimról... Bár miért is kezdené valaki rögtön azzal, hogy van egy beteg testvére? Néhány hosszú kínos másodperc után, ami nekem perceknek tűnt, folytattam.
- Először ugye úsztam, aztán engem is magával ragadott a vízilabda-őrület. Biztos hallottál már a horvát válogatottról. Mindig vérre menő mérkőzések vannak a magyarokkal - kacsintok, örülve annak, hogy neki anélkül mesélhetnék erről, hogy leszedné az ellendrukker-énem fejét. - Akkor kerültem először tisztán mugli környezetbe. Nagyon érdekes volt, minden szempontból... Aztán abbahagytam a suli miatt. Azóta csak simán edzek, itt is, az erőnlét termében. Szoktál oda járni?
Hozzászólásai ebben a témában
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2017. szeptember 8. 20:55 | Link


- Hühűűűű, most aztán nagyon megijedtem tőled - nyilván nem, ezt a nevetésem is elárulja, amin keresztül próbálom érthetően kimondani a szavakat. Amin persze nagyon sokat segít, hogy nem magyarul kell kínlódnom. Tudom tudom, szégyen, hogy még mindig nem beszélem kellően jól a nyelvet, de őszintén, nem is nagyon szeretem, és nem is nagyon töröm magam. Ha muszáj, nyilván meg tudok szólalni, kisebb hibákkal és nagyobb akcentussal, de ha tehetem, inkább kerülöm a használatát. Elfordítom tőle a fejem, amikor ő is fröcskölni kezd - bár így is kap a vízből, a hajamról meg nem is beszélve -, s arcom a vállamnak nyomva próbálom védeni magam. Természetesen igyekszem ellentámadást is indítani a lábaimmal, tökmindegy, hogy semmit sem látok a sikerességéből, és valószínűleg elég vicces képet is nyújthatok így, na de sebaj.
- Eyy, man - fellélegezve nevetem még egyszer el magam, miután az egész locsolkodásnak vége van, majd beletúrva hajamba hajolok előre, s rázom ki a benne ragadt vízcseppeket, majd pár simítással helyre is igazítom annyira, hogy ne én legyek az új Bozont.
- Fázol? Mert akkor megszárítalak - kérdőn nézek rá, miközben félbe is szakítom az előadásom az iskola hírnevét illetően. - Hát, nem, nem igazán. A csaj fiatalabb nálam pár évvel, nem tudom pontosan, de biztos, hogy nem ötödikes, szóval ja, elég fiatal még. De elméletileg, az szerint amit hallottam, meg elvileg megírták az újságban is, magántanuló lesz, meeeert - és itt most jön a drámai dopbergés, még hagyok pár pillantásnyi hatásszünetet is a feszültség fokozása érdekében - terhes - fejezem be végül. - De ez elméletileg megint szabályellenes, mert a tanárt ki kéne rúgni ezért, vagy felfüggeszteni, vagy tudom is én, de - széttárom karjaim, hogy kifejezzem, mennyire confused vagyok ebben az egész ügyben. Nincsenek szavaim. Annyira nincsenek szavaim, hogy a "de" után nem is tudom folytatni, hogy mennyire tré ez a dolog.
- Jaaaa, lehetnénk valami hegy alatt is, elzárva az emberiségtől - bőszen bólogatni is kezdek. Mondjuk nem tudom, hogy van-e ilyen iskola, de biztos van. És ha senki nem tud róla, akkor az azért van, mert túl jól csinálják. Elmosolyodva pillantok rá féloldalasan a felvetésére, miközben ismét bólintok. Ja, csinálhatnánk valami mást is.
- Hát, az idő haladtával az ember egészen hozzászokik a fájdalomhoz, és van, amit már meg sem érez - megemelem kicsit a kezem felé, hogy ha szeretné, nézze csak meg nyugodtan, vagy valami. Engem nem zavarna, de nyilván nem tudom, hogy mennyire finnyás ezekre. Ha kérdezett róla, akkor már nem lehet olyan veszett eset. Ezek pedig jóformán karcolások ahhoz képest, amikor kicsavarodott a lábam a meccs közepén, vagy beverték az arcom. Szó szerint. De nem nagyon szeretném elrettenteni ezekkel a rémtörténetekkel. Egy kicsit határozottabbá válik az érintésem, amikor rá ereszti a fejét az ujjaimra, de nem veszem el azonnal a kezem, hagyom, hogy érezze, és tudja, nagyjából milyen. - Ezek inkább önvédelemre való dolgok, amiket ismer az ember, de például soha nem gyakorolja erőből. Csak ilyenekkel - egy leheletnyit oldalra biccentem fejem, és amikor érzem, hogy enyhül a nyomás a kezemen, le is eresztem azt.
- Utánozni, maybeeeee - egy kicsit elhúzom az utolsó szót, valami überkínos fejet társítva mellé. - Igazából elég kicsi voltam ahhoz, hogy inkább utánozós legyek mint versengős - mint általában minden gyerek. Legalábbis akinek testvére van, biztosan. - Ooo, már meggyógyult - megrázva fejem vonogatom meg a vállam ismét felé fordítva fejem, majd hátra is engedve azt. Jó, tudom én, hogy ilyeneket nem lehet csak úgy mondani, mert bármikor visszaeshet s a többi, de ha már olyan nagylány, hogy ne álljon szóba velem, akkor van olyan nagylány is, hogy gyógyult legyen.
- Hm, akkor neked is nagyjából olyan fontos lehetett ez, mint nekem, nem? - kérdőn nézek rá, nekem ez jön le a szavaiból, főleg, ha a suli miatt kellett abbahagynia. Az ilyenek mindig nehezek szoktak lenni, saját bőrömön is tapasztaltam már. - Igen, néha be szoktam nézni, de lehet, hogy többször fogok - egy ideig nézem a hullámokat, aztán összébb szorítva ajkaim fordítom ismét felé a fejem. - Nem akarsz belemenni? - fejemmel a tó felé bökök, csak, hogy egyértelmű legyen, mire is vonatkozik a kérdés. - Eddig még senki nem halt meg benne - megvonva vállaim támaszkodom kezeimre, ahogy felhúzom lábaim, s fel is állok. Részemről már döntöttem is.
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 8. 23:11 | Link

Adrian


Szavaival csak azt éri el, hogy egyre nagyobb lendülettel lapátoljam rá a vizet. Felszabadító érzés, még ha én is bőven kapok az arcomba. Oldalra pillantva látom, hogy jócskán szétáztattuk magunk körül a stéget. Hozzá hasonlóan ösztönösen megigazítom a hajam, hisz néhány nagyobb tincs most egészen lecsúszott az arcomig, és hát nagyon zavaró tud lenni, amikor azokon peregnek le a cseppek.
- Nem vészes - vonok vállat, végigsimítva a karjaimon. - Neked nem fájdult meg a kezed?
Idáig nem is gondoltam arra, hogy talán a legutóbbi fröcskölésnél már jobban igénybe kellett vennie, vagy egy óvatlan mozdulatomnak köszönhetően túl sok víz érhette. Az arcát kémlelem, a fájdalom legapróbb jeleit keresve rajta, hátha felszisszen, vagy valami. A mellkasomnál húzok egyet a pólómon, s kissé begörnyedve próbálom elkerülni, hogy a vizes ruha újból hozzátapadjon a testemhez. Rendes tőle, hogy megszárítana, ha kérném, bár nem tudom mennyire gondolta komolyan, lehet ez egy vicc akart lenni. Mindenesetre szeretném neki bebizonyítani, hogy nem vagyok egy nyámnyila alak, akit pátyolgatni kell. Elég csak a sérüléseire pillantanom, hogy erőt merítsek a kitartásából. Összeszedem magam, és a következőkben már el is feledkezem arról, hogy az előbb még fáztam egy kicsit.
A drámai hatásszünet után összeráncolom a homlokom, majd csalódottan ingatom a fejem a történet végén. Megpróbálom az összes tanár arcát felidézni, aki valamilyen formában tanít engem ebben az évben, s találgatni kezdek, hogy vajon köztük van-e az érintett. Biztosan van logikus magyarázat arra, hogy miért nem szankcionálták a szabálysértést. Szerintem a legkézenfekvőbb közülük az lenne, ha az adott tanár túlságosan nagy befolyással bírna a vezetőségben, ezért az eltávolítása meglehetősen macerás lenne. Talán többet ártana a sulinak a procedúra, ezért is engedik el az incidenst. Azt hiszem Adrian is sejti, hogy valami ilyesmi ok húzódhat a háttérben, ezért én is csak sóhajtok egy utolsót, aztán próbálom nem emészteni magam rajta.
- Jaa, azt hiszem van is az a híres börtön, ami olyan, nem? - fordulok felé, hátha megerősít. Csak hallottam erről-arról itt a varázsvilágban, amiket elképzelni is ijesztő, nem hogy megtapasztalni. Utolsó bólintására nagyot dobban a szívem, majd elvigyorodom, na meg újból felcsillannak a szemeim.
- Neked mennyi idő volt megszokni ezt? - kérdezem, miközben finoman megérintem az egyik sebet. Meglehetősen különös érzés. Némi visszakozás végig lapul bennem, de túlságosan kíváncsi vagyok ahhoz, hogy ne álljam meg a felkínálkozó lehetőséget, hisz láthatóan ő se bánja. Gondolom állandóan központi téma nála a keze, már meg se próbál elzárkózni az ilyen jellegű közeledések elől. Sajnálkozóan mérem végig a sérüléseket, feltételezve, hogy ezek nagyon tudnak fájni, és a bőre alatt olykor jóval nagyobb lehet a baj. Mindez csomó mindenben akadályozhatja a szürke hétköznapok során. Maradjunk csak például az iménti fröcskölésnél. Igyekszem a lehető legkevésbé látványosan szörnyülködni, a vége felé már egészen olyan arcot vágok, mintha természetes lenne a látvány. Ehhez persze az kell, hogy ne pillantsak a sajátoméra összehasonlításul. Végezetül hümmögök egyet, afféle köszönetnyilvánításként. Miután a kezét is elemelte az államtól, azért még megérintem a helyét, mintha azt próbálnám levezetni magamban, hogy mégis hogyan képes egy ide mért ütés ekkora hatást kifejteni.
- Huh, akkor jó... Örülök - fújom ki hosszan a levegőt, ez azért nagy megkönnyebbülés a beégésem után. Kérdésére kell egy kis idő, hogy összeszedjem a gondolataimat. - Aha. Mondhatni. De az régen volt, gyerek voltam, és az egész nem járt ennyi áldozattal. Volt bennem kitartás, de leginkább csak élveztem, hogy játszhatok. És... igen. Azt hiszem, hogy olyan - döbbenek le. Ahogy jobban belegondolok, végül is tényleg igaza van, csak ez egészen eddig fel se tűnt. Mégis úgy látom, hogy ő komolyabban veszi, hiszen a suliban is folytatta, na meg nekem nem kellett semmi elől sem elmenekülnöm, csak ezt már nem teszem hozzá. Helyette arra gondolok, hogy a jövőben ezek szerint akár edzés közben is összetalálkozhatunk, ha a véletlen is így akarja.
- Ha van kedved - ma ő a főnök, úgyhogy ráhagyom a döntést. Amilyen gyorsan pattanok fel mellőle, úgy leszűrheti, hogy nagyon is van kedvem a dologhoz. Cipőm és zoknim mellé rövidesen csatlakozik a felsőm és a nadrágom. Utóbbinál habozok, hogy talán megkíséreljek ruhástul bemenni a vízbe, de akkor meg később lesz kellemetlen. Kijőve úgyis hamar megszáradok.
Vajon mély a víz? Innen nem látszik az alja, csupán a saját tükröződésem. Habozok egy kissé, majd mivel nem sokkal korábban vizeztük össze magunkat, ezért egy nagyobb levegővétel után pár lépést hátralépek, s futva ugrok be a vízbe. Talán így a legegyszerűbb, mintsem fokozatosan szokjam meg. Vigyorogva megvárom, amíg Adrian is csatlakozik.

Hozzászólásai ebben a témában
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2017. szeptember 9. 13:31 | Link


- A nem vészes általában azt jelenti, hogy igen, de nem akarsz gyengébbnek tűnni - megemelve szemöldököm nézek rá. Nem vagyok az apja, nem akarom minden áron megszárítani, de ha ne adj isten tüdőgyulladást kapna, az az én lelkemen száradna. Különben is, a vakációra megbetegedni még Felagund vizsgáinál is nagyobb szívás. - Annyira nem. Kibírható - egy vállrándítással együtt legyintek, a kezeim nap mint nap meg szoktak fájdulni, akkor is, ha írok velük, már egészen hozzászoktam, nem állok neki nyafogni miatta. Amúgy sem vagyok az a panaszkodós fajta, ezzel is úgy vagyok, hogy majd elmúlik.
- Ó igen, az Azkaban, arra gondolsz? - nem tartom kizártnak, hogy még most is működik, sőt, szinte biztos vagyok abban, hogy az a hely még most is működik, még ha már kevesebb halálfaló is maradt (elvégre ki tudhatja mennyien voltak, és mennyien szabadultak meg). Még mindig vannak sötét mágusok, ez egy olyan dolog, ami soha nem hal ki, éppen csak időről időre meghúzzák magukat, és ki tudja, min ügyködnek. Ez olyan, mint a mugliknál a harmadik világháború: akármikor kitörhet, de addig jó, ameddig inkább nem csapja fel a fejét.
Egy pillanatra nagyon személyessé válik az, ahogy a sebeimhez ér, annyira, hogy bár hallom a kérdését, és értelmezem is, elfelejtek rá válaszolni azonnal. Először a kezére pillantok, majd az arcára, próbálok rájönni, hogy mire gondolhat, miközben felméri a károkat, amiket lényegében saját magamnak okoztam.
- Nem tudom - köszörülöm meg végül a torkom, miközben visszaeresztem kezem a combomra. - Idővel egyre kevesebbet zavar, és csak azt veszed észre, hogy már megtanultál együtt élni vele - a saját kézfejem nézem közben, végigsimítok a hüvelykujjamon végigfutó hegen, aztán rá nézek. - Soha nem lehet megszokni igazán, mert mindig újdonságként ér, de azt hiszem, tényleg ez van mögötte. Megtanulsz együtt élni vele - nem mintha ez egy rossz dolog lenne. Én nem tekintek rá így, újabban a fájdalom számomra jelzi, hogy még élek, hogy még mindig van hová fejlődnöm. Tovább visz. Olyan, mintha függő lennék, és bár a fizikai megnyilvánulásai valóban csúnyák, jobbá tesz. Ezt nem lehet megmagyarázni, ezt érezni kell, és amikor az ember érzi, akkor érti meg valójában, hogy milyen is.
Lassan mosolyodom el, miközben hallgatom, érezhetően beszéd közben jön rá ő is a válaszra. Valahogy jó érzéssel tölt ez el, mintha segítettem volna elérni valamit, ami másnak nem is lényeges, neki mégis mintha az lenne.
- Én soha nem csinálok semmi olyat, amihez nincs kedvem - jó, ez nyilván túlzás, időnként minden embernek akadnak olyanjai, hogy a háta közepére se kívánja, mégis meg kell tennie. Elvigyorodva húzom le magamról a felsőm, valahol el is vártam ezt a reakciót tőle. A ruháim az övéi mellett kötnek ki, az átvizesedett fán, és nemsokkal később én is elmerülök a vízben, hogy pár méterrel beljebb bukkanjak fel. Megrázom fejem, felé fordulok, egyelőre magam alatt pedálozok a lábammal, meg néha leírok egy-egy félkört a kezeimmel, hogy fent is maradjak.
- Hmmmm, azt hiszem nem lenne túl ésszerű döntés kihívni Mister Vízilabdát - gondolkodom el hangosan, valóban nem lenne, annyit értek ehhez a sporthoz, mint lajhár a gyors közlekedéshez - tudom, hogy van, tudom, hogy működik, de nem nagyon foglalkoztam eddig vele. - Na gyere mielőtt megalszik a vérem, cukorherceg - ezzel együtt pedig folytatom is az utam, nem szándékozom bemenni teljesen a közepére, de abban meg semmi fun nincs, ha a par mentén sétálgatunk nyugdíjas tempóban.
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 9. 19:06 | Link

Adrian


Különös érzés, ha beléd látnak. Ijesztő a maga nemében, persze attól is függ, hogy ki a tettes. Adrian tudtommal nem legilimentor, inkább csak jó emberismerő lehet, ami persze érthető a sportjából fakadóan. Ki tudja, hogy miken mehetett keresztül, amik az idő múlásával csak finomítottak a képességén. Utoljára a bátyám ismert ilyen jól, legalábbis ő mindig őszintén beszélt hozzám, még amikor mindketten otthon laktunk. Emiatt egy kicsit emlékeztet rá... Az egész helyzet olyan, mint egy időutazás a múltba, ami tudom, hogy hülyén hangzik, de egyszerre tölt el szomorú és jó érzéssel. Csak az elején volt kellemetlen enyhén vizesen itt ülni, mindössze pár másodpercig. A nyári szünet közeledtét is jelző, erősödő napsugárzás ezúttal se hagy cserben. Sokkal rosszabbhoz voltam szokva az úszómedencében, úgyhogy nem hiszem, hogy ennyitől lebetegednék. Ugyanakkor bízom a gyengélkedőn tárult főzetek hatékonyságában, ha mégis szükség lenne rájuk. Sokáig el szeretném engedni a fülem mellett a mondatot, egészen egyszerűen semmit nem reagálva rá, de aztán úgy döntök, hogy mégis megszólalok.
- Általában - nyomatékosítom egy fejbiccentéssel. Az ő szavaira is ugyanezt mondhatnám. A kisebbfajta elpirulásomon kívül nem mintha zavarna, hogy rátapintott a lényegre. Mindenki az erősebbik oldalát mutatja szívesen. Ő is és én is. Mindenki. Tudom, hogy ha valaki, akkor ő megért.
- Neem, ez itt van Magyarországon. Közel a horvát határhoz, azért is tanultunk róla - rázom meg a fejem, de még mindig nem ugrik be a neve. Talán soha nem is tudtam, és csak azt jegyeztem meg, hogy sok-sok szinttel a föld alatt húzódik, meg hogy a híres Azkabanhoz hasonlóan a nagyon veszélyes varázslók kerülnek oda. Utóbbi túl nagy történelmi jelentőséggel bír a közelmúltból ahhoz, hogy elfeledjem.
Magamon érzem a tekintetét, ahogy a sebeit vizsgálom, miközben talán megint azt próbálja fejtegetni, hogy mit gondolhatok. Biztos egy kicsit kellemetlen is lehet a tanulmányozásom, vagy olyan kiszolgáltatott-szerű. A saját esetemben ott van például a szemöldökömben található vonal, ami egy régi baleset eredménye, és ha animágus lennék, biztosan az lenne az ismertetőjelem, ami az átalakulás után is megmaradna. Valami, amivel meg kell tanulni együtt élni, elfogadni, vagy nem fogod tudni elviselni, ha cikiznek miatta. Jó lenne, ha ez a fájdalmas elfogadási folyamat könnyebben menne. Ha a lelki sebekhez is hozzá lehetne szokni. Tudom, hogy lehetséges, de... Ahogy ezek a kezek is mutatják, az egész olyan fájdalmas, és nem utolsó sorban rengeteg időbe telik.
Mellúszásban érek mellé, magam alatt taposva a vizet a felszínen maradáshoz. Ha azt hiszi, hogy ennyi év után is profi vagyok, akkor ki kell ábrándítsam. Kijöttem a gyakorlatból, még úszni is újszerű érzés egy pillanatig, olyan rég volt alkalmam csobbanni egyet. Vetek egy hálás pillantást a fiúra, amiért végül itt kötöttünk ki, s közben követni kezdem. Deréktól lefelé fokozatosan hűl a hőmérséklet, ahogy onnantól a tó már nem tudott úgy felmelegedni, de nagyon jó a víz. Végzek néhány gyors úszómozdulatot, hogy átmozgassam az izmaim, ezzel is kiegészítve a napi edzést.
- Cukorherceeg? Így se hívtak még. - és nem is örülnék, ha visszahallanám másoktól. Ezért "megérdemel" egy újabb adag vízmennyiséget a fejére, úgyis rég kapott. - Amúgy azt se tudom például, hogy milyen szakon tanulsz... - jegyzem meg némileg szemrehányóan, de csak miután kapott elég időt megtörölgetni az arcát.


Hozzászólásai ebben a témában
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2017. szeptember 9. 20:50 | Link


- Nincs ezzel semmi baj - megrázom fejem, az elítélés legapróbb jele nélkül. Meglepően őszintén mondom ki, ahogy ismét rá emelem tekintetem. Szeretném, ha tudná, hogy tényleg így gondolom, és nem csak úgy mondom, mégsem érek hozzá, csak hagyom, hogy a szavaim leülepedjenek benne is, bennem is.
- Eyo, nem is tudtam róla - összehúzva szemöldökeim húzom kicsit hátra fejem, még oldalra is biccentem kicsit, olyan tipikus mozdulat ez, amit akkor produkálok, ha nem számítok egy adott információra. Erre most nem számítottam. - Nem is tudtam, hogy itt vannak hegyek - állapítom meg. Jó, biztos vannak, de én olyan hegy méretű hegyekre gondolok, amik tényleg nagyok. Például az Alpok. De a Kárpátok is beleférnek. Érzem, ahogy másfelé terelődnek a gondolatai, nem azért, mert látnék a fejébe, egyszerűen csak megváltozik az egész légkör. Olyan ez, mint amikor valakihez nagyon közel kerülsz, nem fizikailag, sokkal inkább lelki oldalról nézve. Akkor is, ha egy pillanatig tart az egész, egy nagyon kis ideig érzed a rezdüléseket, és utána túl hirtelen áll vissza minden, így van ez rendjén. Egy futó pillanatig olyan, mintha az én külső sebeim az ő belsőivé válnának, és fogalmam sincs, hogy honnan jön ez az érzés, de nem is akarom kutatni. Azzal annyira elrontódna.
- Ígérem, nem fogom sokszor használni - felemelem az egyik kezem, a másikat meg a szívemre tapasztom, semmi ujjkeresztezés sehol, még a lábamon sem. - Hé, ez egy védtelen pillanat volt - nevetve rázom meg a fejem, nem mintha a vízben valami nagy dolog lenne vizesnek lenni.
- Ejha, hát két évet voltam rendészeten, és jövőre fogom megkezdeni a gyógyítást. Nem igazán jött be az aurorkodás - megvonogatom vállaim, ahogy felé fordulva ismét megállok. Azóta én is sokat változtam, rájöttem, hogy igazából nem is nagyon akarom azt csinálni, amit elkezdtem. A szüleimnek nem igazán szóltam még erről, pontosabban egyáltalán nem szóltam, és amióta állandó lakhelyül a bogolyfalvi házat jelölöm meg, a leveleim sem jutnak el hozzájuk. - Nem mintha akkor gondolkodtam volna ebben, tényleg auror akartam lenni. Csak azóta velem is történt sok minden, például ezek - felmutatom az egyik kezem, de nem csak erre gondolok. Ott van például Rosie is, és még Colton is, főleg azóta, hogy láttam a rajzait. Ők mind mind olyan emberek, akiknek segíteni akarok, valahogy. - És tulajdonképp kihívás is több van benne - állapítom meg, hogy azért ne legyen olyan depresszív még véletlenül sem a téma. Tény és való, ameddig az erőnlétemen volt inkább a hangsúly, nem nagyon értek meglepetések, lényegében egész életemben foglalkoztam vele. Ez viszont teljesen más, és bár nem áll messze tőlem, lévén, hogy érdekel, és tanulni akarom, mégis egy különálló ágazat. Szeretem a kihívásokat.
- És neked, van már valamilyen elképzelésed? Vagy korai még ilyet kérdeznem?
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 10. 02:30 | Link

Adrian


Még mindig egy kissé zavartabban reagálok a kelleténél. Tudom nagyon jól, hogy mennyire igaza van, és mégis... Valahogy nem feltételeztem, hogy ennyire megnyílhatok előtte. Mi több, hatalmas kő esik le a szívemről. Hihetetlenül megnyugtató érzés, aminek teret engedek. Biztos vagyok benne, hogy sokáig emlékezni fogok a szavaira, és valószínűleg az egész beszélgetésünkre.
- Pedig tanultunk valami ilyesmiről - húzom el a szám csalódottan, felsóhajtva tudatlanságomon. Talán tényleg nem a legmegfelelőbb emberrel vitatom ezt meg, hiszen honnan is tudhatná, ha egyszer ő sem innen származik. Inkább vállvonogatva elengedem a dolgot, mintha az egész nem érne annyit, hogy néhány percnél tovább gyötörjük miatta a memóriánkat.
És ez a különös összhang is nyugtalanít. Belül csak úgy cikáznak a gondolataim, és úgy érzem, tele vagyok energiával. Nekem hosszú perceknek tűnik az a pár pillanat, ami alatt mintha mélyen a bizalmába férkőznék, vagy meglátnám egy olyan oldalát, amit eddig nem. Nem tudom, csak átélem, mindenfajta ellenkezés nélkül. Mindenesetre nem nagyon tudok más hasonló esetet felidézni, de ez simán fakadhat a helyzet hirtelenségéből is. Azt hiszem, ezen még járni fog az agyam egy darabig.
- Csak más ne hallja - mert főleg azzal lenne bajom. És vajon én hogyan hívjam? Elkezdek beceneveken gondolkodni, de nem jut semmi az eszembe. Eskütételét elmosolyodva figyelem, nagyon hitelesnek, már-már túlzottan teátrálisnak tűnik, de lassan már nem lepődöm meg a stílusán. A fröcskölésem ezúttal következmények nélkül marad, habár tényleg nincs sok értelme már, a víz alá meg úgyse lennék képes lenyomni, túl veszélyes játék is lenne. - Segáz, majdcsak megbosszulod - nyújtom ki egy pillanatra a nyelvem.
Nem érzem úgy, hogy fáradnék. Mindketten jó kondiban vagyunk ahhoz, hogy kibírjunk ennyit a vízfelszínen maradva. A biztonságérzetem is rendben van. Felmérem a part és a köztem lévő távolságot, de akár a stéghez is másodpercek alatt vissza tudnék úszni, ha bármi baj lenne. Azért nem egy nagy tó ez, valljuk be.
- Akkor lényegében újból elsős leszel? - kérdezem kissé oldalra döntött fejjel. Végül is tök jó lenne, mert az azt jelentené, hogy Adrian még egy ideig a suliban marad. Persze fogalmam sincs, hogyan működik a mestertanonci képzés, még sajnos messze vagyok tőle, az is lehet, hogy lerövidítheti a tanulmányait az új szakon. Majd biztos mesél egyszer ennek a menetéről. - Hú, izgalmasan hangzik. Pedig mindkettőt el tudom képzelni hozzád - talán az aurorkodást egy kicsit jobban, de csak azért, mert eddig a külsőségek alapján ítéltem. Oké, hogy ott se mindenkinél feltétel a jó fizikai kondíció, hiszen sokan ki se mozdulnak az irodájukból, mert aktatologatók vagy nyomozók. Azt hiszem nem szeretné nagyobb veszélynek kitenni magát, vagy ahogy utal rá, vágyik a kihívásra, meg gondolom egyfajta egyensúly megtalálására törekszik a harc/erőszak és a gyógyítás között. A közös vonás, hogy mindkettő tud véres is lenni.
- Túl sok elképzelésem van - nevetek fel, de azért a lelkem mélyén aggaszt egy kicsit, hogy mennyire nehéz lesz évek múlva döntést hoznom. - Egy kicsit én is a kihívásokat keresem, szóval hiába értek a növényekhez, mégsem hiszem, hogy a botanikus szüleim nyomdokait követem. Talán auror, vagy tudom is én, bájitalkutató, mint a bátyám. Jó, ha több mindenhez is értek. De már szívesen tartanák ott, ahol te - mosolyodom el.


Hozzászólásai ebben a témában
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2017. szeptember 11. 11:45 | Link


Nem arról van szó, hogy nem veszem észre a zavarát. A sportom miatt is, és a családomnak köszönhetően is felfedezem az ilyen apróságokat, ez egy olyan tulajdonság, amit nem tudok sem kikapcsolni, sem pedig elhagyni. Inkább csak nem foglalkozom vele, mintha fel sem tűnt volna jobban a kelleténél.
- Majd ha visszamentünk, utána nézhetünk - megvonogatom vállaim, és ahogy felé fordítom fejem még el is mosolyodom, nem igazán éri meg ezért elkenődnie, és nekem sem árthat a plusz tudás. - Ha szeretnéd - teszem még hozzá pár fokkal halkabban, nem erőszak a disznótor, én meg különben sem vagyok az a fajta, aki ráerőlteti magát mindenkire. Nem felejtettem ám el, hogy az előbb még ő vetette fel, hogy majd mást is csinálhatunk együtt, még nem vagyok annyira öreg, hogy egy aranyhal memóriájával rendelkezzek, csak ki tudja. Lehet, hogy azóta elmúlt neki, vagy már van terve a kastélyban, vagy valami.
- Most nincs itt rajtunk kívül senki - széttárom kezeim, jelezvén, hogy most nem kell aggódnia amiatt, hogy esetleg más meghallja. Különben sem hiszem, hogy emberek előtt így szólítanám, sem őt, sem magamat nem szándékom kínos helyzetbe hozni. Egy ilyen pedig igen nagy eséllyel tud szülni kellemetlen alkalmakat, már nem most, hanem amikor közönség is akad. - Ohó, ne is reménykedj abban, hogy nem fogom - egyelőre viszont várom az alkalmat, amikor kiélhetem a nem létező sérelmem nem létező bosszúját. Mint egy rettentően gonosz, számító játékos viszont nem nagyon hangáztatom ezt a szándékom, és természetesen csak akkor fogok lecsapni, amikor a legkevésbé számít rá. Milyen kiszámítható. Még jó, hogy úgy általában nem vagyok ilyen, vagyis én remélem, hogy nem vagyok ilyen. Ki tudja, hogy más mit lát belőlem.
- Igen, tulajdonképpen igen. Van pár áthajlás ugyan, például az átkok anatómiai hatásai, meg az elsősegélynyújtás is, de ezek elég minimálisak - bólogatni kezdek a kérdésére, majd magyarázni is, mint aki nagyon otthon van a témában, de én is csak annyira olvastam át ezeket a dolgokat, amennyire szükségem volt rájuk az átiratkozásomhoz.  
- Hm - hümmögve hallgatom végig, ismét bólogatni kezdek, mintha egyetértenék azzal amit mond. - Szerintem majd amikor arra a pontra kerülsz, hogy választanod kell, tudni fogod, hogy mit szeretnél - vagy nem, de ezzel ennél is jobban elbizonytalanítanám, egy, kettő meg, előbb-utóbb úgyis rájön, hogy mi az, amivel igazán szeretne foglalkozni. - Oh, nincs ebben sem semmi izgalmas - megrázom fejem, bár részben meg tudom érteni, amikor negyedikes voltam, én is alig vártam, hogy végre mestertanonc lehessek. - Talán annyi, hogy járkálhatsz éjszaka a folyosón, de újabban ezzel is már csak a túlbuzgó prefektusok foglalkoznak - megvonogatom vállaim, ha én kéne erre ügyeljek, ugyan úgy nem foglalkoznék vele, mint ahogy mások sem. Lehet, hogy néha szívatásból megbüntetnék valakit, hogy azért na, mégse higgyék már azt, hogy cukorból van a kerítés, és bármit megtehetnek, de feleslegesen nem strapálnám magam úgyse.
- Tulajdonképp törvényszéki toxikológus is lehetsz, biztos vannak, akik bájitalok miatt kerülnek oda.. Gondolom - megvonogatom vállaim, csak azért jutott ez eszembe, mert ezzel auror is lenne, meg bájitalkutató is egyben. Biztos foglalkoznak ilyenekkel, ha már kutatják őket, nem? - De tényleg ráérsz még ezen gondolkozni, szerintem egy csomó időd van még.
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 13. 01:49 | Link

Adrian


Veszek egy mély levegőt, majd halkan kifújom. Érzem, ahogy némileg lecsillapodik a szívverésem, de még mindig kavarognak a gondolatok a fejemben. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy talán csak nekem akar jót azzal, hogy figyelmen kívül hagyja zavartságom. Másképpen olaj lenne a tűzre, tudja jól. Mégis olyan természetességgel lép tovább a dolgon, hogy engem is magával ragad. Egyszerűen túl kölyöknek, vagyis inkább kiszámíthatónak tartom magam hozzá képest. Tekintettel van rám, ami furcsa egy iskolában, ahol inkább azt néznéd ki, hogy szétszívatják a másikat. Meglep és megmosolyogtat ez a kisebb fajta törődése.
- Rendben - egyezek bele az ajánlatba. Utólagos, halk megjegyzésére némileg felvont szemöldökkel fordulok felé, amolyan "komolyan gondoltad ezt a legutóbbit?" nézéssel. Ugyan a legutolsó tippjeim egyike lett volna, hogy Adriannal legközelebb lexikonok lapjait fogjuk kutatni különféle börtönök után, de legyen. Ki tudja, milyen program kerekedik ki abból, a falunéző túrám zárását sem a tó közepe felé úszva képzeltem el. Remélem, hogy tényleg nem csak udvariaskodásból teszi, mert ez az egész önmagában nem ér annyit, hogy rám pazarolja az idejét, ha esetleg tervezett volna még valami egyebet mára, és hát én a további program alatt nem feltétlenül ilyeneket értek, ha ezt esetleg unalmasnak találná. De feltételezem, hogy mivel jó emberismerő, ezért lejött neki, és talán ezért sem kell belekezdenem a magyarázkodásba.
Nem tiltakozom mindenáron a megnevezés ellen. Maradhatok a cukorhercege, aztán idővel ő is kap egy hülye nevet, amivel egymást cukkolhatjuk majd. Nem tudná rajtunk kívül senki. Elvigyorodva bólogatok párat, tudomásul véve, hogy innentől kezdve nem vagyok biztonságban a bosszúhadjárata elől. Bármikor lecsaphat, és azt hiszem tudja jól, hogy mikor nem számítok rá. Talán még itt a vízben, de az is lehet, hogy csak a könyvek lapjait bújva lendül támadásba. Nekem ideje lesz megálmodnom az ördögi kör folytatását, a bosszú bosszúját.
- Akkor még három év? Gondolom kiküldenek közben gyakorlatra is valamelyik ispotályba - valami, amire tuti nem vágynék. Egyrészt végtelenül lehangoló ott tartózkodni, másrészt bármilyen nyavalyát összeszedhetsz. Izgatottan hallgatom a beszámolóját, szájtátva még el is csodálkozom az átfedéseken, mert nem gondoltam volna, hogy egy auror is végigszenvedi magát az elsősegélynyújtás alapjain, bár végül is belegondolva logikus, csak én biztos vagyok benne, hogy lennének olyan szituációk, amelyekben szimplán eluralkodna rajtam az undor, elvesztve a maradék lélekjelenlétem is.
- Vagy legrosszabb esetben szakot váltok - egészítem ki egy vállvonással, az ő példájából kiindulva. Viszont valóban megnyugtató, amit és ahogy beszél. Jólesik, hogy segíteni akar, még ha nem is aktuális dolgokról van szó. - Tényleg! Ez jó ötlet - csillan fel a szemem nem sokkal utána.
Hátradőlök és behunyt szemekkel felfekszem a vízre. Oldalra döntöm a fejem úgy, hogy a hozzá közelebbi fülem kiemelkedjen, ezáltal meghalljam, ha válaszol. Amíg tart a levegőm, hogy kissé kitolt hassal lebegjek a vízen, addig élvezem ezt a pózt, aztán újból taposok.
- Próbálj kicsit örülni. Mestertanonc vagy. Alig vonatkozik rád szabály. A faluba is többször jöhetsz. Ne mondd, hogy nem izgalmas... - mintha nem becsülné eléggé a helyzetét, vagy nem tudom. Pedig lenne rá oka. A faluról és a suliról tud ezt-azt, talán csak kiábrándult valamitől, gondolom.


 
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa